A Határ-sziget nyomában

 
Eddig mindössze egyetlen térképen találkoztam a (Nógrád)Verőce és Vác közigazgatási határánál fekvő Határ-sziget nevével. A Cserhát déli nyúlványainak egyikének, a Fenyves-hegynek tövében található ez az apró szigetmaradvány. Ott, ahol a vasút, a közút és a Vác-Szob kerékpárút legjobban megközelíti a folyót. Ott, ahol a Verőcétől kiszélesedő Duna-mező újból összeszűkül, nem messze a Kompkötő-sziget északi elvégződésétől. Régen téglagyár állt közelében, mely a Fenyves-hegy agyagját használta föl kemencéiben.

A Határ-sziget a Duna felől megközelítve észrevehetetlen. Az 1685. folyamkilométernél áll a bal parton, szemben az ugyancsak eltűnt Martuska-szigettel. Elnevezése onnan származik, hogy keresztülhúzódik rajta Vác és Verőce közigazgatási határa, mely egykor Nógrád és Pest vármegyék határa is volt egyben.

Tulajdonképpen egyetlen térképen sem látható szigetként a Határ-sziget. Az első katonai felmérés során a Martuska-szigetet ábrázolják csupán. A bal parti szakasz ekkor még egységes, bár meglehetősen tág Duna -meder. A II. katonai felmérés során már egy parti zátonyt látunk (1. kép), melynek nyugati része egybeforrt a parttal. Sekély homokpad, melyet keleti végénél egy kimélyülő öbölszerű nyúlvány miatt nevezhetnénk félszigetnek, avagy kevésbé szakszerűen félzátonynak.
 

1. kép. A Határ-sziget a II. katonai felmérésen még zátonyként szerepel.

 Az 1930-as vízisport térkép felirata nem is egy szigetet jelöl valójában, hanem egy sekély partmenti sávot egy meredeken leszakadó part előtt (2. kép). A térképész kivételes pillanatot örökített meg a felvételezés alkalmából, a kedvező vízállás miatt láthatott itt kis szigetet.

2. kép A Határ-sziget egyetlen általam ismert említése 1930 körül.

 

Talán az 1955-ben készült légifelvételen a legszembetűnőbb, hogy itt egy szigettel volt dolgunk (3. kép). Azért írom múlt időben, mert a Határ-sziget 1955-re már teljesen egybeforrt a parttal. Keskeny, világos sávban a mellékág még jól kivehető az erdős területtől északra. Nyugati része a feliszapolódás előrehaladott állapotában van.

3. kép Határ-sziget 1955

Napjainkban a medersüllyedés következtében a sziget tartósan szárazulat. A hétvégi (2011. 07. 23.) Vácott mért 280 centiméteres vízállás sem volt elegendő, hogy víz kerüljön a formakincsét tekintve viszonylag jól felismerhető mellékágba. Körülbelül + 1-2 méter további vízszintemelkedés lenne szükséges ehhez. Egész területe magánkézben van. Nyugati felén egy feltöltésen nemrég egy nagy hotel és étterem épült. Később ez kiegészült egy ártéri fákon és azok között létesített kalandparkkal és állatkerttel. Ezek a területek látogathatók, bár itt éppen az egykori sziget formáit már nem lehet kivenni a tereprendezés következtében. A Határ-sziget keleti felét a nagyközönség nem látogathatja, kerítéssel van elzárva. Itt nem volt feltöltés, a mederformák a legeltetés következtében jól felismerhetők és tanulmányozhatók ameddig a szem ellát (4-5-6. képek).

Fejlődéstörténete nagyon hasonlóan alakult sok más váci-ágbéli szigethez. 5 rövid pontban összefoglalva:

1. A meredek, alámosott part anyagából alakult ki a zátony,
2. Medertágulat miatt csökkenő vízsebesség hatására.
3. Rövid folyásirányba történő vándorlás után,
4. A szabályozás következtében süllyedő meder révén szárazra került,
5. A megtelepedő erdő megkötötte a mozgó hordalékot, végleg a parthoz kapcsolódott.

A Határ-sziget jelenlegi állapota, fényképeken:

4. kép A Határ-sziget mellékága, jobbra a sziget magasodik.

5. kép A kerítéssel elzárt rész és a sziget öreg fűzfái

6. kép. A Határ-sziget keskeny gerince, jobbra a Duna látszik.

7. kép. A szigetre épült kalandpark drótkötélpályái

Ha valaki Vác irányából Szob felé kerékpározik, érdemes felkeresnie ezt az apró sziget-maradványt, amelynek sohasem sikerült eljutnia a zátony-korból a felnőtt, sziget-korba.

Ada Kaleh utolsó tavasza

 
Ada Kaleh szigetéről nehéz újat mondani, rengeteg visszaemlékezés, kép, beszámoló található róla az interneten. Magyarul, románul, németül, angolul egyaránt. Videó annál kevesebb. Ez a két részes, román nyelvű videó a sziget utolsó tavaszáról szól, mielőtt 1970-ben a Vaskapu I.-es erőmű építése kapcsán elárasztották. Nem is kell érteni a szöveget ahhoz, hogy megértsük milyen varázslatos világ került a Duna hullámsírjába. Mi magyarok mintha Bözödújfalu előszelét is éreznénk...

Dunai Szigetek és a 2011-es Goldenblog megmérettetés

 
Idén nyáron két éves a Dunai Szigetek blog, gondoltam születésnapjára benevezem a goldenblog versenyre. A nevezésnél vakartam a fejem, ugyanis nincsen olyan kategória, amibe a józan ész alapján beleillene. Jó lett volna, ha a szervezők indítanak egy tudományos kategóriát is. Egy olyat, amibe a jobb hasábban felsorolt blogok is beillenének. Végül hosszas gondolkodás után a helyi értékre esett a választásom. A szakértői státusz túl idegen a Dunai Szigetektől, a hírek és fotó esélytelen, így maradt a helyi érték. A jobb hasábban található applikáció segítségével az olvasók is nevezhetik a blogot, esetleg más kategóriában. A nevezés július 28-án zárul, a szavazás augusztus 8-án indul. Utóbbihoz facebook profil szükségeltetik. Aki tehát úgy gondolja, hogy a  blog alkalmas a megmérettetésre, nevezze jó szívvel, és augusztusban szavazzon is, ha úgy gondolja, hogy szívesen látná az ország legjobbjai között a Dunai Szigeteket!

Rénszarvasvadász telepek a Dunakanyarban

 

Ilyen lehetett a Duna 18000 évvel ezelőtt.

