Pislákoló rév Baracs és Dunaegyháza között

Régi katonai felmérések szelvényein gyakori jelenség, hogy az egyik térképlap szélén mocsár van, míg a szomszédos lapon már szántóföld. Ennek leginkább az az oka, hogy több év telt el a két térképezés között, és míg az egyik év csapadékos volt, a másik már meglehetősen száraz. A szomszédos térképlapok problematikája a Dunával kapcsolatban is előfordul, néhol másutt kanyarog már a folyó, mint akár évekkel korábban, azonban olyanra nincs analógia mint Dunaegyháza és Baracs között, ahol a balpartról induló komphajó már nem ér át a túlsó parti kikötőjébe. 

Mintha egy pislákoló lámpát néznénk, ez az egy ábra remekül összefoglalja a Dunaegyháza-Baracs révátkelés rövid történetét, melynek során hol feltűnik a térképlapokon, hol eltűnik róla, de az esetek többségében a balparti helyzet érvényesül, azaz jelölték. Hiánya leginkább ott feltűnő, mint például a Pasetti-féle hajózási térképen (1856), ahol a szomszédos dunaföldvári és apostagi kompátkelőket jelölték, és ez a hiányérzet csak fokozódik, ha az alig két évvel későbbi II. katonai felmérés lapjait nézzük, ahol megint látható. A kezdőképen ábrázolt állapot szerint a két part között 25 év eltérés van, 1880-ban elindul a komp, de 1905-ben már nem érkezik meg Baracsra. Mindeközben az 1910-es Duna helyszínrajzon megint felbukkan. 

Végigpislákotja a XIX. és XX. századot. 

Elképzelhető, hogy a révnek időnként nem akadt bérlője, mert esetleg nem érte meg üzemeltetni a kissé félreeső átkelőt? Vagy csak szimplán átsiklottak felette? Ki tudja...   

A baracsi Bottyán-sánc és a dunai átkelő 1771-ben (forrás)

Holott nem akármilyen révről van itt szó, annak ellenére, hogy sem a Duna egyik oldalán sem állt település közvetlenül, a jobb parti löszplatón eredetileg egy uradalmi puszta állt, melyből később Baracs település alakult ki a XX. század elején, míg a szemközti, árvízjárta part Dunaegyházához tartozott, de a révház 1,5 kilométerre volt ettől a szlovák lakosságú falutól. Félreeső helyzete ellenére országos rév volt ez, mint egy felirat tanúsítja 1872-ből, félúton Dunaföldvár és Apostag között, pontosan az 1565-ös folyamkilométernél. Pozíciója nagyjából 1704 óta állandó volt, ekkor a kuruc seregek létesítettek itt hídfőállást a löszplató peremén, előkészítendő Dunaföldvár ostromát északi irányból. Ezt a sáncot manapság Bottyán-várként jelölik a térképek. Ha volt is itt korábban átkelő, arról nem maradt feljegyzés, illetve a római korban vélhetően ez az átkelő még északabbra lehetett Annamatia katonai táboránál, a Baracsi Alsó-sziget felső csúcsánál. 

A Baracs-Dunaegyháza rév helyzete a mai állapotokra vetítve

Mint szinte minden folyószabályozás előtti dunai átkelő esetében, a Baracs-Dunaegyháza rév pozícióját is a hidrológia határozta meg. Átkelőhelyek jellemzően ott alakultak ki, ahol a két szemközti part viszonylag stabil helyzetben van, a folyókanyarulat-változások nem érintik, közel vannak egymáshoz, és nincsenek az útban dunai szigetek, amiket kerülgetni kellene. Dunaföldvár környékén azonban a geomorfológia és a szigetek alaposan megnehezítették a dunai átkelőhelyek létesítését. Baracs felett a folyószabályozás előtti Duna még egy kilométer széles volt, zátonyok szigetek tarkították az ellaposodó medret, míg Baracs alatt, Dunaföldvárral szemben ott találjuk a hatalmas Dunaföldvári Alsó-, vagy Nagy-szigetet. Ez utóbbit átkelés szempontjából nevezhetjük Dunaföldvár átkának is, hiszen a város sokkal többre vihette volna, ha ez a sziget nem létezik. Csakhogy Dunaföldvárt máshol nem lehetett felépíteni, csak abban a löszhegyek közti, a Dunához lefutó völgyben, ahol viszont normális dunai átkelőt nem lehetett kialakítani a sziget miatt. Földváron a sziget miatt két rév is kialakult, egy a sziget felett, egy pedig alatta, ezeket máshol nem is lehetett volna létrehozni, mint a város központját jelentő vártól 2 kilométeres távolságra. A Felső-rév, nem tévesztendő össze a baracsi átkelővel, a Felső-Öreg-hegy északi részén határát kijelölő völgyből indult, míg az alsó révet csak a rendkívül meredek és magas, a Duna által alámosott Alsó-Öreg-hegy tövéből indult, és alulról kerülte a szigetet Solt felé. Egyik földvári rév sem volt ideális helyen, nem egyenes vonalban keresztezték a Dunát, hanem a sziget csúcsán kialakult zátonyok miatt kerülőre kényszerültek. 

