Füstbe ment tervek a kisváci Buki-szigeten

Vácott a Buki-sziget a nyugalom szigete. Ha néhanapján ki is vágják az óriási nyárfákat a sziget ligetes jellege nem változik, és az itt található Vízmű helyi védettség alatt álló létesítménye is inkább a sziget elzártságát erősíti. Ez a közel idilli állapot annál értékesebbnek fog tűnni, ha az ember rászánja az időt és utánaolvas mi mindent terveztek erre a dunai szigetre 1909-1971 között. Mostani írásunkban a sziget láthatatlan ipartörténetének járunk utána. 

A váci vízmű épülete és töltése a Buki-szigeten (forrás)

A Buki-sziget Vác parthoz kapcsolt négy és fél szigetének egyike. Nem könnyű észrevenni annak ellenére, hogy a Szob-Budapest kerékpárút elhalad mellette. Valahol ott kezdődik, ahol a DCM kikötő mellett felkanyarodik az út és áthalad a Felső-Gombás (más néven Czigány)-patak hídján. A folyószabályozásnak és a vízműnek köszönhetően két tó jelzi egykori medrét. Korábban több néven is ismerték, olyannyira, hogy korábban ennek a témának külön bejegyzést kellett szentelni. 

Vác, Buki-tó (fénykép: Horváth Ferenc)

A Buki-sziget a XIX. század végéig Vác külterületének számított, nem kapcsolódott a parthoz, megközelíthetetlensége miatt a természet burjánzott rajta. Ez azonban nem hasonlítható a mai burjánzáshoz, jóval kevesebb erdő boríthatta, talán kaszálóként hasznosította a két tulajdonos, északnyugaton a váci irgalmas rend, délkeleti csúcsán pedig Vác rendezett tanácsú városa (1883). 

A Buki-sziget 1883-ban az 1838. és 1876. évi LNV szintvonalakkal. (maps.hungaricana.hu)

A sűrű ártéri erdők hiányára utalhat az is, hogy a Buki adottságait felismervén elsőként a váci rendezvényszervezők vették birtokba a szigetet. 1880. júliusában az uszodába járó hölgyek mulatoztak itt hajnali kettőig holdvilág alatt, 1893-ban az épülő új városi kórház céljára rendeztek mulatságot, kiszolgáló épületekkel, parasztmenyecskének öltözött pincérekkel, mutatványosokkal, versenyekkel és tűzijátékkal. A sziget fesztivál hangulatáról így írt a sajtó:

"Érdekes volt, hogy mire a menet a városból a Büki szigetre ért, az összes erömüvész urak annyira becsiptek, hogy a publikum inkább rajtuk, mint a mutatványaikon mulatott, A birkózót úgy vágta földhöz egy váci kaptafacsináló, hogy csak úgy nyekkent, a kötéltáncos meg lefordult a kötélröl a Dunaágba, de szerencsésen kihozták a vizböl. Még a rakéták is eláztak, mert semmiképpen sem akartak elsülni." - Budapesti Hírlap, 1893. augusztus 8. / 217. szám

A rendezvényen a korabeli források szerint 6000-en vettek részt, harmaduk a fővárosból érkezett gőzhajón. Ez a rengeteg ember csak egy nyílt, ártéri erdőktől legalább részben mentes területen férhetett csak el. 

Buki-sziget 1929.

1909-ben éri el a város terjeszkedése a Buki-szigetet és ekkoriban kezd a város arról gondolkodni, hogyan hasznosítsák magát a szigetet és a mellékágat. Az első ötletről novemberben számol be a kereskedelemügyi miniszter, aki keskenyvágányú gőzüzemű ipari vasút előmunkálatait engedélyezi Vác állomástól egyrészt Kosd területén keresztül a naszályi kőbányához, leágazással a Buki-sziget mellé tervezett rakodóhoz. A rakodó ugyan fél évszázaddal később megépül (várjuk ki), de a vasút sohasem. Pontos nyomvonala nem ismert, a rakodó vélhetően a Pogányvár és a Czigány-patak torkolata között épült volna meg. 

