Kedvenc, nápolyi példámmal élve hamarosan az Önkormányzat dönthet arról, hogy engedvén a lakók nyomásának megkezdi-e a Vezúv betömését. A Római-partnak, ahogy azt mi ismerjük egy éve van hátra,
hacsak nem történik valami csoda, 2014-re elkészül a mobilgát. Még lehet menni fényképezni.
Mai hír, hogy elkészült a Római-partra szánt mobilgát terve. Nyilvánvalóvá vált a mobilgát nyomvonala és anyaga is. Északon a Pünkösdfürdő utcánál csatlakozik a már meglévő árvízvédelmi rendszerhez, délen pedig a Kadosa utcáig tart majd. A tervek szerint 2,7 km hosszan alumínium betétpallós mobilgát épül három szakaszon. Az északi, I. szakasz váltotta ki a legnagyobb értetlenséget, ahol a mobilgát egy ártéri erdő helyén tervezett feltöltés peremén állna. A délebbi szakaszokon a gát a Duna felőli telekhatáron futna, mintegy kerítésként. Magassága 2,2 méter lesz, ezért több helyen feltöltésre lesz szükség. A gát koronaszintje mintegy 30 centiméterrel marad majd el a Vigadó térnél mért 9,84 m vízállás értéktől, ami azt jelenti, hogy az elsőrendű árvízvédelmi vonal továbbra is a Királyok útja-Nánási út mentén haladó gát lesz, ami erre a feladatra kifejezetten alkalmatlan az állapota miatt.
|
A beruházás tervezett nyomvonalai. (index.hu) |
A terv több sebből is vérzik. A körülbelül 3 milliárd forintba kerülő beruházás megvalósulása után sem lesz a Rómain használható elsőrendű árvízvédelmi fővonal. A hiányzó harminc centiméter azonban még így is elég lesz ahhoz, hogy az ismert árvizek többé ne árasszák el a Királyok útja-Nánási út által határolt árteret. Másodsorban a félig, vagy teljesen illegálisan felépült épületek tulajdonosai egyetlen fillérrel sem kell, hogy hozzájáruljanak a költségekhez, így kijelenthető, hogy az állam törvényszegő magatartást díjaz 3 milliárd forintnyi közpénzzel. Harmadsorban a budai oldalról eltűnik az utolsó ártéri erdő, olyan mondvacsinált indokkal, amelyet általános iskolás diákokkal sem lehetne megetetni. Helyére a partélen egy cölöpsor kerül majd, feltehetően nem alumíniumból, mert az nem lenne hosszú életű.
Ugyancsak ma jelent meg egy videó az indexen, melyben Bardóczi Sándor tájépítész nyilatkozik a tervezett beruházás furcsaságairól. Érdemes rászánni azt a 7 percet, azonban én néhány megjegyzéssel vitatkoznék. A Római-part közel sem az a természetes ártéri erdő, amely mondjuk vidéken kíséri a folyót, de azt készséggel elhiszem, hogy a budapestiek számára ez már természetnek számít. A fövennyel is vitatkoznék, ugyanis a Római-part erősen erodálódott, pusztuló partszakasz, ahol a fövenyt keresők legfeljebb durva kavicsot és építkezési törmeléket találhatnak a kihantolódott csövek között. Részletesebben erről már volt szó, képekkel illusztrálva a Dunai Szigeteken:
"Folyamhidraulika szempontú mederkorrekció" - nem csak gát épül a Római-parton. Ilyen "fövenyt" szinte bárhol találni a magyar Duna-szakaszon, de inkább szebbeket. A Római-part kihalt, romos épületeivel, elvadult kertjeivel leginkább egy lepusztult üdülővároshoz hasonlít, ahonnan a polgári nyaraló közönség messzire menekült.
Ugyancsak Bardóczi Sándortól találtam egy kifejezetten olvasmányos és informatív írást az Építészfórumon, az illusztrációk az ebeplan.hu, fortepan.hu és a delmagyar.hu oldalakról származnak. A teljes szöveg ezen a
linken keresztül érhető el.
[...]
Gyorsuló leépülés
A rendszerváltozás szele úgy fújta el a szocialista vállalati üdülők
időszakában jórészt még átmentett, a két világháború között pedig még
kifejezetten trendi, virágzó, polgári evezős kultúrát, mintha az nem is
lett volna soha. Mára csak hírmondó maradt belőle. A vizet elhódították a
műanyagtestű motoros jachtok és a jet ski-k, és ezek nem éppen annak a
vízi etikettnek az íratlan törvényeit vitték tovább a Szentendrei-ágban,
amely az evezősöknek és a dunai kishajósoknak még ma is a vérükben van.
