Oldalak

2012. szeptember 30., vasárnap

Hidrológiai kísérlet a Szabadság-szigeten

 
Ezen a nyáron új szakaszába lépett a mohácsi Szabadság-sziget és mellékág revitalizációja. Hosszú előkészületek után megkezdődött ugyanis a mellékág kotrása. Ez a projekt Magyarországon eddig mind célját, mind az összefogás méretét tekintve egyedülálló. Ritka példája az állami, önkormányzati, civil, nagyvállalati természetvédelmi tervezésnek és kivitelezésnek. A revitalizáció egyben egy érdekes földrajzi-hidrológiai kísérlet is. Vajon lehetséges-e mesterségesen életben tartani szigeteket? Lássuk tehát mi is történt ezidáig!


A Szabadság-sziget projekt egy helyi összefogásból fejlődött európai-szintű beruházássá. Az előzményekről tudni kell, hogy 1983-ban a mellékágban egy 5 méter magas keresztgát épült, melyben egy vízvezeték fut. Ez a vezeték a szigeten létesült parti szűrésű kutak vizét juttatja az ivóvízhálózatba. A gát felépülését is felfoghatjuk egyfajta kísérletnek, mely beavatkozás drasztikus változást okozott a mellékág vízháztartásában. A gát miatt megszűnt a vízáramlás az addig széles, bővizű ágban, rohamosan kezdett feltöltődni iszappal és egyéb szerves hordalékkal. Szűkült és egyben sekélyedett a meder. Napjainkra olyannyira megromlott az állapota, hogy az év mindössze 8%-ban jelentkezik vízáramlás. A mohácsiak szerencsére nem hagyták sorsára a számukra oly kedves szigetet.

Az öt éves, 2009. január 1-jétől 2013. december 31-éig tartó projekt irányítását a WWF Magyarország végzi az Európai Unió LIFE+ finanszírozásával. A projekt költsége 1,8 millió euró, ennek 60%-át állja a LIFE+ Természet és Biodiverzitás program, 15%-ot a WWF, 10%-ot a közreműködő partnerek, a fennmaradó összeget pedig a társfinanszírozók fizetik. Közreműködő Partnerek: Mohács Város Önkormányzata, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság, a Dunántúli Regionális Vízmű, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Coca-Cola és a Cargill.
Az eddig eltelt időben sikerült a sziget magántulajdonban lévő részeit megvásárolni, így az állami tulajdonba került, kezelője a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága lett. Elkészült a tájrehabilitáció környezeti hatásvizsgálata és lezajlottak az engedélyeztetési folyamatok. A Szabadság-szigeten megkezdődött az idegenhonos fajok irtása, majd őshonos facsemeték ültetésével az ártéri erdő természetközeli állapotának helyreállítása.  Közel hat évi előkészítő munkálatok után idén nyáron végre elindulhatott a mohácsi Szabadság-sziget mellékágának kotrása. Vízállástól függően pontonra rögzített hidraulikus úszókotróval végezték a munkálatokat, melyet hetente kísértek műszaki ellenőrzések. Kedvező vízálláskor újabb kotrók álltak munkába. Elsőként a két torkolati szakaszt kotorták, majd innen haladnak a kotróhajók egyre beljebb a mellékágban. A kikotort anyag elhelyezéséről nem találtam információt.

Ez a jelen. Ha a sziget múltját kutatjuk, akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a sziget honlapján és a programot vezető WWF-nél csupán 1983-ig visszamenőleg tárgyalják a sziget történetét. Holott a pontosabb ismeretek érdekében vissza kell mennünk az időben a Szabadság-sziget keletkezéséig. Ami nem igazán nagy idő, mindössze 70-80 év. Az alábbi térképeken és légifelvételeken nyomon tudjuk követni a Szabadság-zátony megjelenését, rövid sziget létét, majd a pusztulás fázisát 2006-ig.


Már az elnevezésből következtetni lehet arra, hogy a sziget nem lehet túl idős mederforma. Nagyon valószínű, hogy csak 1945 után kapott végleges nevet. A II. katonai felmérés szelvényén, 1859-ben a szigetnek még nyoma sincs, helyén egységes Duna medret látni a Mohács fölötti kanyarulatban.


1930-ban egy részletesebb vízisport térképen már homokpadként jelölik. A zátony déli részén két kisebb és különálló sziget jelent meg, egyiken már a növényzet is megtelepedett. Ekkoriban ez a Duna-szakasz még széles lapos, kisvízi időszakban szárazra kerülő partszakasz képét mutatta. Szabadság-szigetről még ekkor sem beszélhetünk.
 

Röpke 10 év alatt azonban alaposan megváltozott a táj. A zátonyon megtelepedett a növényzet. Még ugyan több különálló darabból áll, de a közöttük húzódó homokos medrek feltöltődése már folyamatban van. 1941-ben már szigetről beszélhetünk. Ennek ellenére több, az '50-es években kiadott vízisport térképen még Szabadság-zátonyként jelölik.


2006-ban már egy összeforrt, de elöregedett Szabadság-szigetet látunk. A keresztgát felépülésének következtében a mellékági mederben is szigetek alakultak ki a felhalmozódott iszaprétegeken. A ki- és betorkollásnál zátonyok keletkeztek, melyek beerdősülve tovább csökkentették a bejutó víz mennyiségét. Az álló és mozgó víztömegek közti különbséget jól érzékeltetik a Duna eltérő színei. Külső beavatkozás nélkül rövid időn belül holtággá vált volna a mellékág és a szigetet többé semmi sem különböztette volna meg a parttól.
A térképszelvények igazolják tehát az elnevezés alapján felmerült teóriát, hogy a Szabadság-sziget egy nagyon fiatal mederforma. Szigetté válása körülbelül 80 éve mehetett végbe néhány évtizednyi zátony-lét után. 1983-ban a keresztgát megépülése gyorsította fel drasztikusan a feltöltődést. Az, hogy ez a mesterséges beavatkozással együtt gyorsan változó mederforma végül stabilizálódik, csupán a jelenben zajló, újabb mesterséges beavatkozásnak köszönhető.

