Pillantás a neszmélyi kacsaúsztatóra

Neszmélyen a folyószabályozás párhuzamművek rabláncára fűzött három dunai szigetet. A második és a harmadik eredetileg a folyó szlovák oldalához tartozó Dunaradvány és Dunamocs szigete volt, nevüket ma is ez a két település adja. A lánc végén található Mocsi-sziget most már Süttőhöz tartozik közigazgatásilag, de ez a három sziget körülölel egy negyediket, a Neszmélyi Alsó-szigetet. Ha létezik valahol alsó sziget, akkor kell lennie egy felső szigetnek is, ez a lánc első tagja folyásirány szerint.

Neszmély 1962. október 27. (fentrol.hu)

A fentrol.hu-n található a szigetről egy remek kisvizes pillanatfelvétel, amely egyrészt bemutatja a folyószabályozás okozta mederbeli változásokat, amikor a folyó még javában próbálta megtalálni az elveszett egyensúlyát. A mérnöki szemlélet mellett a légifotó megörökíti a folyóparti települések azóta eltűnt, a Dunával együtt élő archaikus gazdálkodási formáit is, melyből 1962-ben már nem sok volt hátra. 

Ebben az írásban a kép kerete adja meg az írás keretét is.

Nagyjából félúton járunk ekkor a folyószabályozás megkezdésétől számítva. Több mint hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 27-én, már körülbelül 80 év telt el a párhuzammű felépülése óta. A Gerecséből lefutó patak alatt megkezdett, háromnegyed kilométer hosszú kőszórás valamikor 1880 és 1887 között épült fel, annak érdekében, hogy a medertágulat fő ágában kisvízkor is maradjon elegendő víz a hajók számára, illetve a szigetcsúcson lehetőleg ne akadjanak fel a jégtáblák. Ez azzal a mellékhatással járt, hogy az emberek száraz lábbal is bejuthattak a Felső-szigetre. Szigetcsúcsból ekkoriban három is volt. A Neszmélyi Felső-sziget csúcsánál egy félhold alakú zátony formálódott szigetté, miközben ettől a zátonytól délre, a mellékágban alakult ki a helyiek által Árvaházinak nevezett szigetecske. Ezek a félhold alakú zátony miatt egy ponton megtörik a párhuzammű, a kőszórás rövidebb szakasza már laposabb szöget zár be a főági sodorvonallal. 

A süttői vörös mészkőből készült kőszórás alaposan átrendezte a folyó hordalékviszonyait. Külső oldalán két elkülönülő parti zátony alakult ki, köztük egy szűkülő csatornával. Neszmély felőli oldalán mély vizet látunk, ami elsőre furcsának tűnhet: miért nem a főági oldal a mélyebb? Azért, mert a kőszóráson magasabb vízállás esetén átbukó Duna vízesésként mossa ki mögüle a hordalékot és halmozza át beljebb a mellékágba. Ami aztán felhalmozódik a lassabb áramlású részeken, a szigetek között, a parton. A felhalmozódásban segítségére volt az 1910 és 1920 között, ismeretlen célból felépített keresztgát, amely gyakorlatilag kacsaúsztatót csinált az egykori Duna-ágból. Itt megismétlődik az előbb vázolt jelenség, alatta kimosódás, kicsivel lejjebb már a felhalmozódás jelei látszódnak. 

Hordalék nem csak a Duna irányából jutott a lezárt mellékágba. A települést a folyótól elválasztó vasútvonal hídjai alatt a csapadékvizek időszakosan szállítottak szeméttel vegyes iszapot. A nagyobb vízmosások, és a palást alakú hordalékkúpok szépen kirajzolódtak 1962-ben. Vannak jelek arra is, hogy a hordalék-felhalmozódás nem egyirányú antropogén folyamat volt, hanem történt kivétel is. A kavicskitermelésre utaló nyomok a parti sávban arra utalnak, hogy a hordalék-elszállítás is antropogén folyamat volt; a neszmélyi lakosság a dunai kavicsot a házuk végében termelte ki a házalaphoz. Érdekes megfigyelni, hogy a gödrök elsősorban a legkönnyebben megközelíthető partszakaszon mélyültek, pl. a református templom alatti parton. E két ellentétes folyamat közül már csak a felhalmozódás maradt meg, habár a parton felnőtt ártéri erdő és aljnövényzet szűri a hordalékot, a nagyobb vízmosások völgyei a mai napig felismerhetők a parton. 

