Az Angyali-sziget 1968-ban. (fentrol.hu) |
Ugyan az egész filmben egyszer sem hangzik el melyik szigetről van szó, de viszonylag könnyen kitalálható a filmben szereplő légifelvételről. A szigetet körülölelő nádas is beszédes, ilyen dunai táj csak a Soroksári-Dunán létezett ekkoriban. A HÉV végállomáson készült képek is egyértelműek, így könnyen kitalálható, hogy Ráckevén készültek. A víkendsziget pedig nem más, mint a ráckevei Angyali-sziget.
Mielőtt rátérnénk a filmre, illik bemutatni a helyszínt. Az Angyali-sziget tulajdonképpen két sziget összeolvadásával jött létre a Soroksári-Duna lezárása után bekövetkező vízszintsüllyedés miatt. Északon a Vesszőzátony-sziget forrt hozzá a jóval nagyobb területű és idősebb Angyali-szigethez, melynek névadásáról helyi legendák mesélnek:
"Ugy tartja erről a' rege, hogy mostani „angyalisziget" nevezetét Angelino , vagy Bell Mátyás szerint Angelino nevü aszonytól vette, ki némellyek beszéde után a' hajdani királyaink egyikének kedvese lévén, e szigetben fogadta annak látogatásait, utóbb gyermekének ugyan ott vízbe fulladtát gyakran siratván a' partokon, róla maradt volna az Angelino elneveztetés. Többen úgy tartják hogy az említett személy ráczkevi görög asszony volt, ki a' leírt sziget mellett Dunába esett gyermekét sokáig siratván, ez által a' lakosoknak eszmét adott e' szigetnek róla való elneveztetésére. De ez mind vélemény, és rege, ámbár mások a' felhozott történetet igaznak állítják. Annyi bizonyos, hogy a' lakosok már emlékezetet felülmúló időktől fogva csak angyali szigetnek nevezik, — kiről? 's micsoda oknál, vagy esetnél fogva? ezekről a' régi írások halgatnak. Egyébiránt e' keskeny és nem igen hosszú szigetecske szép gyümölcsöket termeszt, és hajdan a' ráczkeveieknek — kik azt mind ekkorig bírják — menedékül szogált, midőn napjaik bátorságtalanok valának, mint ezt alább fogjuk látni, ama' gyászos időktől több sírdombokat szinte máig mutogatnak benne az emberek, néha pedig még régi pénzdarabokat is ásnak fel." [1]
Egészen 1928-ig, amikor felépült a Tassi-zsilip az Angyali-sziget ki volt téve az árvizeknek. Ezt nem befolyásolta a Soroksári-Duna lezárása Gubacsnál, ugyanis a meder dél felől továbbra is élő kapcsolatban maradt a főággal, annak ellenére, hogy a vízmozgás gyakorlatilag megszűnt. Pusztított itt az 1876-os árvíz. Miután Tökölnél átszakadt a töltés a főág jégtorlasza mögül a felduzzadt Duna a Csepel-szigeten keresztültörve Ráckeve mellett talált lefolyást.
Az árvízi kitettség alapvetően meghatározta a sziget hasznosítását. Kezdetben legelő, illetve gyümölcsös volt a szigeten, ám miután a Tassi-zsilip délről is lezárta a Soroksári-Dunát, az Angyali-sziget alkalmassá vált az állandó emberi megtelepedésre. Ennek a megtelepedésnek egy jól körülhatárolható szakasza a második világháborút követően kezdődött. A szocialista rendszerben a magánüdülők tűrt, de mindenképpen meghaladandó polgári maradványnak tekintették. A nagyobb üdülők nem kerülhették el az államosítást, de a kisebb telkeken, zártkertekben lévő ingatlanok magántulajdonban maradhattak, sőt újabb parcellázások felett is szemet hunytak a hatóságok, és ezeken a telkeken újabb ingatlanok épülhettek - többnyire illegálisan vagy fél-legálisan [2]. Ezt a korszakot és kitelepülést mutatja be a Víkendsziget c. film.
A film két idősíkon játszódik; az első két percben archív, 1940 körüli felvételeket látunk, amely viszonyítási alapként szolgál, mint a betelepülés előtti "ősállapot". Sajnos nem közlik melyik korábbi filmből származik ez a bevágás. A második idősík a forgatás ideje: 1965. A felvételt ez év nyarán forgatták, míg maga a film 1966-ban készült, április elején már vetítette a televízió.
