29 láb 4 hüvelyk 9 vonal

Ekkora szinten tetőzött Budapesten a valaha mért legnagyobb (jeges) árvíz 1838-ban. Mit jelent ez az érték? Mihez képest volt ekkora a vízszint? Mit jelentene ez napjainkban? Ezúttal egy geodéziai kirándulást teszünk a múltba, egyben megismerkedünk az ország legrégebbi vízmércéjével. 

A bejegyzéshez vezető gondolatmenetet Zubreczki Dávid urbanista fényképe indította el. Ezen a képen a budapesti Vigadó téri hajóállomás jellegzetes épülete látható, amelyen kissé toldott-foldott megoldással, de szerepel szinte az összes jelentősebb budapesti árvíz magassága. Hiányérzetünk támadhat, hiszen éppen a legnagyobb árvíz tábláját nem találjuk. Hogy lehet ez? Talán nem férne fel az épületre? Vagy csak egyszerűen elfeledkeztek róla? Ez utóbbi már csak azért is valószínűtlen, hiszen nincsen olyan árvizes cikk Budapestről, amiben ne utalnának vissza az 1838. márciusában történtekre. 

Nagy pesti árvizek emléktáblája Fotó: Zubreczki Dávid

A "nagy" jeges árvíz 1838. március 15-én éjjel 11 órakor tetőzött 29 láb 4 hüvelyk 9 vonal magasságban. Anélkül, hogy mélyebben belemennénk az árvíz lefolyásának történetébe, néhány érdekes dolgot ki lehet emelni az árvíz szintjével kapcsolatban (melyről többnyire elfeledkezünk, vagy éppen nem kap megfelelő hangsúlyt). 

A jeges árvíz rekordszintű tetőzése egy jégdugónak köszönhető. Ez az összetorlódott és összefagyott jégtáblákból álló akadály keresztirányban gátat képezett a folyón, és alaposan lecsökkentette az adott keresztmetszeten átfolyó vízhozamot. A feltorlódó víz egy ideig a mederben gyűlt, majd miután a meder nem volt képes eltárolni ezt a víztömeget, kiöntött a magasabban fekvő ártéri területekre is. Olyan területek is ártérré változtak, ahol emberemlékezet óta nem jelent meg a Duna. 1838 márciusában, a zajlás megindulásakor több jégdugó is létrejött a Dunán, például a Szentendrei-sziget csúcsán, ennek következtében került víz alá Esztergom március 13-án. Még ugyanazon a napon Pest felett is megállt a jég, és a Duna elárasztotta Vácot és Szentendrét. Az újra meginduló jég 13-án délután 3-kor vonult le Pest és Buda között, majd nemsokára megakadt a Csepel-sziget csúcsánál található lágymányosi zátonyos szakaszon. A visszaduzzasztás következtében délután 6 órakor dőlt meg az addigi rekordnak és "rendkívülinek" számító 1775-ös vízállás. Este kilenckor átszakadt az ideiglenes gát valahol a mai Vigadó tér környékén. Majd másnap, március 14-én hajnalban a váci töltés is hasonló sorsra jutott a Ferdinánd híd környékén. Az átszakadással egy időben a jégdugó is megindult dél felé, de a Boráros tértől csak Soroksárig jutott, ahol valószínűleg a Molnár-szigeten akadt fenn újból március 14-én hajnali 4 óra tájt. A soroksári magaspart és a csepeli Királyerdő homokbuckái között gátat képező jégdugó újra visszaduzzasztotta a Dunát, és az emelkedő víz hajnali 5 óra tájában harmadszorra is átszakította a Pest szabad királyi várost védő töltést, ezúttal délen, a mai Művészetek Palotája környékén. A jégdugó végül március 15-én éjjel 11 órakor indult meg Soroksárnál és a főágban Budafoknál. Ez egyben a tetőzés időpontja is. Ezt követően Budán és Pesten fokozatosan apadni kezdett, miközben a Soroksár alatti balparti területekre rázúdult a jeges áradat. 

• Pest pusztulása a Csepel-sziget csúcsánál, a lágymányosi medertágulatban kialakult jégdugó miatt következett be, de az árvíz 29 láb 4 hüvelyk 9 vonal rekord magasságú tetőzését a Soroksárnál kialakuló jégdugó okozta. 
• A tetőző árvíz nagyságáról sokat mond az is, hogy ezt az értéket három töltésszakadás után mérték, miután a Duna kitöltötte a rendelkezésére álló szinte teljes árterületet. Egy töltések között tartott árvíz ennél jelentősen magasabb értéken tetőzött volna. 

A lágymányosi jégtorlasz (forrás: Némethy K. 1938.)

