Regensburg nyeregtetőn lovagló hídembere

Regensburg kőhídja a legidősebb átkelő a Dunán, egyben a második állandó átkelő a Dunán Traianus császár szörényvári hídja mellett. Közel kilenc évszázados viszontagságos történelméhez rengeteg legenda kapcsolódik, közülük a híd és a dóm építői közötti versengés a leghíresebb, melyet szokás a hídon található szoborhoz, a Bruckmandl-hez kötni. Valószínűleg ez a legenda csak később keletkezett, a szobor jelentése, a híd sok más figurális ábrázolásához hasonlóan, már évszázadokkal ezelőtt a múlt homályába veszett. Sőt, a ma látható szobor még csak nem is hasonlít a korábban elpusztult verzióhoz. 

Az Bruckmandl legkorábbi ismert ábrázolása Georg Hufnagel metszetén, 1594-ben (forrás)

Egészen véletlen, hogy a helyiek által több névalakban (Brücken-Männlein, Bruckmandl, Brückenmännchen) ismert szobor dacolva az évszázadokkal ma is ott áll a hídon. A többi hasonló díszítő elem már régen eltűnt, összeomlott, lekopott, lebontották, de nyeregtetőn üldögélő, lengén öltözött bodor hajó fiatalembert minden egyes alkalommal restaurálták, és ma is a turisták által legtöbbet fotózott műalkotásnak számít Regensburgban. 

A renovált szobor a díszeitől megfosztott hídon.

Csak találgatni lehet, hogy ki, mikor és miért döntött úgy, hogy felépíti ezt a szobrot. Annyi biztos, hogy a kőhíd elkészülése után került mai helyére. Regensburg már a római Castra Regina Kr. u. 179-es alapítása előtt is fontos folyami átkelő lehetett, annak ellenére, hogy egy viszonylag széles, zátonyokkal szigetekkel tarkított szakaszról van szó. Ideiglenesen hajóhíd biztosíthatta az átkelést Raetia provincia és a germán területek között, később pedig az északi és déli germán területek között. A Duna regensburgi folyómeder-változásairól már volt szó, ahol korábban leírtuk, hogy a híd felépülése idején a maitól eltérő viszonyok uralkodtak a mederben. Vélhetően komoly előkészületek, mint például a fa, kő építőanyag felhalmozása, pénz, uralkodói jóváhagyás összegyűjtése után egy rendkívül száraz, aszályos, kisvizes nyáron, az Úr 1135. évében kezdődhetett meg a munka a mederben a kőpillérek alapozásával.

Az építkezés 11 éven keresztül tartott, 1146-ban nyitották meg a forgalom előtt és már elkészülése idején is Európa egyik építészeti csodájaként méltatták. Az építés legendájában nem véletlenül bukkan fel az ördög, hiszen egyáltalán nem volt magától értetődő a középkorban száraz lábbal keresztülgyalogolni egy ekkora folyón, még a felső, német szakaszán sem. A kőhíd homokkőből épült, eredetileg tizenhat pillérrel, melyek a teljes mederkeresztmetszet 1/3-át fedik le, amely viszonylag komoly visszaduzzasztó hatással van most is a Dunára. Időközben a híd kissé rövidült, egy északi és egy déli pillért beépítettek a partba. A mederpilléreket az évszázadok folyamán folyamatosan bővítették cölöpökkel és kőszórással elsősorban a jégzajlás elleni védelem érdekében. Idővel ezek a pillérek olyan nagyra nőttek, hogy különféle műhelyeket építettek rá, melyek a híd által visszaduzzasztott Duna energiáját hasznosították.

A kőhíd tornyai (Matthäus Merian)

A regensburgi kőhíd díszítései és felépítményei hangsúlyozták a szerkezet politikai, stratégiai és gazdasági fontosságát, hiszen jóval több volt, mint egy folyami átkelő. A kőhíd nemcsak reprezentálta a birodalmi város hatalmát és gazdagságát az átutazó kereskedőknek, követeknek, hadseregeknek, de a megépülése tovább növelte a város hatalmát és gazdagságát azáltal, hogy Regensburgba fókuszálta az észak-déli tranzitforgalmat. A felépítmények közül a legmarkánsabbak kétségtelenül a kaputornyok voltak. Ezek korlátozták és ellenőrizték a városon átáramló forgalmat. Eredetileg három volt belőlük, egy északon Stadtamhofnál, egy Regensburgnál (ma is áll) és egy a folyó közepén, a két város közigazgatási határán, nagyjából ott, ahol le lehetett jutni a Regensburghoz tartozó Oberer Wöhrd szigetre. Ez a torony pusztult el először, amikor a várost sújtó legnagyobb árvíz 1784-ben összedöntötte. A stadtamhof-i Fekete-torony a Napoleoni-háborúkban sérült meg, amikor komoly harcok folytak a hídon, 1809-ben le kellett bontani. 