Amennyiben semmi nem változott volna 1962 után a kőszórások állagában, a mellékág nagy részén ma már erdőt találnánk. Az erdősülés a szigetcsúcson végbement, a két kisebb sziget összeforrt 2023-ra, azonban a mellékágban nem ment végbe a feltöltődés, mivel mind a párhuzamművet, mind pedig a keresztgátat megbontották (utóbbit két helyen is). Ezáltal jóval gyakrabban jut friss víz a neszmélyi ágba, viszont aki a szigetre készül, jobb ha visz magával valami csónakot. 

Az emberek szigettel való kapcsolata a párhuzammű megépülése előtt is szoros volt. Már a késő rézkorból is találtak rajta leleteket, ami egyértelműen jelzi, hogy ha csak időszakosan is, de meglehetősen régóta hasznosították, ezáltal formálták a szigetet eleink. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az árvizek csak ritkán borították csak el. Ez jellemzően a magasártéri szintet jelöli ki. 

A magasártéri szintnek a történelmi időkben más indikátorai is voltak; Ádám Szilvia kutatásai szerint a meglehetősen árvizes XVIII.-XIX. században a Neszmélyi Felső-szigetre különös módon a szántóföldi művelés volt a jellemző. A gabonában pedig semmi nem tud olyan kárt tenni, mint egy nyáreleji zöldár. Legkésőbb a XX. század elejétől kezdve változott a hasznosítás módja; a szántókat felváltották a kiskertek, kaszálók és az dunai ártérre jóval jellemzőbb gyümölcsösök. Az öreg alma- és szilvafáknak ma már csak írmagja maradt meg a szigeten, ugyanis a II. világháború után felhagytak a műveléssel, sőt a fák egy részét ki is vágták. Ez csak később, az 1980-as években történt, az 1962-es pillanatfelvételen a fák még megvannak. És megvannak még a tóvá szelídített holtágban úszkáló libák, kacsák, és békésen fürdőznek a jószágok a sziget kavicspados főági oldalán. 

Őket végül nem a Duna mosta el, hanem a téeszesítés.

Cserzőgödrök mesélnek Pesten a középkori Duna-partról

Köztudomású, hogy a folyószabályozások előtt a Duna jóval szélesebb mederben, jóval lassabb sebességgel folyt. A folyó szűkítése elsősorban a medertágulatokban volt szembetűnő, ahol a hajózó csatorna esetenként az eredeti szélesség 41-66%-ra csökkent. Azonban a meder szűkülése olyan eleve szűk szakaszokon is végbement, mint például a Gellért-hegy alatti szakasz, ahol a rakpartok közé szorított Duna jelenleg mindössze 240 méter széles. Városrégészeti kutatások szerint azonban a középkor során a Duna legalább egy házsornyival szélesebb volt az V. kerületben a Molnár utca és a Pesti alsó rakpart között. 

A lelőhelyek elhelyezkedése a középkori Pest városán belül. Piros: Molnár utca 7–9. (Irásné 1996.) 

2017 elején egy hotel beruházáshoz kapcsolódó ásatás során feltárultak a középkori Pest dunai oldalának kultúrrétegei. Az V. kerület Molnár utca 7–9. szám, valamint részben az egykori FKgP pártszékház (Belgrád rkp 24.) alatti régészeti feltárást Pomázi-Horváth Viktória vezette. Beszámolója idén, 2023-ban jelent meg "Reconstructing the Riverside of the Danube in the Medieval City of Pest" címmel a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Közleményeiben (Acta Archaeologia Scientarium Hungaricae), angol nyelven. 

A kutatott terület régészetileg két szempontból volt érdekes; egyrészt a nedves, iszapos környezet különösen kedvezett a szerves anyagokból és fémből készült tárgyak megőrződésének. Másrészt a XIX. századi árvízvédelmi feltöltések révén konzerválódtak és háborítatlanul fennmaradhattak a középkori kultúrrétegek. A fémtárgyak közül fontos megemlíteni a 181 pénzérmét, melyek a római kortól egészen 1859-ig bezárólag, segíthetnének datálni a különféle rétegeket, de a pénzverés és a rétegek keletkezési ideje nem minden esetben egyezik meg. A legtöbb érme a középkor végéről származik, a XIV. és XV. századból, de különös módon az 1500-as és 1600-as évekből egyetlen érme sem került elő, annak ellenére sem, hogy úgy tűnhet, a lelőhely a török-kori Pest középpontjában feküdt. 

