Adalékok Cirpi vízrajzához

Az egész egy légifotóval kezdődött. Ismét. Először egy elhagyott Duna-meder bukkant fel Cirpi-től keletre a szántóföldön, aztán belekeveredett egy közelebbi és egy kissé távolabb lévő patak is, amely hajlamos arra, hogy időnként eltűnjön. Végül előkerült Dunabogdány mellett egy legalább fél évszázada eltűnt öntözőrendszer, mely hangosabban beszél a domborzatról bármilyen szónál.

Egykori Duna-meder és folyóhát Dunabogdány-Váradok földjein

A különös nevű Cirpi az egyik legérdekesebb római katonai tábor a Duna mentén, több okból is. Körös-körül remekül belátni innen a környező hegységeket, északon a Börzsöny, nyugaton a Visegrádi-hegység, keleten pedig a Naszály zárja a látóhatárt. Egyedül dél felé nyitott a táj, amerre a Duna tovahömpölyög. Maga a római tábor négyszög alakú pozitív felszínformaként bármely légifotón, térképen azonnal szembe tűnik. Könnyű rátalálni a terepen is, ahol 4-5 méterrel emelkedik ki a körülötte elterülő síkságból, a Duna magas árteréből. Déli fala közvetlenül a Duna fölé magasodik, azzal párhuzamosan fut - jelenleg. A környező vicus-szal (polgári településsel) együtt egyik fontos eleme volt a római határvédelemnek egészen az V. század elejéig. 

A tábor ármentes térszínét később a középkori magyarság is felfedezte és hasznosította; a magaslaton Várad néven egészen a tizenöt éves háborúig létezett egy templomos falu [1]. Későbbi térképek "Alte Kirche" felirattal jelölték a helyét. A mélyben rejtőző romok szinte teljes ismeretlenségben pihennek a föld alatt, ugyanis 1930-ban volt itt az első és utolsó szakszerű régészeti feltárás. Mindebből egyenesen következik az is, hogy az illegális kincskeresők első számú célpontja ez a terület. Geomorfológiailag ugyancsak érdekes helyzetben van, egy mesterségesen megemelt magasártéri folyóhátra települt. 

 1. ábra Cirpi katonai táborának alaprajza az eddigi ásatások alapján (MRT)

Dunabogdány alatt jelentősen kiszélesedik a Szentendrei-Duna ártere. Ezen a torz trapéz alakú síkságon—melynek a leghosszabb oldalát nagyjából a 11-es út vonala alkotja—a Duna helyenként két kilométerre is eltávolodik a Visegrádi-hegységtől. Területe körülbelül 6 négyzetkilométer. Holocén képződmény lehet, abból kiindulva, hogy a Duna pleisztocén végi teraszai, mind a magasabb II/b, mind pedig az alacsonyabb II/a terasz a 11-es út vonalától nyugatra található a hegylábfelszínen [2]. Felfogható ez a sík vidék egy olyan hidrológiai csatatérként, ahol két kis patak egyesült erejével megfutamította a Szentendrei-Dunát. A csata feltehetően a pleisztocén kor (2,58 millió - 11700 éve) óta zajlik, amikor a Duna és a környező hegységkeret is egészen más szintben volt. 

Itt, Dunabogdány környezetében, éppen úgy mint az ország más részein, két ellentétes függőleges irányú tektonikai mozgás zajlik. Míg a középhegységek kiemelkednek, a síkságok jellemzően süllyednek. E két mozgás sebessége eltérő; míg a kiemelkedés kb. 0,2-0,35 milliméter/év  ütemben zajlik [3], addig az Alföld süllyedése átlagosan 0,2-0,3 mm/év. Utóbbit az emberi hatás tetézheti például a kőolajtermelés vagy az artézi vizek szivattyúzása által, így a süllyedés évi üteme évi 2-5 milliméterre is  módosulhat [4]. Ebből az következik, hogy az elmúlt kétezer évben a Visegrádi-hegység kb. 40-60 centiméterrel lett magasabb, a síkság pedig ugyanennyit süllyedt a római kori kiinduló szinthez képest. Természetesen ez csak laboratóriumi körülmények között lenne pont ennyi. A kiemelkedés ütemét a lepusztulás (külső erők; a szél, a csapadék, valamint az aprózódás és mállás) mérsékelte, miközben a síkság süllyedést az üledékképződés és felhalmozódás (lejtőhordalék, a szél által lerakott, valamint a Duna árvizeiből kiülepedő hordalék) ellensúlyozta. 

