Vigyázat, őserdő! - belépni tilos!

A Múzeum körút a lóvasútjának váltóőrei, a (Nepomuki) Szent János kórháznak betegei és az angyalföldi Huba utcai templom firkászai mellé szó szerint feliratkoztak a Háros-sziget honvédei. A vászon itt ugyancsak tégla, ellenben az alkotók közül valószínűleg még sokan lehetnek az élők sorában 60-80 évesen. Szerencsére nem kell félteni a feliratokat, irracionálisan túlbiztosított területen találhatók, ahová csak három év probálkozása után sikerült bejutni.

A Háros-sziget az a hely, ahol újra 4 évesnek érezheti magát az ember. Csak itt aggódó nagymamák helyett biztonsági őrök kísérik minden lépésünket féltő gondoskodással: oda ne menjen be, tilos  - azt ne fényképezze, mert nem szabad, - jöjjön el onnan, arra menjen. 

A biztonsági őrök ellenére persze minden pusztul, omlik, romlik, kilyukad a tető, lehullik a vakolat. Mi lenne itt, ha nem lennének itt biztonsági őrök? Valószínűleg az ami a sziget nagyobb részén már van: áthatolhatatlan mérsékelt égövi kontinentális ártéri dzsungel. 

A Háros-sziget lényegét ez a csodálatos ártéri őserdő adja és nem a hajógyár, nem az elhagyott utász létesítmények, vagy az autószerelő műhelyek és raktárok. Kár, hogy csak az utóbbiakat lehet látogatni. Ez a dzsungel mindent felfalt, egészen az őrzött épületek faláig kúszott, ezzel nagyban leszűkítette a bejárható területet. Egy egész focipályát is elnyelt ez az erdő. Derékig érő tüskés szeder alkotja az aljnövényzetet olyan fák között, melyek törzsét nem látni a rajtuk felkúszott vadszőlő, iszalag és komló alatt. 

A sziget csúcsa felé tartó sínpárok is erre a sorsra jutottak, közöttük karnyi vastag fák nőttek fel, lezárva minden áthaladást Szerte-széjjel hevernek a kifosztott épületekből kidobált szerszámok, eszközök, bútorok. Beton és aszfalt tengereken parlagfű szigetek eresztettek gyökeret, elszáradó részeik lassan befedik az utakat és tereket. A területre a parlagfűirtás elmaradása miatt kirótt esetleges büntetésből valószínűleg a szigeten található összes épületet rendbe lehetne hozni. Vadszőlő kúszik fel a tetőre a vaslétrán, és semmi nyoma annak, hogy a tulajdonos esetleg megpróbálná lerángatni onnan. Mintha valahol az Amazonas mentén járnánk és nem Budapest egyik iparterületének szomszédságában. 

Helyben megismerhetetlen sziget a Háros. Nem lehet lemenni a partjára, dupla kerítés, szögesdrót és meredek part állja utunkat. A honvédségi firkáknál található kikötő deszkái lépéseink alatt megadják magukat és belepotyognak a folyóba. Az ártéri erdő körös-körül lezárja a láthatárt, még a három emeletes raktár tetejéről is csak a szomszédos Bauhaus logót látni dél felé. Ahol nem a biztosnsági őrök kiabálnak utánunk, ott a ösvények nélküli erdő áll elénk összefont szederindákkal. 

Talán ezért lehet az, hogy különös érzéseket ébreszetnek az egykor katonáktól nyüzsgő sziget lakóinak kézjegyei a hatalmas raktárépület tégláin.

Nem véletlenül írtuk annak idején, hogy a szomszédos Hunyadi-, más néven Mészáros-sziget a Háros látogatóközpontja, ugyanez kicsiben ott is tanulmányozható egy korlátozott létszámban látogatható tanösvényen. Itt a Honvéd Horgászegyesület tagjai tartják rendben a területet, mely le van zárva a látogatók elől. 

Jobban jár tehát a kutató, ha légifotókon, levéltári dokumentumok által igyekszik megismerni ezt a "terra incognitát". 

A Hároson tett bejárás alkalmával a sziget töredékét láttuk csak, de mégis úgy hagytuk el a területet, mintha mindent láttunk volna belőle. Mindenesetre jó tudni, hogy őrző kezekben van Budapest utolsó őserdeje.

Duna expedíció a dzsámiban

Az a hatalmas megtiszteltetés érte a Dunai Szigetek blogot, hogy a harmadik Duna Expedíció (JDS3) magyar résztvevőivel, valamint a Dunakutató Intézet más hidrobiológus kutatóival együtt meghívást kaptam Esztergomba. Eleinte az esztergomi dzsámiba tervezett fényképes beszámolóról volt szó, melyet aztán a szervezők kibővítettek egy konferenciával egybekötött megnyitóval. Úgy tűnik nem merült feledésbe a tavalyi expedíción potyautasként eltöltött egy napom, így potyautasként meghívtak erre a konferenciára is. :)

Kicsit majd ki fogok lógni a hidrobiológus témák közül, de mindenesetre remélem sokan el tudnak majd jönni Esztergomba ezen a hétköznap délutánon! Íme a meghívó, pontos menetrend későbbre várható:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Októberben a tudományos kutatásé lesz a főszerep a Dzsámi Múzeum falai között. Esztergom azon települések sorába tartozik, amelyek a Duna partján fekszenek, mindennapjaink szerves része a folyó, amelyről sokat, mégis keveset tudunk.

Országunk egész területe a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Minden folyónk, patakunk végül a Dunába ömlik. Évente körülbelül 100 milliárd köbméter víz hagyja el felszíni vizeink révén országunkat déli határaink felé. Lakosságunk 25 %-a valamely felszíni víz árterében, vagy egykori árterében él. Európa második leghosszabb folyója a Duna, melynek magyarországi szakasza 417 km hosszú. Napjainkban is fontos vízi szállítási útvonal, a 3500 km hosszú VII European Transport Corridor része. Országunkban a Dunához köthető nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek (pl.: Szigetközi Tájvédelmi Körzet, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park) őrzik a folyó természetes élőhelyeit, élővilágát.

Az 1998-ban létrehozott Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (International Comission for the Protection of the Danube River, ICPDR) olyan nemzetközi szervezet, amely 14 országgal, valamint az Európai Unióval működik együtt. Megalakulása óta Európa egyik legnagyobb és legaktívabb tudományos társaságává nőtte ki magát, melynek nemcsak a folyó vizsgálata, hanem a Duna teljes vízgyűjtő területének megfigyelése a feladata.

Az ICPDR célja a Duna Védelmi Egyezménybe foglaltak (Danube River Protection Convention, DRPC) végrehajtása, valamint az EU Víz Keretirányelvben (EU Water Framework Directive) és az EU Árvízvédelmi Irányelvben (EU Flood Directive) megfogalmazott feladatok koordinációja és megvalósítása a Duna folyam mentén.

A Duna expedíció (Joint Danube Survey) ennek a munkának a leglátványosabb része. Minden hatodik évben szervezik meg: első ízben 2001-ben mérték fel a Duna teljes hosszát tudományos kutatók, a második expedíció 2007-ben történt, majd újabb hat évvel később magyar kutatók vezetésével, három hajóval Regensburgtól lefelé a Duna-deltáig 2013. augusztus-szeptember folyamán vizsgálták folyónkat. A munkában számos szakértő működött közre a Duna-menti országokból olyan újabb módszereket alkalmazva, amelyeket most próbáltak ki első alkalommal a vizsgált 2400 folyam km. Az anyaggyűjtést több hónapos értékelés követte, az eredmények közlése 2014-ben mentén folyamatosan történik. Ennek egyik állomása az Esztergomi Dzsámi Múzeuma lesz október 2. és 31. között.

A Dzsámi falaira a tudományos eredmények összegzése, az expedíción készült képek sokasága kerül, a múzeumi tárolókba Petri csészékben fontos leletek, a kutatómunka során használt eszközök kerülnek. A kiállítás megnyitása rendhagyó lesz, mert egész délután vetítésekkel egybekötött előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Nyilvános konferencia keretei között ismerhetik meg a 3. Duna Expedíció (JDS3) magyar résztvevőit, a kutatások történetét, eredményeit.

Tisztelettel hívunk meg az Esztergomi Dzsámi Múzeumba

A 3. Duna Expedíció című kiállítás megnyitója alkalmából rendezett előadói ülésre

2014. október 2. csütörtök délutánra 14:00-18:00 óra között

minden biológia-, földrajz-, történelem-, de legfőképpen Duna-kedvelő polgárt, akit érdekel a Duna múltja, jelene és jövője. 

A konferencia részletes programját a meghívó tartalmazza.

A programon a részvétel ingyenes. A zavartalan lebonyolítás érdekében kérjük, részvételi szándékukat jelezzék előre a Múzeumban, illetve a megadott elérhetőségeinken. Együttműködésüket előre is köszönjük!

Szekeresné Czinege Erzsébet

intézményvezető

Jégtörő

Sokféle szempontból lehet nézni a rövid bejegyzés egyetlen képét. A régész Aquincumot keresi, az átlag óbudai rácsodálkozik a Gázgyárra, a nemzetközi ifjúság azt vitatja ki mit csinált a szigetcsúcson azokon az augusztusi éjszakákon, a törénész megkérdezi mikor készült a fénykép (nem tudom), a budapest blogger azonnal megosztja, a hajósok összeszámlálják a bárkákat és sóhajtanak - itt még volt magyar dunai hajózás.

Mi pedig nagyon örülünk a megtalált jégtörőnek, amely a hajógyárat védte anno a jeges árvizektől. Fából épült, közepén az evezősöknek meghagytak egy kis átjárót. Két személyes emlék is előkerült vele kapcsolatban, ha több is lesz, csak örülünk neki.

"Az 1950-es években még megvolt. A meder közepénél hiányoztak elemek, ott lehetett átevezni, átúszni - ahogy ezt sokszor megtettük." - T. László

"Az 1960 -as évékben is állt még a Duna két oldalán a jégtörő maradványa vízben , mindkét oldalról..jól felgyorsítva a folyót... az úszkálók nagy örömére..." - Á. László

Emlékét az óbudai Jégtörő utca neve őrzi. Volt egy korábbi előzménye is, melynek eredetét éppen egy éve nyomoztuk ki.  

Célegyenesben a Kompkötő-sziget helyreállítása

Idén tavasszal kezdték el csiripelni a madarak, hogy megannyi vác-környéki meghiúsult mellékágrevitalizáció után most éppen a Kompkötő-sziget kotrásának az engedélyeztetése zajlik. Pillanatnyi állás szerint a terv megkapta a vízügyi engedélyt, melynek részleteiből kiderül: újra szigetté válhat a 2013-ban az év szigetének választott váci sziget. 

A Kompkötő-sziget sorsáról már sokat volt szó itt a Dunai Szigeteken, lényeg az, hogy a magyar Duna-szakasz  egyik legnagyobb keresztgátja zárja itt le szó szerint a fél Dunát. Ez olyan komoly üledéklerakódást eredményezett, hogy a főág felől alig lehet rábukkanni a szigetre, belső oldalán pedig gyakorlatilag egy tavat találni.

