A Solti-Duna, és ami maradt belőle

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Solti-Duna. Egészen 1885-ig legalább olyan széles volt mint a Gellérthegy alatti Duna-meder, vagy a Margit-sziget melletti ágak. Aztán jött a folyószabályozás és a széles mellékág egy része nyomtalanul eltűnt. Mostani írásunkban egy 18 kilométeres teljesítménytúra után azt vesszük számba mi maradt meg a Solti-Dunából. 

2021. február 20-én, közepesen felhős időjárást jeleztek előre, de sajnos teljesen felhős maradt az idő. Ezért a képek egyfajta borongós hangulatot árasztanak, ami talán passzol is a Solti-Duna sorsához. A cikknek nem témája a Dunaföldvári-sziget, annak ellenére sem, hogy valamennyi képen szerepel. Legtöbbször betolakodó, a rajta felnevelt faültetvénnyel együtt. Ezek a területek még száz évvel ezelőtt is nyílt vízfelszínek voltak, kiszáradásuk azonban nem csak a feltöltődés, hanem a drasztikus (>1m) vízszínsüllyedés következtében is történt a dunaföldvári szelvényben. A Solti-Dunának jellemzően a nyugati részét érintette a feltöltődés, a keleti részén a hídtól északra és délre is található egybefüggő nyílt vízfelszín.

Nádas és függőavar a Solti-Duna egykori medrében

A Beszédes József híd útja Solt és Dunaföldvár között egy magas töltésen fut keresztül a Dunaföldvári-szigeten. 2000-ig volt vasúti közlekedés is a hídon, de a síneket azóta felszedték és a nyomvonalat a kerékpárosok kapták meg — a nyílt vizű Solti-Dunán átívelő vasúti híddal együtt. A töltéstől délre három kubikosgödörben nőtt nádas jelzi, honnan származott a töltéshez felhasznált anyag. A közöttük vezető erdészeti utakat jellemzően a környékbeliek használják arra, hogy feleslegessé vált dolgaiktól olcsón és egyszerűen megszabaduljanak. Ahhoz, hogy a feliszapolódott nyugati mederszakaszhoz lejuthassunk a Solthoz közelebbi kubikosgödör után kell lemászni a meredek töltésen. A pontos helyet kiszáradt nádas jelzi így február végén. Kifejezetten nehéz a terep, a nádas szinte áthatolhatatlan, a part meredek és csúszós, tele kidőlt fákkal, a fákra felkúszó liánokkal, a liánokon kialakuló függőavarral. Ahol ez nincs, ott a vadszerder támad. A töltéstől közvetlenül délre két ilyen nádassal benőtt lapos medret is találni. Ezekben még az 1965-ös térképek is nyílt vízfelszínt jeleztek. Közel fél kilométer után találkoznak, ezen a szakaszon már a partokra szorul a nád, miközben középen alacsony lágyszárú növényzet váltja fel a rendszeresebb vízborítás miatt. 

Vaddisznók által rendszeresen látogatott mederszakasz a Solti-Duna régi medrében

A tisztásként is felfogható mederre a vadászok is felfigyeltek, partján több vadászlessel is találkozni. Vaddisznóval szerencsére kevésbé, de a nyomaik ott vannak mindenhol. Nagyon érdekes látvány a kitúrt csigák fehér váza a fekete, szerves anyagban gazdag talajban. Ez a medermaradvány a széles Solti-Duna nyugati részének emlékét őrzi, mellette a Dunaföldvári-sziget magaspartja fut. Követve ezt a medret lassan elérjük a sziget régi déli csúcsát, melyet az alábbi műtárgy egyértelműen kijelöl. 

Áteresz, kilátással a főágra. 

Ez az áteresz tartja a kapcsolatot a főággal. Áradáskor itt érkezik friss víz, alulról töltve a medret, apadáskor pedig itt távozik a mellékág felduzzadt víztömege. Felette erdészeti út vezet át a sziget új déli csúcsa felé. Ahol ez a remek kis sziget várja a látogatókat. 

Hódcsemege-sziget

A Solti-Duna és a főág itteni kapcsolata a "bonyolult" szóval jellemezhető. Légifotón nézve nem látszik az a komplexitás, ami a lombkorona alatt fogad minket. A legalsó 400 méteres szakasz teljesen beerdősült, de a vízborítás is megmaradt. Egyfelől létezik egy csatorna-szerű meder, melyet két oldalról szorosan ölelnek körül a fák:

Erdei ösvény vízitúrázók számára

Ezen is épült egy áteresz a torkolathoz közel, széles kőszórással, hogy a Natura 2000-es területeket kedvelő crossmotorosok is elférjenek szépen egymás mellett. Benne műanyag cső biztosítja a kapcsolatot a főággal, de a két rész közötti vízszintkülönbség alapján ez a kapcsolat nem mindig egyértelmű: 

Út a szigetre, háttérben a Solti-ágban keletkezett egykori zátony pereme

A déli torkolatnál azonban van egy harmadik áteresz is, ami a régi meder keleti részének vizeit vezeti vissza a főágba a duna-tisza közi part mentén. Azaz, mint később kiderült ez ugyanaz a víztömeg, mint az előbbiekben láttunk. A két áteresz között egy széles ártéri erdő található, melyben eleinte elég jól lehet haladni a sok szemetet leszámítva, de a térszín fokozatosan süllyed, lassan megjelenik a jég, majd ez alatt a víz is olyan mélységig, amiben már gumicsizmában sem lehet haladni. 

