Oldalak

2024. március 28., csütörtök

Posztglaciális felszín- és vízhálózatfejlődés a mohácsi csatatéren


2023. decemberében jelent meg az "Elsüllyedt Mohács" tanulmánykötet, a mohácsi csatatérkutatás legfrissebb eredményeit bemutató tanulmánykötet. Ebben szerepelt a Viczián István – Szeberényi József – Szávoszt-Vass Dániel – Drusza Tamás szerzőnégyes által írt "A mohácsi teraszos sík holocén felszínfejlődése és az 1526. évi mohácsi csata környezetének vízrajzi és geomorfológiai rekonstrukciója" című tanulmány, melyet rövidített és szerkeztett formában, a patakok és a Duna vízrajzára koncentrálva teszünk közzé. 

Vízrajzi rekonstrukció az 1526. évre az akkor élő és az addigra már elhagyott patakvölgyek feltüntetésével.

Sokakat foglalkoztató, izgalmas történeti kérdés, hogy pontosan hol zajlott 1526-ban a mohácsiként ismert csata. A csata rekonstrukciójához hozzájárulhat a földrajztudomány is, azon belül a geomorfológia, ugyanis az ütközet lefolyását csak a csapatokat körülvevő táj megértésével együtt lehet igazán megismerni. A célunk kettős, egyrészt, hogy bővüljön a Duna-völgy mohácsi szakaszára vonatkozó geomorfológiai ismeret, másrészt, hogy rekonstruáljuk a csata idején létező tájat, és elemző geomorfológiai kutatásokkal és részletes térinformatikai vizsgálatokkal értelmezzük azt. A kutatás során vizsgáltuk a terület vízrajzát; merre folytak a patakok, hol voltak mélyen bevágódó vagy széles mocsaras völgyek, ártéri laposok, mennyit hátrált a teraszperem, hol történt nagyobb eróziós vagy akkumulációs változás a tájban a csata óta. Rekonstruáltuk a terasz patakvölgyeinek holocén változásait, és külön foglalkoztunk azokkal a táji elemekkel, domborzati formákkal, melyek a csata lefolyását érdemben befolyásolhatták: lehatároltuk azokat a felszíneket, ahol a csapatok akadálytalanul közlekedhettek, illetve megneveztük azokat az domborzati, környezeti elemeket, amelyek ebben korlátozták őket. 

A Mohácsi teraszos sík és környezetének domborzatmodellje a kistájak és a mai vízrajz feltüntetésével.

A csatatér rövid bemutatása és a geomorfológiai szintek

A csata legvalószínűbb helyszínéről, a Mohácsi teraszsíkról és a szomszédos kistájak (Dél-Baranyai-dombság, Nyárád-Harkányi-sík, Dráva teraszos sík) kapcsolódó részeiről részletes digitális domborzatmodell, illetve geomorfológiai, vízrajzi, fejlődéstörténeti rekonstrukció készítettünk a pleisztocén végére, a holocén egészére, illetve ezen belül az 1526. évre vonatkozóan. A vizsgált területen nyugatról kelet felé haladva egyre fiatalabb és ezzel párhuzamosan egyre alacsonyabb fekvésű geomorfológiai szintek sorakoznak. A terasz nyugati határát jelentő magaspart mögött magasabb fekvésű löszös dombsági és síksági területek vannak. E kistájak terasszal határos sávjában, a Nagynyárád vonalától északra fekvő Baranyai-dombság felszíne völgyekkel felszabdalt, élénkebb domborzatú. Nagynyárádtól délre, a Nyárád-Harkányi-sík viszont már kevésbé tagolt felszínű. A Mohácsi teraszos síktól keletre, a teraszperemen túl a Duna ártere fekszik, melyet gyakran elöntött az árvíz. Felszíne morotvákkal, övzátonyokkal, sekély tavakkal, mocsarakkal tarkított térszín volt. Valószínűtlen, hogy jelentős csatatér helyszíneként szóba kerüljön. 

