Oldalak

2013. április 30., kedd

Urbanicza, az utolsó sziget Tökölön


"A faluhoz tartozó két kis sziget nem sok hasznot hajt, mert csak apró cserje és nád van rajtuk, s a megáradt folyó gyakran elönti őket. Hasonló sorsa van a folyóparti földeknek is." - így tudósított Bél Mátyás a XVIII. század közepén 1736-ban kiadott leírásában Tököl faluról és a hozzá tartozó Dunapartról. Ha azonban egy pillantást vetünk egy már közreadott Mikovinyi-féle térképre három szigetet láthatunk a Budafoki Duna-ágban. A Duna Mappáció térképészei 1826-ban már csak két (és élesebb szeműek számára még egy fél) szigetet rajzoltak fel részletes térképükre. Aki azonban ma látogatna el Tökölre már csupán egy szigettel találkozhat, az Urbanicza-szigettel. Felmerülhet a kérdés: ha ez így folytatódik a közelvövőben Tököl sziget nélkül maradhat?



1. ábra Tököl és környéke 1826-ban
Az Urbanic(z)a - régies írásmóddal Urbanovicza - sziget maradt az utolsó dunai sziget Tökölön, hacsak a Csepel-szigetet nem számítjuk annak. A szigetek eltűnését itt azonban főleg természetes folyamatok okozták. A folyószabályozások egyedül az Urbanicza-sziget arculatát befolyásolták jelentősen, ám még itt is többé-kevésbé élő szigetről beszélhetünk.

A legkorábban nyomozható szigetmaradvány Tököl Körtvélyes nevű részén található, melyet a helyiek délszláv nyelvükön Krusik-nak hívtak. Az egyszerűség kedvéért a Krusik-sziget nevet fogom használni, hiszen ez az elnevezés együtt merült feledésbe a sziget nevével. A 100-102 méter tengerszint feletti magasságú, szél és víz által összehordott homokhalmokon épült Tököltől közvetlenül nyugatra húzódik egy ma is vízzel borított mederszakasz. Sűrű nádas jelöli ezt a régi Duna mellékágat, csak néhol csillan meg a nap nyílt vízfelületen ott ahol a legmélyebb a térszín. Telepített erdő, nádas és magányos fűzfák jelölik a jelenlegi mesterséges lefolyást. A talajvízből és csapadékból táplálkozó lassan csordogáló vizek a déli szakaszon már nem az egykori medret követik, hanem egy ásott csatornában találnak lefolyász az Urbanicza-sziget mellékágába. Az elhagyott medreket nagyon nehéz nyomozni, hiszen a szántóföldi művelés jobbára elegyengette az egykori formákat. A nyomozásban segíthetnek azonban a régi térképek és a jelenkori domborzatmodellek. A kifejezetten Dunát térképező mérnökök 1826-ban kék színnel jelölték a vízjárta területeket Tököltől nyugatra (1. ábra). A parvonal és a 100 méteres szintvonal alapján a Krusik-sziget északi csúcsát a repülőtérhez tartozó teleptől nyugatra tehetjük. A déli csúcs és visszatorkollás meghatározása már nehezebb, feltehetően a Duna több ágra szakadva érte el az Urbanicza-sziget mellékágát. Legjobban közelítve az 1930-as angyalos vízi sporttérképen berajzolt 100 méteres szintvonal nyúlványát tehetjük meg a Krusik-sziget déli csúcsának. Feltehetően már a középkor folyamán a Csepel-sziget tömegéhez forrt, az újkori térképek közül már egyiken sem jelölik különálló szigetként.

2. ábra Az Urbanicza-sziget 1930-ban
Urbanicza-szigetből ellenben kettőt is jelöltek még a XIX. század elején is. Északon helyezkedett el a Kis-Urbanicza-sziget, mely egy kisebb homokzátonyként szerepel a térképeken, tőle délre feküdt a Nagy-Urbanicza-sziget. Utóbbi egy kifejezetten hosszú és keskeny sziget volt. E két rész összeforrása még 1859 előtt lezajlott, ugyanis a II. katonai felmérésen már feliszapolódott mellékágat rajzoltak közéjük, habár a szigetmagok még jól elkülöníthetőek. A folyószabályozási munkálatok 1872-től formálják az immár egységes Urbaniczát. Ekkor a Ráckevei-ág lezárása miatt 66 centimérerrel növekedett meg a Budafoki-ág vízszintje, felgyorsítva e szakasznak az eróziós folyamatait. Elképzelhető, hogy a mellékág meredek partfala ekkor alakult ki. 
1884-ben a szigetcsúcson elkészült a zárás, egy időben a túlparti Kácsás-szigetével. A szigettől északra és délre is túlságosan széles volt a meder, tartottak tőle, hogy megismétlődhet az 1876-os jégtorlódás, mely pontosan ezen a szakaszon alalkult ki 8 évvel ezelőtt. Az Urbanicza-sziget többi részét nem érintették más szabályozási munkálatok ekkor. A déli csúcsnál található áteresz építésére vonatkozóan nem találtam adatokat, ez későbbi munkának tűnik.

A kifejezetten keskeny mellékág legnagyobb szélességénél is alatta marad a 30 méternek, ellenben 3,2 kilométer hosszan húzódik a battai révtől a déli átereszig. Vízfelülete 9 ha, átlagos mélysége csupán egy méter, átlagos összes víztérfogata 90000 köbméter.



Ennyi maradt a Krusik-sziget mellékágából: nádtenger között megcsillanó, talajvízből és csapadékból származó vízfelület, mely  lassan csordogál a Duna felé. Háttérben a Tökölt védő töltés koronája látszik.