Ha minden a tervek szerint megy, 2013 őszén-telén a mellékágban lépcsőzetesen megnyílik a keresztgát, a benne futó vízvezetéket pedig beágyazzák a meder alá. Ennek következtében megindulhat a természetes vízmozgás, mely a kotrással együtt képes lesz eltávolítani a lerakódott hordalékot. A kotrás révén biztosított lesz az állandó, legalább 1,5 méteres vízmélység. Mesterségesen alakítják ki a part "természetes" vonalvezetését. Legfontosabb cél, hogy a mellékág önfenntartóvá váljon, azaz a beérkező hordalék el is távozzon belőle és legalább 30 évig ne kelljen újabb beavatkozást elvégezni. A vízáramlás sebessége várhatóan továbbra is elmarad majd a főágétól, de éppen ezáltal őrizhető majd meg a védett halak ívóhelye, valamint a madárvilág sokszínűsége. A megtisztított, áramló vizű mellékág miatt a parti szűrésű kutakból nyert ivóvíz minősége is javulni fog. Újra alkalmas lesz a terület a vízisportokra, strandolásra és visszatérhetnek a horgászok is.

A folyamatvan lévő projektről 2 videót is találtam, eddig egyik sem kapott szélesebb nyilvánosságot. A felvételek azonban segíthetnek jobban megismerni a Dunának ezt a kevésbé ismert szegletét.





A Szabadság-sziget mintaprojekt célja, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek róla mind a tudományos, mind pedig a civil szférából. Ezért itt a Dunai Szigetek blogon is folyamatosan figyelemmel kísérjük a megvalósulást és a revitalizált mederben zajló jövőbeli folyamatokat. A szabadság-szigeti "kísérlet" sikere avagy kudarca fontos hivatkozási pont lehet a további dunai mellékág-revitalizációs tervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatban.

A projekt megvalósulásához további anyagi segítségre van szüksége a szervezőknek. Részletek a támogatás lehetőségeiről a hivatalos honlapon találhatóak: szabadsagsziget.hu

Fényképek forrása: WWF, Szabadsagsziget.hu

2012. szeptember 23., vasárnap

Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Esztergomban


Az 1838-as jeges árvíz pusztításainak történetét elsősorban a budapesti eseményekből ismerjük. Báró Wesselényi Miklós, gróf Széchenyi István naplóiból szinte percről-percre követhetjük a jég beállását, megindulását, a gátak átaszakadását és az utcákon hömpölygő jéghideg víz áradását. Talán ezért lehet, hogy az 1838-as árvizet hajlamosak vagyunk csak "pestinek" nevezni. Azonban a jeges ár nem csak Pest-Budán okozott károkat, hanem Nyergesújfalutól egészen le dél felé, Mohácsig. Az első város, amely a jégtorlódás miatti vízszintemelkedésnek áldozatul esett Esztergom volt. Az árvíz mementói, az árvíztáblák megtalálhatók városszerte, kőbe dermedt ujjak mutatják fejünk felett a vízszintet. Izgalmas nyomozásra invitálom az olvasókat, melynek végén kiderül, hogy mekkora is volt pontosan az 1838-as jeges árvíz magassága Esztergom szabad királyi városában.
 
  
Helischer József meglehetősen hosszú című "Rövid tudósítás az 1838.-iki esztergomi árvízről, annak következményeiről, a kárvallottak számára béfolyt segedelmekről, és ezeknek Fölosztásukról" művében így ír a városra törő márciusi jeges áradatról:

„Itten a tél november 11-én 1837 mielőtt a föld megfagyott volna, havazással korán béköszöntött. Egész télen által igen gyakran, néha pedig olly erősen havazott, hogy a városban két láb s azon belül is, magos havunk lenne, és ezen temérdek hó ámbár lassankint és csak nem szakadtlan olvadna. Mégis, mivel a nem fagyos föld a hó levét mind ellitta, a Duna nálunk csekély vízzel december 21-én 1837 csak vékony jéggel hártyásodott bé, alább pedig Visegrádnál két nappal hamarább, még pedig alszéllel sűrű havazás közt állott bé. Az idő meglágyulván az 1838 március első napján a Duna áradni kezdett, és annyira megduzzadt, hogy március 5-én a városnak alacsonyabb utcáit már víz borítaná el, és 6-án itten a jeget is elindítaná, de a hír szerint Drávától Pestig szinte alszéllel béállott a Duna jege, feszesen állván, a fölülről lefolyt jég a visegrádi torkolatokban fennakadt, és azokat a felső jég hozta szálfák, szénabuglyák s kazalok annyira nevelték, hogy a folyásban meggátolt víz a felső dunai jéggel szaporítva, mely három nap alatt mind lejött és szabadon el nem uszhatván megfeneklett, majd egészen a Garamnak Dunába szakadásáig megrakodott szüntelen egész március 13-áig úgy dagadna, hogy minden eddigi árvizek közül a tett jelek szerint és ember emlékezetére a legnagyobbat, az 1809-eit is, még öt lábbal meghaladván az egész belső várost elöntötte..."
Némethy Károly 100. évfordulóra írt "A pest-budai árvíz 1838-ban" művében ellenben azt állítja, hogy Esztergomnál március 6-án már jégmentes volt a Duna. Két napra rá a Pozsonynál felszakadt jég Komáromnál, Nyergesújfalunál elakadt és víz alá került a Tát-Dorog út. De ez csak rövid ideig tartott, majd ez a jégtömeg is elvonult Esztergom városa alatt. Nem jutott azonban messzire, előbb Dömösnél akadt el, és elgátolva a Dunát, rohamosan emelkedni kezdett a vízszint. A jégdugót kimozdította a víznyomás, de újból elakadt Kisoroszi felett a Szentendrei-sziget csúcsán. Kisoroszi alatt még egybefüggő jégpáncél borította a folyót, így a jégdugó megrekedt.

Március 8. és 13. között a jégtömbökből összefagyott gát mögött folyamatosan emelkedett a víz. Ha a Duna középvízhozamával próbáljuk érzékeltetni ennek a víztömegnek a nagyságát, ami 2-3000 köbméter másodpercenként érthetővé válik, hogyan fordulhatott elő, hogy felfelé 40 kilométeres szakaszon mindent elpusztított az árvíz. Még a 100 kilométerre fekvő Gönyűnél is éreztette hatását a visszaduzzasztás. Március 13-án aztán ez az irdatlan víztömeg kimozdította a helyéből a torlaszt és rázúdult a Szentendrei-szigetre, valamint a parton fekvő városokra. Így pusztult el Vác és Szentendre is.