A tervezett kotrás okaként részleges ökológiai rehabilitációt említenek.

"Létesül: A Duna 1684+200 - 1682+900 fkm szelvénye közötti kompkötő-szigeti mellékág részleges rehabilitációs célú mederkotrása, olyan módon, hogy a mellékág felső torkolatának környezetében kialakult, beerdősült zátony - természetvédelmi szempontok figyelembe vételével - megőrzésre kerül. Ugyanez vonatkozik a mellékág alsó torkolatának környezetében a meglévő, szintén beerdősödött zátonyra is, valamint a keresztgát is részleges megbontásra kerül, olyan módon, hogy a dunai kisvizes időszakban is biztosítja a legalább 3-5 köbméter/sec vízhozam átvezetését. Ugyanakkor a mellékág alsó- és felső torkolatának környezetében mederfenék mélyítése, kotrása történik, mintegy 300 m hosszon, változó fenékszélességgel; a főmeder felé tölcsérszerűen kiszélesedő csatlakozással."

A tervezett mederkotrás három külön szakaszt érint, az alsó- és felső torkolatot, valamint a keresztgát környékét. Paraméterei a következők: Felső torkolat: 30-160 m szélességben, 325 m hosszan. Alsó torkolat: 34-240 m szélességben, 350 méter hosszan. E két szakaszon a fenékmélység 96,90 m lesz tengerszint felett. A kereszgátnál ez valamivel sekélyebb: 98,00 m. A 4 méteres keresztgát megnyitás alatt és felett 12 m szélességben és 40 méter hosszúságban kotorják az átfolyó környékét. Arról nem szól a terv, hogy a gáton vágott áteresz kap-e bármilyen átjárót, amin keresztül meg lehetne majd közelíteni a szigetet.

A fenti ábra nem hivatalos, a leírás alapján szerkesztett saját ábra.

A jég által megrongált zárás

A kibányászott "ásványi nyersanyag" elsősorban homok és homokliszt, de valószínűleg mindenféle üledék belekerül iszaptól a szétfagyott gát kövezéséig bezáródó szemcseméret-tartományból. Össztérfogatát 68152 köbméterre becsülik. A kotróhajók egy váci kirakodóhelyen, az 1681,5 fkm-nél teszik partra a kikotort anyagot. 

Eredeti állapot visszaállításáról szó sem lehet (fotó Selmeczi Kovács Ádám)

Így indokolják a tervezett rehabilitációt:

• Mellékág-helyreállítás: A kotrás következtében a Duna egész évben folyni (néha csordogálni fog a kimélyített mederben. Ez mindenképpen jó hír a vízitúrázók számára, de lehetetlen helyzet elé állítja azokat, akik esetleg csak sétálnának egyet a szigeten.
• Vízbázis védelem: Parti szűrésű ivóvízkutakat általában olyan partszakaszon létes ítenek, ahol semmiféle feliszapolódás nem jelentkezik. Vác vízellátásának egy részét aa Buki-szigeti kutak biztosítják, melyet sajnos veszélyeztet a jelentős üledékfelhalmozódás a Kompkötő alső szigetcsúcsánál. A beavatkozás tehát okozhat javulást az itt nyert ivóvíz minőségében.
• A Kompkötő sziget mivoltának a megőrzése: Ez gyakorlatilag összefügg az első ponttal. A szigetre nehezebb lesz bejárni, így az ott fészkelő madarak nagyobb nyugalmat fognak élvezni. Ez a szempont azonban ellentétben áll a következővel:
• Amely a horgászat érdekeit tartja/tartaná szem előtt. A horgász vagy szerez egy csónakot és úgy megy pecázni, vagy ha nem akkor maradnak számára a balparti állások.

Hogy a tervezett beruházás milyen hatással lesz a környezetre még nem tudjuk, a hatásvizsgálatot - bár többször is elkértük a készítőtől -  egyelőre nem kaptuk meg. A beruházásról próbálunk majd minél több információt és képet megszerezni. Egyelőre nagyon úgy tűnik a 2013. év dunai szigete újra szigetté válhat!

Az ördög hídja Regensburgban

IN ENGLISH

Regensburg, az ókori Ratisbon két szempontból is a legészakibb településnek számít. Először is a lakói szerint ez a legészakibb itáliai város, másrészt Regensburg mellett éri el a Duna az északi szélesség 49. fokát, itt távolodik el a folyó legmesszebbre az Egyenlítőtől. Amennyiben Traianus császár hídját nem számoljuk, itt épült fel az első kőhíd a Dunán. Építéséhez egy legenda is kapcsolódik, melyben egy dunai sziget is felbukkan. 

Történt egyszer, hogy egy építőmester és tanítványa egyszerre kaptak megbízást Regensburgban. A derék helyi kereskedők és polgárok szerettek volna Isten kedvében járni és egyben saját üzleteiket is felvirágoztatni, ezért úgy döntöttek, hogy építettnek egy katedrálist és egy hidat a Dunára. Az addig használt templomuk kicsinek bizonyult és nem felelt már meg egy ilyen virágzó városnak, a régi hídjukat pedig, amit Nagy Károly óta minden árvíz elmosott már nem volt kedvük évről évre újból kijavítani. 

Az építőmester kapta a nagyobb feladatot, a katedrálist, a taníványára pedig a híd tervezését és építését bízták. Lázas verseny kezdődött mester és tanítvány között, utóbbi pedig nem bízta a véletlenre a győzelmet és a dicsőségért cserébe szövetséget kötött magával az ördöggel.

