Az 1809. évi jeges árvíz levonulása a források tükrében

1809-ben egy jeges árvíz vonult le a Dunán. A jégdugók mögött feltorlódó víztömeg több helyen kilépett a mederből és jelentős károkat okozott a part menti településeken Linztől Sükösdig. A XVIII. és XIX. század fordulóján majdnem évente jelentkező pusztító árvizek közül nem tűnik ki a tetőzés szintjével, azonban az 1823-ban kezdődő Duna mappáció során gyakran hivatkoztak rá referenciaként. Mostani bejegyzésünkben a rendelkezésre álló szétaprózott források alapján rekonstruáljuk az eddig feldolgozatlan 1809. évi jeges árvíz lefolyását és pusztítását. 

1. ábra A Razumovszky-hídfő Stadlauban (1821) (forrás)

Történetünk fonalát Bécs harmadik kerületében vesszük fel, amikor a Bécsi-Duna (Donaukanal) partja még jobbára beépítetlen volt a Landstraße területén. A terjeszkedő külvárost választotta palotája helyéül Andrej Kirillovics Razumovszij gróf (később herceg), aki 1792 óta volt Oroszország meghatalmazott követe Bécsben, ami különlegesen fontos pozíció volt a napóleoni háborúk idején. A kastély 1806-ban készült el és egy jókora park tartozott hozzá a Donaukanal partján. A parkból egy 1797-ben épült fahíd ívelt át a Prater Au-ba, ahonnan egy kapcsolódó út vezetett észak felé, a Leopoldstadt városrészbe. 

Bécs kataszteri térképe egy különös hidrológiai helyzetet ábrázol ezen a ponton, ez pedig összefüggésben van az 1809. évi jeges árvízzel. Stadlau városrész felmérése az 1820/21-es állapotot ábrázolja, ezzel szemben nyugatra, Bécs belső területei 8 évvel későbbi helyzetet tükröznek (1829). A Razumovszky-híd éppen az illesztéshez esik, mindössze a hídfőjét látjuk Stadlauban, miközben a bécsi oldalon 100 méternyire északra egy másik hídfőt látunk a mai Razumovszkij utca vonalában. Ez utóbbi hídfő egy manapság is létező létező hídhoz tartozik, amit a Stadlaui szelvényhez tartozó Duna kitakar. Mi történhetett itt?

2. ábra A Práterbe vezető Razumovszky-féle fahíd 1797-ben. (forrás)

1809-ben az alig 10 éve épült Razumovszky-féle fahidat összetörte és elvitte a jégzajlás. A korabeli bécsi magyar nyelvű sajtó így számolt be az eseményről:

A’ múlt Januárius hólnap utólsó hetében a’ nagy Dunában vólt jégnek egy réfze meg indúlván a' Tábor nevezetű hidnak egy nagy réfzét mindjárt el rontotta, a’ Leopoldstadti Dunában lévő jeget is meg inditotta, mellynek ereje a’ Rozumovfzki hidjának felső réfzét fel emelte és a’ Prater erdő fzelire vitte. [1]

A Razumovszky híd összeomlása egy Közép-Európára kiterjedő időjárási jelenségre vezethető vissza. 1809 januárjában Walestől Magyarországig áradtak a folyók. Angliában ekkor vonult le a Temze valaha mért második legnagyobb árvize, ugyanakkor kiáradt a Severn, Trent, Axe és az Eden folyó. Nijmegenben, a Waal-on mért második legnagyobb (jeges)árvíz 200 halálos áldozattal járt, de kiáradt a Rajna is. Az Alsó-Rajna menti pusztításról Simon Speyert von der Eyk latin nyelvű verset írt In tristissimam inundationem anni 1809 címmel. Míg a Brit-szigeten a téli esőzésekre vezethető vissza az árvíz, Közép-Európában a hirtelen beköszöntő olvadás okozta, az Elba, a Moldva és a Duna jeges árvizét [2] [3].

Éghajlati viszonyok

Hogy megértsük a Duna különleges helyzetét a kontinentális Európa jeges árvizei között, érdemes röviden áttekinteni a hátteret, azaz a terület időjárási és a folyó földrajzi helyzetét. A Kárpát-medence területére telente jellemzően keletről, kisebb részben északról érkezik hideg levegő. Ezzel szemben a tavaszi enyhülést hozó légtömegek az esetek 75%-ban nyugatról, a maradékban pedig délnyugatról érkeznek. Mivel a Duna egészen a Dunakanyarig nyugatról keleti irányba folyik, ez azzal jár, hogy az olvadás először rendszerint a Duna felső vízgyűjtőjén következik be. Az olvadásból és a csapadékból származó többlet vízhozam feltöri a beállt jégpáncélt, azonban továbbhaladni nem tud, ugyanis folyásirányban lefelé még álló jéggel találkozik és feltorlódik. Ezek a torlaszok gyakorlatilag duzzasztógátként funkcionálnak, csakhogy nincs mellettük töltés ami benn tartaná a mederben a felduzzasztott víztömeget. Amennyiben délnyugat felől érkezik az enyhülés, úgy az olvadás először az alsó szakaszon jelentkezik, így a jég akadálytalanul, jégtorlaszok kialakulása nélkül levonulhat [4]. Ebből a rövid áttekintésből kiderülhet, hogy 1809-ben az enyhülés nyugati irányból érkezett a Duna vízgyűjtőjére. 

A XVIII.-XIX. század fordulóján bekövetkező viszonylag hideg időjárást két okra szokás visszavezetni, az egyik az izlandi Laki vulkán kitörése 1783-ban, amely vulkanikus telet okozott egész Európában, amellett, hogy Izland lakosságának negyedét megölte. A légkörbe kerülő vulkáni por és a kén-dioxid következtében az átlaghőmérséklet egy fokot csökkent, és hatással volt a Duna jégviszonyaira is. Sőt, számos Duna-menti települést költöztetett biztonságosabb helyre. A vulkáni működés ezen kívül egybe esett a Dalton-minimumnak nevezett alacsony napfoltszámú, alacsony naptevékenységet jelző időszakkal, amely körülbelül 1790 és 1830 vagy 1796 és 1820 között tartott és feltételezések szerint ugyancsak a hőmérséklet csökkenését okozhatta.

3. ábra Dunai árvizek előfordulása Bécsben 1500-2000 között, évtizedes bontásban.
Világoskék: összes árvíz, sötétkék: közepes, ill. nagyárvíz. (forrás)

Árvízi monográfia híján...