Deszkával bélelt cserzőgödör és betöltésének leletei: hódoltság kori kerámia, tojáshéj, cseresznyemagok

A látszólagos középponti elhelyezkedés a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom közelségének tudható be; a lelőhely alig 200 méternyire található dél-délkeletre a középkori Pest városmagjának tekinthető épülettől. A Molnár utcai telkek belül esnek Pest első, még a tatárjárás előtt épült városfalain. Ennek nyomvonala bizonytalan, nagyjából a Városház utca nyomvonalán futhatott, a Dunát délen a Nyári Pál utca vonalán érte el. Amikor a XV. század közepén az új, ma is ismert városfal felépült, a Molnár utcai telkek a város széli területből a város közepére kerültek. Csakhogy a régészeti leletek és a feltárt járószintek azt bizonyítják, hogy ez a terület még mindig egy árvízjárta parti zóna volt, ahol az állandó megtelepedés feltételei egészen a török kor végéig nem álltak fenn. 

A lebontott házak alatt feltárt rétegekben az első helyben (in situ) talált rétegek nem idősebbek mint a XIV. század. E kultúrréteg alatt érintetlen sóderes-kavicsos altalaj húzódott, amely egyértelműen dunai üledék lehet. Szintjét 97,2 m.B.f abszolút magasságban határozták meg a szelvény nyugati (dunai) felében. A XIX. századi feltöltés előtti térszín minden feltárt korszakban a Duna felé lejtett. A szintkülönbségek kelet-nyugati irányban 1-1,5 méter között váltakoztak a feltárt kb. 40 méter hosszú szelvényben. 

(forrás)

A legkorábbi, XIV-XV. századi leletek közül meg kell említeni egy sövény-fa szerkezetű áztatógödröt és egy stéget, vagy pallószerű, fagerendákból és deszkákból álló építményt. Ezeket a 97,5-98,8 m.B.f szintek között tárták fel, és mindkettőre jellemző volt a közbetelepült iszapos-homokos rétegek jelenléte, melyekből rendszeres ártéri elöntésre következtethetünk. Az árvizek által lerakott üledékek évről évre emelték a parti terület szintjét. 

A szerves anyagok és a területen megtalált cserző- és áztatógödrök alapján a régészek arra következtettek, hogy Pest déli, Duna-parti részén cserzővargák és/vagy tímárok telepei állhattak. A cserzővargák elsősorban növényi eredetű cserzőanyagokkal dolgoznak, mint pl. a csertölgy, vagy cserszömörce, míg a rímárok timsóval kezelték az állatbőröket. A leletek alapján a régészek arra jutottak, hogy Pest város dunai oldalán délen vargaműhelyek álltak. Ez az egyszerre rendkívül vízigényes és büdös foglalkozás sehol máshol nem tudott volna megtelepedni, mint a folyóparton a déli városfal közelében. A frissen nyúzott állatbőrök tömegével, korabeli vegyszerekkel, állati ürülékkel és húggyal dolgozó mesterek hulladéka folyásirányban nem tudta szennyezni a város többi részét, és az uralkodó északi, északnyugati szélirány így zavarta a lakosságot legkevésbé.

Stégszerű építmény a késő középkorból

A cserzővargák elhagyott gödreit a török-korban szeméttel töltötték fel. A feltöltésben talált kerámia, ágyúgolyó, állatcsont arról tanúskodik, hogy a területet szeméttelepként használták, miközben a feltöltés egyben fokozatosan csökkentette az árvízveszélyt. A szemétgödrök felső része 99,1-99,68 m.B.f szintek között váltakoztak, ami azt jelzi, hogy a feltöltések miatt a járószint egy-két évszázad alatt több mint egy métert emelkedett. A török háborúk során több Pestet megjárt utazó leírta az egykori szabad királyi város nyomorúságát. A hanyatló kereskedelem és ipar, az elnéptelenedés és a sorozatos ostromok nyomot hagytak a városon, és a felhalmozódó szemét, épülettörmelék és összeégett romok bőséges alapanyagul szolgáltak a város dunai oldalának feltöltéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy a Molnár utca páratlan oldalán is megjelennek a lakóházak a török kiűzését követően. A telken álló XVIII. századi lakóépület járószintje már a 100 méteres abszolút szint fölé került, de a legnagyobb feltöltés a XVIII. század végi – XIX. század eleji árvizekhez kapcsolódik. Az 1838-as jeges árvíz következtében spontán módon is megkezdődött a pesti telkek feltöltése az újjáépülő házak esetében, miközben a központilag szervezett árvízvédelem megvalósulása a Kiegyezés utánra halasztódott, de valójában csak 1872 körül indult meg. A Lánchíd környékét kivéve jellemzően ekkoriban épült ki a Duna kikövezett partja, és emelkedett a járószint a mai 103,6 m.B.f utcaszintre. 