Esztergom ekkoriban még négy önálló közigazgatási egység volt: Esztergom szabad királyi város, tőle északra fekvő Szenttamás, és az érseki Víziváros valamint a Várhegy északi oldalán elterülő Szentgyörgymező községek. Közülük a legjobban a város szenvedett; 853 házából 630 pusztult el (74%) és további 89 rongálódott meg (10,4%). A magasabban fekvő községekben alig 10-10 ház pusztult el. Az összes kár Némethy szerint 656,508 forint volt, míg más források szerint ez elérte a 1,6 millió forintot.

A részvét egész Európában adakozásra ösztönözte az embereket, Oroszországtól Hollandiáig, Erdélytől egészen Lombardiáig majdnem 1,2 millió forint adomány gyűlt össze. A királyi család által küldött segélyen kívül különösen Csehországból érkezett sok adomány. Metternich herceg árvízkárosultakat szegélyező fogadásán még ennél is több, 74000 forint gyűlt össze. Adakozott az orosz cár, a szász király, az amszterdami polgárok és a galíciai jobbágyok. Esztergomban az árvízi mentés és helyreállítás központja a mai Duna Múzeum épületében rendezkedett be. Innen intézték a pénzkiutalásokat és koordinálták a lakosság ellátását valamint a romok eltakarítását.

Az ár levonultával Esztergomban, a helyreállított házakon árvíztáblákat helyeztek el. Ezek nem csak az emlékezést szolgálták, hanem egyfelől útmutatást adtak a mérnököknek, másfelől a helyi lakosságnak. Irányt szabtak az építkezéseknek, az árvízvédelmi munkálatoknak és a terep feltöltésének. Számuk az évekkel fokozatosan csökkent, elbontották őket házastul, bevakolták, vagy elpusztultak a háborúban. 2012-ben 16 megmaradt példányról van tudomásunk, ezek közül mindössze az alábbi kettő nem látogatható. (Ezek forrása: Villy és a wikipédia)
 
Bottyán / 1838-ban : Barát / utca 10. Ferences Rendház ebédlője
 
Rákóczi / Kis Piac / téri (10.?) zárt kapualj táblája

A többi 14 árvízi tábla közterületen van. Legtöbbel a mai Deák Ferenc utcában találkozhatunk, melyet 1838-ban még Német utcának hívtak. Régebben talán egyenletesebben voltak elosztva szerte a városban. Jelenlegi elhelyezkedésüket egy külön térképen is ábrázoltam, amely hasznos lehet a böngészéshez.

Széchenyi / Nagy Piac / tér 25. 118 cm

Széchenyi / Nagy Piac / tér 10. 159 cm
 
Széchenyi / Nagy piac / tér 1. Városháza nyugati oldala. 156 cm
 
Bottyán / Barát / utca 3. volt Vármegyeháza. 92 cm
 
Deák Ferenc / Német / utca 16. 222 cm
 
Deák Ferenc / Német / utca 34. 230 cm
 
Pór Antal /  Halpiac / tér, Öregtemplom. 214 cm
 
Deák Ferenc / Német / utca 59. 230 cm
 
Jókai / Öreg / utca 58. 212 cm
 
Rudnay / Szent Anna / tér 26. 155 cm
 
Mikszáth / Szent Anna / utca 7. 133 cm
 
Mikszáth / Szent Anna / utca 16. 148 cm
 
Kossuth Lajos / Budai / utca 58. 135 cm
 
Terézia utca 2. kápolna falában (Szegényház) 61 cm

Meglepő, hogy mindössze kettő egyforma van közülük. Így teljességgel kizárható az az elképzelés, hogy ezeket valami központi akarat helyeztette el a város meghatározott pontjain. Sokkal valószínűbb, hogy a táblákat az újjáépített házak lakói finanszírozták. Feltehetőleg, amikor ezeket beágyazták a házak falába jelen lehetett egy mérnök, ugyanis közel azonos szintben helyezkednek el. Ezzel el is érkeztünk a legizgalmasabb kérdéshez, vajon ezek a táblák mekkora abszolút magasságban helyezkednek el? 

Az esztergomi árvíztáblák szintezése

Budapesten sokkal könnyebb volt az árvíz magasságát meghatározni, ugyanis ott már létezett vízmérce 1838-ban. Elegendő volt mindössze a 0 pont abszolút magasságához hozzáadni a mért vízoszlop magasságát és meg is volt az eredmény. Esztergomban ekkor még nem működött vízmérce, így az árvíztáblák adataiból lehet csak kiindulni.

Talán a legegyszerűbb mérési módnak tűnhet manapság, ha GPS-szel állunk a tábla mellé és feljegyezzük a mért tengerszint feletti magasságot. Ez a módszer azonban jobb műszerek esetén is 30-40 centiméteres eltérést jelenthet a valós adattól, de inkább métereset. Másik megoldásnak az kínálkozott, hogy pontos, térképen jelölt magasságadatokat keresünk az árvíztáblák közelében. Ilyen egyetlen egy adódott, a Széchenyi téren 108,4 méter magasságot jelzett ez EOTR 10.000-es térkép. Ez később használható adatnak bizonyult az ábrázolt szintvonalakkal együtt (107,5, 108,75 és 110 m). Kissé körülményesebb, de nagyon pontos adatot nyújtó módszer a geodéziai szintezés. Reményt keltő kommentet is találtam a szeretgom.hu témánkkal foglalkozó bejegyzése alatt, miszerint unatkozó földmérők egyszer munka mellett pusztán kedvtelésből bemérték ezeket a táblákat. Később kis utánajárással sikerült is egyikükkel telefonon beszélni, de sajnos már nem emlékezett pontosan a 15-20 évvel ezelőtti mérés eredményeire. Abban azonban bizonyos volt, hogy az általuk mért táblák között maximum 10 centiméteres eltérés lehetett. Ez azt jelentette, hogy a táblák mindegyike eredeti helyzetben van, ott ahol annak idején befalazták őket. Utolsó lehetőségnek maradt, hogy olyan térképet találok, melyen annak idején, 1838-ban bejelölték az árvíz magasságát és maximális kiterjedését. Szerencsém volt és találtam egyet.