A százhalombattai révnél különös installációval találkozhat az ember. Itt áll egy félbevágott, nemzetiszínűre festett, villanyoszlopra szerelt, olajoshordókból álló szélerőmű, valamint egy roncstemetőben fehérlő fém papírhajó. Utóbbin a működés jeleként rozsdás vonal jelzi a merülés mértékét. Elképzelhető, hogy még fog úszni a Dunán, csak télire vontatták partra. Történetéről bővebben itt találhatunk információt.


A mellékág és a Duna közti szakasz április elején száraz volt, a közepes vízállás ellenére is. A meder alaposan beszűkült, de még nyomozható. Bár alig tekinthető másnak, mint egy méternyi mély ároknak az ártéri erdő közepén. A parti oldalon egy nyári gáthoz hasonló vonulat húzódik az erdő és a szántóföld szélén, ez védi a mezőgazdasági területeket a kisebb árvizektől. Ez az északi rész a legszemetesebb. Fél papucstól kezdve műanyag uszadék mázsái borítják az erdő avarját az éppen nyíló salátaboglárka telepek között. Szerencsére dél felé haladva a szemét mennyisége egyre csökkent, ellenben sokkal inkább tűnt módszeresnek annak lerakása az út szélén.


Talán ötven métert kellett sétálni a mellékág víztükréig. Meredek partjai miatt egy csatorna benyomását keltheti. Gondozatlan csatornáét, ugyanis tucatjácal találhatunk benne vízbedőlt - gyakran igen öreg - fákat. Nem lenne ez probléma, ha a Duna áradásai ki tudnák mosni a szervesanyagot időről-időre. De így sajnos a felhalmozódó szervesanyag fokozatosan változtatja majd a holtágat először mocsárrá, majd láppá, míg el nem tűnik végleg.
 

A sziget meglehetősen változatos képet mutat, megtalálható itt a kaszáló, a tarra vágott telepített (zöldjuhar) erdő, a természetes ártéri erdő szinte minden társulása, nádas, magaskórós, sőt gyep is. Rövid ottartózkodásom alkalmával volt szerencsém őzzel, nyúllal fácánnal is találkozni, a rengeteg énekesmadáron és békán kívül.


Ezen a képen jól elrejtettünk két darab szajkót.


A sziget hosszában egy néha felismerhető út vezet itt éppen egy zöldjuharoson keresztül. Eleinte földút, mely a sziget déli csúcsán álló vízmű területnél már szilárd burkolatot kap. A holtág partján egy állatcsapás nyújtja a legszebb kilátást, bár aki az épített környezetért rajong, a Nagy-Duna partján mindenhonnan gyönyörködhet a százhalombattai erőmű kéményeiben.


Az Urbanicza-sziget déli része szigorúan védett vízmű terület, ahol öt - a nyitóképen is látható - kútház áll magasan az árvízszint fölött. Összesen ez az öt épület áll az egész szigeten. Ezen a részen található egy meglehetősen érdekes felszínforma, egy széles lapos árok, mely a sziget hossztengelyében húzódik. Környezeténél mélyebb részeit kihangsúlyozza a benne felgyülemlett kevéske víz. Valójában egy elhagyott mellékágban kialakult mocsárnak tűnik, létezését már a 2. ábrán is megörökítették.


Elképzelhető azonban az is, hogy mesterségesen kialakított formával állunk szemben, erre utal a közvetlen környezetének domborzata. A két oldalán húzódó földkupacok mintha földkitermelés nyomai lennének. Ártéren még nem találkoztam hasonlóan élénk domborzattal, a Duna áradásainak idővel el kellett volna egyengetniük a felszínt.


A sziget déli csúcsához érkezünk, balról csatlakozik be a mellékág, jobb oldalon feltűnik a Duna és a túlsó oldalon álló Kácsás-sziget. Szemben már a parti szűrésű ivóvízjutak kéksapkásai sorakoznak, annyian, hogy a látóhatár pereméig lehet őket követni. A partra egy áterszen keresztül jutunk el. A Duna áradása éppen annyira közelítette meg április elején a két gyűrűt, hogy már nem kellett sok, hogy a mellékág déli irányból friss vízzel töltődhessen fel.


Tököli önkormányzati hírek között gyakran felmerül, hogy "kezdeni kéne valamit" a szigettel. Nos első ránézésre az északi betorkollásnál kellene eltávolítani a szemetet és a lerakódott hordalékot, hogy minél gyakrabban öblíthesse át a Duna a holtágat. Érdemes lenne az átereszt is kiváltani egy kisebb híddal, hogy az ne akadályozza a vízáramlást, és ne akadjon bele minden apró faág, melynek révén a mellékági részen nagyon erős üledékfelhalmozódás jelentkezik.

Így talán Tököl utolsó szigete megmaradhatna az utókor számára. Még nem késő cselekedni.
 

2013. április 25., csütörtök

Tavaszi virágözön a kismarosi Duna Rét-szigeten


A későn jött és korán ment tavasz első biztos jele volt, hogy a Dunakanyart ellepték a kerékpárosok. Amióta megépült Budapest és Szob között a kerékpárút, évről-évre többen kerekednek fel a városiak, hogy kikerekezhessenek a természetbe. Sajnos, vagy szerencsére sokan úgy teszik meg ezt a távolságot, hogy meg sem állnak gyönyörködni a természet apró szépségeiben. A természet számára bizonyára szerencsére, hiszen így nem tapossuk le a virágokat, nem zavarjuk meg az erdei állatokat. Ezért is voltam bizonytalan és halogattam már két éve e bejegyzés megírását. Kismarost elhagyva balról a Duna Rét-sziget csak árvízkor látható mellékága kísér minket. Az ezen túl húzódó rét ilyenkor tavasszal egy hatalmas, színpompás virágtengert alkot!