Érdemes röviden kitérni arra is, milyen szinten tetőzött az árvíz, hiszen az 1838-ban használatos mértékegységek, így a tetőzés 29 láb 4 hüvelyk 9 vonalas magassága sem sokat mond egy mai ember számára. Ennek tisztázása amiatt is fontos, mert sokszor ugyanazon könyvben, tanulmányban is egymásnak ellentmondó adatok szerepelnek; 1030 cm [1], 940 cm [2], 936 cm [3], 929,5 cm [4], 929 cm [5], 927 cm [6].  

1838-ban az alábbi hivatalos mértékegységek voltak használatban Magyarországon [7] [8]: 

1 bécsi láb = 12 bécsi hüvelyk = 31,608 cm 

1 bécsi hüvelyk = 12 bécsi vonal = 2,634 cm
1 bécsi vonal = 0,22 cm 

Ebből könnyedén kiszámolható a tetőzés szintjének relatív magassága: 

29 bécsi láb = 29*31,608 = 916,632 cm
4 bécsi hüvelyk = 4*2,634 = 10,536 cm
9 bécsi vonal = 9*0,22 = 1,98 cm

Összesen = 929,148 cm

Miután kiszámoltuk a tetőzés magasságát, meg kell válaszolnunk néhány fontos kérdést. Először nézzük azt, hogy hol mérték ezt a 929 centimétert és másfél millimétert? 

A mai Budapest területén legalább a XVIII. század közepe óta tudunk vízállás-észlelésről és a hozzá kapcsolódó állandó vízmércéről. A történelem során a budapesti vízmérce legalább hat alkalommal változtatott helyet. Hol Budán volt, hol Pesten, hol a parton, hol a Dunában, de egyik alkalommal sem került 500 méternél távolabb a mai Lánchídtól.

Napjainkban a budapesti vízállásadatokat a Vigadó téri vízmérce szolgáltatja. Budapest V. kerületében a Marriott Hotel alatt, a kezdőképen látható hajóállomástól néhány méterre délre egy széles lépcső vezet le a Dunához. Ennek északi oldalán található az a lapvízmérce (47.494890, 19.048405, 1646,5 fkm), mely 1933 óta a hivatalos budapesti vízállásadatokat szolgáltatja. Két évvel később a nagyvízi tag (580-880 cm) is átkerült ide az Eötvös térről. 1998 óta távjelzőként működik [9]. 

1869-1933 között a vízmérce volt Budán és Pesten is, legtöbbször a Dunagőzhajózási Társaság által kiépített első budapesti rakpart környékén állt, annak kikötőjében, vagy a kikötőhöz vezető hídon. 

Az 1850 és 1869 között használt hivatalos vízmérce ma is látható, érdekessége, hogy kettő is van belőle. A Lánchíd budai mederpillérének déli oldalán található a gránitfelszínre bevésett rovátkák formájában (47.498708, 19.042255, 1647 fkm). Nevezik Vásárhelyi-féle vízmércének is, annak ellenére, hogy semmi köze Vásárhelyi Pálhoz, hiszen a neves vízépítő mérnök 1846-ban, négy évvel a Lánchíd elkészülése előtt elhunyt. Az első vízmérce az avatás évében, 1850-ben került fel a budai mederpillérre, ez még a korabeli hivatalos hosszmértékben megadott bécsi öles skála volt. A nagyobb osztásközök távolsága 1 bécsi láb, a kisebbeké 2 bécsi hüvelyk volt. Később, ismeretlen időpontban felkerült mellé a méteres osztatú skála, ahol a kisebb osztásközök 10 centiméterenként váltották egymást. "Sempontjukat" (=semmi pont), azaz a 0 értéküket az addig mért legkisebb vízálláshoz igazították, de érdekes módon közöttük 8,4 milliméter eltérés van, mégpedig a méteres skála kezdőpontja indul magasabbról. Külön bejegyzést érdemelne annak kifejtése, hogy a lánchídi sempont abszolút magassága 1850 és 1950 között 7,8 centiméterrel süllyedt, geológiai és dinamikai tényezők (pl. a híd önsúlya) miatt [10]. 

