A bécsi szigetvilág tündöklése és bukása (200-2010)

Medrek a mélyben, Bécsben. 1726. (forrás)

2023-ban már készült egy rövid írás a bécsi szigetvilág 1529-2010 közötti változásairól, felhasználva a Wasser|Stadt|Wien kötet ábráit, külön részletezve az 1875-ös drasztikus bécsi folyószabályozási munkálatokat. Azonban a téma jóval részletesebb kifejtést is megérdemel, főként annak ismeretében, hogy létezik hozzá egy jóval pontosabb mederrekonstrukció, ami ráadásul tizenhárom évszázaddal korábbra, egészen a római korig nyúlik vissza. A mederrekonstrukcióhoz tartozó szakirodalom is tartalmaz többlet információt, melyben a szerzők kitérnek a rekonstrukció adatgyűjtési, forráskritikai műhelytikaira és az alkalmazott térinformatikai módszerekre is. 

A rekonstrukció során regresszív módszert alkalmaztak, azaz a jelen állapotból visszafelé fejtették fel a régi medrek hálózatát, mindig a következő aktuális helyzetet elkészítve. Természetesen ez azt jelenti, hogy a régmúlt felé haladva a rendelkezésre álló írott források és térképek egyre fogynak, így minél régebbi a rekonstrukció, annál bizonytalanabb. Miközben az elmúlt közel félezer évből bőséges források álltak rendelkezésre, a térképek esetében csak az 1700-as évektől beszélhetünk ugrásszerű fejlődésről a részletesség és az alkalmazott vetületek tekintetében. A rekonstrukció hitelessége nagyban függ a szerzők elhivatottságán és az általuk felkutatott források nagyságrendjén, de ezen kívül is van még egy fontos faktor, mégpedig a forráskritika, elvégre egy XVI. századi oklevél nem feltétlenül a XXI. századi mederrekonstrukció érdekében íródott, de tartalmazhat fontos, használható részleteket. Létezett például egy 1600 körüli helyszínrajz a nußdorfi Duna-szakaszról, ahol a Duna medrét egyenesként ábrázolták, azonban az összehasonlító elemzés során kiderült, hogy egy folyókanyarulatról van szó, melyet a rajzoló a könnyebb ábrázolhatóság érdekében egyszerűen kiegyenesített, hogy ráférjen a lapra.

A nagyszabású munka térinformatikai alapjait Severin Hohensinner hozta létre (aki korábban már a Machfeld és a Lobau környékére is készített mederrekonstrukciókat) egy folyószabályozási munkákat tartalmazó adatbázissal együtt. Több mint 1000 térképet, látképet, tervrajzot kellett átnézni a munka kezdete előtt, és kiválogatni közülük a kellően részletgazdag és a Duna szempontjából releváns és valós adatokat tartalmazó példányokat. Közel négyszázat szkenneltek be végül, majd további szortírozás után mintegy kétszázat georeferáltak, olyan abszolút fixpontokkal, mint pl. a Szent István dóm, városfalak, vagy a Prater-beli Lusthaus, stb. Az adott rekonstrukciós évszámok nem véletlenül feleltethetők meg a legjobban használható térképek dátumával. A térképek adatait régészeti adatokkal és írott forrásokkal is validálták, a legérdekesebb ilyen forrás a bécsi hidak lépésben számolt hossza, illetve pilléreinek száma, ez az adathalmaz már 1549-ben rendelkezésre állt, és egyértelműen következtetni lehet belőle az adott folyóág aktuális szélességére. Előfordult az is, hogy az árvíz után újjáépített dunai hidaknak már más paraméterekkel létesültek.

A mederrekonstrukció 1529-ig viszonylag pontos, de bizonyos régészeti adatok alapján a középkor derekára és a római korra is készült egy-egy ábra. A poszt gerincét adó ábra dátumai több mint 1800 évet ölel fel, ezen belül 16 kitüntetett időpontot mutatnak be: 200, 1100, 1529, 1570, 1632, 1663, 1704, 1726, 1780, 1805, 1817, 1825, 1849, 1875, 1912, 2010. 

Bécs kör alakú térképe, középen a Szent István székesegyházzal. Niclas Meldeman 1530. (wikipedia)

Niclas Medelman készítette Bécs városáról az első topográfiai térképet az 1529. évi török ostrom apropóján. Emellett a korban népszerűek voltak a birodalmi ünnepségek ábrázolásai, ezeken felbukkan a szigetekkel tarkított bécsi Duna-szakasz, de nemcsak erre szolgáltat bőséges információval, hanem a partvédő művek, hidak, utak helyzetére is. A mederrekonstrukció alapjául használt ábrázolások besorolásakor a kutatók azt is megfigyelték, miszerint minél tovább élt egy művész Bécsben, annál megbízhatóbb módon ábrázolta a város környékét. Azonban ekkoriban a látképek többnyire erősen generalizáltak voltak, ráadásul a szerzők sokszor nyilvánvalóan korábbi rajzokról másoltak át részleteket.

