A minap vettem 100 forintért egy érdekes könyvet. Elsőre kissé csalódtam benne, amikor tüzetesebben átnéztem. 1965-ben a nagy dunai árvíz kapcsán jelent meg ez az egyáltalán nem hidrológiai témájú mű. Címe nemes egyszerűséggel: Árvíz 1965, kiadásának célja az árvízkárosultak megsegítése. Németh Lászlótól kezdve sok irodalmár írt néhány oldalas tárcákat, az oldalait korabeli képzőművészek árvízzel kapcsolatos témái teszik változatosabbá. Eltekintve a szokásos propaganda szövegektől, nagyszerű betekintést nyújt ez a kiadvány a korabeli erőfeszítésekről. Kiválasztottam néhány érdekesebb képet és szövegrészletet, melyről úgy gondoltam, hogy az árvízi védekezés szemszögéből képet kaphatunk az 1965-ös Magyarországról.
Reich Károly műve |
Fehér Lajos: Előszó
"Százhúsz napon át folyt a küzdelem a dunai árvíz ellen. Rendkívüli erőfeszítéssel, nagy anyagi és műszaki erők összpontosításával sikerült elérni, hogy a fő védvonalakon töltésszakadás nem következett be. Emberek tízezrei álltak őrt és küzdöttek a gátakon éjt nappallá téve. Nem azért, mintha ebből bármi előnyük is származott volna - sőt sokszor az életük is veszélyben volt -, hanem azért, mert úgy érezték: ez kötelességük. Ezt kívánja tőlük a közösség, ezt várják tőlük dolgozótársaik. Tudták, nincsenek egyedül. Bíztak az összefogás erejében, s mindvégig bátran támaszkodhattak is arra..."
A Szentendrei-sziget déli csúcsa |
Ilkei Csaba: Mohácsi csata a XX. században.
„...A mohácsi csata 1526-ban néhány óráig tartott és elesett 23 ezer magyar, odaveszett a király. 1965 július elején századik napja ötezer ember vívja az újkori mohácsi csatát. Napi 1,5 millióba kerül a küzdelem. S az ellenség lassan, kelletlenül, de meghátrál. A védők eddig bevetettek: hétszázezer homokzsákot, 12 ezer tonna követ, hatezer pártialemezt, 1500 négyzetméter fóliát; 120 óriás földgépet, 200 teherautót és dömpert; építettek négy új gátat, elfogtak száznál több buzgárt, elzártak sok ezer szivárgást, csurgást, megakadályoztak ki tudja hány szakadást, küzdöttek átázás, csuszamlás, repedés ellen; kitelepítettek nyolcezer embert, 170 lovat, 2400 szarvasmarhát, húszezer sertést, négyezer juhot, miközben összedőlt 35 ház, súlyosan megrongálódott 180; elhagyatott lett két és félezer. A csata március 31-én hajnalban kezdődött, június 19-én 983 centiméteres vízálláskor volt a leghevesebb, s azóta gyilkos tusában lankad ereje. Két héten át jártam a csatamezőt, figyeltem földről, vízről, levegőből; bolyongtam a buzgárlepte szigeten, eldugott majorok sártengerében; virrasztottam gátőrökkel, holtfáradt vízügyiekkel; beszéltem robbantó katonákkal, szúnyogmarta uszálykormányosokkal, kubikosokkal, tábornokokkal, párttitkárokkal, tanácselnökökkel; láttam riadt menekülőket, vizet kérő betegeket, batyukat szorongató gyerekeket; találkoztam hősökkel és gyávákkal, veszélybe rohanókkal és közömbös fanyalgókkal; a tanulságot keresőkkel, s a tanulságtól félőkkel...”
Zelenák Crescencia műve |
Szabó László: Bajától Apatinig
"- Apatin húszezer lakója nevében hálásan köszönjük a magyar elvtársak segítségét!
Ekkor jut eszembe, hogy ide egy 130 tagú magyar lemezverő brigád is átjött segíteni.
-Szerda óta dolgozik a gátakon a lemezverőbrigád – mondja Mandicz elvtárs. – Akkor még azt hittük, hogy a víz elviszi az egész várost, hiszen a vízszint két-három méterrel magasabb, mint bármelyik utcánk. Húszezren dolgoztak a gátakon, 35 ezer köbméter földet építettünk be, de a homokzsákok már nem bírták fogni a vizet, s a gát megcsúszott. S mivel a Pátria-lemezverésben nekünk nincsenek nagy tapasztalataink, megkértük a magyar elvtársakat, segítsenek. Három óra múlva itt volt a segítség... Azóta szilárdan tartjuk magunkat, s a legkritikusabb helyen, a kanyarban, 200 méter Pátria-lemezt vertek le a magyar vízügyi szakemberek..."
"Zuhogó esőben is munkába indulnak derék honvédeink" |
Németh László:Árvízi példa
"...Az emberek eleinte az árvizet is úgy fogadták, mint a többi csapást: sajnálkoztak, sopánkodtak, mi lesz az országból; közben, mint a többi elemi csapásnál, keresték, miben hibáztassák a felelősöket: mi lesz itt, a külföldre eladott oltóanyag, a vizet rontó fűzfői méreg, amit – persze csak hallomásból – rövidlátásuk jeleként emlegessenek. Még én is gondoltam olyat: kár a természet leigázásáról olyan hangosan beszélni. Még meghallja. Hisz nemcsak a kenyerünk van az időjárás révén a kezében, millió orv módja van, hogy az óvatlan tervezőn bosszút álljon..."
