Az Égető-sziget rövid története

 
Az Égető-sziget (régebben: Tímár-sziget) Vác és Sződliget határán helyezkedik el. Viszonylag fiatal képződmény, a II. József uralkodása idején készült első katonai felmérésen még nyoma sincs. 1826-ban Melczel János a Duna Mappáció térképészeti bejárása során már megemlíti:

"...Az ezen a Táblán láttatos Wátzi Duna ága itt is annál inkább alkalmatos a hajókázásra, mivel a partjain annyi folyó homok nintsen és tsak egy zátony van a bal part fele a mélly a kis szigettől felfele egész a Wátzi Nagy hidig nyulik, a jobb part alatt pedig elég mély viz..."  (bővebben itt)

Tehát a sziget valamikor 200 éve, 1780 és 1826 között bukkant ki zátonyként a Duna habjaiból. Ezzel a korral a Duna váci ágának egyik legfiatalabb szigete. A II. katonai felmérésen még sokkal inkább zátony mint sziget, de elmondható, hogy már egy önálló felszínformaként jelölik.
 

a, II. kat felmérés. b, 1929. Vizisport térkép. c, 1953 légifotó. d, 1980-as évek EOV szelvények. e, 2005 légifotó

 
Környezetének morfológiája és fejlődéstörténete kapcsán érdemes kitérni a Duna terasz szintjeire. Vác városa a Duna ármentes teraszára épült. Pécsi Márton geográfus osztályozása szerint ennek a legfiatalabb pleisztocén kavicsterasznak száma a II/a. Ez a szint magaspart formájában kíséri a bal parton a folyót egészen Budapestig. 

   
A jégkor hidegebb szakaszaiban a csökkenő vízhozam megnövekedett mennyiségű hordalékot szállított, ez eredményezte a Duna medrének viszonylagos feltöltődését. A jégkor végén, az Allerød/Bølling néven ismert felmelegedési periódusban a növekvő vízhozamú folyó ebbe a kavicstömegbe vágódott be. A jelenlegi part fölé mintegy 6-8 méterrel magasodó meredek térszín jól megfigyelhető a Budapest-Vác kerékpárút Vácra beérkező szakaszán. Ez a magas és meredek perem jelöli ki a jégkorszak végi Duna partját. Az Égető-szigettől keletre két másik sziget is létezett a holocénben. Ezekről bővebben lásd: sződligeti szigetek.

Az Égető-sziget egykor és ma (sárga- II/a terasz futása, kék- óholocén medrek)

Az Égető-sziget születését követően egy, a Duna középvize fölé alig valamivel magasodó, gyér, lágyszárú növényzettel borított sziget-kezdemény volt. Még az 1929-ben készült Duna vízisport térkép is eképpen ábrázolja. Körülötte a folyó medre meglehetősen sekély volt. A II. Világháborút követően a váci ágban is megkezdődtek a folyószabályozási munkálatok. A váci, gödi és a sződligeti gázló az év nagy részében akadályozta a hajózást. Ezek felszámolása jelentette a fő feladatot a vízépítő mérnököknek. Először Vácott épült meg a párhuzammű, melynek révén az egykori part menti Korzó előterét egészen a kompkikötőtől kezdve feltöltötték. Ezáltal a meder leszűkült, és megkezdődött a párhuzamműtől délre eső sekély partmenti területek gyors feltöltődése. A folyamatot erősítette a Sződliget és Felsőgöd között megépült két sarkantyú, melyek a túlsó parthoz kényszerítették a sodorvonalat és megfogták a hordalékot. Az Égető-sziget éppen a sarkantyúk és a párhuzammű közé esett. 1953-ra a sziget területe jelentősen megnövekedett, és a fás szárú növényzet is kezdett rajta megtelepedni. Mellékága még állandó kapcsolatban állt a főággal.
    

Az Égető-sziget növekedése 1870-2005

 
A '70-es években keresztgát épült a mellékágban. Ez volt az utolsó ilyen jellegű mellékág-elzárás itt a Duna váci ágában. Koronamagassága a váci vízmérce szerint 250 centiméter.  Ennek köszönhetően a sziget pár év alatt egybeforrt a parttal az északi betorkollásnál. Egy évtized múltán dél felől is elzáródott, ma ezen a területen sűrű bokorfüzesek közt alig lehet észrevenni az egykori mederformákat.

Az emberi beavatkozás következtében feltöltődött mederben a váci komptól egészen a felsőgödi Duna csárdáig egy új, összefüggő ártéri erdő nőtt fel. A feliszapolódás nem ért véget, napjainkban is tart. Az égető-mellékág már inkább csak a váci ártéri tanösvény kapcsán említett, ugyancsak feltöltődő holtág felől kap friss vizet (és iszapot). A gát koronamagassága miatt ez csak az év negyedrészében fordul elő. Ma már néhány mélyebben fekvő rész kivételétől eltekintve mindenütt sások és füzek nőnek, tovább akadályozva a vízáramlást, elősegítve a kiülepedést.

A sziget magasabb területein a homorú part miatt állandó a szemét és uszadékfa felhalmozódás. A sűrű növényzet által felfogott szervesanyag tovább magasítja a sziget területét. A sziget magasodása mellett beszélni kell a főágban tapasztalt vízszint süllyedésről. A kotrás és a mértéktelen kavicsbányászat miatt jelentkező kimélyülés felerősíti a holtág kiszáradását.
 

Mederben nőtt fűzfák

 
Belátható időn belül az Égető-sziget egybeforr a parttal. Ez azért tragikus, mert egy újabb vizes élőhely szűnik meg a Duna mentén. Az egyetlen megoldást az lehetne, hogy a gát koronaszintjét lesüllyesztjük. Ennek van jól látható eredménye, elég a közeli Gödi-sziget mellékág állapotával összehasonlítani, ahol a jég és a lakosság együttes ereje elbontotta a keresztgátat. A gyakoribb vízmozgás legalább a finomabb szemcsetartományt (agyag, iszap) kimoshatná a főágba. A váci Göncöl Alapítvány már tett kísérletet egy árok ásására, mely átvágta a szigetet északon elzáró földnyelvet. Ennek a munkának nyomait az utóbbi évek áradásai teljesen eltüntették, semmi felismerhető árokkal nem találkoztunk áprilisi terepbejárásunkon.

Az Égető-sziget mindössze kétszáz éves, ez földtörténeti korokban mérve egy folyami sziget számára csecsemőkor. Megmentésére már csak halvány esély kínálkozik.