A Visegrádi-hegységre a Búbánat-völgytől egészen Szentendréig jellemző, hogy a hegyek közel húzódnak a folyóhoz, meredek lejtővel szakadnak le a mindenkori erózióbázis szintjére, tehát a völgyekben lefutó patakok nagy esésűek. Jelentősebb csapadék esetén a patakok munkavégzése megnő, nagyobb méretű görgetett hordalék szállítására is képesek lesznek. A patakvölgyek esésnövekedése már a hegység pleisztocén kori kiemelkedésével párhuzamosan megindult. Ekkoriban, a hidegebb periódusokban a ritkább növényzet a felerősödő fagyaprózódással kombinálva azt eredményezte, hogy a patakok kiterjedt hegylábi törmelékkúpokat halmoztak fel ott, ahol kiértek a síkságra, ami sok esetben a közvetlenül a hegyláb mellett folyó Duna volt. Azaz a törmelékkúpok a folyó medrében épültek fel, vagy az éppen aktuális dunai teraszszinten. A két felszínformát elsősorban az őket felépítő anyag alapján lehet megkülönböztetni, ezek a törmelékkúpok a hegység andezit, andezittufa vagy dácit görgetegeiből épülnek fel és nem dunai kavicsból [2]. 

2. ábra A Dunabogdány Hosszúföldek morfológiai képe a 120-as szintvonal alatt. Jelmagyarázat: kék: mai Duna-meder, sávozott kék: elhagyott Duna-meder, zöld szaggatott vonal: folyóhát, kék szaggatott vonal: völgyek, nyilak: hordalékkúpok, pöttyözött fekete: római kori település.

Ideje tehát, hogy megismerkedjünk azzal a két patakkal, amelyek a pleisztocén során átformálták a Duna-völgy arculatát Dunabogdány alatt! Az egyik viszonylag messze található Cirpi-től, ennek ellenére ez lehetett nagyobb hatással síkság kialakulására. Mostanában Száraz-patak néven ismert, régebben a település német lakói a Wiesengründl Bach nevet használták. Dunabogdány település keleti határában éri el a Dunát, felső szakasza a Csódi-hegyre vezető, elsősorban a kőbánya által használt út mellett fut. Hatása azért tűnhet nagyobbnak, mivel a Duna éppen a torkolatánál kezd eltávolodni a hegylábtól és egyben az ármentes térszíntől. Feltételezhető tehát, hogy a rövid, időszakos patak törmelékkúpja térítette el a Dunát kelet felé, a korábbi, a hegylábbal párhuzamos délkeleti irányból. Ez a hordalékkúp azonban nehezen nyomozható, mivel a település már részben "benőtte" és a csódi-hegyi bánya út- és vasútépítései is átformálták.

Több néven is ismert a másik, délebbi patak. Kezdetben egyaránt nevezték Hersschafts Bach-nak, azaz Uradalmi-pataknak és Bogon(ik)-pataknak egy tőle délre fekvő dűlő neve alapján. Manapság Kalicsa-patak szerepel a térképeken, azonban a Szent János (Csódi)-patak felvétele alatti torkolati szakaszát Ásvány-patakként is feltüntetik. Forrása az Urak Asztala csúcstól nyugatra, a piros turistajelzés melletti Zánkói-réttől északra található. Felső szakasza képezi a közigazgatási határt Dunabogdány és Tahitótfalu között, de az alsó szakasza kizárólag Dunabogdányhoz tartozik. Körülbelül 6 kilométer hosszú, esése ezen a távolságon majdnem 400 méter. 

Vízhozamát tekintve feltehetőleg a Száraz-patakhoz hasonlóan időszakos vízfolyás lehet, ugyanis 2021. január 17-én fagypont alatt mért hőmérsékleti helyzetben a dunai torkolata teljesen száraz volt, ameddig ezt meg lehetett állapítani; azaz a Tahi faiskola kerítéséig. Azonban ugyanebben az időpontban a Kalicsa-patak 11-es út hídja alatti medrében volt vízmozgás. Két lehetőség van: vagy az enyhülő időjárás miatti olvadás révén indult meg a víz, vagy pedig a faiskola hasznosítja a patak vízhozamát, ami így nem juthat el a Dunáig. 