  • A három geomorfológiai szint közül a Baranyai-dombság és a Nyárád-Harkányi-sík területe a legidősebb, felszínük már a pleisztocén utolsó eljegesedése során is ármentes volt. Földtani felépítésüket a pleisztocén nagy részében a Sárvíz és más dunántúli vízfolyások keletre terjeszkedő hordalékkúp-síksága határozta meg, melyet löszös üledékek fedtek be. A löszös területek felszíne ma eróziós és deráziós völgyekkel szabdalt, a nagyobb patakvölgyek pár tízezer éve fejlődnek megközelítőleg a mai helyükön, és jellemzően a Mohácsi teraszos sík felé tartanak. A Duna oldalazó eróziója markáns magaspartot alakított ki a pleisztocén idején, alámosva a löszös dombság és a hordalékkúp síkság keleti peremét. Az időközben bekövetkezett lepusztulás ellenére a magaspart ma is határozott tereplépcsőt jelent a tájban, északon 50–70 méter, délen 15–30 méter relatív magasságú. 

 A Mohácsi teraszos sík környezetében lévő geomorfológiai szintek jellemző tengerszint feletti magasságai a Mohács és Udvar közötti részen. Jelmagyarázat: A - digitális domborzatmodell; B - lejtőkategória térkép; C - a felszín tengerszint feletti magasságának eloszlását bemutató hisztogram; D - a terület hármas tagoltsága a felszín tengerszint feletti magassága alapján

  • A Mohácsi teraszsík szintje a magaspart és a teraszperem között terül el, mint a Duna II/a számú terasza. A nyugatról érkező patakok a terasz kialakulása előtt még a magaspart lábánál folyó Dunába torkollhattak, hordalékukat a folyómeder lefűződésének időpontjáig a Duna oldalazó eróziója képes volt elszállítani. A magaspartot alámosó kanyarulat lefűződésével és a II/a terasz kivésődésével a Duna aktív medre végképp keletebbre és mélyebb fekvésbe tevődött át, vagyis a dunai ártér és a Mohácsi-sziget területére került át. A bevágódó Duna-meder az ármentessé váló terasz keleti oldalán egy újabb, több méter magas, meredek partoldalt alakított ki. A teraszperem meredek lejtővel szakad le a 3–8 méterrel mélyebb helyzetben lévő ártéri területek felé. A terasz határa a pleisztocén végén a mainál kilométerekkel keletebbre húzódott, azóta a Duna keleti irányból visszatérően alámosta a peremet és pusztította az ármentes II/a terasz területét.
  • A harmadik geomorfológiai szintet a Duna magas- és alacsonyártéri területei jelentik. Ide tartozik a Mohácsi teraszos sík keleti része: a Mohács és Kölked közötti, illetve a Kölkedtől délre eső öblözetek, valamint a Mohácsi-sziget területe. A magasártér kivésődésének folyamata a holocén csapadékosabb időszakaiban is fel-felújult, például a holocén atlanti korszakában (a korai neolitikum), amikor a magasártér kivésődése kiteljesedett. Az alacsonyártér kivésődése a holocén szubboreális fázisára (vaskor) tehető. A magasártéri térszínek szigetszerűen helyezkednek el vagy keskeny sávként övezik a Mohácsi terasz sík keleti peremét, a bal parton Mohács és Kölked területén meghatározóak. Az alacsony és magas ártéri szint elkülönítése nem mindig egyszerű. A süllyedő ártereket feltöltődés jellemzi, az idősebb formák elsüllyednek, betemetődnek. Az elkülönítést ugyancsak megnehezíti, hogy a folyó meanderező jellegű: a folyókanyarulatok fejlődésük során oldalazó eróziójukkal egyaránt átformálják, elbontják az alacsony és a magasártér folyóvízi formáit. 

