Nem vágják ketté az Óbudai-szigetet - hála a Göring-műveknek

El sem tudnánk képzelni, mekkora gondban lenne ma a Sziget fesztivál közönsége, amennyiben 1941 táján, a német kézbe került Dunagőzhajózási Társaság - akkori nevén Göring-művek - nem hiúsítja meg az Óbudai sziget kettévágását. Kerülgethetnék a csónakházakkal körbepettyezett 2,5 kilométer hosszú nyílegyenes evezőpályát. A Nagyszínpad helyén egy stadion bosszantaná az erre érzékenyeket, a munkásosztály pedig a Hajógyári-szigetről eltűnő üzemeket siratná. Örülhetnének viszont a sportrajongók, a korabeli közmunkák szervezésével megbízott Közmunkák Tanácsa és természetesen a parkosítás lelkes hívei. És dícsérhetik a városfejlesztés, városépítészet iránt érdeklődők Zalabai Csilla (Margitsziget blog) szemfülességét, aki befényképezte nekünk alábbi kortörténeti dokumentumot!

Dunai Szigetek sportjelentősége

Írta: Fodor Sándor

Azt hiszem, hogy kivétel nélkül bárki, aki - valaha régen - végig hajókázott a Themzén Hampton-Courttól Londonig, látva a folyó virágba borult két partján a szebbnél szebb clubházakat s a csillogó víz tükrén a gondtalan csónakázók ezreit, vágyakozva sóhajtott fel, vajha a mi Dunánk is ily vidám, egészséges és szemet-szívet gyönyörködtető üdülésnek lenne szülőanyja.
 

A vágy már kezd nálunk is lassankint valóságban teljesedni. Az egészséges életösztön, fajtánk hagyományos előszeretete és hajlama a vízi élet iránt, a vízi sportban külföldön is elért nagyszerű eredmények egyre nagyobb tömegekben csábítják a főváros lakosságának tízezreit a Duna partjára. Ennek az egyébként rendkívül örvendetes jelenségnek meg vannak persze a maga árnyoldalai is, amik a  rohamos fejlődésnek rendszerint természetes velejárói. Ezeknek legelrettentőbb példáit a Római-parton s a Dunapart oly helyein látjuk, ahol a fizika törvényei szerint a nem kívánatos építésmód ellen a legkisebb ellenállás mutatkozott: elhagyatott vizenyős, bozótos területeken mint pl. a Vizafogói gát feletti iszapos parton, az újpesti Népszigeten, a Palotai szigeten stb. A hatóságok intézkedései nem tudtak sem lépést tartani a kirobbanó fejlődéssel, sem pedig gátat vetni a pajtaszerű csónakházak és hétvégi "szállók" elburjánzásának. Természetes, hogy az előkelőbb evezős egyesületek nem kívánkoznak ilyen környezetbe, igyekeztek lehetőleg a Margitszigeten elhelyezkedni s a Margitszigetnek főleg a Pest felöli partján egész sora épült a sportházaknak. Ám viszont ez a Margitsziget látogatói részéről váltott ki jogos panaszt, mert valóban ép a legkedveltebb sétautat vonják el a közönség elől s bizony a sziget ilyfajta túlzott beépítése nem válik előnyére a gyönyörű szigetnek, melynek törvényszerű rendeltetése, hogy elsősorban gyógy- és üdülőhelyül szolgáljon s ott a sport csak igen mérsékelt térfoglalásra tarthat igényt. Romantikus túlzók (többnyire koros gavallérok) még ma is sokszor visszasírják a Margitsziget régi idillikus képét, amidőn néhány régivágású épületen s a csilingelő lóvasúton kívül semmi sem zavarta a sziget buja növényzetét. Emberi tulajdonság, hogy a mult kedves emlékei igen gyakran áldásos módon feledtetik a kevésbé kedves emlékeket s ilyenek - mi tagadás - a "régi" szigeten bizony szintén voltak bőven. A roskatag lóistálló és kocsifészer bűze, a kertészeti üzem és a volt gazdasági udvar tisztátalanságai, a parti fűzesekben tanyázó szúnyogok milliárdjai, stb. stb. - mikről beszélni sem jó, bizony sok-sok bosszúságot okozott a sziget akkori látogatóinak. Mindez ma már - szerencsére - a feledésbe merült múlté. Az előbb felsorolt, joggal kifogásolt állapotok, melyek részben a Margitszigeten, részben ettől északra a Duna két partján kifejlődtek, súlyos feladatot róttak és rónak a Közmunkák Tanácsára. A helyes megoldás útja tulajdonképpen önként kínálkozott. 

A közvetlen közelségben lévő óbudai, ú. n. hajógyári sziget szerencsére megmaradt szűzi érintetlenségében, s ott az előbb felsorolt minden baj orvoslására: a vízi sportot gyakorló egyesületek és a Margitszigetet szolgáló üzemek elhelyezésére teljes lehetőség mutatkozott. Az óbudai sziget területe (mintegy 185 hold) felülmúlja a Margitsziget területét s elég nagy arra, hogy ne csak Óbudára, hanem az egész főváros vízisportjának központja legyen. A szigetnek erre való alkalmasságát alig kell bizonyítani. Jó levegőjét a budai hegység légáramlata szolgáltatja, megközelíthetőségét pedig a most épülő Árpád-híd biztosítja, mely a Margitszigetnek felső csúcsát, az óbudai szigetnek pedig alsó csúcsát érinti s a két sziget ilyenformán közvetlen összeköttetésbe kerül.
 

Tudjuk azonban, hogy a gondolat megszületésétől a terv megvalósításáig rendszerint mily hosszú s gyakran mily rögös és nehéz az út. Az óbudai sziget sportközponttá való fejlesztésének szinte nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a sziget köztulajdonul megszereztessék. Mintegy húsz évvel ezelőtt azonban az addig kincstári tulajdonban volt sziget a Dunagőzhajózási Társaság (most Göring művek) tulajdonába ment át,így annak köztulajdonul való megszerzése mindezideig leküzdhetetlen nehézségbe ütközött s a Közmunkák Tanácsa erre irányuló törekvései eredménytelenek maradtak. A Tanács mindezek ellenére a szigetnek szánt jövőbeli rendeltetését biztosította azáltal, hogy a szigetet be nem építhető területnek jelölte ki s ezt az Építésügyi Szabályzat keretében is leszögezte.
 

A Tanács avégből, hogy addig is, amíg az óbudai szigetet véglegesen megszerezheti, a Margitszigetet az oda nem illő üzemektől tehermentesítse, a sziget területének nagy részét bérbevette s az üzemi kertgazdaságot ott helyezte el. A bérbevétel által a Tanács egyúttal elejét vette annak a lehetőségnek, hogy a szigeten a kitűzött célnak esetleg akadályul szolgáló letelepülések történhessenek.
 

Elfogadta a Tanács a szigetnek a műszaki osztály által készített rendezési tervét, amely, bár végleges megállapítást még nem nyert, a sziget fejlesztésének alapgondolatát juttatja kifejezésre. A terv lényegét, a szó szoros értelmében: gerincét a sziget tengelyvonalában haladó, közel két és fél kilométer hosszú versenyevezős pálya alkotja. Takaros kisregényt lehetne írni a reménybeli versenyevezős pályaodisszeájáról. A legelső terv szerint a csepeli Dunaágban létesült volna, evezős szempontból azonban a víznek áramlása és egyelőre ki nem küszöbölhető szennyeződése komoly kifogást okozott. Az ú. n. északi kikötő létesítésével kapcsolatban szintén felmerült a gondolat, hogy az újpesti kikötő egyenes irányú meghosszabbításával a kikötő evezős versenyek megtartására is alkalmas módon képeztessék ki.

 
E terv ellen az a kifogás merült fel, hogy ily megoldás a kikötő forgalmát zavarja. A harmadik terv a nemzeti Stadionnak a Lágymányoson leendő felépítésével kapcsolatban merült fel. E terv szerint az összekötő vasúti hídtól délre fekvő téli kikötő gátja lett volna meghosszabbítandó. Itt azonban nemcsak a környezet nem mutatkozott megfelelőnek, nemcsak a közlekedés kérdése látszott nehezen megoldhatónak, hanem az aránytalanul nagy költségek is kilátástalanná tették e terv megvalósítását.

Ha evezőspálya, mint emberi alkotás, egyáltalában tökéletes lehet, úgy az óbudai szigeten tervezett pálya bizonyára az. A sziget zöld lombjai között, semmitől sem zavartatva, egyenlő szélességű és egyenlő mélységű nyílegyenes irányú vízfelület, kétoldalán az evezős egyesületek clubházaival, virágágyakkal szegélyezett séta utak között, mint versenypálya bizonyára nemcsak a nemzetközi sportfeltételeket eégíti ki, hanem gyönyörűségül szolgál azoknak is, akik a testedzés mellett a lelki kielégülést is értékelik.
 

A sziget hatalmas területe az ősi fák között természetesen otthont nyujthat egyéb sportágaknak is s az írigyelt szigeti környezetben véglegesen elhelyezkedhetnek oly sportok is, melyek a Margitszigeten a dús lombok és gyepmezők áhítatos csöndjét és nyugalmát zavarják. Az áttelepítés révén a Margitszigeten a természet visszanyeri régi birodalmát, az óbudai sziget pedig a sportok mintaszerű központja lesz.

Megjelent: Magyar Építőművészet 1941. november