Helyette lettek hivatalosan üdülőházi apartmannak épülő kondomíniumok,
hivatalosan csónakháznak épülő, vagy az engedélyekben csónakház
„felújításként” (valójában ezek lerombolójaként) jeleskedő lakóparkok és
vendéglátóipari egységek, lettek úttörőtáborok, vállalati üdülők és
teniszpályák helyére épülő szállodák, lettek vízügyi telephelyekre épülő
magánházak.
Sűrűsödött a Római, észrevétlen jutott szerephez
elébb az intenzív üdülési, majd a lakófunkció a laza ártéri,
csónakházakkal, vízi egyesületi táborokkal, faházas üdülőkkel tarkított
hasznosítással szemben. Az igazán vad átépítések az
ezredfordulón vették kezdetüket, amikor változott a kerületi
szabályozási terv: az átlag 4,5 m-ről 11 m lett a lehetséges
épületmagasság. Először a Vadkacsa I és Vadkacsa II tűnt el a színről
viharos gyorsasággal, majd a műemléki védelem alatt álló Vöcsök II vált
köddé.
Mára pusztán 5 működő csónakház maradt meg, ám
maga a parti sáv többé-kevésbé érintetlen maradt. Vitte a lángot, várta
az újra felfedezést vagy a (r)evolúciót. Kicsit szakadt, kicsit
vadregényes, kicsit harsány, kicsit porlepte, de mégis élvezetes tudott
maradni a Római. Míg a part háttérterületeit jelentő ártéren milliárdos
magán-invesztíciók történtek, a part maradt az, ami: egy szegélygazdag
városi táj, Budapest utolsó „természetszerű” parti fövenye, amiért nyári
délutánokon egy baráti társasággal még mindig is érdemes volt ide
jönni, vagy többnapos szigetkerülést szervezni itteni bázissal.
A bevédést célzó kezdeti elképzelések
Ám ahogyan sűrűsödött a beépítés, ahogy szaporodott az állandó
lakosok száma, ahogy egyre nagyobb ingatlanérték keletkezett, úgy vált
egyre terhesebbé az a természeti érték, amelyre idetelepültek az új
lakók és vállalkozások.
A 2002-es és 2006-os rekorddöntögető dunai árvizek bebizonyították az ártérre települőknek, hogy
ez nem csak a térképeken, hanem valóban ártér,
amelynek határait a Nánási út – Királyok útja tengelyében létesített
gyepes nyúlgát jelöli ki, és valójában még ez sem felel meg a mértékadó
árvízszint (MÁSZ) fölötti 1,3 m-es paramétereknek. Magyarán
nem teljesíti az I. fokú árvízvédelmi vonallal szembeni követelményeket, így még a háttérterületek is veszélyben vannak a nagy dunai árvizek esetén: homokzsákolni kell, ha úgy hozza a sors.
A probléma orvoslásával régóta foglalkoznak tervi szinteken a
politikusok és a mérnökök is. Nem sok minden történt. Alapvetően két fő
alternatívaként kínálkozott a Nánási-Királyok úti nyomvonalon a mai
nyúlgát megerősítése és a Római-part ártéri területeinek továbbra is
ártérként történő kezelése, vagy a Római-part bevédésével egy új
part-közeli gát létesítése. Pünkösdfürdőtől Budapest határáig ki is
épült egy Duna-menti gát még 1981-ben, amely azonban teljességgel
megfosztotta a Duna látványától a part ezen szakaszán a part menti
ingatlanokat, meredek vízparti rézsűivel pedig
megszakította a vízzel való vizuális kapcsolatot.
Így ennek teljes déli kiépítése az Északi vasúti összekötő hídig
érthető módon hatalmas ellenállásba, ellenérzésekbe ütközött. Senki nem
akart egy második Szentendrét, ahol a parti vendéglők látványából
hiányzik a Duna.