A geomorfológiai szintek kialakulását és a domborzat fejlődését egyrészt a negyedidőszak éghajlatváltozásaihoz köthető folyódinamikai hatások irányították, másrészt igen erős hatást gyakoroltak rá a süllyedékterületek szerkezeti mozgásai helyi és regionális szinten egyaránt. Mohács tágabb környezetében két jelentős süllyedékterület található: a Horvátország területén fekvő Báni-hegység előterében lévő Karasica völgye, illetve a Duna völgyét is meghatározó Mohácsi süllyedék. A Karasica süllyedék meghatározó szerepet játszott a teraszfelszínt keresztező patakok fejlődésében. 

A jégkorszaki Duna lefűződése és a teraszos sík ármentessé válása

Mohácsi teraszsík nyugati határvonalát jelentő magaspart a pleisztocén utolsó pár évtízezrede során alakult ki a mai Baranyai-dombság és a Nyárád-Harkányi-sík keleti peremének alámosódásával, mely folyamat során a magaspart íve fokozatosan nyugatabbra tolódott. Az egymást követő meanderképződési ciklusok eredményeként a folyó akkori ártere a löszös területek rovására nyugati és déli irányba bővült. Az ártér bővülésének irányát és helyét a folyó meanderező jellege és az épp süllyedő süllyedékek, fióksüllyedékek vonzó hatása határozta meg. A pleisztocén végi Dunát két süllyedő terület, a Mohács, Sátorhely, Nagynyárád térségében húzódó zóna, illetve a Baranyakisfalud, Baranyavár, Baranyabán környezetében található süllyedék irányította nyugatra, illetve dél felé, ahol aztán kialakította a magaspartot. A folyó a következő szakaszán, a mai Darázstól keletre, a Báni-hegység lábainál kelet-északkelet felé fordult. Irányát az itt található hegyvonulat és a szerkezeti vonalak határozták meg. Végül a Duna a hegységet megkerülve hagyta el kutatási területünket. Ezt az irányt pedig a hegység északkeleti és délkeleti előterében, a mai Kiskőszegtől északra és délre található süllyedék határozta meg. A Karasica ebben az időben valószínűleg a mai Baranyakisfalud magasságában torkollott a Duna-ágba. Ekkor három nagy domborzati egység létezett a legmagasabb fekvésű Báni-hegység, az alacsonyabb Baranyai-dombság és Nyárád-Harkányi-sík lösszel fedett térszíne, illetve a legalacsonyabb fekvésű Duna ártér síkja. Az ártéren belül a fenn bemutatott, magaspartot alámosó Duna-meder volt a pleisztocén végi patakok erózióbázisa.

A pleisztocén végén és a holocén elején a Duna éghajlati és tektonikai okok következtében jelentősen bevágódott, medre és ártere mélyebb fekvésbe tevődött át a magaspart lábától ismeretlen távolságra, keletre. A holocénban már alapvetően a Mohácsi teraszos sík keleti, ártéri részén, a Mohácsi-sziget területén és a Karasica árterén érvényesült a Duna és a Karasica elsődleges ártéri felszínformáló tevékenysége. A mai terasz területén azonban a folyó továbbra is aktív formálója maradt a síkság domborzatának: kezdetben még elöntötte a terasz felszínét, illetve a terasz keleti részét oldalazó eróziójával mosta el. 

