2022. július 11., hétfő

Budapesti jégviszonyok a Dunán (1876-1950)


Elképzelhetetlenül távolinak tűnik az a korszak, amikor Budapesten minden második évben befagyott a Duna, és kevesebb mint 3% volt a valószínűsége a jégmentes teleknek. Pedig 1876-1950 között még ilyen jégviszonyok uralkodtak a Dunán. Lászlóffy Woldemár egyetlen szemléletes ábrába sürítette ezt az időszakot a Pécsi Márton által szerkesztett "Budapest Természeti Földrajza" c. kötetnek vízrajzi fejezetében. 

 Áll a Duna jege 1945-ben, vélhetően februári kép. (Fortepan #155524)

Elöljáróban érdemes áttekinteni a folyami jégképződés folyamatát. Jégképződés jellemzően akkor indul meg, ha a léghőmérséklet tartósan 0 °C alá süllyed. A nyílt vízfelületen a felszínen lehűlő víztömeg az áramlás turbulens mozgása miatt keveredik, sűrűsége miatt lesüllyed, ezért a jegesedés nem itt megy végbe. Hanem olyan helyeken, ahol az áramlás lassabb, a víz sekélyebb, esetleg a vízbe olyan tárgyak, létesítmények nyúlnak, melyek a víznél hidegebbek (hídláb, sarkanytú, vagy akár mellékágba dőlt fák). A parton képződő jég a folyó középvonala felé hízik, ahogy újabb részecskék fagynak hozzá. Ugyanez lejátszódhat a folyó fenekén, ahol a jég az üledékszemcsék felületén keletkezik, majd a kisebb fajsúlya miatt a felszínre emelkedik. A felszínre emelkedő, vagy a parti jégből leszakadó jégdarabokból úszó jégtáblák alakulnak ki, és ez az a pillanat, amikor a folyón megindul a jégzajlás (L. W. ábráján fehérrel ábrázolva).

A zajló jégtáblák formája hasonlatos a nagy vízililiom levelekhez. Kerekek, miközben a peremük valamivel magasabb, mint a középső részük. A magyarországi folyószabályozás egyik fő célja az volt, hogy ezek a fehér jégliliom-levelek gond nélkül levonulhassanak a folyón. Ugyanis a folyó természetes állapotában számos olyan hely volt, ahol fennakadhattak. Szigetcsúcsok, szűkületek, túlfejlett folyókanyarulatok igencsak kedveztek a fennakadásnak, ahol a feltorlódó és igen gyorsan összefagyó, feltorlódó jégtáblák mögött folyásirányban megindul felfelé a jég "beállása", azaz a Duna befagyása (L. W. ábráján feketével). Az összetorlódott jégtáblák miatt ez jellemzően egy durva, jégtörmelékkel borított felszín volt, csendes mellékágakat leszámítva a legkevésbé sem alkalmas mondjuk korcsolyázásra. Fontos elmondani, hogy a jeges árvizek nem akkor következtek be, amikor a zajló jég beállt, hanem, amikor a beállt jégre az olvadás idején "felülről" megérkezett a zajló jég és nem tudott továbbhaladni.

Lászlóffy Woldemár ábrája a Duna jegesedésének tartósságát ábrázolja Budapestnél 1876-1950 között telekre lebontva. Azaz az adott télen melyik nap jelentek meg a jégtáblák a Dunán, mikor állt be a Duna és mikor szűnt meg az adott jelenség. A téli hónapok harmadolva vannak, 10 naponként van az osztás, értelemszerűen novembertől márciusig, ugyanis októberben még nem, áprilisban már nem észleltek jeget a Dunán a vizsgált időszakban. Jobb oldalt láthatók a számszerűsített adatok; jégmentes Dunát mindössze kétszer (!!!) láthattak a fővárosiak, 1901/02, illetve 1947/48 telén. Ez a vizsgált időszak alig 2,7%-a. 

Ugyanezen időszak alatt 33 télen fagyott be a Duna (volt, hogy telente többször is), ami 44,6%-os értéknek felel meg. A leghosszabb befagyásos időszak a II. világháború elejére esett, 1938-1942 között öt egymást követő évben állt be a Duna. A második leghosszabb ilyen periódus négy tél volt 1893-1896 között. 1882-1886 között azonban öt télen keresztül csak zajló jeget jegyeztek fel, de befagyásról nem érkezett jelentés. 

A Duna jégviszonyai Budapestnél az 1876/77-1949/50 közötti teleken (Lászlóffy Woldemár)

Az ábráról gyakorlatilag minden lényeges statisztikai adat leolvasható. 

Legkorábban november 14-én jelent meg a jég a Dunán, az 1888-as évben, és március 25-én tűnt el legkésőbb, 1929-ben. Ugyanebből az évből jegyezték fel a legkésőbbi jégfelszakadást (március 19.), miközben a legkorábbi beállás december 11-én történt, 1879-ben. Ezek a legszélsőségesebb értékek. Az átlagos jégmegjelenés dátuma december 25., az eltűnés pedig február 15. A vizsgált időszakban a beállás jellemzően január 13-ra esett és egy hónap múlva, február 12-én már fel is szakadt. 1879-1880 telén a jeges időszak rekord hosszúságú ideig, 98 napon át tartott. Ugyanebben az évben volt a legtovább befagyva a budapesti Duna, 83 napon keresztül. Az átlagos időtartam ennek töredéke, jegesedés: 38 nap, beállás mindössze 13 nap volt.

Ez az adatsor már a múlté, belőle a Duna jelenlegi jégviszonyaira nem lehet következtetést levonni; a folyószabályozás és a melegedő éghajlat egyaránt felülírta. Éppen ezért szükséges lesz folytatni a táblázatot. Lászlóffy Woldemár ábrája ugyanis 74 évet ölel fel 1876-1950 között. 1950 óta pedig újabb 72 év telt el, azaz lassan itt az idő, hogy az új adatokat megvizsgálva összevessük az azóta eltelt változásokat; hogyan alakultak Budapest jégviszonyai 1950-2024 között? Ugyanis mindannyiunk percepciója az, hogy a jég egyre ritkább látvány a folyón telente, és teljes beállásra már csak a legidősebbek emlékezhetnek. 

Addig is a fenti táblázatnak találhatunk némi gyakorlati hasznot, pl. alaposan le lehet szűkíteni általa a fővárosi jeges dunás fényképek (kiemelten: Fortepan) készítési időpontját. 

1 megjegyzés:

Unknown írta...

A vízlépcsők hatására a viztest túlhűlése kizárttá válik és emiatt marad el a zajlás.
Ráadásul a lapos part is megszűnik, ami a jégképződés melegágya.

Amikor a Kárpát medencében kialakul a hidegpaplan és az Alpokot mediterrán ciklon esővel áztatta meg, akkor jöttek a veszedelmes jeges árvizek.

CsBA

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...