Az egész egy légifotóval kezdődött. Ismét. Először egy elhagyott Duna-meder bukkant fel Cirpi-től keletre a szántóföldön, aztán belekeveredett egy közelebbi és egy kissé távolabb lévő patak is, amely hajlamos arra, hogy időnként eltűnjön. Végül előkerült Dunabogdány mellett egy legalább fél évszázada eltűnt öntözőrendszer, mely hangosabban beszél a domborzatról bármilyen szónál.
Egykori Duna-meder és folyóhát Dunabogdány-Váradok földjein |
A különös nevű Cirpi az egyik legérdekesebb római katonai tábor a Duna mentén, több okból is. Körös-körül remekül belátni innen a környező hegységeket, északon a Börzsöny, nyugaton a Visegrádi-hegység, keleten pedig a Naszály zárja a látóhatárt. Egyedül dél felé nyitott a táj, amerre a Duna tovahömpölyög. Maga a római tábor négyszög alakú pozitív felszínformaként bármely légifotón, térképen azonnal szembe tűnik. Könnyű rátalálni a terepen is, ahol 4-5 méterrel emelkedik ki a körülötte elterülő síkságból, a Duna magas árteréből. Déli fala közvetlenül a Duna fölé magasodik, azzal párhuzamosan fut - jelenleg. A környező vicus-szal (polgári településsel) együtt egyik fontos eleme volt a római határvédelemnek egészen az V. század elejéig.
A tábor ármentes térszínét később a középkori magyarság is felfedezte és hasznosította; a magaslaton Várad néven egészen a tizenöt éves háborúig létezett egy templomos falu [1]. Későbbi térképek "Alte Kirche" felirattal jelölték a helyét. A mélyben rejtőző romok szinte teljes ismeretlenségben pihennek a föld alatt, ugyanis 1930-ban volt itt az első és utolsó szakszerű régészeti feltárás. Mindebből egyenesen következik az is, hogy az illegális kincskeresők első számú célpontja ez a terület. Geomorfológiailag ugyancsak érdekes helyzetben van, egy mesterségesen megemelt magasártéri folyóhátra települt.
1. ábra Cirpi katonai táborának alaprajza az eddigi ásatások alapján (MRT) |
Dunabogdány alatt jelentősen kiszélesedik a Szentendrei-Duna ártere. Ezen a torz trapéz alakú síkságon—melynek a leghosszabb oldalát nagyjából a 11-es út vonala alkotja—a Duna helyenként két kilométerre is eltávolodik a Visegrádi-hegységtől. Területe körülbelül 6 négyzetkilométer. Holocén képződmény lehet, abból kiindulva, hogy a Duna pleisztocén végi teraszai, mind a magasabb II/b, mind pedig az alacsonyabb II/a terasz a 11-es út vonalától nyugatra található a hegylábfelszínen [2]. Felfogható ez a sík vidék egy olyan hidrológiai csatatérként, ahol két kis patak egyesült erejével megfutamította a Szentendrei-Dunát. A csata feltehetően a pleisztocén kor (2,58 millió - 11700 éve) óta zajlik, amikor a Duna és a környező hegységkeret is egészen más szintben volt.
Itt, Dunabogdány környezetében, éppen úgy mint az ország más részein, két ellentétes függőleges irányú tektonikai mozgás zajlik. Míg a középhegységek kiemelkednek, a síkságok jellemzően süllyednek. E két mozgás sebessége eltérő; míg a kiemelkedés kb. 0,2-0,35 milliméter/év ütemben zajlik [3], addig az Alföld süllyedése átlagosan 0,2-0,3 mm/év. Utóbbit az emberi hatás tetézheti például a kőolajtermelés vagy az artézi vizek szivattyúzása által, így a süllyedés évi üteme évi 2-5 milliméterre is módosulhat [4]. Ebből az következik, hogy az elmúlt kétezer évben a Visegrádi-hegység kb. 40-60 centiméterrel lett magasabb, a síkság pedig ugyanennyit süllyedt a római kori kiinduló szinthez képest. Természetesen ez csak laboratóriumi körülmények között lenne pont ennyi. A kiemelkedés ütemét a lepusztulás (külső erők; a szél, a csapadék, valamint az aprózódás és mállás) mérsékelte, miközben a síkság süllyedést az üledékképződés és felhalmozódás (lejtőhordalék, a szél által lerakott, valamint a Duna árvizeiből kiülepedő hordalék) ellensúlyozta.