A pünkösdfürdői mesterséges gátszakasznak lettek más következményei
is: a folyóra merőleges lezárása, befordítása miatt a Szentendrei
szigetspiccel egy vonalban „limány” keletkezett, azaz a part közelében
folyással ellentétesen kavargott a víz, és e jelenség során a folyó
„ingyenesen” elvégezte a tereprendezés befejező aktusát: iszappal
töltötte fel a természetellenes beszögellést. Ezen az iszapon 30 év
alatt ártéri galériaerdő telepedett meg. A folyamat, amely egyébként egy
teljesen természetszerű processzus a folyók életében, elképesztő módon
szálka
a vízépítő mérnökök szemének, akik
a vízparti növényzetben gyakorta csupán „áramlástani akadályt” látnak.
E terület a mai viták egyik legintenzívebb tárgyát képezi a
Római-partot mai állapotában megőrizni kívánók és a változást akarók
között.
De volt más akadálya is annak, hogy akár a Nánási-Királyok útja
tengelyen, akár a dunai partélen hagyományos gát létesüljön. Ez pedig az
itt párhuzamosan futó DN 800 (Nánási-Királyok tengely alatt) és DN 1200
(Római-part alatt) feszített betonból készült SENTAB
vízvezeték-hálózat, amely Budapest északi vízbázisairól szállítja a
vizet a Gellért-hegyi tározóba. Nyomvonalát az 1970-es években a
2011-ben gyémántdiplomáját átvevő
Szentimrey Béla, a Fővárosi Vízművek ma már nyugalmazott vízellátás-fejlesztési vezetője jelölte ki – saját elmondása szerint
azért pont így, hogy senkinek soha eszébe ne jusson gátakkal elrondítani a Rómait.
Béla bácsi, aki maga is a Római-part szerelmese, egy dologgal nem
számolt: a technikával, amely elküldte nekünk újabb csodafegyverét, a
mobilgátat. Szentimrey jóval később, a III. kerület külső
tanácsadójaként
Wenczel Györggyel közösen egy olyan 2 m
magas szögtámfalat javasolt kiépíteni a mai nyúlgáttól 3 m-rel beljebb,
az úttal párhuzamos kerítésvonalak, előkertek kisajátításával, amely
árvízi kapukkal ellátva, és rá felfuttatott növényekkel elképzelésük
szerint hatékonyabban védte volna a háttérterületek (Csillaghegy)
egészét. A Rómait terveikben érintetlenül hagyták, ártérként kezelték,
amivel együtt lehet és kell élni.
|
Mobilgát "működés" közben, Németországban (delmagyar.hu) |
Civilek és civilebbek
Valami hasonló módon képzeli el az árvízi védelmet ma is a római parti mobilgátat legvehemensebben ellenző civil szervezet, a
Rómaifürdő Telepegyesület (Civil Összefogás a Fővédvonalért) és annak elnöke,
Ébert Ágoston
is, aki a mai nyúlgát vízjogi engedélyének felülvizsgálatát és a
„fővédvonal” minősítésének visszavonását is kezdeményezte, mert az nem
felel meg a fővédvonallal szemben támasztott követelményeknek.
Ugyanakkor az egyesület komolyan aggódik azért, hogy az ígéretekkel
ellentétben, környezetkárosítás nélkül egy, a part szegélyére
kihelyezett mobilgát nem valósítható meg.
Van azonban másik „civil” szerveződés is. Olyan, amely éppen azt
kifogásolja, hogy egy Nánási-Királyok útja mentén megerősített védvonal
továbbra is ártérként kezelné a Rómait. A szervezet szószólójának
kedvenc fordulatával élve: a „fekáliában” úsznak árvízkor azok az
épületek, amelyek (egyébként csak kis részben legálisan, inkább
fél-legálisan, vagy illegálisan) épültek a 80-as, 90-es, de legfőképpen a
2000-es években. E közel 70 ha-os ártéri területnek a beépítése az
elmúlt évtizedben gyorsult fel.
Egri Gábor, az
Egyesület a Római Partért
nevű civil szerveződés alelnöke határozottan kampányol a partvonalra
tervezett mobilgát mielőbbi megvalósításáért, és többek között azzal
érvel, hogy az
itt képződött, 45 milliárd Ft értékűre taksált
ártéri ingatlanvagyont és az itt létrejött 1000 munkahelyet nem lehet
kitenni az árvízi veszélynek. További 40 Mrd Ft fejlesztés
jönne a partra abban a pillanatban, ahogy a bevédése megtörténik –
nyilatkozta 2006-ban. Szerinte a Római-parton a mobilgáttal nemcsak az
ingatlan-védelem, hanem a közegészségügyi viszonyok is jelentősen
javulnának, valamint egy „21. századi elvárásoknak megfelelő
rekreációra, kikapcsolódásra alkalmas partszakasz jöhet létre”, . Egri
„civil” érdemeit némiképpen azonban árnyalja, hogy cége 2002-ben
vásárolta meg azt a 11.000 négyzetméteres ingatlant a parton, amelyen
2,4 milliárdos beruházással négycsillagos szállodát fejlesztett. Nem
éppen kifejezetten ártéri hasznosítás. A szálloda 2005-ben kezdte meg
működését, ám
a 2006-os árvíz alkalmával a saját mobilgát-rendszer dacára kétméteres vízben állt az épület. És valószínűleg, ahogy ő mondja - „fekáliában” is.
