Előszó a Duna eltereléséhez

"Mi jelenti az országot annak, aki szereti? Például: az emlékezet mélyén dédelgetett látképek. Ilyen szegletekben kevés tájunk bővelkedik annyira, mint a Dunakanyar, Visegrád környéke. Szinte lábunkhoz tér a felséges, nyugodtan forduló és fényjátéktól eleven víztükör. Bámulunk és beleveszünk mozdulatlanság és mozgás, távlat és közelség, a csendet mélyítő ritka civilizációs zajok lebegtető zsongásába.

Néhány évvel ezelőtt földnyelv indult meg a víz közepe felé, be a látvány közepébe Visegrád és Nagymaros fölött. A látvány lehangoló. Nem a tájművészet tevékenykedik itt, hanem a huszadik századi ember eltéveszthetetlenül sivár ipari műemlékei készülnek: betongát, betonhíd, betonkorlát, betonpart, betongépház. Míg a kőgát gilisztaként araszol lassan be a Duna közepe felé, pocsolyává zsugorítva az egykor töretlen víztükröt, s jellegétől fosztva meg egy nemzeti értékű látképet, sok minden történt a magyar társadalomban. Tízezrek figyelték elszoruló szívvel a fejleményeket... Fel kell dolgoznunk magunkban egy pofont — azt a jelképes pofont, amellyel az épülő gát veri forradásosra a Duna tükrét Nagymarosnál.

A víz az élet szüntelen gazdag folyamatának jelképe ősidők óta, a víz elapadása az élet apályát jelenti mindig. A víz nagyon megtréfálta már néhányszor a kontárkodó embert a történelem során, és megtréfálja ma is óriási ökoszisztémákat pusztítva el. A vízlépcső ügye bennünk még nem zárult le. Nem mindegy, hogy milyen jelképként fog bevonulni történelmünkbe Nagymaros." 

Előszó: Kodolányi Gyula, 1988, április.

IN ENGLISH

Dunacsún 1992. X. 24. (EPA)

József Attila híres költeményétől kölcsönözte címét az a két kiadásban, 12 nyelven kiadott füzet, melyet a Kormányszóvivői Hivatal adott ki 1993-ban. "A Dunánál" c- kiadvány célja az volt, hogy felhívja a világ figyelmét a Bős-Nagymarosi projekt hátrányaira és természetkárosító mivoltára. Ebből a szempontból egy propagandakiadvánnyal van dolgunk, azonban propagandát nem csak rossz, hanem jó célok mellett is lehet folytatni. A kötetek csak kisebb részben állnak szövegből, a szerzők inkább a képanyagra helyezték a hangsúlyt. Kodolányi Gyula előszava után tőmondatokban és időrendben bemutatják az erőmű projekt történetét, és az ellene szervezett civil ellenállás fő mozzanatait is. Nem sokat vesződtek az erőmű paramétereinek bemutatásával sem, egyetlen ábrán hasonlítják össze az üzemvíz-csatorna vízszintjét a környező falvak és táj magasságviszonyaihoz. 

A bőséges, 90 korabeli fotóból álló válogatott képgyűjtemény három részre tagolható; elsőként a természeti tájat mutatja be. A fókusz a Dunakanyaron van, látványon, szigeteken, állatokon, növényeken, de szerepelnek köztük képek az Ipoly-völgyről és a Szigetközről is. A második rész a nagymarosi körgát építési munkálatait (főként földmunkák) mutatja be. Ezek alapján valószínűleg a legkeményebb szívű erőmű-párti mérnökemberben is megmozdul valami, legalábbis megértőbbé válik az erőmű ellen tiltakozók irányában. A megerőszakolt, holdbéli táj önmagában is elég rémisztő, holott a duzzasztás által okozott károkat, a vízbe fojtott szigeteket, elöntött régészeti lelőhelyeket, lebontott nyaralókat, tervezett árvízvédelmi töltéseket, zsilipeket értelemszerűen még nem is láthatjuk. 

A harmadik részben, külön fekete kerettel ellátott képek mutatják be a bősi, dunacsúni építkezést, ahol a földmunkák mellett ekkor már zajlott az erőmű betonozása és a Duna elterelése. Kezdőképnek azt a fotót választottam, ami kisgyerekként bennem is megmaradt, ahogy a TV-ben néztük nagyapámmal ahogy az óriási vasbeton tömbök zuhannak a folyóba. Hiába szurkoltunk, hogy a folyó rombolja szét az épülő torlaszt, vigye magával a tömböket, a víz végül kezdett elapadni, és a végén már alig szivárgott a beton és a terméskő között. Aztán a víz elapadt a szigetközi ágrendszerben is.

A Szentendrei-sziget északi csúcsa, 1986. (Ráfáel Csaba)

A visegrádi fellegvár, 1985-ben, jégzajlás idején. (Balaton József)

Még megvan a kisebbik Helembai-sziget, 1988. (Weress Kálmán)

Nagymarosi építkezések, 1989. (Asztalos Zoltán)

Az épülő körtöltés, Visegrád, 1988. (Weress Kálmán)

Visegrád, 1988. (Weress Kálmán)

Homokpuszta Nagymarosnál 1989. (Weress Kálmán)

A nagymarosi körtöltés és Visegrád, 1992. (Weress Kálmán)

Bős, 1986 (Kisbenedek Attila)

Bős, 1986. (Balaton József)

Vajka, 1991 (Cseke Csilla)

Nagymaros és a Dunakanyar ugyan részben megmenekült, de ez a menekülés folytonos, azóta is tart. A nagymarosi (+adonyi, +fajszi) vízlépcső-tervek folyamatosan parázslanak a hamu alatt és időről-időre fellángolnak kisvizes időszakokban. Van ami állandó, a gazdasági érdek a Dunakanyarban jelenleg is felülírja a táj-és természetvédelem érdekeit. Mindegy, hogy egy újabb hotelberuházásokról van szó, vagy éppen a Pilismarótra tervezett óriási kavicsbányáról, ahol a munkálatok korábban pont a nagymarosi erőmű-beruházás miatt indulhattak meg, hogy "megmentsék" a kavicsvagyont az elárasztástól. Éppen ezért fontosak ezek a fényképek, hogy tudjuk mit nyertünk azáltal, hogy nem épült meg a nagymarosi erőmű, és nem valósult meg a duzzasztás.