Halak a toronyban - 40 éve süllyedt el Drankó vára az Al-Dunán

IN ENGLISH

Az 1972-ben üzembe helyezettt Vaskapu I. erőmű 40. évfordulója kapcsán már sok szó esett az elsüllyedt Ada Kaleh szigetről. Ez a török sziget volt a 33 méteres vízszint emelkedésnek a leginkább ismert áldozata. Azonban rajta kívűl számtalan más falu, sziget, vár, út, történelmi emlék süllyedt a habokba. Most lássunk egy olyan erődöt, amelyet már nem sokáig láthatunk.  Berszászka falu határában, a Drenkova nevű hajóállomásnál, a Suva Recska (szerb jelentése: Száraz-patak) torkolatánál állt Drankó vára.

Sokáig a krassó-szörényi Drenkova telep a dunai hajósok számára egyet jelentett a Vaskapu szoros bejáratával. Itt kezdődött az ún. Klisszura, ami azt jelentette, hogy a nagy dunai gőzösökről az utasokat és az árut kisebb hajókra kellett átrakni, különösen kisvíz idején, hogy biztonságosan tudják folytatni útjukat Orsova felé. A Dunától távolabb lévő Berszászka falutól keletre ezért egy kis telep létesült, kikötővel és rakodóparttal. Később üveggyár és fűrészüzem is épült az alig pár tucatnyi lakossal rendelkező faluban. A hely már a középkorban is kitüntetett stratégiai helyet foglalt el a Duna partján. 1419 után királyi vár épült itt a török veszedelem ellen, mely szervesen illeszkedett az al-dunai végvárrendszerbe.

Drenkova 1830 körül

A 33*29 méter alapterületű, 2 méter falvastagságú váracskát a Dunai Mappáció mérnökei a "Römische Mauer", azaz római falak felirattal látták el. Elképzelhető, hogy a személynévből eredeztetett Drankó várának lehetett ókori alapja, melynek építési ideje vagy Dacia provincia meghódításával függhet össze, vagy pedig I. Valentinianus császár határvédelmi rendszerébe illeszkedett a késő római korban. A Duna mentén sokfelé épültek a római korban ilyen "bolhavárak", vagy "leányvárak". A római eredetet igazolná az elhelyezkedése is. Közvetlenül patak mellett áll, nagyon közel a Dunához, az ártéren. Búvárrégészeknek kellene megvizsgálnia a 12 méter mélyen fekvő alapozást, hogy ez kiderülhessen, amire - őszintén megvallva - nem sok esélyt látni. Az elárasztás előtt ezen a területen régészeti feltárást egyáltalán nem végeztek a román hatóságok.

A Zsigmond király uralkodása idején felépült vár birtokosaiként először a német lovagrendet említik az oklevelek. Miután a lovagok 1435-ben hazatértek az erejüket meghaladó törökellenes harcok elől a Baltikumba Tallóci Frank szörényi báné lesz az erősség. Majd Hunyadi János kérésére Albert király Csornai Mihálynak és Bizerei Miklósnak adományozta. 1457-ben már a Hunyadi család kezében van. A vár eztán csak 1693-ban ad életjelet magáról, egy leírás szerint Thököly a Belgrád felé tartó török felmentő sereg tagjaként (!) megpihent a "Drenkova nevű puszta kőtoronynál". 1879-ben Böhm Lénárd leírása és rajzai megjelentek a Délmagyaroszági Történelmi és Régészeti Értesítőben, ami tudomásunk szerint az első és utolsó részletes leírás a "váracsról".

Drenkova falu nyugat felől, a XIX. sz. végén. Háttérben a vár négyszöge látszik

Azt nem tudni pontosan, hogyan és mikor vesztette el jelentősségét. Romba dőlésének oka egyfelől lehetett egy török támadás, melynek méretei miatt nem tudott ellenállni. Az is előfordulhatott, hogy az őrség harc nélkül adta fel, miután helyzetük tarthatatlanná vált. Egy másik - prózaibb - ok lehetett, hogy a Dunához meglehetősen közel épült várnak a déli sarkát a Duna áradásaival alámosta és  összedöntötte. A jeges árvizek pusztító ereje ugyancsak szerepet játszhatott a déli L alakú falszakasz fokozatos megsemmisítésében.

A tábla felirata: Cetatea Drencova, monument istoric. Lassan nem lesz mit bemutatnia

Drencova ma egy elnéptelenedő település, alsó részét elnyelte a folyó. Drankó várának 16 méter magas falaiból alig 4-5 méter emelkedik a Duna habjai fölé, falait a folyó folyamatosan rombolja. Kövei közül a hajózás keltette hullámzás és az oldódás mossa ki a kötőanyagot. Jól megfigyelhető, hogy a víz mozgásának a zónájában a fal elvékonyodott és átlyukadt. Minden egyes kimosott kő tovább gyengíti a romot.

