"A Korzóról külön kell szólni"

Vác Duna-partja alig három évtized alatt szinte teljesen átalakult. A folyószabályozás révén kialakult állapot sokáig borzolta a kedélyeket a városban, mígnem az áldatlan állapotok a Rendszerváltozás környékén rendeződtek. A bejegyzés apropóját a postaládámban landoló Váci eltűnő szigetek c. kötet inspirálta, amiért ezúton szeretnék köszönetet mondani.

A váci párhuzammű a Korzó előtti mederben (1953)

A szerzőt, dr. Gánti Tibort a blog olvasói már ismerhetik, hiszen sokat írt a váci Dunáról és a szigetekről, mindezt féltő aggodalommal a természet és a múlt értékei iránt. Éppen emiatt borzasztotta el az a folyószabályozási beavatkozás és az az állapot, ami miatta a váci Duna mentén kialakult. Az alábbi szöveget a part állapotából visszakövetkeztetve 1975 körül írhatta, amikor a parkosítás már folyamatban volt: 

"A Korzóról külön kell szólni. Lassan száz éve lesz, hogy megépítették függőleges támfalát, tetején öntöttvas korláttal. A fal tégla alakú, faragott kövekből készült, ma is hibátlan. A Korzó az ország legszebb városi Duna-partja volt, a váciak kedvelt sétahelye. Ez elé építették a párhuzamművet, óriási területet zárva el a Dunából. Ez az elzárt terület negyed évszázad alatt pocsolyává és szemétdombbá vált. Felső részét napjainkra ugyan nagy költséggel feltöltötték és parkosították, így ma már az arra sétálóknak ismét kellemes látvány, de magától a Korzótól óriási összegekért elvették a vizet. És a vízpart immár visszataszító kőszórás, a létező parttípusok közül a legkevésbé esztétikus.

E párhuzammű megépítésével az alsó strand is tönkrement. Ahová negyven évvel ezelőtt mélyfejeseket ugráltak, ott most szeméten nőtt bokrok láthatók. Meghalt a Tímár-sziget, nyilván azért, mert a Chinoin Gyógyszergyár hírhedt (és nemrég megszüntetett) hulladék égetője a sziget közelében volt. De tönkrement a „sződi” strand is, és Vác környékének csodálatos strandjai ezzel megszűntek. És megszűntek másfelé is, szinte a Duna teljes hosszában. Ahol még maradt némi plázs, zátony vagy lagúna, ott a folyó szennye teszi azt használhatatlanná. (Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Chinoin égetőtelepéről 50 000 m3 mérgezett földet kellett eltávolítani abban a reményben, hogy így egyszer talán ismét használhatóvá válik a Vác alatti megmérgezett vízmű.)"

Néhány évvel korábban már a hivatalos szervek is érdemben foglalkoztak a kérdéssel, amelyet az ipari méretű szennyvízbevezetés tovább tetézett. Az alábbi szöveg Vác csatornázásáról 1967-ből röviden összefoglalja a helyzetet, egyben ígéretet is tettek a rendezésre. Ekkoriban előfordult halpusztulás is a váci Dunán, elsősorban ipari szennyezés következtében. 

"A csapadékcsatornákon tisztítás nélkül a Dunába jutó szennyvizek a városi partszakaszt végig szennyezik. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy folyamszabályozási szempontból a város déli része előtt párhuzammű épült, amely a part mentén a víz folyását lassítja. Alacsony vízálláskor ennek következtében a szennyvíz pang a part mentén. Gyermekek fürdenek itt, horgászás címén is bemennek a vízbe, csónakkikötésre is használják e partszakaszt. Alacsony vízállás és kedvezőtlen időjárás esetén a parti sétányon erős a bűz." 

A még feltöltetlen Duna-part a Ferences templom alatti keresztgátnál (Fortepan, Magyar Rendőr 1966)

Ha manapság sétálunk, vagy kerékpározunk a váci Dunaparton, esetleg az ártéri tanösvény pallóin egyensúlyozunk mindebből szerencsére már semmit sem tapasztalunk. A táj átalakult már és semmi sem utal arra, hogy a Duna korábban jóval szélesebb volt és végig a váci házak tövében, közvetlenül a Korzó mellett folyt. Ebben a bejegyzésben eloszlik a feledés homálya erről a több mint 2,5 kilométer hosszú szakaszról, és az időben visszamenve georeferált légifotók mesélnek a bekövetkezett változásokról. 

1947 őszén rendkívül alacsony volt a magyar Duna vízállása. Sorra dőltek meg a negatív rekordok, amit csak jóval később, 2018-ban sikerült egy újabb kisvízzel alulmúlni. A hajózás leállt, főként az elégtelen vízmélységű gázlók miatt. Hogy a hasonló helyzeteket megelőzhessék 1947 és 1949 között terveket készítettek a váci Duna-ág kisvízi szabályozására. Ez alatt elsősorban mederszűkítést kell érteni. 1940-et megelőzően is voltak ezen a szakaszon folyószabályozási beavatkozások, de jellemzően lokálisan történtek, mint például a váci vízműnek helyt adó Buki-sziget parthoz kapcsolása, vagy a kompkikötő áthelyezése a szemközti Révész-szigetre. A munkálatok viszonylag gyorsan megkezdődtek és 1950-1958 között meg többnyire megvalósultak. Ehhez kapcsolódóan épült fel az íves váci párhuzammű a mai révállomás és a Szent Kereszt ferences templom között, ahol egy keresztgát által kapcsolódott a jobb parthoz. A kellő hajózási mélység elérése érdekében kotrásokat végeztek. Egy 1951-es légifotón a viszonylag magas vízállás ellenére már látható. Eszerint ez a létesítmény prioritást élvezett a váci gázló rendezése miatt. A beavatkozás révén a hajózás rövidesen biztonságosabbá vált kisvíz idején, annak ellenére is, hogy a a Váci-ág csak a Duna nagymarosi vízhozamának kétharmadát-háromnegyedét vezeti le. 