Réti boglárka (Ranunculus acris)

A pontos helyszínről már volt szó itt a Dunai Szigeteken. A Duna-rét virágtengerét fátlan ártéri és réti társulások alkotják. A Duna felőli oldalon és az egykori mellékágban magassásos, míg a rét magasabban fekvő részein inkább réti társulással találkozhatunk. Emberi gazdálkodásnak nyoma sincsen, leszámítva a Kismarosi-szigetet kísérő ültetett nyárast. A rétet a település felől a mellékág áthatolhatatlan cserje és lágyszárú növényzete óvja a hívatlan vendégektől, azonban néhány - főként horgászok által látogatott földúton át lehet jutni a szigethez. Ha elhatározzuk magunkat és letérünk a kerékpárútról, kizárólag ezeket használjuk!
 
Ernyős madártej (Ornithogalum umbellatum)

A terület ugyanis védett, Natura 2000-es terület, ráadásul a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik.

Magyar kutyatej (Euphorbia pannonica)

Lándzsás útifű (Plantago lanceolata)

Mocsári nőszirom (Iris pseudacorus)



Nyári tőzike (Leucojum aestivum), védett!
 
Fekete nadálytő (Symphytum officinale)

Réti margitvirág (Leucanthemum vulgare vagy Chrysanthemum leucanthemum)

Még csak bimbózó réti iszalag (Clematis integrifolia), védett!
 
Réti iszalag (Clematis integrifolia)
 
Sás (Carex sp.)

Mezei zsurló (Equisetum arvense) meddő szára

Hatalmas, magányos fűz (Salix sp.)

Csoportkép a portrék után

A területet a nagyobb árvizek gyakran elborítják éppen ezért itt nem alakult ki szántóföldi kultúra. Az ártéri gyümölcstermesztésnek azonban a mai napig sok emlékével találkozhatunk Nagymaros felé haladva.

Kilátás nyugat felé, a Börzsöny vonulataira

A fák íve kirajzolja a Duna kétszáz éve elhagyott mellékágát

A terület legszebb része a Kismarosi-holtág keleti része, ahol a fásszárú növényzet már birtokba vette a feliszapolódott medret. Itt találkozhatunk a gyarkan vízből előbukkanó tőzikékkel, melyek az ugyancsak vízben álló fűzek árnyékában fehérlenek kis csoportokban. Csodálatos fehér szőnyegként borítják az ártéri erdők alját így április végén.


A Kismarosi-sziget mellékága ad otthont a tőzikéknek

Ma más sokat kell kerékpározni, hogy ilyen rétet találjunk, holott az intenzívebb mezőgazdaság és a folyószabályozások előtt hol keskenyebb, hol szélesebb sávban követték egybefüggő virágfüzérként a Dunát. Éppen ezért ha arra járunk vigyázzunk rá, és lehetőleg több szemetet vigyünk magunkkal, mint amennyivel érkeztünk! ;)

Mivel alaposan kutatott területről van szó, bőséges szakirodalom áll az érdeklődők rendelkezésére:

2013. április 20., szombat

Vágtatott a Duna a rónán át - az 1876. évi tököli gátszakadás története


1872 előtt a Magyarországi vízügyön belül és a környékbeli lakosság között hatalmas vita dúlt arról, hogy lezárják-e a Ráckevei-Dunát vagy sem. Ráckeve és a többi település élesen ellenezte, hiszen a Dunán szállították a fővárosba áruikat, a Dunán őröltek a malmaik. Nagy elkeseredést váltott ki aztán a Gubacsi-hídnál, 1872-ben megépült elzárás. A Ráckevei-Dunában megállt a vízáramlás, megkezdődött az eutrofizáció és régenlátott betegségek kezdtek újra felbukkanni. Senki sem gondolta volna, hogy alig négy év múlva a Duna visszatalál a régi medrébe.

1. kép. A "magyar Grand Canyon" - Bobonkov-szakadék, Szigetcsép

1876-ra már az idősebbek emlékezetében is elhalványult az 1838-as jeges árvíz emléke. A kiegyezés után megindultak ugyan a Duna szabályozási munkálatai, de ezek ekkor még csak Budapest környékére korlátozódtak. A legnagyobb beavatkozás kétség kívül a Soroksári-ág lezárása volt. A beavatkozástól azt várták a mérnökök, hogy a Budafoki-ágban megnövekvő vízmennyiség és vízsebesség megakadályozza ezután a jégtorlaszok kialakulását. A lezárás következtében a vízszint azonnal 66 centimétert emelkedett a főágban.

Ilyen körülmények mellett érkezett el 1875 tele. Az erős hideg miatt már Fajsznál és Apostagnál is jégtorlaszok keletkeztek, de karácsonyra Budapesten jégmentessé vált a Duna. 27-én azonban egy újabb lehűlés következtében most az ercsi Bezdán- és Kácsás-szigetnél alakult ki jégdugó, melynek következtében Budapesten rohamosan emelkedni kezdett a vízállás. A fővárosban 1876. február 26-án 867 centiméteren tetőzött az áradás. Az előző este még Tisza Kálmán vezetésével ülésezett a fővárosi árvízvédelmi bizottság; a kérdés az volt megnyissák-e a gubacsi elzárást. Végül erre nem volt szükség, ugyanis megkezdődött az apadás.
"...e duzzadás csak akkor szűnt meg, a mikor az Ercsény felett nagy mérvben felemelt víz, a Csepelszigeten keresztül magának utat törvén, az ercsényi jégtorlasz hatása elenyészett. Ezután 14 óra alatt Budapestnél a víz (24' 6 1/2") 7,76 méterről (23' 1/2") 7,31 méterre apadt le. [...] (forrás)

A Kácsás-sziget feletti jégdugónál feltehetően ebben az időpontban szakadt át a tököli töltés, melynek révén a főváros megmenekülhetett a még nagyobb károktól, ellenben a Csepel-sziget középső részét teljesen letarolta a jeges áradat.

