Kettészelt Torda-sziget

"Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak" címmel akár rovatot is lehetne indítani, hiszen temérdek dunai sziget szenvedett helyrehozhatatlan kárt az emberi beavatkozás miatt. Utoljára a Vének melletti Torda-sziget került bele ebbe a kategóriába, ugyanis 2017-2022 között a szigeten épült fel az a torkolati műtárgy, amely a Mosoni-Duna visszaduzzasztása mellett a Szigetközt is lerövidítette egy kilométerrel. Mostani bejegyzésünkben beszámolunk róla, hogyan fest a kettészelt Torda-sziget egy évvel a "műtét" után. 

A kettészelt Torda-sziget (forrás)

Elsőként fontos leszögezni, hogy a magyar Duna-szakaszon két Torda-sziget is akad, az egyik Váccal szemben, a másik pedig Véneknél, a Szigetköz csúcsán. Előbbiről számos cikk született a blogon, miközben a véneki Torda sziget történetét alaposan feldolgozta Ádám Szilvia a doktori értekezésében (Dunai szigetek ártéri erdeinek természetvédelmi, ökológiai és tájtörténeti kutatása 2020.), valamint a torkolati műtárgy beruházását Jakab László mutatta be a Pangea blogon. Ahhoz, hogy távlatokban is lássuk a Torda-sziget felszámolását, mindenképpen érdemes kitérni a sziget fejlődéstörténetére. 

A sziget névadója, a Váccal szemközti Tordával egyetemben egy azóta elpusztult középkori település volt. Ádám Szilvia elmélete szerint a település az erdélyi Tordáról származó só elosztása révén kapta ezt a nevet, azonban a "Torda" településnévként meglehetősen gyakori volt Magyarországon (lásd: Bihartorda, Torontáltorda, stb.) Tordateleke egykor feltehetőleg éppen a Torda-szigeten helyezkedett el. Pontosabban egy félszigeten, a Szigezköz legkeletibb részén. Ugyanis a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzött feljegyzés szerint a Duna csak később vágta le a szigetet, miután a földnyelv Vének alatt átszakadt valamikor a XVI.-XVIII. század során. Az újonnan kialakuló Duna-medret Farkasúsztató-ágnak nevezték el. Tordateleke pusztulása után Gönyű és Vének közösen osztozott a (fél)szigeten. Keleti része ugyanis messze, Gönyűig nyúlt, a két falu közötti határvonalat egy markáns árok jelezte.

A Szigetköz déli csúcsánál a Duna rendszeresen változtatta folyását a kavicsos mederben. A kanyarulatfejlődés következtében a Torda-sziget is folyamatosan változott, mint azt láthattuk a félszigetből szigetté alakulásnál is. A sziget kialakulása eróziós munkáról tanúsodik; A Torda-sziget elmosódását korabeli feljegyzések és felmérések is megerősítik. Területe így változott az évszázadok során:

1808. 120 hold kaszáló, kb. 69 ha

1870. 61 hold, 35 ha

2018. 16 ha  

Azaz területe két évszázad alatt a negyedére csökkent a 2017-es építkezés megkezdése előtt. Elsősorban a főági part pusztult, a sziget hossza pedig folyamatosan rövidült. Először a Gönyűig érő nyúlványt pusztította el a Duna, később a sziget fő tömege is kezdett elvékonyodni. Mindez részben természetes, részben antropogén folyamat volt, hiszen a Szigetközből és a Csallóközből már évszázadokkal korábban is ismerünk dokumentált folyószabályozási munkálatokat, ami hatással volt a vízáramlásra. 

A kiinduló állapot, a Torda-sziget és a Mosoni-Duna torkolata 1940-ben

A Torda-szigetet is utolérte a folyószabályozás 1896 környékén. A Farkasúsztatót egy keresztgáttal lezárták a Mosoni-Duna oldalán, a Kolera-sziget déli csúcsától pedig egy párhuzamművet építettek a Torda-szigetre. Mivel a Kolera-sziget felső részét is elrekesztettékk, a Torda-sziget felső szakasza mentén nagyrészt megállt a vízáramlás. Ezt a mellékágat később depóniaként kezelték, a főág kotrásából származó kavicsmennyiséget a párhuzammű belső oldalán halmozták fel 1959-ben, ami később a Kolera-sziget részévé vált. A beavatkozások folytatódtak ezután is. Egyrészt a természetes élőhelyek helyreállítása érdekében megnyitották felül a Kolera-sziget zárását, valamint a Torda-szigetre vezető párhuzamművet is, így középvíznél megindulhatott újra a vízáramlás. Másrészt pedig a gönyűi kikötő építésével párhuzamosan kiegyenesítették a Torda déli partját egy kőszórással, annak érdekében, hogy a veszteglő hajókat itt ki lehessen kötni. 

Ezt a már korántsem idilli állapotot szüntette meg a Mosoni-Duna torkolatában felépített zsilip és duzzasztómű. A bősi erőmű egyik következménye volt az alvízi medermélyülés és erőteljes bevágódás. Ez azzal jár, hogy a már amúgy is alaposan megregulázott és szabályozott vízhozamú Mosoni-Dunát leszívta a főág. Egészen Győrig érezhető volt a vízszint csökkenése. Az EU-s finanszírozású projekt lényege éppen az volt, hogy valamennyi víz maradjon a Mosoni-Dunában. Ennek érdekében áldozták fel a Torda-szigetet. A torkolati műtárgyat építhették volna a korábbi mederbe is, azonban ott volt már a gönyűi kikötő, melynek ez a műtárgy alaposan megnehezítette volna a működését és a kivitelezést is. 

A Mosoni-Duna torkolata 2022 nyarán

Több száz éven keresztül a Torda-sziget egy üde kaszáló és legelő volt, melyet a hajóvontatás korában még a parton sem övezte galériaerdő. A füzeseket visszametszették kosárfonáshoz használt vesszők miatt, de vannak feljegyzések a nádvágásról is. Az eredeti kaszáló funkció egészen a legutóbbi időkig fennmaradt, a réteken feltehetően számos védett növénnyel, amikor is 1976-ban erdőt telepítettek az egész szigetre. Érdekes módon az erdészeti hasznosítás csak a 2000-es évek elejéig tartott. 2005-ben a sziget közepén már nem volt erdő.

