Sztálinváros hordaléka, a Lebuki-delta

Óriási munkát végzett a kicsiny Lebuki-patak Dunapentelén, mai nevén Dunaújvárosban, a Rácdomb tövében, majdnem sikerült teljesen feltöltenie egy dunai mellékágat. Delta-építő munkáját nagyban elősegítette az emberi beavatkozások sorozata, a mellékág elzárása megszüntette a folyó oldalazó erózióját, majd pedig Sztálinváros és a Dunai Vasmű felépítése erőteljesen megnövelte az öbölbe jutó hordalék mennyiségét. Hiába a téli kikötő öblének kotrása, a Lebuki-patak deltája az évek során több mint 5 hektárosra növekedett. 

Dunapentele történelmi központja, a török-kori palánkvárnak helyt adó Rácdomb mellett két patak ömlött a Duna főágába, és ömlik jelenleg is a helyén megmaradt szűk öbölbe. A főág nem elírás, 1904-ban Pentelén két közel egyforma szélességű Duna-meder ölelte körül a Szalki-szigetet, amely nem véletlenül nem Pentelei-sziget volt, ugyanis közigazgatásilag a túloldali Szalkszentmártonhoz tartozott, és csak a II. világháború után került át a formálódó Sztálinvároshoz. Pentele az Alsófoki-, vagy más néven Lebuki- és a Felsőfoki-pataknak köszönheti létét, ugyanis mély völgyeik megszakítják a Mezőföld alámosott, a Dunára meredeken leszakadó löszdombjait, Dunaföldvárhoz hasonlóan lehetővé téve a lejutást a folyóhoz, ezáltal az emberi megtelepedést. 

A téli kikötőbe ömlő két patak vízgyűjtő területe.

Az északabbra található Felsőfoki-patak vízgyűjtője és vízhozama valamivel kisebb a déli szomszéd Alsófoki- és Lebuki-patakokénál, de mindkét patak folyásirányát alapvetően meghatározza a Mezőföld tektonikája, a völgyhálózatot és a vízgyűjtők határát az ÉNY-DK-i irányban kibillent táblák jelölik ki. A patakvölgyek jellemzően meredekek az ellentétes mozgások miatt; a Duna bevágódása miatt süllyed az erózióbázis, így a vízfolyások egyre mélyebbre vágják magukat a laza üledékben. Az Alsófoki- és Lebuki-patakok vízgyűjtőjének déli határa csak bizonytalanul rajzolható meg, a Dunai Vasmű építésekor végzett planírozási munkák elegyengették a markénsabb felszínformákat. Látható az fenti térképen, hogy viszonylag kis vízfolyásokról beszélhetünk, a patakvölgyek hossza körülbelül hét kilométer, völgyeik felső szakasza száraz, csak nagyobb csapadék esetén telik meg vízzel. Ennek ismeretében két kérdésre keressük a választ: hogyan tudott egy ilyen kicsi vízfolyás ekkora deltát építeni a téli kikötő öblébe, és miért csak a Lebuki-patak volt képes erre, a Felsőfoki-patak miért nem? 

A Lebuki-patak torkolata 1914-ben, háttérben a keresztgát

1904-ben, részben a hajózás, részben a löszfalak védelme érdekében lezárták a Pentele és a Szalki-sziget közti Duna-ágat egy masszív gáttal, melyen keresztül egy széles utat is vezettek a szigeti hajóállomásra. Ez a mérnöki munka számos pentelei képeslapon szerepel a jellemző kőkorlátjával. A cél az volt, hogy a folyó sodrása a lehető legtávolabb kerüljön a löszfalaktól. A gát nyomvonalát a patakok torkolatától északra húzták meg, mivel a gáttól északra problémát okozott volna a vizeik elvezetése. A téli kikötőnek szánt öbölben megállt a vízáramlás, lehetővé téve a patakoknak, hogy a nyugodt víztestben lerakhassák a finomszemcsés, löszös hordalékukat, amit addig a Duna sodrása gond nélkül elszállított. Fontos leszögezni, hogy mindkét patak hasonló geológiájú területről szerzi a hordalékát, kis eltérés van csak a vízhozamukban és a vízgyűjtő területük kiterjedésében. Forrásvidékük egyaránt mezőgazdasági területeken található, míg torkolati szakaszuk Dunapentele belterületén halad keresztül. 

A pentelei lezárt öböl a hordalékkúp épülése előtt 1930 körül.

1930. környékén a vízmélységeket is ábrázoló "Angyalos" vízisport térképek nem jelölnek szignifikáns feltöltődést a két patak torkolatánál, habár a Lebuki-pataktól keletre a sekélyebb vízmélységek, és az izobát (a térképeken a víztestek egyenlő mélységű pontjait összekötő) vonalak formája alig 25 évvel a lezárás után már hordalékkúp-kezdeményt feltételez a pentelei strandnál, a víz alatt. És ez a víz alatti delta feltehetően továbbra is a felszín alatt maradt volna, ha 1949-ben a hatalmon lévő párt és Magyarország kormánya az eredeti tervek szerint mégiscsak Mohácson építi fel az ország legnagyobb vasművét. 

A Dunai Vasművet 1950-ben kezdték el felépíteni Dunapentelétől délre, az Alsófoki-patak déli vízgyűjtőjét is érintve, a Duna fölé 40 méterrel magasodó löszplatón. A hozzá tartozó új városrész első épületeit a rákövetkező évben kezdték építeni Dunapentele ófalusi része és a Vasmű között. A Vasmű telepítő tényezői között első helyen szerepelt a Duna mint vízbázis és folyami szállítási lehetőség, tehát szükség volt egy új kikötő megépítésére. A kikötői létesítményeket a Szalki-sziget belső oldalán építették fel egy vasúti szárnyvonallal együtt, ami Dunaújváros-Külsőn ágazott le, és a Felsőfoki-patak völgyében ért le a Dunához, ahol a sínpárok lefektetése érdekében északon egy nagyobb területen fel kellett tölteni az öböl vízfelületét. 

A pataktorkolatok a Rácdomb tövében és az épülő vasúti töltés 1953-ban Fortepan / Gallai Sándor

Szerencsés egybeesés, hogy a Vasmű építésével nagyjából párhuzamosan kezdődött meg Magyarország egyre intenzívebb légifényképezése, így a Lebuki-delta fejlődését könnyen rekonstruálhatjuk a fentrol.hu adatbázisa alapján. Célszerűnek tűnt a rendelkezésre álló légifelvételek összevetése a (Hydroinfón rendelkezésre álló) budapesti vízállásadatokkal is, hogy jobban megérthessük, mit is látunk pontosan. 

A Lebuki-patak épülő hordalékkúpja 1963. szeptember 20-án. (fentrol.hu)

1963. szeptember 20-án, Budapesten mért 233 centiméteres vízállásnál a Lebuki-delta körvonala felsejlik, bár a fekete-fehér felvételen nem különül el egyértelműen a felszín alatti és felszín feletti rész. A patak egyenesen keleti irányban folyik, legyező alakban tölti fel a Szalki-öblöt, meglehetősen előrehaladott állapotban már majdnem a meder felénél tart a látható része. A Felsőfoki-patak torkolatánál is látunk egy kisebb hordalékkúpot, ez azonban nagyságrendekkel kisebb. A kikötő építését követően a mellékágban 1967-1968-ban újabb komoly mederfeltöltés zajlott, a dunaújvárosi parton egy párhuzamművet alakítottak ki, amelyet részben az öbölből kitermelt anyagból töltötték fel.

A Lebuki-pataktól délre feltöltött partszakasz 1968. május 17-én.

Nem valószínű, hogy a kotort anyag a Lebuki-deltából származott, habár kisebb kiterjedésűnek tűnik, de ennek az oka a magasabb vízállás, 1968. május 7-én Budapesten 333 centiméteres értéket mértek. A patak továbbra is egyenesen kelet felé folyik, hordalékkúpja csupasz, de tőle északra egy kikötő épült ki a Rácdomb tövében. 

A Lebuki-patak beerdősülő hordalékkúpja 1980. június 1-jén.