Az esztergomi árvíz maximális szintje de Miguel szerint

Az árvízkárosultak részére készítette az Esztergomban állomásozó 39. sz. cs. k. gyalogezred másod osztályából: de Miguel. Részletes magasságadatokkal, a károkról készített kimutatásokkal, melyeket táblázatba rendezett. Térképén fekete színnel tüntette fel az elpusztult épületeket. Ezek főként a szegényebb lakosság vályogból épült házait jelentette, ahol a padlásra menekített értékek súlya is szerepet játszott az átázott vályogfalak összeomlásában. Esztergom minden utcasarkán és fontosabb terén bécsi lábban (31,6 cm) és hüvelykben (2,63 cm) adta meg a vízborítás mértékét. A könnyebb érthetőség kedvéért átszámoltam ezt centiméterre.

Vízszintadatok de Miguel mérései alapján a mai Esztergom városára vetítve.
 
A mi szempontunkból a legfontosabb adat is rajta van: a derék katona az 1838-as árvíz legnagyobb kiteredését is berajzolta pontozott vonallal az utókor számára. Alig néhány háztömb került ezen vonalon kívül. Csupán a hegyláb házai, a temető és a szőlőhegyek menekültek meg a Duna vizétől. A lakosság elsősorban a rokonoknál és ezeken a területeken lelt menedékre. Talán úgy lehet a legjobban érzékeltetni az esztegomi helyzet súlyosságát, ha az árvíz szintjét rávetítjük a mai településre. Az egyes pontok segítenek eligazodni, hogy pontosan milyen magasan állt a jéghideg víz az utcákon. Ezek azonban csupán relatív magasságok. Változott azóta a terep, feltöltések zajlottak, emelkedett az utak, járdák szintje is. A vasútállomás területét is feltöltötték eleink, hogy az 1838-as árvíz megismétlődése se tehessen kárt a létesítményben. Könnyedén megállapítható az abszolút (tengerszint feletti) magasság is. Csupán össze kellett vetni az EOTR szelvény szintvonalaival, az eredmény alább tanulmányozható:

Az árvíz kiterjedése és a jelenlegi szintvonalak kapcsolata

A de Miguel által berajzolt legnagyobb mért vízborítás szinte tökéletesen illeszkedik az EOTR 10.000-es térkép 110 méteres szintvonalára. Az eltérések az elmúlt 174 év terepmunkálataiból adódhatnak. Mindenesetre bátran kijelenthető, hogy az esztergomi jeges árvíz 110 méter körüli értéken tetőzött 1838. március 13-án. Az adat ellenőrzésére egy másik térképen jelölt magasságadatot használtam, a Széchenyi téri 108,4 méteres szintet. A közelben található két árvíztábla, a Széchenyi tér 10-es szám, valamint az Esztergomi Városháza nyugati árkádján mért 152 ill. 159 centiméteres adatot hozzáadva ugyancsak 110 métert kapunk. (Fontos megemlíteni, hogy de Miguel ezen a területen 50 centiméterrel kisebb értéket jelölt, a fél méteres eltérés okára nem sikerült rájönnöm). Az árvízszint további pontosítása érdekében fontos lenne újra szintezni az árvíztáblákat, így néhány centiméteres hibahatárral lehetne pontosítani az általam számított 110 méteres adatot.
 
A Duna kiöntése és visszahúzódása 1838. március 8 és 13-a között

Összevetve a de Miguel-féle térképet Helischer leírásával kiszámíthatóvá vált az 1809-es esztergomi árvízszint magassága is. Amennyiben igaz, hogy "...az 1809-eit is, még öt lábbal meghaladván..." mindössze ki kell vonnunk ezt az öt lábat a 110 méteres értékből. 110-(5*31,6)= 108,42 méter a Balti-tenger szintje felett.

Amennyiben bárkinek tudomása van bármilyen más létező, avagy elpusztult esztergomi árvízi tábláról, térképről ill. adatról, kérem írjanak a blog e-mail címére, hogy közösen összegyűjthessük az 1838-as árvíz lappangó emlékeit!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

A de Miguel féle térkép lelőhelye az Országos Széchenyi Könvtár Térképtára, raktári száma: TR_7101

2012. szeptember 19., szerda

Senki-sziget Természetvédelmi Terület, Ráckeve


Már nehéz lenne eldönteni, hogy Jókai egy létező Senki-szigetről nevezte el a magáét, avagy a számtalan dunai Senki-sziget elnevezés az ő nyomán terjedt el. Tény azonban, hogy a Szigetköztől Gemencig a helyiek előszeretettel neveztek el így apró zátony-szigeteket. Gyakran ezek nem mennek át a köztudatba, térképeken sem jelennek meg. Ráckevén azonban hivatalosan is létezik egy Senki-sziget, melyet nemrég nyilvánítottak természetvédelmi területté. Nem véletlenül, hiszen sok mindenben különbözik a Ráckevei-Duna többi szigetétől.


Egy laikus első ránézésre is fel tud sorolni legalább három alapvető jellemzőt, ami a főágtól megkülönbözteti a Ráckevei (Soroksári)-Dunát. A Kvassay ill. a tassi zsilip megépülte óta hatalmas változások történtek ezen a Duna-szakaszon. Szinte teljesen megszűnt a vízszint ingadozása és drasztikusan csökkent a vízhozam, ezek következtében lassult és eutrofizálódott a Duna vize. Az árvizek és kisvizek itt nem jelentkeznek, így a "feszített víztükör" mellé közvetlenül épülhettek fel a víkendházak, horgásztanyák. Nem túlzás azt állítani, hogy a Balatonhoz hasonló itt is a körbeépítettség mértéke. Valamely oknál fogva azonban a Senki-szigete megúszta a parcellázást. Pedig errefelé nálánál kisebb szigetek is beépültek már.

 
Úgy tűnik szerencsére ezen a szigeten már sosem épülnek majd nyaralók. Házak helyett összefüggő ártéri erdő borítja. Ez volt az ok, amiért 2008-ban a Ráckevei Önkormányzat határozata nyomán Természetvédelmi Terület szintű védelmet kapott.

Összterülete 6622 négyzetméter, hosszúsága 330, legnagyobb szélessége mindössze 40 méter. A sűrű aljnövényzet ellenére bárhol is járunk mindkét oldalon látni a Dunát.


Senki-szigeti látogatásunk apropója meglehetősen prózai volt: egy geoláda. Az Angyali-szigetről indulva kenuztunk le ide, a ráckevei Árpád híd alatt. A parton meglehetősen nehéz jó kikötőhelyet találni, a legtöbb helyen a növényzet egészen a vízpartig ér. Ahol a szigetcsúcsok homokpadjait sejtettük, ott most friss kőszórást találtunk. 2010-ben kerültek ide ezek a kövek, feltehetően az elmosódás elleni védekezés miatt.


A szigeten természetközeli erdő fogadott bennünket kisebb tisztásokkal. A kis terület ellenére megtalálható itt a bokorfüzes, a fűz-nyár, és a tölgy-kőris-szil ligeterdő jellemző fafajai. Fűzfák főleg a szigetcsúcson, nyárfák a parton, a szilfák pedig a keskeny sziget legmagasabb pontjain nőnek. A cserjeszintet galagonyabokrok képviselték, melyeken már piroslott a termés. A lassú vízfolyás és a nedves talaj kedvez a nádasoknak is. Ezek nem csupán a partot szegélyezik, benyomulnak a sziget belsejébe is. Mivel a sziget mindössze 1-1,5 méterrel emelkedik a vízszint fölé ezen nem kell csodálkozni.


A szigeten főként kétéltűek és hüllők élnek, gyepi béka, vízisikló és fürge gyík, ám mivel árvizek egyáltalán nem fenyegetik, előfordulhat, hogy kisebb emlősök is megtelepedtek rajta. Ehhez mindössze a keskeny Duna-ágat kell leküzdeniük, mely a Kiskunságtól választja el a szigetet.


A ráckevei Senki-szigetén az egyetlen épület egy illemhely, mintha egy régi kempingből, vagy úttörőtáborból maradt volna itt. Jó, ha tudnak róla az erre járó vízitúrázók. Hogy miért nem épültek ide is víkendházak? Talán azért, mert az összes felparcellázott sziget errefelé már létezett jóval korábban is, amikor ez az ág a Duna vizének egyharmadát vezette le. A Senki-sziget azonban még 1850 környékén is csupán pöttyözött homokzátonyként jelölték a térképeken.


Mivel a Senki-sziget nagyon sok tulajdonságában különbözik a többi dunai szigettől, kitűnő kutatási területe lehetne a természetföldrajznak. A vízszint ingadozás hiánya miatt nem mosódik el az avar, nem érkezik évente többször hordalék, ezért  a talajfejlődésben körülbelül 90 éve eltérő irányt vett az öntéstalajainak fejlődése. Geomorfológiai szempontból érdekes lehet az állandó partvonal kérdése, a kisvízkor előbukkanó zátonyok vándorlásának hiánya valamint a mederfejlődés, feltöltődés eltérő sebessége és mértéke.


A Senki-sziget az egyik legutolsó természetközeli állapotban megmaradt szigete a Ráckevei-Dunának. Érdemes rövid időre megpihenni rajta ha partjai előtt evezünk. Nagyon szép kilátás nyílik róla Ráckeve városára.

2012. szeptember 10., hétfő

Egy idős úr a Dunán - Idén 80 éves a Luppa-sziget


Nehéz a Luppa-szigetről újat mondani. Régóta lakott sziget, talán a legelső felparcellázott üdülősziget Magyarországon. Közigazgatásig Budakalászhoz tartozik, de tőle szinte minden értelemben független. Árnyas platánsora, lábakon álló bauhaus-stílusú nyaralói egyedülálló hangulatot sugároznak. Ugyan az árvizek elborítják, de az itt lakók megtanultak ezzel együtt élni. A luppa-szigetiek idén kerek évfordulót ünnepelhetnek, 80 éve, 1932-ben indult meg a parcellázás.

  
Tulajdonképpen először csak ezt az 1963-as képeslapot szerettem volna feltölteni ebből az alkalomból, de végül egy vasárnapi kirándulás is kerekedett belőle. A megérdemelt hideg sör előtt azonban következett a munka: beleásni magunkat a Luppa-sziget múltjába és földrajzi sajátosságaiba.

Egy pé, vagy két pé?

Mert nem egyértelmű! A kérdésre a helyiek sem tudnának egybehangzó választ adni. Közösségi honlapjuk a lupasziget.hu egy pével írja. A komphoz eligazító tábla ugyancsak egy pé. A kompon kitett két plakát már két pét használ. Van, ahol egybeírják, van ahol külön. Ez utóbbi olyan elnevezésbeli különbözőség lehet, mint a Margit-sziget - Margitsziget, vagy a Gellért-hegy - Gellérthegy. De nézzük, honnan ered ez az érdekes szigetnév!

A Luppa-sziget egy XIX. századi festményen

A sziget elnevezése koronként változott, legelső fennmaradt neve 1826-ból Mizsdján-, 1850-körül Mrzselan-sziget. Budakalász és Pomáz szerb lakossága által adományozott nevek ezek. A Mizsgyán feltehetőleg hasonlít a magyar mezsgye szóra, szlávul folyó, vagy hegyközt jelent, míg a Mrzselanban a mocsár(os) jelentés köszön vissza. Elképzelhető, hogy szerb személynevekből ered. Később fennmaradt a Mészáros-sziget elnevezés is, az itt legeltetett marhák nyomán. Feltehetően a török kor előtti név volt a Petkó-sziget, amely a szigeten nyaralótulajdonos Litván György feleségének a kutatásaiból ismert. A sziget utolsó természetes állapotáról Tersánszky Józsi Jenő írt hangulatos novellát. Annyi biztos, hogy 1932-ben a parcellázás már a "Lupa-szigeten" indult meg a HELVETIA Építő és Ingatlan RT. jóvoltából. Víz, csatorna és villany közművel! Ha hihetünk a cég reklámjának; a vásárlók többnyire vezérigazgatók, orvosok, mérnökök, katonatisztek és gyártulajdonosok voltak. A telekkönyvek szerint nemesi birtokként írták az ingatlanokat az új tulajdonos nevére.


Ki volt a Luppa-sziget névadója?

