Geomorfológiai szintek a haraszti Sportszigeten

1892-ben, a HÉV töltés megépítése után létrejött egy apró félsziget Dunaharasztinál a Soroksári-Dunában. Az eredetileg a Közönséges-sziget csúcsát képező félsziget területe aztán tízszeresére növekedett az évek múlásával, a nyílt víztükör rovására. A terület eredetileg Dunaharaszti strandja volt, de nagy része ma már nem vízfelület, hanem városi park focipályával, teniszpályával, csónakházzal, sőt szánkódombbal. Nem véletlenül nevezik ezt az önálló életre kelt sziget-darabot Sportszigetnek. Története érdekes adalékul szolgál a Soroksári-Duna gubacsi zárás utáni mederleürüléséhez. 

Kilátás a régi haraszti strandra, balra a Sportsziget, jobbra a magaspartra épült HÉV vonal.

A jelenlegi szigetcsúcs, kilátással az úszólápokra

A zátony karéj ívét követő sétány egyben tanösvény

Dunaharaszti hajóállomás

Jelenleg a HÉV töltés és a Soroksári-Duna által körülhatárolt Sportszigetnek három jól elkülöníthető geomorgológiai szintje van. A sziget központi része a legmélyebben fekvő térszín, ez egy fás terület, amely leginkább egy városi park és egy ártéri erdő átmeneteként értelmezhető. Ebben ugyanúgy megtalálható térkövezett sétány, játszótér, de a fák alatt növő fűben sok helyen víztócsák csillognak, jelezve, hogy ez a terület (az alább leírt folyamatok hatására) Duna mederből vált szárazulattá. Az erdő tehát viszonylag új jelenség itt, a szukcesszió korábbi fázisában, 1968-ban még nádast láthatunk a légifelvételen. Keleti oldalán egy benövényesedett Duna meder húzódik, a Közönséges-sziget egykori mellékágának maradványa. A legmélyebben fekvő területet 1971-től kezdődően részben feltöltötték, a Kvassay-zsilip alatti szakaszról kikotort kaviccsal. Az anyagot a töltés tövében, illetve a karéj-alakú zátonyon helyezték el. Ezzel kapcsolatban először 1971 decemberében bukkan fel először a Sportsziget elnevezés, amelyet ebben az írásban egyben fogom írni, ugyanis ez a földdarab a földtörténet során sosem volt önálló sziget, sokkal inkább Dunaharaszti egyik városrésze. 

A szigetcsúcs 1930 körül, a főági hídtól délre kompátkelőt jelöl a térkép.

A szigetcsúcs 1960 körül, térképen

Ezt az erdőt nyugat felől ívesen körülöleli egy nyaralókkal és sportlétesítményekkel jellemezhető, az előbbi szintnél valamivel magasabban fekvő földkaréj. Alsó része illeszkedik a HÉV töltéshez, felső része a DMTK teniszpályánál végződik el. Egykor valószínűleg mederforma lehetett, amely 1872 után zátonyként emelkedett ki a nyílt vízfelületből, amikor a meder leürült. A leürülés különösen erősen érintette a Soroksári-Duna északi részét. A dunaharaszti magaspart és a szigetszentmiklósi sziget-perem között 1872 előtt közel fél kilométer széles nyílt víztükör húzódott, ez napjainkra egy legfeljebb 50, ill. egy 25 méter széles mederszakaszra szűkült, nádasok nélkül számolva. Ebben a fél kilométer széles mederben nőtt ki először a megtelepedésre alkalmassá váló zátony-karéj. A zátony kiemelkedésének fő oka volt, hogy 1872-ig a Soroksári-Duna nem volt "vízszintes". Ugyanaz a vízállás Csepelnél magasabb abszolút értéket vett fel, mint Tassnál. 

A szigetcsúcs 1968. szeptember 28-án, légifotón

A vízszínesés néhány centiméter volt folyamkilométerenként, de mivel a Sportsziget környezete a 44-45 folyamkilométerek között helyezkedik el, a különbség a méteres értéket is meghaladhatta. Miután a Soroksári-ágat lezárták, a Duna vízszintessé vált, de ez azt eredményezte, hogy míg Ráckevénél a Soroksári-ág nagyjából továbbra is teljes szélességben kitöltötte a medrét, Harasztinál a vízállás alaposan lecsökkent, és előbukkantak a mederből a zátonyok. gykorlatilag minden mederforma ugrott egy szintet: az ártéri szigetből egy beépítésre alkalmas ármentes terület vált, a mederből zátonyok bukkantak elő. Ezen a szituáción később csak keveset módosított a vízbeeresztés, avagy a Tassi- és a Kvassay-zsilipek felépítése. A két világháború közötti időszakban élte fénykorát a dunaharaszti strand, melynek kiszolgáló létesítményei, csónakházak vendéglők, és a hajóállomás ezen a zátony-karéjon létesültek. A jobb megközelíthetőség érdekében a felső csúcsára fahíd vezetett át, ezt később elbontották. 

A Közönséges-sziget északi csúcsa az alsó híddal. Háttérben a HÉV híd

Az alsó híd és a nádassal benőtt Duna-meder

A harmadik térszín a Közönséges-sziget haraszti csúcsa, amit 1892-ben vágtak le a sziget fő tömegétől a HÉV-töltés és a Duna híd megépítésével. Ez a legmagasabb térszín, dél felől illeszkedik a HÉV töltéshez, amely a Haraszti és Taksony által közösen birtokolt Közönséges-sziget legmagasabb pontja. Az egykori szigetcsúcsot egy beépített terület jelöli ki a Csónak és Sziget utcáknál, arculatát tekintve alaposan elkülönülve a sziget többi, javarészt mezőgazdasági területként hasznosított részétől. A térszín fokozatosan laposodik el észak felé. Eredetileg ide is vezetett egy fahíd, ezt is elbontották, amikor a mellékág kotrásából származó földdel feltöltötték a HÉV vonalától északra elterülő medret. Ugyan a HÉV töltés pozitív felszínforma, de ennek kialakításakor létrejött egy negatív felszínforma is: egy, a töltéssel párhuzamos árok, ahonnan kitermelték a szükséges földmennyiséget. A XIX. században viszonylag kényelmes megoldással épültek a töltések, közvetlenül a föltés nyomvonala mellett termelték ki, Haraszti esetében ez a töltés déli oldala volt. A HÉV eredetileg két hídon keresztezte a Soroksári-Dunát, volt egy kisebb híd a Közönséges-sziget mellékága felett is, ez utóbbit az 1956-os földrengés után megszüntették, a híd helyét egy betongyűrű vette át, így a HÉV és a Haraszti és Taksony között kiágazó Duna-Tisza-csatorna közötti szakasz holtággá vált. Végleges feltöltődése valószínűleg csak idő kérdése.