Búcsú Veránkától

1893-ban hatalmas munkálatoknak volt színhelye az Érsekcsanád és Veránka-puszta közötti vizenyős terület. Ez évben meghozott XVI. törvény értelmében rendezni kellett a Baja és Bogyiszló közötti Duna-szakaszt, hogy az alkalmas legyen a hajózásra és a jeges árvizet okozó jégdugók ne alakulhassanak ki. A Kalocsai Érsekuradalomhoz tartozó területen egy hosszú sávban kivágták az erdőt, helyét felszántották, majd kubikosok százainak munkájával egy 25 méter széles árkot ástak. Amikor ez elkészült, egyetlen kapavágással átszakították a felső részt a Dunától elválasztó keskeny földcsíkot, és a folyó birtokba vehette az új medrét. Ez volt a Veránka-sziget születésének pillanata.

1. ábra Érsekcsanád és Kákony az első katonai felmérésen

Ez a Kalocsától Bajáig, de inkább Eszékig húzódó alacsony, árvízjárta terület, melyet ma leginkább Gemenc néven ismerünk, meglehetősen fiatal földtani szempontból. Az utolsó jégkorszak végén és a holocén elején kialakuló süllyedékterület mágnesként vonzotta magához az addig Budapest irányából Szeged felé tartó Dunát. Ennek a bezökkenésnek köszönhető, hogy a folyó nyugati irányban lecsúszott hatalmas hordalékkúpjáról, melyet ma Kiskunságként ismerünk. Mivel a kavics a Kisalföld bezökkenése miatt ott halmozódott, így már nem jutott el az alsóbb szakaszokra. Jelentősebb hordalékkal rendelkező mellékfolyó sem torkollik a Dunába az Ipoly óta. E miatt ez a süllyedékterületet homokkal, de főleg iszappal és agyaggal töltődött fel. A finomszemcsés üledék, valamint a meglehetősen sík terület miatt a Duna állandóan változtatta folyásirányát. Szekszárdtól egészen a Kiskunság pereméig bebarangolta az egész, 20-40 kilométer széles árterét. Nem volt két egymást követő év, hogy ugyanabban a mederben folyt volna. Ez a természetes (a fokgazdálkodás megjelenésével is természetközeli) állapot egészen a török kiűzéséig fennállt (lásd 1. ábra).

2. ábra A Sárköz 1826-ban

A török kiűzése után megélénkülő áruforgalom és a hadsereg-szállítás, utánpótlás biztosításának igénye megkövetelte a Duna-menti hajóvontatás fejlesztését. Ugyancsak előtérbe került a folyómenti gyarapodó népességű települések árvízvédelme is. Ha összevetjük az első két térképet, megfigyelhetjük, hogy (Érsek)Csanád falu közelebb helyezkedett el a Dunához, mint manapság, ugyanakkor Kákony (a pandúr-szigeti Pandúr faluval együtt) eltűnt. 1788-ban, majd később, 1805-ben e két falu katolikus bunyevác és magyar lakosságát az árvizek elől az érsekuradalom a biztonságosabb Bajára és Bajaszentistvánra költöztette.

A Duna-szabályozása 1820-21-ben indult meg a várszegi és a bogyiszlói (tolnai) kanyarulat átvágásával. Az Érsekcsanád környéki Duna ekkor még szabadon változtatta medrét. Kanyarulatai folyásirányban vándoroltak, szépen megfigyelhető, amint a második ábrán "Rezét" felirattal ellátott földnyelv fokozatosan elvékonyodik, majd természetes lefűződéssel létrejön egy holtág. Ekkor még az ismeretlen eredteű Veránka név mindössze egy dűlőt, rétet jelölt. Ezt a nevet először 1810 körül említik régi térképek. Ezen a réten állt, közvetlenül a Duna partján a hajósok, révészek és halászok által látogatott Csanádi csárda. Ez a csárda később természetföldrajzi okból ment tönkre, a Duna egy szép napon egyszerűen faképnél hagyta és keresett magának egy távolabbi medret (3. ábra). 1860-70 között a Kalocsi Érsekuradalom fafeldolgozó és erdészeti majorságának központja lett, immár Veránka-puszta néven. Ekkor még mindig a Duna-Tisza közéhez tartozott.

