Eredeti szöveget lásd: 2009. november 18.-i bejegyzés.
1826 Július 27.
A leírás szerint ez az elveszett térképlap részben bemutatta a túlsó, jobb partot is. Puszta monostor lehetett a központja a törökdúlás előtti, középkori Sziegtmonostornak, 1826-ban még látszottak a régi házak nyomai.
A monostori oldalon ugyancsak fontos probléma a mozgó homok, melyet elsősorban az állatok taposása következtében felszakadó növényzet okoz. Növényzet híján a szél tudja mozgatni a szabadon álló homokszemcséket, s ez veszélyezteti a közelben lévő jó minőségű szántókat.
A gödi, bal parton a leírás Göd Pusztára szorítkozik, és kibontakozik előttünk a Mayerfy József bérlő áldásos tevékenysége révén felvirágzó gazdaság képe. A nemes úr, nyilván a korszellemmel lépést tartva fejleszti birtokát, szolgálja ezzel a közjót. Egy ilyen fontos cselekedete, hogy erdőt telepítve egyrészt megfogja a homokot mozgató szelet, így Vác és Budapest között járhatóvá teszi a közutat. A homokmozgások a török korban a rideg állattartásnak köszönhetően újultak ki. Gödön e leírás is szól a marhavásárról, ahová az állatokat lábon hajtották. A török korban a hajdúk Debrecen környékéről egészen Dél-Németországig hajtották a marhákat, és ezeken a széles csapásokon nem maradt meg a fű. Így a kitaposott növényzet alól előbukkan a településünkre olyannyira jellemző futóhomok, amit a szél könnyedén elhord.
Mayerfy József rendezett körülményeket teremt Göd Pusztán új épületeket emelve mind embernek, mind állatnak. Elkerített veteményest létesít a Belső Kertben, ami közel volt a birtokközponthoz. Területe a Nemeskéri úttól tartott a vasútig északról és délről pedig a Rómaiak útja és az Alagút út határolta. A Külső kert a mai temető tábla volt. A szérűskert pedig a mai temetőtől mintegy 800 méterre állt, délkeleti irányban. A Mayerfy József 1824-ben bekövetkezett haláláról is tudósít Zsitnyán, és a nemes úr síremlékét az utókorra gondolva megteszi földrajzi alappontnak.
A Duna viszonyairól szólva kitér megint a hajózást nehezítő tényezőkre. A monostori oldalon a „pandal” viszonylag magas partot jelölt, amely alkalmas volt a kikötésre és a vontatásra egyaránt. Azonban a sok zátony miatt a hajózás kisvíz esetén csak lapos fenekű teherszállító bárkákkal, ún. burcsellákkal zajlik. Már 1826 előtt is híresen rossz hajózási viszonyok voltak Gödnél. Az okokat a képlő más térképlapoknál is megemlítette, itt azonban egy új jelzőt is használ, a „bodrogot”, ami örvényes folyót, folyószakaszt jelez.
Külön érdekesség, hogy a gödi viszonyok miatt a hajózás a szentendrei ágban keresett alternatív útvonalat, ahol a Duna vízhozamának csak 1/3-a folyik, mégis jobb útvonal a hajósok számára.
A parti föveny azért volt jó az utakra, mert ez a finom szemcséjű homok nem ragadt mint az agyag, ráadásul elvezette a vizet, és könnyű volt elegyengetni. Meg kell különböztetni a futóhomoktól, annak szemcséi ugyanis sokkal kerekítettebbek, ezért a szél könnyebben mozgatja, mint a durvább, szögletesebb fövenyt.
Az árvizek, ezen belül a jeges árvizek nagyon gyakran pusztították a Szentendrei-szigetet. Ennek okát a kisvízkor a zátonyokon föltorlódott jégtáblákban kell keresni, ezek összefagyva mintegy természetes gátat alkotnak a folyón, és amikor az olvadás miatt emelkedni kezd a vízszint a folyó kilép a medréből, hogy megkerülje ezt a jégdugót. Zsitnyán leírásából kiderül, hogy Szigetmonostor fölött gyakran a váci ág vize jeges árvízkor áttört a szentendrei ágba, és viszont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése