Minden dunai embernek megvan a maga kedves zugja a folyó mentén, ahová szívesen elvonul a város zaja, a tömeg elől. Kikapcsolódni, egyedül lenni, bámulni a fodrozódó vízen csillámló napfényt, figyelni a madarakat, halakat. Lehet ez a hely egy csinos hétvégi ház, horgásztanya, apró sziget, régi csónakház, omló vakolatú vendéglő, ártéri erdők ölelésében megbúvó kicsiny föveny. A dunai ember kifejezetten konzervatív, amikor ezekről a kedves helyeiről van szó. Ragaszkodik hozzá, védi azt és gyanakszik ha valamilyen beruházás készül a közvetlen környezetében. Hiszen ezek a helyek pont azért kedvesek számára mert az állandóságot képviselik ebben az egyre gyorsabban változó világban. Aki minden fát névről ismer az ártéren, az egyetlen fa elpusztítása láttán is keserűséget érez. Aki végignézi, hogy egy markoló lerombolja fél évszázadig látogatott csónakházát egy "tucat" lakópark számára, bizalmatlanná válik minden új beruházással szemben. Aki azt látja, hogy mások lassan lebontják körülötte életének féltve őrzött díszleteit tehetetlen dühöt érez.
A Római-partra tervezett árvízvédelmi töltés kapcsán mindössze egy videót szerettem volna föltenni, de végül három lett. (Maradhat?) Két befejezett vízparti fejlesztés "eredményével" egészítettem ki a bejegyzést. Vajon elkerülhetetlenül mindenhová utánunk kúszik a "fejlődés" vagy létezik előle menekülés? Erre keressük a választ.
A Kopaszi
A Lágymányosi-öböl és tó 1870-ben jött létre a Kopaszi párhuzammű megépítésével. Az összekötő hídtól délre eső részében egy téli kikötő árnyékában jött létre egy sajátos vízi világ a két világháború közötti időszakban. Kedvelt horgász, strandoló, vízisport telepe volt ez a környék lakóinak. Az 1950-es évektől kezdve állapota fokozatosan romlott. Az ezredfordulón Nemes Gyula filmrendező töltött el éveket kamerájával az itteni úszóházakon lakó emberek életének megörökítésével. Zenei aláfestésként a Dunakeszi MÁV zenekar próbálja eljátszani az Egmont-nyitányt Beethoventől, ami kifejezetten groteszk hangulatot kölcsönöz a filmnek. Az elkészült dokumentumfilm két részben jelent meg: A Mulandóság Gátja (13 p.) 2004-ben, míg második része, a Letűnt Világok (20 p.) 2009-ben. Utóbbi elhódította a legjobb dokumentum filmért járó díjat a Karlovy Vary filmfesztiválon.
2003-ban a XI. kerületi Önkormányzat három portugál cég magántőkéje segítségével létrehozta az Öböl XI. Kft-t. A tájrendezés során ez a cég ledózeroltatta a Lágymányosi-öböl partján éppenhogy pislákoló vízi világot és létrehozta az új, rendezett, ma is látható Kopaszi-gátat.
(Amennyiben a fenti videó nem működik érdemes ezen a linken megkeresni (letöltés is lehetséges): http://dafilms.de. A Mulandóság gátja második része: a Letűnt Világ ezen a linken (http://www.filmskillet.com/films/90-letunt-vilag-lost-world-) nézhető meg. Érdemes, ugyanis ez a film mutatja be a Kopaszi-gát építését és elkészültét, mely az első részről lemaradt. A felvétel 1998-2007 között készült.
A Római
A Requiem a Római-partért most különösen aktuális film. Lakók beszélnek a Rómain leélt életükről, gyermekkorukról, anekdotáznak az eltűnő vízivilágról, a csónakházakról, hajóikról. Szóban elevenedik meg a két világháború közti aranykor, majd az ezt követő ezüstkor. Vágóképeken pedig bekúszik a jelen.
Ada Kaleh
A elsüllyesztett Ada Kaleh lakóinak sorsáról Ismet Arasan rendező forgatott 52 perces dokumentumfilmet, miután 18 évébe telt felkutatni az embereket, akiknek megadatott, hogy ezen az örökre elveszett darabka földön élhessenek. Szétszóródtak a kataklizma után, mint az űrhajósok Ray Bradbury Kaleidoszkópjában. Ki Törökországba, ki Konstancába, ki Brassóba, ki pedig messze nyugatra. Angol nyelven csupán a film bemutatója érhető el.
Az eredeti film török nyelven is élvezhető, a számtalan archív felvétel miatt: http://www.youtube.com/watch?v=R2XiAIJc9nY
Az egyik lakó szavai különösen megrázóak voltak: a világon minden
embernek megvan a szülőföldje, ahová bármikor hazatérhet, csak az
adakáléiaknak nincsen. Emlékezzünk erre a mondatra!
Ez az Ada Kaleh-i megállapítás azért is szomorú, mert erről nekem Tamási Áron Ábel Amerikában c. műve jut eszembe, amely szerint "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne"
VálaszTörlés