Regensburg nyúlványa

IN ENGLISH

Regensburgi helytörténészek körében általánosan elfogadott nézet, hogy a város szigetei az 1304. évi katasztrofális árvíz következtében szakadtak le egy rendkívül hosszú és rendkívül keskeny félszigetről. Ez a kígyószerű földnyúlvány a Naab torkolatától egészen Regensburgig húzódott, azaz a Naab torkolati szakasza kb. hat folyamkilométeren keresztül párhuzamosan folyt a Dunával. Azonban van néhány olyan szempont, amely megkérdőjelezheti a ritka hidrológiai jelenség létezését.

Először a "Regensburg zur Römerzeit" c. kiadvány belső borítóján találkoztam a fenti ábrával, amely tényként ábrázolta a fenti képen látható hidrológiai helyzetet. A kötet 19. oldalán szereplő rövid tájleírás szerint a Naab a római korban még nem Mariaort mellett torkollott a Dunába, hanem közel hat kilométeren keresztül a Dunával párhuzamosan folyt, elhaladt Kneiting, Winzer, Steinweg és Stadamhof mellett, balról felvette a Regen folyót és valahol a mai Unterer Wöhrd sziget alsó csúcsánál torkollt a Dunába, Regensburg keleti részén. A hatalmas félszigetet az 1304. május 23-án levonuló katasztrofális árvíz darabolta fel négy különálló szigetre (Mariaorter Wöhrd, Winzer Wöhrd, és Regensburgban az Alsó- és Felső-Wöhrd). A helyi népnyelv Wöhrdnek  nevezi a dunai szigeteket, amely a középfelnémet "werd" szóból ered, Észak-Németországban a sokak számára ismerősebben csengő "Werder" formát használják.

A "Regensburgi nyúlvány" már Freisingi Ottó művében is felbukkan, szerinte a Naab Regensburgnál ömlött a Dunába. A helyi krónikás Eberhard von Regensburg ezzel egybehangzóan írja le az 1304-es év eseményeit:

„Anno Domini 1304. Cum aqua Danubii transiens per pontem Ratisponensem omnio versus litus apuilonare declinasset, et litora prope civitatem sicca et arida reliquisset, ceves Ratisponenses artificiose et mulits laboribus et expensis ipsam aquam, ut iterum prope civitatem flueret, ad loca pristina per strues lignorum et congeries lapidum reduxerunt.”

A kora középkori vízrajzi viszonyokat már a regensburgi helytörténészek, Plato-Wild (1710-1777), Gemeiner (1726-1823) és Gumpelzhaimer (1766-1841) is leírják, akiknek nézeteit Adolf Schmetzer későbbi részletes kutatásai megerősítették. Karl Bauer monumantális helytörténeti művében (Regensburg - Kunst, Kultur und Alltagsgeschichte) a fenti elméletet annyival egészíti ki, hogy a regensburgi kőhíd mellett, a római Castra Regina légiótábor építése idején (180) egy folyómeder változás miatt az Unterer Wöhrd valószínűleg már egy különálló szigetet alkotott. Bauernél az árvízi katasztrófa napja két nappal későbbi, 1304. május 25. Ekkor Winzer és Pfaffenstein között a Duna átszakította a "Regensburgi nyúlványt", sőt a főmeder áthelyeződött a Naab régi medrébe a mai Oberer Wöhrd és Stadtamhof közé. Egyes helyi legendák szerint az északi Duna-ágat még 1915 táján is Naab-nak nevezték. 

A Duna a Regen és a Naab folyók közötti szakasza 1829-ben (forrás)