Az ördög nem adta ingyen a segítséget, a hídon először áthaladó három lelket kérte cserébe, akik aztán a pokolra kerülnek. Az ördög a pokol tüzét hozhatta magával, az 1135 nyarán megindult építkezésről a krónikások feljegyezték, hogy olyan időszakban történt, amikor az erdők a forróságtól maguktól kigyulladtak és a Duna szinte teljesen kiszáradt. Üres mederben tűzhette le a tanítvány a 15 pillér helyét. Hogy a folyó vize ne zavarja az építkezést időszakosan lezárták a Wöhrd szigettel kettéosztott folyó egyik ágát. A kőhíd ördögi gyorsasággal, 11 év alatt készült el. Elérkezett az idő, hogy a tanítvány kifizesse az ördögöt.

A Steierne Brücke madártávlatból (forrás)

A tanítvány látván, hogy mestere még sehogyan sem áll, elszégyellte magát és azon gondolkodott hogyan tudna kibújni az ígéret teljesítése alól, úgy hogy azért az ördög se maradjon hoppon. Az ünnepélyes avatóünnepségen aztán a ravasz ifjú ötlete alapján egy kutyát, egy macskát és egy csirkét kergettek át a helybéliek a túlsó partra, Stadtamhofba. A dühtől tajtékzó ördög nem hagyta annyiban a dolgot, nekifeszült a hídnak, hogy beledönti azt a Dunába. A híd azonban olyan masszív volt, hogy éppen, hogy csak kissé meg tudta görbíteni, de rossz nyelvek szerint azt is az építőmester csinálta ilyenre, hogy a folyóágakra merőlegesen futhasson a nyomvonal. 

A dómot kémlelő Bruckmandl (forrás)

A 8 méter széles és 336 méter hosszú hídra eredetileg három tornyot építettek, de ezek közül már csak egy van meg. A híd a Német-Római Birodalom legfontosabb városává tette Regensburgot, itt húzódott a korabeli Európa egyik hossztengelye. A helybéli tanács még azt is kikötötte, hogy tilos a hídon párbajozni, mert zavarnák a forgalmat. Szoborként pedig ma is ott áll a tanítvány a kőhídon, kémlelvén, hol tart mestere a katedrálissal. Melyről a történetírók azt állítják, hogy csak 1273-ban kezdték el építeni. 

Aki nem hiszi, járjon utána!

Interaktív várostérkép: http://stadtplan2.regensburg.de/tabs.php?tab=vogelperspektive

Kettévágott haraszti paradicsom

Érdekes sziget maradványa található Dunaharaszti és Taksony között a Ráckevei-Dunán. Egyfelől Európa második legnagyobb úszólápja öleli körül, másrészt az elnevezése sem egyszerű: ha Dunaharasztiból nézzük Haraszti-szigetnek hívják, ha Taksonyból Taksonyi-szigetnek. Ráadásul 1947-ben a köztársasági elnök jelenlétében ünnepélyesen ketté is vágták.

Legutóbb a búbánatvölgyi Szent Mária/Fogarasi/Dédai sziget kapcsán voltam akkora gondban, hogy nem tudtam melyik elnevezést használjam, hiszen mindhárom használatban van.  Most szerencsére kissé egyszerűbb a helyzet,  hiszen a Dunaharaszti és Taksony közti sziget három nevéből egy már nincs használatban, legalábbis a térképeken utoljára a XIX. században bukkant fel a Közönséges (v. Gemeinschaftliche) -sziget. Ebben az esetben nem a sziget jellemzőjét írták le a közönséges szóval, hanem a használata volt "közösségi". A két település közigazgatási határa éppen kettévágja a szigetet középen, de nem csak a sziget területét osztották el, az elnevezés is attól függ honnan nézzük. Ahogy ez jól látszik a Duna Mappáció 1826-ban felmért térképszelvényén.

A helyzetet bonyolítja, hogy az 1947-es sziget kettétvágás nem a közigazgatási határon történt, hanem a haraszti részen. Ezért a taksonyi fél megnövekedett és manapság a nagyobb déli rész a Taksonyi-sziget, míg az északi kisebb a Haraszti-sziget. A feledésbe merült Közönséges elnevezés helyett pedig a '80-as évek elején elkezdődött parcellázás nyomán felbukkant egy újabb; a Paradicsomsziget (mivel településrész-név egybe kell írni). Ez az üdülőtelep egykori dunai zátonyon épült fel. 

Most, hogy sikerült tisztáznunk az elnevezésbeli kérdéseket, tisztáznunk kell, hogy mint oly sok más szigetet a Ráckevei-Dunán ezt is csak megszokásból hívhatjuk szigetnek. Leginkább a Velencei-tóra emlékeztet ez a táj végeláthatatlan nádasaival, melyek tájképileg egybeforrasztják a dunai tájat a Duna-Tisza közével. Ezek a nádasok az egykori Duna-meder területén alakultak ki a fokozott hordalék-kiülepedés hatására, mely általánosan jellemzi a Ráckevei-Duna Budapesthez közeli szakaszát. A nádasok jelentős része úszólápként úszik a vízfelszínen, ahol a lehullott avarból és egyéb szervesanyagokból humuszos réteg alakult ki a Duna felszínén. Gyökereik nem rögzülnek a meder aljához, jobbára szabadon lógnak és kiszűrik maguknak a szükséges táplálékot a vízből. Emiatt az úszólápoknak jelentős víztisztító hatásuk van. Ha úszólápra lépünk elsőre kellemesen rugalmas talajt érezni, azonban ha teljes súlyunkkal rálépünk könnyedén combig süppedhetünk Európa második legnagyobb úszólápjába.