Egy régóta tervezett kirándulást sikerült megvalósítanom a későn érkezett tavasz első verőfényes napján, amikor végigjártam a víz levonulási útját Tököl és Szigetcsép között, az árvíz geomorfológiai emlékei után kutatva.

2. kép Egyhangúnak tűnő ártér Tököltől délre

A régen szebb napokat, és több vizet látott Urbanica-szigettől délre csáposkutak glédája kíséri a Dunát. A sziget mellett ugyan húzódik egy alacsony - de felismarhető - nyári gát, a fő védvonal azonban a Szigetújfalura vezető út megmagasított töltése. Körülbelül egy kilométerrel húzódik beljebb a Dunától. Dél felé telepített erdő, északról szántóföldek (2. kép) kísérik a bekötőutat a töltésen vezető útig. A háttérben felsejlik egy víztorony, mely a fiatalkorúak börtönét jelzi. Előterében húzódik az a mélyebb terület, melyet a népnyelv Busszista-tónak nevezett, s ha a tó nem is de a dűlőnév a mai napig fennmaradt. A töltést éppen az akkorra már feltehetően kiszáradt tó közepén vezették keresztül.

A gátszakadás helyét ma egy erdős terület jelöli a töltés túloldalán. Az egykori mélyedést feltöltötték, és friss földkupacok jelzik, hogy ez a folyamat ma is tart. Az újfalusi út töltése itt a legmagasabb (3. kép) a környező földekhez viszonyítva.

3. kép. 137 éve a gát helyén egy hatalmas vízmosás tátongott

A Busszista-tótól északra, fenyőfák között eldugva áll egy gótikus kis kápolna. Az elpusztult Bagamér falu temploma lehetett, mely ármentes térszínt, s egyben a környék legmagasabb pontját jelöli. A Szent Anna kápolna átvészelte a törököt, a II. világháborút, melyben megsérült. Szerencsére helyi kezdeményezésre kijavították.

4. kép. Bagamér falu egykori temploma a környék legmagasabb pontján épült
 
Az 1876 telén történt eseményekről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Az árvíz történetével foglalkozó munkákban sehol sem említik ezt az eseményt éppen ezért sok a bizonytalanság a témában. Éredekes módon a tököli töltésszakadást nem a hidrológia, sokkal inkább a régészet dokumentálta. Öröm az ürömben, hogy "...Midőn a Duna a sziget nyugati oldalán új medret szakított magának..." kimosott egy teljes késő neolit - kora bronzkori temetőt. Az előkerülő érdekes, harang alakú edényleleteket jórészt széthordták, zömét Ludaics Miksa ráckevei kir. járásbíró szerezte meg, de jutott a Nemzeti Múzeumba és külföldre is belőle. A két év múlva meginduló tudományos kutatómunka vezetőjeként Csetneki Jelenik Elek elsőként itt dokumentálta Magyarországon a Harangedényes kultúrát.

1. ábra. A gátszakadás által érintett terület domborzata

Tököltől délre a gátszakadásnak már nyoma sincsen a terepen. A Csepel-sziget felszíne szinte tükörsimának tűnik. Hogy az apróbb magasságbeli különbségek előbukkanjanak, térinformatikai módszerekre van szükség. A Csepel-szigetről készült 10000-es EOTR szelvényeken fél méterenként jelölik a szintvonalakat. Ezek a vonalak teszik számunkra láthatóvá a terepszín helyben láthatatlan domborzatviszonyait. A térképen csupán a vízzel borított területeket színezik kékkel, ezért a szintvonalak által bezárt területeket is kiszíneztem. Az így előbukkanó domborzat számomra is meglepő részletességgel rajzolta ki azt a "medret", mely az áradást levezette a Ráckevei-Dunába (1. ábra).

Fontos hozzátenni, hogy a töltésszakadás következtében átzúduló jeges áradat nem ebben a mederben folyt le, hanem szétterült az egész szigeten - a gátszakadástól délre. Ha hihetünk Szigetcsép elírásokkal teli wikipédia oldalának az árvíz idején a falu utcáin csónakkal közlekedtek. Ez azt jelenti, hogy az egyutcás település 100,5 méter tengerszint feletti magasságához legalább még fél méter víz hozzáadódott. Így kiszámolva az áradat 101 méteres szint alatt mindent elborított.

5. kép. Látszólag tükörsima felszín

Ha az árvíz mindent elborított hogyan jöhetett létre mégis Szigetcséptől északra az a hatalmas vízmosás? 

A helyiek által Bobonkov-szakadéknak, újabban Feneketlen-tónak nevezett vízmosás a levonuló árvíz munkája volt. A töltésszakadás után szétterülő víz sebessége lecsökkent, és mivel szinte egyenletesen mindent elborított, a nyugati oldalon nem is hozott létre eróziós formákat. A töltésből kimosott anyagot sem hordhatta éppen ezért messzire, legyezőként szétteregette közvetlenül a töltés mögött. A terület legmélyebb pontjain a vízborítás elérhette a 4-5 métert is. A térszín lejtését követve Kelet-Délkelet irányba zúduló víztömeg azonban előbb utóbb el kellett, hogy érje a Ráckevei-Dunát.