Nyolc évszázad járószint-változásai a Molnár utca 7-9. sz. alatt feltárt rétegek alapján.
Bézs: sóderes-kavicsos altalaj, szürke: középkori rétegek,
fekete: kora újkori büdös, nedves réteg, sötétszürke: modern feltöltés. 

Irásné Melis Katalin ugyancsak a Molnár utcában tárt fel középkori vargaműhelyeket 1994-ben. A "Középkori lakóházak és egy XV. századi vargaműhely régészeti kutatása a pesti belvárosban" c. tanulmányban ismertetett ásatások a Molnár utca Fővám tér felőli 36-38-40 szám alatt zajlottak, és merőben más terepszinteket és városfejlődéssel találkoztak. Itt sem került elő XIV. század véginél korábbi létesítmény, de mivel ez egy magasabban fekvő terület volt, már a XV. században házak álltak itt. Az egyik lebontott ház helyén (Molnár utca 36.) a XV. sz. közepén vargaműhely létesült izzasztókemencével és munkagödrökkel. A cserzőgödröket a szürkészöld vízzáró agyagrétegbe mélyítették, alját lapos állatcsontokkal fedték, melyek a cserzőlétől feketék voltak. Ezen deszkarétegek feküdtek, rajta nagyszámú, ruhából, cipőből származó bőrhulladékot gyűjtöttek össze a régészek. A cserzőgödrüket a török korban itt is betemették. A török kor végi járószinten kormos, égett anyagokkal vegyes épülettörmelékes réteg húzódott, mely minden bizonnyal az 1684-1686 évi ostromok nyomát viseli magán. A Molnár utca 36. szám alatt a feltárt XV. századi rétegek 99,26-100, a XVI. századi rétegek 100,5, a XVII. századi rétegek 101,4 m.B.f szinten helyezkedtek el. A Molnár utca 7-9 szám alatt feltárt viszonyoknál kb. másfél méterrel magasabb szintek tehát már lehetővé tették a tartós megtelepedést a Molnár utca Fővám térhez közeli páros oldalán.

Vékony kavicsos-sóderes-homokos rétegek váltakozása a szelvényben

Viszonylag bonyolult a Vigadó téri vízmérce adataihoz hasonlítani a Molnár utcai rétegsorokat, mivel sem a folyó középkori keresztmetszetét, sem a korabeli vízhozamadatokat nem ismerjük pontosan. A terület hasznosítása alapján nagy valószínűséggel elmondható, hogy az Árpád-korban a terület még nyílt meder, vagy annak parti zónája lehetett. Ez azt jelenti, hogy a Duna a pesti oldalon kb. 70 méterrel lehetett szélesebb. A város terjeszkedése nem csupán a medret szűkítette, hanem idővel a mederből alacsony ártéri szint jött létre, ahol a cserzővargák néhány árvizet leszámítva tudtak dolgozni, és nem keletkezett komolyabb anyagi káruk az elöntésekből. Később a romok elplanírozásával létrejött magasártéri szinten megtelepedhetett a pesti polgárság, felépült az első lakóház, majd ennek a lakóháznak már állami költségen biztosítottak ármentes viszonyokat a XIX. század végére. 

Az említett lelőhelyek távolsága a Dunától

Mivel a telek a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomtól (és az alatta feltárt Contra Aquincum római erődtől) alig kétszáz méterre található, felmerülhet a kérdés, hogy összevethető-e a két terület járószintje. Miközben a Molnár utcai feltárásnál a Duna medre 70 méterrel is szélesebb lehetett, addig a római erőd nyugati tornyai jóval közelebb találhatók a mai partvonalhoz. Feltehetőleg az erőd a római korban ott épült, ahol a legkeskenyebb volt a Duna, és a meder ettől dél felé kissé kiszélesedett. A római erőd terazzó járószintje Takács Ágoston szóbeli közlése alapján 100,1-100,5 m.B.f  magasságban volt. A középkori templom kőpadló maradványa 102,2 m.B.f. de találtak téglapadló maradványt is 100,6 m.B.f körüli szinten is. A templom legmagasabb járószintje tehát több mint két méterrel magasodott a tímárok gödrei fölé, a köztük lévő rövid távolság ellenére. A templom járószintje azt valószínűsíti, hogy a középkorban a Duna középvízszintje a mainál alacsonyabb lehetett, különben már a közepes árvizek is rendszeresen tiszteletüket tették volna a fontos egyházi épületben.

