Még megmenthető lenne az Eötvös kápolna!

Ercsitől északra, egy löszplató Dunára szakadó peremén áll a Batthyány- és Andrássy kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke, Eötvös Loránd fizikus édesapja, az író és jogász vásárosnaményi báró Eötvös József síremléke. Bár a családi sírboltnak egykor otthont adó római katolikus kápolna évről-évre egyre rosszabb állapotban van, még megmenthető lenne!

 
Ercsire érkezve a főutak mentén büszke táblák hirdetik: "báró Eötvös József városa". Aki azonban báró Eötvös József sírjához igyekezne, jobb ha felkészül a legrosszabbra. Két út vezet a kápolnához, az egyik mentén a százhalombattai olajfinomító telepei kísérnek utunkon, a másik út képe egy tipikus külvárosi szeméttelep, egy löszfennsík szélén futó, jobbára beszántott, esős időben csak combközépig érő gumicsizmával járható földút.

Ez az eldugott hely ősidők óta kiemelt szakrális szereppel bírt. A szakralitás pedig ez esetben természetföldrajzi okokra vezethető vissza. A Duna fölött bővízű forrás fakad, köszönhetően a Duna vízszintje felett elvégződő vízzáró agyagrétegeknek. Ezen a ponton, ahol legmélyebben található a vízzáró réteg, bukkan felszínre a löszön átszivárgó csapadékvíz. Őseink pogány tisztelete a források iránt nem tűnt el nyomtalanul, a kereszténység elterjedése után kicsiny Mária-kegyhely épült a forrás fölé, valamikor a XII. század végén. Ez a kápolna alig néhány négyzetméter alapterülettel rendelkezik, a löszfal oldalában található. A török időket valószínűleg átvészelte, az I. katonai felmérés térképein kereszttel jelölik (lásd fent). Egy másik elbeszélés szerint egy helyi jobbágy, Mészáros Lukács hálából gyógyulásáért megfestette Szűz Máriát és Jézust, majd a parti fák egyikére helyezte. Később ez a kép az ercsi templomba került.
 

Ha az Eötvös-kápolna mellől induló lépcsősoron érkezünk ide, szinte lehetetlen felfedezni ezt a kicsiny épületet, annyira benőtték a kúszónövények. Így télen itt-ott előbukkannak az avar alól a vakolatlan téglafalak. Sok helyen olvasni, hogy a régi romos kápolna helyett Ercsi földesurai 1828-ban újat építtettek. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez a kicsiny Mária-kegyhely, vagy az Eötvös-családról elnevezett kápolna épült akkor. Elképzelhető az is, hogy az alsó kápolnát is abban az időben újították fel.

Belsejében már semmi nem emlékeztet az egykori funkciójára. A török uralom megszűnése után helyi legendák szerint megtaláltak egy földbe rejtett Mária szobrot, és azt itt helyezték el a búcsújárók és hajósok örömére. Erről azonban a település plébánosa nem tud. A magára hagyott apró kegyhely azóta pusztul, többé nem indulnak hozzá búcsújárók. Előtte meredek ösvény indul le a Duna partjára, a forráshoz, melyet az 1930-as angyalos vízisport térképen is jelölnek.

A ma is látható romos Eötvös-kápolna 1828-ban épült, 

"...keletelt, egyhajós épület, félköríves szentéllyel. Homlokzatait vízszintesen a lábazat, ill. az egyszerű főpárkány, függőlegesen a tengelyek közötti lizénák tagolják. A homlokzatok vörösesbarnára festettek, a tagozatok fehérek. A nyugati homlokzat középtengelyében lunettás, félköríves záródású bejárati ajtó. felette törtívű oromzat, tetején kovácsoltvas kereszt. A hosszabb homlokzatokon és a szentélyen 2-2 szegmentíves ablak." (forrás: muemlekem.hu)

Építtetője báró Eötvös Ignác, császári és királyi kamarás, magyar királyi udvari alkancellár, titkos tanácsos és főpohárnokmester volt, aki felesége révén lett Ercsin birtokos. Mivel Ercsi birtokosai igen gyakran cserélődtek érdemes áttekinteni, hogyan került végül - de nem végleg - az Eötvös-család birtokába.

