Rollerdamm

IN ENGLISH

EN FRANÇAIS

1875. május 30-án, őfelsége I. Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében ünnepélyesen felavatták a bécsi Dunát az új, egyenes, csatornázott medrében. Az ünnepélyes átadás előtt másfél hónappal, április 15-én eresztették bele a Dunát az új medrébe a Nordwestbahnbrücke alatt fekvő Rollerdamm megnyitásával. Alig három nap múlva már át is haladt az új szakaszon az első gőzhajó. A gát történetét a Wasser | Stadt | Wien kötet írásai alapján rekonstruáljuk.

A Rollerdamm Bécsben 1875. április 10-én (forrás)

Bécsben a Duna a nagy szabályozás 1870-es kezdete előtt már viszonylag szabályozott folyó volt, a természetes kanyarulatai ellenére. A főmeder partjainak már csaknem az egészét stabilizálták 1869-re ilyen-olyan helyi vagy központi elgondolás alapján. A sarkantyúkkal, kőszórásokkal, cölöpökkel stabilizált főmeder azonban még mindig túl széles volt, lehetőséget teremtve a további zátonyképződésre, mint például a Gänsehaufen, a kaisermühleni kikötő közelében. A szabályozási munkálatok ekkor még elsősorban a hajózás érdekében történtek, az árvízvédelem csak másodlagos volt. Amikor 1862-ben egy jeges árvíz elöntötte Bécs alacsonyabban fekvő külvárosait, a Monarchia kormányzata létrehozott egy Duna-szabályozó bizottságot, amely csak az 1867-ben Poroszországgal szemben elvesztett háború után tudta megkezdeni a munkáját. A bizottságban hamar két, egymástól jelentősen eltérő álláspont körül kezdtek csoportosulni a felek; a mérnökök, a közigazgatás és a közlekedési (hajózás, vasút) szakemberek. A Pasetti-féle csoport a meglévő főmeder rendezését szorgalmazta, míg a másik csoport egy újonnan kialakítandó, egységes, csatornázott meder mellett érvelt. Sokáig patthelyzet volt a kérdéssel kapcsolatban, melyet Pasetti visszavonulása döntött el végül a csatornapártiak javára. Ezt a tervet támogatták a kereskedelem és a közlekedés szószólói is.

A megvalósítással a Szuezi-csatorna munkálatainál már bizonyított francia "Castor, Couvreux et Hersent" társaságot bízták meg. Az 1868-ban meghatározott íves csatorna útvonalának három fix pontja volt, a Nußdorf melletti sziklafalnál, a Stadlau melletti Ostbahnbrücke nemrég felállított pillére és a már elkészült balparti vezetőmű nyomvonala Lobau-nál. Ehhez két nagyobb átvágást kellett elvégezni az Ostbahnbrücke alatt és felett. A felső átvágás hossza 6640 méter, az alsóé 2550 méter volt, ezen kívül a bal parton kialakítottak egy kopár, 475 méter széles elárasztási területet (Inundationsgebiet) az árvízi többlet levezetése érdekében. 

A Rollerdamm helyzete (forrás)

Az alsó átmetszést Freudenau mellett Weidenhaufennél egy 114-170 méter széles vezérárok kialakításával oldották meg, amit aztán a Duna tovább szélesített, kimosva a parti hordalék nagy részét az alsóbb, morvamezei szakaszra. A felső átvágást teljes egészében kiásták, de az új folyómeder kotrása idején Nußdorf közelében a munkásokat kellemetlen meglepetés érte: a folyómeder tele volt a korábbi évszázadok vízépítési műtárgyainak maradványaival. Éveken keresztül küszködtek a kikotrásukkal a gőzkotrók, de az akkoriban használt gépek túl gyengék voltak ahhoz, hogy a masszív védműveket eltávolítsák. Összesen több ezer, különböző évszázadokból származó fa cölöpöt és 18 és fél kilométernyi különböző fából készült szerkezetet emeltek ki. 