Már csak a madarak és a halak tudják megközelíteni falait, és egyetlen ellensége a Duna maradt

Évek kérdése, hogy ez a 600 éves vár végleg eltűnjön a hullámsírban.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Karczag Ákos: A Dunába süllyedt vár: Drankó. Várak kastélyok templomok 2012. április. 22-24 p.
• Gencser Béla: A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig. Pancsova 1983.

Dunai Szigetek bejegyzés író pályázat!

 

Egyrészt a Dunáról blogot írni nagyon hálás feladat. A Földgömb egészéhez képest nem túl nagy ez a 801000 négyzetkilométer terület és a homályos távolba vesző valamivel több mint 2 millió év. Viszont hatalmas ismeretanyag egyetlen ember számára. Kimeríthetetlen téma, megannyi érintett tudományterület a vízépítéstől a régészeten át a növényi társulások vizsgálatáig. Mindenhez azonban én sem értek sajnos és bármennyire is szeretnék, de mindenhova nem tudok eljutni. 

 

Másrészt múlt héten részt vettünk kis csapatunkkal a Nemerkényi Antal földrajzversenyen, melyet az eltés geográfusok szerveztek. Sikerült az előkelő második helyet megszereznük egy nagyon erős mezőnyben. A 4 napos prágai hétvégét jelentő fődíjról sajnos lemaradtunk. Ellenben gazdagabbak lettünk egy-egy éves A Földgömb előfizetéssel.

Hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két bekezdés?

Sok ember van, aki úgy ismeri a Szigetközt vagy a Gemencet, mint a tenyerét, van aki horgászott már a Duna-deltában, másról tudom, hogy a kedvenc szigete a Népsziget és ott ismer minden büfét és csónakházat. Megint más ember az egész életét a vízen töltötte, kajakban, kenuban, kielboat-ban. Van aki ismeri a Duna part összes fáját, virágát, vízi mikroorganizmusát. Kár lenne, ha ez a sok tudás a "fiókban maradna". Mivel nekem már van Földgömb előfizetésem a Magyar Földrajzi Társaság tagságából adódóan, ezért a nyereményemet szeretném felajánlani valaki másnak. Mégpedig egy olyan valakinek, aki az elkövetkező hónapban megírja a Dunai Szigetek blogra a legjobb, legérdekesebb, legtartalmasabb bejegyzést.

 

Az egyszerűség kedvéért: Dunai Szigetek bejegyzésírói versenyt hirdetek!

Tartalmi megkötés nincsen, a pályamű kapcsolódjon valamilyen szinten a Dunához. Nem utolsó szempont a pozitív tartalom, szemlélet.

Legyen benne legalább 4 fénykép, térképmelléklet vagy saját szerkesztésű ábra.

Minimum 1500 karakter hosszúságú legyen szóközöket és írásjeleket beleértve (ez nem olyan sok mint amennyinek elsőre tűnik).

A pályázat leadásának határideje: 2012. június 25.

Fődíj: EGYÉVES A FÖLDGÖMB ELŐFIZETÉS

Díjazás: Reményeim szerint, ha egynél több írás érkezik be, akkor a pályázók egymás munkáit fogják elolvasni, majd értékelni. Ha döntésük következtében szavazategyenlőség alakulna ki, akkor még azt a két írást külön értékelik. A legjobb írások a Dunai Szigetek blogon is olvashatók lesznek.

Az írásokat és a pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket a dunaiszigetek@gmail.com címre várom.

Jó munkát kívánok mindenkinek!

Szávoszt-Vass Dániel

Egy erdőirtás képei a sólyom-szigeti mellékágból

 
Az index.hu cikke kapcsán kerékpároztam el Nagymarosra, a Sólyom-szigethez, régebbi nevén a Bergmann-szigethez. Erről a szigetről már volt szó itt a Dunai Szigeteken, az Aranyember 1962-es forgatása kapcsán. A hírek szerint a Natura 2000-es területen 100 éves balesetveszélyes fűz és zöld juhar fák kerültek a láncfűrész alá. Ezek a hírek kíváncsivá tettek, ugyanis 1930-ban az említett területen még a Duna mellékága hullámzott a térképek tanúsága szerint. Tehát vagy a térkép rossz vagy a fák nem voltak 100 évesek.

A letarolt területet nyugatról a kerékpárút, keletről pedig üdülőépületek kerítése határolja. Körülbelül 2-3 méterrel alacsonyabban helyezkedik el a környező térszínnél. Az egykori meder nyomvonala kivehető még, bár két feltöltés is épült benne, mindkettőn autóút vezet a felparcellázott szigetre és a kikötőhöz. Víznek nyoma sem volt már benne. A kivágott fák döntő többsége ebben a mederben nőtt, miután kiszáradt a mellékág. Legnagyobb részük körülbelül 20-20 méterre helyezkedett el mind a kerékpárúttól, mind pedig az üdülőket határoló kerítéstől. Felettük, alattuk vezeték egyáltalán nem haladt. Általánosságban elmondható, hogy az égvilágon nem veszélyeztettek semmit.

