Családi ház pincéjéből Világörökség? - Késő-római Kikötőerőd Múzeum Dunakeszin

A dunakeszi késő-római kikötőerődről nem tudok elfogulatlanul írni. Egész egyszerűen páratlan hely a maga nemében az egész Duna mentén akkor is ha csupán a történelmét vizsgáljuk, és akkor is ha csupán az utóéletét. Hát még így egyben! Jómagam három hosszabb-rövidebb ásatáson vehettem részt itt a horányi rév "barbár" oldalán, Mráv Zsolt régész vezetésével. Előbukkantak falak, csontok, edények, és más régészeti leletek. Ha azonban csak ennyi történt volna itt, ez az erődrom semmiben sem különbözne más római koros lelőhelyektől. Csakhogy itt előbukkant más is: egy olyan mentalitás is, ami párját ritkítja ebben az országban. Egy olyan mentalitás, melynek révén küszöbön áll egy családi ház pincéjének Világörökséggé nyilvánítása.

A világ végén állomásozó rómaiak

Felmerülhet a kérdés, mit kerestek a rómaiak Dunakeszin? Hiszen ez a terület Duna balpart, ami sohasem volt a római Pannonia része. Akkoriban elszórt szarmata telepek állhattak errefelé, míg Vác környékén már kvádokba botlottunk volna, ha valahogy erre keveredünk 1700 éve. Éppen ennek a barbár határvonalnak a megléte volt az erőd építésének fő oka. A szarmaták ekkor ugyanis római szövetséges népként éltek a rómaiak által garantált területen. Ütközőzónát képeztek a keletről a Birodalomra nehezedő nyomással szemben. A garantált római határ pedig igen látványos volt. Sánc és földhányás, melyen alig néhány - részben rómaiak által - ellenőrzött ponton volt lehetséges az átkelés. Mostanában Csörsz-árokként ismerjük ezt a vonalat. Amennyiben ezt a sáncot barbár fegyverrel átlépte, számíthatott római retorzióra.
 

Tégla és betűvetés római módra

I. Valentinianus (364-375), az erődépítő császár komoly erőforrásokat áldozott arra, hogy megerősítse a Római Birodalom határvonalát a barbár betörésekkel szemben. A Dunakanyarban egymástól látótávolságban (!) álltak az őrtornyok. A császár végzetét később az okozta, hogy az erődítési munkálatok során egyáltalán nem érdekelte, hogy azok római, avagy barbár területen zajlanak. A kvádok földjére, Gödre tervezett 300x400 méteres, hatalmas tábor megépítéséhez szorosan kapcsolódott a dunakeszi erőd felépülése. A kikötőerőd biztosította volna  a kapcsolatot a szemközti Ulcisia Castra-val, azaz Szentendrével. Az építkezés meglehetősen sebtében zajlott, ezt mutatja a falazás módja és az alapanyag változatossága. Kövek, téglák, és másodlagosan felhasznált oltárkövek is kerültek a falba, mintha úgy kellett volna összekaparni a legutolsó kő-tartalékokat Pannoniában. Még lekerekített nagy köveket is lehet találni, melyekhez hasonlókat a Pilisből lefutó patakok hordhattak a Dunába. A gyors munka ellenére maradt idő a díszítésre is! A központi torony vakolatán piros derékszögű vonalakat lehet találni. Ez olyan érzést kelthetett a barbárokban, mintha a torony hatalmas kváderkövekből épült volna. Hiába, már az ókorban is létezett pszichikai hadviselés. Az erőd elsődleges funkciója a Duna partjai közötti kapcsolat és az átkelés biztosítása volt, emellett a jelzés-riasztás, valamint a megfigyelés-ellenőrzés is fontos szerepet játszhatott. Az erődben mindössze néhány tucat katona állomásozhatott, akik gazdálkodással, kereskedéssel is foglalkoztak, hogy kiegészíthessék a későrómai időszakban el-elmaradozó zsoldot. A friss vizet az erőd dombjától északra futó Csurgó-árokból nyerték.

Ammianus Marcellinus történetíró elbeszélését a régészet Gödön igazolta. A császár által elrendelt építkezést Pannonia Valeria katonai vezetője Frigeridus dux leállíttatta az erőteljes kvád tiltakozás hatására. A császár erre Maximinus fiát, Marcellinust tette meg az új dux-nak, aki vállalta, hogy az erődöt ha törik, ha szakad felépíti. Ennek érdekében tárgyalásra hívta meg a kvád királyt Gabiniust. Mivel nem sikerült megállapodni, a hazafelé tartó királyt a vendégbarátság szentségének figyelmen kívül hagyásával egyszerűen megölette. Az építkezés pedig folytatódott egészen addig, amíg a felháborodott kvádok a szarmatákkal együtt 374 nyarán rázúdultak a felkészületlen Pannoniára. I. Valentinianus császár a következő évben személyesen vezetett büntető hadjáratot ellenük. Ekkor vagy Dunakeszinél, vagy Verőcénél kelt át seregével a Dunán, alaposan meglepve az ellenséget. A legyőzött kvádok Brigetióban járultak a császár elé békéért esedezve. Valentinianus hajlott is a megegyezésre, de az erőd kérdésében hajthatatlan volt. Végül úgy felidegesítette magát, hogy gutaütés következtében meghalt. Ezzel a birodalom elvesztette az utolsó potens uralkodóját, a gödi erőd felépítése pedig örökre elfelejtődött. Az elkészült dunakeszi erődben még az V. század elején is állomásozott római helyőrség, majd az épületet rendezetten elhagyták, kiürítették (magyarázat a leletszegénységre), itt nem volt semmiféle ostromra, égésre, pusztulásra utaló nyom. Mindenesetre az utolsó csónakba szálló katonák örülhettek, hogy elkerülnek innen az ellenséges területről, az ismert világ pereméről.

Maxentius bécsi hadiszertárából származó tégla pihen a Duna partján.

A rómaiak elvonulása után az álló épület lassan az enyészetté lesz. Egyszer még néhány vándor az eső elől bemenekült a toronyba, ahol tábortüzet gyújtottak a padlón, és a tűzbe dobálták a lerágott csontjaikat. Ezután a meggyengült tető ácsolata leszakadt, törött tegulák borították be a padlót, majd lassan a habarcs is kipergett a kövek közül. A Duna és a jég elpusztította a parti falakat, amit meghagytak, azt a lakosság hordta el.

Mi a teendő, ha az épülő családi házunk alapozásakor a markoló egy római erőd tornyára bukkan?

Első dolog, értesítsük az területileg illetékes múzeum szakembereit! Semmiképpen ne kövessük azok példáját, akik pl. a Rómain, vagy Búbánatvölgyben szó nélkül ráépítették nyaralójukat a feltáratlan romokra. Magyarországon hallani éppen elég ijesztő, rossz példáról, amikor hatalmas mozaikokat semmisít meg a mélyszántás, amikor a tulajdonos inkább elbontatja a telkén álló romot, nehogy útba legyen a házának, vagy éppen az állam épít a római táborra vörösiszapkazettákat. Szerencsére Dunakeszin nem ezt történt, a Duna sor 28. szám alatt épülő ház tulajdonosa kihívta a régészeket, akik közölték vele, hogy ez a valami a telkén bizony egy római kikötőerőd saroktornya.

Ezen a magaslaton állt a római kikötőerőd

Az erőd nem volt ismeretlen a római koros régészek előtt. 1877-ben már Rómer Flóris is készített ábrákat az akkor még szabadon álló falakról. Ő még látta a központi torony járószintnél alig magasabb falait és a padlózatát, mely habarccsal leöntött téglákból állt. Az erőd eddig egyetlen felszínen lévő darabja a Dunaparton állt hatalmas faltömb volt. Feltehetően az északi oldalfalról szakadhatott le, miután a Duna alámosta. Jelenleg gyorsan pusztul, annak ellenére, hogy körbekerítették és a fagy ellen is védelmet kapott. Később kiderült, hogy a Duna sor 30-as telken álló ház pincéjében is megtalálhatók a római falak, melyet sajnos a tulajdonos áttört pinceajtóval, de legalább így megtudhattuk, hogy a központi torony fala az alapozásnál 3,5 méter vastagságú volt.

 

Tövig kibányászott erődfal

Ilyen előzetes tudással kezdődtek meg az ásatások Hirschberg Attila telkén a Duna sor 29-es szám alatt. Elsőként a délkeleti saroktorony került napvilágra, ugyanis ez a rész került volna az épülő ház alá. A tulajdonos dönthetett volna úgy is, hogy a feltárt római torony házának alapját fogja erősíteni. Ebben a kérdésben azonban szerencsére máshogy döntött, időt és pénz nem kímélve úgy integrálta házának pincéjébe a római romokat, hogy az a nagyközönség számára is hozzáférhetővé válhatott.