Mekkora víz állhatott ekkoriban a Ráckevei-ágban? Ez egy nagyon fontos kérdés a szurdok kialakulását tekintve. Elsősorban egy fogalmat szükséges tisztázni: mi is az az erózióbázis. Valamely terület erózióbázisa alatt annak legmélyebben fekvő pontját értjük, ahova a terület vizei lefolynak. Elvileg az erózió e szint alatt képtelen hatni. Ez a pont/vonal választja el a lehordódási területet a felhalmozódási területtől. Értelemszerűen a főágból átzúduló víz erózióbázisa a Ráckevei-Duna éppen aktuális vízszintje volt.

Mekkora volt a vízállás 1876. február 25-én Szigetcsépnél?

A kérdésre pontos, mért adattal nehéz válaszolni. Egy biztos, alacsony volt. Az Ercsinél kialakult jégtorlasz felvízen vízszintemelkedést, alvízen vízszintsüllyedést okozott. Az elgátolt Dunán Ercsi alatt szépen elfolyt a mederben lévő víz, utánpótlás alig érkezett, árvíz idején kialakult egy ideiglenes kisvízi helyzet. Mivel a Ráckevei-ág ugyancsak el volt gátolva a Gubacsi-gáttal vízutánpótlást legfeljebb a betorkolló kisebb patakokból szerezhetett. Vízutánpótlás hiányában a főág "leszívta" a Ráckevei-ág vizét is. Így az átaszakadt töltésen átjutó jeges ár egy meglehetősen kiürült mederbe zúdulhatott.

6. kép. A Bobonkov-szakadék északi árka itt kezdődik

Ahol a Csepel-szigeten átzúduló víz először érte el a Ráckevei ágat ott alakult ki a csépi Bobonkov-szakadék. A folyópart peremén átbukó víz egyből elkezdte hátravágódással bontani a part laza üledékét és hamarosan egy széles medret vájt ki magának. Ez egy önerősítő folyamat volt, hiszen minél jobban mélyült az árok, annál több vizet vonzott magához, ami tovább szélesítette és mélyítette a vízmosást. Az áradás erejének köszönhetően a kimosódás nem csak az erózióbázisig tartott, henem jóval az alatt is folytatódott. Töméntelen mennyiségű kimosott talaj zúdult zagyárként a Ráckevei-ágba. A hátravágódás folyamata egészen addig tartott, amíg volt a víznek utánpótlása. A Bobonkov-szakadéknak ma két elvégződése van, egyik az északi, másik a déli irányból gyűjtötte össze a Csepel-szigetet elborító vizeket. Mélyedésük markánsan kirajzolódik Szigetcséptől északnyugatra. Szántóföldek között bukkan fel először egy keskeny nádas, majd egy lapos, fűvel, kökénnyel, galagonyával borított mélyedés (6. kép). Egészen szokatlan látvány a sík rónán. A szakadék feje régebben messzebb is nyúlhatott a szándóföldek közé, idővel ezt a részt beszánthatták, betemethették.

A nyílt vízfelület innen nincsen már messze, előbb azonban át kell haladni a Barátság kőolajvezeték felett. Ezen a részen hiányzik a növényzet, így jól megfigyelhető az árok keresztmetszete (7. kép). Feltehetőleg a földmunkák során itt is történt némi elegyengetés.

7. kép. A Barátság kőolajvezeték, útban Százhalombatta felé
 
Jelenlegi nevén a Feneketlen-tó az, ahol az árok mélysége miatt állandó vízborítás található. A tó a Tökölre vezető útig tart, alatta áteresszel kapcsolódik a többi részhez, amely ma már a Ráckevei-ág víztestéhez tartozik. Az átereszben 2013. április elején volt vízmozgás, ez nyilván a csapadék, hó és talajvíz többletet vezette le a Dunába. A feneketlen-tavi szakasz nyílt vízfelülete 20-70 méter között váltakozik, míg az árok szélessége elérheti a 150 métert is. Meredek partfala idővel lankásabbá vált, de ma is élesen kirajzolódik a tájban. Az árok nagy részét sűrű nádas borítja, mely számtalan madárnak és vadnak nyújt menedéket (8. kép).

Az úttól keletre eső szakasz már nem az eredeti állapotokat mutatja. Északi partján nyaralók állnak, valamint a Lenin TSZ kecsketelepének romjai. Délen a település homokos strandja, valamint nyaralók szegélyezik. Ez már egy kotort rész, mélysége a 2,5 métert is eléri, amivel élesen elüt a Ráckevei-Dunától, melyet ugyancsak sűrű nádas borít nagyrészt.

8. kép. A Feneketlen tó víztükre

Miért pont Szigetcsépnél alakult ki ez az átfolyás?

Töltésszakadások esetén a leggyakoribb ok, hogy a folyó egy régi medrét foglalja el újra. Ilyenkor hiába a legnagyobb töltés is, a folyó felesleges vize birtokba veszi azt a természetes csatornát, melyet 100 vagy 1000 éve nem használt. A legvalószínűbb, hogy ezt történt Tökölnél is 1875-1876 telén. Az 1. ábrán látható domborzatábrázolás kirajzol egy környezetétől jól elváló, de több helyen bizonytalan futású mélyedést. Mondhatnánk erre, hogy ezt az átzúduló hatalmas víztömeg vájta ki magának. Ez azonban csak részben igaz.

2. ábra. Előre jelzett átfolyás?

