A kisebbik Baracsi-sziget

A Fejér megyei Baracs település mellett legalább négy dunai sziget pályázik a kitüntető "Baracsi-sziget elnevezésre" Az elsőről már kiderült, hogy ugyan Baracsinak nevezi egy térkép, de Apostaghoz tartozik, ráadásul a helyiek a régi földesúrról inkább Szitányi-szigetként ismerik. Mostani bejegyzésünkben a maradék három Baracsi-szigetet járjuk be, azaz idézzük meg emléküket; a három közül ugyanis már csak egyetlen egy maradt sziget.  

A kis Baracsi-sziget déli csúcsa

A már említett apostagi Szitányi-sziget felszámolása nagyon is befolyásolta a jobbparti Baracsi-szigetek sorsát. 1902-ben a fél Dunát lezárták a bal part irányából, ennek következtében a Duna sodrása elkezdte elmosni a jobb partot Baracs alatt, ahol a magyarországi polgári térképezés hajnalán még két dunai szigetet jelöltek a térképek. Baracs Dunapartjáról a valaha készült legszebb térkép már 1775-ben elkészült. A térkép célja az lehetett, hogy a lehető legpontosabban ábrázolja a Baracs-Kisapostag közötti határvonalat. A pontos ábrázolásnak köszönhetően megtalálhatjuk a dunai átkelők védelmére épített Annamatia római erődjén és a Rákóczi felkelés idején épült Bottyán sáncon kívül három dunai szigetet is. Közülük a nagyobb, a folyásirány szerint alsó sziget kapta az "Insula Baracsiensis" nevet, míg a fölső két zátonyról nem emlékeztek meg a térképészek.

A Baracsi-szigetek 1775-ben

1826-ban, a Duna Mappáció idejére a szigetek száma kettőre módosul, a két felső zátony összeforrt és ekkora már nevet is kapott, bár nem túl fantáziadúsat: Felső-sziget. Értelemszerűen ezen a szelvényen a korábban "Insula Baracsiensisnek" nevezett sziget az Alsó-sziget nevet kapta a keresztségben. Persze mindkét sziget baracsi, ráadásul alsó és felső szigetekkel Dunát lehetne rekeszteni, ezért talán a Baracsi Alsó- és Baracsi Felső-sziget valamivel jobban leírja a pontos helyzetüket. 

Az etimológiai kitekintés után nézzük hogyan alakult később a két sziget sorsa!

Már eleve csak egy vékony ág választotta el őket egymástól és a parttól. Ez a távolság az évtizedek folytán tovább csökkent, a víz egyre ritkább vendég volt bennük, mígnem mindkettő a part részévé vált. 1882-re a két sziget egybeforrt és bár még sokáig jelölték a part felőli mellékágukat az nem lehetett más már ekkor sem mint egy közönséges árok, melynek alsó és felső részét két mezőföldi patak vette birtokba. Mivel a Baracsi Felső-sziget éppen a parthoz kapcsolt Szitányi-szigettel szemben feküdt, a keresztgát jóvoltából a jobb partra zúduló Duna elkezdte elmosni annak a keleti partját. Érdekesség, hogy a Felső-sziget megmaradt fele a lerombolt Szitányi-kastély tövében található, jelenleg lólegelő.

A Baracsi Alsó-szigeten kisebb mértékű volt az elmosódás, a sziget fokozatosan vált a part részévé a XIX. sz. második felében. A folyamatot gyorsította a déli részén és még lejjebb felépített három sarkantyú. Medrébe már csak a legritkább esetben tér vissza a Duna, víz is csak két patak révén érkezik; Nagyvenyim felől a nagyobbik a sziget északi részéhez, és egy kisebb patak torkollik be a déli végénél.

A Baracsi-szigetek az EOTR szelvényén.

A Baracsi Alsó-sziget 1,8 km hosszú, félholdra emlékeztető ölelésében 1930-ra kialakult egy homokzátony. Az öblözetet kitöltő zátony hamarosan szigetté alakult. Nevezhetnénk Baracsi-szigetnek is, hiszen ekkorra már nem létezett egyetlen Baracsi-sziget sem. A másik kettőhöz képest apró szigetről van szó, bár a legutóbbi időben gyorsan kezdett növekedni. 2005-ben még csak 344 méter hosszú volt, 2018-ban már 400. Legnagyobb szélessége körülbelül 80 méter. Főként az északi csúcs indult növekedésnek, ahol egy kiterjedt, sekély, kavicsos terület található, ahol a növényzet könnyedén megtelepszik, az egyre gyakoribb alacsony vízállás következtében. 

Rendkívül alacsony volt a vízállás 2018. augusztus 15-én amikor végre sikerült meglátogatni a legfiatalabb baracsi szigetet. Ekkor Dunaújvárosnál -34 centiméteres vízállást mértek, ami 21 centiméterrel haladta meg a legkisebb mért vízállást (később augusztus 23-án hajnalban -59 centivel meg is dőlt a LKV rekord). Ilyen helyzetben a Baracsi-sziget is szárazra kerül, habár néhány víztócsa a mellékág helyén még ekkor is megmarad mementóként. Mindeközben a Nagy-Duna partján római romokra emlékeztető ipari hulladékra lelhetünk.