Felhasznált irodalom:

Irásné Melis Katalin: "Középkori lakóházak és egy XV. századi vargaműhely régészeti kutatása a pesti belvárosban" 1996.

Pomázi-Horváth Viktória: "Reconstructing the Riverside of the Danube in the Medieval City of Pest" 2023.

Szigetkeltető Dunakanyar - 2. Dunavirág ünnep Verőcén

2023. augusztus 12-én, szombaton rendezik Verőcén a második Dunavirág ünnepet annak örömére, hogy a folyó élővilága magára talált a Duna tisztábbá válása következtében. A tisztulás egyik legszebb indikátora a 2012-ben először észlelt tömeges dunavirágzás volt. Az eltelt évtizedben felélénkült érdeklődés azzal járt, hogy egyre többen szereznek tudomást róla, hogy nem csak a Tiszán látható ilyen csodálatos jelenség, de a tudományos világ is megmozdult annak érdekében, hogy minél kevesebb rovar végezze folyóparti fénycsapdákban. A Dunavirág ünnepen az érdekükben szervezett mentőakcióról is hallhatunk!

Dunavirágok tánca (Potyó Imre fényképe)

A szervezők meghívására lesz élőben Dunai Szigetek előadás is (ritka alkalom). Szigetkeltető Dunakanyar címmel tartok egy 45 perces fényképes előadást a Verőcei Művelődési Házban a Helemba és Kismaros közötti szigetek életciklusáról (születéséről, életéről, elhalálozásáról), ahol mind a mai napig születnek zátonyok és szigetek. Remélhetően minél többen leszünk és a dunavirágok is tiszteletüket teszik.

Tavaly egy remekül sikerült kenutúrán beszéltem a dunai szigetekről és a rájuk leselkedő veszélyekről Selmeczi Kovács Ádámmal közösen. Idén az előadás fedett pályás lesz a Verőcei Művelődési Házban (Árpád u. 20.), de lesznek programok a Duna-parton és a településen is. Érdemes eljönni, már csak azért is, mert az előadásból nem tervezek külön bejegyzést, annak ellenére, hogy szintézise lesz az elmúlt évtizedek terepi  megfigyeléseinek. 

A teljes program: 

10.00-11.00 Helytörténeti séta -Verőce fürdőtelepülés - Kik és hogyan nyaraltak itt az 1930-as években? Kinszki Imre fotóit követve felkeressük a település zsidó emlékeit is. A séta a művelődési ház elől indul Fábián Erika (Dunakanyarkult blog) vezetésével.

15.00-16.00 A dunavirág és a fény Dr. Egri Ádám (ELKH Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet) előadása

16.00-17.00 Dunakanyar, a szigetkeltető Szávoszt-Vass Dániel (Dunai Szigetek blog) előadása

17.00-17.50 A dunavirág mentőakció – filmvetítés, utána:
Hogyan lehet, és hogyan nem lehet dunavirágot filmezni - beszélgetés a film rendezőjével, Balázs Gergővel

16.00-17.00 Szárnyalló - kézműves foglalkozás

17.00-18.00 hangszerbemutató, hangszersimogató Molnár Balázzsal

15.00-17.00 folyamatosan filmvetítés: Poláros Világ - Dr. Kriska György filmje

17.00-18.30 Helytörténeti séta Költők találkozása Nógrádverőcén, a Rozsnyay-Dapsy házaspár vonzásában - Ady szellemét követve indulnak irodalmi sétára, amelyen a Verőcéhez fűződő versek is el fognak hangzani. A séta a művelődési ház elől indul Fábián Erika (Dunakanyarkult blog) vezetésével.