Egy „state captured” folyamat tanúi vagyunk?
De gyakorolhat-e ekkora nyomást a magántőke az államra, önkormányzatra anélkül, hogy cserébe adna is valamit? Úgy tűnik, igen.
A
római parti mobilgát építésére 3 milliárd forint körvonalazódik,
amelyet az állam, a fővárosi és a kerületi önkormányzat dobna össze.
Uniós pénz nincs a láthatáron, a tervezett mobilgát ugyanis MÁSZ + 1
méteres védelmet fog biztosítani, azaz 30 cm hiányzik abból, hogy
teljesítse a fővédvonal kritériumait. Egyesek szerint
nem is
fűződik hozzá komoly fővárosi érdek, hogy e kritérium teljesüljön, mert
ebben az esetben a városnak szavatolnia kellene a magántulajdonban
keletkezett esetleges árvízvédelmi károk miatt. Az EU az
önkormányzatoknak pedig csakis közcélokra biztosít forrást – egy
fővédvonali paramétereknek nem megfelelő mobilgát egy ártéren pedig nem
közcél. Ami viszont még jobban elgondolkodtató: nem csak az EU nem száll
be a finanszírozásába, de azok a parti ingatlantulajdonosok sem,
akiknek gazdasági érdeke fűződik hozzá, hogy az ártérből egy csapásra
komoly part menti fejlesztési területet varázsoljanak.
Hozzá kell ehhez azt is tenni, hogy a mobilgát-technológia fiatal,
nincs üzemelési tapasztalat mögötte Duna méretű folyók esetén.
Szentendre történelmi belvárosának parti sávján éppen most zajlik az
első komolyabb mobilgát-projekt kivitele a folyó látványától eddig
hermetikusan elzáró töltés elbontásával. A lakosok részéről ezt nem
kíséri kitörő lelkesedés: még el sem készült, sokan máris „berlini
fal”-nak csúfolják a beton panelekből álló építményt, amely miatt a
töltés már megszokott öreg fáit és a kövezett partvonal spontán
növényzetét egyaránt „legyilkolták”. A hazai vízügy már a ’70-es évek
óta vizsgálta egyes helyeken a földművekkel létesülő gátak mobilgátas
kiváltásának lehetőségét, de minden esetben magas kockázatú, költséges
és nagy fenntartási igényű technológiának minősítették őket és rendre
elvetették a széles körű alkalmazást. A szentendrei az első olyan
projekt, ahol a mobilgát „élőben” vizsgázni fog – majd egyszer.
Felmerült alternatívák
A Római-partra készült tanulmányterv-változatok ismertetése után
megfogalmazódtak olyan javaslatok is civilektől, ellenzéki pártoktól,
miszerint - tekintettel a terület ártéri jellegére és a nem éppen
patyolattiszta beépülési folyamatra - az érintett ártéri tulajdonosoknak
illene pénzzel is beszállnia abba fejlesztésbe, amely során majdan
bevédett ingatlanjaik értékesebbé (bevédetté) válnak. Felmerült annak a
lehetősége is, hogy a mobilgát ne közvetlenül a part mentén húzódjon,
hanem a parti ingatlanok kerítésének vonalában, így az sokkal jobban
„tájba illesztett” módon, kevésbé zavaróan tudna megvalósulni, igényelné
az érintett tulajdonosi részvételt, hozzájárulást és nem gyalulná le a
fövenyes part spontán nőtt galériaerdőit, facsoportjait. Ez
háromszorosan is „tisztességesebb” eljárásnak tűnik, mint a közpénzből
épülő, de magánérdeket szolgáló mobilgát a part vonalában, ugyanakkor
bevédené a majdnem a teljes ingatlanállományt. Akad rá minta is, ha
műszakilag nem is biztos, hogy kellően jól kivitelezett, de elveiben ezt
követő: éppen a Piroska utcai volt ÁB üdülő kerítése ilyen, amely
valójában kerítésnek álcázott résfal, megerősített acél pillérekkel, és
árvíz idején beilleszthető alumínium betétekkel.
