Senki nem látta meghasadni a Babakáj-sziklát?

A Babakáj-szikla 1963-ban, északkelet felől fotózva (Fortepan / Drobni Nándor)

IN ENGLISH

româneşte

A Babakáj-szikla a Duna legjellegzetesebb pontjai közé tartozik. Szándékosan nem írnék szigetet, ugyanis a dunai szigetekről alkotott általános képtől nem is térhetne el jobban. De akkor mégis mi? Zátony? Szirt? Végül is mindegy, a lényeg az, hogy a jellegzetes dunai helyzetéből kifolyólag kifejezetten jól dokumentált képanyag áll rendelkezésre róla, még bőven a fényképezés előtti időkből is. Ha az ember nekilát végigböngészni a múltból a jelen felé a szirtről készült ábrázolásokat, érdekes dologra figyelhet fel. Mintha mostanában egyszerre tűnne alacsonyabbnak és vékonyabbnak. Az előbbire kézenfekvő magyarázat a Vaskapu I. visszaduzzasztó hatása, a Duna megemelt szintje ellepte a szirt "uszályát", ezt déli irányban felé fokozatosan lealacsonyodó köves-sziklás zátonyt, de mi történhetett a szirt fő tömegével, melynek régen két elkülönülő csúcsa volt, amiből manapság már csak egy látható? 

A Babakáj-szikla a lászlóvári partról, azaz keletről fényképezve.

Jobbára ártalmatlan - mondhatnák az al-dunai s̶t̶o̶p̶p̶o̶s̶o̶k̶ hajósok a Babakáj-szikláról, hiszen egy feltartott mutatóujjhoz hasonlóan a víz fölé magasodva, messziről jelzi a hajókra leselkedő veszedelmet (44.672954, 21.677079). Vannak, azaz voltak nála jóval alattomosabb zátonyok is az Al-Dunán, közvetlenül megbújva a víz színe alatt, de ezeket már felszámolta sok minden mással együtt a regionális, kissé drasztikus folyószabályozás. A Babakáj-szikla a romos Lászlóvárával és a valamivel jobb állapotban lévő Galambóccal hármasban őrzik az Al-Dunának azt a szakaszát, ahol már mindkét parton hegyek magasodnak közvetlenül a folyó mellett. Ezek a pontok a Babakáj mellett segítenek beazonosítani a pontos helyzetét, ugyanis a szirt a folyóban áll, körülhajózható, ezért jellemzően a róla készült képek nagyon változatos irányokból készültek. Egyes fényképeken még az is előfordulhat, hogy tükröződve látszik, tetézve a térbeli bizonytalanságot.

A Babakáj-szikla jelenlegi egyes csúcsa keleti irányból fotózva.

A magányos Babakáj-szikla mészkőből álló tömege jura időszaki tengerekben felhalmozódó üledékekből vált karbonátos kőzetté. Mérete eredetileg jóval nagyobb lehetett, de amióta a Duna körülöleli, a külső erők, a szél, a víz, a jég és a csapadék folytonosan pusztították, a mészkőfelszíne pedig karrosodott. A szirttől szóló irodalom többnyire megemlíti, hogy a római és a török korban őrtorony állhatott rajta, ez azonban igencsak valószínűtlen, hiszen az itt állomásozó katonáknak állandóan szállítani kellett volna az ellátmányt, mert helyben még tiszta víz sincs, ráadásul a szirt méretéből kiindulva ez inkább csak egy börtön lett volna. Jelenlegi alapterülete körülbelül egy 15 méter átmérőjű körnek felel meg, vízállástól függően, ami a duzzasztás előtt sokkal inkább ingadozott. Kisvíz idején a szirt fő tömegétől délre, azaz folyásirányban egy lapos sziklahát bukkant elő, ahol remekül ki lehetett kötni, sőt a korabeli képek szerint fák és bokrok is meg tudtak rajta telepedni, habár valószínűleg kifejezetten mostoha körülmények között kellett éldegélniük. 

A friss törésfelület nagyjából északi irányból fotózva

Nyugat felől érdemes megmászni a Babakájt, ez az oldala a "leglankásabb", bár itt is legalább 60 fokos lejtőszögű, ezzel szemben a szirt északi és keleti oldala szinte függőlegesen mered ki a Duna vizéből. Azonban ez a két sziklafal szabad szemmel is egyszerűen megkülönböztethető. A keleti oldal felülete viharvert, foltos, több helyen megtelepedett rajta az élővilág, mohák és zuzmók borítják, az északi oldal hozzá képest szinte simának tűnik, geológiai szempontból üde kőzetet láthatunk, ami egyértelműen friss törésfelületről árulkodik, a kőzetet a külső erők vasfogának még nem volt ideje megrágni. A geológiai állapota egyértelműen sziklaomlásról tanúskodik, amit a rendelkezésünkre álló fényképek is igazolnak. A Babakáj-szikla képeslapokon, fotókon látható kettős csúcsa egyértelműen megvolt még a XX. század derekán is. Annak ellenére, hogy egy meglehetősen jó dokumentált századról van szó, ráadásul az erőmű építése miatt komoly figyelem fordult a területre, nem derült ki, hogy mikor és miért tűnt el az északi sziklaoszlop.

A kettős süvegű Babakáj-szikla, nagyjából dél felől fotózva. Kajtor I./MTI (forrás)

Annyi bizonyos, hogy a Babakáj két csúcsát Kajtor I. még 1969 augusztusában le tudta fotózni és a kép megjelenhetett a Hidrológiai Tájékoztatóban, azaz olybá tűnik az instabillá váló szikla már a felduzzasztott tározóba omlott bele. Ennek pontos időpontját sajnos nem tudtam kideríteni. Az első, 1963-as képen mindenesetre már felsejlik egy széles repedés a kettős csúcs között, ami egészen a szirt tövéig fut le. Lehet, hogy a második csúcs az erőmű munkálatai kapcsán omlott le, vagy a megemelkedő vízszint vagy jég repesztette le, netán csak figyelmetlen turisták merészkedtek túl messzire rajta, esetleg valaki dák arcképet szeretett volna ide is faragni. Valaki csak észrevette... ha már hajózási jelzőtábla is voltak az egyik csúcsán. A remény mindenesetre megvan, hogy román nyelvű újságcikkek dokumentálták a sziklaomlást, és valahol valaki majd rábukkan erre a talán nem is olyan fontos információra.