Még ki sem űzték a törököt az Evlia Cselebi által is részletesen leírt ercsi palánkvárból, királyi birtokként került a Szapáry-családhoz András által. Az ő fia volt a nevezetes Szapáry Péter, a család szerencséjének megalapozója. Szapáry Péter mint hadifogoly volt az akit az érdi Hamza bég ekéje elé fogatott és szántatott vele. 4 év után megváltotta magát és amikor fordult a szerencse és Hamza bég került az ő fogságába megkegyelmezett neki, aki hálából halálos ágyán felvette a keresztséget. Szapáry Péter (a királyért tett szolgálataiért 1690-ban bárói rangra emeltetett) utódai még három nemzedéken át birtokolták Ercsit, amikor fiágon kihaltak. Az egyetlen leány, Julianna báró Lilien József felesége lett, így Ercsi új földesurat kapott. A német származású báró olajmalmokat, sörgyárat, szeszgyárat, svájci mintájú tehenészetet alapított és minden igyekezetével fejlesztette Ercsi gazdasági életét. Lányukat, Lilien Annát báró Eötvös Ignác vette nőül, így került a család Ercsire. Eötvös József itt töltötte gyermekkorát, akkor még élő nagyapjánál, akiről később apai nagyanyjának, Szepessy Máriának is igen jó véleménye volt: a hazafias asszony szerint "egyetlen német sem ér egy fabatkát és az öreg Lilien báró [...] az egyetlen tisztességes német ember."

 

A frissen elkészült kápolna sírboltjába először az öreg Lilien bárót temették el, 1828-ban. Őt követte lánya - Eötvös József édesanyja - Anna 1858-ban. Ekkor már Ercsi nem volt az Eötvös-család birtokában, anyagi okok miatt kénytelenek voltak eladni a kor pénzügyi zsenijének, Sina Simon Györgynek 1844-ben. Az Ercsiben töltött boldog időszak azonban oly mély nyomot hagyott Eötvös Józsefben, hogy végrendeletében meghagyta, hogy halála után ebbe a Duna fölé 40 méterrel magasodó kápolnába temessék, ahonnan olyan csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre, távol a települések zajától.

Eötvös József 1871. február 2-án halt meg. Utolsó óráiról feljegyezték, hogy még akkor is fiát, Lorándot próbálta lebeszélni a politikusi pályáról. Utolsó útjára Budáról indult február 6-án reggel 6 órakor.

Teleki András az Eötvös József kultuszról írt szakdolgozatában részletesen kitér a temetés eseményeire:

"A Reform tudósítása szerint a halottaskocsi reggel hatkor indult el, a budai hídfőnél budavárosi huszárok csatlakoztak a menethez. A Hon információi szerint a menet reggel tízre ért Téténybe, itt Pest megyei hajdúk vették át a koporsót. A tétényi Pelikán fogadóban Sina Simon báró, az időközben elhunyt Sina György fia villás reggelivel vendégelte meg a kormány tagjait, a képviselőket, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és más intézetek képviselőit. Ezután a menet újra megindult és fél tizenkettőre ért ercsi templomába. A gyászmisét Pauer János címzetes püspök celebrálta. A Reform részletesen taglalta a temetési szertartáson résztvevők névsorát. A jobboldali padok elején helyezkedett el a gyászoló család. A baloldali első padban helyezkedtek el miniszterek (Andrássy Gyula, Horvát Boldizsár, Kerkapolyi Károly, Gorove István, Festetich György.) Két pad között volt József főherceg és a hadsegéde, Tolnay Károly. Rajtuk kívül még részt vettek a gyászmisén Perczel B. vezetésével a képviselők, és az akadémikusok, Pauler Tivadar, Szász Károly, Gyulai Pál, Molnár Aladár, Teleki Domokos vezetésével. A Kisfaludy Társaság is jelen volt, valamint Keleti Gusztáv is. Széchenyi Ödön is megjelent, a tűzoltók élén. A gyászmise végeztével a koporsót Kovács László, Szende Béla, Móricz Pál, Jankovics Miklós, Gromon Dezső, Kürthy István, Bethlen Sándor és Aczél Péter képviselők helyezték a kocsira. A menet 1 óra után indult el, a test 2 órakor ért végül a sírkápolnához, ahol a végtisztességet Radnics fehérvári kanonok, az Eötvös család régi barátja, Ercsi egykori plébánosa adta meg. Eötvös testét nagyszülei mellett helyezték el, szívét egy külön szelencébe téve."