A Nemzetközi Duna Nap alkalmából egy rendhagyó bejegyzéssel készültem. Régóta terveztem már, hogy szó lesz a Dunakanyar pleisztocén vízrajzának egy régészeti szempontból is jelentős kutatási lehetőségéről. Egy olyan hipotézis képezi az elmélet alapját, mely a mai modern korban halványulni látszik. Elméletileg egy adott kor embere a folyóparton mindig olyan térszíneken telepedett meg, amely annak a kornak az árvízszintje fölött helyezkedett el. Egy folyópart mentén sorakozó régészeti lelőhelyek elhelyezkedése, tengerszint feletti magassága kirajzolhatja a folyó korabeli árvízszintjeit és partvonalának futását. A történelmi korokban kevés olyan pillanat adódott, amikor egy egységes, központi akarat emelt a Duna mentén maradandó létesítményeket. A legfontosabb ilyen pillanat Kr. u. 370 körül valósult meg. Ekkor Valentinianus császár (364-375) őrtornyokkal, kiserődökkel erősítette meg a Római Birodalom határát, a ripát. Azonban ahogy haladunk visszafelé az időben, egyre kevesebb lelet, egyre kevesebb településnyomot és halványuló tudatos központi elgondolást fogunk találni. 18000 éve, alighogy az utolsó eljegesedés véget ért, volt még egy időszak, amikor Valentinianus császár őrtornyai sűrűségéhez hasonlóan álltak emberi telepek a Dunakanyarban.

  
Ha az ún. "Ságvár-Lascaux" interstadiálisban felkapaszkodhatnánk a Duna mentén magasodó Szent Mihály-hegyre, rá sem ismernénk a tájra.  Az utolsó eljegesedés után némileg enyhült az éghajlat, lassan teret hódítottak az erdők. A löszben vékony fosszilis talajcsíkok jelzik, hogy megindult a talajképződés, a humuszosodás. Körös-körül a hegyek még alacsonyabban húzódtak, többnyire kopáran. A satnya fásszárú tűlevelű (luc-, vörös-, és cirbolyafenyő) növényzet csupán a szélvédett helyeken és a folyó mentén tudott megtelepedni. A metsző keleti szél a kopár felszínen állandóan fújt, magával ragadva a löszt, mely piszkossárgára színezte a látóhatárt. A hulló por gyorsan betemette a túlélésért küzdő lágyszárú növényzetet. A Duna szélesebb völgyében, egészen a hegylábfelszínig szétterülve kerülgette saját kavicsos hordalékát, mely több vékony ágra tagolta a lassan hömpölygő víztömeget. A tél ekkoriban a maihoz hasonlóan hideg volt, azonban sokkal tovább tartott. A nyári vegetációs időszak nagyon lerövidült, és a középhőmérséklet jóval elmaradt a mostanitól. Kevesebb volt a csapadék is.
   

Turitella

Ha megfigyelőpontunkról türelmesen kémleljük az élettelennek tűnő túlsó partot, lassú mozgásra leszünk figyelmesek. A folyót végigkísérő alacsony dombhátról számtalan vékony füstcsík emelkedik rénszarvasbőrrel borított sátrak mellől. Ezek a sátrak az első "lakások", melyet ember emelt ezen a környéken. Körülöttük szanaszét dobált, kifehéredett csonthalmok hevernek. Az őszi és tavaszi időszakokban megelevenedő vadásztanyákon rénszarvasbőrbe burkolózott emberek, főként férfiak sürgölődnek. Egykori élelemforrásuk a hatalmas mamut ekkorra igencsak megritkult, így kénytelenek voltak áttérni a rénszarvas vadászatra. Az ősemberek közül van aki húst tartósít, más az elejtett állatokat nyúzza darabolja. Vannak akik a lenyúzott bőrt készítik ki éles szerszámokkal. És van aki a dombhát pereméről figyeli a túlsó partot. Vár valamit. Ezeket az embereket az utókor gravettieknek nevezte el, egy dordogne-i kőfülke nyomán. Elterjedésüket apró, jól megmunkált nyílhegyek jelölik. Nemcsak vadásznak, de bányásznak, varrnak, kereskednek, ékszereket hordanak.  Éppen a Duna túloldalán, Szob fölött van egy táborhelyük ugyanebben az időben, ahol összegyűjtik az Ipoly menti miocén rétegekből előkerülő  kecses Turritella csigák tömegét. Bőrzsákokban cipelik a Duna mentén nyugatra, a  mai Ausztria területére. Itt egy Willendorf nevű falu mellett egy gravetti ősember kövér nőket ábrázoló szobrokat farag.

Rénszarvasok  Lappföldön /fotó: Tim Allen, BBC/

 
Közben a túlsó parton a rénszarvascsordát vezető vezérállat lassan merül bele a folyó habjaiba, mögötte a dél felé vándorló rénszarvasok nagy csordája követi. A szigetekkel, zátonyokkal tarkított gázlón lassú az átjutás, de az egész folyó mentén itt a legegyszerűbb. Itt van kapcsolat a két parton elterülő középhegységek között. Mint egy lencse a fényt, úgy fókuszálja a rénszarvascsordákat az átkelőhely ide a Dunakanyarba, hogy átúsztatva a folyón a csordák újra szétszóródjanak a gyér füvű legelőkön. A vezérállat, vizes bundájától elnehezülve, az úszástól elfáradva vergődik ki a túlsó partra. A lesben álló vadászok csak erre a pillanatra várnak. Bunkóikkal hatalmas pusztítást végeznek az állatok között. Mai szemmel nézve ez nem is vadászat, sokkal inkább mészárlás. Azonban az akkori embernek nem volt más választása, ha életben akart maradni. Ahogy az évszázadok, évezredek múlnak, az éghajlat egyre melegebbé váik, lassacskán elmaradoznak a rénszarvasok, és a gravetti-vadászokkal együtt északra vándorolnak. Nyomaikat betemeti a szelek szárnyán érkező finom sárga löszpor.