A Kalicsa-patak közvetlenül a 11-es út felett ér ki a síkságra, ahol egy körülbelül 1 kilométeres sugarú hordalékkúpot épített a Duna árterében. Ezen a kúppaláston a patak rendszeresen változtatta a futását. Mostani egyenes vonalú medre mesterségesen ásottnak tűnik, annak ellenére, hogy a Dunabogdányról készült legelső térképeken 250 éve is ezt a medret ábrázolták. Torkolata 350 méterrel Cirpi alatt található folyásirányban. 

A Kalicsa-patak a 11-es út alatt,
és a száraz dunai torkolata

Visszatérve a már említett 1988-as légifelvételhez (3. ábra); ezen a képen árvízi helyzetben feltűnik a Kalicsa-patak egyik korábbi medre, valamint a régi dunai torkolata is. A kép készítésének időpontjában, március 30-án egy árhullám vonult le a Dunán. A dunabogdányi vízállások sajnos nem találhatók meg a Hydroinfo archívumában, de a nagymarosi igen. Egyetlen adat található erre a napra, 554 centiméter [5], ami meghaladja az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet. Nagymaroson ez kb. 105 méter tengerszint feletti magasságot rajzolt ki, de mivel Dunabogdány folyásirányban lejjebb található ugyanez a vízállás alacsonyabb szintet rajzolt ki. 

Az aktuális vízállást szerencsére össze lehet vetni az EOTR 10 ezres szelvényein található szintvonalakkal, ami helyenként más domborulatokat rajzol ki, mint a Duna szintje. Ez alapján a Duna áradó szintje a légifelvétel készítése idején 103,5 méterrel lehetett a Balti-tenger szintje felett. Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ez, illetve egészen pontosan mi az, amit erről a képről le lehet olvasni? 

Ez a kép elsősorban azért fontos, mert kirajzol egy korábbi Duna-medret, amelyet árvizek idején újra birtokba vesz a folyó. Ennek a korábbi kanyarulatnak az íve kevésbé volt fejlett, mint a mostani közel derékszögű kanyarulaté. Bizonyosnak tűnik, hogy a kanyarulatfejlődés során a Szentendrei-Duna ezen a szakaszon mélyen bevágódott a Szentendrei-szigetbe Tahitótfalu felett, miközben ez a régi medre fokozatosan lefűződött. Ezt a gondolatmenetet folytatva a kanyarulat fejlettsége Cirpi katonai tábora alatt is hasonló lehetett, azaz a Duna itt éppen ellenkező irányba, azaz a dunántúli part rovására fejlesztette a kanyarulatát. 

Ezzel kapcsolatban egyetlen bizonytalanság van, ez pedig az idő. Mikor fűződhetett le ez a meder? Megvolt még a római korban? Ha igen akkor elképzelhető, hogy a katonai tábor és a környező vicus teljesen más viszonyban lehetett a folyóval. Sőt ebben az esetben a Szentendrei-Duna kanyarulatfejlődése akár el is moshatta a tábortól nyugatra található római település déli részét. Ezt a római kori régészeti emlékek szóródása tudná bizonyítani, vagy éppen a leletek hirtelen megszakadása. A szintvonalak alapján a lefűződés már az amúgy is alacsonyabb vízállásokkal jellemezhető római kori klímaoptimum előtt végbe mehetett. A régi meder legmélyebb pontjai ugyanis 2-2,5 méterrel vannak a Duna jelenlegi 0 szintje felett. 

3. ábra Régi Duna-medrek 1988. március 30-án Dunabogdányban. 
A nyilak a kanyarulatfejlődés irányát jelölik.

Van azonban még egy fontos részlet ezen a légifotón. Hogy jobban megérthessük érdemes visszagörgetni a második ábrához. Ezen látható egy félkör alakú ív, amely nagyjából a Csódi-hegy tövéből indul és Cirpi táboránál végződik el. Első ránézésre mind a terepen, mind pedig a szintvonalas térképen folyóhátnak tűnik, azaz egy olyan felszínformának, amely a folyóval párhuzamosan fut, és a környezetéből 2-3 méterrel emelkedik ki mindkét oldalán. Folyóhátak úgy jönnek létre, hogy a folyó kilép a medréből és közvetlenül a parton rakja le a durvább szemcseméretű üledékét. Csakhogy ez az íves magaslat a hegylábfelszínre merőlegesen indul, azaz egy természetes folyóhát esetében a Dunának egy közel derékszögű kanyarulatot kellett itt leírnia kelet felé. 

