Bukin búcsúja a Dunától

A bukini svábok alig fél évszázadon keresztül éltek közvetlenül a Duna mellett. Ahogy telt-múlt az idő egyre kevésbé tekintettek áldásként a Dunára, sokkal inkább egy szörnyre, amely egyszer majd elpusztítja mindenüket. Nem csak a rendszeresen jelentkező árvizek keserítették meg mindennapjaikat, hanem mintha a Duna is évről-évre közelebb került volna a falu széléhez. Évekig halogatták a költözést, de aztán eljött a nap, amikor lebontották házaikat és három kilométerrel arrébb újrakezdték az életüket. 

Bukin költözési terve 1805-ből, rajta az új faluhellyel. (forrás)

Bukin esete nem egyedi a Duna mentén. A XVIII. és a XIX. század fordulóján tucatnyi település volt kénytelen távolabb költözni a Dunától. Ennek fő oka az volt, hogy az 1700-as évek vége felé egyre nagyobb árvizek érkeztek a Dunán. Ezek jelentős része jeges árvíz volt, levonulásuk a jégmentes árvizeknél sokkal nagyobb pusztítást végzett mind anyagi, mind természeti értelemben. Ez utóbbira bővebben is kitérünk majd, hiszen Bukin költözésében a földrajzi környezet átalakulása ugyanolyan fontos szerepet játszott. 

Nézzük milyen okok álltak a költözés hátterében! Elsősorban éghajlati viszonyai voltak a Duna vízjárásának szélsőségessé válásának. Egyfelől még tartott a kis jégkorszaknak nevezett hűvösebb, csapadékosabb periódus. Ennek hatásait különböző csillagászati és globális események felerősíthették. 1790 és 1830, vagy más források szerint 1796 és 1820 között zajlott az úgynevezett Dalton minimum. Ezt az időszakot alacsony napfoltszámú, alacsony naptevékenység jellemezte, ami akár egy egész fokkal is csökkenthette az átlaghőmérsékletet. 1783-ban kitört a Laki vulkán Izlandon, ami közvetett módon a Kárpát-medencében is éreztette hatását. A kitörést követő vulkanikus tél azon túl, hogy kiirtotta Izland lakosságának negyedét a Dunán is komoly áradásokat okozott. Ekkor költözött a Dunától beljebb a nyugat-bácskai Szonta. Néhány évtizeddel később, 1815-ben, hasonló volumenű kitörés zajlott le. A Szumátra szigetén található Tambora vulkán kitörése során kb. 80 köbkilométernyi anyag került a légkörbe, a kis jégkorszak leghidegebb periódusát okozva, nyár nélküli évekkel és rendkívül zord telekkel. 

Bukin a Tambora kitörése idején már nem a Duna mellett feküdt. A költözés 1811-1812-ben lezajlott, és bár a település lakói azt hihették az árvizek ezentúl elkerülik őket, várakozásaik nem igazolódtak. De ne szaladjunk ennyire előre, tekintsük előbb át a földrajzi környezetet! 

A középkorban a Mosztonga-ér dunai torkolata mentén, a Szerémséggel átellenben több falu létezett. Ezek többsége a török hódítás miatt elnéptelenedett, de dűlőnevekben tovább élhettek. Bukintól nyugatra Szentlőrinc, északra pedig Széplak neve maradt meg ilyen formában. Érdekesség, hogy Szentlőrinc túlélte a hódoltságot, és csak 1720-ban néptelenedett el végleg, éppen a Duna áradásai miatt.  Az 1750 óta több hullámban betelepülő bukini sváb lakosságot hiába keresnénk ma már a Duna mentén, de ebben nem a folyó volt a hibás, sokkal inkább a történelem. 1945-ben eltűntek a svábok, és eltűnt az addig szerbül is csak Букин-ként ismert földrajzi név. Az új, délszláv jövevények már Mladenovóban (Младеново) találtak új otthont a régi házakban. Ebben a bejegyzésben a szerb Mladenovó és a Bácskát is elérő névmagyarosítás által kreált Dunabökény településnevek helyett a korabeli Bukint fogjuk használni. 