Annak ellenére, hogy az 1809-es jeges árvízről eddig nem született összefoglaló monográfia, különféle források alapján képet alkothatunk az árvíz lefolyásáról. Elsősorban a Duna mappáció leírását érdemes megemlíteni, mely a Morva folyótól a Dráva torkolatáig áll rendelkezésre. A térképszelvényekhez fűzött kommentárokban elő-előfordul hivatkozási alapként. Kissé nehezíti a helyzetet, hogy 791 különféle leírást kell átolvasni, melyek három nyelven, latinul, németül és magyarul íródtak. Szerencsés esetben megvan a leírás a hozzá tartozó térképlappal, de előfordul, hogy valamelyik hiányzik, így nehezebb beazonosítani a helyszíneket. Mivel a szerzők elsősorban hidrológiai szempontból vizsgálták a folyót, sokszor tűpontos szinteket határoztak meg a levonuló árvíznek. A leírásokban gyakran előfordul, hogy falusi tanítók ablakpárkányához, templomküszöbhöz, malom falához viszonyítják a tetőző árvíz szintjét. A probléma mindössze annyi, hogy ezek az épületek javarészt elpusztultak már, vagy ha meg is vannak azonosításuk nagyon bizonytalan. Jellemzően egy kisebb területet, falut, vagy határrészletet írnak le, ezért az árvíz történetének mozaikdarabjait egyenként kell összeilleszteni.

A Duna mappáció leírásain kívül rendelkezünk néhány korabeli tudósítással, visszaemlékezéssel, későbbi árvizek kapcsán tett visszautalásokkal. Ezek kiegészítik ismereteinket, de ezek is a lokális eeseményekre fókuszálnak, tehát gyakorlatilag egyenként kell végigkutatni a part menti települések történetét releváns információk után. Bizonyos Duna-szakaszokról, úgymint a bécsi, pozsonyi, felső-szigetközi és felső-csallóközi több ismeretünk van, míg a Pest-Buda alatti, vagy a Bécs feletti szakaszról jóval kevesebb. Ez utalhat a forráshiányra, de arra is, hogy a jeges árvíz itt nagyobb károkozás nélkül levonult. Természetesen előfordulhat, hogy a későbbiekben újabb források kerülhetnek elő: Ebben az esetben a blog formátum teszi lehetővé, hogy beillesszük az új ismereteket a meglévő szerkezetbe.

Az árvíz szintje

Mint a források ismertetéséből kiderül nagyon nehéz dolog meghatározni az árvíz szintjét. Ahol ugyanis megemlítik ezt az adatot, jobbára évekkel, évtizedekkel későbbi visszatekintésről beszélhetünk, még akkor is, ha igen pontos, de relatív leírást adtak a tetőzés szintjéről. Ilyen relatív adat például az, amikor  a legmagasabb vízállást egy adott konkrét ponthoz (templomküszöb, ablakkeret, fal) viszonyítják, amelyek az eltelt két évszázad alatt többnyire megsemmisültek, eltűntek, vagy megváltoztak, de mindenképpen azonosíthatatlanná váltak. 

Egyetlen konkrét adatról van tudomásunk, ez pedig a budai vízmércéről leolvasott 21' (láb) 5" (hüvelyk) 9'" (vonal), azaz 678,9 cm [5] [6]. Másodlagos forrásokban előfordul a 641 centiméter [7], 688 centiméter [8] ill. a 788 centiméter [9] is. Ez az érték 2,5 méterrel maradt el az 1838. évi jeges árvíz szintjétől. És 74 centiméterrel az 1775. évi árvíztől, melynek jelentőségéhez még visszatérünk. Amennyiben a budai vízmérce 1834-es 0 szintjét állandóként vetítjük vissza 1809-be, akkor az árvíz valamikor február elején, a mai vízmércén 778 centiméterrel tetőzött, ami 102,75 méter tengerszint feletti magasságnak felel meg a budai vízmérce szelvényében. Mivel a jégtorlaszok különböző szelvényekben más és más vízállásokat eredményeztek, előfordulhatott például az a hidrológiai helyzet, hogy miközben Linzben és Bécsben hidakat és parti épületeket rongált meg a jégzajlás és a medréből kilépő folyó, a két város között az árvíz hiányzik a helyi árvíztáblákról, mert nem ért el említésre méltó szintet, és károkozás nélkül levonult.

További adatunk van Esztergomból, ahol Helischer József leírása alapján az 1838-as árvíz 

"egész március 13-áig úgy dagadna, hogy minden eddigi árvizek közül a tett jelek szerint és ember emlékezetére a legnagyobbat, az 1809-eit is, még öt lábbal meghaladván az egész belső várost elöntötte..." [10]

Saját számítás alapján Esztergomban 110 méter körüli tengerszint feletti magasságon tetőzött minden idők legnagyobb árvize 1838-ban. Ebből az öt lábat, azaz 1,6 métert kivonva megkapjuk a 108,4 méteres abszolút szintet, ami a mai esztergomi vízmércén (0 pont 100,92 m.B.f.) 748 centiméteres vízállásnak felelne meg. Ez az érték 65 centiméterrel marad el a 2013-as árvíz szintjétől, ami Esztergomban az eddig mért legnagyobb jégmentes árvíz.  

A Duna mappáció leírásai, igaz más árvizek említése mellett, de legkevesebb 15 év távlatából, 1826-tól kezdve rendszerint beszámolnak az 1809-es árvízről. A térképlapokon kék vonallal szerepel egy elöntési határt, amelyről egy forrás azt állítja, hogy az 1775-ös árvíz szintje szerepel rajta [11]. Mivel feljebb olvashattuk, hogy ez mindössze 74 centiméterrel haladta meg Budán az 1809-es szintet, nagyon nehéz meghatározni melyiket ábrázolták ténylegesen. Ahol a forrásokat össze lehet vetni a térképlapokkal, ott az egyes helyszínek ismertetésekor részletesen kitérek erre (pl. Komáromnál). 

Az 1809-es árvíz levonulása Kelheim és Pest-Buda között.

Az alábbiakban a Duna folyásiránya alapján tekintjük át azokat a helyszíneket, ahol az 1809-es jeges árvízről. Azokat is említve, ahol akár csak közvetett módon említik, vagy egy mondatnyi leírás született. 

A bajorországi Kelheim az első állomásunk, ahol a Ludwigsplatz-on a mai napig létezik egy 1809-es árvíztábla. Ezen a leírások szerint 2,7 méter magas vízszintet jelöltek be. Mivel a tábláról nem találtam jó minőségű képet, a magasságot és az árvíz dátumát nem lehet igazolni egyelőre. Egyelőre az sem biztos, hogy Kelheim városába a Dunán, vagy az Altmühl folyón érkezett a rekord méretű áradás. Más források is említik ezt az árvizet, ugyanis egy kimosódás nagy méretű, feltehetően római korú építmény falát hozta napvilágra [12] [13] [14].

Linz városában feljegyezték, hogy az 1809-es háborús év egy jeges árvízzel kezdődött. Itt már konkrét dátumokat is említenek. Az egyik szerint január 26-án annyi jég érkezett a városba, hogy a Duna kiáradt a mederből, és több hídpillért leszakított. Egy 1837-es forrás ugyancsak említi a rombolást és egészen pontosan kettőre teszi az elpusztult hídpillérek számát, de az eseményt január 27-ről január 28-ra virradóra datálja. Ezek az időpontok nagyjából egybecsengenek a folyásirányban lejjebb jelentkező tetőzésekkel és jégtorlaszokkal [15] [16]. 

Linz és Bécs között, elsősorban a Wachau régióból több árvíztábla ismert; kettő Dürnsteinből, kettő Spitz an der Donauból és egy Kremsből. Egészen 1730-tól kezdve jegyezték fel a legnagyobb vízállásokat [17]. Azonban ezek közül egyiken sem szerepel az 1809-es szint. A linzi beszámolók miatt elképzelhetetlen, hogy 1809. január végén ezen a szakaszon ne lett volna jégzajlás, de a jégdugó valószínűleg nagyobb károkozás nélkül vonulhatott le egészen Bécsig, ahol a folyó ekkor még nem folyt egységes főmederben, hanem több ágra szakadt, ami potenciális hely a jégtáblák feltorlódására. 

Bécs városából maradt fenn a legrészletesebb beszámoló az árvíz pusztításáról. 1809. február 11-én jelent meg egy négy oldalas magyar nyelvű tudósítás a Bécsben kiadott Magyar Kurirban. A szerző, aki saját bevallása szerint Leopoldstadt városrészben élt, a Donaukanal mellett szemtanúja volt a jeges áradat pusztításának, azaz beszámolója elsődleges forrásnak számít. A leírás "8 nappal korábbi" árvizet említ, de ez feltehetően nem az írás megjelenéséhez képest 8 nap, hanem a szöveg papírra vetéséhez képest értendő. 1809. február 3-án ugyanis a jeges ár már Komáromban pusztított. A szerző ugyancsak szemtanúja volt az 1799. évi árvíznek, így saját személyes tapasztalatai alapján írhatta, hogy az 1809. évi áradás egy lábbal (~31 cm) haladta meg a 10 évvel korábbit.

Január utolsó hetében indult meg Bécsnél a jég és rögtön lerombolta a Florisdorfba vezető, fából készült Tábor híd nagy részét. Ekkor indult meg először a jég a Donaukanalban is, amely a Razumovszky híd pusztulásához vezetett. A jégnek olyan ereje volt, hogy ez utóbbi hidat a Praterben tette le. Ezután a jég megrekedt a mai Schwedenplatz-nál lévő Vörös torony tövében, de nem lépett ki a mederből. A nyugati szél által hozott enyhülés és olvadás azonban "nyolc nappal korábban" déli 11-12 óra körül újra megemelte a vízszintet és a Nagy-Dunából elkezdett a Donaukanalba ömleni a meginduló jég elöntve a Leopoldstadt városrészt. Délután 3-4 óra között újra emelkedett a vízszint, ekkor már csak csónakkal lehetett az utcákon közlekedni; a lakók az első emeletre vagy a padlásra menekültek ingóságaikkal. 

Nußdorfnál, ahol a Donaukanal kiágazott a főágból a jeges ár átlépett a töltéseken és elöntötte Brigittenau-t. A szigetcsúcson élő császári vadász a padlásra menekült és puskalövésekkel jelezte, hogy az ő és háza népe élete veszélyben forog. Egy szigeti molnárnak elvitte a hajómalmát a jég, mire Florisdorf egyik kávéházába menekült, ami aztán ismeretlen okból leégett. Családjával ezután fákra másztak a jég elől, ahonnan szerencsére megmentették őket. Brigittenau élővilága, őzek szarvasok, vaddisznók mind odavesztek, az áradat hatalmas fákat csavart ki tövestül, és mindenféle épületet nyári lakot lerombolt. 

Január utolsó napján a Schwedenplatz-nál álló hídon fennakadt egy nagy és hosszú hajó, ami mögött elkezdett felgyűlni az uszadékfa. Ez a torlasz jobbára a kidöntött ártéri fákból, a bécsiek elpusztult házaiból származó tető faanyagából és bútor-törmelékéből állt összet. Egy óra múlva a hatalmas nyomás összetörte a hajót, és az uszadékkal együtt átpréselte a híd alatt. Ez a jéggel vegyes uszadék aztán a Ferenc hídnál (Franzensbrücke) környékén ismét megakadt, ahol a medréből kilépő Duna elpusztította a kerteket és épületeket. A korabeli leírás jobban visszaadja a jeges árvíz iszonyatos, mai fejjel szinte elképzelhetetlen erejét: 

"Leg vefzedelmesebb vólt ez az özön azon napnak, tudniillik Januarius utólsó napján este­li 7 és 8 óra közt, a’ midőn a’ nagy Dunábol a’ Leopoldstadti kis Dunába rohanván a’ sok jég, 's annál fogva az árviz is nagyon fel emelkedvén mindent, a’ mit elöutól ért magával el ragadott. — Szememláttára egy új, nagy és hoffzú fedeletlen hajó a veres toronynál lévő hidba keréfztül akadván minden fát, gerendát, defzkát, bútort, a’ mellyeket az árviz az alsó házakból, a’ fa piatzról, ’s masunnan el ragadott, úfzasokban meg akadályoztatta, ’s an­nyira öfzve gyüjtotte, hogy azon hidnak épségben leendő meg maradásához senkinek sem vólt reménysége. Egy óránál tovább tartott ez a’ fenyegető vefedelem. Azomban a’ sebes árviz mind jobban jobban nevekedvén, a’ sok rakásra gyűlt gerendák és fák a' hajót öfzve nyomták, kétfelé törték, ’s olly nagy tsikorgáfsal ronhantak a’ hid alatt által, mintha az egéfz hid öfzve omlott vólna. Ezt az oda gyült sok fát és vastag jeget a’ víznek ereje a’ Ferentz hidja felett és alatt lévő Duna partjára vetette ki és az ott lévő épületeknek, veteményes kerteknek, és az azokban lévő gyümöltstermő fáknak ki mondhatatlan kárt okozott." [1]

Az árvíz Bécsben lerombolta a Schwarze Lacke sziget mentén a töltést, 16 pillért elpusztított egy Dunán átvezető hídból (feltehetően a Tábor hídból), és néhány helyen olyan erős kimosódás jelentkezett, hogy ezt a hidat több mint 21 méter hosszú cölöpökkel lehetett helyrehozni [18]. A szerző befejezésül említ egy epizódot a Bécs feletti Tullnból (a szövegben Tolm-ként szerepel), ahol az árvíz elől hajón menekülő lakosságot utolérte a jég és összeroppantotta a hajóikat. Körülbelül négyszáz lélek veszett bele az áradó, jeges Dunába [1].

 

Bécsben nem ismeretes 1809-es árvizet ábrázoló árvíztábla, azonban már majdhogynem a magyar határon, Hainburgnál találni egyet. A parton álló Arany Horgonyhoz (zum goldenen Anker - Hainburg Donaulände 27.) címzett fogadó kapujának bal pillérén körülbelül mellmagasságban látható egy bevésett 1809-es jel. Valószínűleg a januári árvizet jelöli, de fontos tudni, hogy Bécs környékén 1809. májusban is levonult egy árvíz, ami nehezítette az ausztriai francia hadműveleteket. A májusi árvizet már nem a hóolvadás, hanem a tavaszi esők okozták. 