A II./b terasz Dömös és Pilismarót között

A Dunakanyarban található gravetti vadásztelepek elhelyezkedése szorosan összefügg a domborzati viszonyokkal és a Dunán található gázlókkal. A régészet a következő rénszarvasvadász telepeket ismeri (pirossal jelölve a mellékelt térképen):

• Vác - téglagyár
• Verőce - téglagyár 2 elkülönülő telep
• Nagymaros - 4 elkülönülő telep
• Zebegény - 3 elkülönülő telep
• Pilismarót - Bitóc, Diós-dűlő, Templom domb, Pattantyús-nyereg, Öregek-dűlő, Bánom-Sárgadomb, Tetvesek
• Basaharc - Pál rét
• Dömös - Táncsics utca, Piroska-dűlő
• Szob - ékszercsiga gyűjtő telep
• Budapest - Csillaghegy

Feltehetőleg ennél jóval több vadásztelep állhatott annak idején a Duna mindkét partján. Többségük még a föld alatt pihen, míg más telepek a jelenkorig tartó lepusztulás áldozatául estek. Tekintsük át földrajzi szempontok alapján hová és miért telepedett annak idején a rénszarvasvadász népesség.
 

Dunai teraszszintek magassága a hosszelvényre vetítve.

A Duna a legfrissebb kutatások eredménye szerint a pleisztocén kor elején jelent meg azon a területen, amit ma Dunakanyarnak nevezünk. Ekkor még sokkal lankásabb volt a táj. Egy 15 millió éve kihunyt tűzhányó romjai álltak itt, melynek nagy részét már tengeri üledékek, mészkövek fedtek. Egy alacsony dombságot képzeljünk el, melynek üledékeibe lassan, évről-évre mélyebben vágódott be a Duna, relatíve megemelve a környező térszínt. A Duna bevágódása mellett más földtani folyamatok is formálták a táj képét. A pleisztocénben indult meg a magyarországi középhegységek kiemelkedése. Ez egy lassú folyamat volt, de az eltelt két millió év alatt az évenkénti milliméteres elmozdulás is igen jelentős változásokat okozhatott a domborzat arculatán. A kiemelkedés ütemének mérésére számtalan módszer áll manapság a kutatók rendelkezésére. Ezek közül egy módszer tartozik szorosan a témánkhoz; a folyóterasz kutatás. A földtanban az a normális, ha egy rétegsorban a legidősebb kőzet fekszik legalul, míg a fiatalabbak mindig idősebbekre telepednek rá. A Dunakanyar teraszainál ez pontosan fordítva van, a legidősebb teraszanyag található a legmagasabb helyzetben és a legfiatalabb található közvetlenül a Duna szintjében. Ahogy haladunk az Alföld irányába, a teraszok lassan átfordulnak normál rétegzettségbe. Ugyanis a középhegységi területek emelkedésével ellentétben az Alföldi területek süllyednek, így a régebben lerakott terasz anyag megsüllyed, így a kövezkező periódus már erre rakódik.
 

A II./b terasz magassága a Duna 0 pontja fölött.

Az utolsó eljegesedés (würm) idején lerakódott, a rénszarvasvadászok által lakott II./b terasz anyaga Visegrádnál körülbelül 5-7 méterrel van magasabban, mint azokon a helyeken, ahol nem játszódott le kiemelkedés. Erre jön még a lerakódott lösz, melynek jelenléte egyértelműen bizonyítja, hogy a lösz kiülepedésekor a terasz már ármentes terület volt. Ez nem jelenti azt, hogy a Duna egyes nagyobb áradásai ne pusztíthatták volna oldalról a laza üledéket. A Duna bevágódásával és a Visegrádi-hegység kiemelkedése következtében megváltozott a terület erózióbázisa, így a környező patakok esése is megnövekedett. Patakvölgyek szabdalták föl az egykor egységes folyóteraszt és mosták el helyenként az ősember telephelyeit. Ilyen kihantolódással kerülhettek jégkorszaki állatcsontok a Duna jelenkori kavicságyába. Napjainkban a felszabdalt II./b Duna terasz körülbelül 140-160 méter magas dombhátak formájában kíséri Északnyugat-Délkeleti irányban a Dömös-Pilismarót országutat. Összehasonlításul: a Dunakanyarban a mostani alacsony ártér pereme 106-107 méternyire emelkedik a tengerszint fölé.
 

Pilismarót és Dömös északnyugat felől /legfotok.hu/

Az, hogy Dömös és Pilismarót között ennyi régészeti emlék fennmaradhatott a gravetti rénszarvasvadász telepekről a Duna vándorlásának köszönhető. 18000 évvel ezelőtt még közvetlenül az ősember táborhelye mellett ágakra bomló folyó lassan a szemközti part felé vándorolt. Lecsúszott a saját maga által felhalmozott hatalmas mennyiségű jégkorszaki eredetű hordalékról és a Szent Mihály -hegy nyugati előterét kezdte el alámosni. Talán ezért van sokkal kevesebb gravetti lelet Szob és Zebegény között. 15000 éve, a pleisztocén végén a driász lehűlés következtében felhalmozódott kavicsanyagba újból bevágódott a Duna, kialakítva a II./a teraszt majd a holocénben a mai magas és alacsony árteret. Amikor a rómaiak meghódították az általuk Pannoniának elnevezett területet, őrtornyikat már a Duna most ismert folyása mentén építették föl. Ezzel újabb támpontot adva a hidrológusnak, geomorfológusnak és régésznek, hol is folyhatott annak idején a Duna.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Béres Sándor: Néhány adalék Dömös őskorához: a Piroska-dűlő és Pattantyús.

Gábori Miklós: Az ötvenezer éves ember. in.: A magyar régészet regénye. Panoráma, 1968.

Gáboriné Csánk Vera: Az ősember Magyarországon. Gondolat, 1980.

T. Dobosi Viola - Szántó Zsuzsa: A gravetti időszak hagyományos és radiokarbon koradatai. Arch. Ért. 128 (2003) p 5-16.

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Pilismarot/pages/ptI_002_pilismarot_tortenete.htm

A Börzsöny vizei

 
Még időben szólok, hogy 2011. június 25-én, szombaton, Szobon, a József Attila Művelődési Házban "A Börzsöny vizei" címmel rendeznek konferenciát. Két egyetemi tanárom is tart majd előadást: dr. Karátson Dávid a visegrádi Dunakanyar, valamint dr. Mari László az Ipoly-völgy kialakulásáról. Mivel az előadások nagy része szervesen kapcsolódik a Dunához, így várható majd a jövő hét végére egy terjedelmesebb beszámoló, esetleg egy-egy előadás teljes anyaga. Kedvcsinálónak álljon itt a rendezvény szórólapja:

A Váci Korzó egykor és most

 
A váci Duna-part első rendezése Migazzi Kristóf váci püspöksége idején zajlott. 1764-ben Mária Terézia királynő látogatása kapcsán rendbe szedette a várost, a parton faragott kövekből falat épített és fákat telepített. Halála után alkotásainak nagy része igencsak megromlott. 1818-ban a Tudományos Gyűjtemény már múlt időben beszél ezekről. 

Vácott a Mária Teréziáról elnevezett rakodópart, más néven a Váci Korzó 1889-ben készült el. A rendezetlen, akácfákkal szegélyezett Duna-partot kőfallal erősítették meg, és nemes fákkal, platánnal és vadgesztenyével ültették be. Létrejött az ország legszebb Duna parti sétánya. Gajáry Géza polgármester révén sikerült a budapesti Országház bontásra ítélt kerítését Vácra szállítani. Az öntöttvas korlát ma is megtekinthető a parton, bár jeges árvizek többször megrongálták. Gánti Tibor leírásából ismerjük az 1940. márciusi jégzajlás történetét.

"...a Korzóra!...mint a vajat! Megindult a Duna! Zajlik a Duna! Kijött a jég a Korzóra! Úgy nyírja a vaskorlátot, mint a vajat!... Rohantunk a Duna-partra. A látvány félelmetes volt. A jégtáblák vastagsága megközelítette a fél métert. Óriási recsegéssel-ropogással torlódott a jég, helyenként a magasba emelkedett, majd bukott alá, s közben úgy mellékesen, szinte észrevétlenül elnyírta a Duna-korzó vastag öntöttvas korlátját, iskolánk majd fél méter vastag téglakerítését."

A II. világháború után meginduló folyószabályozási munkálatok a váci gázló felszámolását tűzték ki célnak. Ennek érdekében párhuzammű épült a jelenlegi kompkikötő és a Barátok temploma közötti mederben, a Korzó előterében. Ezt a területet fokozatosan feltöltötték sittel és egyéb törmelékkel. Így történhetett, hogy a Korzó már nem a vízparton fut, hanem a révátkeléstől nézve egyre messzebb. Aki ma kerékpárral érkezik ide nem is gondolná, mennyire másképp festett a táj száz évvel ezelőtt.

Hogyan is nézett ki egykor a vízparti Korzó? A választ régi képeslapok adják meg, összehasonlításképp melléjük tettem a jelenlegi állapotot. A kezdő kép a Barátok temploma tövében készült, ott, ahol a középkori város magja, az I. Géza korában épült vár állt. Az utolsó kép pedig a vár északi elvégződése, a Hegyes torony előtti partszakaszt ábrázolja.

Az épülő Tímár utca és a József Attila sétány kereszteződése a 80-as évek elején. Balra  látható a feltöltés,  melynek rendezése éppen elkezdődött. A területen napjainkra ligetes erdő növekedett, elzárva a kilátást a folyóra.

A párhuzammű a Barátok templomának tövében gáttal kapcsolódott a parthoz (kb. a merőleges sétány vonalában). Itt húzódik a tulajdonképpeni Liget határa. A kilátást mára feltöltött Duna-mederben felcseperedett fák akadályozzák.

A püspöki palota kerítése előtt álló hajóállomásról készült ez a kép. Balra a Görög templom tornya, jobbra a piaristák kéttornyú temploma, köztük a tűztorony magasodik. Még a Fehérek templomának tornyát is felfedezhetjük. A parton kőfal tetején fut az Országház régi kerítése. Ebből a régi kőfalból ma mindössze fél méter emelkedik a talajszint fölé. A hajóállomás helyét mára feltöltötték, a sétányt szegélyező fák eltakarják a kilátást.

A két tiszt ma nyakig állna az aszfaltban a József Attila sétányon. Balra a Dunán fürdőházak és hajómalmok ringatóznak, jobbra a püspöki palota kőkerítése áll. Háttérben a Zenepavilon. A pavilon melletti Szent István szobor helyén ma a Petróczy utcára lehet kanyarodni.

A Petróczy utcai kereszteződés és a Zenepavilon leendő helye a Dunáról nézve. Ma már nem kell hajóra szállni egy ilyen kép kedvéért, elég lesétálni a ligetbe. A felnövő fák miatt azonban még a piarista templom tornyát is bajos észrevenni.

Szent István király szobra zárta egykor a Korzót. ma a szobor a püspöki palota kertjében áll a főbejárathoz közel. A támfal tetején ott áll teljes szépségében az Országház vaskerítése, a még nem létező Zenepavilon helyén. Az asszonyok magassága mutatja a feltöltés mértékét.

Nem voltam biztos a dolgomban, amikor ezt a képet készítettem. Vajon az 1990-es évek stílusában álló saroképület a kompnál megegyezik-e ezzel a gyönyörű szecessziós épülettel. Mindenesetre elkészítettem a képet és reménykedem, hogy ez a két épület nem ugyanaz és ezt a szecessziós épületet egyszer még megtalálom. 

Nepomuki Szent János a hajósok, halászok, vízimolnárok, hidak, folyók védőszentje. Itt a váci révnél állva figyeli az átkelőket már több száz éve. Régen itt lehetett lejutni a partra, ma alig látni a kompra várakozó autóktól.

Téli naplementével búcsúzunk a váci Duna-parttól, visszatekintve a kompra és a Korzóra.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Panoráma 1982.
• Gánti Tibor: Eltűnő szigetek. Natura, 1983
• Karcsú András: Vác város története.
• Tragor Ignác: Vác város és képei.

Urbánus Duna-rajongók - Linkajánló: Dunatéma.eu

A 2-es villamos, mint reklámfelület /hg.hu/

Nyilván teljesen más szemmel néz egy horgász, egy hajós, egy sportoló, vagy egy városi ember a Dunára. Mindegyikük más szempontból közelít a folyóhoz. Ez a linkajánló szóljon most az urbánus dunarajongókról, és az ő honlapjukról a dunatema.eu-ról.

A tetszetős külsejű honlap mögött ott találjuk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak lelkesedését és a Coca-Cola Magyarország anyagi támogatását. Első ránézésre kissé olyan ez az oldal, mint egy éppen (pontosan június 1-jén) felépült pláza, amit még fel kell tölteni portékával és élettel. A design megérdemli a csillagos ötöst. A honlapon egyenlőre csak programajánlókat (várjuk a róluk készült beszámolókat) és innen-onnan összeollózott, mindenesetre érdekes témákat olvashatunk. Legjobban  pontosan ezt fájlalom a kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy kevés az önálló munka, az is kimerül az arculattervezésben. Bizonyos témákban még itt a Dunai Szigeteken is bőségesebb információ áll rendelkezésre. Források közül is csak három dominál: WWF, Duna Múzeum és a budapestcity. Többségük kritikátlanul lett átvéve, így a Szentendrei-sziget vízbázisairól szóló cikk a kavicsrétegeket több mint 10 kilométeresre tippeli, holott a valóság csupán több tíz méter. Erre jobban oda kellene figyelni, esetleg keresni kéne egy lektort. 

