A Rákos-árok nyomában

Hogyan viszonyul egymáshoz a budapesti Nagykörút, a középkorban alatta húzódó Duna-meder, valamint a Rákos-árok egykori nyomvonala? Vajon láthatta-e még Nemecsek Ernő az árkot, vagy akkorra már megpecsételődött a sorsa? Régi térképek segítségével járjuk be a Dunának ezt az elfeledett útvonalát, kiderül honnan származik a Rákos elnevezés és közben egy régen elveszett sziget is megkerül.

A Duna fattyúága 1752-ben

Annak idején már Rómer Flóris is tisztában volt vele, hogy a középkori oklevelekben feltűnő, a Dunán keresztülvivő kerepesi révet nem valahol a Gödöllői-dombság tövében kell keresgélni, hanem a mai Blaha Lujza téren, Pest kellős közepén. Ami azt jelenti, hogy a középkorban a Nagykörút nyomvonalán egy hajózható Duna-ágnak kellett lennie. Amiből látszólag semmi nem maradt napjainkra. Szerencsére egy kis utánajárással felelevenedik ennek a Duna-szakasznak a története.

Pest városának feltérképezése a török kiűzését követően kezdődhetett meg, egészen addig bizonytalan eredetű, hitelesnek nehezen elfogadható metszetekkel ábrázolták a várost. [1] Mikovinyi Sámuel 1737-es térképén már tanulmányozható a várostól keletre fekvő Rákos-árok. A térkép az árokról szóló előző bejegyzésben már közre lett adva. Az időrendben következő térkép 1752-ből származik és a Pest városától északra elhelyezkedő határt mutatja (Rómer Flóris: A régi Pest c. kötetében tanulmányozható). A Margit-sziget alsó harmadánál, áttellenben a pesti parton egy meder szakad ki a Dunából. E meder nem követi a Nagykörút nyomvonalát, attól északabbra ágazik ki a folyóból, nagyjából a mai Szent István parknál. A magasparton futó Váci utat elérve délnek kanyarodik a Nyugati Pályaudvar felé, és onnan hozzávetőlegesen a Nagykörút nyomvonalán kanyarog tovább egészen a Boráros térig. A Nyugatinál és a Blaha Lujza téren már nincsen szükség révészre, híd ível át rajta.

A Duna-meder egyik utolsó ábrázolása 1761-ben

1761-ben Johann Philip Binder metszetén ugyanez az állapot látszódik. Ezen a kissé részletesebb térképen már az is látszik mi volt ekkoriban az árok funkciója: a város-környéki majorságok egyenesen a Dunából szerezhettek maguknak öntözővizet. A XVIII. század közepén azonban megváltozott a meder vízutánpótlása. Oross András tanulmányában [2] ezt az 1750-es évekre teszi, Lászlóffy Woldemár írásában [3] az 1775. évi árvízet jelöli meg fordulópontként, a rendelkezésre álló térképek azonban 1761-1764 közé teszik a Duna-meder lezárását.

A váci töltés 1838-ban

Hol húzódott ez a meder tulajdonképpen? A modern-kori feltöltések után komoly geofizikai vizsgálatokkal lehetne ezt kideríteni, de szerencsére a régi térképek itt is a segítségünkre sietnek. Régebben úgy képzeltem el az 1838-as árvíz leírásaiban rendszeresen hivatkozott váci töltést, mint egy olyan védvonalat, amely a várost északi irányból, a Dunára merőlegesen védte. Nos tévedtem, a töltés párhuzamosan futott a Dunával és látszólag semmit nem védett (lásd fenti képet). Viszont hogyha összevetjük a látottakat mindazzal, amit a Nagykörút nyomvonalán futó Duna-mederről tudunk mindjárt tisztább lesz a kép. A váci töltés ugyanis ezt a medret zárta el a folyótól, a tervezők szándéka szerint örökre. A váci töltés a Nyugati és a Lehel tér magasabb térszíneit kötötte össze. Lászlóffy Woldemár az 1775. évi jeges árvízhez köti felépülését, amikor a Duna újra teljes egészében birtokba vette ezt a medret és mindent kimosott belőle, amit benne talált. Csak Pesten 611 házat. Ez volt a történelmi idők legnagyobb addigi árvize, szintjét a Duna mappáció térképészei mindenütt megörökítették az utókor számára. Mindössze 164 centiméterrel maradt alatta az 1838-as nagy jeges árvíznek.