A középkori utazók azonban csak nehezen ismernének rá a ma ismeretes hídra. Közel kilenc évszázados történelme során a híd fokozatosan veszítette el a díszítő elemeit, tornyait és szobrait, mint egy karácsonyfa, amit Vízkereszt után szépen lassan leszednek. Azzal a különbséggel, hogy a regensburgi "karácsonyfára" végül visszatettek egy gömböt, a Brückmännchen-t. A híd díszei közül jó párat ismerünk, néhányat megmentettek a városi múzeumban, míg mások örökre elvesztek. 

III. Bruckmandl képeslapon (wikipedia)

Volt a hídon egy baziliszkusz dombormű, délről a 10. pilléren, az alvízi oldalon amely a gonosz lelkeket tartotta távol. Ez alatt nem kifejezetten démonokat kell érteni, hanem pl. az árvizeket és a jégzajlást, és hasonló kártételeket, amely a híd létét (=a város gazdagságát) fenyegette. Mellette a 9. pilléren egy menyétet ábrázoltak, ami érdekes módon éppen a baziliszkuszt tudta kordában tartani. Ez a dombormű azonban 1835-re már lekopott. A hídemberke mai szobrával átellenben létezett egy dombormű, ez két egymással harcoló kakast ábrázolt, melynek volt bibliai értelmezése is, a fény és az éberség, de volt egy világi jelentése is, mely talán jobban kifejezte Regensburg mindennapjait: a politikai harc Regensburg és a Bajor hercegség között, melyet éppen a híd választott el egymástól. A dél felől számított 10. hídboltozat felett állt egy oroszlánszobor, amely 1821-re már elvesztette a fejét. A maradék 1916/1917 körül tűnt el. Létezett egy fekvő oroszlán dombormű is a hídon, a 11. pillér felett, ez valószínűleg Hohenstaufen Konrád császár címerállata volt. A hídnak ezt a szakaszát 1945 áprilisában a német csapatok felrobbantották, de szerencsére 1952-ben búvárok kiemelték a folyóból, jelenleg a városi múzeumban található. Ezeken kívül a hídon szerepelt a város címere is, a két keresztbe tett kulcs is.

A felsorolt díszítő elemekhez képest a Bruckmandl kifejezetten új műemléknek számít, a híd közel kilenc évszázados történetéből alig 170 évet töltött a mostani helyén, a híd legmagasabb pontján, annak nyugati mellvédjébe beépítve. Maga a figura egy tömzsi oszlopon álló felépítmény nyeregtetején ül lovaglóülésben, kezét szeme elé emelve dél felé, a dóm irányába tekint, mintha a tűző napsugaraktól védené szeme világát. Ezt a szobrot a mostani helyén 1854. április 23-án állították fel, a terveket Michael Maurerer építészmérnök készítette, a tetőn üldögélő figura Anton Blank szobrász műve és nagyjából semmi köze a korábbi Bruckmandl-höz, melyhez a városi legendák kapcsolódnak.

A városi múzeum őriz egy homokkő szobor-torzót, melynek keze-lába hiányzik és a feje is csak bizonytalanul ül a nyakán. Egy lengén öltözött fiatal férfit ábrázol, fürdőruhának is beillő ágyékkötőben. Fejét vállig érő göndör fürtök borítják, félig nyitott szájában fogsort látni. Felsőteste balra fordul, miközben egy nyeregtetőn ül, a tetőn tekergő szalagra pedig gót betűs feliratot véstek: []chuk wie heiß. A felirat eleje lekopott, a kezdőbetű feltehetően egy S betű lehetett. 

Vízenergiát hasznosító műhelyek a kőhídon, a Bruckmandl balról a második mögött üldögél (forrás)

Eredetileg a 3. pillér közelében, a híd keleti oldalán egy vízerővel meghajtott köszörűműhelyhez vezető lejáró kapujának tetején (lásd kezdőkép) üldögélt egészen 1791-ig. Ekkorra már nem volt meg a deszkából épült műhelyt, és már a híd közepén álló tornyot is ledöntötte az 1784. évi árvíz. A torony helyén 1791-ben egy vámház épült, ennek is nyeregteteje lett szerencsére, így a szobor egy új tetőt kapott, amin tovább nézelődhetett. 1809-ben a harci cselekmények során elveszítette kezeit és lábait. A helyi történettudomány jellemzően hallgat arról a tényről, hogy Regensburgban a legtöbb kárt valószínűleg a Napóleonnal szövetséges bajor csapatok okozták, miközben az osztrákokat próbálták kiszorítani a városból. A csatában bizonyára instabillá váló szobrot egy tavaszi vihar a hídra döntötte 1817-ben, ekkor tört le a szobor feje. Ideiglenesen helyrepofozták a szobrot és néhány évre visszaillesztettek a vámház tetejére, ahol tovább dacolt az elemekkel egészen 1826-ig, amikor a vámházat is elbontották. A Bruckmandl torzóját először a dóm kerengőjében létrehozott régiségtárba vitték, innen a Történeti Egyesület gyűjteményébe, az Ulrich templomba, majd pedig a városi múzeumba. 1849-ben helyi kezdeményezésre teljesen új szobrot és azt egy teljesen új helyen, a kőhíd legmagasabb pontján állították fel.     