A töltésszakadás fő oka a Busszista-tó mélyedése volt (A). Az bizonytalan, hogy ez egy régi Duna meder részét képezte-e, de az első ábra alapján ez valószínűsíthető. Ha meder is volt, víz már nagyon régen nem folyt benne. Egy másik lehetőség szerint az uralkodó szelek hozták létre ezt a mélyedést, kifújván a lazább üledékeket.

A lefolyás természetesen a legnagyobb lejtés irányába tartott, amelyet már meglévő, emberkéz által létrehozott mélyedések eltéríthettek (C pont). Az özönvíz a B pontnál a Ráckevei Duna egy réges-rég elhagyott mellékágát érte el, amely olyan régi volt, hogy az áradat nem is követte, hanem keresztbefolyt rajta. A Csépi-sziget északi csúcsánál egy igencsak szakadozott partfalat láthatunk (D). A víz tehát már egy meglévő kisebb vízmosásban érte el a folyót, amit "továbbfejlesztve" kialakította a ma is látható Szigetcsépi Szurdokot.

Hová tűnt az a rengeteg kimosott anyag?

A szigetcsépi szurdok méreteit figyelembevéve hatalmas mennyiségű kimosott földről van szó. A szigeten keresztül zúduló víz ezt mind magával vitte, bele az álló vizű Ráckevei-Dunába. A nagyobb szemcsék a sebességcsökkenés miatt rögtön kiülepedtek, míg az egészen finom agyag és iszap szemcseméret-tartományba eső hordalék az árhullám levonultakor kezdett csak kiülepedni. Valószínűleg a Csépi-sziget környéke és a hatalmas "vízmosás" holdbéli tájhoz hasonlíthatott 1876 tavaszán és a Dunának ez a része szinte teljesen betemetődött. Elmosódott a Tökölre vezető út, és számtalan gazda kereste hiába szántóföldjét. Ha az árok 2400 méteres hosszát megszorozzuk a 80 méteres átlagos szélességgel és a 2 méteres átlag mélységgel, 384000 köbméter föld hiányzik legalább a Csepel-sziget tömegéből. A valós érték ennél feltehetőleg nagyobb, pontos becslésre az azóta történt földmunkák ismeretének hiányában inkább nem bocsátkoznék.

3. ábra. Hová tűnt a kimosott anyag?
 
Amikor három évtized múlva újból megnyitották a Ráckevei-Dunát, a Kvassay zsilipen át érkező friss víz némiképpen újra mederformára alakította ezt a Duna-szakaszt, de minden üledéket nem tudott elszállítani. A 3. ábrán megfigyelhető, hogy az A pontban betorkolló vízmosásból kiülepedő hordalék szinte teljesen körbevette a csépi Csupics-szigetet. Elzárta a csépi mellékágat, és harmadára szűkült a főág szélessége (B). Ez ma védett terület, úgynevezett úszóláp, ingoványos terület rengeteg náddal. Az üledékbe a megnyitás után újból bevágó Duna (C) lassan elkezdte Tass felé szállítani minden általa mozdítható hordalékot. Egészen az Angyali-szigetig nyomozható, egy - főként a jobb parton futó - keskeny üledékcsóva, melyet nádasok jelölnek (D). Ennek anyaga ugyancsak a csépi földekről származik.

9. kép. Nádassal borított "tó" a Duna helyén

A szigetcsépi szurdok torkolata ma úgy fest, mintha a Velencei-tó partján sétálnánk (9. kép). Kiterjedt nádasok között itt-ott megcsillanó, lassan áramló víztükör és számtalan vízimadár fogadja az ide látogatókat Magyarország legnagyobb árvízi emlékhelyénél.

Utószó: a bejegyzés első ábrájának készítésekor figyeltem fel egy elhagyott Duna-mederre, amely keleti irányból érintette Szigetcsép falut. Valahol a tököli erdőben szakadhatott ki a főágból. Íve a terepen nem látszik, csupán a domborzatmodell segítségével bukkanhatott elő. Egykor terebélyes szigetet ölelhetett körül. A későbbiekben még lesz róla szó, egyelőre régi térképeken és leírásokban nyomát sem lelni. Meglehet annak már több ezer éve is, hogy ez a sziget a Csepel-szigethez fő tömegéhez forrt.
 

2013. április 14., vasárnap

A Dunai Szigetek fotópályázat nyertesei


Megvannak a legelső Dunai Szigetek fotópályázat nyertesei! 

Elöljáróban szeretném megköszönni a rengeteg fényképet, ugyanis a közzétetteknél jóval többet kaptam, melyek közül sok gyönyörű kép nem kerülhetett be a versenybe, ugyanis nem volt rajtuk sziget. Tulajdonképpen számomra is meglepő volt a lelkesedés, hiszen 27 pályázó 64 képet küldött be. Előzetesen nagyjából feleennyire számítottam. Voltak olyan képek is, melyek láttán alig tudtam megállni, hogy ne szavazzak, szerencsére egyikük így is díjazott lett. :) Nos hát akkor lássuk, ki nyerte meg a fődíjként felajánlott négy térképet!


A közönségdíjas képért járó, Szarvas András által felajánlott Csepel-sziget térképet hatalmas többséggel Botos Barbara nyerte meg. Pályamunka címe: Apa és fia a parton. A képen a ráckevei Angyali-sziget látható. Csodálatos hely, érdemes felkeresni!


Az első három helyezett kiválasztásában csak az vehetett részt, aki vette a fáradságot és küldött be képet a pályázatra. Ezzel szerettem volna a fődíjaknál elkerülni azt, hogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező pályázót díjazzam. A pályázók három képre szavazhattak, sorszámmal ellátva, ez alapján kaptak súlyozást a képek. Az első hely 3 pontot ért, a 2. kettőt és a 3. egyet. Erre azért volt szükség, mert 27 szavazat oszlott volna meg 64 képre, így várható volt, hogy holtverseny alakulhat ki. Így is történt.