Ez azzal járt, hogy Regensburg szabad birodalmi városa elvesztette a dunai kikötőjét, vámjövedelmeit, a malmai szárazra kerültek, mindez együttesen fenyegette a város kereskedelmi hatalmát. Mivel a város gyakori birtokvitában állt a régi Naab túlpartján álló, a bajor herceg fennhatósága alatt álló Stadt am Hof városkával, a helyieknek nagyon gyorsan kellett cselekedniük. Nem világos, hogy még abban az évben, vagy már 1305 nyarán egy igen száraz időszakban, amikor át lehetett lábalni a sekély Dunán, az Oberer Wöhrd csúcsán megépítettek a Wöhrloch nevezetű vízkormányzási művet, melynek feladata az volt, hogy egyszerre terelje vissza a Duna vízhozamának nagyobbik részét az eredeti medrébe, és hagyjon meg némi (határ)vizet a regensburgi tulajdonban álló Oberer Wöhrd és a szomszédos Stadamhof között. A zsilip és duzzasztógát kombinációjából álló Wöhrlochnak, csakúgy mint a kőhídnak csodájára jártak messze földről, olyan nagyszabású és gyors mérnöki teljesítmény volt. Ugyanakkor évszázadokon keresztül volt a viszály forrása Regensburg város és a bajor választófejedelem között, aki szerette volna kiszélesíteni a medret, hogy Stadtamhofba is be tudjanak futni a nagyobb hajók, fellendítve a kereskedelmet. A vízkormányzás miatti viták során előfordult, hogy katonasággal tették tönkre a Wöhrloch-ot.

A Wöhrloch 1638-ban (forrás)

A Ken Follett Katedrálisához is méltó történelmi cselekményen túl felmerülhet a kérdés, hogy hidrológiai szempontból létrejöhet-e egy ennyire változó vízhozamú folyón, ilyen hosszú időn keresztül egy ennyire instabil mederforma? Habár a történeti források egyértelműen "földnyelv-pártiak" van néhány olyan hidrológiai tényező, ami megkérdőjelezheti a létezését, illetve a hosszú évszázadokon keresztüli fennmaradását.  

• A Duna Regensburgnál éri el a legészakibb pontját, a Duna Winzernél egy majdnem derékszögű kanyarulatot ír le, északkeleti folyásirányból délkeletire váltva. Van egy hasonló paraméterekkel rendelkező kanyarulat közvetlenül a Naab torkolata felett is, közös jellemzőjük, hogy mindkettő egy meredek hegyoldalt mos alá. A folyókanyarulatfejlődés tehát évről-évre a bal partot mosta alá, és Winzer környékén vékonyította leginkább a félszigetet, ami egybevág azzal, amit a történészek állítanak az 1304. évi átszakadás helyéről. 
• A földnyelv paraméterei alapján sem lehetett túlságosan stabil forma: a Naab torkolatától Regensburgig 6 kilométer hosszú volt, szélessége vélhetően 100 méter körül mozoghatott. Ha a Großprüfening római castelluma és a Mariaort fölé magasodó hegyoldal közötti távolságot vesszük, akkor a félsziget egy legfeljebb hatszáz méter széles folyami ártéri keresztszelvényben helyezkedett el. Egy ilyen szelvényben a nagyobb árvizeknek 1200 év távlatában többször is volt lehetőségük, hogy átszakítsák a földnyelvet.
• A Naab és a Regen között egyetlen állandó vízfolyás található a bal parton, a Brückelgraben. Ez egy viszonylag rövid és alacsony vízhozamú patak, de valószínűleg a dombvidéki terület miatt nagyobb esőzések alkalmával magával szállított hordalékből egy hordalékkúpot épített a Dunában (vagy korábban a Naab medrében), dél felé kényszerítve az északi ág sodorvonalát, amely a végső soron ugyancsak földnyúlvány fokozatos elvékonyodását okozhatta. 

A források alapján inkább tűnik valószínűnek, hogy a Duna leghosszabb félszigete valóban létezett, de annak rekonstrukciója, hogy pontosan mennyi ideig, hogyan zajlott le fokozatosan az elvékonyodása, további kutatásokat érdemelne. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Christian Heinrich Kleinstäuber: Geschichte und Beschreibung der altberühmten Steinernen Brücke zu Regensburg. 1878.
• Iris Nießen, Doris Wollenberg: Aus Fluss wird Stadt – Die Stadtentwicklung im Osten von Regensburg im Fokus von Hochwassern und Landgewinnung. 2019.
• Oliver Wetter: Urban stream works in Central Europe 1200–1700: municipal administration, hydraulic engineering and flood reconstruction. 2019.
• Karl Bauer: Regensburg - Kunst, Kultur und Alltagsgeschichte. Buchverlag 2014. 6. kiadás
• Karlheinz Dietz, Thomas Fischer: Regensburg zur Römerzeit. Friedrich Pustet Verlag 2018.