Luppa Péter Pomázon látta meg a napvilágot 1838-ban. Műegyetemet végzett Pest-Budán és Bécsben. Ez idő tájt öt iskolatársával együtt Bécsből egészen a Fekete-tengerig hajózott. Az útirajzait Kőhegyi álnéven, 1858-ban a Napkelet közölte részletekben Úti kalandok címmel. 1861-től Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszteletbeli főmérnöke, 1863-tól pomázi birtokán gazdálkodik. 1875-ben szabadelvű programmal a szentendrei kerületből kerül az országgyűlés képviselőházába. Délszláv származású (szerb vagy dalmát) képviselőként sokat tett a görögkeleti egyházáért. Franciaországban tanulmányozta a filoxéra pusztításait, a kormány rendelkezésére bocsátott tapasztalataiért megkapta a Ferenc József Rend középkeresztjét. 1904-ben Pomázon hunyt el. Pomázon a Kossuth utcai helytörténeti gyűjteményben kisebb emléksarok van neki szentelve. Életéről és utazásáról Bikár Fedóra adott ki egy könyvet (Luppa Péter és úti kalandjai, 2010. Szerb Fővárosi Önkormányzat), sajnos a könyv nyomdahiba miatt olvashatatlan, csak minden második oldalon tartalmaz szöveget.

A Luppa-sziget kisvíz idején, nyugatra tájolva

A Szentendrei-Dunán végzett szabályozási munkálatok a Luppa-szigeten is otthagyták a nyomukat. A keleti oldalon - összevetve a képeslap, alaprajz, valamint a legújabb űrfelvételeket - megfigyelhető egy feliszapolódott terület. Ez az "új" rész mintegy méterrel alacsonyabban van a sziget fő tömegénél, itt csak az utóbbi időkben épültek nyaralók, többnyire dús füvű rétet találni itt.

A Luppa-sziget "hízása" folyamatos jelenség. A parcellázáskor 6,5 hektáros (18 073 négyszögöl) sziget területe napjainkban már meghaladja a 10 hektárt. A sziget északi csúcsán újabban kisvízkor egy kavicszátony bukkan a felszínre, közvetlenül a kőszórással megerősített part előtt. Mintha ezzel a "toldalékkal" szeretné megőrizni a természet a Luppa-sziget szép, szabályos orsó alakját. A keleti mellékágban küzd az árral évről-évre az Egyfás-sziget, melyet a régi petőfis 10 forintosról ismerhetünk.


Szinte ugyanaz a látvány fogadta a festőt a XIX. században, mint a Megyeri-híd felől érkezőket manapság. Kicsit talán túl közel is van ez a nagyforgalmú híd ehhez az eldugott paradicsomhoz.


Verőfényes napsütésben, igazi vízivilág fogadott bennünket a szigettel szemközti kompkikötőnél. Pihenő kerékpárok, kikötött kajakok, kenuk és kielboat-ok fogadtak minket a napon, mialatt gazdáik az árnyékban hűsöltek. A kompraszállás előtt tudtuk meg, hogy kétnapos népünnepély van a parton, evezősversennyel, lecsófőzéssel és élő zenével.


A szigetre igyekvők között találkoztunk kíváncsi kerékpárosokkal, nyaralókkal és egy idős házaspárral, akik 10 éve vártak erre a pillanatra, hogy meglátogathassák a Luppa-szigetet. Hát igen, honfitársaink közül sokan járnak előbb Krétán, Kubában vagy Rodoszon, mint a "Lupaszigeten"... A kompon az odaútért nem kell fizetni, szóval akinek kedve van úszni visszafelé, az megspórolhat 350 forintot. A komp menetrend szerint közlekedik, egész órakor indul a szigetről, és minden óra tíz perckor a budakalászi partról.


A szigeten egykor kápolna, sőt cukrászda is állt. Ezek állítólag egy árvíz következtében pusztultak el. Áll még az ún. Diós-féle kocsma és vendéglő, amely egyben bolt is. Ez tulajdonképpen a sziget "szíve", mindenképpen érdemes felkeresni! Hideg sör, meleg ételek várják a helyieket és az egyszerű bámészkodókat. Könnyű megtalálni, a révtől jobbra, a sziget fő látványosságának számító dupla platánsort kell követni. Mellette áll az egykor szebb napokat látott víztorony maradványa, amely felújítva egy nagyszerű kilátóhely lehetne.


A bauhaus-stílus szerelmeseinek bizonyára nem kell bemutatni a sziget épített örökségét. Az egyszerre parcellázott sziget építészetileg egységesnek tűnik. A két szintes épületek alsó szintjét könnyen kiüríthető raktárhelységek foglalják el, néhány helyen ezek már zárt terűek, míg máshol csupán a ház "lábai" állnak, falak nélkül. Ez a praktikusság az évenként ismétlődő árvizek miatt alakult ki, amikor a sziget utcáin csak csónakkal lehet közlekedni. A szigetnek saját gondnoka van, így nem csak a kertek rendezettek, hanem a közterületek is példásan karban vannak tartva. Mintha egy darabka úri világ maradt volna itt a két világháború közötti Magyarországról.
 

Érdemes körülnézni a sziget közösségi oldalán: www.lupasziget.hu (igen, egy pével), valamint elolvasni, milyen híres emberek nyaraltak a Luppa-szigeten: dokumentum.

2012. szeptember 6., csütörtök

Róbert érsek barackfái - Globális éghajlatváltozás nyomai a Helemba-szigeten?


"Mi András, Isten kegyelméből Magyarország királya tudomására hozzuk mindenkinek ki jelen iratot megtekinti, hogy azok közül bárki, aki a Dunán - akár felfelé, akár lefelé- hajózva Róbert esztergomi érsek gyümölcsöséből, mely azon szigeten van, ahol az érseki nyári palota található, s melyet Helemba-szigetnek [Helumbazygeth] neveznek, s a másik szigetről, melyet Szent Mária-szigetnek [Scenthmariazygethe] hívunk szénát eltulajdonít, ha rajtakapják őket mint tolvajok és rablók veszejtsék el életüket; s ezen dolog egyértelmű és hathatós biztosítékául nehogy valaki a tudatlanságra hivatkozzék, a rendelkezés alól kivonassa magát, a Duna kikötőjében meghatározott helyeken és tereken nyilvánosan ki kívánjuk [rendeletünket] hirdetni.

Kelt Pünkösd negyedik napján az Úr megtestesülésének MCCXXXIIII esztendejében.*"


A Helembai-sziget Lázár deák térképén 1514 körül
Vajon mi köze lehet Róbert érsek barackfáinak a globális éghajlatváltozáshoz? Elsőre meglehetősen furcsának tűnhet a kérdés. Gondoljunk bele abba, milyen változások következtében fordulhatott elő, hogy a XII. században a Duna kellős közepén nemcsak érseki nyaraló, templom épült, hanem gondos kezek által telepített gyümölcsös is?  Ott, ahol ma az árvizek rendszeresen elöntik az egész szigetet és nem nő más csak áthatolhatatlan fűz-nyár ligeterdő.  A klímakutatóknak nem kell az Arktiszra, vagy az Antarktiszra utazni, hogy az utóbbi évezredekben lezajlott éghajlatváltozásokat kutassanak drága pénzen. A Dunakanyarban ezek a folyamtok ugyanúgy nyomozhatók. Elég, ha ellátogatunk a Helemba-szigetre és segítségül hívjuk a régészetet!

Ez a földdarab közigazgatásilag Esztergomhoz tartozik, földrajzilag a Visegrádi-hegység északnyugati nyúlványa (Szamár-hegy) és a Börzsöny Szlovákiába került része (Helembai-, vagy Kovácspataki-hegység, szlovákul Burda) közötti medertágulatban helyezkedik el két másik szigettel együtt. A Fogarasi- (Dédai-, vagy Szent Mária) sziget már részben összenőtt a jobb parttal, míg a fiatal Törpe-sziget még alacsony vízállásnál is csak csónakkal közelíthető meg. A sziget elnevezése a szomszédos falu nevéből származik, az pedig a német eredetű Hellenbach szóból.

A Helemba-sziget déli irányból. Fotó: Selmeczi Kovács Ádám

A Helemba-sziget meglehetősen "régi" sziget a Dunán, a régészeti emlékek szerint már az őskorban is lakott volt. Az 1958-ban zajlott terepbejárás és feltárás alkalmával a zselizi, valamint a hatvani kultúrához tartozó cseréptöredékeket, földbe mélyített házhelyeket, hulladékgödröket és emberi csontokat találtak. A zselizi kultúra a késő neolit korra tehető, míg a másik őskori leletcsoport a Kr. e. IX. századból származik. Az alábbi ábrán elhelyezve e két leletcsoportot, könnyen megállapítható, hogy a települések a Helemba-szigeten szárazabb (vagy szárazodó) periódusban keletkeztek, amikor a Duna vízhozama valószínűleg kisebb volt és az árvizek is ritkábban fenyegettek. Ezek a periódusok értelmezhetőek úgy is mint az őskor globális felmelegedési fázisai. Amikor az éghajlat csapadékossá vált, s a Duna vízhozama megnőtt, az őskori telepek is távolabb húzódtak az ártérről.
  
Lelőhelyek elhelyezkedése a nedvesség függvényében, valamint a folyómechanizmus fázisai (Horváth A. 2002)

A fenti ábrát folytatva, a Dunakanyar római emlékei alapján elmondható, hogy a népvándorlás koráig újabb meleg és száraz periódus következett. Számos római hadi létesítmény épült a Duna partjára, a mai talajszint alatt 1-2 méterrel, ott ahol napjainkban a medermélyülés ellenére is rendszeresek az elöntések. A sziget legkésőbb a Valentinianus-kor határerődítési munkáinak során szervesen a Birodalom részévé vált, köszönhetően a helembai és szobi őrtornyoknak. Ennek ellenére római kori leletet nem találtak a régészek. A népvándorlás korától egészen a Honfoglalás-Ezredforduló koráig újból hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat.

A Helemba-sziget első említése II. András király idézett okleveléből származik (mely valószínűleg 100 évvel később íródott). Kevés olyan ritka pillanat van a régészet történetében, amikor egy teljes középkori oklevél elevenedik meg egy ásatás alkalmával. A helemba-szigeti ásatás éppen ilyen alkalom volt.

1959. augusztusában zajlottak azok a feltárások, mely révén előbukkant a föld alól a királyi oklevélben szereplő érseki nyaraló, valamint egy kisebb templom. A sziget legmagasabb részén, 1937-ben még megfigyelhető volt egy 4,6x4,2 méter alapterületű hajóból és egy 2,1x2,5 méteres szentélyből álló árpád-kori templom alapfala. Ezt később a sziget egy későbbi tulajdonosa vagy bérlője elbányászta, amikor egy tanyaépülethez keresett építőanyagot. Ennek ellenére a régészek harangtöredéket és egy körmeneteknél használatos keresztet is találtak a törmelék között. Az apró templom körül népes temető helyezkedett el 146, többnyire XIII. századi sírral, annak ellenére, hogy a szigeten nem volt állandó településnek nyoma ebből a korból. Feltehetőleg a Helemba falu lakói vagy az érseki birtok szolganépe temetkezhetett erre a helyre.
Az alpozásnál épségben fennmaradt érseki nyári lak alapterülete 18,5x6 méter, egyetlen helyiségből állt és feltehetően több szintes volt. Építésének koráról sajnos nincsen adat. Az őskori telepek feltárásakor, a lehordott humuszos réteg alatt egymástól 2,5 méter távolságban 80 centiméter oldalhosszúságú szabályos négyzet alakú beásásokra bukkantak. A gödrök sorokban helyezkedtek el, melyek az érseki nyaraló falainak nyomvonalát követték. Trogmayer Ottó régész szerint itt állhatott az Angliából vagy Lüttich-ből (Liége, Belgium) származó, az oklevélben is említett Róbert érsek gyümölcsöse. A talajban talált pollenek vizsgálata arra is fényt derített, milyen gyümölcs termett itt 800 évvel ezelőtt. Őszibarack.

Ez abban a korban meglehetősen nagy ritkaságnak számított. A gyümölcs ekkor kezdett elterjedni Európa-szerte Franciaországból, kolostorok és szerzetesrendek által. A XIII. században már léteztek kifejezetten kereskedelmi célokra "termelő" faiskolák is! Valószínű tehát, hogy a nyugati kapcsolatokkal rendelkező, szentéletű Róbert érseknek is köszönhető ennek a gyümölcsnek a magyarországi meghonosodása.

A gyümölcs elterjedésének elengedhetetlen feltétele volt a enyhe éghajlat. Az első ezredfordulótól egészen a Kis-jégkorszakig tartó évszázadok alatt kedvező volt a feltétel a délről származó gyümölcsök megtelepedésének. Kifejezetten rövid, és enyhe telek voltak akkoriban: volt, hogy a fák már januárban virágoztak és nem volt ritka az sem, hogy évente kétszer teremtek.