A nádori vízmérce helyén emelt emléktábla (forrás: Wikipédia)

Mielőtt a Lánchíd felépült volna, a budai és pesti vízállásokat az ún. nádori vízmércén észlelték. Azt nem tudni, hogy ez a régi budai vízmérce (Ofner Pegel) mikor létesült. Egyes források szerint már 1749-ben állt a budai vár védműveihez tartozó vízi rondellánál, ahol a vár vízellátását biztosító királyi vízmű létesült (47.495402, 19.042498, 1646,65 fkm), annak tartozékát képezte [11]. A régi budai vízmérce pontos elhelyezése csak térképeken és helyszínrajzokon keresztül lehetséges, ugyanis a Várkert Bazár építésével összefüggésben 1877 augusztusában elbontották [12]. A geodéziai és hidrológiai szakirodalomban bőséges információt találhatunk a vízmérce elhelyezkedéséről, szintezéséről, jelentőségéről. Ez annak köszönhető, hogy évtizedeken, ha nem évszázadokon keresztül ez volt "Az Alappont", azaz a Budán és Pesten végzett minden szintezés kiindulópontja. Ezt a sempontot használták például a Duna Mappáció földmérői és térképészei, innen indult az első városi szintezés 1834-ben Vásárhelyi Pál vezetésével. Nevezték még "nádori" vízmércének is, nem véletlenül, hiszen a királyi várpalota kertje a XIX. sz elején a nádor birtokában volt. 

A budai királyi vízmű elhelyezkedése, 1819 (forrás)

A régi budai vízmércének otthont adó királyi vízmű épülete északról kapcsolódott a Várhegyről lefutó déli kortinafalhoz. Ez a fal ma is létezik, a Várkert Bazár része, rajta lépcső vezet fel a várba. Itt helyezkedett el az a vízemelő szerkezet, amely Duna vízzel látta el a Királyi Várpalotát. Az 1819-ben készült helyszínrajzon látható, hogy a kortinafal végében egy emeletes épület állt; földszintjén lakott a "kútlegény", az emeleten pedig a "kútmester". Az ablakból ráláthattak a kútgépház előtt álló mérceaknából kiálló vízmércére, így azt anélkül leolvashatták, hogy ki kellett volna lépni a házból. A királyi vízmű 1791-es felépülése előtt itt állt a vízi rondella, a mérceakna és a kútgépház ekkoriban az 1785-ben lebontott bástyán belül volt [12].

A nádori vízmérce (kékkel) elhelyezkedése
a budai királyi vízmű épületének előterében, 1819 (forrás)

A vízmű egy fenyőfából készült föld alatti csatornán át kapta a Duna vizet. Érdekes módon a csatorna futása hétszer tört meg, míg elért a mérceaknához. A csatorna mélységét a Duna akkor ismert legkisebb vízállása alatt építették meg a folyamatos vízellátás biztosítása érdekében. Ezt a csővezetéket 1818-ban kicserélték, mert a legkisebb vízállások szintje annyira lecsökkent, hogy kisvizes időszakokban a Duna vize már nem jutott be a csatornába, ilyenkor kézzel kellett betáplálni a vizet. Ebbe a csatornába mélyült a vízmű udvarán létesített négyszög alaprajzú mérceakna (lásd alábbi ábra) [12]. Az akna alja 7 méterrel volt a talajszint alatt, tehát a 7 méternél magasabb vízállás esetén a Duna feljött a királyi vízmű udvarába. Érdekes kérdés, hogy az ábrán jelzett 749 cm magas vízmérce oszlopkőről 1838. március 15-én éjjel milyen emberfeletti erőfeszítéssel (és pótvízmércével) olvasták le az aktuális 929 centiméteres tetőzési szintet, tekintve, hogy az ábra alapján 2,29 méteres víz állhatott a vízmű udvarában. Fennmaradt rajzok alapján a mérce legkésőbb 1817-től úszós-pálcás szerkezetű volt, azaz a kútlegénynek nem kellett minden észlelés alkalmával lemásznia az igencsak szűk aknába. Ettől az évtől kezdve a helyi napilapok rendszeresen közöltek vízállás jelentéseket a "nádori" vízmércéről. 1823. január elsejétől a mérce "0" pontját 119 milliméterrel süllyesztették, igazodva az 1822. évi alacsony vízálláshoz [13]. 

A mérce aknája a királyi vízmű csatornájában Edvy Gyula helyszínrajzán (1962)

(forrás és a kép nagyobb felbontásban)

1850-től hivatalos vízmérce szerepét átvette a Lánchídi vízmérce, de továbbra is használták szintezési alappontként, és a vízállás-észlelés is folytatódott rajta. Egészen 1863-ig, amikor "lejtméréssel" azaz szintezéssel összemérték a lánchídi vízmérce 0 pontjával, így 1863. évi október hó 28-ával a lánchídi vízmérce "0" pontját fogadták el új sempontként. Végül a Várkert alatti Duna-part rendezése során számolták fel a régi királyi vízművel együtt 1877 augusztusában. A feljegyzések szerint a föld alatti csatornákat dunai kaviccsal töltötték fel - azaz a mélyben ma is ott rejtőzhet a régi budai vízmérce aknája. 