A csatorna kialakítása érdekében a korabeli viszonyokhoz képest hihetetlen mennyiségű anyagot kellett megmozgatni az első ízben tömegesen alkalmazott gőzzel hajtott kotró- és szállítógépeknek. A kitermelt 16,4 millió köbméter hordalék, sóder és homok nagy részét a brigittenaui és leopoldstadti külvárosi területek feltöltésére használták fel, nagyban hozzájárulva a bécsi beépíthető területek növekedéséhez. Az új Duna-meder kialakítása során Bécsben mindkét parton árvízvédelmi töltéseket építettek, mélyítették a Donaukanal-t, és öt új Duna híd is épült.  

Az új meder kotrása során a a legészakibb részen meghagytak egy "Rollerdamm"-nak nevezett keskeny földgátat, ami a legutolsó pillanatig az Alte Donau felé terelte a teljes vízhozamot. Eredetileg nem volt merőleges az új mederre, hanem az Alte Donau partvonalát követte a mai florisdorfi hidak balparti hídfőjétől a jobbparti Handelskai felé. Iparvágány is vezetett rajta, melynek az egyik végpontja a mai Friedrich-Engels-Platz-on volt. 1875. április 15-én, másfél hónappal a hivatalos megnyitó előtt Eduard Suess geológus irányításával megbontották a Rollerdamm-ot, a rést az átözönlő Duna gyorsan tovább szélesítette, mígnem a gátat teljes egészében elmosta a meder új nyomvonalának szélességében. 

Eleinte a Dunának nem nagyon akarózott elfoglalni az új medrét. A tavaszi áradások levonulása után elkezdődött a régi ág műszaki lezárása, de a szűkülő mederben a folyó még mindig jelentős erőt képviselt és elmozdította a mederbe süllyesztett, kővel telerakott hajókat, rombolta a medret elzáró töltést, és a sodrás mély gödröket vájt a laza üledékbe. Végül sziklákkal töltött fából ácsolt szerkezetekeket drótoztak össze, melyeket vasúti síneken eresztettek a helyükre, melynek révén sikerült véglegesen lezárni a régi medret. Viszonylag hamar, 1876 februárjában érkezett az új bécsi vízrendszer első "éles tesztje".  A még szabályozatlan bécsi szakaszon, a stadlau-i Ostbahnbrücke alatt a jég feltorlódott és a jégdugó által visszaduzzasztott víztömeg az Öreg-Dunában talált lefolyást. Mind az alsó, mind pedig a felső zárás átszakadt és a "Castor, Couvreux et Hersent" vállalat harminchárom hajóját a későbbi freudenau-i kikötő területén lévő régi ágból kimosta és megrongálva vetette őket partra egy Fischamend melletti réten. 1876. február 25-én a London Times is beszámolt a szabályozási munkálatok állítólagos teljes kudarcáról, és leközölték azt a hamis hírt, hogy az új bécsi központi temetőt annyira elöntötte a víz, hogy a holttesteket is kimosta a sírokból. 

A Rollerdamm megnyitása, 1875. április 15-én,
háttérben az 1872-ben elkészült Nordwestbahnbrücke (forrás)

Az Alte Donau lezárása után kiterjedt mederszakaszok kerültek szárazra. A területet a bécsi fürdőzők vették birtokba, később az ő érdekükben kellett a vízminőség szempontjából kotorni a holtágat is, ami végső soron ennek a vizes élőhelynek a fennmaradását eredményezte. Bécsben a talajvízszint tükre átlagosan 1,3 métert süllyedt, így a feltöltésekkel párhuzamosan nagyon felértékelődött a Duna-menti területek értéke. A természetes kanyarulatfejlődés, a sziget és zátonyok képződésének, vándorlásának megszűnése végső soron a folyóparti területek gyors beépüléshez, és ezzel párhuzamosan a természetes élőhelyek rohamos ütemű degradációjához és eltűnéséhez vezetett.