4. ábra Hainburg árvízi jelei az Arany Horgonyhoz címzett fogadó bejáratánál (forrás)

Már a Magyar Királyság területén, Pozsony szabad királyi városban egy Lodná utcai árvíztábla szerint január 29-én délelőtt fél tizenegykor indult meg a jég zajlása. Ebben a Dunához közeli utcában az árvíz embermagasságban tetőzött; egy azóta elbontott épületen lévő, árvíztáblától szokatlan részletességű leírást tartalmazó táblán szereplő 70 coll relatív magasság nagyjából 178 centiméternek felel meg. 1809-ben Pozsony Dunához közel eső részei szenvedték a legnagyobb kárt, a folyóparton horgonyzó hajók, hajómalmok megsemmisültek, a parti házak földszintjét elöntötte a víz. Ahol lehetett a lakosság az emeletre menekült. A jeges ár elöntötte a vár alatti Zuckermandel városrészt, a Vödricz utcát (Vydrica), a Lőrinckapu utca (Laurinska) és a Duna közötti területet a Grössling mezővel egészen a Kereszt utca alsó szakaszáig. A vár alatt kiszélesedő ártér egésze víz alá került egészen Pozsonyszőlősig (Vajnory) [19]. A városból 2 halálos áldozatot jelentettek.

5. ábra A Pozsony Lodná utcai árvíztábla. [19]

J. Brousseaud francia hadmérnök és zászlóaljparancsnok 1809 nyarán, a francia seregek Pozsony környéki felderítése részeként írta le a környéket. Írásában külön kitért az árvízi helyzetre. Szerinte az 1809-es árvíz 18 lábbal (5,6 méterrel) haladta meg a közepes vízállást, és hat-hét lábnyi magasságban árasztotta el a szigeteket [20]. Peter Pišút kutatása szerint az árvíz 10 méterrel tetőzött a folyó 0 szintje fölött [21]. A Duna Mappáció vonatkozó térképlapjain Pozsony városközpontjába nem rajzolták be az elöntési szinteket, azonban a várostól keletre eső szelvényen felbukkan az árvíz szintjét jelölő kék vonal, és követi a leírásban szereplő földrajzi neveket. Ebből arra lehet következtetni, hogy a térkép rajzolói Pozsony környékén az 1809-es árvíz szintjét tüntették fel a térképlapokon. Emellett a Duna visszaduzzasztó hatása érvényesült a Morva folyó alsó szakaszán is, ahol a Pozsony vármegyei Zohor és Magasfalu településeken több tucat ház dőlt össze [19] [22] [23].

1809-ben a baj nem járt egyedül Pozsonyban, az árvíz levonulása után, nyár elején a francia hadsereg vette ostrom alá a várost és az ágyúzással jelentős tűzvészt és épületkárokat okoztak. Ez annyiban kapcsolódik az árvíz történetéhez, hogy a pozsonyiak az őket télen ért árvízkárokat, a városhoz, illetve az uralkodóhoz kárpótlásért benyújtott beadványokban majd minden esetben összekötötték a franciák által okozottakkal [24]. Fontos megemlíteni, hogy Pozsony sokkal nagyobb károkat is szenvedhetett volna; ettől egy másik katasztrófa mentette meg a városlakókat.

6. ábra A pozsonyi és a ligetfalui árvízi emlékek [19]

Pozsony városával szemközt, a túlsó parton feküdt a vármegye dunántúli hídfője, Pozsonyligetfalu (Engerau, Petržalka). Ekkoriban egy német falu volt, amely különösen sokat szenvedett az árvizektől, ugyanis amint a német elnevezése is mutatja a Duna fattyúágai között elterülő szigeten épült fel. Házait összehordott földhalmokra emelték, de legtöbbször ez is kevés volt az árvizek ellen. 

A pozsonyi szakaszon a zátonyok által ágakra szabdalt, ekkoriban még nagyrészt szabályozatlan Duna megnehezítette a hajózást és igencsak kedvezett a jégtorlaszok és a jeges árvizek kialakulásának. Ezek az árvizek pedig jellemzően a mélyebb fekvésű, jobb parti területeket veszélyeztették. A gyakori jeges árvizek miatt a kormányzó hatóság már a XVIII. században intézkedéseket tett a helyzet normalizálására. A század közepétől több folyószabályozási munkálatot végeztek Pozsonyligetfalu mellett; 1776-ban, az előző évi árvizet követően terméskövekből épült gáttal lezárták a településtől keletre lévő Oroszvári-Duna-ágat, valamint nyugati irányban egy magasított töltésutat építettek Bécs felé, egy ugyancsak lezárt mellékágon keresztül. Ezek a zárások nem voltak tökéletesek, a kövek között valamennyi víz átszivárgott [25] [26]. 

Az Oroszvári-ág lezárása végső soron azt eredményezte, hogy az innen kiszorult víz egy része a Csallóközi-Dunán folyt le,. A vízhozam növekedése helyenként jelentős eróziós partpusztulást okozott még középvíznél is. Ez ellen a csallóközi lakosság kitartóan, de eredménytelenül tiltakozott. Egészen 1809-ig, amikor a probléma "magától" megoldódott [27].  

7. ábra A Pozsonyligetfalut ért pusztítás:
1. Az Oroszvári-ág megnyílása 2. A bécsi töltésút átszakadása (forrás)

1809. január végén Pozsonyligetfalunál a feltorlódott jégtáblák mögött visszaduzzasztott folyó a legkisebb ellenállás, azaz a laposabb jobb part felé lépett ki a medréből, és miután letarolta az egész települést, széltében-hosszában elöntötte a környező földeket.  

De leg­rettenetesebb volt Engerau helységének állapotja, mert az árvíz elszaggatván a’ töltést az egész falut elborította, ’s mindeneket elseprett, úgy hogy csupán magok a’ lakosok szabadulhattak meg a’ posonyi bátor hajósok segedelmével (két embert kivévén) ’s itten több nagy lelkű mágnásoktól, ’s emberbarátoktól jóltévőleg ápolgattattak [22].

A jég lerombolta a bécs felé vezető töltésutat egy olyan ponton, ahol egy feltöltött Duna medren vezették keresztül. A károk olyan súlyosak voltak, hogy csak 16 évvel később sikerült újjáépíteni, addig az utazóknak egy kerülőt kellett tenni dél felé, a Zigeuner Lächen ága körül (8. ábra). Ugyancsak felnyílt a három évtizeddel ezelőtt töltéssel lezárt Oroszvári-Duna (9. ábra). A víz lerombolta ezt a töltést, sőt még az alapjait is kimosta. A bezúduló víztömeg kisöpörte a már leülepedett hordalékot és oldalazó erózióval jelentősen szélesítette is a visszahódított medret.

