Oldalak

2018. szeptember 17., hétfő

Baracs láthatatlan kastélya


Fortepan 91065. Az egyetlen kép Baracsról, az egyetlen kép a Duna fölé magasodó baracsi Szitányi kastélyról, amely nyomtalanul eltűnt valamikor a múlt század '70-es-'80-as éveiben. Eltűnése sajnos tipikus magyar kastély-sors. 

Szitányipuszta, a Szitányi-kastély a Dunáról nézve 1955-ben. (Fortepan 91065)

Baracs Duna partján, éppen a Szitányi-szigettel átellenben állt a Szitányi-kastély a környék fölé magasodó dombon. Homlokzata a Dunára nyílt és az ártéri erdő nélkül pompás kilátás tárult a Dunára, miközben a hajókról is lehetett gyönyörködni az épületben. 1955-ben járunk a kép felirata szerint. Az előtérben látható bokorfüzes az egykori Baracsi Felső-szigeten nőtt fel, közte és a kastély között lennie kellett még egy vékony Duna-ágnak. A kastély kívülről remek állapotban van, nem potyog róla a vakolat, nem lukas a teteje, nem lopták ki az ablakkereteit, holott legkésőbb 1948 óta nem az eredeti tulajdonosok lakják, hanem Szitányipuszta egykori cselédei. 

A kastély a Dunáról. 1955.

A kastély építésének időpontjáról nem találtam adatot; a Szitányi-kastély meglehetősen forrásszegény épület. A II. katonai felmérés térképein, 1858-ban már állnak itt épületek, 1882-ben megjelenik a településrész neve is Dereskei puszta néven. 1905-ben már áll a kastély a Duna fölé magasodó dombon, a kataszteri térképek szerint. 

De kik voltak a Szitányiak, akik ezt a hajlékot emelték maguknak, akikről a településrészen kívül még egy sziget is megörökítette emléküket az utókornak? Nagy Iván szerint a család Ullmann Móric (1782-1847)  gyapjú-, nyersbőr- és dohánykereskedőtől származik, aki (miután katolizált) 1828-ban nemességet kapott I. Ferenc királytól. A Magyar Életrajzi Lexikon ezt az aktust 3 évvel korábbra teszi, de mindkét forrás megegyezik abban, hogy nemesi előnévét a Bihar vármegye magyarcsékei járásában birtokul elnyert román faluról, Szitányról kapta. Szitányi Ullmann Móric sokat tett az ország iparosodásáért, 1842-ben megalapította a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot, amely többek között a Pest-Vác vasútvonalat is finanszírozta, majd az alapító halála után alig egy évvel már a Kossuth bankókat nyomtatta — a szabadságharc leverése után jelentős veszteséget okozva. Később Kossuth neve vissza fog térni a kastély történetében, de abban sem lesz köszönet. 


A Szitányi kastély történetében Ullman Móric Vilmos nevű fia bukkan fel később, aki pechaui Montbach Matildot vette feleségül. Mária nevű lányukat pedig zenetanára, a hírneves zeneszerző és karmester (Hans) Richter János (1843-1916), aki maga is többször megfordult a baracsi birtokon, utoljára halála előtt egy évvel. 

A kastély hiányos történetében a következő évszám 1948, amikor a II. világháborút átvészelt kastélyt elveszik a tulajdonostól és a lakosztályait helyi cselédek között osztják fel. Tulajdonosa a Kossuth TSZ lesz, egy "Sztálinváros" névanyaggal ellátott, dátum nélküli dunai térkép alapján (tehát 1961 előtti). 1971. május 18-án a Dunaújvárosi Hírlap szerint hat család lakja, akik nem fizetnek lakbért a TSZ-nek, ellenben a nádfedéllel ellátott tyúk és disznóólakat tapasztanak a szebb napokat látott úri lakhoz. A riporter kesereg egy sort azon, hogy a külterületi népességnek még mindig nem sikerült megfelelő lakókörülményeket biztosítani, holott a kastély nem ázott be mindig, nem dőlt ki a fala, nem vált életveszélyessé, különösen nem az eredeti tulajdonosai kezében, akik állagmegóvással is foglalkoztak. 

"Közben végigvezetnek a beszakadt mennyezetű folyosón, bepillanthatok a kastély tizenkétszer tizenkétméteres nagytermébe, ahol délolaszországi állapotokra emlékeztető összevisszaságban kukoricacsuta-halom, zsinegen száradó ruhák, porlepte lim-lomok, hordó és egyéb ingóságok hevernek szanaszét." 

1971-ben kb. 2 millió forintra taksálta az új tulajdonos, a Béke TSZ elnöke a teljes felújítást, amire természetesen nem volt félretett pénzük. 

Szitányipuszta, 1980 (fentrol.hu)

Tervben volt, hogy a hatszáz holdas telekkel együtt a Vasműnek adják üdülőnek, de valószínűleg ők sem kaptak az alkalmon, hogy ennyi pénzt elköltsenek egy kúria felújítására. Az épület további sorsáról nem találtam információt; esélyes, hogy még ebben az évtizedben életveszélyessé vált és lebontották, a helyét pedig szépen elgereblyézték. 1980-ban a fentrol.hu légifotóján (a kép közepén található ligettől délre) már csak a hűlt helyét találjuk.