Most, hogy sikerült tisztázni, hol állt az 1838-as árvíz idején használatos vízmérce, már csak egyetlen kérdés megválaszolása maradt hátra: milyen abszolút magasságban volt a vízmérce "0" pontja? 

Szerencsére nem kell régészeti módszerrel kiásni az aknát, hogy erre a kérdésre felelni tudjunk. Mivel a vízmérce jelentőségénél fogva központi szerepet töltött be a város életében, több alkalommal pontosan beszintezték. Amíg be nem illesztették a birodalmi szintezési rendszerbe, azaz magasságát nem viszonyították a petronelli alapponthoz, ez volt az abszolút 0 pont, magasságát 0' öl 0" láb és 0'" hüvelykben állapították meg. Amikor 1836-ban a dunamenti szintezés elért Budára is, és a vízmérce "0" pontját 163' 1" 6,75'", azaz 51,878 méterben határozták meg. Ez a kezdőfelület a Petronell-Carnuntum, Alsó-Ausztria közelében lévő I. számú szelvénykő felett önkényesen 10 lábbal felvett képzeletbeli síkja volt. Ez 144,682 méter Balti tengerszint feletti magasságnak felel meg (145,357 méter Adria felett). Azért innen számították, mert az osztrák részen eddig terjedt ki a vízrajzi felmérés, nem pedig Dévényig, azaz az országhatárig [14]. 1839-ben a jeges árvíz utáni városrendezés megkívánta, hogy pontos szintvonalas térkép készüljön Budáról és Pestről. Tenczner Károly ugyancsak a Petronelli-rendszerben végzett szintezése révén elkészült Pest város magassági térképe, rajta az újonnan épült töltésekkel és a városi csatornahálózattal. 

Mivel a Petronelli-rendszer ma már nem használatos, a vonatkozó későbbi szakcikkekben ezt átszámolták tengerszint feletti magasságra. De ebben is van egy csavar, hiszen az első országos szintezés (1878-1913 között) az Adriai-tenger középszintjét használta, 1960 óta viszont a szocialista országok áttértek a Balti-tenger alapszintjére. A két alapszint között 67,47 centiméter különbség van, az áttérés következtében csökkent Magyarország legmagasabb pontja 1015 méterről 1014 méterre, azaz a Balti alapszint van magasabban. Вendefу László 1951-ben közölt adatai alapján a régi budai vízmérce "0" pontjának abszolút magassága 1834-ben 96,63434 mAf volt, 1839-ben a Tenczner-féle szintezésnél pedig 96,6316 mAf [10]. A kettő közötti különbség mindössze 2,74 milliméter, azaz kb. 1 bécsi vonal. A süllyedés akár származhatott a jeges árvíz okozta károkból is. Ezzel párhuzamosan Edvy Gyula fenti helyszínrajzán 96,63 méteres értéket rajzolt be tengerre való utalás nélkül, de valószínűleg ő is még az Adriai alapszintet használta. 

Amennyiben a régi budai vízmérce adriai alapszintjéhez hozzáadjuk az 1838-as jeges árvíz tetőzési értékét (9,2915 m) megkapjuk az 105,923 (1839) - 105,926 (1834) méter közötti abszolút magasságot. 

Mielőtt rátérnénk a ma is használatos Balti alapszintre, egy gondolat erejéig maradjunk még az Adriánál. 1979-ben jelent meg Rajna György: Árvíztáblák Budapesten c. tanulmánya [15]. Ebben a 80 ismert 1838-as árvíztábla közül jó néhány mellé rendeltek abszolút magasságot is. Annak ellenére, hogy a kiadás évében már majdnem 20 éve a Balti alapszint volt használatban, ezek az értékek még a 105,92 méteres Adriai szint körül szóródnak. Elképzelhető, hogy az 1838-as jeges árvíz tábláit még nem szintezték be hivatalosan a Balti alapszintre. 

Eltűnt Árvíztábla Óbudán (Cserba Aurél 1974)

1974-ben a meglévő árvíztáblák egy részének magasságát tudományos módszerrel összevetették a tetőzés magasságával [16]. Ez a mérés ugyancsak az Adriai alapszintet használta. Mivel az ebben szereplő táblák csak részben egyeznek a Rajna-féle tanulmányban szereplőkkel, feltételezhetjük, hogy nem közös adatbázisból vagy felmérésből készült a két tanulmány. 