Ez a meleg időszak lassan ért véget valamikor a XV. század folyamán. Az átmenetet egyre hidegebb, havasabb és hosszabb telek jellemezték, melyek novembertől egészen márciusig kitartottak. A változás egyik drasztikus momentuma volt a Dunán valaha feljegyzett legnagyobb árvíz, mely 1501-ben pusztított 10 napig Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) környékén. Ha hihetünk a bécsi adatoknak, ez mintegy másfél méterrel haladta meg a 2002. évi nagy árvizet.

Tomori Pál (Somogyi Győző festménye)
Az árvíz komoly károkat okozhatott a Helemba-szigeten. Az esztergomi ferences hagyomány szerint 1520-1523 között Tomori Pál még kertészkedett az érseki kertekben, a nyaraló ekkor még állhatott. Erre sajnos nem találtam bizonyítékot, a kertészkedést viszont említi maga Szerémi György is művében (Epistola de perditione Regni Hungarorum):
"...Amikor beléptem Esztergomban a kolostorba, ahol ő lakott, kérdezték a testvérek, kihez jöttem. Mondtam: Tomori Pálhoz jöttem... És amidőn beléptem a barátok kertjébe, akkor kapált a hüvelyesek vetésére. Hogy meglátott engem, nyomban eldobta a kapát kezéből és hozzám jött.."
Ebben az időben készült el Lázár deák térképe, melyen a sziget - nyilván jelentőségénél fogva - szerepel. Mint titkár feltételezhető, hogy Bakócz Tamás esztergomi érek környezetéhez tartozott, így személyesen is ismerhette a szigetet. 
A helemba-szigeti gyümölcsös, nyári lak, valamint templom pusztulását legkésőbb a török hódoltság elejére tehetjük, amikor ez a terület egy 150 éven keresztül gyakran változó frontvonallá vált. Érdekes kérdésfelvetés, hogy az éghajlat romlásával egyidejű török támadás nélkül is elnéptelenedett volna az érseki birtok? A válasz: valószínűleg igen, akkor is kénytelenek lettek volna sorsára hagyni a gyümölcsöst és az épületeket.  
A Helemba-sziget 1599. októberében került utoljára a történelem lapjaira, amikor a magyar királyi követek a törökkel itt, a romok között tárgyaltak Esztergom és Eger átadásáról, sikertelenül.
 
Hajózási viszonyok a XIX. század derekán

1826-ban a Duna Mappáció térképészei már a sziget nevét is elfelejtették, lapjaikra a Donau Insel, azaz Duna-sziget került. Mindössze egyetlen megjegyzést fűztek hozzá: ganz überschwimmt, az árvizek rendszeresen elöntik. És elöntik ma is. 

Trianon után mindössze azon múlt, hogy Magyarországnál marad-e, hogy a hajózó út melyik oldalán feküdt. A mellékelt 1850 körüli hajózási térkép még mindkét ágat egyaránt hajózhatónak jelöli, de 1923-ra (amikor a határkijelölők ide érkeztek) az északi ág vált főággá, így a sziget Magyarországhoz kerülhetett, igaz Honttól Esztergom vármegye kapta meg.

A Helemba-sziget képe ma: áthatolhatatlan liános fűz-nyár ligeterdő.

Az árpád-kori tájhasználat, mint láttuk gyümölcsös volt, majd a később a török időktől kezdve kaszálóként hasznosították egészen a II. világháborút követő időkig, mint az régi légifotón is jól megfigyelhető. Az ártéri erdővel körülölelt legelőn később félig-legálisan nyaralók épültek, mígnem 2009 májusában az Esztergomi Önkormányzat felmondta a bérleti szerződéseket és lebontatta a nép nyári lakjait. Így aki ma kiköt a Dunakanyar kapujában álló Helemba-szigeten buja ártéri erdőt fog találni Róbert érsek gyümölcsöse helyén.

A Helemba-sziget nyugati csücske, kőszórással megerősítve.

Az ember jelenléte nem múlt el nyomtalanul a szigeten, még áll néhány nyaraló, valamint egy kőkereszt a sziget belsejében. Régi telekhatárokat jelző táblák, lebontott stégek, valamint az árvíz által partra vetett bójákkal is lehet még találkozni. A rendszeres árvizek nyomai szürke sávként még ott száradnak a fák törzsén. Aki a vadszőlők és csalánok között próbálna itt sétálni, nem is hiheté, hogy egykor egyáltalán nem pusztították árvizek és emberek élték nyugodt mindennapjaikat.

Életrevaló fűzfa a keleti szigetcsúcson.

A sziget több mint 7000 éves története során több éghajlatváltozást is megélt. Az őt körülölelő Duna hol több, hol kevesebb vizet hozott. Voltak időszakok, amikor kisebb árvizek érkeztek az egyenletes vízjárás miatt, máskor gyakoribbá váltak a szélsőségesen nagy vízszintek. Ha abból indulunk ki, hogy elődeink a józan eszére hallgatva csak olyan területen telepedtek meg, ahol nem veszélyeztették árvizek, akkor elmondható, hogy a középső neolit, a késő bronzkor, valamint a X-XIV. századok során a Duna szintje és egyben vízhozama a mainál alacsonyabb volt. Ezáltal vált lehetővé az állandó megtelepedés a Helemba-szigeten. És ezek a településnyomok segítenek nekünk ma, hogy rekonstruálhassuk a holocén éghajlati változásait.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

* "A. Ch. 1234. Idem Andreas Nauigantes e pomario A. Episcopali Strig. in Helumba-Szigethe foenum asportaturos tamquam fures ac spoliatores capitis damnat, sententiamque proclamari iubet.

Nos Andreas, Dei gratia, Rex Hungariae. Notum facimus Vniuersis praesentem paginam inspecturis: Quod, quicunque Nauigantes, per Danubium videlicet ascendentes et descendentes, pomarium Roberti A. Episcopi Strigoniensis, vbi domum Episcopalem habere dignoscitur, in insula Helumba-Szigethe dicta, ac foenum de alia insula Szent Mária-Szigethe vocata, asportauerint, tamquam fures et spoliatores, si deprehensi fuerint, vitam perdant. Et haec propter euidentiam rei, et testimonium efficax, ne quispiam propter ignorantiam possit se excusare; volumus per certa loca et fora, in portu Danubii existentia, publice proclamari. Datum in Octauis Pentecostes. Datum ab Incarnatione Domini Millesimo, Ducentesimo, Tricesimo quarto.

Ex Archiuo Primatiali, Originali, in pergamena."