"A most elmúlt év december havában iszonyú emlékezetet meghaladó idő óta nem látott, folyton eső hó borította el az egész vidéket, úgy, hogy onnét a legszomorúbbakat gyanítani s a következő év elejét a tapasztaltabbak, mint igen veszélyest kezdték sejteni. Az aggodalom nem is volt alaptalan, ugyanis a Duna ugyanazon hóban igen vastag jéggé tömörülvén, ezen hó 15.-éig megmaradt ugyan szilárd hidegségben, de folyton növekedésben emelkedésében, míg a hideg enyhülni kezdvén, az olvadó hó a földekről és hegyekből nagy folyamokban rohanván le a már önkény megáradó Dunát szerfölött feldagasztotta, és az addig kiáradó víz nagyságát majdnem megközelítette, midőn íme a következő nap hajnala hasadtakor iszonyú dördüléssel, mintha az ég dörgött volna, talán folyását gátoltatni tovább nem akarván, meg törte a jeget, és egy kissé szabad folyást engedett a víznek, de déli 11 órakor Göd szigeténél feltorlódott, és a homokra emelkedő jég gátolta a folyást, és midőn így a szegény polgárok magokat a legnagyobb veszélynek kitéve lenni vélték, az akadályozott víz visszatért az ismert mederbe, s ezt csakhamar elhagyva, az egész közeli földre annyira kiöntött, hogy míg az emberek aggódva néznek körül és holmiaik összeszedéséről gondoskodnak, ezen káptalani város alsó részén, mely alacsonyabb fekvésű és a Dunához közelebb van, a legtöbb házat annyira elfoglalta, hogy mindkét városban 105 házat nagyrészt leomlasztott, a többit pedig megrongálta..."
Ez a korabeli beszámoló Karcsú Arzén: "Vácz város története I-IX", második kötetének 106-107. oldalain olvasható.
Még él emlékezetünkben az 1956. évi télvégi jeges árvíz emléke. Való igaz, hogy a gödi sziget északi végére akkora hegyet épített a zajló folyó a jégtáblákból, hogy az utolsó jégdarabok április végére olvadtak el.
Vácot is a gödi sziget változtatta romhalmazzá 1775-ben? Igen, de nem a még meglévő, lassan haldokló kis szigetünk.
Egy másik szigetről van szó.
Középkori oklevelek és kora reformkori térképek nyújtanak segítséget. Zsigmond "király a császár" 1415-ben egyéb javak mellett visszaadja Széchy Miklós tárnok mesternek Göd birtokot is, miután Széchy a római császári méltóság megszerzésében sokat fáradozott.
Csaknem huszonöt év múltán Széchy Miklós fia már az özvegy Erzsébet királynőtől kapott vagyonkiigazítást egy 1439 december 29-én, Óbudán kelt adományozó levélben: "Özvegy Erzsébet királyné meggyőződvén arról, hogy Zsigmond király Széchy Miklós fia Tamástól az ő Göd birtokukhoz tartozó szigetet azon feltétellel vette el, hogy mással kárpótolja, de mivel ez nem történt meg, a szigetet visszaadja."
Egyértelmű, hogy a jelenlegi kicsiny sziget nem lehetett ennyire fontos.
A Gödi Almanach 2000. évi kötetének utolsó oldalai azonos méretű, léptékhelyes térképet mutatnak be az 1750-es évektől napjainkig.
Az első u. n. Mária Terézia korabeli első katonai felmérés valóban egymástól független két szigetet ábrázol. A mai kis szigetet a balpart közelében és attól északabbra egy nagyobbat. A kép torzít. Akkoriban a távolságokat egységnyi idő alatt megtett lépések számával közelítették.
A második térkép, amely 1790 és 1839 között volt érvényben, mint kataszteri térkép már jóval pontosabb. Jól látható, hogy a Duna fő sodrásvonala a nagy szigettől nyugatra haladt.
A húsz-harminc évenként bekövetkezett, egész városokat elpusztító jeges árvizek végül arra késztették a hatóságokat, hogy a gödi nagysziget környékét is rendezzék.
Elképzelhetetlen erőfeszítésekkel, technikai megoldásokkal a nagysziget keleti felének földanyagából feltöltötték a nyugati folyóágat és az így keletkezett, ma már csak nevében sziget a "Fegyveresi sziget" Suránytól Szigetmonostorig.
Az is lehet, hogy ekkora volt a középkorban annyira áhított "Gewd" sziget, csak az akkor még szabályozatlan folyó formált belőle egy bajtokozó zátonyt.
Ezt a térképet az 1894. évi hadgyakorlathoz pontosították. Összesen huszonhat lakóházat számlálhatunk meg rajta, nem számítva az uradalom épületeit az egész mai gödi térségben. Érdekes feladata lehet a Gödi Almanach eljövendő szerzői, szerkesztői számára, hogyan lett a Göd szigetből Fegyveresi sziget.
Írta: Bátorfi József, Gödi Almanach 2003. 149-151. oldal.
A szabályozás előtti Dunán gyakori jelenség volt, hogy teljes jégpáncél fedte a folyót. Ennek oka abban keresendő, hogy a vízfolyás sebessége akkoriban lassabb, a meder szélesebb és sekélyebb volt. Telente, amikor a fagyás miatt a Duna vízutánpótlása lecsökkent, a vízszint is csökkent, beállt a téli kisvíz. Ilyen esetben a Duna könnyen befagyhatott és a jégpáncél egészen tavaszig kitartott. Ez történt a váci jeges árvíz esetében is. Amikor beköszöntött a tavaszi enyhülés és emelkedni kezdett a vízállás; a jégpáncél hatalmas dörrenéssel felszakadt, megindult a zajlás. A nagy merülésű jégtáblák ennél a vízállásnál még nem tudtak áthaladni a sekélyebb homokpadokon és gázlókon, így fennakadtak rajtuk. A feltorlódott jégtáblák közét kitöltő víz hozzáfagyott a jégtömeghez úgymond befoltozva annak lyukait, ahol a Duna átfolyhatott volna. A feltorlódó víztömeg így rohamos mértékben emelkedni kezdett a jéggát fölött. Ez a visszaduzzasztás addig folyatódott, amíg a feltorlódott víz nyomása fel nem törte a gátat. A felszakadt jégdugó törmeléktáblái ekkor tovább haladhattak egészen a következő zátonyig vagy gázlóig, ahol ez a jelenség megismétlődhetett.
A Duna-szabályozás egyik fő feladata éppen abból állt, hogy növekedhessen a vízsebesség (kanyarok átvágása), szűküljön a meder keresztmetszete (sarkantyúk, párhuzamművek), így növekedhessen a vízmélység. Az 1949-ig befejeződő munkálatok hatására a Dunán nagyon ritkává vált a teljes jégpáncél, mint jelenség.
.jpg)