A Bruckmandl legkorábbi képi ábrázolása 1594-ból származik, Georg Hufnagel rézkarcokhoz készített vázlata Regensburg városát ábrázolja a Stadtamhof feletti dombokról, de a hídemberkének külön nagyított képet szentel a bal alsó sarokban. Egy kőből épült kaput látunk, tetején oromzatos tetővel. Mivel az építmény a híd keleti mellvédje részét képezte, a hídemberke dél felé néz, ami megegyezik a múzeumban található torzóval. Jobb lába mellett a szalagon olvasható a felirat: "Schiuck wie hais". Azonban egészen biztos, hogy ez a szobor nem eredeti. Erről a kapuház felirata tanúskodik: RENOVIERT ANNO 1579. Felette Regensburg címere látható és egy 1446-os évszám, feltehetően a kapuház építési ideje, amely a szoborral együtt az 1555-ös tűzvészben sérülhetett meg. 

Több párhuzamos elképzelés próbálta megmagyarázni a Bruckmandl jelentését. Volt aki egyszerűen egy közeli fürdőnek a reklámjának vélte. Ilyen fürdő létezett Regensburgban, azonban nem valószínű, hogy a híd fenntartója egy ilyen reklámot engedélyezett volna felállítani, legalábbis hasonló analógia nem ismert. Valamivel ésszerűbb csillagászati teória szerint a szobor egy irányjelző, egy "dél angyala", amely az öltözetével, tekintetével és az eltakart szemével egyszerre mutatja az utazóknak a déli irányt. Erre azért lehetett szükség, mert a kőhíd nem pontosan követte az észak-déli tengelyt, északi része kelet felé, déli része nyugat felé tért el a képzeletbeli vonaltól. A harmadik teória viszonylag modern, ez pedig nem más, mint a dóm és a híd építőmesterének versengéséről szól. Nem csoda, hogy a híd építtetője nyerte a versenyt, a regensburgi Szent Péter dómot a híd átadása után 127 évvel kezdték el építeni és csak 1872-ben lett kész, amikor a toronysisakokat is sikerült gótikus stílusban felépíteni.

A szobor mellett a rejtélyes felirat is sok ember fantáziáját mozgatta meg. Volt aki úgy vélte, hogy a híd építése idején pusztító hőségre és aszályra utalhat, de volt egy városi zsidó monda is, melynek végén a tűz helyett a Dunába hajított néma gyerek első szavai lennének ezek. Egy közeli kolostorból előkerült feljegyzés alapján azonban sikerült megtalálni a hozzá kapcsolódó szöveg teljes változatát, de a szöveg sem adott túl sok segítséget a kutatóknak:

Schuh wie haiß / zu Regensburg seyn dy Heuter feist

A szöveg feltehetően egy korabeli viccet örökít meg, jelentése azonban a múlt homályába vesz. Építése idején még mindenki értette, idővel azonban a jelentés elhalványult, de körülbelül a magyar "Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol" mondáshoz hasonlatos: Olyan meleg van, hogy didergek, Regensburgban a sovány lovak dúskálnak. 

A Bruckmandl harmadik verzióját utoljára 2012-2018 között restaurálták (forrás)

A szobor és a szöveg között logikai kapcsolatnak kellett fennállnia, ebből következően sokan azt gondolták, hogy a nyeregtető jelképezheti a regensburgi sovány lovakat, habár vélhetően ebben az esetben egy jóval összetettebb történet állhat a háttérben. 

Felhasznált irodalom:

• Karl Bauer: Regensburg. Kunst-Kultur- und Alltagsgeschichte. Buchverlag 2014. 6. kiadás
• https://www.regensburg.de/kultur/kulturdatenbank/eintrag/118949
• https://www.regensburger-tagebuch.de/2013/01/das-regensburger-bruckmandl-teil-2.html
• https://www.regensburger-tagebuch.de/2013/01/das-regensburger-bruckmandl.html#more
• https://www.bernd-nebel.de/bruecken/index.html?/bruecken/3_bedeutend/regensburg/regensburg.html