2020. január 13., hétfő

Túllépni a Csele-patakon?


"A hely, ahol a hadsereg föl volt állítva, 
Mohácstól egy mérföldnyire feküdt, 
a mellette elfolyó Dunától fél mérföldnyire."

Ahogy közeledik a mohácsi csata fél ezredik évfordulója, egyre gyakrabban olvasni a csatatér kutatás legfrissebb híreiről, kutatóktól és lelkes amatőröktől egyaránt. Nem csak történészek, de geográfusok is vizsgálják a Mohácstól délre elterülő táj történetét. Az ő feladatuk az ötszáz évvel ezelőtti táj rekonstruálása, amelynek peremén mint akkor, most is ott kanyarog a Duna. A közös kutatómunka eredménye révén nem csak a csatatérre vonatkozó ismereteinket, a csata lefolyását ismerhetjük meg jobban, hanem a hidrológia szempontjából a korabeli Dunáról is egyre több részlet derülhet majd ki.

II. Lajos király holttestének feltalálása (Székely Bertalan festménye után - forrás)

A Dunai Szigetek blog viszonylag sokszor és sok szempontból foglalkozott már a mohácsi Dunával, de az 1526-os csata csak 2019-ben egy Index.hu-s cikk kapcsán került a figyelmünk előterébe. A Pécsi Tudományegyetem Természetföldrajzi Karának kutatói számos új hipotézissel álltak elő a Duna szerepével kapcsolatban (legutóbb: Pap Norbert, Gyenizse Péter, Kitanics Máté és Szalai Gábor: Mohács 1526 - A történelmi táj rekonstrukciója c. írása a Rubicon magazin 2020/01 számában, amelyet teljes egészében a mohácsi csatának szenteltek). Az ismeretterjesztő írások és előadások formájában korábban is megjelent hipotéziseket többen kritizálták azóta (például: B. Szabó János cikke, Hadtörténeti Közlemények 2019/IV.), ami azt jelzi, hogy a mohácsi csatatér és a Duna viszonyának kutatása még koránt sem ért minden kétséget kizáróan véget.

Egy hipotézissel mi is szeretnénk gazdagítani a csatatér kutatását. Véleményünk szerint a korabeli Mohács mellett kanyargó Duna-medrek rekonstruálásában hatalmas segítséget nyújthat a Mohácsi-szigeten található Riha morotvató földrajzi szempontú vizsgálata. Mostani blogbejegyzésünkben arra is rá kívánunk világítani, hogy a Duna korabeli medreinek feltárása segíthet a csatatér eseményeinek rekonstruálásában, miközben a hidrológia is rengeteg új ismerettel gazdagodhat a csatatér (had)történeti kutatásából. 
"A mocsár is nem egyet nyelt el mély örvényeiben: sokan azt mondták, hogy a király is ott pusztult el. Azonban később egy meredek part hasadékában lelték meg Mohács fölött, fél mérföldnyire a Csele nevezetű falu alatt. Ezen a helyen akkor a Duna áradása miatt a szokottnál magasabban állott a víz: itt fulladt bele a vízbe lovával együtt úgy, ahogy fel volt fegyverkezve. Még mások is vesztek itt el, valamivel arrább találták Trepka András és Aczél István holttestét." (Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról
A korabeli településhálózat és Duna-medrek Drusza Tamás korábbi elképzelése alapján. (kép forrása)

A mohácsi csatatér egyik lelkes amatőr kutatója, Drusza Tamás novemberben kereste meg a blogot azzal a kéréssel, hogy segítsünk tisztázni hol folyhatott 1526-ban a Duna és  hol nem. A közös munka eredménye egy 2019 december végi poszt lett "A mohácsi csata rekonstrukciója" facebook oldalon. Az együtt gondolkodás során számos érdekes szempont merült fel, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a mohácsi csatához, sokkal inkább ahhoz, hogyan lehet 500 év távlatából rekonstruálni egykori folyóágakat egy olyan ártéri területen, ahol a laza üledékek miatt meglehetősen gyors a kanyarulatfejlődés dinamikája. Talán az a legpontosabb válasz, hogy nehezen, de szerencsére rendelkezésünkre állnak viszonylag stabil támpontok; korábbi kutatási eredmények, térképek, leírások és hidrológiai párhuzamok. Történetünk valahol ott kezdődik, amikor Mohács környékén először megjelent a Duna.   

Dunai teraszok Mohács környékén

Földtörténeti értelemben a Duna nem is olyan régóta folyik Mohács térségében. Egészen a pleisztocén végéig a folyó a Vecsés-Kecskemét-Szeged irányú árkos süllyedéken a Maros irányában folyt. A Würm eljegesedés végén Ráckevétől Mohácsig több kisebb süllyedés térítette fokozatosan a Dunát a ma ismert észak-déli irányba. A Holocén kor körülbelül 10 ezer éves időtartamban a Duna a mai folyásirányához képest mind keleti mind nyugati irányban is eltért. Hat-nyolc ezer évvel ezelőtt a Duna például még a Kiskunsági-főcsatorna helyén folyt. Mohácstól nyugatra is megtalálhatók az ős-Duna nyomai. A Duna legnyugatabbi ága által alámosott félhold alakú magaspart a Csele-patak torkolatától Lánycsókon, Nagynyárádon és Majson keresztül éri el a Baranyavári-hegységet. Későbbi süllyedések visszatérítették a Duna medreket keleti irányba. 

Egy kevésbé markáns folyóterasz Mohácstól délre rajzolódik ki az 56-os út vonalától keletre. Az itt húzódó magaspart alacsonyabb és tagoltabb is a fent említettnél, A mohácsi csatához kapcsolódó területen, azaz a Duna jobb partján két nagyobb folyókanyarulat és a közé félszigetként ékelődő Kölked település alkotja. Ez egy éles természet- és gazdaságföldrajzi határ volt a történelmi időkben, ami elválasztotta egymástól a művelésre alkalmas és ártéri területeket. Ma már mentesített ártér a magaspart és a töltések közötti terület, de azelőtt a Duna árvizei rendszeresen elborították; mint ahogy Brodarics István leírása szerint 1526-ban a csata napján is:
"Mint fentebb már mondottuk, ezen a helyen óriási, széles síkság terül el, sem erdő, sem cserjék, sem víz, sem domb nem bontotta meg, csak bal felől, közötte és a Duna között volt egy iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal, ahol utóbb sok halandó pusztult el. Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár." (Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról)
1526-ban az iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal benőtt ártér egészen a kisebbik (kölkedi) folyóterasz lábáig kifutott (az más kérdés, hogy vajon Brodarics erre a területre utalt-e a leírásában). Ez az ártér azonban ezer esztendővel a mohácsi csata előtt bizonyíthatóan élő Duna meder volt. Altinum erődjét Kölkedtől északra a rómaiak közvetlenül a Duna fölé magasodó folyóhátra építették fel. Mivel a Duna jobb partján kiépült római "ripa" szinte mindegyik létesítménye közvetlenül a folyó partján épült (a nagyobb katonai táborok folyami átkelőket őriztek), kijelenthetjük, hogy a pannóniai Duna ott kanyargott közvetlenül a római erőd alatt. Ez már csak azért is volt fontos, mert az utánpótlás java része is folyami úton érkezett. Altinum elhelyezkedéséből mindössze a Duna római kori jobb partját lehet rekonstruálni, a több mint húsz kilométer széles ártért bebarangoló folyóágak meghatározásához komolyabb kutatást kellene végezni. Miután a római segédcsapatok 400 után elhagyták Altinumot a Duna még egy ideig ott kanyargott az erőd mellett, erre szolgál bizonyítékként a homorú partszakaszon épült erőd alámosott és leomlott keleti része. Azt nem tudni, hogy ez a folyókanyarulat mikor fűződött le, de következtetni lehet az erőd hiányzó részéből; ez az időtartam talán egy-két évszázad lehetett. 

Altinum erődje alatt az ártér az út túloldalán kezdődik (forrás)

Ugyanez a folyóterasz Kölkedtől délre is megtalálható; ezt az északinál jóval nagyobb és fiatalabb folyókanyarulat alakította ki. A Vizslaki-rétnek nevezett meder egy-két méterrel mélyebb az északinál, ez a szintkülönbség nem tűnik túl soknak, de míg a Kölkedtől északra található meder formáit részben felülírta a mezőgazdaság, addig a Vizslaki-rét mind a mai napig vizenyős terület. Ez a folyókanyarulat az altinumival legfeljebb egyidős, de inkább fiatalabb lehetett. Lefűződésének azonban már 1526 előtt meg kellett történnie, ha igaz rá az, hogy a korabeli források mocsárként írják le, ahová az 1526 augusztusi árvíz idején kiléphetett a folyó. Közvetlenül felette, a magasparton futott a római hadiút, melynek törökdombi megtörése jelezheti azt, hogy a Duna ezt a nyílegyenes utat egy ponton alámosta, futásának megváltoztatására kényszeríthette. 