A Mosoni-Duna torkolati szakaszán az alábbi fő változások történtek:

• A korábbi meder a gönyűi kikötő öblévé alakult át
• A Torda-sziget két elszigetelt (a képen erdővel borított) részre szakadt, a déli része gyakorlatilag az a kőszórás, amit még a 2000-es években hoztak létre a kikötő céljára
• Mindkét sziget-maradvány félszigetté alakult
• Vénektől keletre széles sávban kiirtották az ártéri erdőt és egy árvízvédelmi töltést építettek a zsilipig
• A torkolati műtárgy hídként is funkcionál, így a Szigetköz legeldugottabb településére viszonylag egyszerűen el lehet jutni az 1-es út felől
• A párhuzammű alsó részét kitermelték, a maradékot "bekanyarították" a Torda-sziget északi maradványához. Ez a kőszórás jelenleg a Szigetköz alsó csúcsa
• A Farkasúsztató-ágat végleg lezárta a töltés. Míg korábban itt nagyvíznél mozgott a víz, az új töltés ezt már végleg megakadályozza

Egy évvel az átadás után, 2023. július közepén a kánikulában így nézett ki a Torda-sziget (két) maradéka:

A Torda-sziget egykori déli partja vonalában húzódik az új töltés az öböl és a Mosoni-Duna között.

A torkolati műtárgy hajózsilipje.

A Torda-sziget keleti maradványához vezető lejtő, ahol ezentúl a kenukat ki lehet emelni. 

A Szigetköz új alsó csúcsa a zsilipről fotózva.

Már nem kell úszniuk a farkasoknak, használhatják a Vénekre vezető töltést.

Remélhetőleg a sziget felszámolása révén megoldódott a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a csökkenő kisvizek problémája. Bár jellemzően a folyószabályozási megoldások többnyire újabb problémákat generálnak, amelyek újabb és újabb beavatkozást igényelnek, létrehozva egy végtelen ördögi kört. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Ádám Szilvia: Dunai szigetek ártéri erdeinek természetvédelmi, ökológiai és tájtörténeti kutatása 2020.

https://mernokvagyok.hu/blog/2022/06/23/atadtak-a-mosoni-duna-torkolati-mutargyat/

https://pangea.blog.hu/2017/09/13/a_szigetkoz_csucsan

Aranykert Véneken

IN ENGLISH

Aranykertnek jellemzően a Csallóközt szokás nevezni. Hogy ez pontosan miért alakult így, talán az aranymosás miatt, valószínűleg sosem fog kiderülni, de annyi bizonyos, hogy az Aranykert egy darabkája megtalálható a szemközti Szigetközben, annak is az alsó csúcsánál, Vének település mellett. 

Erzsébet királyné udvartölgyei

Nem nagy kert ez, mindössze egy tucat tölgyfa alkotja, plusz az alattuk elterülő kaszáló. Mintha a keskeny folyóháton épült falu meghosszabbított nyúlványa lenne. A mellette futó hatalmas árvízvédelmi töltés mentén végig kivágták a fákat a mentett oldalon, de ezen a ponton ez a szabály mintha nem érvényesülne. A helyszínen kevésbé érzékelhető, de szabályos rendben ültették a kocsányos tölgy-ligetet, a fák termetéből ítélve jó régen. Közülük az egyik sajnálatos módon, az egyik ág elszáradt leveleiből ítélve idén kiszáradt. A tölgyek alatt kihelyezett információs tábla korukat legalább 125-127 évre teszi, ugyanis két ütemben 1896-ban és 1898-ban ültették a facsemetéket, előbb a Millennium, majd két évvel később Erzsébet királyné halála emlékére (1898. szeptember 10.). Az előbbi csoport hatszöget alkot, közepén a nevezetes Árpád tölggyel, melynek tövébe a falubéliek időkapszulát rejtettek. Ennek a facsoportnak a délkeleti tagja száradt ki idén, megbontva a geometriai formát. Az Erzsébet-facsoport öt példánya "X" betűt formáz, a millenniumi csoporttól nyugatra. Igazán jól ezeket a formákat lomb nélküli időszakban, "odafentről" lehet kivenni. A facsoport természetvédelmi értékét az adja, hogy állítólag a facsemeték az azóta kiirtott szigetközi keményfás ligeterdőkből származnak. 

Vének szürkeárnyalatos aranykertje (fentrol.hu) 1969. november 12.

Nem sok kellett ahhoz, hogy a Vízügy az árvízvédelem érdekében kivágja őket. Korabeli sajtóhírek szerint a tölgyfa-liget megmenekülését Pados Józsefnek, az utolsó véneki iskolaigazgatónak köszönhetjük, aki "általános iskolás korú diákjaival élő láncot alkotott a liget körül, és ez meghátrálásra késztette a motorfűrészekkel a letárolásra felvonulókat, illetve főnökeiket": 

Kimenekülünk az iskola szívig hatoló csendjéből. Pados József Véneken minden házról tud valami érdekes történetet. Portától portáig jutunk, s emlékeiben felmelegszenek régi történetek, huncutságok. A falu végén megállunk az Aranykert előtt. Gyönyörű tölgyek ringatják ágaikat a meleg szélben. 

— Ez itt a hét vezér fája. A millenniumkor ültették őket. A ránk maradt írások szerint az Árpád fája tövébe egy üvegbe helyezték a falu akkori lakosságának a nevét, s minden akkori pénzből is eltettek egyet a fa tövébe. 

— Ezek voltak azok a fák, amelyeknek a megmentéséért még nekem is telefonáltál? 

— Igen. Évekkel ezelőtt ki akarták vágni őket, mivel van egy olyan rendelkezés, hogy a töltés oldalától számítva hatvan méterig semmi nem lehet a terepen. Szerencsére, sikerült megmenteni őket. Sokat jártam utána, de nem volt hiábavaló a fáradozásom. Most már nemcsak a vénekiek, de a győriek is kedvükre gyönyörködhetnek benne, mert a Duna-parton egyre több kis nyaraló épül. Kolerasziget, Tordasziget, Angliakert, Szélkert, Ficsor-dűlő, Rókadomb, Ciglés, Ökörmező — valamennyinek tudja a történetét, s úgy ismeri a környéket, akár a tenyerét. (Kisalföld, 1974-06-12 / 135. szám)

Az Aranykert fái megmenekültek, 1982 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak. Az iskola nem volt ilyen szerencsés, a véneki gyerekeket manapság Kisbajcsra viszik iskolába. 

Hűsölő Nepomuki Szent János

Annak ellenére, hogy a millenniumi tölgyek egyike elszáradt, még mindig kereken egy tucat fa dacol a vízügyi rendelkezésekkel, ugyanis Vénektől északra, a töltés oldalában áll egy öreg fekete nyárfa, amely oltalmazón nyújt árnyékot az alatta megpihenő Nepomuki Szent Jánosnak. Legalább három út forgalmát figyeli, miközben a háta mögött, a töltésen túl ott folyik a Duna.

Gubacs beszántott szigete

A Gubacsi-sziget eltűnt. Felszívódott szinte rögtön azután, hogy a Soroksári-Dunát 1872-ben elzárták. Hirtelen halála után gyakorlatilag semmi nem maradt belőle, ami egykori sziget-mivoltára emlékeztetne. Földi maradványai néhány helyen, szétszóródva még megvannak, és hallgatnak. Aki tudja mit kell keresni találhat néhány békalencsés tócsát, aknafedél alól kihallatszó csordogálást, vagy éppen egy frissen nyírt folyómedret. 

A Gubacsi-Duna ápolt és gondozott medre

Előző bejegyzésünk címéről a terepen egyértelműen bebizonyosodott, hogy a befejezett múlt idő sokkal inkább helyes. Ebben áttekintettük a sziget történetét — odafentről. Ezt követően, 2023. július 11-én egy terepbejárás keretében kellett volna feltárni, mi is maradt az egykori Gubacsi-Dunából, ami kelet felől határolta a Gubacsi-szigetet. Spolier! Két tényezőre vezethető vissza ennek sikertelensége, 1. nem volt mit feltárni, illetve 2. nem volt mód feltárni. 

Medermaradvány egy beépítetlen telek közepén,
Soroksár, Felső Dunasor 28.

A Gubacsi-sziget déli csúcsa Soroksár alatt volt, a Molnár-sziget mellett. Ez egy felparcellázott, beépített terület, lassan 100 éve. A kor tükröződik az épület-állományon, melynek egy része konkrétan a Gubacsi-Duna medrében épült fel. A Felső-Duna sor páros oldalon épült házainak hátsó kertje alaposan mélyül, éles kontrasztot alkot a páratlan oldallal, ahol a telek vége falszerűen emelkedik. Van ahol a szintkülönbség a 10 métert is elérheti. Ezt a magaspartot mosta alá egykor a Gubacsi-Duna, melynek ezen a szakaszon csak egy jókora beépítetlen telken maradt némi nyoma, egy keskeny árok a lekaszált gyep legmélyebb vonalában. Mivel a medret felparcellázták, csak a tulajdonosok engedélyével lehetne megvizsgálni. A molnár-szigeti torkolati szakasz nádassal benőtt terület, de itt is kerítés akadályozza meg a bejárást. 

Az alámosott magaspart Soroksáron, Felső Dunasor páratlan oldal.

Egy ponton, de még a Dobó utcától délre a régi mederben megmaradt vizet csatornázták. A csatorna két telekkel az említett utcától északra is tart, ahol egy aknafedél alatt hallani a víz állandó csobogását. Ez azt a naiv gondolatot ébresztheti az ide látogatóban, hogy a meder talán még ma is szállít vizet. Ez a víz azonban nem a Dunából származik, hanem a magaspart tövében fakadó talajvízforrások vizét gyűjti össze. Tehát bizonyos értelemben a régi meder egy szakasza mind a mai napig vezet némi vizet a Soroksári-Dunában.

A soroksári Dobó utca legmélyebb pontja alatt rejtőzik az egykori mellékág medre

Ez a nedves meder egy szakaszon a felszínen is megfigyelhető, a Dobó utcától északra, bár nem egyszerű rálelni. Kelet felől telkek határolják, nyugat felől pedig áthatolhatatlan, kimondottan ellenséges susnya. Nagy szerencsével megtalált állatcsapásokon közelíthető meg, pókhálókon és szúnyogfelhőkön keresztül. Ez a barátságtalan terület amúgy a Gubacsi-sziget szennyvízteleptől délre eső felére jellemző, és alapvetően akadályozza a mederformák megfigyelését. Mielőtt ezt részletesebben megtárgyalnánk érdemes bemutatni azt az árkot, ahol sikerült nyílt vízfelülettel találkozni.

Nem sok, de ennyi maradt a Gubacsi-Dunából

Körülbelül 3-4 méter széles árokról van szó, melynek felszínét 2023. júliusban mindenütt békalencse fedett. Nyugati, meredek partját egy párhuzamos, töltés-szerű magaslat kísérte. Nem lehetetlen, hogy az árkot mesterségesen kikotorták és az anyagot a part mentén halmozták fel. Manapság főleg fiatal zöldjuhar fák nőtték be a töltést, az aljnövényzet pedig borostyán. A túlsó part telekhatár, amelyet a lakók saját ízlésük alapján rendeznek be. A vizesárok egy szakaszon követi a magaspartot, azonban kiterjedése bizonytalan. Teljes hosszát azért nem sikerült megállapítani, mert a sziget gerincén, a kerékpárúttal párhuzamosan, de attól keletre fekvő földútról szinte képtelenség megközelíteni. Az okokat érdemes felsorolni, hiszen a jó képet kapunk belőle a sziget jelenlegi "hasznosításáról". Először is vannak a gondozott kiskertek, ahol a helybéliek termesztenek zöldséget. Ezek jellemzően kisebbségben vannak, a többséget alkotó elvadult susnyás területekhez képest.

Kiskerti művelés a Gubacsi-szigeten, valahol a háttérben húzódik a meder

Csak régi térképekről lehet megmondani, hogy a kaszáló valaha Duna-meder volt.

Az 1970-es években még TSZ művelés alatt álló területen a mezőgazdasági művelés megszűnése után a természet önhatalmúan kitöltötte a rendelkezésére álló űrt. Ennek jellemző példája az embermagasságú kanadai aranyvessző, vadrózsabokrokkal tarkítva. Ez utóbbiak teszik igazán aknamezővé a sziget déli területét. A kanadai aranyvessző az ültetett erdőkben is jelen van. A magától felnőtt, többé-kevésbé természetes erdőkben az emberi megtelepedés nyomai hátráltatják a sziget bejárását. A soroksári gyilkosság emléke óvatosságra intheti az embert, amikor az erdőben megbúvó kunyhókat közelíti meg, ahol jobb esetben ki van írva, hogy "magánterület", rosszabb esetben a túl későn felhangzó kutyaugatás hozza a frászt a gyanútlan vándorokra. A földútról keletre forduló dűlőutak többsége ilyen telekre vezet, keresztülhúzva a mellékág nyomvonalának megfigyelésének tervét.