 

Ez a fa nem tűnik betegnek, ellenben hatalmas lehetett

 

Jellemzően a gallyak helyben maradtak, ezeknek a piaci ára jelentéktelen

 

Kiirtott sáv a mederben

 

Ez a kedvenc képem: a másik fa tetején hagyott levágott ágak

 

A pusztítás után úgy tűnik szalonnasütés is volt

 

Ezt a táblát nyilván összetéveszthették egy beteg fűzzel, azért döntötték ki

 

Aki tudja miért embermagasságban vágták el a törzseket, kérem írja meg kommentnek

Vajon mit veszélyeztettek?

Szerencsére új élet serken

A Felügyelőség szerint a munkák megfeleltek a kiadott engedélyben foglaltaknak. Belegondolni sem merek hogy nézne ki ez a terület, ha nem feleltek volna meg...

Szent a Duna partján

IN ENGLISH

Egy időben nem is figyeltem fel ezekre a szobrokra. Úgy sétáltam el mellettük, mint bárki más. Sőt még a feliratot sem olvastam el vagy ha igen, hamar elfelejtettem a kacifántos nevet. Aztán, ahogy egyre gyakrabban és egyre többfelé jártam a Duna partján, felrémlett bennem a "Nahát ezt a szobrot, mintha már láttam volna valahol" érzés. Ettől fogva bármelyik településen sétáltam a parton Rajkától Mohácsig, bárhol keltem át a folyón közlekedő révvel, mindenhol ismerősként üdvözöltem Nepomuki Szent Jánost.

Nepomuki Szent János szobra éppúgy szerves része a dunai tájnak, mint a szigetek, a parti csárda, az ártéri ligeterdő, az éppen mostanában virágzó sárga mocsári nőszirom, valamint a római őrtorony. Közös öröksége a dunai népeknek, szerves része a Duna-menti hagyománynak.

Május 16-án van az emléknapja. Szerte az országban sokfelé tartanak ünnepséget emlékezetére, például Vácott (innen származik a két fénykép), Mohácson vagy a tiszaparti Nagykörűn. Baja városában is régi szokás a dunai "Jánoska eresztés". 

Így szól Nepomuki Szent János életútja röviden A szentek életéből:

"A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után -- annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott - - gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el."

Nepomuki Szent János a gyónási titok vértanúja, Csehország védőszentje. Különös tisztelettel övezik őt a vízi emberek; a halászok, hajósok, vízimolnárok, bányászok, sóbányászok és ő óvja a fuldoklókat is. Ugyancsak védőszentjükként tekintenek rá a bánsági katolikusok.

Szobrait jellemzően a barokk korban faragták, elsősorban kőből. Egy papot ábrázolnak birétummal a fején, amint ujját a szájára illeszti, vagy karjaiban egy feszületet tart. Legtöbbször vízparton, révátkeléseknél, kisebb hidak mellett találkozhatunk vele.

1729-es szentté avatása előtt is komoly tiszteletnek örvendett Csehországban. Magyarországi szobrainak elterjedése 1729 után kezdődött. Mégis, miért lett Magyarországon ennyi Nepomuki Szent János szobor? Ebben a korban, a XVIII. század elején zajlott le a sváb betelepülés a Magyar Királyság területére. Valószínűleg ezek a telepesek hozták magukkal a szent tiszteletét. Ugyanis kevésbé ismert, de a németajkú jövevényeket a toborzó földesurak a Dunán utaztatták hazánkba. Valószínűleg a zátonyok között, árvizek esetén vagy kisvízkor nagyon sokan fohászokodhattak hozzá. A szerencsésen partot ért svábok nem feledkeztek meg róla, új otthonaikban első dolguk volt, hogy szobrot emeltek neki. Valószínűleg ez lehet a magyarázata, hogy annyi Nepomuki Szent János szobor van szerte a Duna-völgyében, sőt annak tágabb vízgyűjtő területén is. Talán nem túlzó az az állítás sem, miszerint szobrainak elterjedése kirajzolja a katolikus Közép-Európát Prágától Temesvárig, Stájerországtól Krakkóig. Délkelet felé az utolsó szobrok már a Duna két arcának, az ókori Danuvius - Istros, a középkori orthodox-katolikus kultúrák határát szegélyezik.

Elhatároztam, hogy az erős dunai kötődés miatt egy oldalt szentelek Nepomuki Jánosnak itt a blogon. Kíváncsi vagyok, hogy szerte a világban mennyi szobra van és ezek földrajzilag mennyire követik a Duna medencéjének rajzolatát. 
 

 
Nem szeretnék versenyezni a szoborlap.hu honlappal. Tisztában vagyok vele, hogy tényleg rengeteg szoborról van szó. Egy órás utánajárással 164-et találtam csak Magyarországról. Ez azt jelenti, hogy ha minden hétvégén sikerül egyet meglátogatni és lefényképezni, akkor az 3 évnél is hosszabb időbe telik. Mint alsógödi, elsősorban a környék szobrairól van bővebb tudomásom és mondjuk Zala megyéről már csak az internetről tudok tájékozódni.