A dombságperemi magaspart előterében volt egykori meder területén egy ideig még széles holtág nyílt vízfelülete húzódott, hasonlóan a mostani Dályok-Izsép határában látható Öreg-Dunához. A holtágon túl kelet felé a mai Vizslaki-rétre emlékeztető övzátony-sarlólapos sorozatok lehettek. A magaspart előterében lévő elhagyott folyómeder egy ideig még elvezette a nyugatról érkező patakok vizét a Dunába, majd a patakok idővel fokozatosan feltöltötték a folyómedret, a patakvölgyek völgykijáratánál pedig hordalékkúpokat építettek. Gábris Gyula mutatott rá arra, hogy a magaspart alatti övezet mélyebb fekvésű, mint a teraszfelszín középső és keleti részei, és ebben a Dunának a terasz területén húzódó egykori utolsó medrének hatását ismerte fel. A nagynyárádi és majsi Borza-patak hordalékkúpjainak környezetében lévő mocsaras területeket a Duna meanderének feltöltődő maradványaként értelmezte. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a terasz kivésődését követően pont ez az egykori folyómeder vált a legjelentősebb akkumulációs térszínné. A Würm végén és a holocénben a löszös területekről érkező patakok feltöltögették hordalékukkal a mélyebb fekvésű területeket, hordalékkúpot építettek a völgykijáratnál, ezzel szakaszokra osztották az egykori folyómedret. A régi Duna meder feltöltődése különösen a patakok völgykapuinak előterében zajlott gyorsan. A Majstól délre eső magaspart-szakaszon nincsenek jelentősebb völgyek, így ott a magaspart előterének feltöltődése is lassabban haladt. A régi Duna-meder feltöltődése után a síkság patakjai a teraszon keresztül utat találtak az új Duna-mederhez. A terasz idővel és fokozatosan teljesen ármentessé vált, kezdetben a magasabb vízállások, majd az árvizek, később már csak a rekordárvizek érték el a terasz felszínét. Az árvíz egyre ritkábban, egyre rövidebb ideig, egyre vékonyabb vízborítással és egyre kisebb területeket érintett. A magasártér kialakulása után már csak a legnagyobb árvizek önthették el a teraszfelszín egyes részeit. Az alacsonyártér kialakulását követően a II/a teraszfelszín még a legnagyobb árvizektől is teljes védetté vált.

Az ármentessé váló terasz mikrodomborzati formái kezdetben jóval élénkebbek, változatosabbak voltak a mainál, de a korábbi Duna-ártér medrekkel, morotvákkal, övzátonyokkal, sarlólaposokkal tagolt ártéri domborzata idővel fokozatosan elegyengetetté vált, feltöltődött. A vizsgált teraszfelszínen már nem a Duna, hanem a patakok váltak a domborzat elsődleges formáló tényezőivé, a terasz síkján keresztül hosszú völgyeket alakítottak ki, melyek kivétel nélkül a Karasica völgyét jelentő süllyedékterület felé tartottak. Ebben szerepet játszhatott az, hogy a tektonikai mozgások miatt a síkság délkelet felé kibillent, és ezért a teraszfelszín is déli irányba lejt. 

Volt olyan időszak, amikor a terasz területén több patak egyesült, máskor pedig a változatos irányokba tartó patakok külön-külön formálták, mélyítették medreiket és völgyeiket. A völgyek irányát az erózióbázisként szolgáló süllyedékterületek elhelyezkedése és a folyóvízi geomorfológiai folyamatok határozták meg. A holocén döntő részében a teraszon zajló felszínfejlődést a patakmedrek eróziós és akkumulációs tevékenysége, valamint a deráziós folyamatok szabták meg. A magaspart és a teraszperem egyes szakaszain a tömegmozgásos folyamatok játszottak még jelentősebb szerepet. Annak ellenére, hogy a Duna árvizeinek akkumulációs hatása már nem érvényesült a teraszfelszínen, a folyó mégis jelentős felszínformáló tényező maradt a keleti peremen, ahol az egymást követő meanderciklusok medrei négyzetkilométereket mostak el a terasz területéből. 

A Mohácsi teraszos sík összes patakjáról elmondhatjuk, hogy 1526-ban, illetve már azt megelőzően is a Dunába torkolltak. A mohácsi csata idején mind a hat vízfolyás az általuk évszázadok, évezredek óta használt mederben folyt. Az utolsó fél évezredben egyik meder sem helyeződött át sem a hordalékkúpon, sem az azt követő teraszsíkon lévő szakaszán. A teraszperem hátrálása az utóbbi évezredben már csak Mohács területét, illetve az attól északra elhelyezkedő partszakaszt pusztította, a Mohácstól délre lévő teraszperemet nem. Ennek megfelelően a csata óta eltelt időszakban csak a Csele- és a Jenyei-patak torkolati szakasza, illetve e vízfolyások és a Duna közös ártere volt kitéve a Duna oldalazó eróziójának.