  

1879-ben közadakozásból Ybl Miklós tervei alapján kőobeliszk került a kápolna dunai oldalára, kovácsoltvas korláttal. Az obeliszk és a kápolna között kis kertet alakítottak ki melyben egy kőszarkofág is helyet kapott. Az így teljessé lett családi sírboltba már mást nem temettek. Eötvös József feleségét és gyermekeit máshol helyezték végső nyugalomra. Ettől kezdve a természet lassan birtokba vette a kertet, majd a II. Világháború heves harcai után az épület is romlásnak indult. A kriptában lévő koporsókat többször kifosztották, később antropológusoknak kellett szétválogatniuk az elhunytak szanaszétszórt csontjait, hogy méltóbb helyre kerülhessenek. A kápolnán utoljára 1986-ban végeztek karbantartási munkálatokat.

Régóta tervben volt már e kápolnának meglátogatása, 2013. november 22-én végre sikerült borongós-nyálkás időben egy eső utáni napon felkeresni Eötvös József miniszter - sajnos nem végső - nyughelyét.

 

Térdig sáros lettem mire odaértem. Előzetes kutatások alapján már fel voltam készülve a legrosszabbra, de ennyire borzalmas állapotokra - megvallom - nem számítottam. Ez lenne az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatási tárcáját kiérdemlő, később a második felelős (Andrássy-) kormányban is helyet kapó miniszternek és felmenőinek sírboltja? Elkeserítő.

Nem is olyan régen még így nézett ki a kápolna, vakolt homlokzattal és még meglévő ablakrácsokkal. Érdemes összehasonlítani a kezdő képen látható novemberi állapotokkal.

Horogszegi Tamás képe/panoramio.com

 
Íme a jelenlegi, 2013. novemberi állapotok:

A régi 5 ablak masszív rácsozásra már csak a kitépett tégladarabok utalnak. Talán kétezer forintot kaphattak értük valamelyik fémkereskedőnél. A helyreállítás ennek párszázszorosa lesz majd. A belső fa nyílászárók is hiányoznak, nyilván egy jókedvű társaság odabenn gyújtott tábortüze hamvasztotta el őket.

Geográfus szakon volt egy tantárgyunk, mely a külső erők felszínformáló tevékenységével foglalkozott. Külső erőknek hívtuk az időjárási elemek, a felszíni vizek, a jég munkáját, de ide tartozott az emberi tevékenység is. Határterület ez utóbbi már az antropogén geomorfológia irányába, de csak most döbbentem rá, hogy a felszínformálás első részfolyamatának annak idején a lepusztítást vettük. Némi eufemizmussal tehát az ercsi Eötvös-kápolna a külső erőknek esett áldozatul.

A födém téglából épített boltozatán már átdereng az ég, a lyukas tető miatt szétázott téglákról lehullott vakolat a szép kőburkolaton halmozódik. Talán ezt lesz majd a legnehezebb rendbehozni.

Valahogy így nézhettek ki Aquincum épületei is 30-40 évvel a római uralom megszűnése után, a népvándorlás korának elején. A beomló födém által feltöltött belső tér magasságáig pusztulnak majd idővel a falak, így őrizvén meg a kápolna alaprajzát az utókornak. Szerencsére ma már legalább fényképezőgép áll rendelkezésünkre, hogy ne merüljenek feledésbe összedőlő műemlékeink. Az utolsó rómaiak érezhették így magukat,  miközben Aquincum romjai között bóklásztak az V. század elején, mint én ebben a kápolnában. 

Egy tátongó lyuk jelzi a szentély félkörívénél a kripta lejáratát. Benne halomban áll a szemét és a törmelék. A szentély eredeti deszkalapokból készített oltára még megvan valahol - ha jól értettem a telefonban a plébános úr szavait.

A fémgyűjtők egyelőre meghagyták az oromzat díszét, a kovácsoltvas keresztet, hiszen létra nélkül elég nehéz elvinni. 6 kilométeres túrára szerencsére senki nem vállalkozik hatméteres létrával. Sajnos a keresztnek egykor helyet adó csinos huszártoronynak (lásd alább) már nyoma sincs.