A haraszti mellékág úszólápja

A nádas mindkét oldalon meredek partfalban végződik el, ahol egy vékony ártéri erdő sáv után a sziget közepén szántóföldek kezdődnek. Ez a nyárfákból álló vonal kirajzolja nekünk a sziget eredeti, azaz szabályozás előtti körvonalát. A sziget belső területei jobbára szántóföldek, kukoricával és rengeteg parlagfűvel. Találhatunk itt őszibarack ültetvényt is, ahol a szüret lassan esedékes. 

Kukorica és parlagfű, a távolban a sziget régi peremét jelző nyárfasor

Az agglomeráció felgyorsuló beépítése ezt a szigetet sem kerülte el. Az utóbbi 30 évben négy egymástól elkülönülő üdülőövezet épült fel. A haraszti részen, északon a Kikötő sétány környéke, valamint a Hókony sor, utóbbival átellemben a Paradicsomsziget és a déli, taksonyi részen a Szigeti Dunasor. Az üdülőövezet átalakulása lakóövezetté itt is folyamatos, azaz sokan építik át a nyaralót állandó lakhelyre. Valamint sokkal kevesebb eladó ingatlannal találkozni errefelé mint például Szigetszentmárton környékén, ahol gyakorlatilag minden harmadik weekend-ház eladó. Mindez ellenére Szigetszentmiklós, Taksony és Dunaharaszti között lassan ez maradt az egyetlen beépítetlen terület.

Az üdülősorok füzér-szerűen kísérik a Ráckevei-Dunát. A parcellázás a Duna-ág szabályozása révén létrejövő "feszített-víztükör" révén indulhatott meg a '60-as évektől. A főághoz képest elenyésző a vízszín esése és a vízhozam. Másodpercenként 18-24 köbméter víz jut át a Kvassay-zsilipen (árvíz idején 0), ami körülbelül az Ipoly vízhozamával egyezik. A feszített víztükör kialakulása miatt a felső szakasz medre kiürült, míg délen a Tassi zsilipnek köszönhetően több víz maradt a folyóban. Mivel Dunaharaszti az északi részre esik különösen érzékenyen érintette a Ráckevei-Duna lezárása. Itt ülepedik ki a főágból érkező hordalék, éveken keresztül komoly környezeti problémát jelentett a tisztítatlan szennyvíz betáplálás. Ahol annak idején a Pesten mért átlag 2300 köbméter vízhozam harmada is lefolyt ott most egy Ipoly méretű meder kezdett kialakulni a lelassuló víz (és szennyvíz) által életre hívott nádasok között. Ez a meder is állandó karbantartást (kotrást) igényel, különben teljesen elveszítené folyó alakját.

Kilátás a dunaharaszti HÉV hídról észak felé (forrás: arcanum)

Ahogy az ember a nádasok között bolyong nem is gondolná mekkora fürdő-élet volt itt nyaranta. Az 1872 óta rohamosan romló vízminőség miatt a hatóságok kénytelenek voltak megnyitni a gubacsi elzárást és valamennyi friss vizet engedni a Ráckevei-Dunába. Ennek következtében időszakosan fellendülhetett a strandélet. A haraszti strand a szigetcsúcson, valamint a HÉV hídjától közvetlenül északra terült el. Rexa Dezső így ír erről a Dunamenti Nyaralóhelyek c. alapművében:

A községben két elsőrendű dunai strandfürdő van, azonkívül pedig a Rákóczi Strand nyújt enyhet és szórakozást a nyaralóknak...

A strandélet záróakkordja éppen 100 évvel a lezárás után érkezett el, ekkor a KÖJÁL megtiltotta a strandolást a víz szennyezettsége miatt. Talán most, hogy Budapest szennyvizeinek 99%-át tisztítják talán visszamerészkednek a fürdőzők a Ráckevei-Dunába.

Dunaharaszti fürdőélet 1902 (forrás: arcanum)

Hajók helyett végül fürdőzők vették birtokba a Dabasig kiásott Duna-Tisza csatornát is, melynek az első kapavágása éppen a Haraszti-szigeten történt 1948-ban. Nem véletlen, hogy itt kezdték el ásni: a nyomvonalon csak nyáron kiszáradó vizenyős terület húzódott. A folyó korabeli állapotára jellemző, hogy nem a sziget partján kezdték ásni, hanem jóval közelebb a szentmiklósi parthoz. Ott ahol a Ráckevei-Duna "sodorvonala" húzódott és a terebélyes nádas véget ért.  A befejezetlen csatorna mellett ma már jobbára csak horgászokat látni.

Virágtenger a táti szigeteken

A táti szigetek bejárásához nem elegendő egy nap. Sokaknak valószínűleg nem is jut eszébe ez a hely mint kirándulási célpont, de ez egyáltalán nem baj. Talán így továbbra is megmarad a maga elhagyatottságában ez a csodálatos ártéri rét. 

A táti medertágulat fénykorában több dunai szigetnek adott otthont. A név szerint ismert Táti-, Körtvélyes-, Nyárosi-, Csitri-, és Turán-sziget napjainkra többé-kevésbé összeolvadt. Árvíz idején készült légifelvételek kirajzolnak ugyan más szigeteket is, de ezek a terepen már alig nyomozhatók. A táti szigetek együttes kiterjedése hosszában 6,5, széltében 1,2 kilométer, de a szigetek közti alig néhány átjáró miatt bejárásuk hosszadalmas. Olyannyira az, hogy 20 kilométer alatt nem is nagyon lehet megúszni. 