Bő egy évtizeddel később, 1980 nyarán az addig csupasz felszínű hordalékkúp meglepően gyorsan beerdősült. A patak torkolati-szakasza eltűnik a fák alatt, kiterjedése már a meder szélességének több mint felére terjed ki. A vízállásadat ebben az esetben nem sokat ad hozzá a képen látható helyzethez, de érdemes megemlíteni, hogy az előző képhez hasonló vízállást látunk, 359 centiméteres budapesti értéket. Ugyancsak beerdősült a Felsőfoki-patak kicsiny hordalékkúpja a keresztgát nyugati tövében. 

Újabb négy év múlva egy kisvizes időszakban látjuk az eddig a víz alatt rejtve maradt mederformákat. Budapesten 158 centimétert mértek ekkor. Látunk egy északkeleti irányba tartó patak-ágat, a markáns keleti ágat, valamint egy ebből dél felé kiágazó medret. A lombkoronától mentes tavaszi képen kissé nehezen elkülöníthető az erdős és a csupasz hordalékkúp, viszont élesen kirajzolódnak azok a szakaszok, ahol a mellékágat rendszeresen megkotorták. Itt az éles kontraszt és a szokatlan partél mutatja, hogy a kotrást elsősorban a csónakkikötő érdekében végezték, hogy az egyre terjedő delta ne akadályozza a hajósok kijutását a főágba. Ugyancsak megkotorták a déli részt, markánsan belevágva a tankönyvi ábrákban szereplő legyező formába. 

Ezt követően a hordalékkúp erdősülése kisebb ütemben folytatódott, 2024-re kiterjedése elérte az 5 hektárt, miközben a Felsőfoki-patak hordalékkúpja ennek csak töredéke. Könnyen belátható, hogy a Lebuki-patak vízgyűjtőjén olyan drasztikus változásnak kellett végbemennie, ami ugyanezen idő alatt a Felsőfoki-patak vízgyűjtőjét elkerülte. Ezt pedig nem lehetett más, mint Sztálinváros felépítése során végzett földmunkák. 

A Lebuki-patak részben elkotort hordalékkúpja kisvizes időszakban, 1984. március 20-án.

Megnövekedett hordalékszállítás jellemzően olyan területeken alakul ki, ahol az addig egyensúlyban lévő paraméterek megváltoznak. Megváltozhat a rendelkezésre álló anyagmennyiség tömege, illetve a külső erők felszínre gyakorolt hatása. Ezeket okozhatja az intenzívebbé váló csapadék, hegyomlás, vagy a talaj szerkezetében bekövetkező változások, a lejtők állékonyságát megtartó növényborítás megszűnése, például a mezőgazdasági munkálatok, vagy egy erdőirtás. Mivel a két patak vízgyűjtőjén az éghajlati viszonyok nem változtak ennyi idő alatt jelentősen, vagy ha változtak mindkét területet egyaránt érintették, ezt a változót figyelmen kívül hagyhatjuk. Mezőgazdasági művelés hasonló arányban zajlott mindkét patak vízgyűjtőjén, ebben az esetben azonban a nagyüzemi mezőgazdaság megjelenésével számolhatunk megnövekedett erózióval, ez azonban ugyancsak egyformán érinthette mindkét patak vízgyűjtőjét. 

Csak egyvalami jöhet szóba mint kiváltó ok, ez pedig Sztálinváros és a Dunai Vasmű hatalmas földmunkákkal járó felépítése. Ez a beruházás út és vasútépítéseket leszámítva nem érintette a Felsőfoki-patak vízgyűjtőjét, miközben az Alsófoki-Lebuki patakok vízgyűjtőjén jelentős területen lecsupaszították a löszplatót, a platóra vezető völgyekben közlekedő munkagépek megbontották a lösz állékonyságát. A domboldalakat több helyen teraszosították, éppen az erózió csökkentése érdekében, de amíg a növényzet vissza nem hódította ezeket a lépcsőzetes felszíneket a csapadék akadálytalanul és folyamatosan szállíthatta a finomszemcsés üledéket a patak völgyébe. A patakmeder kikövezése csökentette ugyan a medereróziót, de videofelvételeken jól látható, hogy nagyobb csapadékhullás esetén a Lebuki-patak mind a mai napig komoly anyagmennyiséget szállít a Duna lezárt öblébe. Tehát a delta akkumulációja az építkezések leállása után, igaz kisebb ütemben, mind a mai napig folytatódik.