Idill a Gubacsi-Duna mellékágában

Ott, ahol a Gubacsi-Duna egykori medre eltávolodik a magasparttól és az ártéren kanyarog, keresztezve a kelet-nyugati irányú dűlőutakat, egészen más jellegű probléma merül fel. Egészen gyanútlanul lehet keresztezni a folyómedret, annak ugyanis semmiféle nyoma nem maradt a terepen. Se egy markáns mélyedés, se a növényzet változása nem jelöli ki. Akárhányszor próbáljuk megtalálni a régi térképekről átmásolt nyomvonalat a kerékpárút közvetlen keleti oldalában, ugyanez az eredmény. A medret elszántották, betemették, ráadásul még be is nőtte az embermagasságú gyom. És ugyanígy semmi maradványa nincs a szennyvíztelep déli oldalában ültetett nyáras véderdőben, ahol még aljnövényzet se nagyon zavarná a kilátást. A terep legfeljebb deciméteres magasságokban változik, de soha nem ott, ahol kellene.

150 éve itt még Duna-meder volt, ma már nyoma sincs

A Gubacsi-szigetet kettévágó, a Soroksári-Dunának némi vízutánpótlást nyújtó szennyvízkifolyó

A Gubacsi-sziget északi része a várható eredményt tekintve rosszabb helyzetben van, ugyanis a terület be van építve zártkertekkel, a parton csónakházakkal, sőt északon lakóparkokkal is. Sokkal intenzívebb az emberi felszínformálás hatása, ennek ellenére a terep (természetes) morfológiája sokkal élénkebb, mint a szennyvíztelep kifolyójáról délre. Ezen a szakaszon a szennyvíztelep volt a fő oka a Gubacsi-Duna eltűnésének. Az 1950-es években felépített létesítmény eltemette a legnagyobb kanyarulatát. A tőle északra fekvő mederszakaszt a téglabányászat semmisítette meg 1-2 évtizeddel később. Először egy negatív forma (bányagödör) jött létre, majd ezt rekultiválták, de a feltöltés a meder szelvényében is a magaspart szintjéig emelte meg a terepet.

A Soroksári-Duna medrében épült, elhagyott sporttelep. 

Nyugati oldalán a Gubacsi-sziget alaposan meghízott az elmúlt másfél évszázadban. Ahol most bezárt, pusztuló és szépen rendben tartott csónakházak, vendéglátóipari egységek váltakoznak, régen a Soroksári-Duna hullámzott. A szabályozás előtti part valahol a Vízisport utca nyomvonalán haladt. Ez az utca abban az értelemben is vízválasztó, hogy keleti oldalán szemmel láthatóan magasodik a térszín, kontrasztot alkotva a páros oldalon található sík területtel. Itt található a Gubacsi-sziget északi csúcsa, mely körülbelül Vízisport utca Közműhelytelep utca sarkán ágazott ki a Soroksári-Dunából.

A Gubacsi-sziget legmagasabb térszíne a Vízisport utca páratlan oldalán

Ha a Közműhelytelep utcán a GÉV felé tartva jobbra pillantunk, egy ápolt, gondozott füves területet láthatunk, ami mélyen benyúlik a telkek mögé. A kezdőképen látható mélyedés ez, ami ívesen követi az egykori meder északon fennmaradt nyomvonalát. Kelet felől meredek part határolja, ami emberkéz munkája. A folyamatos feltöltések alaposan leszűkítették és szűkítik ma is a sport- és ipartelepek hátsó kerítésénél. Az itt lakók megerősítik az előző cikkben írtakat, miszerint a TSZ előtt bolgárkertészek művelték a szigetet, jelentősen hozzájárulva annak eltűnéséhez. A mederről nem tudnak semmit, így nekem kell elmagyaráznom, hogy a házuk mögötti szépen ápolt gyep a Gubacsi-Duna leglátványosabb formában fennmaradt szakasza. Itt már olyan apró dolgoknak is lehet örülni, hogy a házak ereszcsatornái mind ebbe a mederbe vezetnek az alagcsövezett veteményesen keresztül. Az itt elszivárgó vizek pedig valahogy mindig megtalálják útjukat a Dunához. 

Ki tudja, talán valahol a mélyben, a régi medrek nyomvonalán...

Eltűnő Gubacsi-sziget

Kevés dunai sziget eltűnését tudjuk konkrét évszámhoz kötni. A kezdetben Gubacshoz, majd Soroksárhoz, aztán a főváros XX. kerületéhez, végül ismét Soroksárhoz (XXIII. kerület) tartozó Gubacsi-sziget éppen ilyen. 1872-ben már előrehaladott állapotban volt a feltöltődése, de a gubacsi-zárógát 1872-es felépülése után azonnal kiszáradt a mellékága, azóta az urbanizáció lépésről-lépésre számolja fel azt, ami még megmaradt belőle. 

A Gubacsi-sziget 1775-ben (mapire.eu)

A Soroksári-Duna felső szakaszán Csepel és Soroksár között beszorul két viszonylag magas part közé. Nyugaton a Csepel-sziget legmagasabb vonulatát képező futóhomokos terület; a Királyerdő, míg kelet felől a Gubacs és Taksony közötti II/b folyóterasz határolja azt a kb. 800 méter széles öblözetet, melyben egykor legalább négy név szerint ismert sziget helyezkedett el. 

Volt egy ötödik is a Gubacsi-, Molnár-, és a két Zsidó-sziget mellett, ennek nevét azonban egyedül a III. katonai felmérés (1880) térképszelvényén örökítették meg. A Plesze-sziget már ekkoriban is a part részét képezte, egy darabka árteret, ami hozzáforrt a magasparthoz, ott ahol a Gubacsi-sziget elkeskenyedett. A Plesze feltehetően egy fantomsziget, egyetlen térképen sem ábrázolják a mellékágát, amely ha létezett is, a térképezés korára már feliszapolódott.

A Gubacsi-sziget 1880-ban. (mapire.eu)

Az öblözetet két átkelő határolja, északon a török-korban elpusztult Gubacs falu révátkelője, ahol később a szűkület miatt kedvezett a terep a Soroksári-Duna lezárásához, valamint délen a mai molnár-szigeti komp, a Soroksári-Duna legkeletibb pontja. Földtörténeti skálán a Duna viszonylag későn jelent meg ezen a tájon, földrajztudósok az idősebb folyóteraszokat innen jóval keletebbre azonosították, azaz a Duna medre fokozatosan, elsősorban tektonikai okokból vándorolt nyugati irányba. Mígnem a jégkorszak vége felé elfoglalta mai nyomvonalát és bevágódva kialakította a két partján fekvő fiatalabb kavicsteraszokat. Ezek a kavicsteraszok a Pannon-tó üledékeire telepednek, ezek elsősorban tómedencében kiülepedett homokból és agyagból állnak. Utóbbi fontos szerepet töltött be a Gubacsi-sziget fejlődéstörténetében. A magaspart mentén Taksonyig számos forrás fakadt, közülük az egyik mellé 1780-ban kis kápolnát építettek. Napjainkban is megvan az 1780 körül épült Mariahilf kápolna a Helsinki út Meddőhányó (beszédes földrajzi név) utca kereszteződénél. 

Amíg létezett, viszonylag nagy kiterjedésű volt a Gubacsi-sziget. A megszűnése előtti mederviszonyok alapkán számolva területe 1 négyzetkilométer volt. Alakja viszonylag elnyúlt volt (2,8 km hosszú), területe északon és délen kiszélesedett, míg a "dereka" karcsú volt, 200 méter széles. Mellékágának hossza meghaladta a 3,5 kilométert. Északi csúcsa a mai Vízisport  utca és közműhelytelep utca kereszteződésében lehetett, déli csúcsa pedig Soroksáron, a Tárcsás utca meghosszabbított vonalában. 

Nevét az északi csúcsánál fekvő magasparton, közvetlenül a Duna mellett lévő Gubacs faluról kapta. Ezt a falut már 1067-ben említik oklevelek, amikor a százdi apátságnak adományozzák. A tatárjárás idején feltehetően elpusztult, a pusztulás emlékét megőrizte a Tatárdomb földrajzi név, amely magában rejtette a templomos falu romját. Ezt a dombot ma már hiába keresnénk, pusztulását (vele együtt a faluhelyét is) közvetett módon a pannon agyag okozta. Gubacsot pusztaként a Grassalkovich család által újratelepített Soroksárhoz kapcsolták közigazgatásilag. Maga a faluhely 1897-ben a frissen megalakuló Erzsébetfalvához került (Pestszenterzsébet), de a sziget maradt Soroksár tulajdonában. 1950. január elsején Soroksár és Pestszenterzsébet XX. kerület néven Budapest részévé vált, de a kerület 1994-es szétválasztása után a sziget viszonylatában kisebb módosításokkal helyreállt az 1898-as közigazgatási határ. A környékbeli svábok a Kohlbacher Insel nevet használták, amely feltehetően személynévből eredhetett. 

Valószínűleg a Gubacsi-sziget a Duna fokozatos bevágódása miatt magától is lefűződött volna. Hosszú és keskeny mellékága a XIX. században is fokozatosan szűkült, de jóval lassabban ment volna végbe a sziget eltűnése emberi beavatkozás nélkül. Hosszas vita után 1872-ben lezárták a Soroksári-Dunát egy töltéssel a mai Gubacsi híd felett, alig 800 méterre a Gubacsi-sziget északi csúcsától. Árvízvédelmi szempontokkal indokolták a beavatkozást, amely fél évszázadra mocsarat csinált a Soroksári-Dunából. A gáton egy hajózsilip szolgáltatott némi átfolyást, de nagyságrenddel kevesebbet, mint korábban, amikor ez az ág a Duna vízhozamának 1/3-át vezette le. A zárás következtében a Soroksári-ág felső részén gravitációs módon leürült a meder és kiszáradt a Gubacsi-sziget mellékága. Ezzel együtt megszűnt az árvízveszély, csökkent a talajvíz szintje, azaz az emberi megtelepedés lehetősége, mely eddig csak a folyóterasz szintjén volt lehetséges és észszerű, kiterjedt a Gubacsi-sziget egész területére, sőt még a korábbi meder szárazulattá váló parti szakaszára is. 

A Gubacsi-sziget 1930-ban.

Talán a fővárostól való távolság miatt eleinte lassan ment a sziget beépülése. 1930-ban mindössze a Soroksár felé eső déli csúcson jelent meg néhány utcányi parcellázás a Sziget csárda környékén, ezen kívül mindössze egy szivattyúházat jelölnek rajta a térképek. Sokat elmond a mellékág vízvezető képességéről, hogy a HÉV vonalától nyílegyenes mederben vezették le a csapadékvizet egy árokban, ami keresztülvágta a régi mellékágat és a szzigetet is. A Gubacsi-sziget nagy részét ekkoriban feltehetőleg bolgárkertészek művelték, bár az erre vonatkozó adatok bizonytalanok, és a térképek a túlsó Csepel-parton jelölnek hasonló tevékenységet. 1940-re mindössze annyi változott, hogy a téglagyártól délre lévő Duna-szakaszon is megindult a parcellázás, kénes-sós gyógyfürdő és egyéb vízparti létesítmények épültek a folyóparton. Ez valójában nem a Gubacsi-sziget területén történt, hanem az egykori Soroksári-Duna kiszáradt medrében. Az ártéri parcellák ekkor még mindig kirajzolják a mellékágat, mint földrajzi határt.

A még nagyrészt beépítetlen Gubacsi-sziget 1940-ben

1950. január 1-től a Gubacsi-sziget Nagy-Budapesthez került, ezzel alapvetően felgyorsult a sziget "hasznosítása", azaz beépítése, ezzel párhuzamosan pedig a szigetre emlékeztető felszínformák elpusztítása. Az első jelentős beruházás a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep felépítése volt. A telep ugyan csak 1966-ban kezdett el működni, de az 1952-es terv szerint a Gubacsi-Duna-ág középső szakaszán kezdett el épülni. A bővülő szennyvíztisztító-telep és a mellette telepített véderdő eltüntette a mellékág kanyarulatát. (Érdekes módon az észak-pesti párja is egy dunai szigeten, a Palotain épült fel.) Az 1970-es évektől kezdve a telep északi oldalán ipartelep kezdett épülni, miközben a szigeten gazdálkodó TSZ épületei is megjelentek a Gubacsi-sziget északi részén. Tervezett munkálatok mellett a Gubacsi-Duna meder felszámolásában magánjellegű törekvések is szerepet játszottak. A teraszfelszínen álló ipartelepek és telephelyek hátsó udvarát a tulajdonosok különböző mértékben töltögettek, jobb esetben földdel, rosszabb esetben hulladékkal. 

1964, téglagyári gödrök a Gubacsi- Duna medrétől keletre.

Terjeszkedő feltöltések a régi mederben. 1964, (fentrol.hu)

Új bányaterület a Gubacsi-szigeten 1972-ben (fentrol.hu)

A Gubacsi-sziget északi csúcsánál már 1852-ben dolgozott a téglagyár, melyet 1867-ben Drasche Henrik vásárolt meg. Csak az 1970-es évek második felében zárták be, kéményeit 1979-ben robbantották fel. A téglagyár bányagödrei kezdetben a teraszfelszín alatt rejtőző pannon agyagrétegeket bányászták. A termelés fokozatosan haladt dél felé, majd a téglagyár utolsó évtizedében (1964-1972 között) új bányagödröt nyitottak a korábbi ártéren, amely belevágott a Gubacsi-sziget északi részébe. A bányagödrökben kisebb tavak alakultak ki talajvízbetörésből, a két nagyobbat Nádas-tónak illetve Kék-tónak hívták, és a környékbeliek horgásztak benne a tiltás ellenére. Az új bányagödör viszonylag rövid ideig termelt, azonban hosszan tartó hatása volt. Az 1980-as években a gödröket feltöltötték, és a feltöltés határa jelölte ki a XX. és XXIII. kerület határát az 1994-es szétválásnál. Tehát az 1965-1972 közötti bányagödör átkerült Soroksártól Pestszenterzsébethez. A feltöltött bányaterületen az ESMTK sporttelepe létesült, miközben a téglagyári épületek helyén a Mediterrán lakópark épült fel 2000-2005 között. 

A Gubacsi-Duna-ág felszínen meglévő nyomvonala 2022-ben.

Azóta a Gubacsi-szigeten sokasodnak az épületek, miközben az egykori szántóföldi művelés helyét átveszi az elvaduló növényzet. A jelen helyzet bemutatása, valamint a Gubacsi-sziget jövőjére való előrejelzés egy következő bejegyzés témája lesz.

Letúrva, lebombázva, beépítve — Hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja?

Miközben a hírek a Mount Everest hegymászóiról szólnak, valamint arról, hogy a Földön már semmi felfedezhető nem maradt, addig azt sem tudjuk, hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja. Vonatkozó írásokat és térképeket böngészve vált nyilvánvalóvá, hogy azon kívül, hogy a konkrét pont és magasságadat sem ismert, a téma senki fantáziáját nem mozgatta meg. Eddig.

Homokbányának használt homokbucka Szigetszentmiklós és Szigethalom határán

Földrajzos körökben a lokális magaslatoknak különös kultusza van, legyen szó az Yding Skovhøj-ről (Dánia legmagasabb pontja), az Ólom-hegyről (Bácska), vagy éppen a Hoportyóról (Nyírség). Hasonló elhivatottságból született cikk a Százhúszasokról, avagy a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsairól, de volt már szó a Mohácsi-sziget legmagasabb hegycsúcsáról, amely nem csupán homokdomb, hanem egy valódi szirt a felszínen. Hazánk harmadik legnagyobb dunai szigete, a Csepel-sziget ebből a szempontból, ugyanis száz évvel ezelőtt minden gond nélkül be lehetett volna járni a "száztízeseket", a sziget legmagasabb homokbuckáit. Azonban az elmúlt évszázad szuburbanizációja javarészt maga alá temette ezeket a korábban sivatagi eredetűnek vélt homokdűnéket. Reliktumként maradhatott fenn néhány természetközeli terület, mint például a Tamariska-domb a csepeli Királyerdő területén. A közhiedelemmel ellentétben a Tamariska-domb nem a Csepel-sziget legmagasabb pontja.  

A  virágzó Tamariska-domb Csepelen

Ha csak a Csepel-sziget földrajzi neveit nézzük, azt gondolhatnánk, hogy valahol a Kárpátokban lehet. Ráckeve környékén létezik egy Akasztófa-hegy, egy Pokol-hegy, Szigetújfalutól délre egy Ürgehegy, de eszünkbe juthat a rádiótoronyról nevezetes Lakihegy. Ezek közös jellemzője, hogy magasságuk a legritkább esetben haladja meg a 105 m.B.f szintet. Az ártéri síkságból kiemelkedő halmokon a környékbeli népesség sokszor szőlőt telepített. A 110 m.B.f szint feletti magasságú terület a Csepel-szigeten már teraszfelszínnek számít. A II/a terasz térszínét a jégkorszak vége felé a száraz és hideg éghajlat idején fújó metsző szelek által megmozgatott folyóvízi eredetű homok emelte meg. A Duna medréből származó anyag olyan szomszédos helyeken halmozódott fel, ahonnan a Duna azóta sem tudta elhordani, elegyengetni. ÉNY-DK-i irányban húzódó maradékgerincek, szélbarázdák jellemzik a Csepel-sziget homokos területeit. A gyér növényborítás miatt a humusztartalma alacsony, a humusz gyorsan ásványosodik, a vizet könnyen elnyeli, ráadásul a felnyíló (pl. legeltetés, kitaposás miatt) területeken a szél könnyen újra mozgásba hozza a homokszemcséket. 

Északon Csepel és Szigethalom, valamint délen Ráckeve és Lórév környékén fordul elő homokfelhalmozódás. Közülök az északi terület a magasabb, és itt jóval változatosabb a felszín. Lórév környékén jellemzően K-Ny irányúak a homokformák és jóval alacsonyabb a formakincs. Északon a magasabb homokdombvidék a Soroksári-Duna irányából látványos igazán, ahol a part igencsak meredek a folyó alámosó hatása miatt. Ebben némiképpen szerepet játszott a Soroksári-Duna lezárása, hiszen a leszálló víztükör révén a homokbuckák relatív magassága nőtt. Az északi rész két nagyobb homokfelszínre különül el. Az Alsó-buckák Szigethalom és Szigetszentmiklós között terültek el, manapság egy részén az ÁTI ipari park található. A Felső-buckák vidéke, mai nevén a Királyerdő, a főváros XXI. kerületéhez, Csepelhez tartozik. 

A Tamariska-domb parcellázásból kihagyott területe, és a 110 méteres szintvonal 1960 körül.
Jobbra a Soroksári-Duna lecsapolásával nyert terület (forrás)

Konkrétan a legmagasabb pont beazonosítása azért problémás, mert ahány térkép annyiféle változat és annyiféle különböző magasságadat található. A II. katonai felmérés az első olyan egységes térképsorozat, melyen magasságadatok is szerepeltek. Az 1858-os dátumú térképeken még ölben szerepelnek az Adriai-tenger feletti abszolút magasságok. Ezen kívül használtam az 1880-as III. katonai felmérést, az 1930-as dunai vízisport térképet, az 1941-es országtérképet, valamint a Duna Pozsonytól a déli országhatárig tartó térképét, amely szinte minden szempontból egyezett az EOTR 10000-es sorozat vonatkozó szelvényeinek szintvonalaival (nem derül ki egyértelműen, hogy ezeket a Balti, vagy az Adriai alapszinthez viszonyították-e). E térképek alapján a Csepel-sziget legmagasabb pontja szempontjából három helyszín jöhet szóba. 

1. A Fácán-hegy Csepel-Háros területén, a Halásztelekre vivő út és a Duna között

2. Egy névtelen homokdomb az ÁTI ipartelep víztornyától délkeletre

3. Egy ugyancsak névtelen domb a Királyerdő területén a Kórus u.- Juharos u.-Tölgyes utca között

A hat térkép mindegyikén a királyerdei domb a legmagasabb, a magasságadatok 118+ és 124,9 m.A.f adatok között szóródnak, jellemzően minél régebbi a térkép annál magasabb a csúcs. A második és harmadik helyért nagyobb a közdelem, de lehetetlen eldönteni melyikük volt magasabb, mielőtt lebombázták, illetve beépítették volna ezeket a pontokat. A Fácán-hegy magassága 116,4-119 méter, az Alsó-buckák legmagasabb dombja pedig 111,2-119 méter között váltakozik. A Duna 0 pontjához (Budafok 94,39 m.B.f) viszonyított relatív magasságuk meghaladja a 23 métert. 

Komoly gondban van az, aki manapság meg szeretné mászni a Csepel-sziget három legmagasabb pontját. Komolyabb gondban lenne az, aki GPS-szel megmérné a pontos magasságukat, ugyanis a 2023-ban mért érték köszönőviszonyban sem lenne a térképeken feltüntetett adatokkal. A Csepel-sziget csúcsait ugyanis letúrták, lebombázták és beépítették. Közülük kettő magánterületen található, egy pedig egy elplanírozott füves térség alatt. Nézzük őket sorban!

Csepel-Háros, Fácán-hegy (1930. k.)

A Háros-szigettel szemben fekvő Fácán-hegyen először téglagyár épült valamikor 1880 után, ahová iparvágány is vezetett. A magaslat egykor telepítő tényezője lehetett a Csepel-szigeten (és nem a Dunántúlon) fekvő Háros településnek. A bányászat által megbontott dombon jelenleg egy jókora bútorbolt található, melynek északi előterében lehetett az egykori magasságpont. Ezt a helyszínt viszonylag egyszerűen be lehetne szintezni, meghatározva a lepusztulás mértékét a korábbi térképek adataival összevetve.

Szigethalom-környéki buckák 1979. (fentrol.hu)

Nem lehetetlen bejutni az ÁTI ipartelepre, ahol a II. világháború idején még Messerschmitt repülőgépeket gyártottak. Éppen ezért vált a buckás vidékbe vágott gyártelep a szövetséges bombázások fő célpontjává. Még 1979-ben is pontosan kivehető volt, hogy 35 évvel korábban merre hullottak a bombák. Az ipartelep déli része még ma is érintetlen erdős bucka, ahol több 110+-os homokdomb rejtőzik. A legmagasabb közülük a szigethalmi oldalon a víztoronytól délkeletre található. Megközelítése nehézkes, galagonyabokrokkal erősen benőtt terület, ahová nem vezet ösvény, ellenben két bombatölcsér határolja. A "csúcson" egy lebontott szerkezet beton alapozása található, növényzettel alaposan benőve, éppen ezért a helyszínen vegetációs időszakban szinte lehetetlen értékelhető fényképet készíteni. A buckasor legdélebbi pontja a telepen kívül esik, így fordulhatott elő, hogy a fele hiányzik; a lakosság magáncélból elhordta (lásd első kép). 

A Csepel-sziget csúcsai

Lassan száz éve, hogy a Királyerdőt, korábbi nevén a Felső-buckát felparcellázták. Az 1930-as években kitűzött telkek és az utcahálózat is árulkodik a változatos domborzatról. Mintha kifejezetten az lett volna a cél, hogy ne fordulhassanak elő párhuzamos utcák és egyforma méretű és formájú telkek. Ez a mintázat azonban a domborzat által előre jelzett, így fordulhatott elő, hogy a Királyerdő legmagasabb pontja magánterületre került. 

"A parcellázó kitűnő mérnök volt: Dégen Imre, aki később nagyra vitte: az OVH elnökeként fejezte be aktív pályafutását. Gondos tervezés alapján alakította ki a Királyerdő utcarendszerét, amely az északnyugat-délkeleti szél következtében létrejövő buckavidék morfológiai, földfelszíni lehetőségeit hasznosította. Így az útvonalak is a régi buckák közötti völgyekben, szélbarázdákban vezettek, itt jelölték ki az útvonalakat, s találták meg a főútvonalakat. [...] Öt területet jelöltek ki közösségi fejlesztési területként." (forrás: A Királyerdő egykor és ma)

A Kórus utca-Juharos utca-Tölgyes utca által bezárt területen hét ingatlan tulajdonosa közül az egyik mondhatja el magáról, hogy övé a Csepel-sziget 118-119 méter magas csúcsa. A csúcs leméréshez a telektulajdonos azonosítása, majd pedig az engedélye lenne szükséges. Szerencsés esetben nem bányászta még el.

Azok számára, akik eredeti szépségében szeretnének látni egy jégkorszak-végi, Duna-medréből kifújt homokból felépült homokbuckát ott van a 2012 óta védett Tamariska-domb Természetvédelmi Terület. Az egykor hatalmas homokpusztagyep ritka és védett növényeinek apró reliktuma ez a hely. A hangulatos ösvényei behálózzák a változatos domborzatot, érintve az egykori légoltalmi bunker bejáratait is. És 116,8 méteres magasságával nem is marad el messze a Csepel-sziget legmagasabb pontja mögött. 

Árulkodó hópászták Bogyiszlónál

1969. március 7-én a Bogyiszló térségében repülő légifényképészek különös jelenségeket örökítettek meg a felszínről az utókor számára. A kora tavaszi hófoltok vonalas pásztákba rendeződtek, és ezek a mintázatok kontrasztjukkal ki is emelik a dunai ártér jellemző geomorfológiai formakincseit: az övzátony (parti gát)-sarlólapos sorozatokat. 

Hótakaró által kirajzolt ártéri mintázatok Bogyiszló mellett (fentrol.hu 1969)

Bogyiszló térségében a Duna már régen átadta a felszínformálás munkáját más tényezőknek. Magyarország egyik legszebb folyókanyarulat-maradványa legalább háromszáz éve holtág, sőt már az a Tolnai-Duna-ág is az, amelyről annak idején lefűződött. A szántóföldön kirajzolódó mintázat még annak az időnek emlékét őrzi, amikor a Duna aktívan alakította a tájat. Kanyarulatfejlődése során egyszerre építette és pusztította mindkét partját. A kanyarulatok domború oldalán, ott ahol hordalékfelhalmozódás zajlott mélyebb (sarlólapos) és magasabb (övzátony, vagy parti gát) térszínek mintázata jött létre. Keletkezésük körülményeiből kifolyólag a folyó sodorvonalával nagyjából párhuzamos, íves formák, melyeket a terepen meglehetősen nehéz felfedezni.

Bogyiszló környékén ennek egyik oka a természetes és mesterséges erózió, ami a kiemelkedéseket lealacsonyítja, miközben a mélyedéseket feltölti. Jellemzően minél idősebb egy ilyen sorozat annál nehezebb azonosítani. A hó által formált vonalak is jóval egyértelműbbek a fiatalabb formakincsen. De például Bogyiszlótól keletre már a domborzat alapján sem lehet megmondani, merre kanyargott az a folyóág, melyről lefűződött.

Azonban vannak olyan különleges helyzetek, időszakok amikor az egykori domborzat megelevenedik. Az egyik ilyen helyzet az árvíz, amikor a folyó újra birtokba veszi az alacsonyabban fekvő laposokat, miközben a köztük magasodó hátak szárazon maradnak. Alapesetben "fentről" látszanak szépen, térképről, illetve légifelvételekről. Szintvonalas térképen legegyszerűbb azonosítani a formákat, mert egy-két méteres szintkülönbségek is remekül kijönnek. Normál légifotókon a talaj elszíneződése vezethet nyomra bennünket, ugyanis a lepusztulás-akkumuláció miatt a magasabb térszínek világosabbak (lepusztult, leszántott humuszos réteg), miközben a mélyebb területek a szervesanyag-tartalom miatt sötétebbek. Az alábbi, 1989-es légifotó jobb szélén halványan láthatók ezek az eltérő színű talajok.

Bogyiszló környezete ősszel, hómentes időben (fentrol.hu 1989)

Az 1969-es bogyiszlói légifényképek ehhez képest egy újabb azonosítási lehetőséget mutatnak be. Főként a nagyon éles kontraszt miatt különlegesek ezek a hópásztás képek. Az egybefüggő, tél végi hótakarót a napsütés már megbontotta és a déli kitettségű lejtőkről felszárította. Ott, ahol a napsugarak beesési szöge kisebb volt, a hótakaró tovább megmaradt. Azaz úgy tűnik, hogy normál esetben a képeken a hótakaró nem a legmélyebb részeket, a sarlólaposokat jelöli ki, hanem az övzátonyok (parti gátak) északi lejtőjét. Ha azonban a havat áthalmozta a szél a mélyedésekbe, és ezáltal ott a vastagsága révén tovább megmaradhatott, akkor kirajzolhatja az egykori sarlólaposok vonalát is. Ugyanez lehet a helyzet a mélyedésekben megfagyott víz esetében is. A hó mintázatát összevetve a szintvonalakkal nem teljesen egyértelmű melyik elgondolás helyes, ez fakadhat a szintvonalak pontatlanságából is.  

Mindenesetre a fekete-fehér képek önmagukban is nagyszerűen érzékeltetik a szántóföldeken megőrződött, régi Duna-kanyarulatokat. 

A Duna Lotaringiában

IN ENGLISH

A Duna egy 4,5 kilométer hosszú folyócska Franciaországban, Lotaringiában, vize a Rajnán keresztül az Északi-tengerbe ömlik. Partján nem találhatók nagy európai fővárosok, a mellette fekvő két település közül a népesebbet mindössze 314 fő lakja. 

Verdenal folyója a "Le Danube"

Magamtól sosem találtam volna rá erre a vízrajzi érdekességre, de szerencsére Eric Baude a Danube Culture honlap francia szerzője felhívta rá a figyelmemet egy sör mellett Zebegényben. A képek többsége tőle származik, ugyanis ő már korábban írt a folyócskáról. A mostani bejegyzést az ő írása ihlette, de nincs szó szó szerinti fordításról. 

Már az elején fontos leszögezni, hogy a legfontosabb kérdésre nincs válasz: honnan kapta nevét ez a pataknyi folyó? Megirigyelték a franciák a német szomszéd nagy folyóját? Talán a keletre vándorolt lakosok emlékére nevezték el így? Vagy már a rómaiak is...?

Verdenal völgye 1744. (mapire.eu)

A Duna forrásától 150 kilométerrel északnyugatra, a Rajna túloldalán található a Duna folyócska, a "Le Danube". Pontosan ugyanúgy hívják franciául, mint a kelet felé folyó nagy testvért. Autrepierre és Verdenal között ered Lotaringia dombsági tájain, és völgyében egyenesen dél felé folyik, Domèvre településen torkollik a Vogézek nyugati lejtőjén fakadó Vezouze folyóba (lásd kezdőképet). 

A Vezouze aztán Lunéville mellett ömlik a Meurthe folyóba. Ez utóbbi folyóról kapta nevét a modern-kori départment, Meurthe-et-Moselle. Hol van már az egykori Lotaringiai Hercegség? 

Lotaringiai táj Autrepierre település mellett, a 'Le Danube' forrása közelében.

A francia départment neve árulkodó a vízrajz további részét tekintve. A Meurthe keresztülfolyik a hercegség egykori székhelyén Nancy-n, ahol a lotaringiai hercegek kései leszármazottja Habsburg-Lotaringiai Ottó magyar királyi herceg tartotta esküvőjét 1951-ben. A város alatt néhány kilométerrel torkollik a Meurthe a Moselbe (franciául Moselle). A Mosel észak felé folyva áthalad Metz városán, keresztezi a francia–német nyelvhatárt, aztán a francia–német határt is. Végül Coblenznél ömlik a Rajnába.

Tóvá duzzasztott szakasz Verdenaltól északra.

Híd a 'Dunán' Verdenal településen.

Ugyanez a híd egy első világháborús német nyelvű képeslapon.

Kevesen tudják, de Magyarországra a török kiűzése után nem csak svábok érkeztek osztrák birtokokról, de érkeztek franciák is. Lotaringia a XVIII. század derekán még nem tartozott Franciaországhoz, az itteni hercegek nagyon szoros kapcsolatot ápoltak az Osztrák Birodalommal. Lotaringiai franciák is részt vettek a török kiűzésében, egyikük Claudius Florimund de Mercy később a Bánság kormányzója lett. Akinek komoly szerepe volt abban, hogy a svábokkal együtt lotaringiai franciák is végigtutajoztak a Dunán Magyarországra, főként a Bánságba, amelyről a Pangea blog részletesen írt. Elképzelhető, hogy ennek a magyarországi kapcsolatnak köszönhető Verdenal folyójának neve? 

Képek forrása: Eric Baude (http://www.danube-culture.org/un-danube-lorrain/)