2018-ban már a hűlt helyét sem látni a Dunáról, az 1955-ös kép előterében látható kőszórás mögött sűrű erdő nőtt fel. Ha ezen átverekedjük magunkat egy kerítésen túl mező terül el előttük. Felette a dombon fekete fenyves hajlong a szélben a láthatatlan kastély körül.

A Szitányi kastély hűlt helye, 2018 augusztusában.

Kár érte, amíg fennállt megszépítette a baracsi-Dunát. 

A kastély telke jelenleg lovarda.

Kérjük mindazokat, akik további információval rendelkeznek a kastély történetét, sorsát illetőleg, segítsenek nekünk teljesebbé tenni a baracsi Szitányi kastélyról alkotott képet!


Ajánlott és fellelt irodalom:

Dunaújvárosi Hírlap, 1971. május 18.
  • http://konyvtar.jakd.hu/hirlap/Dunaujvarosi%20Hirlap%20-%201971/1971.05.18/4.jpg
  • http://konyvtar.jakd.hu/hirlap/Dunaujvarosi%20Hirlap%20-%201971/1971.05.18/5.jpg

18 megjegyzés:

  1. Nos, a Szitányi-kastély környékén nincs sziget. Baracskai (???) Felsőszigetről soha nem hallottam (Baracson laktam 27 éves koromig).
    Egyszer jártam a kastélyban a hatvanas évek vége táján, akkor még semmi rom nem volt ott. Viszont a környéken római-kori cserépmaradványokat lehetett találni, a fáma szerint a Szitányi-kastély az egykori Annamatia római erődítmény alapjaira épült.
    A tulajdonosa valóban a baracs-templomosi Kossuth TSZ volt. Miután a Kossuth, a szintén Baracs részét képező Klein-pusztai Ifjúság és a baracs-apátszállási Igazság TSZ-ek egyesültek, jött létre a jogutód Béke TSZ (ami így nem új tulajdonos volt). Egyébként a TSZ-eknek nem igazgatója, hanem elnöke volt.
    A területet a Dunaújvárosi Papírgyár vette meg (a képen a kapun látható DPSZ rövidítés a Dunaújvárosi Papírgyár Szakszervezetet takarja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz.Ráadásul a Sztálinváros név nem jelent 56 előtti eredetet. Jóval késóbb, még a hatvanas évek elején is így hívták a települést. Közeli ismerősöm született a településen 1960-ban. Mai napig így szerepel irataiban.

      Törlés
    2. Sztálinváros 1961. november 25. óta Dunaújváros.

      Törlés
  2. Egy régi (neten talált) baracsi képeslapon is szerepel a Szitányi-kastély a Szluha-kastéllyal egyetemben. A Szluha-kastély is már a múlté, valamennyi torzó létezik még belőle.

    https://www.darabanth.com/hu/gyorsarveres/286/kategoriak~Kepeslapok/Magyarorszag~200005/Baracs-Szitanyi-Bela-es-Dr-Verboi-Szluha-Istvan-kastelya-kozseghaza-uzlet~II1497272/

    és egy másik képeslap 1917 felirattal:

    https://www.darabanth.com/hu/gyorsarveres/271/kategoriak~Kepeslapok/Magyarorszag~200006/1917-Baracs-Szitanyi-kastely-photo~II1378008/

    VálaszTörlés
  3. Pedig jópár sziget van/volt Baracsnál a Dunában, érdemes ezeket végigolvasni:
    https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/08/a-kisebbik-baracsi-sziget.html
    https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/06/a-baracsi-sziget-metamorfozisai.html
    Köszönöm a kiegészítést!

    VálaszTörlés
  4. Szitányi pusztátòl délre kb. 1 km-re van egy kicsi sziget Dunaföldvàr fele. A forràsok erre utalhatnak. A baracsi halàszcsàrdànàl lehet oda lemenni. Egy régi holtàg medre is megtalàlhatò ott. A kastély a tsz lebontatta, a bontott építési anyagot széthortàk. A szüleim még làttàk belülrôl, abban az àllapotàban is nagyon szèp volt elmondàsuk szerint. A lebontàsa nagy felhàborodàst keltett, de nem tudtak ellene tenni semmit. A terület egy része a papírgyàré lett, szabadidô parkot hoztak létre. Bàrki bemehetett, élénk élet vokt ott nyàron, hatalmas augusztus 20-kai ünnepeket rendezett közösen a tsz és a papírgyàr. Ma a Hamburger Hungària tulajdona, zàrt magànterület. Pár kilométeren belül ott volt még Kornis puszta, Szluha puszta és Klein puszta is. Szluha puszta története és tönkre tétele is egy külön történet.