A Mohácsi teraszos síkkal szomszédos löszös területek, a Dél-Baranyai-dombság és a Nyárád-Harkányi-sík keleti peremvonalát összesen hat jelentősebb völgy tagolja. Mind a hat völgy eróziós eredetű, amelynek kialakulásáért egy-egy patak volt felelős. Ezek a dombságot elhagyva ma már szabályozott mederben vagy mesterséges csatornában folynak. Ennek ellenére az egykori természetes patakvölgyek napjainkban is jobbára felismerhetők a síkság domborzatában és számos archív térképen, légi felvételen és irodalmi forrásban megjelennek. Északról délre haladva ezek a következők: a Csele-patak, a Jenyei-patak, a Bég-patak, a Lajmér-patak, valamint a Borza-patak nagynyárádi és majsi ága. A Mohácsi teraszos sík mai domborzati formáit elsősorban e vízfolyások medrének és völgyeinek fejlődése szabta meg. A holocén során a teraszsíkon átfolyó patakok folyásirányát, völgyének helyzetét alapvetően a patakok helyi erózióbázisának helyzete határozta meg. A síkságot keresztező patakok részben a Duna felé tartottak, részben a Karasica vízgyűjtő területéhez tartoztak. A teraszsíktól keletre a helyi erózióbázist a Duna és alacsony ártere, illetve a Mohácsi-sziget süllyedékterülete, a teraszsíktól délre pedig a Karasica és ártere, a Báni-hegység előterének süllyedéke képezte.

 A Mohácsi teraszos sík és környezetének domborzata és az 1526. évre rekonstruált vízrajza.

A csatatér vízhálózatának hármas osztata.

A teraszfelszínen kialakult patakvölgyeket geomorfológiai szempontból három szakaszra lehet osztani: a hordalékkúpos, jellemzően nyugati szakaszon a vízfolyás a dombság területéről kilép a síkságra, ezután a vízfolyás meanderező (kanyarogva fejlődő) medermintázatot alakít, majd a keleti teraszperemnél egy hátravágódó völgy alakul ki. E szakaszok többé-kevésbé minden vízfolyás esetében megfigyelhetők, de a hozzájuk tartozó felszínformák eltérő mértékben fejlődtek ki az egyes patakok vízjárásának, vízgyűjtő területének, vízhozamának, a síksági völgyszakasz hosszának és esésének függvényében.

Hordalékkúpok jellemzően ott alakulnak ki, ahol a dombsági térszínről a síkságra érkező vízfolyás munkavégző képessége hirtelen lecsökken, ami hordaléka jelentős részének lerakására készteti. Ezek a hordalékkúpok erősen szétterülő, lapos, nagy területre kiterjedő, legyező alakú felszínformák, melyek enyhe lejtővel simulnak a teraszfelszín síkjába. Épülésük során fokozatosan feltöltötték a magaspart előterében lévő pleisztocén Duna medrek és övzátonyok mélyedéseit, ezáltal elegyengették a terepet. A hordalékkúpok elkülönülése a körülöttük lévő síkságtól jelen formájukban kevéssé szembetűnő, de a síkhoz képest némiképp magasabb fekvésük fontos hidrográfiai hatással bír. A hordalékkúpok lábánál gyakran alakulnak ki mocsaras területek, a hordalékkúpok felszínén viszont csak ritkán. Felszínükön a patakok idővel változtatják folyásirányukat, és medrük áttevődhet a hordalékkúpok palástjának más-más részére. A hordalékkúpon található szakaszuk alapvetően feltöltődő jellegű, a vízfolyások itt még nem alakítanak ki mélyebb völgyet. A vízfolyás saját lerakott hordalékát kerülgeti, majd környezetének aktuálisan legmélyebb fekvésű területei felé veszi az irányt. 