Ezért kérek minden Dunai Szigetek olvasót, hogy ha valahol a szűkebb pátriájában van tudomása ilyen szoborról, vagy esetleg utazásai során látott ilyet valahol, akkor küldjön nekem róla bármilyen információt, történetet, adatot, képet, koordinátát a

 dunaiszigetek@gmail.com

e-mail címre. Vagy szimplán írják meg ide kommentnek.

A beküldött információkat és az általam meglátogatott szobrokat folyamatosan fogom feltölteni az új oldalra. 

Köszönettel:

Szávoszt-Vass Dániel

A vízépítő Ybl Miklós Nógrádverőcén

 

1889-ben épült fel a verőcei Duna parton Sturm Ferenc nyaralója, mely ma az Árpád út 58. szám alatt található. Tervezője az az Ybl Miklós volt, akinek keze nyomát nem csupán az eklektikus épület, hanem a Duna áradásai ellen emelt kertvégi támfal is dícséri. A XIX. századi szuburbanizáció következtében érkező budapesti nyaralók ezután sorban építették a szebbnél szebb épületeket. A parton felépülő dunai villák mindegyike egy hasonló, terméskőből épített masszív támfalat kapott. Az ilyen módon kialakult, egységes folyóparti látkép méltán válhatott Verőce község büszkeségévé. 

Az 1990 óta lezajlott dunaparti parcellázások során felépült újabb sorházak ugyancsak megkapták a betonból készült, csónaklejáróval és hátsó kapuval ellátott támfalat. Immár ezek is szervesen illeszkednek az Ybl Miklós által megálmodott rendszerbe, mely funkcióját tekintve nem más, mint egy kőből készült árvízvédelmi töltés. 

Verőcei látogatásunk alkalmával Ybl Miklós vízépítészi munkásságával kapcsolatban két fényképet fotóztunk újra a Fortepanról. Hogy milyen sikerrel? Íme:

 

 

 

Képek: Fortepan 3490, 7437.

Újra őröl a hullámsírba merült hajómalom Ráckevén

Magyarországon az utolsó működő hajómalom Ráckevén található. 2007-ben, példátlanul lelkes összefogás keretében helyiek láttak neki, hogy a városnak, a ráckevei molnárcéhnek, valamint a vízimolnár mesterségnek méltó emléket állítsanak. Felszerelésének nagy részét hullámsírba merült elődjéről mentették ki. Hatalmas erőfeszítések után a hajómalom végül elkészült, hogy egyetlen helységben összefoglalja és bemutassa a magyarországi vízimolnárok örökségét.

 
Hajómalmok és vízimolnárok Ráckevén.

1440-ben a török elől az al-dunai Keviből menekülő szerbek és magyarok alapították meg a csepel-szigeti Ábrahámtelke monostora mellett Ráckevét. Főként kereskedők és iparosok voltak, akik kiváltságleveleiket magukkal hozva, hamar virágzó mezővárost hoztak létre. Buda elvesztése után sem néptelenedett el a város, 1551-ben feljegyezték, hogy 19 malom forgott a Dunán. Minden malom után 50 akcse adót szedtek a törökök. Később, Buda felszabadítását kísérő harcok következményeképpen minden malom elpusztult a városban. 1694-ben egy Szentendréről elhozott hajómalommal indult újra az őrlés.

A ráckevei molnárok számára a következő fontos évszám 1728, amikor III. Károly királytól céhalapításra kapnak felhatalmazást. A következő évben megalapuló Ifjú Molnár Céh egészen 1872-ig működhetett ebben a formában, ekkor törölték el végleg a céheket. Ezentúl ipartestületként működtek tovább, ami annyit jelentett, hogy a nevükből elhagyták a "céh" szót. Minden más ment tovább a régi céhes forma szerint, egészen az államosításig.

A ráckevei (hajó)malomipar válsága már a XIX. század végén elkezdte éreztetni hatását a gőzmalmok megjelenésével. Ezeknek hatalmas előnye volt, hogy gyorsan, nagy mennyiségben és szárazföldön tudtak őrölni. A gabonabőség azonban lehetővé tette, hogy a kisebb malmok is fennmaradjanak. Az I. világháború után a gabonabőség is megszűnt, a hanyatlás folyamatos volt az államosításig.

A ráckevei molnárok dolgát a Ráckevei-Duna lezárása is nehezítette, 1872-től megszűnt a vízáramlás a város előtti ágban. Ezért kénytelenek voltak malmaikat kivontatni a Nagy-Dunára. A hosszabb vontatási út tovább növelte költségeiket. Akik pedig addig csak Ráckevéig szállították az őrölnivalót, most még három kilométert szekerezhettek a Nagy-Dunáig.

 

 

A hajómalmokat tavasszal, József napja után volt szokás újra vízre bocsátani. Ekkor már elolvadt a jég a Dunán, megindulhatott a munka. Minden hajómalomnak megvolt a maga helye. Lépcsőzetesen, ún. szelvényenként állították be őket a sodorvonalhoz közel. Egy szelvény 200 méter volt folyásirányban 175 méter szélességben. Rendeletekkel szabályozták hol állhatnak a malmok, nehogy a folyami hajózást akadályozzák. 1852-ben volt a legtöbb malma Ráckevének; 35 hajó. Mivel a hajómalmok a dunai hajózásra is hatással voltak, minden egyes korabeli térképen jelölték őket.

A hajómalmok egészen november végéig voltak kikötve a legnagyobb sodrású szakaszokon, ekkor András napja körül bevontatták őket egy csendesebb, telelő szakaszra, hogy elvégezhessék rajtuk a téli karbantartást. Ez Ráckevén a Fekete Sas vendéglő alatti szakasz, valamint a hídtól délre eső Duna-part volt. Ekkor az ácsnak sem utolsó molnárok kisvízkor a parton szétbontották a malom három részét. Leszedték a sérült faburkolatot, újraszurkozták az eresztékeket. Egész télen fejszékkel és kétméteres fűrészekkel vágták a jeget a hajómalmok körül, nehogy az összeroppanjanak. Persze ez nem mindig sikerült, az 1838-as és az 1876-os jeges árvíz nagyon sok malmot megrongált, vagy elpusztított a Csepel-szigeten.

A legtöbb malommal azonban nem a jég végzett. 1950 késő őszén még bevontatták a molnárok a malmokat, de a következő év tavaszán már nem futottak ki többé. A kommunista államosítás után már nem volt rájuk többé szükség. A molnárcéhet feloszlatták, tárgyi emlékeik a céhládával együtt ebek harmincadjára jutott. A hajómalmok a parton pusztultak el, többségüket szétverték és elhordták tüzelőnek. Nagyobb szerencséje volt annak, amelyik a karbantartás hiánya miatt elsüllyedt. A Gyurcsik-féle malom 1968-ban került a Duna fenekére. Kiemelése után a Szentendrei Skanzenba szállították, mint az utolsó magyarországi hajómalmot.

 

A hajómalom újjáépítése.

A hajómalom újjáépítésének ötlete hivatalos fórumon 2006 őszén került szóba először. Ráckevei molnárok leszármazottai 2007 decemberében megalakították a Ráckevei Molnár Céh Alapítványt. Ennek a hagyományőrző egyesületnek fő célja a hajómalom újjáépítése volt. A terveket Szőgyényi Gábor építészmérnök készítette el megmaradt leírások, fényképek alapján. 

Kezdetben sokféle megvalósítási terv jött szóba, pl.: legyen csak egy makett, vagy egy egész működő malom? A lelkesedés végül akkora volt, hogy a molnárok a lehető legnagyobb fába vágták bele a fejszéjüket. Egy valódi, úszó, működö malmot álmodtak meg.

A hozzávalók beszerzése bonyolult feladatnak bizonyult: volt egy ráckevei hajómalom (Gyurcsik malom) a Szentendrei Skanzenban, ez azonban darabokra szedve kallódott és nem működött. A skanzen végül a használható részeket kölcsönadta használatra, vagy lemásolásra. Másik kérdés a hajó faanyagának beszerzése volt. Itt a ráckeveiek segítségére sietett testvérvárosuk, Gyergyócsomafalva, akik ingyen és bérmentve 31 köbméter faanyagot adtak, amit egy helyi vállalkozó ugyancsak ingyen fuvarozott Magyarországra. A hajótestet és a göröndőt (vízkerék-tengely) különleges, afrikai fából faragták, fajsúlya akkora, hogy elsüllyed a vízben, keménysége pedig olyan mértékű, hogy nem lehet belé szöget verni.

Példaértékű volt az az erőfeszítés és lelkesedés, amely a hajómalom létrejöttét segítette. Eldugott padlásokról kerültek elő használati tárgyak és berendezések. Elkészült az elveszett céhzászló pontos mása. Előkerült egy régi ráckevei céhlevél. A Kerekzátonyon, betonból került elő a transzmissziós főtengely. Veszprémből érkezett a hajómalomban használt összes szita. A szükséges pénz nagy részét pályázaton és helyi nótaestek bevételeiből fedezték. A hajó festésénél még egy ír hajósember is segédkezett. A helyi netszolgáltató pedig a webkamerával járult hozzá, hogy minél többen figyelemmel kísérhessék az építkezést.

A 2010. augusztus 19-i avató ünnepségen, három és fél év munkájának eredményeképpen látogathatóvá vált Magyarország egyetlen működőképes hajómalma és múzeuma.

Hajómalmot építeni régen sem volt könnyű. A kiállítás egy része ezt a több éves fáradságos munkát is bemutatja egészen az első fa kivágásától a próbaüzemig.

Hogyan működik a hajómalom?

A hajómalom gyakorlatilag ugyanaz, mint a vízimalom. Még a méretük is nagyjából egyforma, amiben különbség van, az vízfolyás mérete. A hajómalom ugyanakkor nem helyhez kötött. A vízállások és sodrásviszonyok váltakozását képes volt követni. Lehorgonyzott állapotában az alatta áramló víz energiáját használta fel. Magyarországon minden nagyobb vízfolyáson megtalálhatók voltak, kezdve a Murától, Vágtól egészen a dunai malmokig. Egy 1863-as összeírás szerint 4301 működő hajómalom volt az országban. 