Alig egy hónappal később újabb elképzelés lát napvilágot a sziget hasznosításával kapcsolatban. 1909 decemberében a váci közgyűlés előtt Váczi Hübschl Kálmán városi mérnök ismertette tervét a városi vízmű létesítéséről. Már lelőttük a poént; ez a terv megvalósult, de a létesítmény szintezése és megvalósítása rávilágít a Duna korabeli viszonyaira is. 

Mivel Vác környéke szegény forrásokban, ellenben egy jelentős vízfolyás határolja nyugatról, a város vízellátását ésszerűnek tűnt a Dunából fedezni. 1911 őszén három próbakutat létesítettek a Buki-sziget északi részén, annak érdekében, hogy fény derüljön mekkora vízmennyiségre számíthatnak innen. A bakteriológiai és ásványtani vizsgálatokat ekkorra már elvégezték; a víz keménységét leszámítva az egyetlen komoly probléma a mangán- és vastartalom volt, viszonylag sekély kavicsréteggel tetézve, amely a legkisebb vízállás alatt alig két méterrel elvégződött. Az ivóvizet biztosító kavicsréteg a főági oldal felől a part felé fokozatosan elvékonyodott ezért a kutakat a lehető legközelebb ásták meg a Dunához. 

Összesen 21 víznyerő kutat terveztek a szigetre, amelyet vas és mangántalanítás után pumpáltak volna a városi hálózatba a mellékág alatt fúrt, egy darabban kiöntött csővezetéken keresztül. Fejenként napi 140 literes kapacitással számoltak, amely számolt a népesség jövőbeni növekedésével. A város által készített tervekhez 1914-ben a Belügyminisztérium a következő, a cikk szempontjából fontos észrevételeket fűzte:

• A kutak köré legalább két méter magas töltés kellene, hogy az árvizek ne zavarhassák meg a város vízellátását. 
• Ne a meder alatt, inkább egy töltésben vezessék a csővezetéket, hiszen ez olcsóbb és a folyószabályozók is jól járnának, valamint téli kikötőt is lehetne létesíteni a lezárt mellékágban. 

Vác városa megfogadta a tanácsokat, bár legalább két árvíz nem volt tekintettel a feltöltésre. 

Vác városi vízműve a Buki-szigeten (1987. évi állapot)

1914-ben tehát már javában zajlott a városi vízmű előkészítése, amikor Vác városa egy újabb buki-szigeti beruházásra mondott igent. Történt, hogy a Hadügyminisztérium éppen telephelyet keresett Magyarországon a frissen létrehozott 2. sz. (az 1. számú éppen a Duna mellett állomásozott, Bécs felett, Korneuburgban) vasúti és távíró ezred számára. 1914. januárját mutatta a naptár, amikor a váci képviselőtestület rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy a helyszíni szemle után ingyen felajánlja a laktanya számára a Buki-sziget nagy (feltehetően déli) részét. 

Mivel maga a sziget ehhez kicsi lett volna az építkezések kiterjedtek volna a kisváci partra is, ahol 230 holdas gyakorlóteret alakítottak volna ki. Itt épült volna fel három egyenként háromemeletes, 90 méter hosszú kaszárnya. Közöttük egyemeletes pavilonok álltak volna, helyet biztosítva az ezred iskolájának és különféle hivataloknak. Vác városa a terület átengedésén kívül vállalta, hogy tiszti villanegyedet és csapatkórházat is felhúz saját költségén. Külön vasúti megállót is kapott volna a katonaság, ahonnan szárnyvonal ágazott volna ki a lőszer és egyéb raktárakhoz. A Buki-szigetet vashíddal kapcsolták volna a parthoz, a sziget árvízszint magasságát meghaladó feltöltéséről azonban nem szóltak a hírek. 1914. június 1-én már zajlottak az előkészítő munkálatok, amikor nemsokára kitört az első világháború. Ami a tervezőasztalon hagyta a nagyszabású elképzeléseket, melynek révén Kisvác északi része Hajmáskérhez hasonló arculatot kaphatott volna.  

1917-ben, azaz a "Nagy Háború" harmadik évében különös cikk jelent meg a Váci Hírlapban. Vác mint áramfejlesztő központ, írta: Bakos József. Ekkor már valószínűleg végleg elúszni látszott a laktanya terve, így a közgondolkodás új funkció után nézett. Bakos cikke inkább hasonlít egy szépirodalmi műhöz, mint műszaki leíráshoz, amelyben a szerző kézen fogva vezeti a Buki-sziget felett magasodó szőlőhegyre a nyájas olvasót, hogy együtt tekintsenek alá a leendő áramfejlesztő telep színhelyére. 

"Felvezetlek arra a szőlőhegyre, amely pár év előtt B. Kurdi Andrásé volt. Jer fel a szőlőhegy legmagasabb pontjára s fordulj arccal a Duna felé. Azután tekints a Büki sziget alsó végétől a Gombkötő sziget felső végéig. Valamint a Büki csárdától fel a Gombkötői sziget felső végével egy irányban az innenső oldalon. Ez a tér az, amelyen ezelőtt elképzeltem, azután beleéltem magam, ma pedig hitem és meggyőződésem, hogy itt kell és itt fog létesülni a váci áramfejlesztő központ." 

Bakos elsüllyesztett pontonhajóra tervezett turbinái egy kezdetleges vízerőműre emlékeztetnek, amely a Buki-sziget felső részén állt volna az áramfejlesztésnek helyt adó épületekkel együtt. A cél érdekében végzett mederkotrás anyagából összekötötte volna a Kompkötő-szigetet a Buki-szigettel. Az anyag további részéből feltöltés készült volna, hogy az árvizek oldalról ne kerülhessenek be a duzzasztott szakaszra. Jégtörő gondoskodott volna a berendezés sértetlenségéről télidőben, amely a Kompkötő-sziget felső csúcsánál épült volna. Az alsó kifolyásnál kapott volna helyet a már korábban ide álmodott téli kikötő. Feltételezhetjük, hogy az áramfejlesztő telep tervét nem csak a hadi események hiúsították meg. 

No de térjünk vissza az egyetlen megvalósult tervhez, a vízműhöz!

A világháború nemcsak a vasúti és távíróezred építkezését akasztotta meg, de a vízműét is. Csak 1927-re jutott olyan állapotba a gazdaság, hogy folytatódhatott a kivitelezés. Május és szeptember között az eleinte tervezett 21 helyett csak 15 kutat ástak ki egymástól 10 méterre. Ebben az évben épült meg a szigetet a parthoz kapcsoló, 100 méter hosszú töltés is. Koronaszintjét a váci vízmérce akkori nullpontjához képest (99,03 méter az Adria szintje felett) +7,5 méterben állapították meg. 6 méter széles töltéskoronáján egy utat vezettek keresztül a sziget feltöltött középső részére. 

Eredetileg a Buki-sziget legmagasabb szintje 5,35 méterrel magasodott a 0 pont fölé. A legnagyobb árvizek elborították, 1928-as állapot szerint az LNV 0+6,6 méter volt. Ezért szükség volt a vízmű területének megemelésére. Összesen 2,15 méter feltöltés került a mellékág kikotort anyagából egy 65*70 méteres területen, ahol a vízmű épületei is helyet kaptak a szivattyúteleppel, a mangán- és vastalanító berendezéssel és a szolgálati lakással együtt. A kutakat 1928-ban helyezték végül üzembe. 

A DCM ideiglenesnek tervezett rakodója az egykori Füzes-sziget helyén épült fel

Vác legnagyobb II. világháború utáni beruházása a Dunai  Cement és Mészmű volt. A gyár évi sok százezer tonnás anyagigény kiszolgálására egy rakodót terveztek építeni a Buki-sziget mellékágába. Vízi úton érkezett volna a kohósalak és a fűtőolaj, és itt rakodták volna be a cementet és a mészkövet. 

Ugyan a DCM csak 1963 óta működik, de a hozzá tartozó kikötő munkálatai korábban megkezdődtek. 1951-ben már készen álltak a tervek és egy évre rá már meg is kotorták a Buki-sziget mellékágát. Azonban pénzügyi nehézségek léptek fel és 1953-ban leállították az építkezést. 1959-1960-ban egy olcsóbb megoldás mellett döntöttek és az új, ideiglenes rakodót a Buki-sziget alsó csúcsánál építették meg, a parthoz kapcsolt Füzes (Czigány)-zátonyon (1681,4 fkm). A később felépítendő állandó kikötő összeköttetésben lett volna az ideiglenessel, csakhogy az sohasem épült meg. 