A római-parti mobilgát tervváltozatait készítő építőmérnökök azzal
érvelnek, hogy a SENTAB vezeték 7 méteres védőtávolsága a kerítésvonali
védekezés esetében nem lenne mindig biztosított (habár a vezeték
tervezője szerint régen ez a védőtávolság csak 5 méter volt).
Csók László,
a Fővárosi Önkormányzat Közmű Ügyosztályának vezető főtanácsosa szerint
egyébként építéskor injektálásos eljárás alkalmazásával jelentősen
csökkenthető a SENTAB vezeték építkezés közbeni sérülésének kockázata,
árvízi időszakban pedig a vezeték üzemeltetését időlegesen fel lehet
függeszteni, hiszen a mai nyúlgát melletti vezeték ekkor is működtethető
marad. Mégsem tartja ideális megoldásnak a kerítésvonalban vezetett
mobilgátat, mert a jogszabályok szerint
a mentett oldalon szolgalmat kell biztosítani a védekezés idejére.
Mindezek persze igazak, de fennáll a kérdés, hogy egy elég jól
működő, az árhullámokat 2-3 nappal előre nagy biztonsággal jelző
vízjelző szolgálat mellett miért gondolja bárki is úgy, hogy nem
építhető ki szárazon, a parti útról idejében a mobilgát, nem szervezhető
meg a védekezés, ha egyébként minden érintett ingatlanra ilyen irányú
szolgalom lenne bejegyezve? Ezzel párhuzamosan pedig – ha már
jogszabályokról esik szó – miért van az, hogy a Magyarország által is
ratifikált EU Víz Keretirányelv rendre kisebb súllyal esik a latba egy
ilyen projekt kapcsán, mint az árvízi védekezésről szóló jogszabályok? A
Keretirányelv ugyanis nem csak azt mondja ki, hogy Európa folyóit
2015-re jó ökológiai állapotba kell hozni és azokat így fenntartani,
hanem azt is rögzíti, hogy
a vízügyi tervezésekben egyformán kell számításba venni a műszaki, a társadalmi és az ökológiai aspektusokat is.
Arról viszont vajmi kevés szó esik, hogy a partvonalon húzódó, és a
hírek szerint (változattól függően) 55.000-188.000 m3 földfeltöltéssel
járó, mintegy
3 km hosszú mobilgát-rendszer kialakítása teljes
egészében le fogja tarolni a fövenyes part kialakult kísérő növényzetét,
galériaerdőit. Ez a terület a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve szerint
a térségi ökoháló része, ökológiai zöldfolyosó. Érdekel ez ma valakit?
Engedélyezési tervek készülőben
A partvonalra kihelyezett mobilgát szószólói persze azzal érvelnek,
hogy a terület rendezése után kialakuló 1:4-es rézsű, és a kiszélesedő,
elplanírozott terület
lehetőséget biztosít egy a Kopaszi-gáthoz hasonló minőségű partszakasz kialakítására. Ez azonban csak részben igaz. Egyrészt a most látótérben lévő
3 milliárd Ft-os keret csak a legszükségesebb műszaki beavatkozásokra lesz elég.
Ha elég lesz. Ugyanis az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közgyűlésén
2007. augusztus 29-én tárgyalt 2005-ös tanulmányterv becslései szerint
míg a Nánási út – Királyok útja tengelyében kiépített védvonal 2,6
Mrd-os bekerülési összeggel és 16,3 M Ft-os éves üzemeltetéssel oldható
meg, addig
a parton futó mobilgát-változat 4,8 Mrd Ft-os (!) kialakítási költséggel és 34,6 M Ft-os éves fenntartási költséggel számol. Látható, hogy a betervezett 3 Mrd csak szűken tudja teljesíteni a védvonal kiépítését is,
környezetrendezésről,
illetve bármiféle garanciáról, arról, hogy egy ilyen „valamikor”
megtörténik, pedig szó nem esik, miközben a „fejlesztés” letarolja a
teljes mai zöldfelületet a fákkal együtt. A „lehetőség” vagy a
„helybiztosítás” emlegetése pedig egy olyan városban, ahol gyakorlatilag
csak az ideiglenes dolgok tekinthetők a véglegesnek, enyhén szólva is
eufemisztikus megközelítés.