A Visegrádi-hegységre a Búbánat-völgytől egészen Szentendréig jellemző, hogy a hegyek közel húzódnak a folyóhoz, meredek lejtővel szakadnak le a mindenkori erózióbázis szintjére, tehát a völgyekben lefutó patakok nagy esésűek. Jelentősebb csapadék esetén a patakok munkavégzése megnő, nagyobb méretű görgetett hordalék szállítására is képesek lesznek. A patakvölgyek esésnövekedése már a hegység pleisztocén kori kiemelkedésével párhuzamosan megindult. Ekkoriban, a hidegebb periódusokban a ritkább növényzet a felerősödő fagyaprózódással kombinálva azt eredményezte, hogy a patakok kiterjedt hegylábi törmelékkúpokat halmoztak fel ott, ahol kiértek a síkságra, ami sok esetben a közvetlenül a hegyláb mellett folyó Duna volt. Azaz a törmelékkúpok a folyó medrében épültek fel, vagy az éppen aktuális dunai teraszszinten. A két felszínformát elsősorban az őket felépítő anyag alapján lehet megkülönböztetni, ezek a törmelékkúpok a hegység andezit, andezittufa vagy dácit görgetegeiből épülnek fel és nem dunai kavicsból [2].
2. ábra A Dunabogdány Hosszúföldek morfológiai képe a 120-as szintvonal alatt. Jelmagyarázat: kék: mai Duna-meder, sávozott kék: elhagyott Duna-meder, zöld szaggatott vonal: folyóhát, kék szaggatott vonal: völgyek, nyilak: hordalékkúpok, pöttyözött fekete: római kori település.
Ideje tehát, hogy megismerkedjünk azzal a két patakkal, amelyek a pleisztocén során átformálták a Duna-völgy arculatát Dunabogdány alatt! Az egyik viszonylag messze található Cirpi-től, ennek ellenére ez lehetett nagyobb hatással síkság kialakulására. Mostanában Száraz-patak néven ismert, régebben a település német lakói a Wiesengründl Bach nevet használták. Dunabogdány település keleti határában éri el a Dunát, felső szakasza a Csódi-hegyre vezető, elsősorban a kőbánya által használt út mellett fut. Hatása azért tűnhet nagyobbnak, mivel a Duna éppen a torkolatánál kezd eltávolodni a hegylábtól és egyben az ármentes térszíntől. Feltételezhető tehát, hogy a rövid, időszakos patak törmelékkúpja térítette el a Dunát kelet felé, a korábbi, a hegylábbal párhuzamos délkeleti irányból. Ez a hordalékkúp azonban nehezen nyomozható, mivel a település már részben "benőtte" és a csódi-hegyi bánya út- és vasútépítései is átformálták.
Több néven is ismert a másik, délebbi patak. Kezdetben egyaránt nevezték Hersschafts Bach-nak, azaz Uradalmi-pataknak és Bogon(ik)-pataknak egy tőle délre fekvő dűlő neve alapján. Manapság Kalicsa-patak szerepel a térképeken, azonban a Szent János (Csódi)-patak felvétele alatti torkolati szakaszát Ásvány-patakként is feltüntetik. Forrása az Urak Asztala csúcstól nyugatra, a piros turistajelzés melletti Zánkói-réttől északra található. Felső szakasza képezi a közigazgatási határt Dunabogdány és Tahitótfalu között, de az alsó szakasza kizárólag Dunabogdányhoz tartozik. Körülbelül 6 kilométer hosszú, esése ezen a távolságon majdnem 400 méter.
Vízhozamát tekintve feltehetőleg a Száraz-patakhoz hasonlóan időszakos vízfolyás lehet, ugyanis 2021. január 17-én fagypont alatt mért hőmérsékleti helyzetben a dunai torkolata teljesen száraz volt, ameddig ezt meg lehetett állapítani; azaz a Tahi faiskola kerítéséig. Azonban ugyanebben az időpontban a Kalicsa-patak 11-es út hídja alatti medrében volt vízmozgás. Két lehetőség van: vagy az enyhülő időjárás miatti olvadás révén indult meg a víz, vagy pedig a faiskola hasznosítja a patak vízhozamát, ami így nem juthat el a Dunáig.
