1783. nyara semmiben sem hasonlított a korábbi évekhez. Emberemlékezet óta ez volt a legforróbb nyár, a nap azonban nem aranyszínűen, hanem vörösen tűzött. A gabona elszáradt a földeken, a levegőt mérgező gázok ülték meg. Megsokasodtak a halálesetek, az emberek pedig babonás félelemmel kutatták az okát; mi okozhatja azt a mérgező ködöt, amely olyan sűrű volt, hogy a tengeri hajók sem mertek útnak indulni.
Párhuzamos félsziget-rajzok c. augusztusi bejegyzésben már volt szó róla, hogy a sokác lakosságú Szond falu az egyik pillanatban még ott áll a Duna árterébe mélyen benyúló félszigeten (I. katonai felmérés, 1783), a másik pillanatban (1788) már sakktábla-alaprajzú települést látunk három méterrel magasabban és három kilométerrel keletebbre. A költözés oka meglehetősen prózai; a Duna árvizei okozták, azonban ha már az árvíz okait is megvizsgáljuk sokan megrökönyödnének. Talán amiatt, mert kevés dunai árvíz vezethető vissza egyértelműen egy vulkánkitörésre.
A XVIII.-XIX. század fordulóján nem Szond volt az egyetlen település, amely kénytelen volt elköltözni a Duna mellől. Ha az ember veszi a fáradságot és a mapire.hu honlapon az első és második katonai felmérést szinkronizálva végigszalad a Duna mentén több elköltözött falu témájú cikket is írhatna a Dunai Szigetekre. Az ismertebb települések közül elköltözött például Csepel, Őrsújfalu, Sükösd és Érsekcsanád. Kákony és Pandúr pedig soha nem épült újjá Baja mellett. E kb. hetven éves időintervallumban a Vajdaságból és a Bánságból további nyolc település költözött biztonságosabb (magasabb) térszínre. A költözés pontos időpontja néhány falunál konkrét eseményhez kötődik, mint pl. Csepel mai helyére költözése az 1838-as jeges árvíz után, máshol ezt csak hosszas kutatás után lehetne megállapítani. A vajdasági Szondhoz például 1783-1788 között érkezett az a pusztító árvíz, amely a végső lökést adta a település költözéséhez.
A XVIII.-XIX. század fordulóján nem Szond volt az egyetlen település, amely kénytelen volt elköltözni a Duna mellől. Ha az ember veszi a fáradságot és a mapire.hu honlapon az első és második katonai felmérést szinkronizálva végigszalad a Duna mentén több elköltözött falu témájú cikket is írhatna a Dunai Szigetekre. Az ismertebb települések közül elköltözött például Csepel, Őrsújfalu, Sükösd és Érsekcsanád. Kákony és Pandúr pedig soha nem épült újjá Baja mellett. E kb. hetven éves időintervallumban a Vajdaságból és a Bánságból további nyolc település költözött biztonságosabb (magasabb) térszínre. A költözés pontos időpontja néhány falunál konkrét eseményhez kötődik, mint pl. Csepel mai helyére költözése az 1838-as jeges árvíz után, máshol ezt csak hosszas kutatás után lehetne megállapítani. A vajdasági Szondhoz például 1783-1788 között érkezett az a pusztító árvíz, amely a végső lökést adta a település költözéséhez.
1783-1788 között, Bécsben mért vízállás adatok szerint négy nagy és négy közepes árvíz vonult le a Dunán. Minden egyes évre jutott egy nagyárvíz. Hogy ezek közül pontosan melyik volt az, amely Szond lakóit elűzte nem lehet tudni. Azt viszont lehet tudni, hogy melyik volt az a vulkánkitörés, mely az árvizeket okozta.
Szondhoz legközelebb 650 kilométerre találunk működő vulkánt, ez pedig a Vezúv Nápoly mellett. Csakhogy nem a Vezúv volt felelős a település sorsáért, hanem egy majdnem ötször olyan távol lévő párja, amely nem is olyan közismert. A vajdasági falu végzetét okozó vulkán 3100 kilométerre, északnyugat felé található egy óceán közepén. Érdekessége, hogy nem pontszerűen tört ki, hanem egy hosszú hasadék mentén. A Laki kitörése az egész világon éreztette hatását.
1783. június 8-án egy 25 kilométer hosszú hasadék nyílt fel a Grímsvötn vulkán közelében, Izlandon. 8 hónapon keresztül, 1784. február 7-ig körülbelül 14 köbkilométer bazaltláva (hétszer töltené meg a Balatont) ömlött ki és 120 millió tonna kéndioxid került a légkörbe, ezen felül még 8 millió tonna hidrogén-fluorid is, amely az izlandi lakosság negyedét-ötödét, valamint az ottani állatállomány felét megmérgezte és elpusztította.
Európában szokatlan éghajlati jelenségek játszódtak le. A tomboló nyár után 1783-84 fordulóján emberemlékezet óta nem látott hosszúságú zord tél köszöntött be. A fagyokkal hatalmas mennyiségű csapadék is érkezett hó formájában. A nagy hideget decemberben, februárban és márciusban hirtelen érkezett felmelegedések szakították meg, ugyancsak számottevő csapadékkal. Mindegyik felmelegedési periódus árhullámot okozott a Dunán, a legnagyobb árvíz március végén, április elején érkezett nyugat felől, amikor a Dunát még jégpáncél borította. Az 1783 után bekövetkezett árvizek ugyan nem érték el az 1838-as jeges árvíz pusztítását, de gyakoriságuk és tetőzési magasságuk sok Duna-menti faluban ösztönözte költözködésre az embereket.
A Laki kitörése az egész északi félgömbön éreztette hatását, tudósok még a francia forradalmat, valamint az azt megelőző rossz termést is a számlájára írják. Az 1783-84-es vulkánkitörést követő évtized átlagosnál hidegebb és csapadékosabb telei, valamint az azt követő árhullámok (a Duna mellett pl. a Maroson is) nem csupán a Duna-mente településszerkezetét alakították, hanem az egész Föld történelmére komoly hatással voltak.
Szondhoz legközelebb 650 kilométerre találunk működő vulkánt, ez pedig a Vezúv Nápoly mellett. Csakhogy nem a Vezúv volt felelős a település sorsáért, hanem egy majdnem ötször olyan távol lévő párja, amely nem is olyan közismert. A vajdasági falu végzetét okozó vulkán 3100 kilométerre, északnyugat felé található egy óceán közepén. Érdekessége, hogy nem pontszerűen tört ki, hanem egy hosszú hasadék mentén. A Laki kitörése az egész világon éreztette hatását.
1783. június 8-án egy 25 kilométer hosszú hasadék nyílt fel a Grímsvötn vulkán közelében, Izlandon. 8 hónapon keresztül, 1784. február 7-ig körülbelül 14 köbkilométer bazaltláva (hétszer töltené meg a Balatont) ömlött ki és 120 millió tonna kéndioxid került a légkörbe, ezen felül még 8 millió tonna hidrogén-fluorid is, amely az izlandi lakosság negyedét-ötödét, valamint az ottani állatállomány felét megmérgezte és elpusztította.
Európában szokatlan éghajlati jelenségek játszódtak le. A tomboló nyár után 1783-84 fordulóján emberemlékezet óta nem látott hosszúságú zord tél köszöntött be. A fagyokkal hatalmas mennyiségű csapadék is érkezett hó formájában. A nagy hideget decemberben, februárban és márciusban hirtelen érkezett felmelegedések szakították meg, ugyancsak számottevő csapadékkal. Mindegyik felmelegedési periódus árhullámot okozott a Dunán, a legnagyobb árvíz március végén, április elején érkezett nyugat felől, amikor a Dunát még jégpáncél borította. Az 1783 után bekövetkezett árvizek ugyan nem érték el az 1838-as jeges árvíz pusztítását, de gyakoriságuk és tetőzési magasságuk sok Duna-menti faluban ösztönözte költözködésre az embereket.
Az izlandi Laki hasadékvulkán (forrás) |
A Laki kitörése az egész északi félgömbön éreztette hatását, tudósok még a francia forradalmat, valamint az azt megelőző rossz termést is a számlájára írják. Az 1783-84-es vulkánkitörést követő évtized átlagosnál hidegebb és csapadékosabb telei, valamint az azt követő árhullámok (a Duna mellett pl. a Maroson is) nem csupán a Duna-mente településszerkezetét alakították, hanem az egész Föld történelmére komoly hatással voltak.
A temaban (Magyarorszagra vonatkozoan) megjelent jopar cikk (magyarul is, angolul is), ha esetleg erdekli, elkuldom a hivatkozasokat (neten teljes terjedelmukben elerheto cikkek).
VálaszTörlésNagyon szépen megköszönöm, ha elküldi a blog email címére!
VálaszTörlésEz nagyon kemény, csodálatos dolog a természettudomány! Köszi
VálaszTörlés