Oldalak

2022. december 29., csütörtök

Váci vízimolnárok szódagyára, a Buki csárda

Egykor szerves részét képezték a csárdák a dunai tájnak. Olyan külterületi mesterségek tartották fenn őket, mint például a vízimolnárok, révészek, mezőgazdasági munkások, pásztorok, kereskedők és egyéb átutazók. Ezek a foglalkozások az autózás, hajózás, gépesítés, telekommunikáció és a politikai rendszerek változása miatt szinte egyik napról a másikra eltűntek. És követték őket hamarosan a csárdák is. Egy ideig még az éledező turizmusból próbáltak fennmaradni, de a szocializmus ideje alatt túlnyomó többségük nyomtalanul eltűnt.  

A Buki-csárda és a Buki-sziget (Tragor Ignác Múzeum, képszám 186.)

A Dunai Szigetek blog egyik kimondott célja, hogy emléket állítson ezeknek a dunai vendéglátóhelyeknek. Ezúttal egy régen eltűnt kisváci csárda következik a sorban. Vácott, a Buki-szigettel szemközt, a jobb parton állt a Buki csárda. Már aligha lehet kideríteni, vajon a sziget kapta a nevét a csárdáról, vagy fordítva. Viszonylag ismeretlen hely ez, még váci viszonylatban is. Összesen két fénykép került elő róla, a váci helyszínrajzokon hol feltüntették, hol lehagyták, és a vonatkozó források is meglehetősen keveset beszélnek a csárdáról. 

Minden térképnél vagy forrásnál jobban adja vissza a csárda és környezete hangulatát a Tragor Ignác Múzeum birtokában lévő kezdő kép Ez az időtlen, festményszerű fotó éppúgy készülhetett volna a XVIII. században, mint a XX. század első évtizedeiben. Bal oldalt látjuk a még szabályozatlan Buki-szigetet, a jobb parton pedig a tipikusan fátlan Duna partot, ahol csak a csárda mellett nőttek hűs árnyat adó fák. A fehér épületek úgy bújnak meg árnyékukban, mint a nyáron delelő nap elől megbúvó birkanyáj. 

A Buki-csárda a magaspart és a folyó találkozásánál épült, ahol csak a legnagyobb jeges árvizek érhették el. Ez feltehetően ugyanaz a 110-112 méter magasságú "városi" folyóterasz, melyre jóval délebbre Vác városa is felépült [1]. A csárda mellett magasodó oligocén korú szürke, csillámos homokkőből tiszta vizű forrás fakadt egykor, melynek tiszta vizét már 1888-ban ajánlották, mint gyógyírt a város ivóvízgondjaira [2]. A Buki csárda élelmes bérlője, Szekeres István bizonyára olvasta ezt az írást, ugyanis még ugyanabban az évben szódagyárat létesített a csárdában a forrás vizét felhasználva [3]. Évtizedekkel később a Buki-szigeten épült fel a városi vízmű. Bár az szűrt Duna vizet szivattyúzott, elképzelhető, hogy a csárda melletti kis forrást is ez apasztotta el. Ennek ugyanis napjainkra a csárdához hasonlóan semmi nyoma nem maradt.

A csárda mögött mezőgazdasági területet látunk. Ez a tágas, beépítetlen térség ekkor még bőven külterület volr, mintegy 700 méternyire húzódott a Kisvác legszélső házsorait alkotó cigányputriktól. A képen nem látható, de a csárdától jobbra, 250 méterre haladt az országút. A Buki csárdától északra torkollott a Dunába a Kőhídi-, más néven a Felső Gombás-patak. Ennek a partján egy másik csárda állt; a malomból átalakított, ugyancsak nyomtalanul eltűnt Kőhídi csárda. 1826-ban a Duna Mappáció leírása megörökíti a Kőhídi-patakot és a partján álló Kőhídi csárdát, azonban a dunaparti Buki csárdát nem említi. 
"A kö hidi patak gyenge forrasbul ered, és soha sem dagad meg nagyon. A kö hidi kortsma az elött malom volt, de a kevés viz miatt meg változtatott [4]." 
Valószínű, hogy a Buki csárda ekkor még nem állt, talán ezzel összefügg az is, hogy a Duna felmérését végző térképészek a Buki-szigetet még Harsányi-szigetként írják le. 