Nemcsak a huszártorony tűnt el, hanem a fenti képen a bejárat fölött látható kőtábla, mely valószínűleg az építtetők emlékét örökítette meg.

Mint ahogy nyoma sincs már a sírkertet körülölelő kovácsoltvas kerítésnek sem. Precízen, a kőperemhez a lehető legközelebb fűrészelték el. Vajon egy esetleges helyreállítás után hány napot bírna ki?

Elhanyagolt épülethez elhanyagolt sírkert dukál. Talán utóbbit lehetne a legkisebb erőfeszítéssel rendbetenni, bár ez állandó gondozást igényelne. Talán ha sikerülne újra évenként legalább egyszer életet vinni a kápolnába, a kert elhanyagoltsága is megszűnne, mint például a Cirák és Dénesfa között álló Király kápolna esetében, ahol uniós forrásból sikerült kitisztítani a kissé elvadult erdőt.

A hatalmas Ybl-féle obeliszk szerencsére remekül állja a történelem viharait. Masszív köveit még sem az idő, sem az időjárás sem pedig a rongálók nem kezdték ki.

A kápolna tetejét a szél és a csapadék együttes ereje rongálja. Mivel a kápolnából létra nélkül lehetetlen feljutni a padlásra ezen a szinten kizárhatjuk a szándékos rongálást. A 200 éves tetőszerkezet hiányos, nem csak a cserepek, sok helyen a cseréplécek is hiányoznak már. A hó és eső által korhasztott gerendákon gyökeret vert a növényzet. 

 

A kápolna a római katolikus egyház tulajdonában van. Folyamatosan napirenden tartják a kápolna felújítását, idén áprilisban az Eötvös-emlékév kapcsán pályázatot nyújtottak be a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz 25 millió forint támogatásra, melynek csak a felét nyerték el. A hiányzó összeg kigazdálkodása nagy terhet ró mind az egyházra, mind pedig a komoly munkanélküliséggel is sújtott Ercsi Önkormányzatra.

A helyreállítást nagyon megnehezíti, hogy nem vezet a kápolnához út, nincsen vezetékes víz, sem pedig villany. Egy esetleges újjáépítés után a kápolna ugyanígy funkció nélkül maradna, és félő, hogy ismét megrongálják majd. Megoldást jelenthetne, ha körülötte alakítanák ki az új városi temetőt. Ez esetben a kápolnát lehetne ravatalozónak használni, miközben Eötvös József és családja maradványai visszakerülhetnének a kápolna alatti kriptába. Egyelőre ez is csupán egy távoli lehetőség, ugyanis a temető kijelölésének nagyon szigorú kritériumai vannak. A távolság is gondot okoz, a kápolna a város központjától számítva 3 kilométerre van.

A szándék tehát megvan, csupán pénzre és egy olyan funckióra lenne szükség, amely megelőzi a további fosztogatást. Kilátó? Ravatalozó? Búcsújáró hely? Nemzeti emlékhely? A jövő majd eldönti.

Rexa Dezső így búcsúzik Ercsitől a Dunamenti nyaralóhelyek c. munkájában:

"Költői szív porlik földje mélyén, költői szív poraival keveredett össze ősi földje, mely most e finom örökké meleg hamuból meriti az erőt - mindent adni annak a buzgó, szorgalmas népnek, - mely verejtékével öntözi."

Sem Rexa Dezső, sem az ide temetkezők nem voltak felkészülve arra, hogy eljön majd egy olyan idő, amikor ez a szorgalmas nép e kápolna falai között báró Eötvös József koponyájával fog futballozni. 

  

De minek is rágódjunk a múlton? Ha valaki arra jár, maga is kihúzhat néhány gyomot, elvihet egy zsák szemetet. Szerszámok nélkül, öt perces munkával sikerült kipucolni a sírkertbe vezető lépcsőt. 

Amennyiben indul gyűjtés a kápolna helyreállítására, ígérem segíteni fogunk. Amennyiben pedig kétkezi munkára lesz szükség, néhány szabadnapot majd erre áldozunk. De az sem lehetetlen, hogy sötétben bújkáló gerillakertészként jövő tavasszal megtisztítjuk a kápolna környékét. Reméljük a legjobbakat!