A szigetcsúcson felnövekvő erdő.

Aki északról közelítené meg a szigetet semmiképpen se Kisapostag felől, a régi Szitányi kastély alatti part irányából tegye, inkább a baracsi halászcsárdánál térjen le a hatos útról. Annamatia római erődje alatt ugyanis az utókor épített egy olyan sarkantyút, amely kőhalomként alkot egy ötven méter hosszú szigetet a Dunában. Alatta a part elmosódott, sziklás és megmászhatatan meredek. Rajta a lehető legsűrűbb és legszúrósabb aljnövényzettel. Bátrak próbálkozhatnak az átkeléssel, nekem is sikerült itt valahogy átjutnom kerékpárral együtt.

Baracsi tölgyfacsemete

Közvetlenül a sarkantyú-sziget alatt torkollik be a Nagyvenyim felől érkező patak, utolsó szakaszán a Baracsi Alsó-sziget medrében csordogál, majd kiér egy terjedelmes kavicspadra, ahol már megindult a növényzet térhódítása. Még tölgyfacsemetével is találkozni, ami nem túl gyakori jelenség egy zátonyon. Találkozni fémdetektoros emberrel is, ami az ilyen kavicspadokon koránt sem olyan ritka látvány mint egy tölgyfa csemete.

A szigetcsúcsot jelölő kőszórás

A kisebbik Baracsi-sziget északi csúcsát kőszórás jelzi. Ugyanolyan sarkantyúnak tűnik, mint ami mellett a kerékpárt kellett elcipelni, ugyanúgy 50 méter hosszú és ugyanolyan szögben áll ugyanolyan távolságban a parttól. Csak éppen emögött felnőtt egy kis sziget. Olyan képet, térképet ugyan nem találtam róla ahol ezt a sarkantyút ábrázolják, de elképzelhető, hogy a kőszórás mögött lerakódó hordalék építette fel ezt a dunai szigetet.

A kis Baracsi-sziget szűkülő mellékága

Pocsolyák láncolata kisvíz idején a Baracsi holtág. Szintjük magasabban van a Dunánál, valószínűleg az agyagréteg szigeteli alulról őket, de előfordulhat, hogy a talajvíz és csapadék biztosít némi utánpótlást. A "zöld" fokozatosan kúszik előre a nyílt vízfelület rovására.

Tipikus puhafás ligeterdei panoráma

A "zöld" térhódítása a sziget belsejében is szembetűnő. A puhafás ligeterdőkre jellemző kúszónövények kölcsönöznek esőerdei látványt. Az aljnövényzet ugyancsak dús, elsősorban szederindák és csalánok akadályozzák a keresztirányú mozgást. Szeméttel itt is találkozni, de vannak ennél sokkal szemetesebb dunai szigetek. 

A főági oldalon római romokra emlékeztető salakos "partvédmű" látható

A legérdekesebb dologra a főági parton bukkanni. A közeli Annamatia erőd miatt lehet számítani arra, hogy római kövek és tégladarabok bukkanhatnak elő kisvízkor a parton. Arra azonban nem számítottam, hogy hatalmas faldaraboknak tűnő romok borítják szinte az egész partot. Közelebbről megvizsgálva a dolgot, ezek egyáltalán nem római romok, sokkal inkább tűntek valami partvédelmi műnek. Anyaga hólyagos salak (Tipp: származási hely a Dunaújvárosi Vasmű), amit nyakonöntöttek betonnal, vagy valami más kötőanyaggal. Méghozzá olyan vékonyan, hogy a Duna hullámzása máris feldarabolta. Mondhatnánk, hogy ez is egyfajta környezetszennyezés és szemétlerakás, de a folyó ezt a hulladékot idővel kaviccsá és homokká őrli, mint a régi gőzhajókból kidobált salakkal is tette. 

A sziget déli részén található "küszöb"

Délen a szigetcsúcs helyzete állandónak tűnik, itt a mellékág medrében felnövő fűzfák okozhatnak gondot. Megtelepedésük színtere egy küszöb helyzetben lévő kavicspad, amely nem túlságosan alacsony vízállásnál segít, hogy Duna vize ne folyjon ki teljesen a főágba. A kavicspad terméskövekkel is meg van erősítve. Sajnos a kisebbik és egyben legifjabb Baracsi-sziget mellékága folyamatosan szűkül. Kb. 20 éve még 23 méter volt a növényzet által szabadon hagyott legnagyobb szélessége, mostanra ez körülbelül a felére csökkent. Ha ilyen ütemben záródik le a holtág, hamarosan egyetlen Baracsi-sziget sem fog maradni.