A Baracs-Dunaegyházi országos rév 1872-ben (forrás)

Ezzel szemben a baracsi rév a Duna egyik inflexiós pontján, hidrológiai szempontból ideális helyen létesült. Ugyan a baracsi Alsó-sziget mellékága miatt egy meredek völgyben lehetett csak megközelíteni, de a holtág lefűződésével párhuzamosan megjelentek parti útvonalak is a révhez. Településföldrajzi szempontból már kevésbé volt ideális a helyzet, és végül ez a szempont vezetett a megszűnéséhez is. 

A löszfal a baracsi Alsó-sziget déli csúcsánál

Kilátás a révállomás helyére a fölötte magasodó löszfal tetejéről

A révhez vezető útból egy vízmosás lett

Az 1565. folyamkilométer tábla, az átkelő egyetlen emléke és viszonyítási pontja.

Folyami átkelők esetében a révésznek az egyik parton volt a "székhelye", ebben az esetben a révház Dunaegyházához tartozott, az árvízvédelmi töltés hullámtéri oldalán állt. A baracsi parton egyik térkép sem jelöl állandó létesítményt, és a helyszínen sem utal semmi arra, hogy akár egy esőbeálló lett volna ott. Igazából semmi nem utal arra, hogy itt valaha valami állt volna, aki nem tudja mit keressen még a révhez vezető löszmélyút mellett is elmenne az ártéri erdőben ösvénnyé szűkülő földúton. Mindent benőtt az ártéri erdő, és nem csak a löszfal alatti rész, hanem a Duna medrét is, mivel a folyószabályozás során két sarkantyú épült a baracsi oldalon, köztük a kiülepedett hordalékon már tekintélyes magasságú ártéri erdő nőtt. A rév éppen a két sarkantyú között ért partot, ahol a löszfalba vájt út leért a partra a Bottyán-sánc északi árkában. 

Csakhogy a két sarkantyú között három völgyre is ráillene ez a rövid leírás. A legészakibb a legmeredekebb ösvény is egyben, merőleges hegyre és folyóra és egy löszplatóra visz fel. A legdélebbi egyenesen a Bottyán-sáncba vezet fel, míg a középső, az eldugott folyamkilométer táblával megjelölt löszmélyút volt a révhez vezető út, bár a V-alakú, bedőlt fáktól járhatatlan, vízmosásra emlékeztető csapásról nehéz elképzelni, hogy valaha itt szekerek ereszkedtek a Dunához. Valószínűleg a löszfal eróziója, a völgyben lefutó csapadékvíz alaposan átalakította az egykor tágasabb völgyet az elmúlt nagyjából száz év alatt.

Utolsó ábra a révről, 1930 körül

1928-1930 között Dunaföldvárnak sikerült végül megoldania a legnagyobb közlekedésföldrajzi problémáját, és hidat építettek keresztül a Nagy-szigeten Solt irányába. A híd felülírta a hidrológia szabályait, és egy olyan visszautasíthatatlan ajánlat volt az átkelők számára, amivel egy komp képtelen versenyezni. Itt már nem kellett kerülni, nem kellett fizetni, nem kellett esőben ázva kiabálni a túlpartra a révésznek. Baracsnál utoljára az angyalos vízisport ábrázolta a révet 1930 körül, az 1941-es országos felmérésen már nem jelölték.

Némi pislákolás után végleg kihunyt, és nyoma sem maradt.