3. ábra Még a parton áll a Csanádi csárda, ám előtte már zátony húzódik (1860 körül, keleti tájolás)

 
A Duna közvetlenül a kanyarulatátvágások előtt is gyakran változtatta a medrét. Ez részben annak volt köszönhető, hogy az árvízvédelmi töltések kiépítése során a Duna itt megtarthatta 5-6 km széles árterét. A töltés vonalvezetését sokan azzal indokolják, hogy a Kalocsai Érsekség nem volt hajlandó pénzzel beszállni az ármentesítő társaságba, ezért a töltést pontosan ennek a határán építették föl, távolabb a folyótól. Valószínűleg azonban nem is lett volna értelme ezen a mélyen fekvő, holtágakkal, mocsarakkal, zátonyokkal tarkított ártéren gátat építeni.

4. ábra A Veránka-sziget 1858-ban és napjainkban

1893-ra a Duna több kanyarulata is túlfejlődött, ami fokozta a jégdugók kialakulásának veszélyét. Egyes kanyarulatokban a folyó teljes mederszélessége zátonyokkal együtt elérte az egy kilométert. Az éles kanyarulatok szűk földnyelveket kerülgettek, mint például a Grebéci-Duna által közrefogott Buvat. A szláv szérű szóból eredő Gemenc összefoglaló névvel ismert terület sárközi szakaszán emiatt volt szükséges három kanyarulat átvágása.

5. ábra Kanyarulatok vándorlásának iránya és nagysága (1858-1893)

1893-ban ezt a szakaszt is elérték a főváros felől induló szabályozási munkálatok. A bevezetőben már említett módon kiásott 3 kilométer hosszú vezérárok megnyitásával kialakult a rajta lévő Veránka-pusztáról elnevezett sziget, valamint a 18 kilométer hosszú Rezéti-Duna, avagy a régi főmeder. Az új főág meglehetősen hamar elérte a kívánt szélességet, ez jelenleg 450 méter. Az átvágásból a Duna hatalmas mennyiségű hordalékot mosott ki, ez a folyamat még napjainkban is zajlik, elsősorban a jobb parton. Vízbedőlt fák, meredek, alámosott partfal, és kilátszó rétegsor jelzi, hogy a Duna szélesedése még korántsem ért véget (1. kép).

1. kép Alámosott partszakasz a Veránka-sziget főági oldalán

A Rezéti-ágban a főág szélesedésének köszönhetően megindult a feliszapolódás. A feliszapolódással együtt járt a meder szűkülése. A beérkező hordalék a hirtelen lelassuló vízáramlás (A Veránka-sziget mellékágában háromszor kisebb az esés, mint a főágban) miatt kiülepedett, ezért főként a Rezéti-Duna felső szakasza szűkült. E száz éves folyamat révén tizedére csökkent a mellékág mederszélessége. A főági mélyülés hatására relatív kiemelkedés és szárazodás is zajlott az elmúlt évszázad utolsó harmadában. A mederszélesség csökkenése főként ennek a folyamatnak a számlájára írható. Árvizek esetén ugyan több víz érkezik, de megnövekszik a hordalék mennyisége is. A homorú oldalon alámosott partszakaszokból (2. kép) származó üledék már nem képes visszajutni a főágba, így az a domború partokon halmozódik fel, vagy zátonyokká formálódik.

2. kép Ennyi hordalék tűnt el a fa felcseperedése óta

Ilyen mederközépi zátonyból alakult ki a Senki-sziget (3. kép) a betorkollástól alig néhány kilométerre. Tolna és Bács-Kiskun (azelőtt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) megye határa a Rezéti-ág nyomvonalát követi, emaitt sokáig nem tudták eldönteni az illetékesek, hogy ezt az új zátonyt közigazgatásilag hová sorolják. Jelenleg Bács-Kiskun megye része.

3. kép A Senki-sziget keleti irányból, balra a keskeny mellékág

Elvékonyodó mellékágában már a Baján mért 3 méter alatti vízállás esetén kilátszik a meder (4. kép). Ez az év átlagosan 85 napján fordul elő, a maradék 280 napon van áramlás a Rezéti-Dunában. Természetesen a kezdő érték egykor 365 nap, azaz 100% volt, és nem várható, hogy ez a jelenlegi 75-25%-os vízborítottsági arány a közeljövőben javulni fog.

4. Hártyavékony víz a zátonyon

A főági medermélyülés és a szélsőségesebbé váló vízjárás következtében megváltozott a Rezéti-Duna partjainak morfológiája. A szabályozásig a medret és a partot viszonylag kisebb szintkülönbségek jellemezték, ezért tudta a Duna olyan gyakran változtatni a folyásirányát. Övzátonyok és sarlólaposok által együttesen létrehozott formakincsek élő medrek és holtágak alkották az alacsony árteret, melynek legmagasabb pontjai sem nyújtottak védelmet az árvizek ellen. A Veránka-szigeten nem beszélhetünk magas ártérről. Egy négyszög alakú nyári gát védelmezi a szigetet a közepes árvizektől, mely egyben a sziget legmagasabb részét képezi.

6. ábra A Veránka-sziget környezetének domborzatmodellje (forrás: Nagy Attila, 2004)

 
Az EOTR 10000-es szelvényeinek felhasználásával készült domborzatmodell (6. ábra) kirajzolja az egykori medreket, ezek mélyén közepes vízállásnál napjainkban is élővíz hullámzik. Fokok kötik össze őket egymással, melyen árvízkor feltöltődnek, kisvízkor pedig visszaeresztik vizüket a Rezéti-Dunába. Jól megfigyelhetők az alámosott partok éles peremei. Köztük az is, ahol egykor a Csanádi csárda állt közvetlenül a főág partján.

7. ábra Az erdők mintázata követi a domborzatot (Észak-Veránka, 1940 körül)

8. ábra A Veránka-sziget déli része árvíz idején (1940 körül)

A Rezéti-Duna sorsa születése pillanatában, 1893-ban megpecsételődött. Azóta egyre kevesebb lomha víz áramlik benne. Medréből nem csak a víz tűnik el lassan, de a halak is. Varsáiból kifogynak a halak, a halászok egyre szegényebb zsákmánnyal kénytelenek beérni. Medre évről évre szűkül, és van, hogy gumicsizmában át lehet már gázolni egyik partjáról a másikra, ott, ahol azelőtt fél kilométert kellett egy jó úszónak leküzdenie. Partjain ültetett erdők sorakoznak glédában, már megjelentek az idegenhonos, invazív és szárazságtűrő fajok. A talajvíz együtt csökken a kisvizekkel. A legalacsonyabb mért vízállások Bajánál 1-1,5 méterrel maradnak el a száz évvel ezelőttiektől.

5. kép Lassan ellepi a lágyszárú növényzet a Lassi-tavak helyén hullámzó egykori Duna medret.

Nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy történtek komoly erőfeszítések ennek a folyamatnak a lassítására. Sajnos a Rezéti-Duna kotrása sem hozta meg a várt eredményt, az eltávolított hordalékot egy év alatt visszahordta a Duna. A jobb parti sarkantyúk visszabontása révén talán több víz áramlik be a mellékágba. Ezek a beavatkozások azonban nem elégségesek, hiszen nem jelentenek megoldást a fő problémára, a főág erőteljes beágyazódására.

Ha nem történik a közeljövőben drasztikus beavatkozás, további szárazodás várható nem csupán itt, a Rezéti-Dunában, de az egész Gemenc területén is. Így évek, évtizedek múlva kénytelenek leszünk búcsút venni a Veránka-szigettől.