Hordalékkúp nem lehet, hiszen a Csódi-hegyről ezen a szakaszon nem érkezik völgy a síkságra és a formája is nagyon elnyúlt; 3,5 kilométer hosszú. Egykori sziget sem lehet, ahhoz túl keskeny. Alakja kicsit hasonlít az egykori nagymarosi körtöltésre, amit a duzzasztómű érdekében építettek meg, de később elbontották. A mesterséges eredetre utalhat az alábbi térképrészlet is, ahol a folyóháton egy, a Dunából kivezetett öntözőcsatorna fut, melyből a szintvonalakkal merőlegesen kisebb mellékcsatornák szakadnak ki. Ezt a hálózatot közvetlenül a második világháború után építették ki, de viszonylag rövid életű volt, 1965 után sem térképeken, sem légifotón nem található. Az nem derült ki, hogy a főcsatornát mesterségesen megmagasított térszínen alakították ki, vagy csak a természetes, domborzat adta lehetőséget használták fel annak érdekében, hogy gravitációs úton öntözhessék a síkságot. 

Öntözőcsatornák hálózata Dunabogdánytól délre 1965 körül. 

Ennek a folyóhátnak két említésre méltó része van, az egyik a legdélebbi pontja, ahol Cirpi tábora épült fel. Ha egy gondolat erejéig visszakanyarodunk a Duna kanyarulatfejlődéséhez, nagyon valószínű, hogy a Duna a folyóhát legdélebbi, Cirpi alatti ívét elmosta. A másik kitüntetett hely pedig egy szakadás ezen a vonulaton a tábortól 250 méterre északra. Ez az a pont, ahol az 1988-as légifotón az árvíz kilépett még a régi Duna-mederből is és elöntötte a folyóhát mögötti területeket. Hacsak nem egy mesterséges kikötőről van szó ebben az esetben, akkor feltételezhető, hogy itt érhette el a Dunát a hordalékkúpját építő Ős-Kalicsa patak, amely északról várárokként védelmezte a római erődöt (lásd 3. ábra). A római leletek többségét a régi patakmedertől délre találták meg.  

Végezetül foglaljuk össze miről mesél ez az 1988-as árvízi légifotó. 

1. A Duna kanyarulatfejlődéséről. A Szentendrei-ág Cirpi-től fokozatosan vágódott bele a tőle keletre fekvő Szentendrei-szigetbe, miközben Tahi felett a homorú kanyarulat a dunántúli partot mosta alá. És mesél arról a lehetőségről is, hogy a Szentendrei-Duna esetleg elmoshatta a római kori település területének déli részét.  
2. Egy ősi folyóhátról. Ennek, mint láttuk nem csak régészeti, de vízrajzi jelentősége is lehet, hiszen egy ősi Duna mederrel lehetett párhuzamos, amennyiben nem mesterséges képződményről van szó.
3. A Kalicsa-patak egykori medréről. Amely egykor jóval északabbra torkollhatott a Dunába.
4. A Visegrádi-hegység patakjainak hordalékkúpjairól. Ezek olyan jelentős hordalékszállítást is produkáltak, hogy a Duna folyásirányát is befolyásolták. 

Talán, ha valami csoda folytán a közeljövőben megkezdődhet Cirpi szakszerű régészeti feltárása, ezek a hidrológiai kérdések is tisztázódhatnak, és talán a hidrológia is segíthet jobban megérteni a római kori tájat és a telep kapcsolatát a vízfolyásokkal. 

Irodalom:

[1] Magyarország régészeti topográfiája 7.köt. Pest megye régészeti topográfiája / szerk. Torma István. A budai és szentendrei járás. Akadémiai 1986 Budapest 

[2] Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Akadémiai 1959, Budapest. 119. p. 

[3] A földkéreg mozgásai in. Magyarország Nemzeti Atlasza 41. oldal.

[4] Joó István (1992): Recent vertical surface movements in the Carpathian Basin (Jelenkori függőleges felszínmozgások a Kárpát-medencében). Tectonophysics 202 (2-4):129-134 p. 

[5] http://www.hydroinfo.hu/vituki/archivum/nm1988.htm