Különösen a nagyobb, széles hordalékkúppal rendelkező patakok esetében nem mindegy, hogy az a hordalékkúp mely részén keresztül, melyik irányba folyik. Ha korábbi medrétől távolabbi, új területek felé tart, akkor könnyebben előfordulhat, hogy távolabb új völgyet alakít ki. Szintén jelentős felszínfejlődési változásokat okozhat két szomszédos hordalékkúp összeolvadása, például a Borza esetében Nagynyárádtól keletre. Ha két vagy több patak azonos terület felé tart, akkor egyesülhetnek, eróziós és akkumulációs hatásaik összeadódhatnak, és ennek megfelelően a völgyfejlődés menete is megváltozik a hordalékkúp alatti szakaszon. A hordalékkúp felszínén ellenkező irányba tartó patakok később nem feltétlenül egyesülnek egymással és egymástól függetlenül formálják völgyeiket.

A Lajmér-patak völgyének geomorfológiai szakaszai (piros vonal: a hordalékkúp pereme)

Miután a vízfolyások elhagyják a hordalékkúpok területét, esésük tovább csökken, munkavégző képességük mérsékelt, a völgy bevágódási üteme lassú. Ezen a síksági szakaszon a vízfolyások mélyítik, illetve kanyarulataikkal szélesítik völgyüket. A vízfolyások sekély, 2–3 méter mély, enyhe lejtőjű völgyoldalakkal jellemezhető, 30–50 méter széles völgytalpú völgyet mélyítenek a terasz felszínébe. A patak a völgytalp sík területén változtatja medrét, így a síkot elhagyott és élő medrek, ártéri laposok, mocsarak, mocsárrétek jellemezhetik, amelyek egyes szakaszokon a völgytalp egészére, máshol csak egy kisebb részére terjednek ki. A völgytalp más részein szárazabb környezet, például rétek jellemzőek. A deráziós folyamatok és a földművelés hatásai könnyen be is temethetik a környezetüknél mélyebb fekvésű völgyformákat. A kisebb vízhozamú vagy időszakos vízfolyások, például a Jenyei-patak (esetleg a Lajmér-patak) nem minden esetben érik el a Dunát, vizük a völgytalp területén lévő rossz lefolyású laposokba vész, elszivárog.

Hátravágódó, mély völgyszakaszok ott alakulnak ki, ahol a patakok a II/a teraszfelszínt keleten elhagyják és egy meredek lejtőn a Duna árterére lépnek. A jelentős szintkülönbség miatt ezen a szakaszon a vízfolyás esése és munkavégző képessége hirtelen megnő. A patak először a terasz peremébe vágódik be erősebben, majd idővel ez az eróziós hatás a terasz peremétől egyre távolabbi mederszakaszokon is érvényesül, azaz a völgy hátravágódik. A patakvölgyek középső, kanyargó szakaszukon több méternyit mélyülnek a teraszfelszín testébe, az alsó, hátravágódó szakaszokon pedig még ennél is mélyebb (5–6 méter) lehet a völgy. A kis vízhozamú és energiájú patakok ezért jellemzően nem tudnak oldalirányba kilépni a völgyükből; eróziós hatásukat a völgytalp területén belül fejtik ki, ami a völgy további mélyülésével jár. Sok patakvölgy helye ezért évszázados, évezredes viszonylatban viszonylag állandó. Csak akkor helyeződnek át más mederbe, ha valami rendkívüli hatás éri őket. A völgyek áttevődését egyrészt a hordalékkúpi patakszakasz medrének áttevődése eredményezheti, de ilyen hatást válthatnak ki a környező süllyedékterületek felújuló szerkezeti mozgásai is, melyek magukhoz vonzzák a patakokat.

