Miért nem adatik a Csepel-sziget a jezsuitáknak?

"Kelenföld és Kispest magasságában kezdődik a legnagyobb Duna-sziget a magyar földön: hossza 48 km., szélessége 3 és 9 km. között váltakozó területe 257,11 négyszög km., 44679 hold. Hogyan, mint keletkezett? Sub judice lis est... azért nem lehet tudni, mert a tudósok annyit veszekednek rajta, még ma is, hogy nincsen idejük rá, hogy kisüssék...
 

A Csepel-sziget Mikovinyi S. 1737-es Pilis vm. térképén (geocaching.hu)

 

Régentén nagy-szigetnek (insula magna), meg Becse-szigetnek, aztán Király-szigetnek és Ráckevi-szigetnek is hívták a rajtalevő legtekintélyesebb helység után, de voltak, akik ezt nevezték Margit-szigetnek, aminek pedig az az alapja, hogy az egyik szomszédos szigeten rendkívül előkelő izlésben épült templom romjai láthatók, amelyről egynémely szakemberek azt állították, hogy oly gazdag, fényes templom lehetett miszerint valószinű, hogy ez volt a Margit királylány temploma. Ezért nevezték aztán egyesek - többek közt Istvánffy, a történetíró is - Margit-szigetnek...

Szent István először Fejér megyéhez csatolta, de már az is, hogy Árpád fejedelmi birtoknak jelentette ki és utóbb is mindég királyi birtok vagy igen kiváltságos urak birtoka volt és külön ispán alatt állott - mutatja, hogy egészen egyedül álló volt a hazában.

A Duna mindkét ágán számos sziget környezi, a bal oldali kis Dunaág szigetei között a legjelentősebb a Somlyó-sziget, mely Ráczkevit és Dömsöd-öt uralja felesben. Ma csak emléke él, hogy e sziget a török világban igen sok menekülőnek nyujtott helyet.

A jobb oldalon még sürübben követik egymást a különböző nagyságú szigetek, melyeken itt-ott romok jelzik, hogy valaha lakottak is voltak.

A középkorban a sziget főhelye Keve volt, amely jóval nagyobb és hatalmasabb lett, mint a sziget többi tizenkilenc városa.

A sziget hajdanán a királynék birtoka lévén, azoknak szerzett inkább örömet, mint jövedelmet. Itt vadásztak és halásztak és élvezték a legkedvesebb időtöltések gyönyöreit, amikor évadja volt az ilyeneknek. Gyönyörű volt akkor ez a vízbe foglalt föld. Oláh Miklós - a humanista érsek nem győzte csodálni szépségeit: "hozzá csak foghatót is - alig lehet Thessáliában találni" és ő aki nem kevésbé rajongott királyi asszonyáért Máriáért a szerencsétlen mohácsi Lajos nejéért, lelkendezve ir e szigetről, mely mindég a királynék nászajándéka, ahol minden van és mindenből megszámlálhatatlanul sok van...

A törökök idejében persze ez is a töröké lett; a pogány mindég jól érezte ott magát, ahol a keresztény is szívesen töltötte az idejét, de amikor a félhold egészen lehanyatlott a magyar égről Eszterházy birtok lett és utána egy ideig a hadi dicsőségek jutalma. Ezek közül az első a hirhedt Heiszter volt, de ez nem soká birta - és ismét királyi birtok.

A király nem tartja soká kezében, mert mikor hálás akar lenni Savoyai Eugén herceg, a zentai hős iránt - nem tud szebb és drágább uradalmat adni neki, - mint a csodálatos szépségű ráckevei uradalmat. Eugén hercegtől III. Károly király nejére, Erzsébet királynéra szállott, - bár akkorában nagyon szerették volna megkapni a jezsuiták, - amiről egy jóizű anekdota maradt fenn, mely az egészet az anekdoták kedves királyi alakja, Mária Terézia számlájára irja...

Nagy hire volt - irja Jókai a fáma nyomán - Mária Terézia udvari bolondjának is, kit egy elmés kálvinista diák képviselt, s kiről a hagyomány igen eleven ötleteket tartogatott fenn, minő az INRI-betűk megfordított tételének magyarázata; Insula Raczkeveiensis Non datur Jesuitis (a Ráckevei-sziget nem adatik a jezsuitáknak), melynek az lett a vége, hogy a kegyes atyák nem nyerték meg - káposztásnak azt a kicsi szigetecskét, mely valamivel nagyobb, mint Reuss-Schleuss hercegség.

Ennek az anekdotának a való történt voltát csak egyetlen tény bizonyítaná, az, hogy a Csepel-sziget soha nem volt a jezsuitáké.

Végre Albert tescheni herceg feleségére, a habsburgi Mária Krisztinára szállott, aki után a hatalmas uradalom a királyi család tulajdonába ment át és maiglan az birja.

Ráckeve látképe (Árpád múzeum, Ráckeve)

A sziget legfőbb helysége mindenha Keve volt, mely idők folytán csaknem oly sürün változtatott nevet, akár gazdát. Volt az Csetelaka is, meg Szent Ábrahám-telke, majd Ábrahámegyháza, mig nem aztán megkapta azt a nevet, melyet ma is visel Ráckeve. A helység persze a legkiváltságosabb volt, ami előnyt, jogot, szabadságot lehetett egy községnek adományozni, azt minde megkapta, mind birta.

Ezen a helységen kivül a XII., XIII. század idejéről husz és egynehány helyet ismerünk, mig ma tiz község van a lakott szigeten, valamennyi módos, csinos, kellemes és vonzó."

Rexa Dezső: Dunamenti nyaralóhelyek

Magyar városok monográfiája XV. 1934.

Donauinseln

szerkesztői bejelentés:

Körülbelül fél éve érlelődött bennem a gondolat, hogy a Dunai Szigetek blogot meg lehetne csinálni idegen nyelveken is. Akkoriban kaptam egy gondolatébresztő és komoly kritikát, hogy ez a blog Magyarországon gyakorlatilag elért már minden embert, aki szereti és érdeklődik a Duna iránt. El kellett gondolkodni, hová és merre tovább.

Hainburg and der Donau, Ausztria

A Duna nemzetközi folyó, vizeit 18 különböző ország területéről gyűjti, amely 80 millió ember hazája. Közülök csupán 12-13 millió magyar. 2840 kilométeren át kanyarog forrástól a torkolatig. Ebből csupán 419 km esik Magyarország területére (1920-ig 997 km). Voltak már korábban is külhoni témájú dunás bejegyzések, ami a környező népeknek érdeklődésére is számot tarthat. Mi lenne, ha számukra is hozzáférhetővé tenném ezt a blogon felhalmozódott ismeretanyagot? De mégis milyen nyelven? Adódott az angol mint világnyelv, csakhogy ez nem egy tipikus duna-menti nyelv. Legjobb lenne a német, melyet egykor talán a legtöbben értettek a Duna-medencében. Ez persze már a távoli múlt, de ettől még lehetne a cím németül. Végül arra jutottam, hogy bármilyen nyelv megteszi. Ha akad lelkes fordító, aki mondjuk szívesen fordítana akár törökre, én nem bánom.

Mivel jómagam csak az angoltudásomban bízhatok egyelőre, szívesen várom fordítók jelentkezését! Akiknek egyelőre nem tudok mást ajánlani, mint hírnevet itt a blogon és a jól megérdemelt dicsőséget az elkészült fordításért. Eddig több mint 230 bejegyzés készült el magyarul, ezek közül nem mindegyik kerül majd át a Donauinseln-re. Talán a felük elég jó és elég érdekes ahhoz, hogy egy külföldi is értse és örömét lelje benne.  Nem lehetetlen, hogy a Donauinseln blogra később reklámok is felkerülnek majd, amiből tudom majd a fordítókat finanszírozni. 

Terveim szerint az új blogra lassan átkerülnek majd a fontosabb bejegyzések, az angol fordítások gyorsabban a többi feltehetően lassabban. Mindenesetre a Dunai Szigetek blogra ezután is ugyanakkora figyelmet szeretnék fordítani.

  

Remélem a Dunai Szigetek eddigi olvasói örömmel fogadják majd ezt a kistestvér blogot, amely később felnőhet a feladathoz! És remélem, hogy a leendő külföldi olvasók ezáltal könnyebben megismerhetik, megszerethetik Magyarországot!

DONAUINSELN.BLOGSPOT.COM

Szávoszt-Vass Dániel

Még megmenthető lenne a Horányi csárda!

Düledező, beszakadt fedelű épület udvarán trágyarakás, mellette szamár néz bambán. A tetőtérben megtelepedett bálványfák, omló vakolat és pusztulás nyomorúságos látványa. Ma így néz ki a Horányi csárda Szigetmonostoron, a dunakeszi révnél. Pörgessük vissza az idő kerekét 80 évvel! Fehérre meszelt ódon épület előtt partra vont kielboatok, csónakok, körülötte barnára sült evezősök. A csárda előtti teraszon pincérek sürgölődnek; hideg sört hoznak a hárs és platánfák árnyékában beszélgető vendégeknek. Előtte zászlórúdon magyar zászlót lenget a szél, a homlokzaton csinos felirat: HORÁNYI CSÁRDA. Vajon mi történhetett itt azóta?

1. ábra A Horányi csárda homlokzata, Jacob Gföller 1774. (Gyetvainé 2008.)

A történelem során a Dunai átkelésnek mindig megvoltak a kiemelt pontjai, ahol évszázadokon, sőt ezredeken keresztül fennállt a keresztirányú forgalom. Ezen helyek meghatározása igen könnyű, egyfajta hármasság jellemző rájuk. Római őrtorony, csárda és komp. Így van ez Vácott, így volt ez Káposztásmegyeren és még sorolhatnánk. És így van ez Horánynál is, ahol legkevesebb 1700 éves révátkelőről beszélhetünk az 1666-os folyamkilométernél.

A római korban két hatalmas erődítmény állt a Duna két partján egymással szemben Valentinianus császár tervező elméjének köszönhetően. Ma látható romjaik még mindig lenyűgözik az embert. A későbbi korok számtalan legendát fűztek a római kikötőerődökhöz; folyó fölött átívelő kőhíd, barbár támadás esetére a meder alatt húzódó menekülőalagút, elrejtett római kincsek. A horányi római rom alig száz méternyire délre található a révátkeléstől.

2. ábra A Horányi csárda (jobbra lent) Andreas Kneidinger 1778-as térképén. (Gyetvainé 2008.)

 
A török korban Szigetmonostor falva végig lakott hely maradt. A Helembai-szigetnél is megfigyelhető éghajlatromlás kapcsán a XVI. század során a lakosság elköltözött a Duna-partról a sziget belsejében lévő magasabb homokhátra. A terület a török megszállás ellenére 1659-ben a győri várkapitány gróf Zichy István birtokába került, aki 1686 után lett tényleges birtokosa az óbudai uradalomnak, melyhez Szigetmonostor is tartozott abban az időben.

3. ábra A csárda alaprajza

Szigetmonostor az 1730-as években Horányi Gáborhoz került zálogba. Nem tévedés, a Pest megyei szolgabíró nemesi előneve nem a településnévből származik, hanem pont fordítva: Horány kapta nevét az itt 30 éven keresztül birtokos családról. Az innen nem messze fekvő Surány ugyancsak családnévből származik, Pócsmegyer üdülőtelepén Surányi József birtokos a névadó. A Horányi révkocsma vagy ekkoriban épült, vagy a birtokos neve öröklődött át erre az épületre. Tény, hogy a révkocsmát ezentúl mindig "Horányi"-nak hívták. 1766-ban a kamara visszavásárolta az óbudai uradalmat, így gyakorlatilag helyreállt a Mohács előtti Pilis megyei királyi birtok. Az udvar 1774-ben megbízott egy budai és egy gödöllői kőművest, hogy mérjék fel az uradalmi épületeket. Ebből a felmérésből nem maradhatott ki a dunakeszi révénél álló kőből épült csárda sem. Hamon János Mihály és Gföller Jakab tollából származik a Horányi csárda első rajza (1. és 3. ábrák) és részletes leírásuk. A német nyelvű jelmagyarázatot Gyetvainé Balogh Ágnes közölte az Építés - Építésztudomány folyóiratban, mi ezt a részt adjuk közre:

"A monostori révkocsma eredeti bejárata a Duna-parti főhomlokzat középső tengelyében nyílt. A bejárattól jobbra a kályhával fűtött vendégszoba helyezkedett el, a sarokban elkerített pincelejárattal. Ez volt a tulajdonképpeni kocsma vagy fogadó. Innét nyílt a konyha és a kamra önálló kijárattal az udvarra. Az udvari kijárat mellett a 100 akó bor tárolására alkalmas pince bejárata nyílt, a pince valószínűleg a Duna-parti szárny alatt húzódhatott. A két hátsó szárnyban összesen 18 ló elhelyezésére alkalmas istállók voltak. A déli istállószárny és a főépület között is nyílt egy bejárat az udvarra, a fogadós két szobája mellett. Az épület jó anyagokból épült és újonnan fedték be zsindellyel, ezért a felmérés idején jó állapotban volt."

 

A Horányi csárda 1918-ban, képeslapon, szinte eredeti XVIII. századi állapotban.

  

A Horányi csárda, mivel közvetlenül a Duna mellett épült gyakran szenvedett árvizektől. Vastag falai, melyben a feltételezések szerint a római erőd köveit építették be jól bírták a viszontagságokat. A képeslapon és ma is megfigyelhető az északkeleti sarok várfalnyi erődítése, mely az épület sarkát óvta jégtörőként a jégzajlások idején. A Dunával vívott szüntelen küzdelemnek állít emléket Zsitnyán János, aki a Dunai Mappáció térképészeként 1826. május 31-én készített feljegyzéseket.

"Nyári Kiáradások tsak a' Bolgárfalúsi Szántó főldeknek árthatnak, mellyekis ezen okból mostántól fogva Legelőre hagyatnak; de annál dühősebben rohannak a' tavaszi jégszakadások az Uradalmi Serház épületére, és a Monostori határban lévő Horányi Kortsmára, mellyeket a' jég-törő oszlopok által kelletik védelmezni; ezen okból az Erdőnek óltalmazásárais őreg tölgyfák a' Duna' partjain meghagyattak."

 
Tehát a kortsma tulajdonosa még a fákat is meghagyta épülete védelmében, ami akkoriban nagy ritkaságnak számított. Ugyanis a hajóvontatás időszakában a partok meglehetősen csupasz képet mutattak, hiszen a hajóvontató kötél nem akadhatott el az ártéri erdők ma látható tömegében.

 

A Horányi csárda "jégtörője"

A csárdák fénykora a lovas közlekedés időszakára esett. A fáradt utazók itt kaptak enni, inni, itt pihentek lovaikkal és itt cserélődőtt ki a távoli területekről érkező információ. A közlekedési hálózat gócpontjaiban helyezkedtek el, egymástól meghatározott távolságra. A csárda névhez mindmáig fűződik egyfajta romantikus légkör. Búvóhely volt törvényenkívüliek, bujdosók számára. Elválaszthatatlanul a betyárok nevéhez forrtak az Alföld csárdái, éppen ezért nem véletlen, hogy 1853-ban a bécsi udvar úgy döntött elkészít egy országos csárda-összeírást. Ez az anyag egyelőre lappang valahol, csupán néhány ma is üzemelő csárda hivatkozik rá. Jó lenne tudni, vajon mit írhattak ebben a szigorúan titkos anyagban a Horányi csárdáról.

Királyi családot is láthatott az épület. Történt ugyanis, hogy 1888. december 19-én, közvetlenül a halála előtt néhány héttel egy közeli erdőben vadászott Rudolf trónörökös édesapjával, Ferenc Józseffel. Vasúton érkeztek és a dunakeszi révész vitte át őket a Szentendrei-szigetre. A rövid vadászatról sok találgatás kering, hiszen alig tartott fél napig, s feltehetően csak az idegen fülektől távoli tárgyalásokról lehetett szó. Mindenesetre két hét múlva Rudolf halott volt.

A Horányi csárda a Grundböck-féle átépítés után.

Az épület második aranykorát a két világháború közötti időben élte. Ekkor budapesti, szentendrei és egyéb, környékbeli vízitúrázók, kirándulók fedezték fel ezt az idilli helyet. Ezt a kései virágzást talán Török Rezső író, újságíró és zeneszerző ragadta meg legjobban 1938-ban írt Vadevezős című művében:

"De most nem mosolygott a doktor bácsi, összehúzott szemöldökkel mustrálta Annát, hümmögve fogta a pulzusát, aztán kis ijedtséggel a hangjában kérdezte:

- Nem köhög?

- Nem én.

- Tíz kilót fogyott, mióta nem láttam. Sokat cigarettázik?

- Negyven Mirjámot.

- Egy héten?

- Egy nap.

- Brávó. Vesse le a blúzát!

Soltész doktorról azt mesélte a környék, hogy szem-, vagy fülfájásnál is ez az első szava: "Vesse le a blúzát!" Magától értetődően csak fiatal és csinos hölgyek vizsgálatánál. De komolyabb orvostudorok véleménye szerint igenis az a lelkiismeretes gyógyász, aki nem sajnálja idejét a vetkőző és öltözködő pacienstől és megragad minden alkalmat, hogy megkopogtassa sínylődő embertársait. Ne keressünk tehát csintalan indokokat soltész tata kopogtatási manőverei magyarázására, fogadjuk el a szavahihető és tapasztalt professzorok szakvéleményét, mely szerint a jó gyógyász bokasüllyedés esetében is megvizsgálja a páciens szívét és tüdejét.

- Öltözzön fel. Olyan szíve van, mint egy juhászbojtárnak. Remek tüdő…

- Hála istennek!

- De az idegei, kislány. Ezek idegek? Ezek ócska hadicérnák. Nyújtsa ki a kezét. Szemét lehúnyni! Tessék. Citerázik, istentelenül citerázik!- Keveset alszik?

- Semmit

- Gratulálok

- Kapok brómot?

- Kap egy kis ördögöt

- Valami altató kellene…

- Azt kap.-Sportol maga?

- Van énnékem arra időm?

- Nem idő kell ahhoz, szőke csoda. Ahhoz ész kell. Ülni a négy fal közt, rajzolni és olvasni és bagózni??! Bezzeg nem ideges az én Olgám. Az hazajön a Dunáról, ledől az ágyra, alszik mint a bunda.

- Mit csináljak?

- Amit előírok a recepten: levegő, napfény, izommunka, szórakozás. Napjában háromszor. Reggel héttől déli tizenkettőig. Déli tizenkettőtől délután ötig. Délután öttől este tízig.

- És dolgozni a doktor bácsi fog helyettem?

- Dolgozni? Azt maga átengedi most a konkurrenseknek. Akar egy jó tanácsot?

- Ostende?

- Újpest, Szúnyogsziget. Béreljen kabint valamelyik csónakházban. Vegyen egy használt csónakot. Lakjon sátorban a Horányi csárdánál. Fürödjön reggelenként a szabad Dunában. Nem lesz magának kutyabaja se.

- Gondolja?

- Garantálom. Mindent lehet odakint, csak gyötrődni nem. Ott udvarlóban sincs hiány. Mult héten voltam kint. Nyüzsögnek az Apollók meg az Adoniszok. Fel a fejjel Ancsa! Ki a szabadba. Én mondom, az öreg doktor bácsi, aki csak azon kesergek, hogy mért nem volt a mi fiatalkorunkban vadevezés!..

Az utolsó képeslap a Horányi csárdáról, a facsemeték már fákká serdültek.

Grundböck Béla mérnök tulajdonos keze alatt komoly felújítások zajlottak. A jég ellen védő szedett vedett kő és fa gátat elbontották, helyére modern terasz és mellvéd került. Ebben a korban divatos szép lugas épült a tágas teraszra. A csárda homlokzatát eltakaró fák eltűntek, helyükre a déli oldalon ültettek hárs és platánfákat. Szép új feliratot, valamint egy zászlótartó rudat kapott az épület. Mivel a lovas közlekedés meredeken hanyatlott ebben az időben, a déli szárnyban lévő istállókat úgy alakították át, hogy azok alkalmasak legyenek a vendégek fogadására. Mai szóval mondva a Horányi csárda legalább két csillaggal gazdagodott a gondos tulajdonos ráfordításainak köszönhetően.

A csárda délkeleti sarka az istálló bejáratával.

Az átépítés előtti dunai homlokzat akácfákkal és vendégekkel

 

1948-ban államosították az épületet. Ez egyben drasztikus funcióváltással is járt. Az épületbe költözött ugyanis a Pestmegyei Kishajózási és Javító Vállalat (PKJV), ez a név később Pestmegyei Révhajózási és Hajóépítő Vállalatra (PRHV) változott. Az évszázados falak közé gépek költöztek és megindulhatott a horányi hajógyártás. Rengeteg, de tényleg rengeteg hajó épült itt. Aki a Dunán gyakran közlekedik, legtöbbjükkel már bizonyára találkozott is. Ezzel együtt megindult az épület pusztulása, hiszen ezeket a falakat nem egy gyárnak építették annak idején. Az átalakítások során új, szélesebb kaput vágtak az északi falba, bevezették az elektromosságot. A csárdaépület mellvédje előtt, ott ahol annak idején a "vadevezősök" húzták partra kielboatjukat, most terjedelmes területet betonoztak le kikötő céljára. A telken hatalmas szerelőcsarnok épült.

 

Az épület jó állapotban megmaradt déli oldala.

 

Egészen 1993-ig folyt itt hajóépítés és javítás. Ekkor indult meg a vállalat felszámolása és került a csárdaépület a telekkel együtt olasz tulajdonba. Jelenleg az Elmatec Rt. yachtkikötője található a területen. Az új tulajdonos bizonyára nem ismeri a környék és a csárda római-kori történelmét, akkor talán nem hagyta volna az enyészetnek.

A "jégtörő" sarok és az erdő a tetőn.

 

Ha ma lopva bepillantunk a területre elkeserítő látvány fogad bennünket. Az északi szárnyon már a tető sincsen meg, azonban a masszív falak még állnak. Legjobb állapotban a déli szárny van, itt még megvan a tető és úgy tűnik a vízelvezetés is rendben van. A csárda homlokzatán a tető nemrég omlott be, a vályog és fagerenda korhadékon bálványfa erdő telepedett meg. A falak ennek ellenére nagyon masszívan állják az elemek támadását, csupán a vakolat sínylette meg a leomlott tetőt.

A Horányi csárda dunai homlokzata

 

A mellvéd előtt lebetonozott "placc"

A csárda udvara napjainkban

 

A Horányi csárda még megmenthető! A Sződligettel szemben állt Somos halászcsára és a váci Buki csárda 1945 óta nyomtalanul eltűnt, amit itt szó szerint kell érteni, a helyszínen ugyanis egy darab téglát, sőt habarcsot sem találni. Mielőtt rendbehoznák az épületet elkéne egy részletes terepbejárás és dokumentáció, sőt régészeti feltárás is. Megbizonyosodhatnánk róla, hogy honnan származnak a csárda falában a kövek és létezhetett-e az épület az 1730-as évek előtt is?

Jó volna, ha ez az épület újra megtelhetne vízitúrázókkal, kompra várókkal, környékbeliekkel, lovasokkal, kirándulókkal, akik a teraszról nézhetnék a Dunát, a Szürkő-szigetet és a fel-le járó hajókat egy pohár sör, és egy tál marhapörkölt mellől. Ha a szigetmonostori plébániát sikerült hasonló helyzetből megmenteni, talán sikerülhet újra felfesteni erre az épületre azt, hogy HORÁNYI CSÁRDA.

Jelenkori hasznosítás

Végül egy kis kitekintés

Először a Wang folyó versein olvastam erről a társaságról. Society for the protection of Ancient Buildings. 1877-ban azzal a céllal alapították Nagy Britanniában, hogy a lehető legtöbb ősi épületet megmentsék a bontástól, vagy a pusztulástól. Ha a Horányi csárda Angliában lenne, feltehetően ez a társaság foggal-körömmel harcolna érte. Ameddig Magyarországon nem lesz hasonló civil kezdeményezés, addig a Dunai Szigetek blog szívesen vállalja a feladatot, hogy felhívja a figyelmet a Duna mentén kallódó, eltűnő és pusztuló épületekre.

U. i. Ez a bejegyzés készülhetett volna a gödi Kincsem csárdáról, az Adonyi csárdáról és még számtalan  más duna menti épületről, ahol a tulajdonos csak arra vár, hogy ezek az ódon építmények összedőljenek.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Gyetvainé Balogh Ágnes: Adalékok Szigetmonostor XVIII. századi történetéhez. Építés - Építészettudomány 2008. 36 (3-4) 189-221. p.
• http://www.katedra.sk/Archiv/2009_10_febr.pdf

A Kacsa-sziget rejtélyes buckái

A Szentendrei-Dunán fekvő, mára feliszapolódott Kacsa-sziget mellékágában alacsony vízálláskor teknősbéka-szerű zátonyok bukkannak elő. Sokfelé megfordultam már a Duna mentén, de ilyen felszínformákat sehol máshol nem találtam. Mintha a vízáramlástól többnyire elzárt mellékágban kicsiben leképződnének a régi Nagy-Duna meder zátonyai. Itt azonban már régóta nem beszélhetünk stabil mederről. Csak idő kérdése és a Kacsa-sziget mellékága beerdősül és teljesen eltűnik. 

A Pócsmegyer melletti-szigetről már volt szó a Linda-sorozat kapcsán. Abban a bejegyzésben még egy 2005-ös légifotó szerepelt, egységes arculatú mellékággal. 2012-ben, az új google felvételen azonban már drasztikus az átalakulás jelentkezik az északi mederrészben. A víz alól előtűnő buckák szinte sivatagi formakincsre emlékeztetnek.

Ezek a zátonyok nem túl nagyok, október 6-án alacsony vízállásnál, pár négyzetméter volt a kiterjedésük. Ami szokatlan, az a zátonyok meredeksége és egymástól való függetlensége. Tucatnyi található ebben a viszonylag mély mellékágban. Többnyire csupaszok, csupán néhánynak tudott eddig növényzet megtelepedni a legmagasabb pontján. Anyaguk kavics és homok, felszínüket csúszós iszap borítja, megnehezítve az egyikről másikra ugrálást. Felmerülhet a kérdés, vajon nem egy extrém kisvíz idején kialakított bmx pályáról van-e szó?

A rejtélyes felszínformák mellett még számtalan érdekességet rejt a Kacsa-sziget környezete. Megfigyelhető például az ártéri szukcesszió valamennyi fázisa. A lassan kizöldülő zátonyok mellett vannak itt egykori mederszakaszok, ahol a keserűfüvek már hosszú távra terveznek.

A déli, nyíltabb meder felé átmenetet képeznek a bokorfüzes  társulások fiatal fűzfái. Lassan, de biztosan, évről-évre szűkítik a megmaradt vízfelszínt. A Kacsa-szigeten pedig fűz-nyár ligeterdők alkotják az ártéri erdő fő tömegét. Sűrű, áthatolhatatlan aljnövényzet nehezíti meg benne a közlekedést. A feliszapolódásnak fő okát, a mellékágelzáró gátat nem találtam meg. Talán nem is volt, és mindez csupán természetes folyamat lenne?

A megmaradt mellékág első ránézésre is könnyedén osztható két különböző szakaszra. Míg az északiban ott találjuk a különös zátonyokat, addig a déli egybefüggő vízfelület, a parton horgászokra utaló nyomokkal. Feltetehően ők a legjobb ismerői annak, hogy mi zajlott itt le az elmúlt évtizedekben, hogyan lett a szigetből először félsziget, azután egy csöppnyi holtág.

A déli szakaszt további két ágra osztja egy mederközépi -  már beerdősült - zátony. Alábbi képen látható a kisebb vízfelszín. Amely inkább már tó, mint Duna-ág. Dagonyázásra viszont kiválóan alkalmas. Ennek már nincsen lefolyása a Nagy-Duna felé, csupán egy keskeny feliszapolódott csatornán keresztül tartja a kapcsolatot a szélesebbik ággal.

A Kacsa-sziget déli mellékága egy sudár fűzfaerdőben veszik el. Mindössze egy méternyi széles és fél méter mély árkocska vezeti ki az embert a Szentendrei-Dunához és a szemközt, Leányfalu fölött magasodó hegyekhez. Ez az árkocska azt jelzi, hogy a nagyobb árvizek azért még rendszeresen átöblítik a holtágat, fenntartva magának ezt a fák között megbúvó medret. Feltehetően ezek a gyors áradások felelősek a sok apró zátony kialakulásáért.

Mindössze egyetlen emberi létesítmény található a Kacsa-szigeten, a Pócsmegyer II. vízbázis 3. számú kútja. A kilátónak is beillő épületet ellátták jég elleni védelemmel, sőt ember ellenivel is, ugyanis egyik lépcsője befalazott kapuhoz vezet. A tetejéről sem lehet szétnézni, bejáratát lelakatolták. Hiába, szigorúan védett vízbázison járunk, ahonnan fél Budapest ivóvize származik. Végül búcsúzzunk ettől a szép tájtól Gyulai Pál versével, aki feltehetően a szépirodalom művelői közül egyedüliként örökítette meg a Kacsa-szigetet, 1881-es versében.

...

A Duna halk hullámmorajja
Kifáradt lelkem' hívja, csalja:
Odább, odább egy zöld sziget,
Egy kis falu, dombos liget.

Fogadj be, völgy, diófák árnya,
Mint fészken a madár védszárnya!
Jó pihenő, jó sirnak is,
Legyen, ha kell, hát annak is.

Ringasson el a méla hullám;
Zengjen madár az agg diófán,
Takarjon virágos halom,
Lengjen körűl lágy fuvalom!

Gyulai Pál: Leányfalván (1881.)

Makovecz gombája a váci révnél

IN ENGLISH

A modern világból lassan kivesznek azok a nénik, amilyen anno az én nagymamám is volt. Ők habozás - és félelem - nélkül rászóltak a vandál fiatalokra, a káromkodókra, a szemetelőkre, a csikkeket eldobálókra. Ők voltak azok, akik egyből észrevették, ha egy cserép leesett a templom tetejéről és siettek a plébánoshoz, hogy javítsa ki. Ez a bejegyzés ezeknek a "néniknek" szeretne emléket állítani. Remélem egyszer felnövünk hozzájuk ebből a mai siralmas "nem az én dolgom" állapotból.

Tahitótfalu közigazgatási határán belül, de Váchoz közel a Révész (Pokol)-szigeten, a kompátkelő mellett nőtt ki ez a gomba a földből 1983-84-ben. Makovecz Imre tervezte ide, a Duna-partra és a Visegrádi Csoport bábáskodott a felépülésénél. Lassan ennek is megvan harminc éve. Azóta új révállomás épült az út túloldalán, büfével és padokkal. Manapság már oda telepednek a kompra várakozók. Makovecz gombája pedig lassan az enyészeté lesz.

Először egy áradás rongálta meg a mellvédjét, ami egyben homokkal is betemette a beton alapját. A komposok mostanában drótkötelet tárolnak alatta, nyilván a száraz hely miatt. A nedvesség azonban már átszivárog a tetőn, egy helyen - talán egy letört ág miatt - beszakadt a deszkából és palából készült "gombaernyő". Padjai foghíjasak, itt-ott már hiányzik a deszka, csak éppen annyira, hogy leülni már ne lehessen.

Makovecz Imre gombája nem tartozik a gyakran említett alkotásai közé, a helyiek már hozzászoktak látványához, messzi földről pedig nem látogat ide senki csak ezért. Pedig érdemes lenne.

Építészek bizonyára szebben megfogalmaznák, számomra olyan mintha egy beton tölcsérgombából egy fából épült kalapos gomba nőne ki. Utóbbit akár egy terebélyes fának is lehet nézni. Egykor a táj meghatározó része volt, nyílt térrel, szép rálátással a Dunára a Naszályra és Vác templomaira. Manapság a növényzet kezdi egyre jobban körülölelni, szűkítve a kilátást. 

   

Ha mindig másra várunk, össze fog dőlni hamarosan a Makovecz gomba is a váci révnél. És ez most teljesen független attól, hogy szeretjük-e a műveit, vagy sem. Érték pusztul. Kár lenne hagyni.

FRISSÍTVE: 2013. November. 

Egy éve így nézett ki Makovecz gombája a váci révnél. Az azóta eltelt időben levonult egy hatalmas árvíz a Dunán, így félő volt, hogy az állapota tovább romlik. Nézzük, milyen állapotban volt a váci rév régi "váróterme" 2013 novemberében.

A 2013 júniusi árvíz következtében az épület állaga tovább romlott. Négy rész eltűnt a fa korlátból, feltehetően a víznyomás, vagy a víz által szállított farömkök tarolták le. Pótlásáról szerencsére gondoskodtak, egy laza drótkötél óvja az ide merészkedőket a vízbe pottyanástól. A beton azóta sem száradt ki, sötét foltok jelölik a helyeket, ahol az ár vize még mindig szivárog. Ha ez télen megfagy - márpedig meg fog - akkor a betonszerkezetet a jég belülről szét fogja feszíteni.

Egyre több a lyuk, ellenben egyre kevesebb a cserép a tetőn. Jelenleg valaki éppen kerékpártárolónak használja és egy friss kupac homok is idekerült valahonnan.

Tehát ez a helyzet most a gombával, közvetlenül tél előtt. remélem jövőre lesz valamilyen pozitív fejlemény, vagy előrelépés az ügyben, mert ahogy egyre több dolog romlik el rajta, egyre nehezebb és költségesebb lesz a rendbehozatala. 

Dreiflüssestadt Passau

A Duna német szakasza hidrológiai szempontból számtalan különlegességet rejt. Elsőként kérdezhetnénk, mégis hol ered ez a folyó? Van két forráság, van egy csodaszép kút Donaueschingen-ben, és van a két forráság találkozása. Aztán ott van a "Donauversickerung-jelenség", amikor a Duna nemes egyszerűséggel úgy dönt mégsem a Fekete-tengerbe ömlik, hanem inkább az Északiba. Végül  a "három folyó városánál", Passau-nál találjuk az Inn torkolatát, amely folyóról azt kell tudni, hogy vízhozama átlagosan 7%-kal nagyobb a Dunáénál. Ráadásul első ránézésre is szélesebb folyó és valahogy a színe is más... mégis a Duna viheti tovább a maga nevét.

A képen látható három folyó három színben pompázik. Délen a szinte (zöldes-)fehér Inn, középen az éppen barnán áradó Duna, és a bal sarokban a sötét színű Ilz folyócska. Mindhárom színt az eltérő anyagú és mennyiségű lebegtetett hordalék adja, melyhez hozzájárul az éppen aktuális vízállás is. Ebben ez esetben a stagnáló vízszintű, mocsaras vidékről érkező, szervesanyagban gazdag Ilz fekete. Az áradó Duna színe a bemosott hordaléktól és szerves anyagoktól barna. De miért olyan világos az Inn? Ugyancsak a lebegtetett hordaléktól, melyet az Alpokból hoz magával. Míg a Duna elsősorban középhegységi területen, mészkőfelszínen érkezik Passau alá, addig az Inn gleccserekből gyűjti össze a vizét. Az olvadó gleccser olyan jelentős mennyiségű kőzetlisztet tartalmaz, hogy nem véletlenül nevezték el ezt az olvadékvizet gleccsertejnek. Ez a lebegtetett hordalék a folyó esése miatt nem tud kiülepedni, annak ellenére sem, hogy huszonnégy (!) vízerőmű épült az Inn folyón. 

A Duna vízgyűjtő területe kétszerese az Inn vízgyűjtőjének, de mivel főleg vízáteresztő mészkövön halad keresztül jelentős az elszivárgás. Ezért is fordulhat elő, hogy a 100 kilométerrel rövidebb Inn több vizet szállít a Dunánál. 

A három folyó három hidrológiai jellemzője Passaunál.

Ha a Passaunál vízhozam alapján kellene meghatározni, hogy egy folyó továbbviheti-e a nevét avagy sem, nehéz lenne dönteni. A római korban, amikor a Danubius név általánosan elterjedt még nem volt vízhozammérés, sőt az égbetörő Alpok csúcsai között sem végeztek részletes vízgyűjtő-felmérést. A szélességből következtetni pedig csalóka dolog, hiszen előfordulhat, hogy a széles folyó sekély, míg a keskeny mederben nagyobb mélységet mérnek. Pontosan így van ebben a helyzetben is, a Duna háromszor mélyebb az Inn-nél, ezért fordulhat elő, hogy a széles Inn világos gleccserteje beteríti az összefolyás után a keskenyebb "kék" Dunát.

Feltehetőleg a Duna és az Inn névvitájában annak idején nem a természetföldrajzi tényezők döntöttek, sokkal inkább a politikai ésszerűség. Közel négyszáz éven keresztül választotta el a folyó a rómaiakat és a germánokat, egy 2840 kilométeres frontszakaszon. Éppen elég ideig, hogy az Istros neve is feledésbe merüljön. 

Ráadásul szerencse is, hogy nem az Inn neve öröklődött át, hiszen hogyan hangzana már, hogy Inneninnen és Innentúl?


Kép: Klaus Leidorf, Flickr.com

Az utolsó pákász

1977-ben a ráckevei Angyali-szigeten már álltak a vízparti horgásztanyák. Felépültek a stégek, nyaralóktól, horgászoktól nyüzsgött a nyári Duna. Az új tulajdonosok révén lassan benépesült a Ráckevei-Duna egész partja. Bodrossy Félix kamerájával utolsó előtti pillanatban örökítette meg egy letűnt mesterség utolsó képviselőjét, Mikét a pákászt.

A film ugyan nem egy Vad Magyarország, de a hangulata utánozhatatlan. Aki az Angyali-szigeten jár mindenképpen keresse fel a 91-es számot, ahol a legenda szerint az utolsó pákász régi tanyája állt. Emlékét ma is számon tartják. Sok hozzá hasonló híres vízi ember élt a környéken, mint például Rafás Máté, akiről a szigetszentmártoni Rafás-szigetet nevezték el.

  

A pákász mesterség sokkal inkább kapcsolódik mocsarakhoz, lápokhoz, mintsem a Dunához. Ez a régi, lenézett mesterség elsősorban a Sárréten, az Ecsedi-lápon, a Bodrogközben virágzott. A lenézés oka prózai, a pákász nem végez termelő munkát, csupán összegyűjti mindazt, amit a lápban talál. Gyógynövényt, pákát (a gyékény bugája), piócát, csigát, rákot, halat, tojást, mézet, madarat, vadat. Eszközei a hurok, háló, csapda, varsa, szigony. A piócát például saját lábán gyűjtötte. Nem véletlen tehát, hogy a filmben a pákász szinte szinonimája az orvhorgásznak. Szinte egész életüket sárkunyhóban töltötték családjukkal, kint a lápvidéken. Nagyobb vásárok idején a városokban tették pénzzé, vagy cserélték el a lápban gyűjtött portékát. A XIX. század végi nagy lecsapolásokkal ennek a mesterségnek bealkonyult. A pákászat a tájjal együtt pusztult el. Belegondolni is rossz, mennyi tudás, szakértelem és ismeretanyag tűnt el ezzel a mesterséggel!

Sokat elmond a Ráckevei-Duna állapotáról, hogy az utolsó pákászt éppen az Angyali-szigetnél filmezték le...

Hidrológiai kísérlet a Szabadság-szigeten

 
Ezen a nyáron új szakaszába lépett a mohácsi Szabadság-sziget és mellékág revitalizációja. Hosszú előkészületek után megkezdődött ugyanis a mellékág kotrása. Ez a projekt Magyarországon eddig mind célját, mind az összefogás méretét tekintve egyedülálló. Ritka példája az állami, önkormányzati, civil, nagyvállalati természetvédelmi tervezésnek és kivitelezésnek. A revitalizáció egyben egy érdekes földrajzi-hidrológiai kísérlet is. Vajon lehetséges-e mesterségesen életben tartani szigeteket? Lássuk tehát mi is történt ezidáig!

A Szabadság-sziget projekt egy helyi összefogásból fejlődött európai-szintű beruházássá. Az előzményekről tudni kell, hogy 1983-ban a mellékágban egy 5 méter magas keresztgát épült, melyben egy vízvezeték fut. Ez a vezeték a szigeten létesült parti szűrésű kutak vizét juttatja az ivóvízhálózatba. A gát felépülését is felfoghatjuk egyfajta kísérletnek, mely beavatkozás drasztikus változást okozott a mellékág vízháztartásában. A gát miatt megszűnt a vízáramlás az addig széles, bővizű ágban, rohamosan kezdett feltöltődni iszappal és egyéb szerves hordalékkal. Szűkült és egyben sekélyedett a meder. Napjainkra olyannyira megromlott az állapota, hogy az év mindössze 8%-ban jelentkezik vízáramlás. A mohácsiak szerencsére nem hagyták sorsára a számukra oly kedves szigetet.

Az öt éves, 2009. január 1-jétől 2013. december 31-éig tartó projekt irányítását a WWF Magyarország végzi az Európai Unió LIFE+ finanszírozásával. A projekt költsége 1,8 millió euró, ennek 60%-át állja a LIFE+ Természet és Biodiverzitás program, 15%-ot a WWF, 10%-ot a közreműködő partnerek, a fennmaradó összeget pedig a társfinanszírozók fizetik. Közreműködő Partnerek: Mohács Város Önkormányzata, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság, a Dunántúli Regionális Vízmű, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Coca-Cola és a Cargill.

Az eddig eltelt időben sikerült a sziget magántulajdonban lévő részeit megvásárolni, így az állami tulajdonba került, kezelője a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága lett. Elkészült a tájrehabilitáció környezeti hatásvizsgálata és lezajlottak az engedélyeztetési folyamatok. A Szabadság-szigeten megkezdődött az idegenhonos fajok irtása, majd őshonos facsemeték ültetésével az ártéri erdő természetközeli állapotának helyreállítása.  Közel hat évi előkészítő munkálatok után idén nyáron végre elindulhatott a mohácsi Szabadság-sziget mellékágának kotrása. Vízállástól függően pontonra rögzített hidraulikus úszókotróval végezték a munkálatokat, melyet hetente kísértek műszaki ellenőrzések. Kedvező vízálláskor újabb kotrók álltak munkába. Elsőként a két torkolati szakaszt kotorták, majd innen haladnak a kotróhajók egyre beljebb a mellékágban. A kikotort anyag elhelyezéséről nem találtam információt.

Ez a jelen. Ha a sziget múltját kutatjuk, akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a sziget honlapján és a programot vezető WWF-nél csupán 1983-ig visszamenőleg tárgyalják a sziget történetét. Holott a pontosabb ismeretek érdekében vissza kell mennünk az időben a Szabadság-sziget keletkezéséig. Ami nem igazán nagy idő, mindössze 70-80 év. Az alábbi térképeken és légifelvételeken nyomon tudjuk követni a Szabadság-zátony megjelenését, rövid sziget létét, majd a pusztulás fázisát 2006-ig.

Már az elnevezésből következtetni lehet arra, hogy a sziget nem lehet túl idős mederforma. Nagyon valószínű, hogy csak 1945 után kapott végleges nevet. A II. katonai felmérés szelvényén, 1859-ben a szigetnek még nyoma sincs, helyén egységes Duna medret látni a Mohács fölötti kanyarulatban.

1930-ban egy részletesebb vízisport térképen már homokpadként jelölik. A zátony déli részén két kisebb és különálló sziget jelent meg, egyiken már a növényzet is megtelepedett. Ekkoriban ez a Duna-szakasz még széles lapos, kisvízi időszakban szárazra kerülő partszakasz képét mutatta. Szabadság-szigetről még ekkor sem beszélhetünk.
 

Röpke 10 év alatt azonban alaposan megváltozott a táj. A zátonyon megtelepedett a növényzet. Még ugyan több különálló darabból áll, de a közöttük húzódó homokos medrek feltöltődése már folyamatban van. 1941-ben már szigetről beszélhetünk. Ennek ellenére több, az '50-es években kiadott vízisport térképen még Szabadság-zátonyként jelölik.

2006-ban már egy összeforrt, de elöregedett Szabadság-szigetet látunk. A keresztgát felépülésének következtében a mellékági mederben is szigetek alakultak ki a felhalmozódott iszaprétegeken. A ki- és betorkollásnál zátonyok keletkeztek, melyek beerdősülve tovább csökkentették a bejutó víz mennyiségét. Az álló és mozgó víztömegek közti különbséget jól érzékeltetik a Duna eltérő színei. Külső beavatkozás nélkül rövid időn belül holtággá vált volna a mellékág és a szigetet többé semmi sem különböztette volna meg a parttól.

A térképszelvények igazolják tehát az elnevezés alapján felmerült teóriát, hogy a Szabadság-sziget egy nagyon fiatal mederforma. Szigetté válása körülbelül 80 éve mehetett végbe néhány évtizednyi zátony-lét után. 1983-ban a keresztgát megépülése gyorsította fel drasztikusan a feltöltődést. Az, hogy ez a mesterséges beavatkozással együtt gyorsan változó mederforma végül stabilizálódik, csupán a jelenben zajló, újabb mesterséges beavatkozásnak köszönhető.

Ha minden a tervek szerint megy, 2013 őszén-telén a mellékágban lépcsőzetesen megnyílik a keresztgát, a benne futó vízvezetéket pedig beágyazzák a meder alá. Ennek következtében megindulhat a természetes vízmozgás, mely a kotrással együtt képes lesz eltávolítani a lerakódott hordalékot. A kotrás révén biztosított lesz az állandó, legalább 1,5 méteres vízmélység. Mesterségesen alakítják ki a part "természetes" vonalvezetését. Legfontosabb cél, hogy a mellékág önfenntartóvá váljon, azaz a beérkező hordalék el is távozzon belőle és legalább 30 évig ne kelljen újabb beavatkozást elvégezni. A vízáramlás sebessége várhatóan továbbra is elmarad majd a főágétól, de éppen ezáltal őrizhető majd meg a védett halak ívóhelye, valamint a madárvilág sokszínűsége. A megtisztított, áramló vizű mellékág miatt a parti szűrésű kutakból nyert ivóvíz minősége is javulni fog. Újra alkalmas lesz a terület a vízisportokra, strandolásra és visszatérhetnek a horgászok is.

A folyamatvan lévő projektről 2 videót is találtam, eddig egyik sem kapott szélesebb nyilvánosságot. A felvételek azonban segíthetnek jobban megismerni a Dunának ezt a kevésbé ismert szegletét.

A Szabadság-sziget mintaprojekt célja, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek róla mind a tudományos, mind pedig a civil szférából. Ezért itt a Dunai Szigetek blogon is folyamatosan figyelemmel kísérjük a megvalósulást és a revitalizált mederben zajló jövőbeli folyamatokat. A szabadság-szigeti "kísérlet" sikere avagy kudarca fontos hivatkozási pont lehet a további dunai mellékág-revitalizációs tervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatban.

A projekt megvalósulásához további anyagi segítségre van szüksége a szervezőknek. Részletek a támogatás lehetőségeiről a hivatalos honlapon találhatóak: szabadsagsziget.hu

Fényképek forrása: WWF, Szabadsagsziget.hu

Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Esztergomban

Az 1838-as jeges árvíz pusztításainak történetét elsősorban a budapesti eseményekből ismerjük. Báró Wesselényi Miklós, gróf Széchenyi István naplóiból szinte percről-percre követhetjük a jég beállását, megindulását, a gátak átaszakadását és az utcákon hömpölygő jéghideg víz áradását. Talán ezért lehet, hogy az 1838-as árvizet hajlamosak vagyunk csak "pestinek" nevezni. Azonban a jeges ár nem csak Pest-Budán okozott károkat, hanem Nyergesújfalutól egészen le dél felé, Mohácsig. Az első város, amely a jégtorlódás miatti vízszintemelkedésnek áldozatul esett Esztergom volt. Az árvíz mementói, az árvíztáblák megtalálhatók városszerte, kőbe dermedt ujjak mutatják fejünk felett a vízszintet. Izgalmas nyomozásra invitálom az olvasókat, melynek végén kiderül, hogy mekkora is volt pontosan az 1838-as jeges árvíz magassága Esztergom szabad királyi városában.

 

  
Helischer József meglehetősen hosszú című "Rövid tudósítás az 1838.-iki esztergomi árvízről, annak következményeiről, a kárvallottak számára béfolyt segedelmekről, és ezeknek Fölosztásukról" művében így ír a városra törő márciusi jeges áradatról:

„Itten a tél november 11-én 1837 mielőtt a föld megfagyott volna, havazással korán béköszöntött. Egész télen által igen gyakran, néha pedig olly erősen havazott, hogy a városban két láb s azon belül is, magos havunk lenne, és ezen temérdek hó ámbár lassankint és csak nem szakadtlan olvadna. Mégis, mivel a nem fagyos föld a hó levét mind ellitta, a Duna nálunk csekély vízzel december 21-én 1837 csak vékony jéggel hártyásodott bé, alább pedig Visegrádnál két nappal hamarább, még pedig alszéllel sűrű havazás közt állott bé. Az idő meglágyulván az 1838 március első napján a Duna áradni kezdett, és annyira megduzzadt, hogy március 5-én a városnak alacsonyabb utcáit már víz borítaná el, és 6-án itten a jeget is elindítaná, de a hír szerint Drávától Pestig szinte alszéllel béállott a Duna jege, feszesen állván, a fölülről lefolyt jég a visegrádi torkolatokban fennakadt, és azokat a felső jég hozta szálfák, szénabuglyák s kazalok annyira nevelték, hogy a folyásban meggátolt víz a felső dunai jéggel szaporítva, mely három nap alatt mind lejött és szabadon el nem uszhatván megfeneklett, majd egészen a Garamnak Dunába szakadásáig megrakodott szüntelen egész március 13-áig úgy dagadna, hogy minden eddigi árvizek közül a tett jelek szerint és ember emlékezetére a legnagyobbat, az 1809-eit is, még öt lábbal meghaladván az egész belső várost elöntötte..."

Némethy Károly 100. évfordulóra írt "A pest-budai árvíz 1838-ban" művében ellenben azt állítja, hogy Esztergomnál március 6-án már jégmentes volt a Duna. Két napra rá a Pozsonynál felszakadt jég Komáromnál, Nyergesújfalunál elakadt és víz alá került a Tát-Dorog út. De ez csak rövid ideig tartott, majd ez a jégtömeg is elvonult Esztergom városa alatt. Nem jutott azonban messzire, előbb Dömösnél akadt el, és elgátolva a Dunát, rohamosan emelkedni kezdett a vízszint. A jégdugót kimozdította a víznyomás, de újból elakadt Kisoroszi felett a Szentendrei-sziget csúcsán. Kisoroszi alatt még egybefüggő jégpáncél borította a folyót, így a jégdugó megrekedt.

Március 8. és 13. között a jégtömbökből összefagyott gát mögött folyamatosan emelkedett a víz. Ha a Duna középvízhozamával próbáljuk érzékeltetni ennek a víztömegnek a nagyságát, ami 2-3000 köbméter másodpercenként érthetővé válik, hogyan fordulhatott elő, hogy felfelé 40 kilométeres szakaszon mindent elpusztított az árvíz. Még a 100 kilométerre fekvő Gönyűnél is éreztette hatását a visszaduzzasztás. Március 13-án aztán ez az irdatlan víztömeg kimozdította a helyéből a torlaszt és rázúdult a Szentendrei-szigetre, valamint a parton fekvő városokra. Így pusztult el Vác és Szentendre is.

Esztergom ekkoriban még négy önálló közigazgatási egység volt: Esztergom szabad királyi város, tőle északra fekvő Szenttamás, és az érseki Víziváros valamint a Várhegy északi oldalán elterülő Szentgyörgymező községek. Közülük a legjobban a város szenvedett; 853 házából 630 pusztult el (74%) és további 89 rongálódott meg (10,4%). A magasabban fekvő községekben alig 10-10 ház pusztult el. Az összes kár Némethy szerint 656,508 forint volt, míg más források szerint ez elérte a 1,6 millió forintot.

A részvét egész Európában adakozásra ösztönözte az embereket, Oroszországtól Hollandiáig, Erdélytől egészen Lombardiáig majdnem 1,2 millió forint adomány gyűlt össze. A királyi család által küldött segélyen kívül különösen Csehországból érkezett sok adomány. Metternich herceg árvízkárosultakat szegélyező fogadásán még ennél is több, 74000 forint gyűlt össze. Adakozott az orosz cár, a szász király, az amszterdami polgárok és a galíciai jobbágyok. Esztergomban az árvízi mentés és helyreállítás központja a mai Duna Múzeum épületében rendezkedett be. Innen intézték a pénzkiutalásokat és koordinálták a lakosság ellátását valamint a romok eltakarítását.

Az ár levonultával Esztergomban, a helyreállított házakon árvíztáblákat helyeztek el. Ezek nem csak az emlékezést szolgálták, hanem egyfelől útmutatást adtak a mérnököknek, másfelől a helyi lakosságnak. Irányt szabtak az építkezéseknek, az árvízvédelmi munkálatoknak és a terep feltöltésének. Számuk az évekkel fokozatosan csökkent, elbontották őket házastul, bevakolták, vagy elpusztultak a háborúban. 2012-ben 16 megmaradt példányról van tudomásunk, ezek közül mindössze az alábbi kettő nem látogatható. (Ezek forrása: Villy és a wikipédia)
 

Bottyán / 1838-ban : Barát / utca 10. Ferences Rendház ebédlője

 

Rákóczi / Kis Piac / téri (10.?) zárt kapualj táblája

A többi 14 árvízi tábla közterületen van. Legtöbbel a mai Deák Ferenc utcában találkozhatunk, melyet 1838-ban még Német utcának hívtak. Régebben talán egyenletesebben voltak elosztva szerte a városban. Jelenlegi elhelyezkedésüket egy külön térképen is ábrázoltam, amely hasznos lehet a böngészéshez.