19.00-20.00 Dunavirágra hangolva -UnaCorda Őri-Kiss Botond koncertje

20.15-20.30 a mandala meggyújtása

19.00-20.15 A Duna élővilága –bemutató a Dunavirág Vízibusz és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel

20.30-22.00 A remélt dunavirág rajzás, rovarászás a Duna parton Szabadfalvi Andrással (Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel

A programokra a belépés díjtalan! Szeretettel várnak mindenkit a rendezők:

• Duna-Ipoly Nemzeti Park, 
• Dunakanyarkult Egyesület,
• Verőcei Művelődési Ház

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/124358700730519

Bél Mátyás csepeli szigetlajstroma

Bél Mátyás "Notitia Hungariae Novae Historico Geographica" című művének Csepel-szigetre vonatkozó 3. kötetének részeit Bodor Antal közölte szerkesztett formában, magyar nyelven 1936-ban, a kiadás kétszázadik évfordulóján. A leíró földrajzi munkában Bél Mátyás körüljárja a Csepel-szigetet és összesen 21 szigetet, illetve szigetcsoportot sorol fel. Mivel a Duna medre meglehetősen stabil ezen a szakaszon, ezek többsége a folyószabályozás ellenére mindmáig azonosítható. 

Csepel-sziget térképe (Pilis vármegye, Mikovinyi Sámuel térképe)

Bél Mátyás szigeteiről ez már a második írásunk. Míg az elsőben minden Pest vármegyei szigetet taglalt a Dunakanyartól a Vajas-torokig, ebben az írásban csak a szigetet körülölelő két ágról lesz csak szó. Korábban egy másik aspektusból is megvizsgáltuk a Rákóczi-féle háborúból éledező Csepel-szigetet, Savoyai Jenő szigeteit 1728-ban már egy viszonylag pontos térképen ábrázolták. A különnyomatnak is tekinthető "Csepelsziget és Budafok kétszáz év előtt" a szigeteken kívül tárgyalja a Csepel-sziget történetét, településeit, néprajzát, lakóit és azok gazdaságát. Bél Mátyás műve azért is fontos, mert sokszor szolgált kiindulópontként a későbbi szakirodalom számára. 

A szigetekre vonatkozó részben számokkal jelölt szigetek magyarázata a szöveg után következik. Többségükről már jelent meg írás a blogon, ezek linkkel szerepelnek. Az efféle listáknak első ránézésre nincs sok értelme, azonban ez a leltár sokatmondó lehet még akkor is, ha csak a kimaradt szigeteket nézzük. A felsorolásból kimaradt a soroksári Molnár-sziget, a Csépi-sziget alatt 1876 után kialakult zátonysor, illetve a főágban a százhalombattai Kácsás-sziget, és ennel őse északabbra, melyet azóta elkotortak. A kiagyásnak két fő oka lehet; a szigetek mérete, illetve a kialakulásuk időpontja, melybe beleértendő a zátony-állapot is:

"Csepelszigetet mindkét oldalról kisebb szigetek övezik s ezekből a baloldalon tizet találunk. Az első [1] kevéssel Soroksár fölött fekszik. A második sziget [2] nagyobb s kertek és kaszáló számára alkalmasabb. Harasztival szemben kezdődik, Taksony alatt ér véget és e két falu tulajdonát képezi. Párhuzamosan szomszédos vele a harmadik [3], melyet Szt. Miklósnak neveznek, mert a hasonló nevű helységhez tartozik. Kevéssel lejjebb van a negyedik [4] s Tököl-sziget a neve, mert ennek határához tartozik, bár fekvése miatt a szomszédos Csép községet illetné meg. Vizenyős talaját fák helyett sűrű nádasok borítják.  Valamivel alább fekszik a jóval kisebb ötödik sziget [5]. A hatodik [6] Szt. Márton és Lacháza között az Angyalisziget. A monda szerint ezt arról az asszonyról nevezték el, aki a vízbe ott elmerült fiát siratta. Ez a hosszú, de keskeny , erdős sziget a ráckeveieké, akiknek háborús időkben gyakran volt menedékhelye. A Ráckeve városával szemben fekvő hetedik [7] sziget a peregieké. Egészen kicsiny és csak cserjét és gyümölcsfákat találunk rajta. A nyolcadik [8] jóval nagyobb, ez Ráckeve alatt fekszik, Becsével szemben s utóbbitól csak keskeny folyóköz választja el. Cserjék és gyümölcsfák vannak rajta, kisebbik része a becseieké, a nagyobbik a ráckeveieké. Kilencedik [9] a Somlyósziget, hasonló természeti tulajdonságokkal, az előbbinek közeliben kezdődik és Dömsödöt érintve Dab határáig nyúlik. Fű, fa dúsan nő rajta s árnyas berkeiben háborús időkben sok falu talált menedéket: Buda ostromakor 17 falu lakossága rejtőzött itt el. Majdnem a fele Dömsöd birtokában van, a többi Ráckevéé. A tizedik [10], Dab szigete, közel van az előbbihez, szintén erdős, de sokkal kisebb. Nevezetesebbek a jobboldali Dunaágban fekvő szigetek, közülük leginkább a Fácánok szigete [11], amely Promontor alatt, Háros pusztával szemben, Tétény fölött terül el. Hossza cca. 1000 lépés. Sűrű erdejében gyümölcsfákat is találunk s így a fácánoknak nemcsak erdei tanyát, de élelmet is nyújt. A víz romboló hatásának könnyen ellenáll, legfeljebb áradás alkalmával válhat használhatatlanná, tehát a nemes madarak bőséges táplálékát nem igen fenyegeti veszély. E szigeten egy régi monostor romjait láthatjuk, amely hajdan az apácáké volt. Eredetéről és pusztulásáról semmi bizonyosat nem tudni.Tétény közelében is van egy berek, szintén fácános, vadaskert. Ez a szárazföldön terül el [12], a nép mégis szigetnek nevezi, mert ha kiönt a Duna, víz veszi körül. Ezután Hamzsabéggel szemben három sziget következik [13], az első köztük a legnagyobb, füve dúsan nő s erdeje is van: Érd községé, amelytől csak keskeny meder választja el. Az előbbinek végénél van a két kisebb, erdős és termékeny sziget [14], mindkettő a tökölieké. Egy mérfölddel alább fekszik Újfalu sziget [15], nevét a községről kapta s csak keskeny  meder választja el. Sűrű, magas fái, melyek között gyümölcsfákat is láthatunk, árnyas otthont nyújtanak a szarvasoknak és őzeknek, virágai pedig a méheket vendégszeretettel fogadják. A szélesebb meder melletti részen van egy templomrom, mely hajdanában szép épület volt, de ma már legnagyobbrészt omladékban hever. Négyszögletes kövekből épült s alakja a kereszthez volt hasonlatos. Eresztékei ma is tartják a boltozatot, amelyeket sok dombormű díszít. A fennmaradt részek tanusága szerint a falak is hasonló módon voltak ékesítve. Amint azt a jövevények is beszélik, mindez Boldog Margit életszentségét ábrázolta és a király rendelkezésére készült. Nem csodálhatjuk tehát, hogy egyes geográfusok Csepelszigetet Margitsziget néven említik. Újfaluval szemben, a folyón túl látszik Ercsi község. Alább egy kisebb sziget következik [16], majd a ráckevei földek határánál egy nagyobb [17], melyet Besenyő-szigetnek neveznek. Vizenyős talaját nádasok borítják. Közel ehhez a két kisebb adonyi szigetet találjuk [18] utána a termékeny lórévi következik [19], s  mindjárt alatta a makádi [20], amelyet szintén sűrű erdő borít. Csapatostul élnek itt szarvasok és őzek. A jobboldali folyamág végén fekszik a két Almássziget [21]. Csepelsziget változatos kanyarulatú partszegélye majdnem mindenütt alacsony s a gyakori kiöntésektől pocsolyás és mocsaras, különösen az alsó végénél. Ezen a részen két halastó is van, egyik Makádnál, a másik Becse alatt. Utóbbinak a nép nyelvén Királyréte a neve s királyi tónak tekintették, mert egykor élelmet és szórakozást nyújtott a királyoknak." 

[1] Gubacsi-sziget  

[2] Közönséges-sziget

[3] Szentmiklósi-sziget

[4] Domariba-sziget?

[5] Csépi-sziget?

[6] Angyali-sziget

[7] Balabán-sziget

[8] Becsei-sziget

[9] Somlyó-sziget

[10] Dabi-sziget

[11] Háros-sziget

[12] Ismeretlen sziget a tétényi kastélykertben

[13] Érd három szigete

[14] Urbanicza-sziget

[15] Újfalusi-sziget

[16] Ercsi-sziget?

[17] Besenyő-sziget

[18] Adonyi-szigetek

[19] Lórévi-sziget

[20] Ismeretlen sziget Makád mellett

[21] Rácalmási-sziget(ek)