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy jó pár új bejegyzés terve megfogalmazódott a fejemben, a Dunatémát olvasgatva. A fő ok, hogy mégis belinkelem ide, az, hogy egy olyan szemléletet képviselnek, amely a bloglistában az újdonság erejével hat. Mellesleg szép is, és kíváncsian várom a folytatást. Reménykedjünk, hogy nem csupán szalmalángról van szó, hiszen a (budapesti) Dunával már meglehetősen sokan foglalkoznak. Mindenesetre a facebook csoport már meg is alakult. Lehet csatlakozni, hogy mindig naprakészek legyünk Duna témából!

És végül gát épül a Római-parton...

 
A Római-partról számtalan gyermekkori emléket tudnék felidézni. Annak ellenére, hogy egészen tegnapig elmondhattam magamról, hogy sohasem jártam ott. Nagyapámnak köszönhettem ezeket az emlékeket, aki nagyon sokat tudott mesélni a két világháború közötti Dunáról, és ennek kapcsán a "rómairól" is. Itt, az akkor még homokos parton szállt be a közeli csónakházak egyikében tárolt kielboatjába, hogy egy nap alatt leevezzen egészen Mohácsig, végig nagy ívben kerülgetve a gőzösöket. Ez a kielboat kísérte útján, amikor a visszatért Kárpátaljáról és végigevezte a Tiszát. Mindig elkeseredve mesélte, hogy egy bombázás alkalmával hosszában szétrepedt kedves hajója, javíthatatlan aprófává zúzván egész fiatalságát.

A Római-part 1929-ben.

A közeli Aquincum egykori lakóiról elnevezett parszakaszt a Barát- és az Aranyhegyi-patak határolja, melyek betonteknőjükben vezetik a Pilis-hegység vizeit a Dunába. A folyó ezen a szakaszon hagyja el a Szentendrei-szigetet. Lassuló áramlása egy gázlót épített, melyet őseink egészen a folyószabályozások koráig folymatosan használtak. Ez volt  az Anonymusnál is megírt Megyeri-rév.  A újkor hajnalán két partján két korcsma állt. A Káposztási-parton a Sas (ma Megyeri csárda) a budai oldalon a Bivalyos. Utóbbi 1778-ban már megvolt, nevét a gázlón átterelt marhákról kapta, melyeket az előtte elterülő téren adtak-vettek. Ezen a nagyjából három kilométeres szakaszon a két lelkes sportember, gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós híres 1842-es evezős versenye előtt mindössze a Bivalyos csárda és pár lőpormalom állt. A Clark Ádám által megnyert evezős verseny után meghonosodó vízi sportok kedvelői révén alakult ki az a Római-part, melyet mi is ismerünk. 

4 képeslap a Római-partról /képeslap forrása: profilia.hu/

Élet a "rómain" /képeslap forrása: profilia.hu/

A hajókikötő /képeslap forrása: profilia.hu/

A Hungária Strand /képeslap forrása: profilia.hu/

A Római-part a II. világháború után /kép forrása: fortepan.hu/

Az egyesülés után, a terjeszkedésnek indult fővárosnak egy felkapott üdülőterülete alakult itt ki, széles utcákkal, villákkal és árnyat adó, gyönyőrű gesztenye és platán fasorokkal. Az első világháború sem tudta megakasztani azt a nyári pezsgő életet, amelyet az evezősöknek és a strandolóknak köszönhetett a partszakasz. Ekkor 23 csónakház, 5 csárda és 2 vendéglő állt a nagyközönség szolgálatára. 

A laposan ereszkedő partot az árvizek rendszeresen elöntötték, rajta a vendéglőket és csónakházakat. Azok levonulta után kipucolták  mindet és újra megindulhatott az élet. Az ember együtt élt a Dunával. Az 1953-as elöntés után épült csak meg a Nánási út és a Királyok útja mentén futó ún. nyúlgát. Ez a jelenleg hevenyészett földtúrásnak kinéző védmű ezután rendre megvédte a Csillaghegy felé eső részeket az árvizektől (még a 2006-os 860 centiméterrel tetőző LNV-től is!). 1981-re készült el a Duna mellett futó Békásmegyeri lakótelepet is védő Pünkösdfürdői töltés. Ez azonban csak a fürdő utcájáig véd, tőle déli irányban a nyúlgátig napjainkig rendszeresek az elöntések. Az árvizi védekezés fő oka az volt, hogy az ártéren egyre több ház épült. A déli részen a hetvenes években felépült a Pók utcai lakótelep, egyre több nyaraló rendezkedett be egész évre üdülőjébe. Mivel a rendszeresen érkező áradások a kitelepülőket évről-évre kiöntötték lakásaikból, egyre többször merült fel az ártér mentesítésének az ötlete.
1973-ban bezárták az utolsó szabad strandot a Rómain a rohamosan romló vízminőség miatt. A fürdőzők a parttól alig pár száz méterre épült fizetős medencékbe kényszerültek (Római Kemping, Pünkösdfürdő).

A Duna Terasz egykor és ma

 

Árvíztábla egy Kossuth Lajos üdülő parti ház falán

Átépítés múltból a jövőbe

A Bivalyos csárda

A Szentendrei-sziget déli csúcsa

A Nánási út mellett futó nyúlgát

A pünkösdfürdői árvízvédelmi töltés

A rendszerváltás után tönkremenő állami üdülők romló állapotán a privatizáció sem segített. Az értékes ingatlanokra merőben új funkciókat álmodtak a befektetők. Jelelnleg is zajlik a huzavona Budapest utolsó kempigjének a sorsáról. 1896-ban még közpark, majd a Kertészeti Egyetem arborétuma volt. 1967-1992-ig, a privatizációig állami tulajdonú kemping. Jelenleg erre az ősfás területre a tulajdonos 43000 négyzetméternyi irodát, lakóparkot tervez. Lenn a parton a csónakházak közül már műemléki védettségűt is elbontottak (Vöcsök II.). A nyaralók helyén társasházak épülnek. Névleg üdülőterületre elvileg nem lehet állandó lakcímet kérni, ám ez sem szabhat gátat az újabb és újabb épületek felhúzásának. Legtöbbjük tökéletesen idegen a környezetétől. A lakosságszám bővülése és a parti szórakozóhelyek átalakulása magával hozta az anyagi javak állandó védelmének igényét. Ez egyet jelent az árvízvédelem végleges rendezésével.

2011. június 8-án a Fővárosi Közgyűlés egyhangú döntést hozott: támogatják a római-parti gát megépülését. A miként még nem világos, 4 variáns készült a megvalósításról:

• A változat. A jelenlegi nyúlgát magasítása 1-1,7 méterrel, fémoszlopok közé behelyezett elemekkel. Az elkészült műtárgy leginkább egy zajvédő falra hasonlítana végig a Nánási út mentén. Közmű áthelyezésekkel együtt 2,7 milliárd forintba kerülne.
• B változat. A parton épülne mobil gát fővédműként, a terepviszonyoktól függően 1,7-3,3 méter magasságban. Ez által 70 ha mentesített árteret nyerne a város. Ára 4,8 milliárd forint.
• C változat. Ebben az esetben nyári gát épülne a part élén. Ez nem jelentene teljes védelmet, a koronaszint a mértékadó árvízszinttel egyezne, de elhagyná a biztonsági 1,3 méter plusz magasságot. Így a mentesített ártér továbbra is hullámtér maradna. Költsége: 2,8 milliárd forint.
• D változat. Ez lenne a legdraszikusabb megoldás. 20-70 méterrel tolnák be a partot a Duna medrébe. A feltöltés peremén húzódna a gát, rajta pavilonok, vendéglátóipari egységek kapnának helyet. Ez lenne a legdrágább megoldás is egyben.

Végleges döntés augusztusban várható. Az árvízvédelmi műtárgyat, legyen az bármelyik variáns, még ebben az önkormányzati ciklusban meg kívánják építeni.

A gát építését valószínűleg közpénzből finanszíroznák, a nagyságrendről sokat elárul, hogy a Széll Kálmán tér teljes rendbetétele kerülne 3 milliárd forintba. A probléma ezzel az, hogy senki sem vesz telket a Vezúvon, ha éppen nem működik, hogy aztán majd ha kitör mehessen az önkormányzathoz panaszkodni, hogy nem szóltak. Persze lehet, hogy sikerül rábeszélni az államot, hogy tömje be a krátert közpénzen. Ha már gát épül, az épüljön meg a rövidlátó tulajdonosok zsebéből, akik önként költöztek ártérre. Annyi bizonyos, ha a gát felépül, elhárul az utolsó akadály a terület "fejlesztése" elől.

Lásd még:

Videó az RTL-Klub honlapjáról. Cikk a hvg.hu-n.

Megkezdődött a Bátai-Duna revitalizációja

 
Az első fejszecsapások ez év márciusában hangzottak fel a Bátai-Duna helyén felnőtt erdőben. Ezzel lezárultak az engedélyeztetési eljárások hosszú évei, megkezdődhetett végre a mellékág revitalizációja. Egy kilométeres szakaszban a bátai hídtól a soha-meg-nem épült mohácsi vasúti szárnyvonal töltéséig dolgoznak a munkagépek. Eltávolítják a mederben felnőtt, főleg idegen és invazív fajokból álló ártéri erdőt, majd a felhalmozott iszapot halmozzák fel a meder peremén. A vasúti töltés betonpillérei között zsilip épül, amely kisvíznél benntartja a vizet a kikotort szakaszon. Cikkek a Tolnai Népújságban, és a greenfo.hu-n.

A revitalizáció első lépéseinél még nem látszik a végeredmény. Kép forrása: greenfo.hu

Gemenc térségében a bátai revitalizációt követi majd Őcsény és Decs mellett a Grébeci-Duna kitisztítása, itt érdekes módon a kikotort anyagból vaddombokat emelnek. Ezek olyan magaslatok, ahol a nagyvadak átvészelhetik a nagyobb árvizeket, anélkül, hogy el kéne hagyniuk az erdő védelmét. Előreláthatólag 2013-ig megvalósul a mohácsi Szabadság-sziget melletti környezetvédelmi beruházás. Egy Baja menti - névről nem ismert - mellékágkotrás is tervbe van véve.

Egyenlőre a Vác környéki mellékág-revitalizációs munkálatok a tervezés szintjén sem kezdődtek meg.

Melyik az első sziget a Dunán? - Virtuális barangolás Donaueschingennél

  
Donaueschingenben a Szent János templom mellett találjuk a Duna "hivatalos" forrását. A forrásból csörgedező víz hamarosan a Brigach patakba ömlik és folytatja útját, mígnem a várostól keletre találkozik a Breg patakkal. E két patak összefolyásától kezdve beszélhetünk tulajdonképpen Dunáról. Ezen a ponton a torkolattól  2784 (folyam)kilométernyire állunk (ugyanis a Duna folyamkilométereit a torkolattól számítjuk). A folyócskának is alig nevezhető Duna szélessége 15 és 40 méter között változik attól függően, hogy mennyire kanyarog. Azonban ilyen keskeny keresztmetszetnél is kialakulhatnak szigetek és zátonyok. Megjelenésük elsősorban az áramlási viszonyok, másodsorban hordalékmennyiség, harmadsorban pedig az emberi tényező függvénye. A Gégömb (googleearth) forgatása közben jutott eszembe, hogy megnézzem; vajon melyik a legelső sziget a Dunában?

A legelső három sziget elhelyezkedése a Dunán, Donaueschingen közelében.

A legelső szigetre, Pfohren falu mellett találtam rá. Leginkább egy aprócska kizöldült zátonynak néz ki a maga 48,5 méteres hosszával. Mindenesetre ez az apró sziget a legelső a Dunában. Donaueschingentől 4,5 kilométernyire keletre található, a 2779,5 fkm-nél.

Mivel a Pfohren melletti szigetecskét roszindulatból lehetne csupán zátonynak minősíteni, merő kíváncsiságból megkerestem a következő szigetet. Erre 2,5 kilométernyi távolságban, Neudingen mellett találtam rá (2777 fkm). Ez már sokkal inkább nevezhető szigetnek. Bár nyilvánvaló, hogy a sziget nyugati (felső) csücskénél emelt fenékküszöb jelentős hatással bírt a mellékág kialakulására. Valószínűleg egy régen üzemelt vízimalom "üzemvíz-csatornájáról" lehet szó ebben az esetben. A Neudingeni-szigetet két közúti és két vasúti híd kapcsolja a parthoz, hossza 860 méter.

Mivel három a magyar igazság, kerestem még egy szigetet. A Geisingen mellet talált vízimalom már kétséget sem hagy róla, hogy itt bizony valóban mesterségesen elterelt Duna-ág következtében keletkezett a sziget. A két ágra azért volt szükség, hogy az árvizek ne károsíthassák ezen a mesterséges csatornán  keresztül magát a malmot, mindig legyen egy hely ahol a nagyobb vizek levonulhatnak. Ez a Malom-sziget Geisingen településtől nyugatra található, Donaueschingentől 14 (folyam)kilométerre (2770 fkm).