Középvíz idején a táti szigetek egyetlen köldökzsinórral kapcsolódnak a parthoz. Ez a köldökzsinór egy mellékágelzáró keresztgát, amelyen keresztül a szigetcsoport gépjárművel is megközelíthető. A betonelemekből kirakott út alatt keresztben csőrendszer húzódik, ahol a mellékágrendszer friss vizet kaphat a főágból. Érdekes látvány, ahogy a Nagy-Dunáról szívódik be a víz hatalmas örvényeket keltve, míg a főágban a leszívás helyén magatehetetlenül forognak az uszadékfák. 

Ez az átfolyó ugyanúgy későbbi beavatkozás eredménye, mint hogy a szigetek mai képe sem mutat természetes állapotot. Az eredeti hasznosítás rét és kaszáló volt, ahol nem csupán a táti svábok, hanem a túlparti, ebedi magyarok is legeltették állataikat. Az állattenyésztés sajnos teljesen megszűnt már, ezért a rét kezdett lassan cserjéssé válni. A bokrok, a megjelenő invazív növények lassan kezdték kiszorítani a réti növényeket. Ekkor szerencsére megérkezett a Duna-Ipoly Nemzeti Park, munkatársaik próbálják kézi erővel fenntartani azt az állapotot, amivé az állatok legelték annak idején. 

A szigetek érintetlensége a pásztorok távozásával méginkább hangsúlyossá vált. Látványos változás köszöntött be az állatvilágban, a juhokat és a teheneket felváltotta a hód és vidra, rajtuk kívül visszatelepült a rétisas, a fekete gólya, nagy kócsag és a szürkegém. Hopp Ferenc összesen 341 (!!!) madárfajt figyelt meg a szigeteken, ami azért figyelemreméltó szám.

Igazából a növényvilág szímpompája az ami egyedüllállóvá teszi ezt a dunai tájat. Nem csak a faj-, hanem az egyedszám tekintetében is rendkívüli gazdagságról beszélhetünk. Elsősorban a Körtvélyesi-szigetre, de a Táti-szigetre is jellemző az egész éven át tartó színpompa. Tavasszal a mocsári nőszirom és az ezerlevelű boglárka festi sárgára a rétet, utána lassú átmenettel minden kékké válik a réti iszalag és a szibériai nőszirom tengernyi virága miatt. Utóbbi egyben érdekes hidrológiai jelzőnövény, hiszen a térzsín legmélyebb pontjait festi meg, ott él ahol a legtöbb víz áll rendelkezésére. Ősszel pedig az őszi kikerics festi rózsaszínre a vidéket. Mi az augusztusi virágokból szedtünk egy virtuális csokorra valót.

Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare) - élőhelye az ártéri magaskórós, mocsárrét - remek tulajdonsága, hogy elűzi a hangyát, rovart gilisztát, bélférget, stb.

Gyújtoványfű (Linaria vulgaris) - útszegélyeken érzi jól magát, nevét valószínűleg a gyertyalángról kapta, melyhez igen hasonlatos. 

Lukaslevelű orbáncfű (Hypericum perforatum) - antidepresszáns, sokféle gyógyszer alapanyaga

Őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) - lápréten, láposodó kaszálóréten él - a népi gyógyászatban vérzéscsillapításra használják.

Réti füzény (Lythrum salicaria) - nyirkos rétek, árkok, lápok, nádasszegély az élőhelye.

Nagyvirágú (Széleslevelű) lednek (Lathyrus latifolius)

Vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) - általában mocsár, vízpart, árterek, liget- és láperdők elterjedt növénye, a táti szigeteken azonban leginkább a murvás út pocsolyáiban tenyészett.

Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) - kiszáradó láprétek, mocsárrétek növénye. Védett, eszmei értéke 10000 Ft.

Réti iszalag  (Clematis integrifolia) - sokfelé (a Duna mentén is) előforduló, könnyen felismerhető virág. Védett, eszmei értéke 2000 Ft.

Hosszúlevelű veronika (Pseudolysimachion longifolium) - különös növénynemzetség a veronika,  vannak köztük évelők és egynyáriak, mocsáriak és szárazságtűrő fajták is. 

Festő zsoltina (Serratura tinctoria) - Ha nincs otthon tojásfesték, ezt is lehet használni húsvétkor!

Vajvirág (Orobanchaceae) - élősködő növény, klorofilja nincs.

A táti-szigetek tehát feliratkoztak a legvirágosabb dunai szigetek közé a korábban már említett kismarosi Duna Réti-sziget méltó társaként!

Fényképezzünk dunavirágzást!

Tavaly augusztus 19-én borult virágba a Duna. Ekkor indult meg a dunai kérészek násztánca, mely a tiszai rokonokkal ellentétben sötétedés után kezdődik. Az évforduló rohamosan közeleg, és mi arra szeretnénk kérni olvasóinkat, hogy az elkövetkező hétben dunai sétáik alkalmával vigyék magukkal fényképezőgépüket, hogy megörökíthessék ezt a gyönyörű eseményt. A Dunai Szigetek blog szeretné a fényképezési kedvet ösztönözni és egyben felhívni a figyelmet erre a csodálatos tüneményre.