Hódország zászlója

Ebben a közegben legfeljebb a hódok érzik otthon magukat. Leszámítva persze a már említett uszadék-szemetet, melyben egy elsüllyedt csónak is felbukkant. A szigeti oldalon követve ezt a vízben álló erdőt előbb utóbb belebotlunk egy mesterségesnek tűnő földgátba. Erre felkapaszkodva végre valódi mellékágat láthatunk, persze ez is csak harmada/negyede az eredeti Solti-Duna szélességének: 

A plusz 5 fok ellenére a jég még tartja magát

A Dunaföldvári-szigeten keresztül vezető töltés egyharmad/kétharmad arányban osztja ketté a szigetet, melyek közül a déli rész a kisebb. Ahhoz, hogy az északi rész egykori medrét is meg lehessen vizsgálni vissza kellett cuppogni a töltésig, abban reménykedve, hogy az északi részen jobb munkát végzett a feltöltés és könnyebb lesz a terep. Még a déli részen, az erdőültetvényben lehetett egyéb meder-maradványokat is megfigyelni, ezek markáns mélységük ellenére nehezebben nyomozható, hamarosan elvégződő szakaszok voltak. 

Kilátás a töltésre egy meder-maradványban feltöltött erdészeti útról

Megmászva az út töltését a Dunaföldvári-sziget melletti árokban folytatódott az egykori Solti-Duna legnyugatibb medre. A nádast hamarosan felváltották a tavasz első virágai. Az erdészet nyomai azonban egészen a meder pereméig kiértek; kitermelt fák tuskói sorakoztak a szigeti oldalon. A töltéstől északra a meder nagyobb arányban szűkült le, szélesebbek voltak a frissen telepített fa ültetvények is. A követett meder hamarosan kettévált; az egyik ment tovább északra, miközben a másik elkanyarodott a Solti-Duna felé. Utóbbit hamarosan elvégződött, még mielőtt visszatérhetett volna a Solti-Dunába. 

Tuskók jelzik a határt az ültetvény és az ártéri erdő között

A hídtól északra egy szakaszt leszámítva egyetlen fasornyira szűkül az ártéri erdő. Nyugaton az erdőgazdálkodás, keleten pedig az árvízvédelmi töltés miatt. Ehhez jön némi nádas és a nyílt vízfelszín. A kivételes szakasz éppen a híd felett található, ahol a már leszűkült Solti-Dunában is képződött egy zátony, ami később beerdősült. Ezt a zátonyt két tizenvalahány méter széles meder határolja, ami valljuk meg nem túl sok az egykori fél kilométer körüli szélességhez képest. 

Apadás jelei a jégben

A sziget északi csúcsa felé tartva, már majdnem az 1903-ban épült mellékágat elzáró gátnál található egy nagyon hangulatos medermaradvány. Íve még a legújabb légifelvételeken is kirajzolódik. A Solti-Dunától a keresztgát szigeti oldala felé tart. Körülbelül két, két és fél méter relatív mélysége lehet, de az utolsó szakaszán már felismerhetetlen. Helyenként még található benne víz, de szinte teljesen elborítja a beledőlt holtfa. Alsó szakaszán a folytonosságát egy erdészeti út szakítja meg, így ez csak egy holtmedernek tekinthető. 

Holtfák a holtmederben

Követve a meder képzeletbeli vonalát hamarosan eljutunk a keresztgáthoz. Ezt annak idején azért kellett felépíteni, mert a sziget csúcsán 1885-ben épített zárás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szigeti oldalát elég nehéz megtalálni; egyrészt azért, mert falazott koronaszintje kicsorbult a jég, vagy a rajta nőtt fák kidőlése miatt. Másrészt pedig alaposan betemette a hordalék, két méteres magasságából helyenként pár tíz centi látszik csak ki. Érdekes lenne leásni az alapozásig, talán lehetne számolni egy éves feltöltődési ütemet ezen a nyugati szakaszon.

Száz éve itt néhány méter mély nyílt víz hullámozott, ameddig csak a szem ellát.

Ha követjük az el-eltünedező gát vonalát, kelet felé hamarosan kijutunk a nyílt vízfelülethez is. Meglehetősen kontrasztos a gát két oldala a sárgás, elszáradt nádassal, valamint a déli oldalon hullámzó vízfelszínnel. Itt kaphatunk legjobban képet a keresztgát paramétereiről. A túloldalon életmentő büfé található, mint egy délibáb a sivatagban, de szerencsére ez nem káprázat, valóban meg lehetett itt ebédelni.