    VálaszTörlés
  5. Kornis pusztán 3 ház áll, ebből az egyikben lakott Édesapám és még mindig ott él a párja. Ő Baracson született és sokat mesélt a régi időkről, mert én elhagyatott kastély vadász vagyok :) A Szluha kastélyt megvette egy fiatalember (Balázs), aki párszor át is ment Apukámékhoz, beszélgettek többször is, majd "eltűnt".. Nem tudni hol van és miért maradt félbe az elkezdett felújítás. A Klein kúria ma is áll, romos állapotban, csak nehezen lehet megtalálni, de sikerült és fotókat is készítettem ott. A Szitányi kastélyt valóban a szocialista érában a TSZ lebontatta :( Az Apukám párjának volt régi fotója is, ahol a kastély előtt az utolsó Szitányi néni ölében ül. (de a kép már megsemmisült azóta)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szomszédunk voltunk Kornus pusztán a nagyszüleiddel, míg be nem költöztünk a faluba. A hírek szerint a Szluha kastély utoló tulajdonosát börtönbe zárták.

      Törlés
  6. Tudomásom szerint a romokból épült a Baracsi tanácsház, és a könyvtár.

    VálaszTörlés
  7. A Szluha-kastély nyugati végében volt a Kossuth TSZ irodája, a keletiben két magánlakás, középen a nagyteremben pedig mozi működött. Hetente egy alkalommal (általában hétfőnként) jött busszal a mozigépész Apátszállásról, kézben hozva a vetítőgépet. Aztán minden megváltozott, a baracsi TSZ-ek egyesültek, s az új szervezet irodái immár Apátszálláson voltak, a lakók elköltöztek, kihaltak, és a mozinak is vége lett. Ma az épület már romos állapotban van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legutolsó tulaj teljesen lebontotta, majd teljesen más formában elkezdte újra építeni, de abba maradt évekkel ezelött. 1 km-re lakom a kastélytól, napi szinten látom.

      Törlés
  8. Én találtam bizonyságot arra hogy volt egy nagyobb sziget a Kastély alatt és attól délre Fűzfásnak hívták legalább is a Nagymamám azt mondja. Az Édesanyám elmondása szerint kb.:20-25 méter széles Duna ág volt ott a part és a sziget között kislány korában, az 50 évek elején még. De mivel hogy az Orosz hadsereg birtokba vette a dunaföldvári laktanyának a lőszerraktárát majd földig rombolta azt és a Fűzfás szigetet birtokba vette gyakorló térnek lőtérnek ezért átvágták a Duna ágat egy lő dombot létrehozva megpecsételték a sorsát a Fűzfás szigetnek így a folyam szabályozás betett neki meg gyorsították a Duna sodrását. https://mapire.eu/hu/map/europe-19century-secondsurvey/?bbox=2101229.0141270696%2C5917846.767251753%2C2112102.1814006357%2C5921668.618666013&layers=osm%2C158%2C164

    VálaszTörlés
  9. Az egykori kastéllyal szemben a Duna túloldalán van egy sziget (lassan teljesen feltöltődik a holtág), ezt a mai napig a környékbeliek Szitányi-szigetnek hívják.

    VálaszTörlés
  10. Igen, írtunk is a szigetről: https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/06/a-baracsi-sziget-metamorfozisai.html

    VálaszTörlés
  11. Vannak még róla képek! :)
    http://kepkezelo.com/images/oim2k7vbvpba9456cfn7.jpg
    http://kepkezelo.com/images/h7lg2cicoke3815qiv43.jpg
    http://kepkezelo.com/images/vgnnx4xyj9q12w7hq4p2.jpg
    http://kepkezelo.com/images/8e28c1ip5d21rgg0010t.jpg
    Üdv Kisapostagról!

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm a képeket, ezekből párat ismertem, de csak néhány került bele a cikkbe.

    VálaszTörlés
  13. a 80as években voltunk az omladozó kastély romjainál egyszer.. a 6os útról kellett bemenni a B.i bekötőútra, egész az elején, az első buszmegállónál kb mentünk föl, tehát a fotón látható Duna-ág(?) helyén épült a baracsi bekötőút.. /?/...
    én Klein-kastélynak tudtam, a családban így emlegették, annak idején a nagymamám többször volt ott, a mellette lévő telken egyszerű kis házak voltak, ott lakott egy ideig az ő testvére..
    legjobb az volna, ha valaki építene valami hasonló szép építményt, kúriát az eltűnt helyére..
    ugyanígy még legalább kettő hasonló sorsú udvarház pusztult el valószínüleg a településen.. kár értük...
    jó volna, ha fel tudná ide tölteni mindenki az általa készített fotókat... Üdvözlet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hozzászóló!

      Esetleg létrehozhatok erre a célra egy Drive mappát ahová bekerülhetne az összes fénykép. Engem mint helyi építész tanulót nagyon érdekli ez a történet.

      Ezen a linken elérhető a mappa ahová bárki tölthet fel képeket:
      https://drive.google.com/drive/folders/1wp9DyAhcUBbnsk6lVRCnV0d1kVBWMqsX?usp=sharing

      Köszönöm mindenkinek előre is! :)

      Tisztelettel:
      Vadász Bence Máté

      Törlés