Köpeczi Bócz István műve |
Dobozy Imre: Katonák a víz ellen
"...Járőr jelentkezik; friss buzgár az erdő alatt. Megyünk a gáton, aki lejjebb kerül az oldalba, minden lépésével vizet fakaszt. Olyan a töltés, akár a szivacs. Mégis tartható? Ekkora áradás, ilyen kegyetlenül tartós nem volt Magyarországon. Ha az 1954-es zöldár és az 1956-os jeges ár levonulása óta nem dolgoznak bele annyi erőt, pénz, anyagot gátjainkba, mint amennyit beledolgoztak, már régen úsznánk, Szigetköztől a déli határig. De sajnos a gáton nemcsak a vízügyiek dolgoznak. A víz is! Meg a patkány, a pocok, a fagyökér, a növényzet, mind túrja-fúrja a töltéseket, kívülről láthatatlan rombolást végezve bennük. És ezekre a töltésekre majd koronáig érő, minden valaha volt maximumot meghaladó vízállásnál négyzetméterenként öt tonna súlyú víznyomás nehezedik, több mint két hónapja.
-Meddig bírják? Szónoki kérdés. kanyarulatokban, veszélyes szakaszokon, hajdani folyások fölé épített gátrészeken – melyek alatt vízáteresztő hordalékréteg szivárogtatja a Dunát – már rég nem a töltés óvja az embert. Hanem az ember a töltést. És vele mindent..."
"...Hárman dolgoznak egy csillénél. Két katona és egy szakmunkás. Fúrógéppel, nehéz kalapáccsal zúzzák az imént robbantott kőzetet, kidagadó izmokkal emelik terhüket a félrefordított csillébe. A veríték patakokban folyik a hátakon, nincs beszéd, csak lihegés hallatszik, csak a csillék mélye zördül, ha újabb és újabb kövek zuhannak a rakomány tetejére. Mit is tudtunk erről a kegyetlenül nehéz munkahelyről? Azt, hogy a jelentéktelen dunabogdányi kőbánya az árvízvédelem egyik bázisává nőtte ki magát a megpróbáltatás napjaiban. És az emberek? Róluk nem írtak, beszéltek, idáig nem jutottak el sem az újságírók, sem a rádió és a televízió riporterei. Egy helikopter húzott el egyszer a „pokol” fölött, akkor néhány másodpercre megállt a munka, néhányan integettek is. Aztán mindenki újra a munkája fölé görnyedt és folytatták ott, ahol az imént abbamaradt..."
Fehér Klára: Egy Beatles-hajú fiú
"...Szorongva hallgatom a rádió árvíz-jelentéseit. És szorongva hallgatom a szomszéd lakásból hallható magnót meg Feri mamájának elkeseredett kiabálását.:
-Ha holnap sem vágod le a hajadat...
Ausztriában újabb esők. Talán nem növelik már a Duna szintjét. Csehszlovákiában gátszakadás. Budapestnél enyhül a helyzet. Mohácsnál még súlyos. Jugoszláviában nagyon súlyos... Próbáljunk aludni. Itt nincs veszély. Helyettem is állnak a gátakon. Harmincezer ember, éjjel-nappal. Helyettem is ők. Helyetted is...
-Kezitcsókolom.
-Szervusz Feri.
A kapu előtt egymásba botlunk a szomszéd gyerekkel. A színes kiving helyett fehér, kihajlított gallérú ing van rajta és zakó.
-Mi ez az elegancia? Hol jártál?
-Orvosi vizsgálaton.
-Csak nincs valami baj?
-Hétfőn munkába állok.
Ó persze. Erről már értesültem az esti kiabálásokból. Július közepétől Feri munkát vállalt, pénzt is akar keresni, meg a szülők is így kívánják. Arról is tud már a hangos veszekedésekből az egész környék, hogy anyja ruhát, cipőt akar venni a pénzből, Feri biciklit...
-Apádék üzemébe mész?
-Nem. Mohácsra.
-???
-Olvastam a Népszabiban, hogy kell. Homokzsákokat kiüríteni...meg mit tudom én...Árvízmunkára.
-És mi lesz a bicikliddel?
-Ugyan! Ilyenkor?
És rám bámul. Hogy ha egyszer ember kell a gátra... hát fontos akkor a bicikli? Vagy egy cowboy-nadrág? Vagy a starnd?
Nem tehetek róla, hogy ilyen sematikus ez a történet. Sose mertem volna ilyesmit kitalálni.
Az élet megteheti. Meg is teszi.
Különben a valósághoz tartozik az is, hogy az önkéntes árvízmunkás, a tizenötéves Feri a haját még mindig nem vágatta le."
"Dunaszekcsőn az utcán is komp közlekedett" |
A nagyszüleim házát Izsán, a rokonokét meg Paton mosta el komplett.
VálaszTörlés