A váci korzó alatti bal part feltöltődése 1956-2015 között (nyugatra tájolva)

Vác vára és városa közvetlenül a Duna partjára települt. Ez a magaspart közvetlenül a Duna fölé magasodik, de a Ferences templom környékén az ártér kitágul a Gombás-patak mentén és a Burgundia nevű városrész már a Duna Mappáció térképei szerint is árvizek által fenyegetett terület volt. Az árvízjárta terület a Hétkápolnánál ismét összeszűkül, majd folyamatosan újra kitágul Sződliget felé, ahol a kettes út mentén a magas vízállás elhagyott Duna medreket tesz újra láthatóvá. A most vizsgált terület a váci révtől az Égető-sziget északi csúcsáig terjed, azaz a 1676,8-1679 folyamkilométerek közti szakasz. 

A párhuzammű egy ferde "L" betűvel jellemezhető, melynek alsó szára a József Attila sétány (=Korzó) Várlépcső és Tímár utcák közötti szakaszán érintkezett a parttal, míg a felső szára felnyúlt a révig, de nem érintkezett a parttal. Annak ellenére, hogy általában a folyó domború partéle mosódik inkább alá, Vácott valószínűleg a Gombás-patak torkolati része egy sekély meder volt, ahol kisvíznél zátonyok bukkantak a felszínre. Ez a sekélyebb rész jól látható egy kisvízi időszakban készült 1953-as légifelvételen. Feltehetően már ilyen volt a párhuzammű megépülése előtt is, hiszen azóta alig 2-3 év telt el.

Sekély mederszakasz Váctól délre, a Gombás-patak torkolatánál (1953.)

A párhuzammű célja az volt, hogy szűkítse a medret, de ezáltal a sodorvonal is közelebb került a Szentendrei-szigethez. Az alatta elterülő szakaszon jelentős hordalékkiülepedés indult meg, melyet tetézett a mederkotrás miatt jelentkező relatív kiemelkedés is. 1962-ig jellemzően két színtéren volt jellemző a hordalék-kiülepedés. Egyrészt a párhuzammű belső, pangóvizes részén, valamint a Ferences templom és a Hétkápolna közötti szakaszin. Ekkor még a fent leírt "vad" állapotok uralkodtak a városi részen. Igen lassan indult meg a pangóvizes terület szanálása, 1979-ben már nagyrészt feltöltötték a pangóvizes részt (sittel, hulladékkal, sőt a szóbeszéd szerint még a deákvári temető sírköveivel is), de a parkosítás csak a Zenepavilonig volt kész. 

1962 és 1979 között a hordalékfelhalmozódásnak egy második, jelentősebb periódusa is lezajlott. Ekkor a keresztgát és az Égető-sziget közötti medertágulatban is zátonyok jelentek meg, sőt a terület 1979-ig birtokba is vette az ártéri erdő növényzete. Ez a második periódus pecsételte meg az Égető-sziget sorsát, ugyanis az ártéri erdő terjeszkedése északról lezárta a mellékágát. A két üledékfelhalmozódási periódus elkülönülése ma is szembeötlő. A váci ártéri tanösvényen dél felé sétálva bal kéz felé láthatjuk az idősebb erdőt, jobb kéz felé pedig a második zátonyképződési periódust. A kettő között fokozatosan záródó vízfelület van, melyet a Gombás-patak táplál. 

Látható tehát, hogy a Duna medre alig három évtized alatt 42 hektárral csökkent, azaz ennyi területet nyert a város a folyótól. Volt olyan szakasz a Gombás-patak torkolatánál, ahol a meder szélessége 230 méterrel lett kisebb. A létrejött területnek két egymástól jelentősen eltérő arculata van, melyet nagyjából a Gombás-patak oszt két részre (egy kisebb erdőcsoport tőle északra is megvan még). A mesterségesen feltöltött északi részt a város közelsége miatt fokozatosan parkosították, északról dél felé haladva. Eközben az alsó rész megmaradhatott természetközeli területnek, ahol mindössze a már említett (és lassan az enyészetté váló) tanösvényt alakítottak ki. 

Az emberi beavatkozás alaposan átalakította itt a tájat, ahol a Duna évezredek óta nagyjából azonos mederben folyt a stabilizáló hatású kavicsos hordalék miatt. Vác városa új dunai panorámát kapott, de szerencsére a Gánti Tibor által joggal kritizált állapotokat is sikerült megszüntetni. Délen pedig létrejött egy jókora ártéri erdő, amelyről a Tisza-tóhoz hasonlóan csak keveseknek jut az eszébe, hogy emberkéz alkotta tájat lát.