A Kalicsa-patak közvetlenül a 11-es út felett ér ki a síkságra, ahol egy körülbelül 1 kilométeres sugarú hordalékkúpot épített a Duna árterében. Ezen a kúppaláston a patak rendszeresen változtatta a futását. Mostani egyenes vonalú medre mesterségesen ásottnak tűnik, annak ellenére, hogy a Dunabogdányról készült legelső térképeken 250 éve is ezt a medret ábrázolták. Torkolata 350 méterrel Cirpi alatt található folyásirányban.
A Kalicsa-patak a 11-es út alatt, és a száraz dunai torkolata |
Visszatérve a már említett 1988-as légifelvételhez (3. ábra); ezen a képen árvízi helyzetben feltűnik a Kalicsa-patak egyik korábbi medre, valamint a régi dunai torkolata is. A kép készítésének időpontjában, március 30-án egy árhullám vonult le a Dunán. A dunabogdányi vízállások sajnos nem találhatók meg a Hydroinfo archívumában, de a nagymarosi igen. Egyetlen adat található erre a napra, 554 centiméter [5], ami meghaladja az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet. Nagymaroson ez kb. 105 méter tengerszint feletti magasságot rajzolt ki, de mivel Dunabogdány folyásirányban lejjebb található ugyanez a vízállás alacsonyabb szintet rajzolt ki.
Az aktuális vízállást szerencsére össze lehet vetni az EOTR 10 ezres szelvényein található szintvonalakkal, ami helyenként más domborulatokat rajzol ki, mint a Duna szintje. Ez alapján a Duna áradó szintje a légifelvétel készítése idején 103,5 méterrel lehetett a Balti-tenger szintje felett. Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ez, illetve egészen pontosan mi az, amit erről a képről le lehet olvasni?
Ez a kép elsősorban azért fontos, mert kirajzol egy korábbi Duna-medret, amelyet árvizek idején újra birtokba vesz a folyó. Ennek a korábbi kanyarulatnak az íve kevésbé volt fejlett, mint a mostani közel derékszögű kanyarulaté. Bizonyosnak tűnik, hogy a kanyarulatfejlődés során a Szentendrei-Duna ezen a szakaszon mélyen bevágódott a Szentendrei-szigetbe Tahitótfalu felett, miközben ez a régi medre fokozatosan lefűződött. Ezt a gondolatmenetet folytatva a kanyarulat fejlettsége Cirpi katonai tábora alatt is hasonló lehetett, azaz a Duna itt éppen ellenkező irányba, azaz a dunántúli part rovására fejlesztette a kanyarulatát.
Ezzel kapcsolatban egyetlen bizonytalanság van, ez pedig az idő. Mikor fűződhetett le ez a meder? Megvolt még a római korban? Ha igen akkor elképzelhető, hogy a katonai tábor és a környező vicus teljesen más viszonyban lehetett a folyóval. Sőt ebben az esetben a Szentendrei-Duna kanyarulatfejlődése akár el is moshatta a tábortól nyugatra található római település déli részét. Ezt a római kori régészeti emlékek szóródása tudná bizonyítani, vagy éppen a leletek hirtelen megszakadása. A szintvonalak alapján a lefűződés már az amúgy is alacsonyabb vízállásokkal jellemezhető római kori klímaoptimum előtt végbe mehetett. A régi meder legmélyebb pontjai ugyanis 2-2,5 méterrel vannak a Duna jelenlegi 0 szintje felett.
3. ábra Régi Duna-medrek 1988. március 30-án Dunabogdányban. A nyilak a kanyarulatfejlődés irányát jelölik. |
Van azonban még egy fontos részlet ezen a légifotón. Hogy jobban megérthessük érdemes visszagörgetni a második ábrához. Ezen látható egy félkör alakú ív, amely nagyjából a Csódi-hegy tövéből indul és Cirpi táboránál végződik el. Első ránézésre mind a terepen, mind pedig a szintvonalas térképen folyóhátnak tűnik, azaz egy olyan felszínformának, amely a folyóval párhuzamosan fut, és a környezetéből 2-3 méterrel emelkedik ki mindkét oldalán. Folyóhátak úgy jönnek létre, hogy a folyó kilép a medréből és közvetlenül a parton rakja le a durvább szemcseméretű üledékét. Csakhogy ez az íves magaslat a hegylábfelszínre merőlegesen indul, azaz egy természetes folyóhát esetében a Dunának egy közel derékszögű kanyarulatot kellett itt leírnia kelet felé.