8. ábra A bécsi töltésút elpusztult szakasza (forrás)

Az árvíz következtében Pozsonyligetfalutól nyugatra kanyargó Kapitel-Duna ág olyannyira feliszapolódott, hogy az itteni hajómalmokat át kellett telepíteni. Ezzel párhuzamosan keletre, az újból felnyílt Oroszvári-ágban több hajómalmot is feltüntettek a térképeken 1826-ban. A lerombolt töltés következtében meginduló vízáramlás tette ezt lehetővé, ami 5-10 ölnyi (kb. 10-20 méter) elmosódást okozott mindkét partján [28] [29].

9. ábra Az Oroszvári-ág megnyílása. (forrás)

Miután az árvíz levonult, Pozsonyligetfalutól délkeletre az Ó-liget (Alte Bürger Au) nevű szigeten egy vadászház mellett egy fából készült feszületre bukkantak, amit valószínűleg az áradat hozott magával. Mivel a keresztért senki nem jelentkezett, a megtalálás helyén ünnepélyesen felállították, mintegy árvízi emlékként. Ez a kereszt lassacskán elkorhadt, de a pozsonyiak 1869-ben kőkereszttel pótolták, rajta egy felirattal: "Zur Errinerung an 1809 von den Burgern Pressburgs 1869". A vadászházon mind a mai napig megtalálható az 1809-es árvíz szintjét jelölő vonal, mellette pedig a "talált kereszt" (lásd: 6. ábra) [19]. 

Köpcsény határában az árvíz egészen a Fácánkert faláig ért. A vadaskert falát az egy ölnyi magas áradat több helyen ledöntötte, a Dunát végül az oroszvári út mentén fekvő magasabb dombvonulat állította meg [30] [31]. 

Pozsonyligetfaluhoz hasonlóan Dunacsúnt is lerombolta az árvíz. Szinte az összes ház összedőlt a településen, és egy jelentés kihangsúlyozta, hogy az árvíz levonulása után a települést immár harmadszor kellett újjáépíteni. 

"Im Jahr 1809. sind nach der großen Ueberschwemmung zur Zeit des Eisganges wieder fast alle Häuser eingestürzt, und der Ort zum drittenmahl nun auferbaut worden." [32]  

Gutor és Szemet közt a Duna több ágra szakadt, és ezek számos zátonyt és szigetet fogtak közre. Ezekben a csatornákban, valamint a gutori hajtűkanyarnál összetorlódott jégtől visszaduzzasztott víz elvitte az 1804-ben épített új, észak-déli irányú töltéseket, s ezeken kívül is a régiekből egy jó szakaszt. Hat szakaszon együttvéve 654 öl (~1243 méter) töltést szakított el. A töltésszakadás után a jeges áradat elöntötte a Felső-Csallóközt: Gutor, Somorja, Tejfalu, Csölösztő, Doborgaz, Vajka, Bácsfa, Keszölcés, Szarva, Sárosfa településeket, valamint Gelleszélt és Karcsaszélt [33]. 

Doborgaz mellett kitartott a töltés, de a falutól északra elterülő alacsonyabb fekvésű földeket elárasztotta az árvíz. A Gutornál átszakadt töltésen a Duna árja keresztülsodort egy hajómalmot, amit végül a Doborgaz melletti földeken rakott le. A Doborgazban pusztító árvizeket Nagy Albert házának déli ablakpárkányánál jelölték, de ezek között nem említik az 1809. évit. 1787-ben 2 láb 7 hüvelykkel (78 cm), 1821-ben pedig 3 láb 7 hüvelykkel (110 cm) tetőzött e szint alatt az árvíz [34].

Vajkán az 1809. évi az 1787-es árvíz után a második legmagasabb volt, amely a vajkai iskolamester házának ablakpárkánya alatt 2 láb 10 hüvelykkel (85 centiméterrel) tetőzött.

"Das höchste Wasser war hier im Jahr 1787 um 1’ niedriger im Jahr 1809 um 2’ 10” niedriger im Jahr 1821 um 3’ 6” niedriger als die Fenster Sohle des Vajkaer Schulmeister Hauses." [35]

Azt nem tudni, hogy ez az épület áll-e manapság. Ha igen nagyszerű kiindulópont lenne az árvíz abszolút szintjének meghatározásához. 

A bősi üzemvíz csatorna mellé került Sülyt ekkoriban még több holtág és egy sziget választotta el a főágtól, ennek ellenére 1809-ben az árvíz betört a településre és a katolikus templom előtti utcáig hatolt, és alig negyven centiméter kellett volna, hogy a templom küszöbén is átlépjen. Ugyancsak feljegyezték a faluról, hogy az 1821. évi nyári árvíz szintje 2 lábnyival (kb. 62 centiméter) maradt el az 1809. évitől [36]. 

A Szigetközbe rendszeresen kiöntöttek a szinte évenként jelentkező árvizek, ezért már 1800-tól elkezdődtek a töltés építési munkálatok. Azonban az 1807-ben elkészült töltéseket két évvel később az árvíz meghaladta és tönkretette.

A Mosoni-Duna mentén, Mosonmagyaróvártól délkeletre található Horvát-Kimléről feljegyezték, hogy csak az 1799. és az 1809. évihez hasonlatos legnagyobb árvizek öntik el a falut és a környékén is csak a mélyebb fekvésű területekre árad ki a folyó [37] [38].

A Mosoni-Duna torkolatánál fekvő, szigetközi Vének település plébániatemplomában is feljegyezték az 1809. évi árvizet, több más árvíz mellett, amely a falut pusztította [39]. 

Magyarországon Pozsony térsége mellett Komárom városa szenvedte meg leginkább a jeges árvizet. A források szerint február első napjaiban ért ide a zajlás. A pontos dátum bizonytalan, február 2. és február 3-6. is előfordul a forrásokban, az előbbi többször. A pusztítás mértékében is van némi eltérés; a lerombolt házak száma 319-400 között lehetett. Mivel nyolc évtizeddel később, 1891-ben a városban 1425 lakott házat számoltak össze, ennek fényében a pusztítás valóban rendkívüli lehetett:  

"A Duna 1809. február 3—6. napjaiban hirtelen olvadás következtében partjait egy ölnyire meghaladva kiöntött. Az emberi emlékezet óta eddig legnagyobb vízáradás Komáromban mintegy 400 bázat rombolt össze; a város hídjait magával vitte; az eddig elkészített vársánczokban pedig oly pusztítást végzett, hogy a helyreállítás több munkába került, mint az újraépítés." [40]

"1809 február 2-án virradóra jeges árvíz öntötte el, leginkább a vágmelléki utczákat. A nép a legmagasabb helyre, a mai Kossuth-térre menekült. Ez árvíz alkalmával 319 ház omlott össze, vagy vált lakhatatlanná, és az amúgy is igen szegény lakosság 288.383 forint kárt szenvedett." [41]

Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy Komárom pusztulását részben emberi hiba okozta. A napóleoni háborúk alatt Komárom erődjét alaposan megerősítették. A munkálatok során a kivitelező, báró Wimmer ezredes a Vág-Duna mentén lévő, jobb parti töltésekből elbontott, hosszában és magasságában is. Ez a meggyöngített töltés adta meg magát a víznyomásnak február 2-án. Báró Wimmer ellen életében nem indult eljárás, de egy 1827-es vizsgálat végül elismerte, hogy Komáromot az ő hibájából öntötte el az áradás [42].