Vízimolnárok kocsmája 1837. (forrás: maps.hungaricana.hu)

A Buki csárda első említését 1837-ben találtam meg, ekkor Mühlen Wirthaus-ként bukkan fel egy hajómalmokat ábrázoló helyszínrajzon. Ez a térkép nem az első és nem is az utolsó abban a sorban, mely a váci hajómalmok pozícióját ábrázolja. Vácott a középkor óta van tudomásunk folyami malmokról, Horváth Ferenc közlése szerint 1546-ban 9 hajómalom őrölt Vácnál. 1729-ben  kilenc önálló és 4 társmolnár dolgozott a Dunán. 1841-ben 36 molnárcsalád lakott Kisvácon [5]. Ez a létszám gyakorlatilag megegyezett az 1837-es térképen megszámolt Kisvác feletti malmok számával, azonban további malmok őröltek ekkoriban a város lakott területén belül folyó Duna-szakaszon is. A Buki- és a szemközti Váci, avagy Torda-szigetek között őrlő molnárokra rendszeres volt a panasz, hogy elállják a fellendülő hajóforgalom útját, ahol már a gázlóviszonyok eleve alaposan megkeserítették a hajósok életét. 

Héver István hajómalma Vácott (Fotó: Hörömpő Gergely)

Elhelyezkedéséből és német nevéből ítélve a Buki elsősorban a vízimolnárok korcsmája lehetett. 
"Évente, májusban, június elején, újbúza előtt Buki-csárdában molnárbált rendeztek. A mesterek, segédek molnárcsuszát főztek nagy katlanban; egyik gyúrta, másik főzte, volt, aki túrózta és tejfölözte, töpörtyűzte. Másik négy katlanban készült a híres váci halászlé. Az udvaron végig három sor terített asztalnál, cigányzene mellett szórakoztak nemcsak a molnárok és családjaik, hanem Vác vidámságot kedvelő fiatalsága, öregje. Később, amikor már Hever egyedül őrölt, segédeivel a Pokol csárdában tartotta a majálist. Nagy ladikban bepakolták a katlant, bográcsot, főznivalót, kisbárányt. Cigányzene mellett eveztek át a csárdába. Télen a Kőkapu mellett a Mayer-féle vendéglőben tartották a farsangi bált. A bejárat fölött ott függött cégérnek egy kis vízimalom-fogaskerék. Ez a vendéglő volt a váci molnárok törzshelye [6]. 
1911-ben a zártkörű pünkösdi Molnárbálra 2 korona volt a belépő, amiben a fogyasztás is benne foglaltatott. A bál délután háromtól kezdődött, a tánc reggelig tartott, a nagyközönséget a bérlő Herczog László szervezésében motoros csónak vitte a városból. A szomszédos Buki-sziget, amely ekkoriban még rét és legelő volt, ugyancsak rendszeres helyszíne volt a városi mulatságoknak, jótékonysági báloknak. Jellemzően akkor vették igénybe a szigetet, amikor a csárda kapacitását jelentősen meghaladta a vendégsereg létszáma. 

A Buki csárda más helyi vendéglátóhelyekhez hasonlóan a város tulajdonában állt, de nem a város üzemeltette, hanem bizonyos időre bérbe adták, rendszerint a szigettel együtt. Utóbbi addig volt lehetséges, amíg meg nem épült a szigeti városi vízmű az 1920-as évek végén. 

Árverés 1913. (forrás: Váci Hírlap 1913. Február 9.)

1928-ban a Buki csárda éves bérleti díja 900 pengő volt. Összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban a Váccal szemben állt tótfalusi Pokol csárda bére 2000 pengő, a Nagysörházé pedig 3320 pengő volt. A bérleti díjakból következtetni lehet a vendéglátóhelyek korabeli forgalmára. A város tulajdonában álló vendéglátóhelyeken tilos volt a szerencsejáték és a közerkölcsbe ütköző üzem. Ilyen esetben a szerződést azonnal felmondták [7]. 