Bukin 1779-ben még a Duna mellett, nyugatra tájolva. (forrás)

Egy 1779-ben készült kataszteri térképen Bukint még a Duna mellett látjuk, tőle nyugatra, a Mosztonga-ér torkolatánál mocsarat jelölnek. Ez a tipikusan síkvidéki vízfolyás a Bácska nyugati részén egykor párhuzamosan cammogott a Dunával északról dél felé. Széles, mocsaras, nádassal borított medre Gákovától indult, Zombort nyugatról kerülte meg, elhaladt a bácsi vár tövében, majd kanyarogva érte el Bukinnál a Dunát. A XVIII. század végén megépülő Ferenc-csatorna Zombortól délre kettévágta a Mosztongát, északi vízgyűjtője ekkor került át a Dunától a Tiszához. A Bukin mellett található alsó szakasza egy lefűződött dunai kanyarulatot vett birtokba, ami az egykori Kis-, és Nagy-Kallós szigetet fogta közre. Ezek régen a Szerémséghez kapcsolódó félszigetek lehettek, mielőtt a Duna kanyarulatának lefűződése miatt át nem kerültek a Bácskához. Ezt a medret sajátította ki magának a Mosztonga, és egy fokon keresztül tartotta a kapcsolatot a Duna fő ágával. 

Az 1779-es térkép egy apró részlete már jelzi, hogy a Dunával már akkoriban is gondok lehettek. A török kiűzése után a Duna mentén rendszerszerűen kiépülő élelem- és hadianyag raktár-hálózat egyik lerakata Bukinban létesült. Azonban ennek a "magazin"-nak a déli sarka ekkor már elmosódott, amennyiben feltételezzük, hogy eredetileg szabályos négyszög alakú telken építették fel. Pánya István hasonló jellegű, de kisebb mértékű elmosódásról számol be a szomszédos Futak erődített raktáránál is [1]. 

Bukin a második katonai felmérésen. 1866. (mapire.eu)

Bukin elköltözése és a Duna helyi szabályozása között eltelt szűk egy évszázad igazolta a helyiek félelmeit. Az árvizek és a Duna túlfejlődő kanyarulata egyszerre jelentett fenyegetést, és a lakók egyszerre voltak tehetetlenek mindkét hidrológiai jelenséggel szemben. A költözés azonban csak az utóbbi problémára jelentett megoldást; az nagyobb árvizek később is elöntötték Bukint, például 1876-ban: 

"Folyó hó [1876. február] 20-án azonban ismét új veszély állott be, különösen az Al-Dunán, a Bács megyei Palánkától Orsováig, mely vonalon több községek teljesen elöntettek, nevezetesen Novoszello, Villova, Plavna, Vaiszka, Bukin, Gyurgyevo. Nagyobb veszélyben forgott és forog Újvidék sz. kir. városa is, melynek környékén a védgátak, a Ferencz-csatornán levők kivételével, szétromboltattak..." [2]

A gyakori árvizek után még úgy-ahogy rendbe lehetett hozni az elöntött házakat, vagy építhettek volna védtöltést is, de a partelmosódás ellen nem volt orvosság. Ennek ütemét követhetjük nyomon, ha két térképen összevetjük a közel száz év alatt bekövetkezett változásokat. A sarengradi kanyarulatnak ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy mélyen belevágjon a bácskai partba és elmosta a régi Bukin település kétharmadát-háromnegyedét. Mivel a hajók számára komoly akadályt jelentett a kanyarulat, és a jégtorlaszok is jellemzően az ilyen túlfejlett kanyarulatokban alakultak ki, a Magyar Állam 1896 után a kanyarulat átvágásával új medret alakított ki a Dunának.   

Bukin elmosott településrésze (mapire.eu)

A Duna hamar birtokba vette a lerövidített medrét. A régi kanyarulat belső vonalán maradt egy élővizet szállító mellékág, azonban a Bukint elmosó külső ív feliszapolódott és holtággá vált. A régi Bukin faluhelye ma már 4 kilométerre esik a főágtól, az áttelepített új Bukin pedig ennél is távolabb van. Az, hogy Horvátország szerint a sarengradi kanyarulat Bácskába vágódott külső íve az államhatár Szerbiával, miközben Szerbia szerint a főág a határ, már egy másik történet. 

[1] Pánya István: Újkori erődített raktárak a Duna mentén, Várak, Kastélyok Templomok magazin

[2] Nagy László: Az 1876. évi Duna-völgyi árvízkárok. Vízügyi Közlemények, 2004. 3-4.