Hordalékkúp nem lehet, hiszen a Csódi-hegyről ezen a szakaszon nem érkezik völgy a síkságra és a formája is nagyon elnyúlt; 3,5 kilométer hosszú. Egykori sziget sem lehet, ahhoz túl keskeny. Alakja kicsit hasonlít az egykori nagymarosi körtöltésre, amit a duzzasztómű érdekében építettek meg, de később elbontották. A mesterséges eredetre utalhat az alábbi térképrészlet is, ahol a folyóháton egy, a Dunából kivezetett öntözőcsatorna fut, melyből a szintvonalakkal merőlegesen kisebb mellékcsatornák szakadnak ki. Ezt a hálózatot közvetlenül a második világháború után építették ki, de viszonylag rövid életű volt, 1965 után sem térképeken, sem légifotón nem található. Az nem derült ki, hogy a főcsatornát mesterségesen megmagasított térszínen alakították ki, vagy csak a természetes, domborzat adta lehetőséget használták fel annak érdekében, hogy gravitációs úton öntözhessék a síkságot.
Öntözőcsatornák hálózata Dunabogdánytól délre 1965 körül. |
Ennek a folyóhátnak két említésre méltó része van, az egyik a legdélebbi pontja, ahol Cirpi tábora épült fel. Ha egy gondolat erejéig visszakanyarodunk a Duna kanyarulatfejlődéséhez, nagyon valószínű, hogy a Duna a folyóhát legdélebbi, Cirpi alatti ívét elmosta. A másik kitüntetett hely pedig egy szakadás ezen a vonulaton a tábortól 250 méterre északra. Ez az a pont, ahol az 1988-as légifotón az árvíz kilépett még a régi Duna-mederből is és elöntötte a folyóhát mögötti területeket. Hacsak nem egy mesterséges kikötőről van szó ebben az esetben, akkor feltételezhető, hogy itt érhette el a Dunát a hordalékkúpját építő Ős-Kalicsa patak, amely északról várárokként védelmezte a római erődöt (lásd 3. ábra). A római leletek többségét a régi patakmedertől délre találták meg.
Végezetül foglaljuk össze miről mesél ez az 1988-as árvízi légifotó.
- A Duna kanyarulatfejlődéséről. A Szentendrei-ág Cirpi-től fokozatosan vágódott bele a tőle keletre fekvő Szentendrei-szigetbe, miközben Tahi felett a homorú kanyarulat a dunántúli partot mosta alá. És mesél arról a lehetőségről is, hogy a Szentendrei-Duna esetleg elmoshatta a római kori település területének déli részét.
- Egy ősi folyóhátról. Ennek, mint láttuk nem csak régészeti, de vízrajzi jelentősége is lehet, hiszen egy ősi Duna mederrel lehetett párhuzamos, amennyiben nem mesterséges képződményről van szó.
- A Kalicsa-patak egykori medréről. Amely egykor jóval északabbra torkollhatott a Dunába.
- A Visegrádi-hegység patakjainak hordalékkúpjairól. Ezek olyan jelentős hordalékszállítást is produkáltak, hogy a Duna folyásirányát is befolyásolták.
Talán, ha valami csoda folytán a közeljövőben megkezdődhet Cirpi szakszerű régészeti feltárása, ezek a hidrológiai kérdések is tisztázódhatnak, és talán a hidrológia is segíthet jobban megérteni a római kori tájat és a telep kapcsolatát a vízfolyásokkal.
Irodalom:
[1] Magyarország régészeti topográfiája 7.köt. Pest megye régészeti topográfiája / szerk. Torma István. A budai és szentendrei járás. Akadémiai 1986 Budapest
[2] Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Akadémiai 1959, Budapest. 119. p.
[3] A földkéreg mozgásai in. Magyarország Nemzeti Atlasza 41. oldal.
[4] Joó István (1992): Recent vertical surface movements in the Carpathian Basin (Jelenkori
függőleges felszínmozgások a Kárpát-medencében). Tectonophysics 202 (2-4):129-134 p.
[5] http://www.hydroinfo.hu/vituki/archivum/nm1988.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése