Eltűnt csárda a megtalált szigeten

Folytatjuk a pócsmegyeri Somos-csárda történetét; Igaly István beszámolója után most annak nézünk utána, hogy mit lehet kinyomozni a csárdáról a légifelvételek, leírások és régi térképek alapján. Az eredmény vegyes, a csárda őrzi a nem egyszer sötét múltját, de felbukkan egy ismeretlen, régi sziget, amit jobb híján Somos-szigetnek neveztünk el. 

A Somos csárda 1826-ban, jobbra és balra az árvízjárta területek. 

Igaly István szépirodalmi jellegű leírásában is lehetett már konkrét történeti, természetföldrajzi részletekre bukkanni. Mivel az az írás úgy volt tökéletes, ahogy volt, a szöveg kommentálására itt kerül sor. Elmondása szerint a csárda egy domb tetején állt a Duna fölött. Ez a helyzet ma már nem áll fenn, a csárda helyén gödrök vannak, feltehetőleg azért, mert alápincézett épületet bontottak el és a feltöltéssel nem foglalkoztak különösebben a vízművek építkezései során. A térképek szerint az itteni dombok kb. magassága meghaladta a 105 métert, ami azt jelenti, hogy csak a legeslegnagyobb árvizek önthették el, annak ellenére, hogy majdnem közvetlenül a Duna partjára épült. A gödi vízmérce szerint a 2013-as rekord árvíz éppen elöntötte volna, az ugyanis 105,82 méteren tetőzött ezen a szelvényen. 

A csárda romjai 1953-ban a jegenyék mellett.

Közelében három jegenyefa állt a Duna partján. Ezt az állítást más források is megerősítik, de a légifotók szerint inkább négy lehetett. Ezek mintegy cégérként már messziről egyértelműen jelezték a csárda helyét a vízen járó hajósok számára, hiszen a csárda fennállásának idején nem létezett ártéri erő a parton, ugyanis az akadályozta volna a hajóvontatást. Ez a galériaerdő a légifelvételek alapján (lásd alább) viszonylag újkeletű, huszadik századi dolog. De nem csak a folyó felől rejtik fák a Somos hűlt helyét, tőle nyugatra egy 100 méter széles ültetett nyáras található, amely a domborzatra tekintet nélkül képez egy védősávot a vízművek területe számára. 

A csárda építésének időpontjára vonatkozóan nincsen biztos adat. Annyit tudni, hogy 1826-ban már létezik, viszont az első katonai felmérésen még nem jelölték. A Duna Mappáció kapcsán fennmaradt egy hidrológiai szempontból igen érdekes, 1826. augusztus 6-ra datált leírás: 

"A jobb Duna partja ezen a Táblán egész a Somos kortsmáig egyenlö magasságú, tsak nagyobb árviztul öntödik el a közel lévö partos földig, meneteles és meg gyepesedett, fövenyes karajú, homokos agyaggal vegyes földből álló. A Somos kortsmanal a jobb Duna partja magassabb a leg nagyobb viz állásnál, meredek, sárga homokos földből álló, iszapos karajú. [...] A nevekedö ár viz a jobb partján elöször a Nagy arokba onti magát a Somos kortsma alatt, és onnan felfelé folyván a Nagy árok lapossait önti el, azért a Tótfalussi lakosok tőtéssel gatolják a fel szolgáló vizet a Póts megyeri határnál mindazonáltal a jég szorúlás által okozott igen nagy ár viz útat talál, és sok hellyeken a Totfalussi Duna ár vizével öszveszakad." 

Mai magyarra fordítva és kiemelve a lényeget ez a leírás ugyancsak megerősíti azt az állítást, hogy a csárdát csak a legnagyobb árvizek érhették el, mert itt magasabb a Duna partja (majd ki is derül miért). Áradás idején a Somos kortsmától nyugatra, alulról kezdett el emelkedni a víz, ami egyezik a korábbi megfigyeléseinkkel, miszerint a lefűződő/lefűződött mellékágak áradás idején alulról töltődnek (pl. mostanában a szemközti Égető-szigetnél). Itt ugyanis volt egy hosszú árokszerű mélyedés, egy régen elhagyott dunai meder, amit már a közepes árvizek is rendszeresen birtokba vettek. Az árok futását a fehér vonalak rajzolják ki a légifotókon; ezek ugyanis olyan meredek partélek, ahonnan lepusztultak (vagy a földművelés miatt "leszántódtak") a humuszos rétegek és előbukkan alóla a világosabb színű folyami üledék. 