A régi lágymányosi Duna-part nyomában

 

Lágymányosi egyetemi éveim alatt csak lassan - hidrológiai tanulmányaim előrehaladtával - tudatosult bennem az, hogy tulajdonképpen egy régi Duna meder kellős közepére járok nap mint nap. Hallottam legendákat, hogy az ELTE épületeinek alapozása 11 emelet mélyre nyúlik a föld alá, csak ott találtak megfelelő teherbírású oligocén rétegeket. Ha földmunkát végeztek a környéken, mindig kíváncsian nézegettem a kitermelt földet, ami földnek aligha volt mondható. Bélyeges téglák, vakolat, habarcs, sóder, homok, betondarabok tarkították a leginkább sittnek tekinthető földet. Hogyan került ide mindez? Aki eleve úgy nő föl, hogy az a terület, ahol jár, ahol él szárazföld, meg sem fordul a fejében, hogy lehetett ez régen másként is. Ott ahol napjában ezrek fordulnak meg, villamosok buszok közlekednek, égbe szökő háztömbök, irodaházak, sőt egy atomreaktor áll, 140 évvel ezelőtt a Dunának egy sekély, iszapos, gyakran kiszáradó része terült el (1. kép).

1. kép A dél-pesti Duna a szabályozás előtt. (kép forrása: budapestcity.org)

Budapest nem felejt.

A pusztító 1838-as jeges árvíz után merült föl először a Szent Gellért-hegytől délre kiszélesedő, ellaposodó Duna-meder szabályozása. Ugyanis itt torlódtak egymásra azok a jégtömbök, melyek elzárták a hömpölygő víz útját, így Pestnek és Budának romba dőlését okozták. Mint minden veszedelem után, a veszélyérzet alábbhagyott, így a meder szűkítése egyelőre lekerült a napirendről. Majd az 1848-49-es események hátráltatták a mérnökök által szorgalmazott beavatkozást. A kiegyezés után elérkezettnek látszott az idő, hogy a budapesti Duna szakasz szabályozási munkálatai megkezdődjenek. A hatalmas munkának csak egy része volt a lágymányosi részen felépített ún. Kopaszi-gát. Nevét a mederben található Kopaszi-zátonyról kapta. Északon a mai Gellért fürdőtől indult ez a 3 km hosszú párhuzammű. A helyenként másfél kilométer széles medret 380 méteresre szűkítette le, eredeti koronamagassága a pesti vízmérce fölött mért 379 centiméter volt. A Kopaszi-gát által elzárt Duna meder területét nevezték el ekkor Lágymányosi-tónak (2. kép).

2. kép A Lágymányosi-tó (benne a Kopaszi-zátony) és a Magyar Királyi József Műegyetem. (kép forrása: budapestcity.org)

1876-ban azonban majdnem megismétlődött a közel negyven évvel azelőtti hatalmas jeges árvíz. Ferencváros, Újlak és a Víziváros egyes részeit újból elöntötte a jéghideg Duna. Ez a váratlan esemény a mérnököket arra késztette, hogy átgondolják a szabályozási terveket. Ekkor nyitották meg újra a néhány éve elzárt Soroksári-Duna ágat. A Kopaszi-gátat jelenlegi magasságára, azaz 8,52 méterre emelték. Felismerték továbbá, hogy nem elegendő a budapesti szakasz rendbetétele, a szabályozást folytatni kell tovább Paks irányába. Kotrásokkal tovább mélyítették a már amúgy is összeszűkített medret, hogy az árvizek gyorsabban levonulhassanak. Budapest nem felejtett, megzabolázta a Dunát, mely azelőtt többször romba döntötte.

3. kép A Lágymányosi part futása (forrás: maps.google.com)

Séta a lágymányosi part egykori nyomvonalán - a "régi" harmad

Sétánk induljon a Szent Gellért-hegyről, hiszen Lágymányos elhódítása a Dunától is innen vette kezdetét (3. kép). A hegyről dél felé tekintve sűrűn beépített terület tárul a szemünk elé.  Míg a régi fényképek készítőit nem zavarták a belógó fák ágai, manapság már nehéz jó képek készíteni innen. A Kopaszi-gát közvetlenül a Szent Gellért téren csatlakozott a Duna jobb partjához (4. kép). Az 1870-es évek óta a tér szintjét alaposan megemelték, az egykori Sáros, most Gellért fürdő felszíni forrásai ma mélyen az aszfaltréteg alatt helyezkednek el. Ugyancsak ármentes térszínre volt szükség a Ferencz József híd budai hídfőjének. Induljunk el a Budafoki úton dél felé, követve egy hipotetikus vonalat; a lágymányosi régi Duna-partot.

4. kép A Kopaszi-gáton most a Budai alsó- és a Műegyetem rakpart fut.

A Budafoki útról befordulva, a Műegyetem kertjében hatalmas fák árnyékában járunk (5. kép). Felidézhetjük az egykori Lágymányosi-tó partján egészen a déli összekötő hídig terjeszkedő és csupán fél évig működő, Konstantinápolyt idéző török vigalmi negyedet. Hogyan került Konstantinápoly Lágymányosra? A forgalomnak 1877-ben átadott déli vasúti híd töltése miatt elzárt öbölrészben alakult ki a Lágymányosi-tó. A töltésen keresztül zsilipeken keresztül volt kapcsolata a Duna főágával. A folyószabályozási tervekben szerepelt, hogy az elzárt részt téli kikötőnek szánják. A rossz közlekedési viszonyok, a sekély meder az állandó kotrás miatt nem érte meg az üzemeltetés, így a kikötő az 1890-es évek elejére csődbe ment.  A terület északi részén, 1896-ban felépült az akkori Európa egyik legnagyobb vigalmi negyede, mely külalakjában a török fővárost utánozta. De erről meséljen inkább a falanszter blog.

A kikötő és a fél éven belül csődbe ment török szórakozónegyed építése során a táj kezdett lassan átalakulni. A lágymányosi parton minden építkezés során újabb és újabb feltöltésekkel magasodott a part. A terjeszkedő főváros peremvidékein megindult parcellázások elérték a Szent Gellért-hegy déli lejtőjét is. Miután a magyar állam  döntött a Magyar Királyi József Műegyetem végleges elhelyezéséről, felvásárolta a csődbe ment vigalmi negyed telkeit és ezzel megkezdődött a Lágymányosi-tó lassú, de végleges feltöltése. A Magyar Királyi József Műegyetem első tömbjei építésekor 7,2 hektárnyi telket nyertek a folyó egykori medréből. Az 1909/1910-es tanévet már az új helyén megkezdő műegyetemisták a mai Bertalan Lajos utcán túl még nyílt vízfelületet láthattak.

5. kép A partvonal a Műegyetem könyvtára előtt futott

A palotának is beillő egyetemi fűtőház mellett kiérünk az egyetem első rektoráról elnevezett Stoczek utcára. A modern háztömbök között sétálva ne feledjük, hogy az utca teljes nyomvonalán a Duna hullámzott. Az Irinyi és Karinthy utcák kereszteződésében lévő nyitott téren tekintsünk a Petőfi híd felé. Itt 140 éve még a Duna felé lejtő lapos, iszapos partot láttunk volna. Most pedig éppen, hogy a hídfő irányában emelkedik a part, az egyetemi villamosmegálló sokkal magasabban van, mint az Irinyi - Karinthy útkereszteződés. Mi az oka ennek?

Az "új" harmad

A Lágymányosi-tó második nagy feltöltési szakasza a Horthy Miklós híd 1937-es felépüléséhez kapcsolódik. A kékre festett felsőpályás rácsos gerendahíd budai hídfőjének feltöltéséhez 1,425 millió köbméter földet használtak fel. További 1,5 millió köbméter föld kellett az új hídtól délre elterülő, maradék tó betemetéséhez, ami számítások szerint 540000 vagonnak felelt meg. Ezt a hatalmas anyagmennyiséget a Lágymányosi-tó vasúti összekötő hídtól délre eső részének kikotrásával nyerték. Ezáltal a régóta kihasználatlan téli kikötő is alkalmassá vált hajók fogadására. 

Elhagyva a forgalmas útkereszteződést, rátérünk a csendesebb Bogdánfy utcára. A part vonala két ízben is metszi az aszfaltcsíkokat, majd egy elhagyatott, beerdősült telken keresztül áthalad a szebb napokat is látott Tüskecsarnokon. A Lágymányosi hidat - vagyis mai nevén a Rákóczi hidat - nagyjából a Vízpart utcai gyalogos aluljárónál éri el. Ez a szakasz sokkal tovább volt élő víz partja, errefelé ritkásabb a beépítés, és az épületek is jóval későbbi időkből származnak.

6. kép A Kopaszi-zátony az 1990-es térszínre vetítve. Forrás: http://www.old-ikarus.hu/legifotok.htm

A Petőfi és Lágymányosi híd közötti legulolsó feltöltés szomorú apropója Budapest II. világháborús pusztulása volt. A megsemmisült épületekből származó építési törmelék révén emelkedett a térszín a mai 103-104 méteres tengerszint feletti magasságba. Itt emelkedett az ún. Kopaszi-zátony, amely régen annyi kárt okozott a fővárosnak. Itt torlódtak föl a zajló Duna jégtáblái 1838. március 15-én, hogy a felduzzadt folyó aztán elöntse Budát és Pestet. Ez a közel 300 méter hosszú még szigetnek sem nevezhető kavicspad leginkább az Észak-Pesten található, 1775 utáni Fürdő-szigetre hasonlított. A zátonyról elnevezett Kopaszi-gát megépülte után a rendszeresen kotort kikötő üledékeit rajta halmozták föl. A II. Világháború utáni feltöltések következtében több méter törmelék alatt nyugszik. Végül a meghiúsult világkiállítás földmunkáinak köszönhetően alakult ki a ma ismert térszerkezet. Ha a mai tájban keresnénk nem kell mást tennünk, mint az ELTE északi tömbjéről délnyugati irányba nézünk az Infopark E épülete felé (6. kép).

A "vízparti" harmad

A kelet felé domborodó - két híd által három részre tagolt - "kontaktlencse" alakú egykori tóból napjainkra mindössze a déli harmad maradt meg nyílt vízfelületként. Partján egészen a múlt század végéig vízisport telepek, nyaralóházak, vendéglátóipari egységek álltak. A színvonaluk nem volt mérhető mondjuk a Római-parthoz, de sok dél-budai ember számára jelentett élő kapcsolatot a folyóval. Ennek a félig-meddig illegális vízparti életnek a végét az Öböl XI. Kft. beruházása jelentette, melynek révén a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl tíz hektáros területe elnyerte mai arculatát. A "régi" vízivilág felszámolásáról Nemes Gyula forgatott kétrészes dokumentumfilmet A Mulandóság Gátja és Letűnt Világ címmel. (Akinek esetleg megvan sürgősen szóljon!)

Ebben a harmadban nincsen nehéz dolgunk, ha követni akarjuk az egykori part futását, hiszen a jelenlegihez képest alig van pár méter eltérés. Ez főként abból adódik, hogy a kelenföldi ipari telepek építésekor itt is nagyszabású feltöltéseket végeztek. Meredek, kőszórással megtámasztott part kíséri a gyártelepeket egészen a Kopaszi-gát déli csücskéig (7. kép). Az öböl területe 11 hektár, északi partja 330 méter, a nyugati 750 méter.

7. kép A kelenföldi hőerőmű kőszórással biztosított partja

A Kopaszi-gáton az elmúlt években felépült Budapest egyik legszebben parkosított területe. Aki a Duna-parton az ártéri erdőkhöz szokott, meglehetősen idegenkedve fogadja a nyírott gyepet, a modern vendéglátóhelyeket, valamint a nagy tömeggel járó sürgés-forgást. Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a fővárosnak itt van a "legélőbb" kapcsolata a folyóval. Ez az "élő" kapcsolat nem csupán abban nyilvánul meg, hogy kajakosok, fürdőzők, napozni vágyók közvetlenül - autópályák keresztezése nélkül - juthatnak le a Dunához, hanem abban is, hogy az öböl állandó kapcsolatban van a főággal. A Kopaszi-gát déli végén nyitott öbölbe  legkisebb vízállás esetén is jut friss víz (8. kép). A csepeli szennyvíztisztító megépülése óta a víz minősége itt is ugrásszerű javulást mutat. 

8. kép A Kopaszi-gát déli csücske

Helytörténeti sétánk tehát sikerélménnyel zárult, a lágymányosi part egy része még most is bebarangolható. Könnyedén megközelíthető a 103-as busszal, de az ELTE lágymányosi tömbjétől is csupán öt perces séta. Érdemes felkeresni!