 

 

A Ráckevei Hajómalom ún. tombácos típus. Három fő részből áll: a házhajóból, melyben az őrlés zajlik, a vízkerékből, mely a folyó energiáját közvetíti a lapátokon és a tengelyen keresztül, valamint a völgyhajóból, melynek másik neve: tombác. Utóbbit gyakran egyetlen vastag tölgyfából faragták ki. A malmokat a malomszeghez rögzítették, amely egy erősen megvasalt cölöp volt a folyó medrébe leverve. A molnárok ez után fizették az ún. szegbért. 1772 után áttértek a horgony használatára, mert a malomszegek akadályozták a hajózást.

 

A tombácon nyugszik a göröndő, amely nem más, mint az alulcsapott vízikerék tengelye. Gyorsabb folyású vizeken kisebb, míg pl. a lassabb folyású Tiszán nagyobb és szélesebb lapátok kellettek. A házhajóról a tombácra vízjáró vagy völgyhíd vezetett, melyen a molnár tudott közlekedni. Minden hajómalomhoz tartozott egy-két ladik is, ezen szállították az őrölnivalót a hajóra, majd az őrleményt a partra.

  

A hajómalmok egyik fő hátránya a nehézkes megközelíthetőség volt. A parton érkező szekeresnek jeleznie kellett a vízen lévő molnárnak, hogy jöjjön a gabonáért ki a partra, ami lehetett rozs, búza, vagy akár kukorica is. Ekkor megbeszélték, hogy mikor lehet a lisztért jönni. Volt, hogy a vízimolnárok fuvarost fogadtak, akik a környéket bejárva összegyűjtötték az őrölnivalót. Általában az őrlés legalább egy napot vett igénybe, ez függött a hajómalom kapacitásától és a gabona mennyiségétől is. A ráckevei malom jelenleg óránként 80 kilogramm gabonát képes megőrölni.

A Ráckevei Hajómalomot vasárnaponként érdemes meglátogatni, amikor ugyan a megszokott 300 helyett 500 forint a belépő, de emellé őrlési bemutató is jár. Amikor mi ott jártunk egész nap működött a malom, nem csak akkor, ha csoport érkezett. A malom ma elekrtomos árammal működik, ugyanis ha a Ráckevei-Duna sodrására lenne bízva a vízikerék, az ugyan meg nem mozdulna. Ezt az egy apróságot leszámítva az újjáépítésnél mindent sikerült eredeti formájában helyreállítani.

Megtalálható itt a garat, ahol újra eredeti értelmében használhatjuk a "felöntött a garatra" szólásunkat. A hajóházban működő gépek mellett tapasztalható zajszint indokolja a másik vízimolnáros szólást: "nagyot hall, mint ősszel a mónár". Ennek a másik magyarázata a rengeteg őszi munka volt, amikor a molnárok már meg sem hallották a partról csengető szekereket. A két órás látogatás után csengett a fülünk nekünk is.

Ebben a malomban már hengerszék őröl, míg a régebbiekben még malomkő volt használatban, melyet a molnárok a bányászás helyszíne alapján "tót kőnek" neveztek. Ugyancsak újítás volt a szitálás bevezetése. Egészen a XVII. századig sehol sem választották szét a korpát a liszttől, s később is csak lassan terjedt el ez a módszer. A háziasszonyok ugyanis szerették a korpás lisztből sült kenyeret és ha finomabb liszt kellett nekik, szitáltak maguknak odahaza. A szitálás után 10 zsák gabonából lett 7 zsák liszt és 4 zsák korpa, így plusz egy zsákot kellett vinni a molnárnak.

Aki vasárnap ellátogat a malomba, nem kell, hogy zsákot vigyen magával. A hajómalomban helyben őrölt és csomagolt lisztet lehet vásárolni 200 ft/kg áron.

Ez a bejegyzés csupán egy részét volt hivatott elmondani annak, amit a hajómalomban molnárok mesélnek a látogatóknak. Nem célja, hogy minden tekintetben átfogó bemutatását adja ennek a régi mesterségnek, ezt az ismeretet csakis ott, Ráckevén kaphatják meg az érdeklődők. Duna mentén tett látogatásaink során számunkra messze a legnagyobb élmény ez az ipartörténeti emlékhely volt. Ha tehetik mindenképpen látogassák meg!

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• A Ráckevei Hajómalom tablói
• Dr. Kovács József László: Duna vizén malom forog
• http://portofvenek.uw.hu/hajomalom.html

Hivatalos honlap:

• http://hajomalom.rackeve.hu/

Életre keltett osztrák szigetek és árterek

A múlt rekonstruálására sokféle módszert kidolgozott már a tudományos világ. Leírások, makettek, hagyományőrzők, interaktív múzeumok után az informatika fejlődésével további lehetőségek tárultak fel. A régészet mellett a földtudományok is előszeretettel használnak (tér)informatikai (GIS) módszereket mérésekre, szimulációkra. Azon kívül, hogy gyakran anyagi hasznuk is van ezeknek az alkalmazásoknak (pl. kőolajkutatás), nem mellékes, hogy igen látványosak is. Ezen a négy egyszerű animáción térinformatikai módszerekkel elevenedik meg az osztrák Duna múltja.