A Buki-sziget mellékágába tervezett rakodó 340 méter hosszú lett volna, a fenékszint 3 méterrel lett volna az LKV szint alatt. Így 1000 tonnás uszályok is ki tudtak volna kötni. A Buki-szigetet 107,2 méter magasságba töltötték volna fel, itt egy hajójavító műhely kapott volna helyet. 

Annak ellenére, hogy 1971-ben még mindig az Adriai-tengerhez viszonyították a magasságokat a vízműnél leírtakhoz képest némiképpen változtak a szelvény vízrajzi paraméterei. 

A kikötő szelvényében a „0” vízszint a 98,96 m.A.f-i szinten volt. 

• LKV 99,01 m.A.f.
• KÖV (1931/40) 101,34 m.A.f.
• LNV 105,86 m.A.f.
• LNV (jeges) 106,65 m.A.f.

Az 1965. VI. 17-i árvízszint az eddigi LNV-t 36 cm-rel meghaladta, így az új LNV 106,22 m.A.f. szintre változott. Ez az árvíz mellesleg—fittyet hányva a Buki-szigeti feltöltésre—elöntötte a szifonvezeték alagútját, kikapcsolva a vízművet Vác vízellátásából. 

Két részből állt volna a rakodó, a keresztgát melletti felső részen rakodták volna be a cementet, alatta pedig a kohósalak kirakodása zajlott volna. A cement csővezetéken érkezett volna a rakodóhoz, míg a kohósalakot kötélpálya vitte volna a DCM gyárba. Ha megvalósul ez a terv, a Buki-sziget inkább a Népsziget gyártelepeihez hasonlított volna, nem a mai csendes környékhez.

A Buki-sziget mellékágába tervezett DCM rakodó helyszínrajza

Miután a DCM rakodó terve meghiúsult a parti területet az úttörők vették birtokba. Miután az úttörők is elvonultak a területen lakópark épült. Végül, nem maradt el a Buki-holtág hasznosítása sem, a terület ma horgászparadicsom. Aki ma errefelé jár nem is gondolná, mennyi füstbe ment terv árán maradt viszonylag természetközeli hely a kisváci Buki-sziget. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• https://dunaiszigetek.blogspot.com/search/label/Buki-sziget
• http://www.vac.hu/vedettertekeink/2004/buki_vizmu_5.3.pdf
• Vasuti és Közlekedési Közlöny, 40. évf. (1909) 1909-11-19 / 134. szám
• Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 297-309. szám) 1909-12-19 / 300. szám
• Városok Lapja, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám) 1911-10-14 / 41. szám
• Városok Lapja, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám) 1912-02-17 / 7. szám
• Pesti Napló, 1914. január (65. évfolyam, 1-27. szám) 1914-01-30 / 26. szám
• Pesti Hírlap, 1914. május 1-15. (36. évfolyam, 103-114. szám) 1914-05-15 / 114. szám
• Honi Ipar, 1914 (15. évfolyam, 1-24. szám) 1914-06-01 / 11. szám
• Városok Lapja, 1928 (23. évfolyam, 1-25. szám) 1928-09-01 / 18-19. szám
• Vízügyi Közlemények, LXIX. évfolyam 1987. évi 3. füzet László Ferenc, Dr. Homonnay Andrásné és Zimonyi Márta: A Folyószabályozás, illetve az ipari kotrás hatása a partiszűrésű vízbeszerzésre.
• Hidrológiai Közlöny 1930 (10. évfolyam) Andor Károly: A váci vízművek
• Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Folyami kikötők (OVH, Budapest, 1971) Dunai Cement- és Mészmű (DCM) Kikötő 

Patak a Városliget alatt

A Városligeti-tó a Vajdahunyad várával. (Fortepan 76655, Erky-Nagy Tibor)

Pesten ma már csak a talajvíz-anomáliák árulkodnak arról, hogy a Rákos-patak mellett létezett egy másik vízfolyás is, amely hol felbukkant, hol eltűnt a térképekről. Később a város fejlődése maga alá temette és híre sem maradt egy lapos, kibetonozott tavat leszámítva. 