A Duna mappáció komáromi szelvényein berajzolt árvízi elöntés nincsen összhangban az 1809. évi árvíz pusztításával. A határvonal mindössze a vár környékén, lakatlan területen mutat kisebb elöntéseket, valamint a várostól északra elterülő mélyebben fekvő földeken jeleznek vízzel borított területet. Ezért feltételezhető, hogy Komárom környékén nem az 1809. évi árvizet tüntették fel, hanem egy valamivel alacsonyabb szinten tetőző másikat.

A túlsó parton, Ószőnynél is kilépett a medréből a folyó, méghozzá egy régi meder mentén, amely a mai Selye János kórháznál lévő hídnál ágazott ki a főágból, és kanyarodott élesen dél felé, majd megkerülte a Dunára merőleges főutcájú, ármentes magaslatra épült Ószőnyt. A református templom környéke az Ófalu egy részével szárazon maradt, nagyjából a 111 méteres szintvonal mentén. Komárommal ellentétben Ószőny esetében az 1809-es árvíz elöntésének leírása, valamint a hozzá kapcsolódó térképlapon berajzolt szint összhangban van [43]. 

10. ábra Ószőny árvízi elöntése (forrás)

A Komárom és Esztergom közötti szakasz viszonylag jelentős károkat szenvedett, ugyanis a jég ezen a szakaszon többször megállt, összetorlódott és a felduzzadó víz elöntötte a partmenti településeket; elsősorban a laposabb balparton. Arra is volt példa, hogy a lakosok számára ez az árvíz adta meg a végső lökést a költözéshez.

Folyásirányban Ószőny alatt, a balparti (Duna)Mocs környékét általában teljesen elönti a megduzzadt Duna; de sokkal nagyobb kárt okoz a tavaszi jégfelhalmozódás, mint ahogy 1809-ben is történt. Ebben az évben egy jégtorlasz alakult ki a közeli Süttői-sziget homokpadján, ami a víz szabad folyását eltorlaszolta. Ennek következtében a felduzzasztott Duna a "felvízen" kilépett a medréből, és elöntötte a közeli Mocs települést. Mivel a parton épült házak nem tudtak ellenállni a víz erős rohamának, összedőltek és teljesen lakhatatlanná váltak. A lakosok kétharmada az árvíz levonulása után magasabb, és a Dunától néhány száz ölnyire fekvő magasabb területen építették újjá házaikat (Új-Mocs), ahol nagyobb biztonságban voltak az árvizektől és a jégtorlaszoktól. Mocson emberemlékezet óta az 1809. évi jeges árvíz volt a legmagasabb [44].

"Bei Süttöer Mühlen ist eine kleine Insel mit großen Sandbank umgegeben, von der Insel die Bewohner sprechen dieses: daß sie im obennannten Jahre als 1809 dem Eisgange sehr widerstand, und das Wasser wuchs so hoch, daß die meisten Häußer der Ortschaft Mots zusammenstürtzten welche nun aufzubauen die Einwohner sich nicht unterstunden; sondern 2/3 Theile der Einwohner auf einige hundert Klafter von der Donau entfernter Gegend machten sich sitzhaft; den Einwohnern aber, die auf ihren alten Gründen noch wohnen, bei größeren Überschwemmungen werden ihnen allezeit Schaden zugefügt." [45]

11. ábra Az 1809. évi árvíz pusztítása után felépített Új-Mocs település
és a pusztulást előidéző süttői homokzátony (jobb oldalon). (forrás)

Az ugyancsak balparti Karva településen az árvíz a templom környéke, valamint a falu alsó vége kivételével mindent elárasztott. Feljegyezték, hogy egészen a Condé fogadó küszöbéig ért a víz, azonban a pontos azonosítást nehezíti, hogy éppen a falu ármentes részeit ábrázoló részt szakadt le a vonatkozó térképlapról. Az itteni óholocén ártéri öblözet magasabb részei ármentesek maradtak, például a mai Karvai-csatornán túli Szőlők-alja dűlő, ahová a karvaiak csónakon vitték legeltetni a marháikat [46].

Nyergesújfaluról feljegyezték, hogy a jégmentes árvizek jellemzően Caspar Neusiedl háza alatti kerítés lábáig ér, azonban 1809-ben a jeges árvíz szintje elérte Caspar Neusiedl házának alsó küszöbét. 

"Das gewöhnliche Hochwasser ohne durch gedrängtes Eis erhöht, reichte bis an den Fuß des Zaunes unter den Hause von Caspar Neusiedl. Das außenordentliche durch Anhäufung des Eises verursachte Hochwasser reichte im Jahr 1809 bis an die untere Fläche der Haus Eingangs Thürschwelle desselben Hauses des Caspar Neusiedl." [47]

Ebednél 1809-ben az árvíz elárasztotta a magasparton épült falu alatti szigetet, amely manapság mentett ártér, és egészen az Istenhegyen épült párkányi papírgyárig húzódik. Az árvíz levonulása után a falubeliek egy nagyobb hajót találtak az ebedi legelőn [48].

Esztergomból meglehetősen kevés forrás áll rendelkezésünkre, többnyire csak egy-egy mondatban említik az árvizet, valamely más témával összefüggésben. Mint azt az árvíz szintjéről szóló fejezetben már említettem 1838 előtt az 1809. évi árvíz számított a legnagyobbnak. 1809. február 3-10. között csapott le a szabad királyi városra. Az elöntött terület nagyságáról egy utalást találtam: a kenyérmezei öblözetben a városi bolgárkerteket tápláló vízlevezető csatornáig terjedt [49]. Esztergom városában összesen 172 970 Ft kár keletkezett [50]. 

Vácról 1809-ben az alábbi rövid mondatot jegyezte fel Karcsú Arzén, Vácz város történetének 3. kötetében:

"1809. évben mi nevezetes esemény sem fordúlt elő." [51]

Ezzel némiképpen ellentmond a Duna mappáció leírása, miszerint valami mégiscsak történt; az árvíz megjelent Vácnál is, és szintjét az 1775-ös árvízhez hasonlóan feljegyezték a Nagyhídon, illetve a dunaparti Ferences templomnál [52]. Míg az 1775-ös tábla megvan a Duna partján az uszoda támfalán, az 1809-es feltehetően eltűnt a történelem viharaiban. Az egykor a gróf Esterházy utca végében álló Nagyhíd nincs már meg, a Ferences templom falán pedig nem találni árvízi jelet.

Budakalásztól keletre a Duna elöntötte a mélyebben fekvő területeket, ám ezek jellemzően nem a parton voltak, ott ugyanis egy ármentes folyóhát húzódott. Ezen állt az ekkoriban már romos, ún. békásmegyeri Pusztatemplom is. Az áradat a Csillaghegyi-árkon át lépett ki a mederből, majd öntötte el az árteret északi és déli irányban.