A teraszfelszín völgyeinek felszínformálódására általánosan jellemző, hogy a hordalékkúpi és a teraszperemnél hátravágódó szakaszok fokozatosan tért nyernek a középső, meanderező szakasz rovására. A hordalékkúp-épülés és a teraszperemi hátravágódás folyamata annál hatékonyabb, minél nagyobb a patak vízgyűjtő területe, vízhozama. Ha két vagy több patak egyesül, együtt nagyobb hordalékkúpot képesek építeni, illetve utolsó szakaszuk mélyebben tud bevágódni a teraszfelszínbe. A teraszfelszínen kialakuló vízfolyásaok hármas osztata kifejletlenebb, fiatalabb verzióban jelen vannak a később létrejött, alacsonyabb szinten elhelyezkedő Duna árterén is. 

Jellemző vonása a teraszfelszínen vizsgált patakoknak, hogy a Duna oldalazó eróziója miatt egyre rövidebbé váltak a holocén során, elhordva a patakok torkolati szakaszát vagy egy kaptúrával elmetszve a patakmeder középső szakaszait is. Utóbbi esetben a folyó oldalirányban fejlődő kanyarulata mintegy “beleharap” a patakvölgy középső, meanderező szakaszába és új torkolatot alakít ki. A kaptúra alatt fennmaradó egykori patakvölgy elveszti vízutánpótlását, völgytorzóvá válik, de az ilyen szakaszok még sokáig jól felismerhető felszínformaként maradhatnak meg. A völgytorzókat később esetenként más vízfolyások foglalhatják el. Erre jó példák a Duna és a Karasica ártere közötti teraszfelszínbe mélyült elhagyott patakvölgyek, amelyek fokként működhetnek a két folyó ártere között, árvizek idején ugyanis ezeken keresztül áramlik a víz. A kaptúra következtében megrövidült völgyszakaszon a teraszfelszín és az ártér között kialakuló jelentős szintkülönbséget a pataknak most már sokkal rövidebb szakaszon kell áthidalnia, ezért alsó szakaszukon jelentősen felgyorsul a hátravágódás. Ennek tipikus példája a Csele-patak vagy a Lajmér-patak Nagy-árok nevű egykori völgye. 



 

A Mohácsi teraszos sík vízrajzi, geomorfológiai rekonstrukciója. Jelmagyarázat: A szaggatott vonalak az elhagyott patakvölgyeket jelzik, a fehér színű a fiatalabb, a sárga színű a relatív idősebb völgyeket mutatja 

A mohácsi csatatér vízrajzának 1526. évi jellemzői

Az 1526. évi mohácsi csata földrajzi környezetének rekonstruálása során különösen fontosnak tartottuk megvizsgálni az 500 éve még élő vízfolyásokat és az akkorra már elhagyott patakvölgyeket. Ezek a terasz felszínébe mélyülő felszínformák megtörik a síkság egyhangúságát, elválasztják egymástól a magasabb fekvésű térszíneket, melyeken a csapatok tartózkodhattak vagy harcolhattak. A patakok helyzete jelentősen befolyásolta a teraszon átvezető utak és a települések, illetve a nagyobb kiterjedésű, összefüggő, csatában is használható, ár- és mocsaraktól mentes felszínek elhelyezkedését. A szűkebb kutatási területen, vagyis a mohácsi teraszon elsősorban a patakvölgyek alakultak át, különösen a csatornázási, vízrendezési munkálatok és a szántóföldek nagygépes mezőgazdasági művelése következtében. A völgyekkel tagolt teraszfelszín tökéletes síksága a völgyeket leszámítva alig változott. 