Mivel a Városligeti-pataknak több dunai vonatkozása van, érdemes egy külön bejegyzést szentelni neki, mivel tudtommal még egyetlen konkrét írás sem született róla.. 

A Duna balpartján, a főváros általánosságban Pestnek hívott részén több nagyobb patak ömlik a Dunába, például a Szilas-patak Káposztásmegyeren, vagy a Gyáli-patak Soroksáron. A történelmi, azaz 1950 előtti Pest területén azonban csak kettő volt; A Rákos- és a Városligeti-patak. Ez a két patak párhuzamos volt; egyaránt délkelet-északnyugati folyásiránnyal rendelkezett, sőt, a Városligeti-patak a Rákos-patak mellékvize volt. Hogy egészen pontosan hol volt a dunai torkolatuk? Ez egy jó kérdés, a tájtörténész vissza is kérdezhetne, hogy mikor? 

A már említett délkelet-északnyugati irányultság Budapest környékén ismerős lehet sokak számára, ezt a tektonikailag előrejelzett irányt követi a Pilis vonulata, a Göd és Dunakeszi között található völgyek, az Ördögárok és a többi. A Városligeti-patak esetében is elképzelhető, hogy ez az irányultság tektonikai okokra vezethető vissza, hiszen a Duna Budapesten a pleisztocén során ugyancsak délkelet, azaz Szeged irányában folyt, mígnem egy újabb tektonikai süllyedés valamikor a holocénban, azaz az elmúlt 12 ezer évben el nem térítette a folyót déli irányba. A pleisztocén korú folyómedrek ismerete már csak azért is fontos, mert a Városligeti-patak egy olyan térszínen folyt, amely körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki. Ezt a térszínt, amelyet a földrajz a "II/b terasz" néven ismeri, a Duna hordaléka építette fel valamikor az utolsó előtti, riss eljegesedés idején. Később a Duna medre mélyebbre vágódott és a II/b terasz ármentes térszínné vált, legkésőbb az utolsó (würm) eljegesedés idejére. Elképzelhető tehát, hogy a Városligeti-patak egy korábbi pleisztiocén Duna-meder nyomvonalát örökölte meg, ahol a vízáramlás iránya a Duna-völgy mélyülése miatt az ellenkező irányba fordult.

Budapest ősvízrajzi képe a Városligeti-patakkal, az újpleisztocén végétől a szabályozásokig.
Összeállította: Góczán László
1. Holocén medrek 2. A XIX. század elejéig létező mocsarak
3. A XIX. század elejéig létező tavak 4. a jelenkori ártér határa

A II/a terasz kialakulása idején a Városligeti-patak valahol a Hungária körút-Kerepesi út kereszteződésében érhette el a Dunát. Miután ez a terasz is ármentessé vált az utolsó jégkorszak után a patak ezt a szárazulatot is bitrokba vette, immár a Városliget mai területéig. Ugyanitt, vagy kissé északabbra lehetett a Rákos-patak torkolata is. A jelenkorhoz közeledve a Rákos- és a Városligeti-patak egyesült vize olyan újabb elhagyott Duna-medreket vett birtokba, mint például a jól ismert Rákos-árok, amely a Nagykörút vonalán kerülte meg keletről Pest városát. Szerencsére A Rákos-árok még időben száradt ki ahhoz, hogy térképeken ábrázolhassák.

Horusitzky Henrik: Budapest dunabalparti részének talajvize és altalajának geológiai vázlata
Hidrológiai Közlöny 1935 (15. évfolyam) 

A földtörténeti áttekintés után vizsgáljuk meg merre kanyargott a Városligeti-patak, illetve hol maradt még némi nyoma a felszínen!