A Somos csárda hűlt helye 1961-ben

Ez a régi meder majdnem Vác városáig nyúlik fel északi irányban, ahonnan korábban kiszakadt Duna főmedréből. Vagyis kiszakadt az árvízvédelmi töltés megépítése előtt. Még pontosabban: azelőtt, hogy a Tótfalusiak megelégelték volna, hogy délről, Pócsmegyer területéről feljön a Duna és elönti a földjeiket. Holott építhették volna a pócsmegyeriek is ezt a töltést (melyen manapság egy út vezet a vízmű területére), hiszen a Szentendrei-Dunából ugyanezen az árkon keresztül érkezhetett árvíz északról Tótfalu felől is. Ez a Nagy-árok ugyanis a tótfalusi Kecske-sziget alatt kilépve átlósan keresztülszelte a Szentendrei-szigetet, időszakos árvízi összeköttetést biztosítva a két Duna-ág között. Méreteit tekintve egy elég tekintélyes árok volt, szélessége több mint 15 méter, mélysége pedig helyenként elérte a négy méteres mélységet a környezetéhez viszonyítva. Először nem a főágba torkollott, hanem a jobb híján Somosnak keresztelt sziget mellékágába, amely dél felé tartva végül a sziget déli csúcsán felépült Somos csárda mellett érte el a Váci-Dunát.

A Somos-sziget változatos domborzata terepen már alig, de térképen és légifelvételen még őrzi az egykori változatos, fattyúágakkal behálózott felszínt. A mezőgazdasági művelés során ez a felszín részben elegyengetődött. Legmagasabb pontja ármentes, 106 méternél is magasabb. Fő tömege éppen a Nagy-árokkal szemben található, dél felé fokozatosan lealacsonyodik. Viszonylag nagy sziget volt, hossza meghaladta a 2 kilométert, szélessége pedig a 700 métert. Megfigyelhető az is az alábbi szintvonalas ábrán, hogy az egykori partot kijelölő folyóhát nem a mostani parti töltés alatt húzódik a Váci-ág mellett, hanem a Somos-sziget mellékágától nyugatra található. Ezen a folyóháton még egy fokot is felfedezhetünk, ahol az árvizek kiönthettek a Királyvára-dűlő laposabb térszíneire. 

Hogy mikor fűződhetett le ez a mellékág, nem tudni. Mivel térképen már nem ábrázolták a Somost szigetként, esetleg fúrásminták elemzésével lehetne fényt deríteni a sziget múltjára, eltemetett rétegeire. Ebből kiindulva a Somos csárda már nem egy szigeten épült fel valamikor a XVIII. század végén vagy a XIX. század elején. 

A Somos-sziget domborzata EOTR szintvonalak és egy 1956-os légifotó alapján.

A Somos csárdát régi térképek szerint út kötötte össze Pócsegyerrel. A temető mellől indult és keresztülvágott északkelet felé a futóhomok buckákkal megemelt ármentes dunai teraszon. Fénykorát a hajóvontatás idejében élhette, majd miután a gőzhajózás elterjedt lassú hanyatlásnak indult. 1909-ben új bérlők vették birtokba, akik a vendéglátás mellett a jobban jövedelmező pénzhamisítással foglalkoztak. A hamis koronákat egy itteni jégveremben gyártották. Győri András, Ihoránszki Paula és egy Szőke Mátyás nevű lakatossegéd peréről a korabeli sajtó is beszámolt. A II. világháború után vadászháznak alakították át, erről tanúskodik a kezdő kép jelkulcsa. A háborúban megsérült, légifotók alapján a végzet valamikor az 1950-es évek közepén érte el ezt a csárdát a Duna partjáról. Lebontották. Területe ma a vízművekhez tartozik, ahol a töltéssel párhuzamosan sorjáznak a parti szűrésű ivóvízkutak. A Somos csárda helyét a jegenyefák alapján, valamint a helyén található gödrök alapján lehet beazonosítani. 

Igaly István leírása szerint szűkebb környezetében sokfelé találtak csontokat, ez alapján egy régészeti terepbejárást talán érdemes lenne szervezni. Talán néhány somos-szigeti hamis korona is előkerülhet...