A harmadik helyen három kép ért el tíz pontot, egyikük a második helyezést elért kép tulajdonosa volt, neki külön gratulálok ezért! A sorrendet - ahogy a pályázati kiírásban olvashatta mindenki - ebben az esetben a közönség döntötte el.

Így végül is egyszerre holtversenyben és tornymagasan lett harmadik: Lőrincz Gábor: Sólyom-sziget és Szentendrei-sziget a Visegrádi Fellegvárból című alkotása. A képhez annyit tennék hozzá, hogy a Sólyom-sziget éppenhogy lemaradt a bal oldalról, a háttérben lévő két sziget egyelőre névtelen.  Ez azonban nem kisebbíti a kép szépségét, hangulatos áprilisi kép, szinte túrázásra csábítja az embert. Lőrincz Gábor nyereménye: 1db Csepel-sziget és 1 db Gemenc térkép.


A második helyen Rákos Péter képe végzett 12 ponttal: Egyfás sziget a ködben. Külön érdeme a képnek, hogy decemberben készült, vizitúra alkalmával a Luppa-sziget melletti Egyfás-szigetről, mely annak idején még a papír tízforintos tervezőjét is megihlette. Az ember szinte nyakában érzi a szitáló téli ködöt a kép láttán. Külön öröm, hogy egy egész sziget ráfért a képre! Nyereménye: 1db Csepel-sziget, 1 db Gemenc térkép és 1 db Szigetköz térkép.


Az első helyezett kép végül 15 ponttal Szabó Gáboré lett: A nyugalom szigete, Neszmélyi mellékág sóderkúpja. Ha az előzőnél elmondtam, elmondom itt is, külön öröm, hogy ez a földdarab egészben ráfért a képre. Már amikor megkaptam ezt a képet sejtettem, hogy legalább dobogós lesz. Szinte kedve szottyan az embernek elfoglalni azt a másik horgásszéket. Az első helyezésért járó jutalom: Csepel-sziget, Gemenc, Szigetköz és Gerecse térképek.


Gratulálok a nyerteseknek! Mindenki másnak pedig köszönöm a lelkesedést, és ígérem lesz még lehetőség képeket beküldeni, talán egy másféle tematikával!

A többi kép ezen a linken érhető el: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/p/fotopalyazat.html

Köszönet Szarvas Andrásnak és térképkészítő műhelyének a felajánlott térképekért. Nélküle ez a fotópályázat nem jöhetett volna létre.

Újjáéled a Kácsás-sziget Százhalombattán!


Egy hónapja kaptam azt az olvasói levelet, melyből először hallhattam arról, hogy Százhalombattán is van egy dunai sziget; a Kácsás-sziget. Rövid leírást is mellékeltek, aminek úgy megörültem, hogy megkértem a szerzőt, Nagy Attilát, írjon egy bővebb bejegyzést erről a szigetről, ugyanis ki tudja mikor jutok el Százhalombatta Dunafüred nevű nyaralótelepére.

Pedig öreg ez a Kácsás-sziget, már az első katonai felmérés is kiterjedt földdarabként ábrázolta. A Ráckevei-Duna lezárása után megnövekvő vízhozam mintha elmosott volna belőle egy részt. 1929-ben már a parthoz csatolt szigetként ábrázolták. A kácsás-szigeti beszámoló tehát rövid rábeszélés után elkészült, alább olvasható, és én örömmel veszem, ha majd mások is kedvet kapnak az íráshoz!


 írta: Nagy Attila

A Kácsás-sziget Százhalombatta dunafüredi részénél, a hajókikötőtől délre található. A szigetről használható információkat, egy régi battai halászcsalád képviselőjétől, Dubecz Tivadar bácsitól sikerült kapnom. Külön köszönet neki a segítségért. 
 

„Eredetileg a grófi birtok része volt a sziget is. Aztán 1945-ben a földosztáskor, egy csere ügylet során került a családunk tulajdonába. Mivel mi halászok voltunk, mi meg tudtuk közelíteni, és használatba tudtuk venni. Akkor még nagyobb volt a mostani állapotához képest, és szélesebb víz választotta el a parttól, mint most. Volt egy helyi gazda, aki vállalta, hogy beúsztatja a lovát és ő rendszeresen felszántotta a sziget közepét. 3,5 hektárnyi területet műveltünk, káposztát termeltünk rajta. A jó gazdag, ártéri talajon, lavórnyi káposzták teremtek. A Duna ugye rendszeresen elöntötte, olyan 680 cm-es vízállásnál lepte el teljesen. Ezzel biztosítva a tápanyagban gazdag termőföldet. Aztán a 60-as években elkezdődött az iparosítás Százhalombattán. Egyre több ember jelent meg a parton, fürödtek, egyre többen horgásztak, és a veteménynek sajnos egyre többször lábakélt. Így aztán felhagytunk a termeléssel és hagytuk, hogy benőjék a fák és ezután erdőként hasznosítottuk tovább. Aztán amikor a 90-es években kárpótlási jegyekért meg lehetett volna vásárolni, végül is lemondtunk róla, mert már nem olyan, mint régen volt. Aztán egy helyi vállalkozó vásárolta meg, és azóta magántulajdonban van. Még egy kis érdekesség: A sziget déli vége alatti parton található az egykori római tábor és a Napóleoni időkből megmaradt védelmi sáncok maradványa. A területen halásztunk egyszer, mikor a hálóba egy hatalmas kőtömb akadt. Mikor jobban átvizsgáltuk akkor derült ki, hogy domborművek, feliratok vannak rajta. Aztán értesítettük az illetékeseket, akik megállapították, hogy egy római szarkofág fedőlapja. A lelet a helyi múzeumban megtekinthető. Egyszer érdemes lenne itt átkutatni a medret, mert biztos sok értékes dolgot lehetne még találni. Lehet, hogy még a régi tábor egy része, a víz alatt van.”