Óriási hibába esnénk, ha az egykori Városligeti-patakot a mai Rákos-patak alapján próbáljuk meg elképzelni. Hiszen ez alapján még a régi Rákos-patakról sem alkothatunk képet. Először is a Városligeti-patak vízgyűjtő területe jóval kisebb a Rákos-patakénál, így a vízhozama is jócskán elmaradt tőle. Nem is biztos, hogy patakként írhatjuk le, a Városligeti-patak elnevezés az utókor műve, valószínűleg olyasvalakitől kapta, aki patakként sohasem láthatta.

Érdekes módon a legkorábbi, XVIII. századi pesti térképek nem ábrázolják a Városligeti-patakot. A Városliget történetével foglalkozó írások is inkább homokdombok között megbúvó mocsárról számolnak be, melynek partján ökröket legeltettek. Ez a lapos, mocsaras völgy jellemezte leginkább a Városligeti-patakot, legalábbis addig az ideig, amíg a város terjeszkedése el nem érte. Forrása valahol a Kúttó-dűlőben lehetett, a Kőbánya-Kispest megállóhoz közeli Richter gyógyszergyár környékén. Tőle északkeletre magasodott az ugyancsak egykori dunai terasz, a kőbányai Óhegy a maga 148 méteres magasságával. Innen a Vaspálya úttal párhuzamosan tartott észak-északnyugati irányba, keresztül a posványos, széles völgy nevét megőrző Laposdűlőn, majd a már említett Hungária-Kerepesi út kereszteződésében fordult a Városliget felé. 

  

Lóversenytér a későbbi Népstadion helyén, nagyverseny előtti parádé.
Háttérben a Magyar Állami Földtani Intézet látszik. 1912. Fortepan 86058/Schmidt Albin

A lóversenytér (Rennbahn) a III. katonai felmérésen, 1880 körül. 

Egykori medre ott rejtőzik a Népstadion alatt, és ugyanez a medre még a felszínen volt, amikor a főváros nagyközönsége még lóversenypályaként látogatta. Horusitzky Henrik 1935-ben leírta, hogy a patak medrét a környékbeliek szemétlerakóként hasznosították. Korabeli térképek tanúsága szerint a lóversenytér közepén a meder tóvá szélesedett. Itt, a Népstadion környékén torkollott bele néhány kisebb vízfolyás a Herminamezőről és a Törökőr-dűlőről, valamint a köztemető felől "egy igénytelen kis erecske". A sportpályákat a Thököly utat keresztezve hagyta el és a Cházár András (korábban Bálint, majd Szent Domonkos) utca középvonalában érte el a Városligetet.

A Városligeti-patak Bálint utcai szakasza (maps.hungaricana.hu)

Az Ajtósi Dürer sort átlépve a Nagyjátszótéren csordogált keresztül, elhaladt a "Kertem" mellett, majd a Napozóréten egy kis öblözetet alkotott, egy kisebb szigettel, nyugat felé fordulva ömlött bele a Városligeti-tóba, amely a völgy egyik szélesebb és laposabb térszíne lehetett, ahol a szárazabb időszakokban is megmaradhatott a mocsaras pangó víz. Több ilyen része is volt a Városligeti-pataknak, emlékükről a fúrásokból előbukkanó tőzeges talaj árulkodik. Annak ellenére, hogy ez a tó maradt meg egyes egyedül a Városligeti-patakból, emberi alkotás, a mocsaras terület megtisztításával jött létre. Több szigetet is kialakítottak rajta, talán a legnevezetesebb az, amelyen a Vajdahunyadvára áll. Kifolyása a tó északnyugati csúcsánál volt. Valahol itt találkozhatott még természetes állapotában a Rákos-patakkal. Ez az állatkerti rész (Pálmaház, Nagy-tó) volt a Duna természetes árterületének keleti pereme, ahová a folyó utoljára az 1838-as jeges árvíz idején öntött ki.

A Városligeti-patak ligeti szakaszának sorsát az 1896-os Ezredéves Országos Kiállítás pecsételte meg, amikor az Ajtósi Dürer sor és a Városligeti-tó közé eső patakmedret az építkezések miatt feltöltötték. A feltöltés miatt a Városligeti-tó elvesztette a meglévő csekélyke vízutánpótlását. Ennek kiküszöbölésére 1894-1896 a Rákos-patak Szőnyi úti kereszteződésénél felépült egy vízkivételi mű, amely csatornahálózaton keresztül szállította a friss vizet a tóba. Ez az állapot 1971-ig tartott, ekkor készült el a Kisföldalatti meghosszabbítása. Az új nyomvonal földmunkái során a csatornát megszüntették, a tó vízutánpótlását azóta sem sikerüll megnyugtatóan rendezni. A Rákos-patak díszes "torkolata" ma is megcsodálható a vajdahunyadvári Jáki kápolna mögött (47.516254, 19.083642). 