Ezért arra gondoltunk, hogy aki hajlandó az elkészült dunavirágos képeit beküldeni a Dunai Szigetek facebook oldalára, vagy e-mail címére (megtalálható itt jobbra a szerzői jogok alatt) szavazáson vehet részt, ahol a legjobban szereplő két kép készítője egy-egy  "A Dunának, mely múlt jelen s jövendő" címmel a MTA Dunakutató Intézet 50. évfordulójára készült 11 tudományos cikket tartalmazó kiadványt kap jutalmul, míg az általunk legszebbnek ítélt kép a Dunai Szigetek facebook oldal háttérképe lesz néhány hónapon keresztül. 

A beküldött képeket ebben a közös bejegyzésben tennénk folyamatosan közzé. Beküldési határidőt nem szabnánk, mert hát nekünk kellene igazodni a kérészekhez. Szeptember második hetében már nem várható rajzás, így valamikor akkor indulna az egyhéten keresztül tartó szavazás. A beküldött képek mellett szerepeljen a dátum, a készítő neve és a pontos helyszín! Fejenként legyen mondjuk 3 kép a maximum.

Dunavirágzás 2013. augusztus, Tahitótfalu. Fényképezte: Potyó Imre

A 2012. óta rendszeresen jelentkező dunavirágzás legizgalmasabb helyszíne valószínűleg idén is a tahitótfalusi Tildy Zoltán (régebben Almásy) híd lesz, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Duna szinte teljes szakaszán, így akár Budapesten is találkozhatunk a kérészéletű dunavirágokkal. A Dunai Szigetek blog az elsők között számolt be a dunavirágok újbóli megjelenéséről, és 2014-ben sem szeretnénk lemaradni az eseményről.

Elő tehát a fényképezőgépekkel (telefont neee...) és irány a Duna!

Nem vágják ketté az Óbudai-szigetet - hála a Göring-műveknek

El sem tudnánk képzelni, mekkora gondban lenne ma a Sziget fesztivál közönsége, amennyiben 1941 táján, a német kézbe került Dunagőzhajózási Társaság - akkori nevén Göring-művek - nem hiúsítja meg az Óbudai sziget kettévágását. Kerülgethetnék a csónakházakkal körbepettyezett 2,5 kilométer hosszú nyílegyenes evezőpályát. A Nagyszínpad helyén egy stadion bosszantaná az erre érzékenyeket, a munkásosztály pedig a Hajógyári-szigetről eltűnő üzemeket siratná. Örülhetnének viszont a sportrajongók, a korabeli közmunkák szervezésével megbízott Közmunkák Tanácsa és természetesen a parkosítás lelkes hívei. És dícsérhetik a városfejlesztés, városépítészet iránt érdeklődők Zalabai Csilla (Margitsziget blog) szemfülességét, aki befényképezte nekünk alábbi kortörténeti dokumentumot!

Dunai Szigetek sportjelentősége

Írta: Fodor Sándor

Azt hiszem, hogy kivétel nélkül bárki, aki - valaha régen - végig hajókázott a Themzén Hampton-Courttól Londonig, látva a folyó virágba borult két partján a szebbnél szebb clubházakat s a csillogó víz tükrén a gondtalan csónakázók ezreit, vágyakozva sóhajtott fel, vajha a mi Dunánk is ily vidám, egészséges és szemet-szívet gyönyörködtető üdülésnek lenne szülőanyja.
 

A vágy már kezd nálunk is lassankint valóságban teljesedni. Az egészséges életösztön, fajtánk hagyományos előszeretete és hajlama a vízi élet iránt, a vízi sportban külföldön is elért nagyszerű eredmények egyre nagyobb tömegekben csábítják a főváros lakosságának tízezreit a Duna partjára. Ennek az egyébként rendkívül örvendetes jelenségnek meg vannak persze a maga árnyoldalai is, amik a  rohamos fejlődésnek rendszerint természetes velejárói. Ezeknek legelrettentőbb példáit a Római-parton s a Dunapart oly helyein látjuk, ahol a fizika törvényei szerint a nem kívánatos építésmód ellen a legkisebb ellenállás mutatkozott: elhagyatott vizenyős, bozótos területeken mint pl. a Vizafogói gát feletti iszapos parton, az újpesti Népszigeten, a Palotai szigeten stb. A hatóságok intézkedései nem tudtak sem lépést tartani a kirobbanó fejlődéssel, sem pedig gátat vetni a pajtaszerű csónakházak és hétvégi "szállók" elburjánzásának. Természetes, hogy az előkelőbb evezős egyesületek nem kívánkoznak ilyen környezetbe, igyekeztek lehetőleg a Margitszigeten elhelyezkedni s a Margitszigetnek főleg a Pest felöli partján egész sora épült a sportházaknak. Ám viszont ez a Margitsziget látogatói részéről váltott ki jogos panaszt, mert valóban ép a legkedveltebb sétautat vonják el a közönség elől s bizony a sziget ilyfajta túlzott beépítése nem válik előnyére a gyönyörű szigetnek, melynek törvényszerű rendeltetése, hogy elsősorban gyógy- és üdülőhelyül szolgáljon s ott a sport csak igen mérsékelt térfoglalásra tarthat igényt. Romantikus túlzók (többnyire koros gavallérok) még ma is sokszor visszasírják a Margitsziget régi idillikus képét, amidőn néhány régivágású épületen s a csilingelő lóvasúton kívül semmi sem zavarta a sziget buja növényzetét. Emberi tulajdonság, hogy a mult kedves emlékei igen gyakran áldásos módon feledtetik a kevésbé kedves emlékeket s ilyenek - mi tagadás - a "régi" szigeten bizony szintén voltak bőven. A roskatag lóistálló és kocsifészer bűze, a kertészeti üzem és a volt gazdasági udvar tisztátalanságai, a parti fűzesekben tanyázó szúnyogok milliárdjai, stb. stb. - mikről beszélni sem jó, bizony sok-sok bosszúságot okozott a sziget akkori látogatóinak. Mindez ma már - szerencsére - a feledésbe merült múlté. Az előbb felsorolt, joggal kifogásolt állapotok, melyek részben a Margitszigeten, részben ettől északra a Duna két partján kifejlődtek, súlyos feladatot róttak és rónak a Közmunkák Tanácsára. A helyes megoldás útja tulajdonképpen önként kínálkozott. 

A közvetlen közelségben lévő óbudai, ú. n. hajógyári sziget szerencsére megmaradt szűzi érintetlenségében, s ott az előbb felsorolt minden baj orvoslására: a vízi sportot gyakorló egyesületek és a Margitszigetet szolgáló üzemek elhelyezésére teljes lehetőség mutatkozott. Az óbudai sziget területe (mintegy 185 hold) felülmúlja a Margitsziget területét s elég nagy arra, hogy ne csak Óbudára, hanem az egész főváros vízisportjának központja legyen. A szigetnek erre való alkalmasságát alig kell bizonyítani. Jó levegőjét a budai hegység légáramlata szolgáltatja, megközelíthetőségét pedig a most épülő Árpád-híd biztosítja, mely a Margitszigetnek felső csúcsát, az óbudai szigetnek pedig alsó csúcsát érinti s a két sziget ilyenformán közvetlen összeköttetésbe kerül.
 

Tudjuk azonban, hogy a gondolat megszületésétől a terv megvalósításáig rendszerint mily hosszú s gyakran mily rögös és nehéz az út. Az óbudai sziget sportközponttá való fejlesztésének szinte nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a sziget köztulajdonul megszereztessék. Mintegy húsz évvel ezelőtt azonban az addig kincstári tulajdonban volt sziget a Dunagőzhajózási Társaság (most Göring művek) tulajdonába ment át,így annak köztulajdonul való megszerzése mindezideig leküzdhetetlen nehézségbe ütközött s a Közmunkák Tanácsa erre irányuló törekvései eredménytelenek maradtak. A Tanács mindezek ellenére a szigetnek szánt jövőbeli rendeltetését biztosította azáltal, hogy a szigetet be nem építhető területnek jelölte ki s ezt az Építésügyi Szabályzat keretében is leszögezte.
 

A Tanács avégből, hogy addig is, amíg az óbudai szigetet véglegesen megszerezheti, a Margitszigetet az oda nem illő üzemektől tehermentesítse, a sziget területének nagy részét bérbevette s az üzemi kertgazdaságot ott helyezte el. A bérbevétel által a Tanács egyúttal elejét vette annak a lehetőségnek, hogy a szigeten a kitűzött célnak esetleg akadályul szolgáló letelepülések történhessenek.
 

Elfogadta a Tanács a szigetnek a műszaki osztály által készített rendezési tervét, amely, bár végleges megállapítást még nem nyert, a sziget fejlesztésének alapgondolatát juttatja kifejezésre. A terv lényegét, a szó szoros értelmében: gerincét a sziget tengelyvonalában haladó, közel két és fél kilométer hosszú versenyevezős pálya alkotja. Takaros kisregényt lehetne írni a reménybeli versenyevezős pályaodisszeájáról. A legelső terv szerint a csepeli Dunaágban létesült volna, evezős szempontból azonban a víznek áramlása és egyelőre ki nem küszöbölhető szennyeződése komoly kifogást okozott. Az ú. n. északi kikötő létesítésével kapcsolatban szintén felmerült a gondolat, hogy az újpesti kikötő egyenes irányú meghosszabbításával a kikötő evezős versenyek megtartására is alkalmas módon képeztessék ki.

 
E terv ellen az a kifogás merült fel, hogy ily megoldás a kikötő forgalmát zavarja. A harmadik terv a nemzeti Stadionnak a Lágymányoson leendő felépítésével kapcsolatban merült fel. E terv szerint az összekötő vasúti hídtól délre fekvő téli kikötő gátja lett volna meghosszabbítandó. Itt azonban nemcsak a környezet nem mutatkozott megfelelőnek, nemcsak a közlekedés kérdése látszott nehezen megoldhatónak, hanem az aránytalanul nagy költségek is kilátástalanná tették e terv megvalósítását.

Ha evezőspálya, mint emberi alkotás, egyáltalában tökéletes lehet, úgy az óbudai szigeten tervezett pálya bizonyára az. A sziget zöld lombjai között, semmitől sem zavartatva, egyenlő szélességű és egyenlő mélységű nyílegyenes irányú vízfelület, kétoldalán az evezős egyesületek clubházaival, virágágyakkal szegélyezett séta utak között, mint versenypálya bizonyára nemcsak a nemzetközi sportfeltételeket eégíti ki, hanem gyönyörűségül szolgál azoknak is, akik a testedzés mellett a lelki kielégülést is értékelik.
 

A sziget hatalmas területe az ősi fák között természetesen otthont nyujthat egyéb sportágaknak is s az írigyelt szigeti környezetben véglegesen elhelyezkedhetnek oly sportok is, melyek a Margitszigeten a dús lombok és gyepmezők áhítatos csöndjét és nyugalmát zavarják. Az áttelepítés révén a Margitszigeten a természet visszanyeri régi birodalmát, az óbudai sziget pedig a sportok mintaszerű központja lesz.

Megjelent: Magyar Építőművészet 1941. november