Az említett két kanyarulat élő korában, amikor a jobb partot alámosta mindenképpen kevesebb vizet szállított mint a Mohács mellett elfolyó főág manapság, ugyanis:
A Duna valamivel Bátaszék fölött két mederbe oszlik: a nagyobbik meder Túlsó-Magyarországot hasítja, sík mezei területet, a kisebbik Bátaszéket és Mohácsot mossa, majd mindkét ág Mohács alatt összeömlik, és így szigetet alkot. (Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról)
Brodarics István idejében a Mohácsi-sziget még Bátaszéktől északra kezdődött, később a sziget felső csúcsa fokozatosan dél felé vándorolt; a XIX. sz elején már Báta környékén szakadt két ágra a Duna. Ez az állapot egészen a XIX. század első évtizedéig állt fenn, amikor a Báta-környéki folyószabályozási munkák következtében a vízhozam döntő többsége a Mohácsi-szigettől nyugatra folyt le, lassan elapasztva a régi főágat, a Baracskai-Dunát. Ez az elapadt ág azonban tovább őrizte a hozzá kapcsolódó közigazgatási határokat, Baranya vármegye keleti határa továbbra is a bácskai magaspart előtt kanyargott. 

Mekkora lehetett a középkorban a Mohácsi-Duna mérete? Ez évről évre változott a kanyarulatfejlődés miatt. Néhány tényező azonban nagy valószínűséggel megállapítható. A mai állapothoz képest a középkori Mohácsi-ág 
  • vízhozama kisebb volt, 
  • kanyarulatainak hossza nagyobb, ezáltal az esése kisebb; 
  • ebből következően sebessége is jóval lassabb volt
  • sekélyebb is volt, 
  • a sodorvonal pedig jobban kilengett a folyó középvonalához képest, azaz a Mohácsi-Duna hatalmas kanyarulatokat írt le 
  • továbbá az árvizek sem tetőztek olyan magasan, mint manapság, hiszen a hullámteret még nem szorították mesterséges akadályok közé.  


A mohácsi csatatér egy 1968-os műholdfelvételen.

Eddig kizárólag a Duna jobb partjára koncentráltunk, de ahhoz, hogy elképzelésünk lehessen, mekkora is lehetett a középkori Mohácsi-ág nem kell mást tennünk, mint átmenni kompon Mohácsnál a szigetre és felkeresni a Rihát. A Riha-tó jelenleg a Mohácsi-sziget legnagyobb morotva tava, mely akkor fűződött le, amikor a Baracskai-Duna volt a főág. Az első katonai felmérés 1783-as mohácsi szelvényén ugyan rossz helyen ábrázolják, de a lefűződés ekkor már kétségtelenül megtörtént. 

Ártéri felszínformák (forrás)

Mohácsnál a Duna medre laza üledékes, főleg agyag iszap és homok szemcseméret-tartományba esik. Hiányzik innen az a kavics, ami keménysége folytán stabilabb medret eredményezne. Laza üledékben egy folyó kanyarulatfejlődése is másképpen zajlik. Abban az esetben ha a folyó sodorvonala eltér a középvonaltól a folyó kanyarogni kezd. Tulajdonképpen ez a folyó természetes állapota, amikor a  víz a homorú partélt elmossa, miközben a domború partélen az elmosott hordalékot felhalmozza. A domború partszakasz nem egységesen épül, hanem periodikusan, mélyebb és magasabb felszínformák váltakoznak egymással. Ezeket a szakirodalom sarlólapos és övzátony sorozatként ismeri. Ez a sorozat rajzolódik ki a légifelvételen a Riha-tótól nyugatra; a világosabb sávok a magasabb, a sötétebb sávok a mélyebb térszínt jelölik. Ezen a területen a kanyarulat a déli partot fokozatosan elmosta, miközben az északit építette. A Duna szép ívű kanyarulata lassan dél felé vándorolt, majd valamikor túlfejlődött és átszakadt a keskeny földnyelv. Egy szó mint száz, amíg a kanyarulat át nem szakadt és a Duna megtalálta a mai egyenes útját délkelet felé a Riha-tó belső íve és az oda vezető, egyre keskenyedő földhíd a Dunántúlhoz tartozott.