"Az ugynevezett Moraszt kiömlésnél bényomúlt 1809 jégindúláskor a nagy árvíz ’s elborította a Herrschaft’s Bründl Acker főldeket, mellyekről a rétbe, ’s a Kalázi Luki felé húzódván az ide való Csajirszkára ’s egy részére a’ Szlatina földnek is kiterjedt. Azon kívül a Dunánszki dűlőt a Granarium megett való vőlgyesebb helyével együtt elöntötte." [53]

Békásmegyeren a falu legszélső házainak kertjébe tört be az árvíz, miközben a Csillaghegy homokdombokkal megemelt térszínei túlnyomórészt szárazon maradtak. Víz alatt volt a Szentendrei-sziget déli csúcsa, valamint a bal parti Káposztásmegyer a Sas kocsmáig (Megyeri csárda):

A Káposztás Megyeri Kortsmának Duna felől való részét a viz elérte, ’s a dombormókon kívül mindent elöntött; általis tsapott a későbben készűlt Pesti Orszagútnak azon tájján, melly a’ Csőszházon alól vagyon most ezen Pusztának belső térségibe tódult az árviz a patak kiömlésénél; a Köhid magosságánál fellyebb haladván annyira, hogy rohanásával egy rendbéli forspontot is levert, ’s ezentúl a lapályokat széltire a homokdombok allyáig ellepte. [54]

Budapest térségében ismerjük a tetőzés pontos szintjét, azonban a tetőzés időpontját nem. Ahol említik a vízállást, ott legfeljebb annyit tesznek hozzá, hogy 1809. február. Egy tudósítás február 11-én már apadó vízállást említ, de a hármas város egyes részei ekkor még vízben állhattak: 

Február 11. Azon fzörnyü áradás, melly az egéfz Duna mentében nagy romlást és pufztítást okozott, még most is károsan áztatja Budán és Pesten fok házaknak falait. Apadott ugyan a’víz közel négy lábnyira: de előbbi ágyába még viffza nem tért. Tegnap és harmad napja, az idö megkeménykedvén megint fagyni kezdett, és ezen változás az, mellynek köfzönhetjük, hogy az árvíz nem tartott egyaránt. A’ hirtelen va­ló, ’s tartós olvadás újabb vefzedelmekkel fenyegetne. [55]

12. ábra A pesti rondella képe egy 1790-ben készült metszeten
(forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könytár Budapest Gyűjtemény) 

Elöntéseket elsősorban Óbudáról, Újlakról, a Vízivárosból, valamint a Tabánból jelentettek. Pest városát ekkor megvédték a kelleténél még mindig alacsonyabb töltések, de később, az alig magasabb 1830-as árvíz már átcsapott rajta [56]. 1809-ben, Wesselényi Miklós levelezésében megemlítette, hogy a Pest északi várfalának dunai találkozásánál álló Rondella bástyában helyet kapó magyar színház alsóbb helységeibe február elején betört az árvíz. A Rondellát alig hat évvel később lebontották [57] [58].  

Buda és Pest alatt alaposan megritkulnak a beszámolók. Az első valamirevaló leírás a Pakssal szemben fekvő Ordasról származik, ahol 1826-ban feljegyezték, hogy: 

"Emlékezetessebb áradások voltak: egy 45 Esztendők előtt (1783), és annál nagyobbra az emberek nem emlékeznek; másik 18. Esztendő előtt az előbbenyinél kissebb, és mégis egész Ordasi Helység viz alatt vólt, úgy hogy háztúl házhoz tsak tsónakkal jutni lehetett." [59]

Ez az adatközlés azonban más konkrétumot nem tartalmaz, viszont az árvíz megjelenését bizonyosabbá teszi, hogy a közeli Dunaszentbenedekről és Uszódról ugyancsak feljegyezték, hogy egy töltésszakadás után az árvíz mindkét települést romba döntötte, és a lakosság 1809-ben és 1815-ben majdhogynem éhen halt (fast Hungers starben) [60]. 

A közeli Kalocsa ugyancsak megszenvedte az árvizet (gyakorlatilag az összeset 1862-vel bezárólag, ami a Dunán érkezett), mely 1838 előtt a legnagyobbnak számított. Azt is feljegyezték, hogy a két árvíz közül az 1838-as az 1809-es szint felett 3 lábbal (93 cm) tetőzött [61]. 

Kalocsától délre az utolsó árvízi adat Sükösdről származik, ami összefüggésben lehet a Duna 1809. évi árvizével. A települést 1809 során távolabb költöztették a Duna árteréről, a magas partra. Sükösd lakói feltehetően már korábbi árvizek pusztítása miatt tervezhették a költözést, azonban úgy tűnik az 1809. január-februári árvíz adhatta meg az utolsó lökést. A bizonytalanságot az okozza, hogy konkrét leírást nem találtam az árvíz Sükösdi pusztításáról. A szomszédos Érsekcsanád már 1806-ban elköltözött az ártérről, ahová a lakosság feltehetően a török elől menekült be annak idején [62] [63] [64]. 

13. ábra Sükösd 1783-ban még az ártéren, a leendő település helyét három kereszt jelzi
(forrás: mapire.eu)

Összefoglalás

Magyarországon utoljára 1956 tavaszán vonult le jeges árvíz, így manapság csak a legidősebbek emlékezhetnek az embermagasságba feltorlódó jégtáblák által végzett pusztító erőre. A XVIII.-XIX. század fordulóján a Duna mentén élő emberek számára ez szinte évente jelentkező fenyegetés volt. A jégzajlás közvetlen hatásai közé tartozott a közvetlen pusztítás. Mint láttuk, épületek, hajómalmok, hidak és minden más parti létesítmény kártyavárként roppant össze a jég mozgásának hatására. Ezen felül a jég pusztította a partot is. Letarolta az ártéri erdőket, feltépte a talajtakarót, áthalmozta az üledékeket, valamint oldalazó eróziójával mederszakaszokat késztethetett vándorlásra. Szétzúzta a gyenge folyóparti árvízvédelmi töltéseket, helyenként új folyóágakat alakított ki, vagy régebbieket vett újra birtokba. Sőt településeket költöztethetett el végleg a partról. 

Az 1809-es árvíz vízhozama jégmentes formában jóval kevesebb kárt okozott volna. A vízoszlop magassága ugyan több településen kiemelkedően magas volt; ami azt jelenti, hogy az 1838-as rekord szintű árvíz előtt a legmagasabb értéknek számított, de nem mindenütt. Valójában ezek a magas vízállások lokális csúcsok lehettek, olyan helyeken, ahol jégdugó duzzasztotta vissza a Dunát. 

Igazán érdekessé a Duna mappáció révén vált ez az árvíz, hiszen rendszeresen hivatkoztak rá, így indirekt módon megőrizték vele kapcsolatban a "néphagyományt". A részletes, de többnyire rövid beszámolók révén pedig lehetővé vált, hogy rekonstruáljuk az egyik kora XIX. századi Dunai jeges árvíz lefolyását. 