Folyószabályozási munkákat ábrázoló képek már a XVII. század elején felbukkantak, azonban ezek megbízhatóságát (és felhasználhatóságát) némiképpen csökkenti, hogy ezek jobbára tervek voltak és megvalósulás hiányában gyakran azok is maradtak. Sőt, az is előfordulhatott, hogy a tervek módosítva készültek el a gyakorlatban. Báró Giuseppe Priami készítette Bécsről az első valódinak tekinthető térképet 1663-ban, viszonylag pontos földrajzi viszonyokkal, erre elsősorban a hadmérnöki munkálatok érdekében volt szükség. 1700-ban jelent meg az első, kifejezetten a Donaukanal vízépítési tervezése céljából megrajzolt bécsi vízmérnöki térkép, a georeferálás szempontjából nagyfokú pontossággal és részletgazdagsággal. Külön érdekesség, hogy Hoffmann von Anckherskron térképe eddig lappangott és teljességgel hiányzott a szakirodalomból. 

A török veszély megszűnése után a hadmérnöki tervezést kezdte háttérbe szorítani a polgári várostervezés, elsősorban a folyószabályozási térképek szolgáltatnak részletes adatokat a meder változásairól. A katonai felmérések közül az első az 1780-as évben ábrázolja a császárvárost, habár a szelvényen későbbi Duna-szabályozási műtárgyakat is berajzoltak, mintegy frissítésképpen, ami kissé összezavarta a létesítmények pontos datálását. A polgári térképek közül érdemes megemlíteni a kataszteri térképeket, annak ellenére, hogy a telekhatárokat, földhasználatot nagyfokú részletességgel ábrázolták, a Duna medre viszonylag elnagyolt, sőt gyakran előfordult, hogy a szomszédos térképlapokon eltérő mederformákat ábrázoltak. A Duna térképezése az 1830-as évektől vesz nagy lendületet, de ezt a lendületet elsősorban a folyószabályozás és a hajózás érdekei hajtják. Ez a lobbi hajtotta végre az európai fővárosok esetében a legdrasztikusabb beavatkozást. 1875 nagyon éles határvonal a bécsi Duna történetében, a természetes és ember alkotta állapot között.

(forrás: Severin Hohensinner (2023) Bernhard Lager alapján (2012), BOKU Universität Wien)

Egészen addig a Duna Bécsnél évente nagyságrendileg fél millió köbméter görgetett hordalékot szállított, amihez társult további 5,6 millió tonna lebegetett hordalék, azaz volt bőven anyag a szigetek képződéséhez. A mederváltozások fő okozói főként az olvadásból, esőből származó árvizek, a télen és tavasszal feltorlódó jégtáblákból a sekély mederben, szigetcsúcsokon feltorlódó jégdugók voltak. Gyakori volt, hogy az árvíz egész ártéri erdőket döntött ki, alámosással, vagy a jégzajlás által leborotválva, miközben az apadás során a mellékágakban lerakott uszadék természetes keresztgátakat hozott létre, komplett ágakat lezárva. Állandóan, napról-napra, hónapról-hónapra és évről-évre változott az ártér, szigetek, zátonyok keletkeztek és tűntek el nyomtalanul, éppen ezért a tizenhat ábra csak szemvillanásnyi betekintést enged a rendkívül változatos szigetvilág múltjába.

E hatások ellen az ember folyamatosan védekezett, elsősorban a lakókörnyezete védelme érdekében. Eleinte cölöpsorokat vertek le, ágakból, vesszőből font partvédő műveket építettek az elmosódás ellen, de ezek a szerkezetek nagyon alacsony hatásfokúak voltak és nem voltak tartósak sem, egy-egy nagyobb jégzajlás gond nélkül elpusztította ezeket. Az utóbbi kétszáz évben megjelent a kő, eleinte vesszőfonatból készült kosarakat (ú.n. keszonokat) töltöttek meg velük, de később komolyabb kőszerkezeteket alkottak, pl. sarkantyúkat. Ezek a szerkezetek valamivel tartósabbak voltak, de állandó karbantartást igényeltek, ezért jóval költségesebb megoldás volt. A kutatók munkájuk során 1300-1950 között 1800 különféle folyószabályozási beavatkozást dokumentáltak a vizsgált szakaszon.

Felhasznált irodalom: 

Severin Hohensinner, Christoph Sonnlechner, Martin Schmid & Verena Winiwarter: Two steps back, one step forward: reconstructing the dynamic Danube riverscape under human influence in Vienna. Water History 2013.