A Rubicon cikkben a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportja 50 méteres szélességet feltételez a mohácsi ágnak, az ő elnevezésük szerint a "Szakadék-Dunának". Ez első olvasatra is rendkívül kevés. Az alaposan lecsökkentett vízhozamú Mosoni-Duna torkolati szélessége Vének alatt ennek jelenleg több mint kétszerese. Egy ilyen keskeny meder nem lett volna alkalmas arra, hogy a magyar hajóhad Mohácsot kikötőként használja. A Riha kanyarulata, amelyben egy középkori dunai sziget is lapul reliktumként (Por-sziget) ennél jóval szélesebb volt és még most is az. A nádas (és sziget) nélkül mért nyílt vízfelület eléri itt a 140 métert, de a lefűződés időpontjában ez a 200 métert is meghaladhatta. Véleményem szerint 1526-ban a Mohács mellett elfolyó Duna szélessége ehhez az értékhez állhatott közelebb. 

A mohácsi csata és a Mohácsi-sziget rajza (forrás)

Amennyiben a Riha szélességét vesszük alapul kizárhatjuk azt, hogy II. Lajos király a balparton, azaz a Mohácsi-szigeten fulladt volna bele a Dunába. Mivel a Budára vezető út Mohácstól északra közelítette meg először a Dunát, ezért elképzelhető, hogy a király ezért igyekezett éppen a Csele-patak torkolata közelében átkelni a túlsó partra. Oda, ahol még nem portyáztak török csapatok és ahol esetleg találkozhatott volna Szapolyai János erdélyi csapataival. De árvíz idején épeszű nehézlovas feltételezhetően nem ugrat bele egy kétszáz méternél is szélesebb megáradt folyóba a kilábalás reményével—úgy, hogy a túlparti ártér is víz alatt van, sőt még egy, a mohácsinál szélesebb ágat is át kell később úsztatnia, hogy elérjen Nagybaracskára—hacsak a törököktől való vélt vagy valós félelem nem kergeti bele a folyóba. Utóbbi esetben a halál  nagy valószínűséggel már a mohácsi oldali ártéren beállt. Ami visszatérve bejegyzésünk címéhez akár történhetett a Csele-patak torkolata alatt is. (A pécsi kutatók a halál pontos helyét a bal parton feltételezik, valahol a Szabadság-sziget mellett futó árvízvédelmi töltés vonala környékén.) Ha a Riha 1526-ban még élő meder volt, Mohács mellett egy sokkal kanyargósabb Dunát kell feltételeznünk, ami méreteiben a Tisza mai alsó szakaszához hasonlíthatott. Természetesen arra is megvan a lehetőség, hogy a Riha jóval több mint 500 éve lefűződött. Ebben az estben a későbbi medrek által bejárt terület jelentősen leszűkül, de még mindig egy 2-4 km széles ártérről beszélhetünk, ahol a Riha lefűződése után a Duna felülírta a korábbi medreit.


Ha a Riha tótól tovább sétálunk kelet felé, még Hercegszántó előtt egy érdekes analógiát fedezhetünk fel a Klágya és Kadia kanyarulatánál. Helyezzük át ezt a fenti ábrát Mohács környezetébe. Északkeletről, Szekcső felől érkezik a Duna Mohácsi-ága (Ferenc-tápcsatorna). Mohács városánál folyása megtörik és keleti irányban alaposan belemar a Mohácsi-szigetbe, ennek a kanyarulatnak maradványa a Riha (Klágya). Majd visszafordul nyugat felé és a szimmetria jegyében belemar a Dunántúl magaspartjába is Altinum erődfalai alatt (Kadia). Aztán Kölkedtől keletre vagy tovább folyik a már ismert medrében, vagy egy újabb kanyarulatot képez a Vizslaki-réten. Később a kanyarulat túlfejlődik és átszakad valahol közvetlenül Mohács alatt (hercegszántói zsilip) kiegyenesítve a medret délkeleti irányban. Ez a szakadás egyfelől lerövidíti a medret, másfelől megnöveli az esését és a munkavégző képességét. A finom szemcsés hordalék kimosódik, a meder kimélyül és a környező területeken a talajvíztükör is alábbszáll. Szárazabbá válik az ártér, a későbbi áradások pedig megkezdik a morotvák feltöltését, amely a főmederhez közel gyorsabban, attól távolabb (lásd Riha) lassabban megy végbe. 

Hipotetikus ábra Mohács környéki Duna-kanyarulatokról a Riha kanyarulatának átszakadása idején.

A Riha morotvája mindenképpen figyelemre méltó kiindulópont lehet a középkori Duna-medrek viszonyainak feltárásához és a mohácsi csatatér pontosabb meghatározásához, ezért érdemes lenne a Riha holtmedrét közelebbről — e laikus bejegyzésben leírtaknál alaposabban — megvizsgálni földrajzi és hidrológiai szempontból egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...