Urbanicza, az utolsó sziget Tökölön

"A faluhoz tartozó két kis sziget nem sok hasznot hajt, mert csak apró cserje és nád van rajtuk, s a megáradt folyó gyakran elönti őket. Hasonló sorsa van a folyóparti földeknek is." - így tudósított Bél Mátyás a XVIII. század közepén 1736-ban kiadott leírásában Tököl faluról és a hozzá tartozó Dunapartról. Ha azonban egy pillantást vetünk egy már közreadott Mikovinyi-féle térképre három szigetet láthatunk a Budafoki Duna-ágban. A Duna Mappáció térképészei 1826-ban már csak két (és élesebb szeműek számára még egy fél) szigetet rajzoltak fel részletes térképükre. Aki azonban ma látogatna el Tökölre már csupán egy szigettel találkozhat, az Urbanicza-szigettel. Felmerülhet a kérdés: ha ez így folytatódik a közelvövőben Tököl sziget nélkül maradhat?

1. ábra Tököl és környéke 1826-ban

Az Urbanic(z)a - régies írásmóddal Urbanovicza - sziget maradt az utolsó dunai sziget Tökölön, hacsak a Csepel-szigetet nem számítjuk annak. A szigetek eltűnését itt azonban főleg természetes folyamatok okozták. A folyószabályozások egyedül az Urbanicza-sziget arculatát befolyásolták jelentősen, ám még itt is többé-kevésbé élő szigetről beszélhetünk.

A legkorábban nyomozható szigetmaradvány Tököl Körtvélyes nevű részén található, melyet a helyiek délszláv nyelvükön Krusik-nak hívtak. Az egyszerűség kedvéért a Krusik-sziget nevet fogom használni, hiszen ez az elnevezés együtt merült feledésbe a sziget nevével. A 100-102 méter tengerszint feletti magasságú, szél és víz által összehordott homokhalmokon épült Tököltől közvetlenül nyugatra húzódik egy ma is vízzel borított mederszakasz. Sűrű nádas jelöli ezt a régi Duna mellékágat, csak néhol csillan meg a nap nyílt vízfelületen ott ahol a legmélyebb a térszín. Telepített erdő, nádas és magányos fűzfák jelölik a jelenlegi mesterséges lefolyást. A talajvízből és csapadékból táplálkozó lassan csordogáló vizek a déli szakaszon már nem az egykori medret követik, hanem egy ásott csatornában találnak lefolyász az Urbanicza-sziget mellékágába. Az elhagyott medreket nagyon nehéz nyomozni, hiszen a szántóföldi művelés jobbára elegyengette az egykori formákat. A nyomozásban segíthetnek azonban a régi térképek és a jelenkori domborzatmodellek. A kifejezetten Dunát térképező mérnökök 1826-ban kék színnel jelölték a vízjárta területeket Tököltől nyugatra (1. ábra). A parvonal és a 100 méteres szintvonal alapján a Krusik-sziget északi csúcsát a repülőtérhez tartozó teleptől nyugatra tehetjük. A déli csúcs és visszatorkollás meghatározása már nehezebb, feltehetően a Duna több ágra szakadva érte el az Urbanicza-sziget mellékágát. Legjobban közelítve az 1930-as angyalos vízi sporttérképen berajzolt 100 méteres szintvonal nyúlványát tehetjük meg a Krusik-sziget déli csúcsának. Feltehetően már a középkor folyamán a Csepel-sziget tömegéhez forrt, az újkori térképek közül már egyiken sem jelölik különálló szigetként.

2. ábra Az Urbanicza-sziget 1930-ban

Urbanicza-szigetből ellenben kettőt is jelöltek még a XIX. század elején is. Északon helyezkedett el a Kis-Urbanicza-sziget, mely egy kisebb homokzátonyként szerepel a térképeken, tőle délre feküdt a Nagy-Urbanicza-sziget. Utóbbi egy kifejezetten hosszú és keskeny sziget volt. E két rész összeforrása még 1859 előtt lezajlott, ugyanis a II. katonai felmérésen már feliszapolódott mellékágat rajzoltak közéjük, habár a szigetmagok még jól elkülöníthetőek. A folyószabályozási munkálatok 1872-től formálják az immár egységes Urbaniczát. Ekkor a Ráckevei-ág lezárása miatt 66 centimérerrel növekedett meg a Budafoki-ág vízszintje, felgyorsítva e szakasznak az eróziós folyamatait. Elképzelhető, hogy a mellékág meredek partfala ekkor alakult ki. 

1884-ben a szigetcsúcson elkészült a zárás, egy időben a túlparti Kácsás-szigetével. A szigettől északra és délre is túlságosan széles volt a meder, tartottak tőle, hogy megismétlődhet az 1876-os jégtorlódás, mely pontosan ezen a szakaszon alalkult ki 8 évvel ezelőtt. Az Urbanicza-sziget többi részét nem érintették más szabályozási munkálatok ekkor. A déli csúcsnál található áteresz építésére vonatkozóan nem találtam adatokat, ez későbbi munkának tűnik.

A kifejezetten keskeny mellékág legnagyobb szélességénél is alatta marad a 30 méternek, ellenben 3,2 kilométer hosszan húzódik a battai révtől a déli átereszig. Vízfelülete 9 ha, átlagos mélysége csupán egy méter, átlagos összes víztérfogata 90000 köbméter.

Ennyi maradt a Krusik-sziget mellékágából: nádtenger között megcsillanó, talajvízből és csapadékból származó vízfelület, mely  lassan csordogál a Duna felé. Háttérben a Tökölt védő töltés koronája látszik.

A százhalombattai révnél különös installációval találkozhat az ember. Itt áll egy félbevágott, nemzetiszínűre festett, villanyoszlopra szerelt, olajoshordókból álló szélerőmű, valamint egy roncstemetőben fehérlő fém papírhajó. Utóbbin a működés jeleként rozsdás vonal jelzi a merülés mértékét. Elképzelhető, hogy még fog úszni a Dunán, csak télire vontatták partra. Történetéről bővebben itt találhatunk információt.

A mellékág és a Duna közti szakasz április elején száraz volt, a közepes vízállás ellenére is. A meder alaposan beszűkült, de még nyomozható. Bár alig tekinthető másnak, mint egy méternyi mély ároknak az ártéri erdő közepén. A parti oldalon egy nyári gáthoz hasonló vonulat húzódik az erdő és a szántóföld szélén, ez védi a mezőgazdasági területeket a kisebb árvizektől. Ez az északi rész a legszemetesebb. Fél papucstól kezdve műanyag uszadék mázsái borítják az erdő avarját az éppen nyíló salátaboglárka telepek között. Szerencsére dél felé haladva a szemét mennyisége egyre csökkent, ellenben sokkal inkább tűnt módszeresnek annak lerakása az út szélén.

Talán ötven métert kellett sétálni a mellékág víztükréig. Meredek partjai miatt egy csatorna benyomását keltheti. Gondozatlan csatornáét, ugyanis tucatjácal találhatunk benne vízbedőlt - gyakran igen öreg - fákat. Nem lenne ez probléma, ha a Duna áradásai ki tudnák mosni a szervesanyagot időről-időre. De így sajnos a felhalmozódó szervesanyag fokozatosan változtatja majd a holtágat először mocsárrá, majd láppá, míg el nem tűnik végleg.

 

A sziget meglehetősen változatos képet mutat, megtalálható itt a kaszáló, a tarra vágott telepített (zöldjuhar) erdő, a természetes ártéri erdő szinte minden társulása, nádas, magaskórós, sőt gyep is. Rövid ottartózkodásom alkalmával volt szerencsém őzzel, nyúllal fácánnal is találkozni, a rengeteg énekesmadáron és békán kívül.

Ezen a képen jól elrejtettünk két darab szajkót.

A sziget hosszában egy néha felismerhető út vezet itt éppen egy zöldjuharoson keresztül. Eleinte földút, mely a sziget déli csúcsán álló vízmű területnél már szilárd burkolatot kap. A holtág partján egy állatcsapás nyújtja a legszebb kilátást, bár aki az épített környezetért rajong, a Nagy-Duna partján mindenhonnan gyönyörködhet a százhalombattai erőmű kéményeiben.

Az Urbanicza-sziget déli része szigorúan védett vízmű terület, ahol öt - a nyitóképen is látható - kútház áll magasan az árvízszint fölött. Összesen ez az öt épület áll az egész szigeten. Ezen a részen található egy meglehetősen érdekes felszínforma, egy széles lapos árok, mely a sziget hossztengelyében húzódik. Környezeténél mélyebb részeit kihangsúlyozza a benne felgyülemlett kevéske víz. Valójában egy elhagyott mellékágban kialakult mocsárnak tűnik, létezését már a 2. ábrán is megörökítették.

Elképzelhető azonban az is, hogy mesterségesen kialakított formával állunk szemben, erre utal a közvetlen környezetének domborzata. A két oldalán húzódó földkupacok mintha földkitermelés nyomai lennének. Ártéren még nem találkoztam hasonlóan élénk domborzattal, a Duna áradásainak idővel el kellett volna egyengetniük a felszínt.

A sziget déli csúcsához érkezünk, balról csatlakozik be a mellékág, jobb oldalon feltűnik a Duna és a túlsó oldalon álló Kácsás-sziget. Szemben már a parti szűrésű ivóvízjutak kéksapkásai sorakoznak, annyian, hogy a látóhatár pereméig lehet őket követni. A partra egy áterszen keresztül jutunk el. A Duna áradása éppen annyira közelítette meg április elején a két gyűrűt, hogy már nem kellett sok, hogy a mellékág déli irányból friss vízzel töltődhessen fel.

Tököli önkormányzati hírek között gyakran felmerül, hogy "kezdeni kéne valamit" a szigettel. Nos első ránézésre az északi betorkollásnál kellene eltávolítani a szemetet és a lerakódott hordalékot, hogy minél gyakrabban öblíthesse át a Duna a holtágat. Érdemes lenne az átereszt is kiváltani egy kisebb híddal, hogy az ne akadályozza a vízáramlást, és ne akadjon bele minden apró faág, melynek révén a mellékági részen nagyon erős üledékfelhalmozódás jelentkezik.

Így talán Tököl utolsó szigete megmaradhatna az utókor számára. Még nem késő cselekedni.