A bécsi Hidrobiologischer Institut és az Universität für Bodenkultur 2008-as közös munkájukban az osztrák Duna két szakaszát vizsgálták. A Linz alatti Machfeld öblözetét, valamint a Bécstől közvetlenül keletre lévő árteret. Mindkettő széles folyami ártér volt a szabályozás előtt, ahol a Duna áradásai több kilométer szélességben öntötték el a partmenti sávot.

Az animációk egyik részében egy nagyobb áradás fokozatait mutatják be. Itt nyilván a szintvonalak voltak segítségükre, melyet korabeli beszámolók alapján pontosítottak.

A második kategória már szélesebb időtartamot ölel fel, ezeken a Duna mederváltozásai követhetők nyomon a XVIII. század első felétől egészen napjainkig. Láthatjuk a természetes medrében kanyargó Dunát, majd a folyószabályozások hatásait, valamint a legutolsó képeken a vízierőművek építése következtében bekövetkezett változást.

 

Ilyen animációkat házilag sem nehéz barkácsolni. Először is kell egy jó ötlet és egy kiválasztott terület. Meg kell keresni az összes fellelhető és jó minőségű térképszelvényt, melyek lehetőleg pontosan lefedik a kutatásra szánt területet. Ezeket egyenként, jó felbontással (legalább >300 dpi) be kell szkennelni. Majd keríteni kell egy jó térinformatikai programot, melynek használatát nem árt behatóan tanulmányozni, mielőtt dolgozni kezdünk. 

Pontosan meg kell tervezni mindent. Egységesíteni kell a jelkulcsot valamennyi térképre. Generalizálni kell, azaz kiválogatni, melyek azok a jelenségek, formák amelyekre szükségünk van és ábrázolni szeretnénk. Körbe kell határolni pontosan a területet. Fontos, hogy egységesíteni kell a fokhálózatot minden egyes szelvényre, ezáltal fogják a szelvények pontosan lefedni egymást. Például egyes falvak templomai, utak kereszteződései ugyanarra a koordinátára kell, hogy essenek, különben torzulni fog a végeredménynek kapott térkép. Ezt hívják georeferálásnak. Légifotók esetén bonyolultabb a helyzet, itt a képek perspektivikus torzulásainak kiszűrése miatt még ortorektifikációra is szükség van.

Ezután nincsen más hátra, át kell rajzolni minden szükséges alakzatot külön rétegre. Ez a legidőigényesebb, szöszmötölősebb munka. Ha minden jól megy a végeredmény legalább olyan érdekes lesz mint ez a négy animáció.

A négyszögletű Kerekzátony

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zátony a Ráckevei-Dunában. Úgy hívták, hogy Kerekzátony, annak ellenére, hogy mindig is orsó alakja volt. És a neve sem mindig volt Kerekzátony, hívták Somlyó-szigetnek, sőt Senki-szigetnek is. Azóta a Duna sincsen már meg, csak egy lassan áramló, vízszintingadozásoktól megkímélt hosszú tó, melyet még megszokásból Dunának fogunk hívni. A Kerekzátonyra is beköszöntött így április végén a nyár, tűző napon megtett rövid sétánk alatt ízelítőt kaptunk a sziget júliusi hangulatából.

Ráckeve központjától déli irányban, mintegy másfél kilométernyire, a Duna közepén terül el ez a kicsiny üdülősziget. Egyetlen módon lehet megközelíteni: egy 8 személyes motorcsónakkal. Ez a csónak minden fél és egész órakor indul a kevei partról, de nem onnan, ahol a google térkép jelöli. Kétszáz méternyivel északabbra, egy apró révállomáson szállhatunk be a lélekvesztőbe, melyet üzemidőn kívül sétahajózásra lehet használni. Érdemes élni az alkalommal, hiszen a közeli, lakatlan Senki-sziget kiváló célpont lehet, akár strandolásra, akár geoládázásra.

Helytörténeti témájú művekben szokás az első ember megtelepedésénél felvenni a fonalat. Nos, a Kerekzátony esetében nem a Gravetti kultúrával, vagy a neandervölgyiekkel, valamint nem a jégkorszak visszahúzódásável kell kezdenünk, hanem a Tassi-zsilip felépülésével. Ez a műtárgyat 1926-ban kezdték el építeni és az 1930. évtől üzemel. A zsilipkapuk lezárultával megszűnt a vízszint ingadozása és sok más szigethez hasonlóan stabilizálódott a partvonal. Többé nem kellett attól félni, hogy időszakosan teljesen elborítja a víz, esetleg a mellékág kiszárad kisvízkor. Ezzel megteremtődött a lehetősége annak, hogy horgásztanyák, kiskertek, nyaralók révén az ember birtokba vegye a Kerekzátonyt.

