Abban, hogy a Klosterneuburg-Dévény között elterülő morvamezei Duna-szakaszon az elmúlt 250 év alatt a dunai szigeteknek "csak" 80%-a tűnt el, komoly szerepe volt az osztrák Konrad Lorenznek és Friedensreich Hundertwassernek. És ugyancsak szerepük volt a Donauauen Nemzeti Park létrejöttében, így jelenleg vízerőmű helyett a Bécs és Dévény közötti dunai szigetek intézményes természetvédelmi oltalom alá kerültek.
 |
| A Duna és ártere 1780-ban és 2023-ban. (Mapire, Openstreetmap) |
1780 körül, amikor az első katonai felmérés alsó-ausztriai szelvényeit készítették, a Klosterneuburg és Dévény közötti 59 folyamkilométernyi Duna-szakaszon összesen 193 szigetet és 46 zátonyt ábrázoltak. Azaz minden folyamkilométerre jutott nagyjából egy zátony és három és fél sziget. Ebbe beletartozott a bécsi szigetvilág, valamint a Morvamező széles ártere a régi magyar határig, Dévény váráig. Hogy ebből mennyi maradt meg napjainkra?
 |
| 193 dunai sziget Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül. |
 |
| Szigetek és ártéri erdők Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül. |
 |
| 46 zátony elhelyezkedése Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül. |
A
Wildislands projekt nemrég összeszámolta a dunai szigeteket, és kategorizálta őket természeti állapotuk alapján. Amennyiben ezt a — meglehetősen optimista — számítást vesszük alapul, akkor
2023-ban összesen 38 dunai szigetet találunk az 1938. és 1879. folyamkilométer tábla között. Közülük három tartozik a legértékesebb természeti területhez (A), 19 sziget természetvédelmi szempontból értékes, de ezeken már megfigyelhető az emberi beavatkozás (B), valamint további 16 szigetet már erőteljesen formált az emberiség (C). Túlnyomó többségük a Fischamend-Wildungsmauer szakaszon található és közös jellemzőjük, hogy a szabályozás
után kialakult felszínformák.
 |
38 dunai sziget a Wildislands projekt gyűjtése alapján.
|
A Wildislands projekt azonban szinte minden lehetséges szigetecskét beleszámolt, azokat is, melyeket a szárazföldtől el sem lehet választani, amelyeket gát, vagy párhuzammű kapcsol a parthoz, valamint az erre a szakaszra nagyon jellemző, sűrűn telepített sarkantyúk között kialakult zátonyokat. Ha egy kevésbé optimista, szigorúbb számítást végzünk, akkor összesen 17 szigettel számolhatunk (91,2%-os "fogyás" 1780-hoz képest), amelybe beleértendő a Wildislands által nem számolt mesterségesen kialakított bécsi Donauinsel és az Alte Donau-ban található Gänsehäufel is.
A Morvamezőn keresztülfolyó Duna a magyar szakasz régi szigetközi vízi világával mutatott rokonságot. A fonatos, jól definiált főág nélkül folyó Duna ártere helyenként elérte a 4,5 kilométeres szélességet. Mindez komoly akadálya volt a hajózásnak, ellenben nagyon megkönnyítette a jégdugók kialakulását, folyamatos fenyegetést jelentve Bécs számára. Ugyancsak akadályozta a kapcsolatot a két part között, ami elsősorban Bécs városában okozott komoly fejfájást. Nem véletlenül épült fából az első bécsi vasúti híd, amit minden áradás pusztítása után újjá kelett építeni. A Duna ártere a morvamezei szakaszon aszimmetrikus, azaz a kanyarulatfejlődés miatt a folyó a déli, jobb partját mossa alá, egy jóval szélesebb árteret hagyva az északi part mentén. Klosterneuburg és a Bisamberg között nyílik ki ez a medence, majd Dévény és Hainburg között végződik el a Felső-Duna utolsó részmedencéje, de ez nem jelent éles határt a szigetek tekintetében; a hegyszorosban ugyancsak bőven találunk dunai szigeteket.
