Átmetszendő somosi sarkantyúk

Érdekes kísérletnek lehetnek szemtanúi, akik hajlandóak kigyalogolni a Surány-Tótfalusi határba, a Duna Váci-ágának partjára. Egy újabb, mérésekkel és áramlástani modellezéssel megtámogatott revitalizációs projekt keretén belül két szentendrei-szigeti sarkantyút fognak a tövüknél átmetszeni, amire eddig nem nagyon volt példa a magyar Duna szakaszon. Hogy mi ennek az értelme? A folyószabályozás által meglehetősen egyhangúvá tett parti zóna élőhelyeinek változatosabbá tétele, illetve az élővilágot fenyegető, a hajózás okozott ártalmak mérséklése.  

A surányi sarkantyú kisvizes időszakban, 2025. december 28-án (Vác -16 cm)

A jól megválasztott helyszín kellően távol esik minden lakott településtől, ahonnan esetleg negatív lakossági visszajelzések érkezhetnének. Közigazgatásilag az északi sarkantyú Tahitótfaluhoz, a déli pedig Pócsmegyer-Surányhoz tartozik, szemben a vogonok által tönkretett sződligeti part van.  A parton futó árvízvédelmi töltéstől egy ártéri erdő választja el, ami részben a sarkantyúk által megfogott hordalékon telepedett meg, a töltés túloldalán pedig a projektben részt vevő Fővárosi Vízművek ivóvízkútjai állnak, szabályos távolságban egymástól. 

A két sarkantyú egy 1953-as légifelvételre vetítve.

A két sarkantyú egy időben, 1953-1956 között épülhetett, ugyanis az alábbi, 1953-as légifelvételen még nincsenek rajta, holott a tőlük délre lévő sarkantyú-pár a Fegyveresi-szigeten ekkor már állt. 1956-ban már mindkettő megvan, látható részük nagyjából egyforma hosszúságú, azonban a tótfalusi sarkantyú majdnem a meder közepéig nyúlik, de a keleti vége kisvizes időszakokban is víz alatt van, csak a felszínen megjelenő örvények rajzolják ki. A surányi sarkantyú ugyan rövidebb, de joval nagyobb szerepe volt a hordalék megfogásában, tőle délre kb. 150 méter szélességű ártéri erdő nőtt fel, melynek északi része fokozatosan növekszik a sarkantyú irányába. Érdekesség, hogy rendkívül alacsony vízállás idején sem bukkan felszínre kavicszátony a két sarkantyú között, ott ahová az új zátony szigetet tervezik, ami más helyeken megfigyelhető, például a közeli fegyveresi-szigeti, vagy a gödi-szigeti sarkantyúknál. Ezt az alsó, surányi sarkantyút a tervek szerint nem az eredeti, hanem a jelenlegi tövénél metszik majd át, így az ártéri erdőt nem kell kivágni. 

Megtisztított munkaterület a szigetnek szánt surányi sarkantyún.

Favágás nélkül a projekt megvalósíthatatlan lenne, ugyanis nem csak a parti zónában, de mint sok más esetben, a sarkantyúkon is megtelepedtek a fák. Ugyanakkor a munkaterület megközelítése érdekében is végeztek már 2025 decemberében favágást, sőt, az árvízvédelmi töltés dunai oldalán is kialakítottak egy útvonalat, ahol az erdő korábban egészen a töltés lábáig ért.

A tótfalusi sarkantyú, és a mellette látható ismeretlen eredetű és funkciójú kőszórások

Következő lépés a sarkantyúk átmetszése lesz, amennyiben a vízállás is úgy akarja. Ez az elképzelés nem példa nélküli, idén már bemutattunk egy hasonló projektet a kolozsnémai szakaszról. Tudomásunk szerint jelenleg a kisvizes helyzet miatt a kotróhajók nem tudják megközelíteni a helyszínt, hogy megnyissák rajta a 25 méteres nyílást, közvetlenül a parttól számolva. A kitermelt anyagmennyiséget nem viszik majd messzire, a két sarkantyú között egy mesterséges zátonyszigetet alakítanak ki belőle, hogy megvédjék az új, gyors folyású, önmagát fenntartani képes part menti medret, ahol a tervek szerint a márna kedvenc élőhelyéhez hasonló áramlási viszonyokat hoznak létre (2-6 m mély víz, 1-1,5 m/s áramlási sebesség), miközben a mesterséges zátony és a két sarkanytú-csonk védi majd a sekélyebb vizekben fejlődő halivadékokat a hullámzástól. Utóbbi talán a legfontosabb felismerés, a dunai hajózás érdekében csatornává alakított folyóban a hajózás rendkívül ártalmas az ívóhelyek és a halivadékok számára, minden elhaladó hajó leszívó hatása elsodorhatja a halakat, a hullámzás kivetheti őket a szárazra, ez elől a homogenizált morfológiájú parton sehogy sem lehet elmenekülni. Nem véletlen, hogy a dunai halfauna egyik aranykora a COVID-időszakra esik, amikor nem jártak a Dunán a szállodahajók. 

A jelenlegi (fent) és a várható (alul) áramlási viszonyok összehasonlítása (forrás)

A tervezést tudományos, hidrológiai kutatás előzte meg; készült egy helyszíni mérésekkel megtámogatott hidrológia modell és egy digitális terepmodell a mederről, amelyen szimulálni lehetett az áramlási viszonyokat kis-, közép- és nagyvizes időszakra. Ugyancsak vizsgálták a hordalékmozgást, ennek ismerete nélkülözhetetlen a beavatkozás fenntarthatóságának szempontjából, hiszen ha a Duna továbbra is le tudja rakni a görgetett és lebegtetett hordalékát a kikotort szakaszon, akkor az újonnan kialakított meder szinte biztosan el fog záródni idővel. A várható eredmények alapján a kolozsnémaihoz hasonló mederszakasz jön majd létre Tahitótfalu és Surány között.  

Visszapillantás a tótfalusi sarkantyúra az ártéri erdőből.

Lehet azon vitatkozni, hogy a hasonló, természetmérnöki beavatkozásoknak van-e értelme, megéri-e az ilyen revitalizációkra elköltött, legtöbbször EU-finanszírozású pályázati pénz, vagy Jordán Ferenc véleményéhez hasonlóan jobb, ha békén hagyjuk a természetet, hogy a kívánt munkálatokat a maga belátása szerint végezze el, a dunai szigetek szempontjából azonban minden valószínűség szerint ez a beavatkozás létre fog hozni egy új, előzmények nélküli, mesterséges dunai szigetet (lehet majd neki nevet keresni, mi elsősorban a Somos-sziget elnevezést javasolnánk, ezért és ezért). Ez pedig elég indok ahhoz, hogy más revitalizációs projektekhez hasonlóan (Erebe, Kompkötő, stb.) a jövőben is nyomon kövessük (monitorozzuk) a munkálatokat, és azt, hogyan fogadja majd a Duna ezt az új szigetet. 

A projekt bemutatkozó plakátja ide kattintva érhető el.