A másik probléma talán ennél is komolyabb. A római-parti rendezés
során pozitív előképként sokat emlegetett Kopaszi-gát valójában egy –
vízügyes szempontból – „rosszul kezelt” párhuzamműnek tekinthető, ahol a
hosszú évtizedek során nem átallott a növényzet megkapaszkodni a
kőszórásokra rakódott iszapon.
A Kopaszi-gát rendezése során kialakult magas nívójú park alapstruktúráját ma ez az ártéri növényzet adja,
ennek „pusztán” a kiegészítése történt meg tájépítészeti
létesítményekkel, a rézsűszögek oldásával, komoly tereprendezési
munkákkal és zöldfelületi elemekkel. Mindezek mellett
ma a Kopaszi-gát számít Budapest egyik legjobban fenntartott közparkjának
(ez pedig nagyjából csak annak köszönhető, hogy a fenntartást az erről
nem igazán híres Fővárosi Önkormányzat, hanem a többségi tulajdonos Öböl
XI. Kft végzi, nem közpénzből. Státusza is érdekes: közcélra
megnyitott, korlátozott közhasználatú magánterület, amely szabályozási
szempontból közparknak számít. A Római nem ilyen, és ahogyan azt is
hiába várjuk, hogy a mobilgát létesítésébe beszálljon az érdekelt
magántőke, valószínűleg arra is sokat várhatnánk, hogy egy Kopaszi-gát
szintű zöldfelület létesítésébe és fenntartásába belefogjon, ha nem
kérik meg rá, vagy nem hozzák olyan helyzetbe.
Mérnöksivatag
Mit olvashatunk ma ki a 2012-ben publikált szakértői szintű
döntéselőkészítő tanulmány minta-keresztszelvényeiből? A Római-part ma
bevédetlen felső szakaszán (érintve a limány miatt kialakult nagy
galériaerdőfolt egészét) vízzáró anyaggal töltenék fel a fövenyes partot
3-5 m-es vastagságban, egy 1:4 rézsűszöget kialakítva. Ezen mindössze
20 cm humuszterítés és füvesítés van előirányozva.
A feltöltés természetesen a meglévő fás növényzet (füzek, bokorfüzek, nyárfélék) teljes kipusztításával jár. Ami viszont ennél is fájóbb, a partvonalon – a vízzáró anyagréteg védelmében – valószínűsíthetően
soha többé nem lehetne fákat telepíteni
(ahogy a hagyományos gátak oldalába se lehet), sőt a spontán betelepült
magoncokat folyamatosan el kell távolítani. Azaz még az esélye sem
marad meg annak, hogy valaha a mostanihoz hasonló látvány fogadja a jövő
bukdácsoló kisgyerekét a parton. A tervek ugyan kiváló munkalehetőséget
fognak biztosítani a Pelikán Józsefeknek, de kevésbé jó hír ez a Római
híveinek. Nem csak meglehetősen fenntartás-igényesnek mutatkozik, de
teljes mértékben átrajzolja majd a part ma ismert karakterét. A kavicsos
fövenyt mesterséges (bár viszonylag enyhe) gyepes rézsű váltja fel,
amelynek koronavonalán „ékeskedik” majd a vasbeton lemezekből épült
(ledönthető), vagy a pillérsor közé szorított alumínium betétpallós
(elszállítható) mobilgát. Ez ugyanis a két „alternatíva”. Mögötte a
szervizút és a közművek védőtávolságai nem teremtenek lehetőséget
fásításra.
Gyakorlatilag tehát egy olyan mérnöki pusztasággá
építjük éppen át a Római partot, ahol többé már nem lesz érdemes
ücsörögni, vagy sétálni, mert árnyékot csak a reklámernyők
adhatnak, kacsázni csak máshol szedett kövekkel lehet, a madárcsicsergés
maximum a lemezjátszóból bújhat elő. A part mai vonzereje elveszik. Ma
még kérdés, hamarosan állítás lehet: a Római értékeire rátelepülők
megadják a kegyelemdöfést annak az értéknek, amire oly erőszakos módon
rátelepültek?
Bardóczi Sándor
A Római-partról a Dunai Szigeteken eddig megjelent bejegyzések:
2011
És végül gát épül a Római-parton
2012
"Folyamhidraulika szempontú mederkorrekció" - nem csak gát épül a Római-parton