Epilógus

A sors iróniája, hogy Razumovszky gróf hiába építette újjá a kastélykertben lévő hídját immár kőből az árvíz levonulása után, 1810-1811 között. Az új híd még annyi ideig sem állt, mint a fahíd-elődje. Az 1819-es jeges árvíz helyrehozhatatlanul megrongálta. Ennek szomorú mementója a kezdő képen látható hídfő-rom. A gróf többé nem próbálkozott, Bécs városa azonban a régi hídtól északabbra, 1824-1825 között megépítette a Sophiebrückét, a császárváros első lánchídját. Később ezt is többször átépítették, de jeges árvíz többé nem tett benne kárt. 1937 óta Rotundenbrücke a neve [65]. Razumovszky gróf egykori hídjának nem maradt látható nyoma Bécsben.

Felhasznált irodalom:

[1] Magyar Kurir, Bécs 1809-02-07 / 11. szám

[2] Hermann Krüssel: Tristissimae Inundationes Eine Elegie Speyert van der Eyks auf das Rheinhochwasser von 1809. http://www.pro-lingua-latina.de/index_htm_files/Hochwasserkatastrophen.pdf

[3] Rudolf Brázdil, Zbigniew W. Kundzewicz, Gerardo Benito, Gaston Demarée, Neil MacDonald, Lars A. Roald: Historical Floods in Europe in the Past Millennium. In.: Changes in Flood Risk in Europe. Wallingford (UK): Zbigniew W. Kundzewicz, 2012. p. 121-166.

[4] Tőry Kálmán: A Duna és szabályozása. Akadémiai 1952. 

[5] Galgóczy Károly: Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megye monographiája I. (Budapest, 1876.)

[6] Jelenkor, 1838-06-30 / 52. szám

[7] Duna. A Pallas nagy lexikona, 5. kötet: Dammara-Elektromos gép (1893) 586. p.

[8] Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

[9] Rácz Tibor: A Budapesti árvízvédelmi rendszer kialakulása és fejlődése az 1838-as árvizet követően. https://www.researchgate.net/publication/340607439_A_BUDAPESTI_ARVIZVEDELMI_RENDSZER_KIALAKULASA_ES_FEJLODESE_AZ_1838-AS_ARVIZET_KOVETOEN

[10] Helischer József: Rövid tudósítás az 1838. árvízről.

[11] Lászlóffy Woldemár: Az árvíz műszaki leírása. in.: Némethy Károly: A Pest-Budai árvíz 1838-ban 173p. 

[12] http://www.urlaub-im-altmuehltal.de/stadt-kelheim/hochwasser.htm

[13] http://real-planet.eu/hochwasser.htm

[14] Johann Auer: Befestigungen und Burgen im Landkreis Kelheim vom Neolithikum bis zum Spätmittelalter. 2008. https://www.arlan.de/assets/files/Befestigungen-und-Burgen-im-Lkr-Kelheim--Johann-Auer--19-MB-.pdf

[15] Benedikt Pillwein:  Neuester Wegweiser durch Linz und seine nächste Umgebung. 1837. 

[16] http://www.aulehrpfad.at/lebensraeume/hochwasserschutz/

[17] Hochwasserschutz in Krems/D. und Stein 2016. https://docplayer.org/51771331-Hochwasserschutzausstellung-krems-stein-ebr-walter-strasser.html

[18] Severin Hohensinner: Historische Hochwässer der Wiener Donau und ihrer Zubringer. 2015. https://boku.ac.at/fileadmin/data/themen/Zentrum_fuer_Umweltgeschichte/ZUG_Materialien/MUOe_01_Hohensinner.pdf 

[19] Pavla Pekárova, Pavol Miklánek, Marián Melo, Dana Halmová, Ján Pekár, Veronika Bačová Mitková: Flood marks along the Danube River between Passau and Bratislava. Bratislava 2014.

[20] Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013) 201. p.

[21] Peter Pišút: Cartographic evidence of the disastrous ice flood of 1809 and its aftermath (Danube River, Slovakia) Geophysical Research Abstracts, Vol. 11, 2009.

[22] Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 2. Poson vármegye (Pest, 1837)

[23] Duna Mappáció §058 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[24] Az 1809. év pozsonyi eseményeinek különös emléke https://pozsonyikifli.sk/az-1809-ev-pozsonyi-esemenyeinek-kulonos-emleke/ 

[25] Mindszenthy Antal: Kisétálás Posonból az austriai határra. Sas. Vegyes tárgyu iratok az olvasni és tudni méltó minden ágaiból 7. (Pest, 1831)

[26] Gonda Béla: A magyar Duna. In.: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben/Dunántúl

[27] Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973) 

[28] Duna Mappáció §072 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[29] Duna Mappáció §089 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[30] Duna Mappáció §094 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[31] Duna Mappáció §100 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[32] Duna Mappáció §118 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[33] Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, Pozsony 1896.

[34] Duna Mappáció §138 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[35] Duna Mappáció §149 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[36] Duna Mappáció §160 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[37] Duna Mappáció II_§180 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[38] Duna Mappáció II_§218 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[39] https://www.venek.hu/index.php/multunk 

[40] Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium értesítője, Komárom, 1894.

[41] Rovács Albin: A XIX. század árvizei. In.: Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai Komárom vármegye és Komárom (Magyarország vármegyéi és városai, 1907)

[42] Nagy László: Szándékos károkozás árvízvédelmi gátaknál. Hidrológiai Közlöny 2011. 91. évfolyam 2. szám

[43] Duna Mappáció II_§328 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[44] Duna Mappáció II_§299 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[45] Duna Mappáció II_§300 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[46] Duna Mappáció II_§305 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[47] Duna Mappáció II_§306 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[47] Duna Mappáció II_§267 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[49] Kubovich Ignác: Adatok Esztergom szanálásához - Kapcsolatban a helyi gazdasági viszonyokkal (1931) 84. oldal

[50] Pifkó Péter [et al.]: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig 14. oldal

[51] Karcsú Antal Arzén: Vácz város története 3. Báró Splényi Ferenctől a szabadság-harcig (1787-1848) Vác, 1881. 61. p.

[52] Duna Mappáció II_§253 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[53] Duna Mappáció II_§366 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[54] Duna Mappáció II_§368 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[55] Hazai és Külföldi Túdósítások, 1809-02-11 / 12. szám

[56] Budapestnek árvíz ellen megóvásáról Pest 1845. 115. p. 

[57] Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése. Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983.

[58] https://bpromantikaja.blog.hu/2020/02/22/a_rondella_szinhaz_szomoru_tortenete

[59] Duna Mappáció §178 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[60] Duna Mappáció §180 MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B

[61] Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1838-03-31 / 26. szám

[62] Néptanítók lapja 4. évfolyam, 1871-03-09 / 10. szám 166. p. 

[63] Fényes Elek: Magyar országnak 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja. Pest 1843. 

[64] Mindszenthy Antal: Egy fordulás az Alföldön. Tudományos Gyűjtemény 15. évfolyam, 1831. 9. szám

[65] https://www.payne.cz/3xS43787/MSophienbrucke.htm