A Városliget 1869-ben (maps.hungaricana.hu)

Mint láttuk, a Városligeti-patak a Rákos-patakkal egyesülve haladt eleinte dél, majd a város terjeszkedésével nyugati irányba. Később a Rákos-patak új medret alakított ki természetes módon a Vizafogó utcai új torkolata felé, a Városligeti patak pedig elveszett az egykori Duna-ágak mocsaras szövevényében. Ahogy a város terjeszkedett észak felé, és megépült a Vác-Budapest vasútvonal, a mocsaras terület rendezése elkerülhetetlenné vált. A Városligeti-patak mesterséges mederbe került; árokként vagy csatornaként, az utcák vonalát követve jutott el a Dunához. 1870-1880 körül ez a torkolati szakasz a következő módon alakult: A vasutat keresztezve a Lőportárdűlőn éles szögben befordult a Szabolcs utcába, még a Dózsa György úti kereszteződés előtt átvágott a XIII. ker. Rendőrkapitányság telkén, éles szögben keresztezte a Dózsa György utat, a metrómegállótól délre a Tisza utcánál vágott át a Váci út alatt, majd a Dráva utca végén torkollott a Dunába.

Ezt a szakaszt valamikor a XX. század fordulóján betemethették, ezután a Városligeti-patakot többé már nem ábrázolták Budapest térképeken. 

A Városligeti-patak torkolati szakasza 1870-ben (maps.hungaricana.hu)

A terjeszkedő Budapest felülírta a több száz ezer év alatt kialakult domborzatot, az árteret, árkokat, mocsarakat betemették, a homokdombokat elhordták. Ennek a tereprendezésnek esett áldozatul a felszínen a Városligeti-patak lassú folyású, helyenként mocsaras medre, de a feltöltések alatt a talajvíz jobbára a régi útját járja a Duna irányába. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrológiai viszonyairól. Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam) Értekezések és rövid közlemények.
• Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrogeológiai viszonyai. Hidrológiai Közlöny 1932 (12. évfolyam) 
• http://www.varosligetpark.hu/wp-content/uploads/2017/04/varosliget_torteneti_kronologia.pdf
• Magyarság, 1925. október (6. évfolyam, 220-246. szám) 1925-10-03 / 222. szám

Egy korszak lezárul

Egyben egy új el is kezdődik. 

A legutóbbi évzáró bejegyzésben már szó volt róla, hogy sok minden megváltozott 2009. augusztusa óta. Miközben a léc egyre magasabbra került a blog szempontjából, az írásra és bejárásra fordítható idő ezzel párhuzamosan csökkent. Főleg ez az időhiány az oka annak, hogy 2020-ban már egyáltalán nem valószínű, hogy hetente olvashatnak új bejegyzést az ide látogatók. Természetesen nem lehet kizárni, hogy újabb szerzők csatlakoznak és helyreáll a korábbi bőség, de egyedül ezt már egészen biztosan nem tudom garantálni. 

A másik ok örömtelibb. A legutóbbi kedvezményes Arcanum Plus előfizetést megragadva jöttem rá, hogy mindaz amit eddig a blogon írtam a szigetekről jobbára csak a felszínt karcolta. A feltáruló hatalmas adatmennyiség miatt valószínűleg egy bejegyzés megírása sokkal több időt vesz majd igénybe. Tehát a színvonal reményeim szerint marad ott ahol volt, legfeljebb ritkábban készülnek el újabb írások. Az is elképzelhető, hogy lesznek majd rövidebb írások is, egy-egy apró szegmensre fókuszálva. 

A Dunai Szigetek blog története egészen biztosan folytatódik, remélhetőleg még sokáig.

Szávoszt-Vass Dániel