A Lajmér-patak és a nagynyárádi Borza (fent), illetve a majsi Borza (lent) hordalékkúpja, medrei és völgyei domborzatmodellen ábrázolva

Kivétel ez alól talán Mohács környéke, a Csele- és a Jenyei-patakok torkolati szakasza, ahol a Duna eróziós tevékenysége elmosta, átformálta a patakvölgyek és a dunai ártér környezetét. A csata idején a Lajmér-patak nyugat-keleti völgyében folyt, és Kölkedtől északra érte el a Duna árterét. A kisebb vízgyűjtő területű nagynyárádi Borza és a nagyobb majsi Borza-patak völgye Sátorhelytől délre egyesült, és délkelet felé folyva Dályoknál érte el a Duna árterét. A vízfolyások völgytalpainak egyes részein rossz lefolyású vagy lefolyástalan laposok alakultak ki, ahol a víz megrekedt, és mocsaras foltok képződtek. E laposok, illetve a patakmedrek és ártereik akadályozhatták a csapatok szabad mozgását. A kisebb vízhozamú, sekély patakokon még könnyebben átkelhettek a hadak, de még ezeknek is lehettek olyan szakaszaik, amelyek az év bizonyos időszakában, nagyobb esőzés és olvadás után, áradás idején, valamint magas talajvízállás mellett nehezen járhatóvá vagy járhatatlanná váltak, különösen nehezebb felszereléssel (ágyúk, szekerek). 

Tekintve, hogy az összecsapást megelőző napok a korabeli források szerint csapadékosak voltak, a kisebb vízfolyások környezetét is komolyan számításba kell vennünk az eseményeket befolyásoló tényezőként. A nagyobb, szélesebb vízfolyásokon, kiterjedtebb ártéri laposokon, mocsarakon át csak jól kiépített utakon, hidakon keresztül vagy a völgy egy-egy kedvezőbb geomorfológiai adottságú szakaszánál lehetett átkelni. Egy híd vagy gázló a csapatok haladása szempontjából mozgásukat lelassító szűkületet jelentett. A nagyobb mocsaras területek pedig lehetetlenné vagy vállalhatatlanul kockázatossá tették a csapatmozgást a terasz érintett részén át. A terasz észak felén, a Lajmér-pataktól északra, jellemzően egy völgye van a patakoknak, a völgyek közötti teraszfelszín a csapatok számára megfelelő, tágas, ármentes felszíneket jelentett. A terasz déli felén a patakoknak több völgye is van a gyakoribb mederáthelyeződés miatt. Itt a teraszfelszín felszabdaltabb, mocsaras foltok, sávok tagolják a tájat. A Lajmér völgyei és az abban kialakult rossz lefolyású, mocsaras foltok vagy mélyebben bevágódó völgyeinek meredek völgyoldalai olyan geomorfológiai elemek, amelyet figyelembe kellett venni a csata során. A nagynyárádi és a majsi Borza, illetve a Lajmér délies völgyei egymásba kapcsolódó mocsaras területeket, nagyobb, élő vízfolyásokat, nehezen járható, tagolt felszínt alakítottak ki, ami kedvezőtlen környezeti feltételeket teremtett a csata szempontjából. A területnek csak egyes részei voltak alkalmasak csatatérnek vagy tábornak, úgymint Sátorhely tágabb környezete vagy a nagynyárádi és a majsi hordalékkúp területe. A majsi hordalékkúptól keletre fekvő területek, Udvar tágabb környéke, valamint a Majs és Udvar vonaltól délre eső részek mocsaras területe igen kevéssé volt alkalmas ilyen célra. Rossz lefolyású, mocsaras területek alakulhattak ki azokban a völgyekben, amelyekben a csata idején élő vízfolyások folytak, és azokban is, melyeket már korábban elhagyott a patak. 

Vízrajzi rekonstrukció az 1526. évre az akkor élő és az addigra már elhagyott patakvölgyek feltüntetésével.

A mocsaras területek napjainkra jórészt eltűntek a völgyek természetes feltöltődése és az emberi tájformáló hatása következtében. A patakok ma már szűk, egyenes csatornában folynak, a mély csatornák a környező területek talajvízszintjét is lejjebb szállították. A gépesített mezőgazdaság elegyengeti a felszínt és eltemeti a korábbi patakmedreket. A Duna ártere hasonlóképp nagy területeken jellemzően szárazulattá vált.


A tanulmánykötet ezen a linken rendelhető meg: https://www.martinopitz.hu/products/product-page/elsullyedt-mohacs/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése