Okozhatta-e a dunai jeges ár a Velencei-tó 1838-as kiáradását?

 
Kácsor László könyveit érdemes olvasni. Nemrég került kezembe a Velencei-tóról szóló könyve, amelyben váratlan információra bukkantam az 1838-as dunai jeges árvízről. Egy olyan közlésre, amely egészen más megvilágításba helyezheti ezt a történelmi árvizet. Történt ugyanis, hogy 1838 kora tavaszán a Velencei-tó vízszintje olyannyira megemelkedett, hogy elöntötte a déli part településeit, újra felszítva a tó teljes lecsapolásáért és ez ellen folytatott évszázados küzdelmet. Honnan származott az árvizet okozó hatalmas víztömeg? Elképzelhető, hogy a Dunából?

...csaknem elfelejtették a tavat, egészen az 1838-as árvíz súlyos pusztításáig. A katasztrófa nem is a tó felől érkezett, hanem a Duna árvize a Sión, a Sárvízen és a Kajtori-völgyön keresztül felnyomult a Velencei-tóba, amelynek vize olyan magasra emelkedett, hogy elöntötte a déli part településeit.

/Kácsor László: A Velencei-tó. 1984/

Első hallásra alig hittem, amit olvasok. Első gondolatom az volt, hogy ez a hír bizony a földrajzi tudományos-fantasztikum világába tartozik. Ezért jobbnak láttam ha utánanézek a dolognak, mert ki tudja, még az is előfordulhat, hogy én tévedek és a Duna valóban felduzzaszthatta a Velencei-tavat. Megkérdeztem Kácsor Lászlótól, honnan szerezte ezt az információt. Mivel a könyv már lassan 30 éves, nem sok reményt fűztem hozzá, hogy mindenre emlékezni fog. Elmondása szerint könyvtári, levéltári kutatásai közben bukkant az adatra, korabeli - feltehetően 1838-as - székesfehérvári lapokban. Sajnos az újság nevére már nem emlékezett.

Sátrakat formázó nádrakások a Velencei tavon (1972)

Egyelőre sajnos a hivatkozott korabeli újságcikk nem került elő, mely a Duna jeges árjának Velencei-tóba zúdulását ismertetné velünk. A keresésben bármilyen segítséget szívesen elfogadok, jó lenne, ha valaki tudná, milyen lapok jelentek meg 1838-ban Székesfehérváron. Ha jobban belegondolok, valószínűleg ez az egy bizonyíték szólna e földrajzi kuriózum mellett.

Ellene szóló érv annál több van, lássuk ezeket pontokba szedve:

1, 1838. március 22-én éjjel akadt meg a jégtömeg a Tolnától délre található Borrévi-kanyarulatban. A jégdugó mindössze egyetlen napig állt itt, a víznyomás mácius 24-én hajnalban emelte meg és szállította tovább folyásirányban lefelé. Egy nap alatt nem tudott volna annyi víztömeg felgyűlni a jégtorlasz mögött, hogy a 100 kilométernyire lévő Velencei-tóig visszaduzzadjon a Sárvíz. Számolni kell ugyanakkor a Sárvíz vízgyűjtőjén bekövetkezett hirtelen olvadással, mely a dunai jégzajlást is előidézte. A Sárvíz vízhozama ennek hatására jelentősen megnőhetett a vízgyűjtőn felhalmozódott hómennyiség függvényében. Ez egy laikus szemlélődőnek olybá tűnhetett (amennyiben a borrévi jégdugóról is voltak ismeretei), hogy mivel egészen a Dunáig vízben áll a széles völgytalp, nem láthat mást, csakis a visszaduzzadt Duna vizét.

2, Ugyan napjainkban a Sió-Sárvíz-Kapos vizei az egykori Borrévi-kanyarulaton is áthaladva jutnak el a Dunába, 1838-ban ez korántsem volt így. A Sió név ekkor még alig volt használatos, Sárvíz néven haladt végig a meder a Szekszárdi-dombság lábainál, hogy aztán Báta településnél érje el a Dunát. Így tehát a borrévi jégtorlasz nem a Sárvizet, hanem csak a Dunát duzzasztotta fel, mely a torlaszt megkerülve éppen a Sárvíz medrében talált magának utat. Így pusztította el a jeges árvíz szinte az egész Sárközt Bátáig.

A Sárvíz alsó szakasza (Ihrig D. 261. p)

3, A Sárvíz volt az első vízfolyás a Dunántúlon, melynek medrét még a reformkorban sikerült teljes hosszában rendezni. A munkálatok során elbontottak több malmot, mely az elmocsarasodásért felelt, kiásták a Nádor-csatornát és mellette a Malom-árkot. E munkálatokat a XVIII. század közepétől körülbelül 70 éven keresztül halogatták, csak 1810-1825 között sikerült végre megvalósítani. A Sió Simontornyáig tartó medre ekkoriban még mindig egy mocsárra hasonlított leginkább, nyílt vízfelületet igen ritkán lehetett látni.

A Velencei-tóból érkező vizek a kajtori malom völgyében Seregélyes és Aba településeken keresztül csatlakoztak a Sárvíz vízrendszeréhez. Ez egy szabályozatlan, időszakos vízfolyás lehetett, melyen a XIX. század végéig, a Dinnyés-mocsár és a Nádas-tó lecsapolására tett kísérletekig több malom is állt. Ezek a malmok mai terminológiával vízlépcsőkként funkcionáltak, visszaduzzasztották a felvizet. A Duna áradásának ezeken a "vízlépcsőkön" át kellett volna haladniuk.

A Sió, Kapos és Sárvíz helyszínrajza 1868-ból (Ihrig D. 261. p)

4, Minden Velencei-tóról szóló történeti mű megemlíti az 1838-as tavi árvizet, azonban egytől egyig adósak ennek a pontos dátumával. Amennyiben ez nem közvetlenül 1838. március 22-e után történt úgy bizonyosak lehetünk benne, hogy a Duna jeges árvize semmilyen szerepet nem játszott benne.

5, Talán a legfontosabb érv a visszaduzzasztás ellen az egymástól 100 kilométerre lévő Borrév és Velencei-tó közti szintkülönbség. Sajnos szinte lehetetlen visszanyomozni, hogy mekkora volt a borrévi jégtorlasz koronaszintje és mekkora volt a Velencei-tó vízállása a kérdéses időpontban, egy biztos, a két szint között most körülbelül 15-16 méter szintkülönbség van. A Borrévi-kanyarulatban folyó Sió partja napjainkban 88 méter magasságig száll alá, míg a Velencei-tó szintjét az agárdi vízmérce sempontjához (0 pont=102,6 méter a Balti tenger szintje fölött) mért 140-170 centiméter (104-104,3 m.B.f.) között szabályozzák. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy Borrévnél nem állhatott 16 méter magas jégtorlasz. De ha állt is volna, a Duna bizonyára inkább kikerüli a Sárköz lapályos vidékén.

Léggömbök a Velencei-tó fölött (Fortepan.hu/MHSZ)

A Velencei-tavon bekövetkezett áradás körüli talány megfejtése talán közelebb vihetne minket a korabeli földrajzi gondolkodás megértéséhez.

A Velencei-tó áradását a vízgyűjtőn bekövetkezett hirtelen hóolvadás válthatta ki. A felduzzadó patakok egy olyan Velencei-tóba érkeztek, melyet akkor még jégpáncél fedett. Az emelkedő vízszint eláraszotta a déli, laposabb partra települt halászfalvakat, Gárdonyt és Dinnyést. A Sárvíz hóolvadástól elárasztott völgyéből, valamint a Dunáról és Pest-Budáról érkező hírek egy egésszé állhattak össze a helyiek fejében. S a tudósító már tényként írhatta meg beszámolóját a székesfehérvári újságba: a Duna árvize felduzzasztotta a Velencei-tavat.

Ennek kiderítése csakis a Kácsor Lászó által említett korabeli és helybéli tudósítások ismeretében lenne lehetséges. E cikk felkutatásában minden segítségnek, jó tanácsnak, öltetnek nagyon örülnék.


Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Ahol télen is aratnak A Velencei-tó lecsapolásáról
• Ihrig Dénes: A magyar vízszabályozás története (1973.)
• Némethy Károly: A pest-budai árvíz 1838-ban (1938.)