A soroksári töltés 1838-ban

A váci töltéssel egyidőben megépült a soroksári is, mely a mai Haller utca nyomvonalán haladt és délről védte a várost az esetlegesen visszaduzzadó Dunától. Ez a földből készült töltés merőleges volt a folyóra, de épült egy másik töltés is, méghozzá fából a Rákos-árok déli lezárására. A soroksári töltéstől tartott a Boráros térig, sőt még azon is túl, talán a közraktárakig. A töltésen átereszt biztosítottak a lefolyó eső- és szennyvíznek.

A Vizafogó szigetének íve és a Rákos-árok 1793-ban

A medret tehát lezárták, de csak majdnem teljesen, ugyanis a majorságoknak továbbra is kellett a víz. A Dunát azonban mégsem ereszthették vissza a töltés mögé. Alternatív megoldást kellett kidolgozni. Kézenfekvőnek látszott a legközelebbi friss vizet szállító patak felhasználása, amely esetünkben a Rákos-patak volt. Ha a geomorfológiai viszonyok nem siettek volna a korabeli polgárok segítségére bizony csak komoly földmunka árán sikerült volna ez a művelet. 

A Vizafogónak nevezett ártér nem csupán a vizák szaporodásának nyújtott segítséget, hanem a téglagyáraknak is kitűnő agyagot szolgáltatott. És mivel e terület még a középkor során feliszapolódott sziget volt, adódott az ötlet, hogy a Rákos-patak vizét a Vizafogó-sziget régi fattyúágában vezessék tovább addig a pontig, ahol a váci töltéssel lezárt Duna-meder kezdődött. Az Ördög-malom mellett elhaladó váci országút túloldala volt tehát a Rákos-árok új kezdőpontja, szemben az azóta elkotort Fürdő-szigettel. Innen ered tehát az árok új neve. Nyomvonala azonban nem csak itt változott, részben elhagyta a Nagykörút ívét. 

A Vizafogó 1838-ban

A Duna széles medre, mint láttuk a Lehel-tértől egészen a Nyugati térig nyújtózott. A lezárás következtében egy pataknyira szűkült az áteresz az új töltésen, mely a Lehel téri magaspart mellett engedte át a "mentett ártérre" a Rákos-patak vizét. Ez a szakasz valószínűleg egy frissen kiásott árok volt, nyomvonala ugyanis nyílegyenesen haladt a Ferdinánd híd - Váci út sarkától keresztül a sínek alatt a terézvárosi Hunyadi térig. Ha követte is a Duna medrét, annak külső oldalán kellett futnia.

Terézvárosi majorságok 1830-ban

Aki a mai, sűrűn beépített Terézvárosban próbálja elképzelni a háztömbök alatt futó árkot nehéz helyzetben van. Talán a fenti (nyugatra tájolt) térképrészlet érzékelteti legjobban az elmúlt kétszáz évben bekövetkezett változásokat. A részlet az Andrássy úttól keletre eső majorságok környékét ábrázolja, az elmaradhatatlan gémeskutakkal. A Rákos-árok ekkor már egyáltalán nem emlékeztetett folyómederre, sokkal inkább egy esővíz-csatornára. Néhány térképrészleten szinte követhetetlen, több helyen megszakítják a rajta átmenő utak.

Terézvárosi tavak 1810-ben

A Rákos-árkot nem csupán öntözésre használták, a térszín lejtését kihasználva a belső városrészek eső és szennyvize is ide folyt le. Komolyabb esőzések során a keskeny árok képtelen volt levezetni a lezúduló vízmennyiséget és elárasztotta a környékbeli házakat. Számomra újdonság volt, hogy a VI. és VII. kerületekben, a Király utca két oldalán díszkertek tavait is táplálták belőle.