Az első feltárás, melyen részt vehettem, egy alig fél napos 1x1 méteres szondázó árok mélyítése volt. Mindez közvetlenül a torony tövében, de már az erőd belső oldalán zajlott, és itt kerültek elő a legérdekesebb leletek. Elképzelhetjük a toronyban őrködő katonákat, ahogy a lerágott csontokat, törött edényeket nemes egyszerűséggel kihajították fentről. Ez a szemétréteg a torony lábánál halmozódott az évek során, ezt metszettük át szondázó gödrünkkel. Találtunk egy csontfésűt, ami bizonyítékként szolgálhat arra, hogy békeidőben nők is megfordulhattak a kikötőerődben. Előkerült egy lapos tégla, melyre hevenyészett sakktáblaszerű ábrát karcoltak. Elképzelhető, hogy az unalmas óráikban a római katonák ezen játszottak? Találtunk továbbá Karthágóból származó mázas cserépedény töredékeket. Ki tudja mennyi kilométert utaztak, hogy aztán itt kerüljenek a szemétre?

 

Pontosan szemben áll(t) a horányi erőd

A második ásatás során a háztól a Duna felé lefutó falat bontottuk ki. Innen származnak a fenti képek. A fal hosszúságát lehetetlen meghatározni, ugyanis a Duna elpusztította a végét, akár volt a végén torony, akár nem. Ezért sajnos az sem tudható, hogy a folyó felől zárt, avagy nyitott kikötő volt. A falat egészen a római kori talajszintig elbontották. Ha az erődfal magába roskadt volna, a kőnek ott kellett volna maradnia. Mivel csupán habarcsdarabokat találtunk, nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a hosszú évszázadok alatt a köveket elbányászták ezen a kőben meglehetősen szegény vidéken. Az erőd déli fala egyenletesen ereszkedett a Duna irányába, ahol egy meredek partélben végződött el. Ez az ásatás jóval hosszabb volt, de leletben viszonylag szegény. Ennek oka az lehetett, hogy a rómaiak viszonylag rövid ideig használták az erődöt.

A római talajszinten az alapozás egy kiugró peremet "zoklit" képez

A harmadik ásatáson az erőd központi tornyát kerestük két telekkel északabbra. Ekkor hatalmas mennyiségű habarcsot és vakolatdarabot találtunk, de a kövek ugyanúgy hiányoztak, mintha itt is tervszerű bányászat foly volna. Talán a közeli, régi dunakeszi pincék falában rejtőznek. Ez a 2009-es ásatás volt eddig a legutolsó az erőd területén.

A feltárt falakat konzerválni is kellett, hogy védve legyen a további pusztulástól. A torony és a Duna felé lefutó szárnyfal konzerválása korabeli módszerekkel és anyagokkal történt. A pincében található falat a mennyezetig, míg a kertben található részt a talajszintig emelték meg. Ennek anyagszükséglete, csak a kőből 70 tonna volt, ehhez jött még a legfeljebb öt kilogrammos kiszerelésben kapható fehércement, amiből ugyancsak több tonnányi mennyiség kellett.
 

Az erőd modellje északnyugati irányból.

 
A rekonstrukció révén bemutathatóvá vált a római erőd délkeleti saroktornya, valamint a Duna felé lefutó fal nyomvonala. Meg lehetett volna állni ennél a pontnál is, hiszen elkészült a családi ház, és megtekinthető a római erőd. Azonban ki az aki egy darab fal kedvéért látogatna el Dunakeszire? A hatalmas csarnokszerű pince hosszas alkudozások után megtelt "élettel" vitrinek érkeztek, s beléjük a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából a feltárás során előkerült leletek. A csupasz vasbeton falakat  helyi, magyarországi, dunai és európai római határról szóló molinók fedték be. Elkészült egy téglasimogató, melyben 12 kilogrammos római falazótéglával lehet ismerkedni. Lett terepasztal is, ahol barbár seregek néznek farkasszemet a római légiókkal. Egy vitrinben pedig egy élethű dunai gálya tanulmányozható.

Az UNESCO Világörökség programja és a benne rejlő lehetőségek

A római határ szakaszai közül elsőként a Hadrianus fal került fel 1987-ben az UNESCO Világörökség helyszínei közé. Ez a szakasz valóban limes, azaz megerősített szárazföldi határ, míg a dunai határ római elnevezése a ripa, azaz erődített folyópart. A brit helyszínt követte Németországban a germániai és rhaetiai limes 2005-ben. Ekkor már " A Római Birodalom határai, a limes" elnevezést használták, azaz fokozatosan kibővítették a lehetséges helyszínek körét. A kiterjedését térben és időben is behatárolták egy 5-10 kilométeres határsávban, valamint Traianus és Septimus császár uralkodása közötti (98-211) időszakban. A magyarországi jelölést előkészítő munkálatokban részt vett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetésével a Szlovák Örökségvédelmi Hivatal, az Osztrák Történeti Kutatóintézet, a Német Limes Bizottság, a Varsói Egyetem Délkelet-európai Ókorkutatási Központja, a Pécsi Tudományegyetem és Paks Város Önkormányzata. A jelentkezési pályázatot előreláthatólag jövőre, 2013-ban terjesztik be. A magyar listán 121 objektum szerepel, őrtornyok, légióstáborok, a limesút, valamint a fő attrakció Aquincum. A listán szerepel a dunakeszi kikötőerőd is.

A Hirschberg Attila tulajdonos által létrehozott dunakeszi Múzeum még a legjobban bemutatott helyszínek közé tartozik. A szemközti, horányi kikötőerődről és sok más helyszínről ez sajnos nem mondható el. Ezeknél a romoknál nincsenek ismertetőtáblák, legtöbbjüket hihetetlenül nehéz akár megtalálni, és ha a Világörökség után kutató turista esetleg véletlenül megtalálja a helyszínt, ott nem talál mást, mint néhány követ az erdőben. Ebben az esetben nem nehéz megjósolni, hogy a turista hazamegy és elmeséli mindenkinek mit tapasztalt. Komoly fejlesztésekre lesz szükség, hogy ezek a helyszínek alkalmassá váljanak a Világörökség cím esetleges elnyerése után megélénkülő érdeklődés kielégítésére. Ez nem azt jelenti, hogy minden őrtorony mellé múzeumot kell építeni, sokkal inkább be kellene kapcsolni ezeket a helyszíneket az idegenforgalom vérkeringésébe. Ezáltal munkahelyeket lehet teremteni, valamint az ország bevételeit növelni.

Ez persze hatalmas munka, az idő pedig sürget. A Magyar Limes Szövetség szívesen vesz minden támogatást, érkezzen az munkában, avagy támogatásban. Az általuk végzett munka révén elérhető közelségbe került, hogy a római ripa magyarországi 417 kilométer hosszú szakasza révén Magyarország újabb világörökségi helyszínnel gyarapodjon. Ez ugyan sokkal megfoghatatlanabb helyszín lesz, mint például Hollókő, vagy Pannonhalma, de a 121 helyszín révén sokkal több település tudna belőle profitálni.

Érmék és 1700 éves kutyatappancs-nyomok kiégetve

A Magyar Nemzeti Múzeum filiáléjaként működő dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Muzeumba,már csak azért is érdemes ellátogatni, hogy saját szemünkkel győződhessünk meg arról, mekkora potenciál rejtőzik ebben a világörökség pályázatban. Ha pedig ott állunk a vitrinek előtt gondoljunk bele abba is, hogy mi lett volna, ha a tulajdonos jó magyar szokás szerint lebetonozta, vagy kitermelte volna ezeket a romokat...

A kiállítást létrehozó mentalitást nem lehet eleget dícsérni! Még több ilyet!

Kapcsolat: www.dunakeszierod-fortlet.org A Múzeumot egyenként nem érdemes felkereseni, legalább 10 ember, legfeljebb 40-50 az ideális létszám. A tárlatvezetés kiegészül vetítéssel is, körülbelül 2-3 órát érdemes rászánni.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Vezető a római limes Világörökségre jelölt magyarországi helyszínein

1. Mráv Zsolt: Dunakeszi késő római kikötőerőd. Budapest 2009.
2. Visy Zsolt: Intercisa római erődje. Pécs 2010.
3. Gróf Péter - Gróh Dániel: Visegrád római kori emlékei. Visegrád 2011.
4. Visy Zsolt: Lussonium római erődje. Pécs 2010.