Nem nagy sziget, nincs rajta semmi az ártéri erdőn kívül. A főág felőli oldalán van talán két rugany, ami kedvelt horgászhely. Sok battainak viszont kellemes emlékei vannak róla, mert a déli szigetcsúcsnál volt anno a városi strand a 60'-70'-es években. Tiszta, sóderos, partja volt, amíg valaki ki nem találta, hogy az északi részt zárják le egy gáttal. Azután a holtág szépen feliszapolódott, benőtte a bozót, aztán a fák,  és majdnem el is tűnt, mikor észbe kaptak, hogy talán még megmenthető a Kácsás-sziget a feltöltődéstől. 2006-ban déli végétől kikotorták a mellékág kb. 2/3-át. Annyiból jobb lett, hogy most már újból horgászható a holtág ezen része. Viszont az eleje, még mindig le van zárva, nincs állandó vízátfolyás, csak nagy áradások alkalmával. Így viszont az újabb iszaplerakódás veszélye továbbra is fenn áll.

A '30-as években még Páva szigetként szerepelt az ingatlanhirdetésen

Az erőmű építése során a hűtővizet belevezették a Benta patakba. Ennek hatására jelentősen megnőtt a vízhozama, és ez elkezdte kimosni a nyugati partot és a szigetet is. Ezért a gát védelmére a sziget északi csúcsától felfelé, egy kőszórást csináltak. Ez viszont meg is pecsételte a sziget sorsát. A lezárt ág vizének áramlása teljesen lelassult, az áradások után egyre több hordalék, iszap rakódott le és lassan elkezdődött a feltöltődése. Rövid időn belül a szigetből, félsziget lett. Egyrészt a horgászok örültek ennek, mert így a szigetet száraz lábbal is el lehetett érni. A másik haszonélvezői a kajakosok és a helyi flottillások voltak, akik a déli csúccsal szemben lévő partoldalon található Csónakházból kiindulva, itt tartották, és tartják mai is edzéseiket. A dunai mederrekonstrukciók során, a sziget főmeder felöli oldalán, két rugany került kialakításra. Érdekességük, hogy folyásirányra felfelé lettek kialakítva. A csepeli szabadkikötő építésekor elbontott hatalmas betontömböket, köveket hozták ide. A kialakításból adódóan viszont a két rugany között kisebb szigetecskék alakultak ki. Az alsó rész alatti feltöltődés viszont már akkora, hogy most már szervesen kapcsolódik a szigethez. Ez a műholdképeken nagyon jól látszik. 2006-ban elkezdődött a sziget holtágának rekultivációja, a régi kedvelt horgász és kirándulóhely felélesztése. A holtág medret a déli végétől indulva, kb. 2/3-ad részig tudták kikotorni, az északi sűrű, fás bokros terület miatt. Az egykori felső szigetcsúcs környékén – talán magán akció keretében - 2 helyen is megbontották az kövezést. Ennek eredményeként két új vízfolyás alakult ki, ami összeköttetésben áll a régi-új partoldali ággal. Közepes vízállásnál is az egyik ágban folyamatos vízáramlás van, aminek hatására fokozatosan szélesedik, mélyül, az új csatorna, sok helyen előhozva az eredeti sóderes talapzatot. Az állandó összeköttetés nyomán, újból kezd kialakulni az egykori sziget, és kezd visszatérni az élet a „holtágba”.

A hajdani északi szigetcsúcs a bozótban, a kikötőnél

Vízmosások a kikötő után

1. megbontás

Az 1. megbontás csatornája

2. megbontás, talán az új északi szigetcsúcs, kb. 1,5m mély !

A kotrás feletti mellékág délre

2. csatorna, a mellékág felé

2. csatorna torkolata a mellékágba, a kotrás és az az fölötti mellékág határa is

Az újjáéledő mellékág, délre (kotrás fölötti rész)

A kotrás feletti mellékág és a 2. csatorna torkolata a partról, a fák között a főág

A déli szigetcsúcs

A mellékág medrét, kb. 2/3-ig sikerült először kikotorni. Nekem úgy tűnik, hogy azóta tovább kotorták északnak, de az adottságok miatt, nyilván nem olyan szélességben mint az első szakaszt.  De az is lehet, hogy a nagyobb áradások mélyítették tovább a mellékág felső részét. Erre utaló biztos információkat nem hallottam. Egy tény van, hogy a kotróhajó még mindig a sziget déli végénél, a Csónakház alatt áll és ott dolgozik. A még feltöltődött részen található az 1. és a 2. "csatorna" is. Ezeknél úgy vélem, hogy csak a kőgátak megbontása az emberi kéz munkája, a többit már a Duna intézi a saját erejéből, és alakítja ki, az új Kácsás-szigetet!

A kotrás és párhuzammű-megbontás helye egy 2011-es google felvételen


Fényképezte: Nagy Attila
Régi képek: Buzay József gyűjteményéből valók, ő bocsájtotta a városi Archívum részére.
Dunafüredi ingatlanhirdetés: Pozsgainé Szabó Éva adománya a százhalombattai Városi Archívum javára.