Lássuk tehát a Balti alapszint értékeit! Hogy ezt megkapjuk, először ki kell vonnunk a 0,6747 méter különbséget a régi budai vízmérce Adriai alapszinten mért sempontjának magasságából: 96,63-0,6747 = 95,9553 mBf Ehhez hozzáadva az 1838-as jeges árvíz tetőzésének relatív magasságát, megkapjuk azt az abszolút szintet a Balti-tenger alapszintje felett, mely alatt minden vízben állt 1838. március 15-én éjjel 11 órakor: 95,9553+9,29148 = 105,247 mBf, azaz 105 méter 24 centiméter és 7 milliméter. 

Ha validálni akarjuk a megkapott eredményt, nem kell mást tennünk, mint kivonni az árvíz abszolút szintjéből a Vigadó téri vízmérce mai sempontjának abszolút magasságát, amely jelenleg 94,97 mBf 105,247 - 94,97 mBf = 10,277 méter. Tehát az 1838-ban mért 29 láb 4 hüvelyk 9 vonal rekord magasságú árvíz relatív szintje a ma használt Vigadó téri vízmércén 10 méter 27 centiméter és 7 milliméter magasságnak feleltethető meg. Ezáltal kiszámolható az is, hogy az 1838-as jeges árvíz szintje 136 centiméterrel haladta meg a 2013-as rekord jégmentes árvizet, amelyet sikerült a töltések között tartani Budapesten. És egyben magyarázatot nyer az is, miért nem szerepel az 1838-as árvíz a Vigadó téri hajóállomáson; legfeljebb egy póznára téve férne rá. 

A Duna főeséspoligonja 1838-ban Kiss és Winkler szerint (1974)
(Az adatok Adria feletti szintben vannak megadva)

Végezetül fontos hozzátenni, hogy ez a számított érték a Duna egyetlen kitüntetett pontjára vonatkozik, méghozzá arra, ahol a régi budai vízmérce állt (ebben az esetben az 1646,65 fkm szelvényre). Ettől az értéktől távolodva folyásirányban lefelé csökkent a tetőzés abszolút magassága, folyásiránnyal szemben haladva pedig nőtt. A folyó esésviszonyai és a jégdugó visszaduzzasztó hatása tehát azt eredményezték, hogy Óbudán az árvíz 40-50 centiméterrel magasabb tengerszint feletti magasságon tetőzött, mint a Ferencvárosban [15] [16]. 

Ha valaki Budapesten járva szeretné felidézni, mekkora is lehetett az 1838-as jeges árvíz relatív, azaz utcaszintről számított magassága, kis hibáktól eltekintve jó támpontot nyújtanak a házak falán fennmaradt árvíztáblák. Ott, ahol ez nem adott, az árvízszintek kiszámított abszolút értékének ismerete segíthet egy szintvonalas térképpel párosítva. 

Felhasznált irodalom:  

[1] Töriblog: Az 1838-as dunai árvízről.

[2] Pallas Nagylexikon (Arafale-Békalen) 199. old. 1893.

[3] Révai Nagylexikon (Arány-Beke) 145. old. 1911.

[4] Tenk András, Dávid Lóránt: Geographical and GIS analysis of the great flood of 1838 in Pest-Buda. Geographia Technica 10 (1/2015)

[5] Lászlóffy Woldemár: Az árvíz műszaki leírása. In: Némethy K. (szerk.) A pest-budai árvíz 1838-ban. 1938.

[6] Bierbauer Virgil: Az 1838. Évi árvíz hatása Pest Építészetére. In.: Némethy K. (szerk.) A pest-budai árvíz 1838-ban. 1938.

[7] https://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/kisokos/184.html

[8] http://archfoto.tripod.com/mertekegys.html

[9] KDDVIZIG: Ismét üzemel a vízmérce házikó a Lánchídnál

[10] Dr. Вendefу László: A Duna sempontjának magassága az újabb - s régibb meghatározások alapján. Geodézia és Kartográfia 1951.

[11] Dr. Czagány István: A "királyi vízmű" története. Budapest 1981/9. 

[12] Edvу Gyula: A régi budai "nádori" vízmérce. Technikatörténeti Szemle 1. (1962.)

[13] Kuzmann Gábor: Hidrológiai észlelések a Duna budapesti szelvényében 1817-1875. Hidrológiai Közlöny 1981. 7. sz. 

[14] Hillier Domonkos: A Duna hidrológiai modelljének történeti vizualizációja. ELTE 2011.

[15] Rajna György: Árvíztáblák Budapesten. Tanulmányok Budapest Múltjából 1979.

[16] Kiss Albert - Winkler Gusztáv: Az 1838. évi árvízjelek hitelességének vizsgálata. Geodézia és Kartográfia 1974. 3. szám