 |
Párhuzamművel elzárt mellékág Petronell mellett.
|
1780-ban a szigetek viszonylag egyenletesen oszlottak el a vizsgált szakaszon, azonban jelentős méretbeli különbségek adódtak közöttük; a Duna egyik mellékága Orth mellett egy 13 kilométer hosszú szigetet ölelt körül, de Bécs városában a Prater hasonló nagyságú volt. A nagyvízi mederben a szigeteken kívül is léteztek ártéri erdők, egy mozaikos, de jelentős területű, emberi megtelepedéstől mentes pufferzónát képezve a folyó felé. A morvamezei szakaszon ábrázolt zátonyok elhelyezkedéséből nem lehet általános érvényű következtetést levonni. Leginkább Mannswörth és Hainburg környékén csoportosulnak nagyobb számban, de fontos leszögezni, hogy ezek az ábrázolt zátonyok, amennyiben magasabb vízállásnál térképeztek egy szakaszt, ott értelemszerűen jóval kevesebb, vagy éppen sehány nem került a térképvázlatba.
 |
Régi párhuzammű maradványa Petronell és Bad Deutsch-Altenburg között.
|
Az első katonai felméréshez képest jelentősen átalakult (itt is) a dunai táj és az ártér, de korántsem olyan mértékben, mint a szomszédos Tullni-medencében. Mivel a morvamezei szakaszon található Bécs városa, az emberi beavatkozás folyamatosan jelen volt, de eleinte kizárólag az északi szakaszon fejtette ki hatását. A folyószabályozás Bécs városában az emberi megtelepedéssel egyidős volt, nagyobb fokozatba 1870-től kapcsolt, amikor már nem lokális beavatkozásokkal terelgették helyes irányba a folyóágakat, hanem egy drasztikus lépéssel felszámolták a kanyargó Duna-ágak és szigetek szövedékét, és egy nyílegyenes csatorna kialakításával szándékoztak szolgálni a hajózás, árvízvédelem, kereskedelem és városfejlesztés érdekeit. Mivel a szabályozás az alvíz felé haladt, a Morvamező szabályozását nem lehetett sokáig halogatni, ugyanis a Bécsnél levonuló jég az itteni szigeteken ugyanúgy fel tudott torlódni, veszélyeztetve a kezdetleges morvamezei árvízvédelmi töltéseket.
 |
Zátony Hainburggal szemben.
|
Először párhuzamművek között tervezték kialakítani a Duna új középvízi medrét, elsősorban árvízvédelmi célból. A mellékágakat lezárták, a párhuzamművek pedig megakadályozták a partelmosódást és elősegítették a jég akadálytalan levonulását. Az első kísérlet azonban nem volt eredményes, a középvízi mederben a kisvizek nagyon szétterültek, a legkisebb hajózó mélység alig 20 centiméterrel nőtt meg, miközben a párhuzamművek mentén zátonyok képződtek, és ezek ugyancsak akadályozták a hajóforgalmat. Éppen ezért kénytelenek voltak elvégezni egy kiegészítő kisvízszabályozást, egészen más elvek alapján, némi kanyargási lehetőséget meghagyva a Dunának. Ezt a kisvízi medret sarkantyúk építésével alakították ki, felváltva csoportosítva a jobb és bal parton. Ezek a sarkanytyúk a mai napig meghatározó elemei a morvamezei Duna-szakasznak, a part biztosítása miatt épített párhuzamművekkel együtt. Ezek együttesen gátolják a lejutást a folyóhoz, helyenként ipari jelleget adnak a tájnak, ahol természetes fövenyes, kavicsos partokat csak a lezárt mellékágakban, vagy a sarkantyúk között kialakult zátonykákon találhatunk. Árvízvédelmi töltés csak a bal parton épült, szinte mindenhol az ártéri erdőn keresztül, az északi részüket levágva az ártérről a folyókanyarulat-maradványokkal együtt.