A Janus-arcú keresztgát

A gáttól északra meglehetősen egyhangúvá válik a táj mindkét parton. A szigeti oldalon nemrég termelték le az erdőt, a korábbi állomány tuskói példás, de végeláthatatlan sorokban kísérik a nemrég ültetett fiatal fákat. A sziget északi csúcsa felé körülbelül egy kilométeren keresztül ez a sivatag-szerű, süppedős homokos-iszapos talaj kísér a letarolt tájon. Ha voltak is ezeken a táblákon kisebb medermaradványok, az intenzív művelés valószínűleg elegyengette már őket. A túlsó, dunaegyházi parton pedig szántóföldek húzódnak a már említett egy sornyi ártéri erdőn túl. 

Az 1885-ban épült zárás szigeti végpontja

Mindössze egy elvégződő kőszórás emlékeztet a Dunaföldvári-sziget egykori északi csúcsára. Terepen ma már lehetetlen megmondani hol kezdődött a Solti-Duna és végződött a sziget. Ez az 1885-ben épült zárás kapcsolta a szigetet a parthoz először, hossza kb. 900 méter volt. Erdészeti szempontból is fontos pont ez. Itt végződik a faültetvény és kezdődik egy hatalmas, háromszög alakú ártéri erdő, amely arról nevezetes, hogy teljes egészében a Solti-Duna egykori medrében nőtt fel. Helyenként nedves tisztások szakítják meg, ahol néha felgyűlik a víz. Ezek jelzik a terület legmélyebb pontjait. A vízutánpótlás származhat csapadékból, az átbukó árvizekből, valamint a záráson vágott egyik nyíláson keresztül.

Kapu a Dunának

Ez talán a Solti-Duna maradék vízrajzának legfurcsább területe. Az 1885-ös záráson vágott lyuk mögé beépítettek egy műtárgyat , ahol a Duna csak jelentősen leszűkített szelvényen juthat be a holtágba. Apadás esetén pedig vissza a főágba, de ez egyáltalán nem annyira egyértelmű. A műtárgy mellett egy erdészeti út keresztezi a Solti-Dunába vezető keskeny (akkor éppen száraz) medret. Az út mellett pedig valaki önszorgalomból beletolt egy kupac földet az árokba, talán éppen azért, hogy a holtág vize ne juthasson vissza a főágba. Mindenképpen érdekes megoldás, de azt nem tudni, hogy ez egy rendszeres beavatkozás-e. Mert ha ez így marad akkor egy potenciális következő áradás esertén ki kell szedni majd ezt a töltést, hogy a víz bejuthasson. 

"Itt úgyse jössz át!" 

Ezt a medret követve nagy ívben vissza lehet kanyarodni a Solti-Dunához. Eleinte 2-3 méter széles, de mindvégig van benne víz. Lassan szélesedik, miközben északról az ártéri erdőből újabb medermaradványok csatlakoznak hozzá. Ezekben a legritkább esetben volt víz, ha volt is, a beroskadt jég apadásra utalt, annak ellenére, hogy a főág ugyanebben az időpontban éppen áradt (13 —> 16 centiméter a földvári vízmérce alapján). 

Aprócska holtágacska

Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme van számon tartani ezeket a kiszáradt meder-maradványokat a Solti-Duna egykori medrében? Hiszen víz jobbára nincs bennük, mint láttuk meglehetősen keskenyek és az erdőgazdálkodás közvetlenül a partjuk mellett zajlik. 

A Solti-Duna északi szakasza

Talán a legfontosabb szerepük éppen a helyzetükből fakad. Környezetükhöz képest néhány méterrel mélyebben helyezkednek el, meredek partjuk a biztosíték arra, hogy az erdőgazdálkodás egy ideig még nem veszi birtokba. Ebből következik az, hogy a természet mentsvárai ezek, ahol az állat és növényvilág nincs kitéve az emberi hatásnak. Helyzetük alapján különböző élőlénytársulásoknak adnak helyet. Hosszú szakaszaik zöldfolyósóként kötik össze az élőhelyeket. Tocsogós részük itatóhelyként funkcionál, miközben a tekintélyes holtfa mennyiség a rovar és ezáltal a madárvilág számára biztosít táplálékforrást. A nyílt vízfelületek a halak és vízimadarak számára létfontosságúak, de pl. a hódok is itt találhatják meg számításukat. 

Búcsúpillantás a hídról a Solti-Dunára

Mivel a Solti-Duna szélesebb már nem lesz, jó lenne, ha ezek a meder-maradványok még sokáig szolgálnák a biodiverzitást a Dunaföldvári-szigeten. Annak ellenére is, hogy a jelenkori folyamatok éppen az ellenkező irányba tartanak.