Tegel Laken, azaz a Duna-meder utolsó maradványa 1793-ban

Egyetlen helyen, a Blaha Lujza tér déli részén éppen a kerepesi révnél maradt fenn legtovább a Duna egykori medre. 1793 után már egyetlen térképen sem szerepel ez Rókus kápolna mögötti elnyújtott tó. Szinte lehetetlen elképzelni a forgalmas csomópontban a 900 évvel ezelőtti révátkelést, és a 200 évvel ezelőtti nádasokat és a bennük zajló vadkacsavadászatokat. 

A részlet jobb oldalán, a mai Rákóczi tér helyén is egy nedves foltot jelöl a térkép, ez az azóta eltemetett tavacska később sok gondot okozott a 4-es metró építőinek. Valamivel lejjebb a Baross utca hídja ível át a Rákos-árkon.

Ferencváros és a Rákos-árok torkolata 1810-ben

Alsó szakaszán Ferencváros gyorsan terjeszkedő házsorai között kanyarog az árok a Boráros tér felé. Az Iparművészeti Múzeum melletti Hőgyes Endre utca régi neve még emlékeztet a vízfolyásra. Ez volt annak idején a Rákos utca, melynek hátsó házsorai a névadó árokra nyíltak. A 3-as szám alatt élt Nemecsek Ernő, a Pál utcaiak hőse:

...Ott volt mind egy szálig az egész társaság, csak egyetlenegy tagja hiányzott: Nemecsek, aki betegen feküdt otthon. Így történt, hogy a Pál utcaiak hadserege a csata napján, éppen a csata napján közlegény nélkül maradt. Aki ott volt, mind hadnagy, főhadnagy, kapitány volt. Maga a közlegény, maga a tulajdonképpeni hadsereg otthon feküdt a Rákos utca egyik kertes kis házában, annak is egy csöpp kis ágyában, betegen...

Ferencváros kertjei 1820-ban

Ott, ahol ma a kettes villamosra várakozunk a Petőfi híd alatt ért vissza a Dunába a Rákos-árok. 1838-ban még egyszer utoljára visszatért belé a Duna, majd a városvezetés végleg a feltöltés mellett döntött. A terjeszkedő városnak kellett a hely, a majorságok lassan eltűntek, már nem hiányzott az öntözővíz sem. A közegészségügyi szempontból veszélyes nyílt szennyvízcsatorna sem maradhatott a fejlődő városban. Így ért véget a Duna egyik leghíresebb fattyúágának története. A Duna-meder (és nem a későbbi Rákos-árok) nyomvonalán mérnökök megépítették a Nagykörutat, de alatta, mintegy megtartva a funkciót ott halad a város egyik legfontosabb szennyvízcsatornája.

A Rákos-árok nyomvonala a mai utcahálózatra vetítve:

Boráros tér, 2-es villamos megállója, Ferenc körút belső oldalán futó házsor hátsó telekhatára, keresztül a Tompa utcán, majd beljebb kanyarodva az Iparművészeti Múzeum felé, Hőgyes Endre utca, éles kanyarral az Üllői út, majd még egy kanyarral be a Mária utcába, azon végig a Gutemberg térig, majd végig Csics Gyula utcájában, a Rökk Szilárd utcán ki a Blaha Lujza térre, Akácfa utca, majd éles kanyarral ki a Dohány utcára, át a körúton, egészen az Almássy utcáig, Almássy tér, Csengery utca, majd keresztül a Jósika és Király utca közti háztömbön át a Vörösmarty utcára, Hunyadi tér, majd innen szinte légvonalban a Ferdinánd híd-Váci út sarkáig, majd nyugatról hol közelebbről, hol távolabbról követi a Váci utat egészen a Rákos-patak hídjáig.

[1] http://epa.oszk.hu/02000/02007/00024/pdf/EPA2007_bp_regisegei_24_1_1976_349-368.pdf
[2] Oross András: A Rákos-patak és vízgyűjtő területének történeti földrajzi vázlata Fons, 10. (2003) 2:191–232. p
[3] Lászlóffy Woldemár: Az [1838-as] árvíz műszaki leírása. In. Némethy: a Pest-Budai árvíz 1838-ban.

Térképek forrása: http://www.arcanum.hu/kiadvanyaink/osszes/?id=BRT3