Miután a vízimolnár mesterség hanyatlásnak indult a váci hajómalmok számának csökkenésével párhuzamosan, a Buki csárda vendégköre is megcsappant. Ekkoriban más Duna-menti csárdák, pl. a horányi igyekeztek kihasználni a fellendülő vízi sportokat, de a Buki nem csak budapesti csónakházaktól volt messze, Vác város számára is külterületnek számított, melyet gyalog igen ritkán, inkább hajóval, csónakokkal közelítettek meg. 1929-ben a buki-szigeti vízmű töltése lezárta a mellékágat, így a vízitúrázók is inkább a másik part mentén eveztek. A mellékág lezárása után meginduló üledkéfelhalmozódás alaposan átformálta azóta a Duna medrét a csárda alatt. 

1942 tavaszán már felröppent a hír, hogy végleg bezárják a Buki csárdát, és odaadják vízitábornak a leventéknek, a környező földterületekkel együtt. Azonban a terv ellen komoly városi mozgalom indult. Összefogtak a horgászok, a bolgárkertészek és a csárda törzsvendégei. A tulajdonos székeskáptalan sem támogatta az eladást, sőt az alispán is a tiltakozók mellé állt, így nyárra nem csak a csárda menekült meg, de a Buki-holtág 70 katasztrális holdnyi területe is védettséget kapott [8] [9] [10]. 

A Buki csárda 1929-ben (forrás)

Ez a megmenekülés azonban csak ideiglenes volt. A II. világháború után végleg leáldozott Vácott a vízimolnároknak és a hozzájuk hasonló polgári társulásoknak. A csárda 1945 utáni történelme meglehetősen bizonytalan; nem ismert milyen háborús károkat szenvedhetett az épület, illetve érintette-e az vendéglátó helyek államosítása, vagy a romos épület még egy évtizedig pusztult a Duna partján, miközben a terjeszkedő város elnyelte ezt a vidéket. 

Az utolsó légifotó a Buki csárdáról 1957.

Légifotók alapján elmondható, hogy az épület, vagy annak romja valamilyen formában egészen 1957-ig ott állt a megszokott helyén, a Buki-sziget alsó csúcsával szemközt. 1962-ben azonban már nyoma sincs; a cementgyár számára épülő dunai rakodóhoz vezető út (ma Építők útja) építése során eldózerolták.

A Buki csárda pontos helye (mapire.eu)

Ha a Buki csárda ma is állna, talán profitálhatott volna a Budapest-Szob kerékpáros útvonal kiépítéséből, amely közvetlenül mellette halad el. Erre engednek következtetni a Verőce felé vezető kerékpárút mellett az utóbbi években gombamód kiépülő új vendéglátó helyek. Ha állna is még a Buki, a kezdő képen látható dunaparti idill mindörökre elveszett volna mögüle, az ipartelepek, a cementgyári rakodó és a lakóparkok, panelházak árnyékába már semmiképpen nem illene a vízimolnárok csárdája. 

 

Felhasznált irodalom:

[1] Schafarzik Ferenc dr.: Vác város fiatalabb pleisztocén (diluviális) terrasza, Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam).

[2] Dr. Schik J. Jáczint: Közegészségünk érdekében. Váczi Hirlap, 1888-11-25

[3] Váczi Hirlap,1888-12-16 / 51. szám

[4] Duna Mappáció leírása II_239

[5] Horváth M. Ferenc - Hörömpő Gergely: Kisvác, falu a városban. Vác Város Levéltára 2017.

[6] Jakus Lajos: Váci hajómalmok in. Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

[7] Sápi Vilmos (szerk.): Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

[8] Váci Hirlap, 1942-04-11

[9] Váci Hirlap, 1942-05-09

[10] Váci Hirlap, 1942-06-13

3 megjegyzés:

  1. HA HIETÖ HA NEM 1945 ELÖTT VOLTAM A KOcSÁBAN BÁTYAIMMAl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülnék, ha részletesen leírná nekem az emlékeit a csárdáról!

      Törlés
  2. A "híres váci halászlére" nem ad találatot a gúgli… :-(

    VálaszTörlés