Ezután megismerkedhetünk a sziget valódi hétköznapjaival, amely a sziget régi mindennapjainak mintegy reliktumaként maradt meg és osztozott még egy ideig a lassan túlsúlyba kerülő hétvégi életformával. Láthatunk olyan régi foglalkozást is, mint a kagylógereblyézőké, akik ellátták a patyolatboltokat inggombokkal. Vagy éppen "szelektáló" halászokat, akiket a szocialista öntudatukon kívül az állami ellenőrök is rákényszerítenek, hogy visszaeresszenek bizonyos halfajokat.
Velük szemben állnak a "hétvégi" horgászok, akik a városból nyaranta kiutazva lassan benépesítették nem csak az Angyali-szigetet, de szinte az egész Soroksári-Duna ágat mindkét partján. Ezek a kitelepülők otthonossá alakították a telküket a saját lehetőségeikhez (jövedelem és munkahely) képest. A narrátor társadalomkritikus nézőpontja bemutatja, hogyan oldották meg a szocializmusban "okosba" a nyaralóépítést. Újrahasznosított és a gyárból hazavitt nyersanyagokból épült nyaralókkal sokfelé találkozhatunk még ma is végig a Duna mentén.
Mindenféle társadalmi réteg képviseltette magát a szigeten; a szocializmusban a KSH 7-10% közé tette azokat a családokat, akiknek a birtokában valamiféle üdülő volt. Azonban ennek eloszlása a társadalmi rétegek között már ekkor sem volt egyenlő, míg a budapesti "értelmiség" közel harmada büszkélkedett üdülővel, addig a falusi fizikai munkások között alig valaki engedhette meg azt a luxust ami akár csak egy összetákolt vízparti cölöpvityilló volt.
Vannak a filmben meghökkentő dolgok, például az államosított révész bácsi, aki a nyaralókat szállítja a szigetre államilag biztosított tányérsapkájában, vagy a működésképtelen motor, melyről a narrátor kissé cinikusan megemlíti, hogy magyar gyártmány. És vannak meredek dolgok is, mint például a békacomb, vagy rák, mint előétel. Ezek az állatok manapság már természetvédelmi oltalom alatt állnak.
A tizenhat perces filmben szinte teljes képet kaphatunk az 1965-os Angyali-szigetről és annak idillinek is tekinthető természetközeliségébe és a kialakuló közösségébe, melynek mint kiderült a film alkotója is részese/szeretne részese lenni.
Befejezésül érdemes kitérni a sziget és tágabb értelemben az egész Soroksári-Duna további történetére. A sziget egyre sűrűbben épül be, melynek komoly lökést adott az ingatlantulajdon korlátozásáról szóló 1031/1969. sz. MT rendelet. E szerint minden háztartásnak a lakásán kívül legitim módon lehetett még egy üdülője, amelyet a lakosság szinte felszólításként értékelt és hozzájárult a magánüdülők számának gyors növekedéséhez [2]. Ezzel indult meg az üdülők extenzív terjeszkedése; a Soroksári-Duna partjának parcellázása és beépítése. A magánszemélyek által épített üdülőállomány túlnyomó többsége 1965-1980 között épült. A gombamód szaporodó üdülők lassan körbeölelték a folyóágat és egyre többen választották—főleg a nyugdíjba vonulók révén—állandó lakóhelyként az üdülőket. A 2000-es évektől kezdődően új trend indult meg az intenzív beépítés korszaka; egyre több állandó családi ház épült fel a régi nyaralók helyén. Ez összefüggésben van az agglomeráció terjeszkedésével, a viszonylag alacsony ingatlanárakkal, és az utóbbi években a távmunka rohamos elterjedésével. Ez újabb kihívások elé állítja a Soroksári-Duna menti településeket, hiszen a szükséges infrastruktúra kiépítése az üdülőszigeteken viszonylag nehézkes.
A víkendsziget mindenképpen fontos kordokumentum a dunai üdülőszigetek történetéről. Fanyar humora és nézőpontja pedig különleges ízt ad a felvételnek!
Irodalom:
[1] Bognár József: Csepel. 1843. Luczenbacher János (szerk.): Tudománytár 1843. 14. k. 7. füz. 50-62 p.
[2] Hegedűs József—Manchin Róbert: Az üdülőterületek expanziója (1965-1975)
Nagyon klassz, köszi a cikket!
VálaszTörlésRojtosra néztem. :)
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésCsBA
Örülök, hogy láthattam, mamár én is itt lakom. ❣️🤩👀
VálaszTörlés