2023. január 1., vasárnap

Duna Iroda - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2022-ben


Néha magam is elcsodálkozom, hogy a Dunai Szigetek blog még mindig létezik és még mindig van miről írni a Dunával kapcsolatban. Sőt, a megírandó témák száma egyre növekszik, miközben az olvasottság ezzel arányosan csökken. De ez nem feltétlenül baj.

Dunai Szigetes posztokból nőtt ki az első tudományos cikk 2022-ben. 

Egyre biztosabban kijelenthető, hogy a blognak, mint műfajnak leáldozott. Egyre többen hagynak fel az írással, de azok is meredeken csökkenő olvasottságról számolnak be, akik még kitartanak. Ez a tendencia jelentkezik a Dunai Szigetek blogon évek óta, az idei átlagos olvasottsági számok a tavalyinak mindössze felét-kétharmadát teszik ki. Ezt semennyire nem kompenzálja a facebook oldalunk követőinek száma, ami idén is 10%-al bővült. Idén azonban az Esztergom-Szigetköz verseny némiképpen javított az olvasottsági összképen, az év dunai szigete szavazás—mint minden évben—alaposan kiemelkedett a mezőnyből 10 ezer feletti kattintásszámmal.


Összesen két fénykép maradt fenn a váci Buki csárdáról, ez az egyik.
(Tragor Ignác Múzeum képszám 186.)

Fontos gyorsan leszögezni, hogy a romló olvasottsági mutatók miatt nem várható a blog bezárása, hiszen a visszajelzések alapján a Dunai Szigetek még mindig fontos hivatkozási pont a Dunát ismerő, szerető és tudományos szempontból kutatók számára. 

"Revitalizáció" Párkányban

Együttműködésből szerencsére idén sem volt hiány. Olvasóink észrevehették, hogy a 2022-es év 50 írásából 9 foglalkozott Váccal, ami nem véletlen. A váci Tragor Ignác Múzeum és Vác Város Levéltára folyamatosan küldte a jobbnál jobb témákat, fényképeket, ábrákat és térképeket a váci Dunáról. A Zomborka Márta és Horváth Ferenc által bőségesen rendelkezésre bocsátott adatoknak is köszönhető, hogy a blog története során a váci Duna válhatott a legjobban feldolgozott szakasszá. Ugyancsak fontos megemlíteni, mert nem gyakori esemény a Dunai Szigetek élő fellépés, de idén szeptember 3-án előadhattam Selmeczi Kovács Ádámmal közösen vezetett vízitúrán Verőcéről indulva. Külön köszönet illeti Horváth Illést és Ercsey Dánielt, akik egy-egy írással kivették részüket a dunai ismeretterjesztésből! Azonban a legnagyobb idei fejlemény az első tudományos cikk volt, ami nem a blogon, hanem a Mohácsi Szimfónia c. tanulmánykötetben jelent meg december elején, a Martin Opitz kiadásában. Ha minden jól megy ez a mohácsi csata korabeli tájrekonstrukciós írás valamilyen formában itt a blogon is megjelenik majd. Öröm volt a Patakrevitalizáció facebook oldal felbukkanása is. Tervben is van egy közös cikk, melynek megjelenése sajnos a "worst case scenario" esetében esedékes, azaz nem is baj, ha nem lesz belőle cikk. Végül fontos megköszönni a rengeteg érdekes és értékes képet, amivel az idei brutális nyári aszályt és kisvizet sikerült dokumentálnunk. 

A Gödi-sziget új csúcsa.

Talán a címben szereplő Dunai Iroda fejezi ki leginkább, hogy 2022 a korábbi évekhez viszonyítva szegény év volt a szigetbejárások szempontjából. Az írások többsége nem terepen állt össze, hanem az íróasztalnál. Viszont sikerült eljutni olyan helyekre, ahol még sosem járt a blog. Ilyen volt a bécsi Mühlwasser, az ausztriai Greifenstein és Zeiselmauer, a felvidéki Dévény, Pozsony és Dunacsún, ahonnan sikerült átsétálni az egyre inkább Szlovákiára hasonlító Rajkára a Szigetköz csúcsa nyomában. Ugyancsak Szlovákiában felkerestük a Zsitva torkolatát és az izsai római tábort, hátha látszik valami az év szenzációs felfedezéséről, a Brigetióba vezető római hídról. Párkányban megnéztük a fura sziget-revitalizációt. Magyarországon belül írtunk az elmaradhatatlan Gödi-szigetről, a Molnár-szigetről, ahová egy tájékoztató táblán dunai szigetes ábrák is szerepelnek. Jártunk a Gemencben, Pörbölyön, a Dunakanyarban Verőcén, Vácott, Pilismaróton és Tahitótfalun, a kisebbik Torda-szigeten. Jövőre remélhetőleg több idő lesz hasonló bejárásokra!

A majdnem kész Margit-sziget 1919 körül.

Idén több mint háromszor annyi szavazat érkezett az év dunai szigete szavazásra, mint egy évvel ezelőtt. Ennek talán az volt az oka, hogy sokkal többen laknak a nevezett szigeteken, illetve mellettük. Harmadik helyen a legtöbbször nevezett Gödi-sziget végzett 5%-os eredménnyel. Második a blog által nevezett Szigetköz lett parádés hajrával, de ez is kevés volt legyőzni az esztergomi Prímás-szigetet!

2022-ben tehát Esztergom város szigete lett az év dunai szigete közel kétharmados eredménnyel. Gratulálunk! 


Az elmúlt évek tapasztalata alapján jövőre annyi újítás lesz, hogy mindhárom jelöltet mi fogjuk nevezni, elkerülendő a nagyfokú redundanciát, hiszen annyi érdekes sziget van végig a Duna mentén, nem csak Magyarországon!

A köszönetnyilvánítást bőven érintettük feljebb, de továbbra is hálás vagyok a hírekért, korrektúráért, lektorálásért, szakmai jótanácsért, átküldött szakirodalomért, szakirodalomért, helyreigazításért, lelkes munkáért, meghívásért, terepbejárásért, evezésért, megosztásért, építő jellegű kommentekért, személyes találkozókért és közös kutatásért. Köszönet még egyszer mindenkinek!

Folytatjuk idén is!

Szávoszt-Vass Dániel

Alsógöd

3 megjegyzés:

  1. Érdekes módon én csak tavaly találtam rá a blogra, de azóta napi szinten alap lett nálam. Az pedig teljesen igaz, hogy nem a mennyiségért kell írni. A munkádhoz a gratuláció is kevés, úgyhogy remélem tényleg folytatod!
    Imre

    VálaszTörlés
  2. Sokan szeretnek egy-egy adott dologban okosnak tűnni és kijelenteni, hogy ez-az haldoklik.
    Nos, az ilyen sose kell kétségbeesni.

    Évek óta olvasom a blogodat, S mindig jönnek újak, megtapadók.

    Az meg, hogy nincs reflektorfényben a blogod - ne tartson vissza.

    Köszönöm az eddigi munkádat és további kitartást kívánok!

    CsBA

    VálaszTörlés
  3. Én is rendszeresen olvaom. Köszönöm a sok ismertetést!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...