1930 után kezdődhetett tehát a parcellázás, a korábban ártéri erdővel borított, majd gyümölcsösként hasznosított szigeten. A telkek kijelölésével egyidőben, eleinte gyümölcsfák, majd később az üdülő funkció előtérbe helyeződésével kerti örökzöldek és őshonos ártéri fafajok révén erdősült be a Kerekzátony.

Különös morfológiája van ennek a szigetnek, ugyanis a part mellett végig töltésszerűen húzódik a legmagasabb térszín, ami a sziget belseje felé tálszerűen lejt. A fenti képen a part menti ösvényről fényképezünk befelé. A kerítés süllyedése követi a lejtést, egyben jól érzékelteti a lapos tál formát.  Elképzelhető, hogy ezért kerek a Kerekzátony?

A sziget jelenlegi formája semmiféleképpen sem kerek, sokkal inkább orsó, vagy hal alakú. Északi csúcsa valamivel teltebb a délinél. Ezt az "áramvonalas" formát abból az időből nyerte, amikor  még áramlott körülötte a víz. Jelenleg a Kerekzátony körülbelül egy kilométer hosszú, legszélesebb pontján meghaladja a 200 métert. Nagy gondban lehet az, aki első ránézésre szeretné megállapítani, hogy melyik oldalán van a mellékág és melyiken a főág, ugyanis mindkettő nagyjából egyformán széles.

A sziget területe lassan hízik, köszönhetően a körös-körül terjeszkedő nádasnak és a helyenként a partra hordott lombnak. A szinte észrevehetetlen vízáramlás következtében a vízben halmozódik fel a Kerekzátony fáinak lombja, évről évre gazdagítva a partmenti, humuszban gazdag iszapot. Strandolásra alkalmas hely talán csak a vízbe benyúló nagyobb stégek végén van. Mindenütt máshol régen felváltotta a kavicsot és a homokot a finomabb szemcséjű üledék a vízi növények legnagyobb örömére.

 

A Kerekzátony a környezetétől elzárt mikrovilág. Ivóvízet tüzelőt, építőanyagot és élelmiszert csupán csónakon lehet odaszállítani. Ennek ellenére már sokan döntöttek úgy, hogy végleg ideköltöznek. A háborítatlan, szinte idilli nyugalom vonzó lehet a város zajába beleunt emberek számára. A szigeten csak fúrt kutakból lehet vizet nyerni, amely nem ajánlott ivásra, legfeljebb mosogatásra. A Kerekzátony és a Ráckeve túlsó végén található Angyali-sziget csatornázására már megvan a pályázati pénz, amennyiben a lakók kétharmada vállalja az ezzel járó költségeket többé nem kell hóban fagyban ivóvízért csónakázniuk a partra.

 

Aki turistaként érkezne a szigetre - mint például mi - hiába keresne vendéglátóipari egységet, netán kisboltot. Ez a sziget nem vált a vizítúrázók paradicsomává, mint mondjuk a Luppa-sziget. Azonban ez nem volt mindig így. 1951-ben a Ráckevei Horgász Egyesület székhelye itt volt a szigeten, mégpedig Kiss Ernő vendéglőjében. Sajnos az egykori épületet nem sikerült megtalálnunk. A horgászok 10 éven át használták ezt az épületet, mígnem a parton felépült a ma is használatos székhelyük.

Amiért a szigetet mindenképpen érdemes felkeresni így tavasz végén, az a virágkavalkád és a lomb zöldjének megannyi árnyalata, ahogy az nádassal koszorúzott égszínkék vízen tükröződött. A fűben alig volt hely, ahol nem láttunk elhintve százszorszépeket. A parton vadon növő orgonabokrok illatát a szél a sziget legtávolábbi zugába is utánunk hordta. A vízparti telkek lakói a fűnyírás közben is találtak időt, hogy fél szemmel a parton hagyott horgászbotjaikra pillantsanak. Bográcsban készülő halászlé illata keveredett a levegőben a tűző nap ellen bőrbe dörzsölt naptejjel, mintha már valójában július lett volna.

A szigetet szó szerint behálózzák a négyjegyű számokkal jelölt keskeny sétányok, amit az autóhoz szokott emberek kissé ijesztőnek is találhatnak. Érdekes belegondolni, hogy a hamarosan meginduló közművesítés során vajon hol fognak közlekedni a sziget közepén lakó nyaralótulajdonosok? Magyarország legkeskenyebb utcahálózatában néhol két ember is bajosan fér el egymás mellett.

Talán segítségükre lesz a csónak és a parton körös-körül szinte egymást érő stégek kavalkádja. Nem is láttunk két egyformát. 

Alig egy órányi sétára volt időnk a Kerekzátonyon. Amikor újra beszálltunk a "komp"-ba azt gondoltam jó lehet, ha van az embernek itt egy nyaralója. A hirdetések tanulsága szerint már 3,5 millió forintért lehet telket kapni egy kisebb épülettel.

Mikor visszapillantottunk a kevei partról a Kerekzátonyra, talán csak az érzékszerveink játszottak tréfát velünk, de a sziget mintha valóban kereknek tűnt volna.