Széchenyi / Nagy Piac / tér 25. 118 cm

Széchenyi / Nagy Piac / tér 10. 159 cm

 

Széchenyi / Nagy piac / tér 1. Városháza nyugati oldala. 156 cm

 

Bottyán / Barát / utca 3. volt Vármegyeháza. 92 cm

 

Deák Ferenc / Német / utca 16. 222 cm

 

Deák Ferenc / Német / utca 34. 230 cm

 

Pór Antal /  Halpiac / tér, Öregtemplom. 214 cm

 

Deák Ferenc / Német / utca 59. 230 cm

 

Jókai / Öreg / utca 58. 212 cm

 

Rudnay / Szent Anna / tér 26. 155 cm

 

Mikszáth / Szent Anna / utca 7. 133 cm

 

Mikszáth / Szent Anna / utca 16. 148 cm

 

Kossuth Lajos / Budai / utca 58. 135 cm

 

Terézia utca 2. kápolna falában (Szegényház) 61 cm

Meglepő, hogy mindössze kettő egyforma van közülük. Így teljességgel kizárható az az elképzelés, hogy ezeket valami központi akarat helyeztette el a város meghatározott pontjain. Sokkal valószínűbb, hogy a táblákat az újjáépített házak lakói finanszírozták. Feltehetőleg, amikor ezeket beágyazták a házak falába jelen lehetett egy mérnök, ugyanis közel azonos szintben helyezkednek el. Ezzel el is érkeztünk a legizgalmasabb kérdéshez, vajon ezek a táblák mekkora abszolút magasságban helyezkednek el? 

Az esztergomi árvíztáblák szintezése

Budapesten sokkal könnyebb volt az árvíz magasságát meghatározni, ugyanis ott már létezett vízmérce 1838-ban. Elegendő volt mindössze a 0 pont abszolút magasságához hozzáadni a mért vízoszlop magasságát és meg is volt az eredmény. Esztergomban ekkor még nem működött vízmérce, így az árvíztáblák adataiból lehet csak kiindulni.

Talán a legegyszerűbb mérési módnak tűnhet manapság, ha GPS-szel állunk a tábla mellé és feljegyezzük a mért tengerszint feletti magasságot. Ez a módszer azonban jobb műszerek esetén is 30-40 centiméteres eltérést jelenthet a valós adattól, de inkább métereset. Másik megoldásnak az kínálkozott, hogy pontos, térképen jelölt magasságadatokat keresünk az árvíztáblák közelében. Ilyen egyetlen egy adódott, a Széchenyi téren 108,4 méter magasságot jelzett ez EOTR 10.000-es térkép. Ez később használható adatnak bizonyult az ábrázolt szintvonalakkal együtt (107,5, 108,75 és 110 m). Kissé körülményesebb, de nagyon pontos adatot nyújtó módszer a geodéziai szintezés. Reményt keltő kommentet is találtam a szeretgom.hu témánkkal foglalkozó bejegyzése alatt, miszerint unatkozó földmérők egyszer munka mellett pusztán kedvtelésből bemérték ezeket a táblákat. Később kis utánajárással sikerült is egyikükkel telefonon beszélni, de sajnos már nem emlékezett pontosan a 15-20 évvel ezelőtti mérés eredményeire. Abban azonban bizonyos volt, hogy az általuk mért táblák között maximum 10 centiméteres eltérés lehetett. Ez azt jelentette, hogy a táblák mindegyike eredeti helyzetben van, ott ahol annak idején befalazták őket. Utolsó lehetőségnek maradt, hogy olyan térképet találok, melyen annak idején, 1838-ban bejelölték az árvíz magasságát és maximális kiterjedését. Szerencsém volt és találtam egyet.

Az esztergomi árvíz maximális szintje de Miguel szerint

Az árvízkárosultak részére készítette az Esztergomban állomásozó 39. sz. cs. k. gyalogezred másod osztályából: de Miguel. Részletes magasságadatokkal, a károkról készített kimutatásokkal, melyeket táblázatba rendezett. Térképén fekete színnel tüntette fel az elpusztult épületeket. Ezek főként a szegényebb lakosság vályogból épült házait jelentette, ahol a padlásra menekített értékek súlya is szerepet játszott az átázott vályogfalak összeomlásában. Esztergom minden utcasarkán és fontosabb terén bécsi lábban (31,6 cm) és hüvelykben (2,63 cm) adta meg a vízborítás mértékét. A könnyebb érthetőség kedvéért átszámoltam ezt centiméterre.

Vízszintadatok de Miguel mérései alapján a mai Esztergom városára vetítve.

 
A mi szempontunkból a legfontosabb adat is rajta van: a derék katona az 1838-as árvíz legnagyobb kiteredését is berajzolta pontozott vonallal az utókor számára. Alig néhány háztömb került ezen vonalon kívül. Csupán a hegyláb házai, a temető és a szőlőhegyek menekültek meg a Duna vizétől. A lakosság elsősorban a rokonoknál és ezeken a területeken lelt menedékre. Talán úgy lehet a legjobban érzékeltetni az esztegomi helyzet súlyosságát, ha az árvíz szintjét rávetítjük a mai településre. Az egyes pontok segítenek eligazodni, hogy pontosan milyen magasan állt a jéghideg víz az utcákon. Ezek azonban csupán relatív magasságok. Változott azóta a terep, feltöltések zajlottak, emelkedett az utak, járdák szintje is. A vasútállomás területét is feltöltötték eleink, hogy az 1838-as árvíz megismétlődése se tehessen kárt a létesítményben. Könnyedén megállapítható az abszolút (tengerszint feletti) magasság is. Csupán össze kellett vetni az EOTR szelvény szintvonalaival, az eredmény alább tanulmányozható:

Az árvíz kiterjedése és a jelenlegi szintvonalak kapcsolata

A de Miguel által berajzolt legnagyobb mért vízborítás szinte tökéletesen illeszkedik az EOTR 10.000-es térkép 110 méteres szintvonalára. Az eltérések az elmúlt 174 év terepmunkálataiból adódhatnak. Mindenesetre bátran kijelenthető, hogy az esztergomi jeges árvíz 110 méter körüli értéken tetőzött 1838. március 13-án. Az adat ellenőrzésére egy másik térképen jelölt magasságadatot használtam, a Széchenyi téri 108,4 méteres szintet. A közelben található két árvíztábla, a Széchenyi tér 10-es szám, valamint az Esztergomi Városháza nyugati árkádján mért 152 ill. 159 centiméteres adatot hozzáadva ugyancsak 110 métert kapunk. (Fontos megemlíteni, hogy de Miguel ezen a területen 50 centiméterrel kisebb értéket jelölt, a fél méteres eltérés okára nem sikerült rájönnöm). Az árvízszint további pontosítása érdekében fontos lenne újra szintezni az árvíztáblákat, így néhány centiméteres hibahatárral lehetne pontosítani az általam számított 110 méteres adatot.
 

A Duna kiöntése és visszahúzódása 1838. március 8 és 13-a között

Összevetve a de Miguel-féle térképet Helischer leírásával kiszámíthatóvá vált az 1809-es esztergomi árvízszint magassága is. Amennyiben igaz, hogy "...az 1809-eit is, még öt lábbal meghaladván..." mindössze ki kell vonnunk ezt az öt lábat a 110 méteres értékből. 110-(5*31,6)= 108,42 méter a Balti-tenger szintje felett.

Amennyiben bárkinek tudomása van bármilyen más létező, avagy elpusztult esztergomi árvízi tábláról, térképről ill. adatról, kérem írjanak a blog e-mail címére, hogy közösen összegyűjthessük az 1838-as árvíz lappangó emlékeit!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

A de Miguel féle térkép lelőhelye az Országos Széchenyi Könvtár Térképtára, raktári száma: TR_7101

• Némethy Károly: A pest-budai árvíz 1838-ban
• Helischer József: Tudósítások... http://www.hidlap.hu/news/view/jeg-es-viz-nagy-erovel-rontott-a-varosra/
• http://hu.wikipedia.org/wiki/1838-as_esztergomi_%C3%A1rv%C3%ADz
• http://www.szeretgom.hu/content/70158-az-1838-as-arviz-es-emlektablai
• Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Budapesten