 |
A hainburgi duzzasztómű makettje (forrás)
|
Mégis, minden beavatkozás ellenére a morvamezei szakasz Wachau mellett Ausztria másik szabadon folyó szakasza, ennek pedig elég egyszerű oka van, Ausztria lakossági tiltakozás miatt nem fejezte be a Duna lépcsőzését, és nem épült fel Hainburgnál az utolsó duzzasztó. A '80-as években a Braunsberg tövébe egy 16 méter magas gátat terveztek építeni, ehhez két és fél kilométeren új Duna-medret kellett volna ásni az ártéri erdőkön, szigeteken zátonyokon keresztül. Az erdőirtás hivatalos megkezdése előtt, 1984. december 8-án a fagyos időjárás ellenére több ezer osztrák természetvédő aktivista táborozott le az építési területen. Sokan ott is aludtak sátrakban, köztük a Nobel-díjas etológus Konrad Lorenz, aki a legismertebb ellenzője volt a beruházásnak. Ugyancsak a tiltakozókkal tartott Friedensreich Hundertwasser építész, aki a maga sajátos stílusában plakátot is tervezett a természetvédők támogatása érdekében. Mivel az osztrák kormány a beruházást minden áron meg kívánta valósítani, december 19-én a rendőrség elkezdte a terület kiürítését, melynek során erőszakot alkalmaztak, a természetvédők közül sokan megsérültek. A média által élő adásban sugárzott durva karhatalmi beavatkozás (Tag der Schande) miatt Bécsben tüntetések indultak meg, és az építkezési munkálatokat felfüggesztették. Két hónappal később népszavazást tartottak a kérdésben és hét évvel a zwentendorfi atomerőmű építését elutasító népszavazás után a hainburgi duzzasztó kérdése is lekerült a napirendről. Tiszteletben tartva a népszavazás eredményét, 11 évvel később éppen Hainburgban írták alá a harmadik osztrák nemzeti park, a Donauauen megalapításáról szóló nyilatkozatot.
 |
(Hundertwasser plakátja. forrás)
|
Mindenképpen meg kell azonban említeni, hogy a népszuverenitás Ausztriában fordított irányban is működik; 1991. május 14-16 között egy helyi népszavazáson a bécsi lakosság 72%-a szavazott igennel arra a kérdésre, hogy "Támogatja-e ön a Freudenaui kikötö körzetébe tervezett vízerőmű építését?" 1992-1998 között épült fel az utolsó dunai vízerőmű Ausztriában, a bécsi 1921. folyamkilométernél, melynek építésekor már a természetvédelmi igényeket is belekalkulálták. A hallépcső mellett gondoskodtak a lobaui ágrendszer, valamint a bécsi Alte Donau vízutánpótlásáról. Az erőmű építése a felvízen egyetlen dunai szigetet sem szüntetett meg, ezeket a korábbi folyószabályozók ugyanis már felszámolták. Az alvízen található, jobbára már a parthoz kapcsolt szigetek az átadás időpontjában már a nemzeti park kezelésében voltak.
 |
| A Donauauen N. P. 93 négyzetkilométeres területe Bécs és Dévény között |
A Donauauen nemzeti park honlapján rendszeresen számol be régi mellékágak megnyitásáról és egyéb szabályozási művek átalakításáról. Például egyes sarkantyúkat a partnál megbontanak, lehetővé téve a vízáramlást, átereszek létesítésével biztosítják a friss vizet a lefűződött holtágak számára. Ugyan a folyót alapvetően még mindig a szabályozás által épített kő létesítmények határozzák meg, de arra is van példa, hogy a leülepedő hordalékból új zátonyok és szigetek jönnek létre, és erre már nem a kotrás a reflexszerű válasz, hanem a természetes élőhelyek megóvása.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- Tőry Kálmán: A Duna és szabályozása, Akadémiai, 1952.
- https://www.nationalparksaustria.at/de/news-detail-aktuelles/eine-besetzung-mit-wirkung.html
- https://noe.orf.at/magazin/stories/3168089/
- https://en.wikipedia.org/wiki/Danube-Auen_National_Park
